Az óra olyan hangosan kattogott, hogy a szemem majd kiesett a koponyámból. A mutatók idegesítő, visító hangja kalapácsként ütötte a fejem. Ahogy kettőt pislogtam, már éreztem, hogy a szemgolyóim legurulnak arcomon, és a földre gördülnek, ahonnan látom a megcsonkított testem, ahogy az tehetetlenül összeomlik. Tudtam, hogy ez így nem mehet tovább.

Felálltam, és megráztam magam. Köröztem egyet a vállammal, majd az órához léptem. Az még mindig úgy ketyegett, mintha hatalmas cintányérokat csapkodtak volna egymásnak a fejem mellett. Olyan volt, mintha az óra óriásira nőtt volna, és én már csak egy hangyányi pontként próbáltam volna belekapaszkodni a mutatóba, hogy az végre megálljon. Hiába erőlködtem, az újra, és újra fellökött. Mindig a földön találtam magam. Elég!

- John! – kérlelt az öreg zsidó menedzser. Mr. mindent a hírnévért pasas.

- Nem, Bernie. Nem akarom még egyszer elmondani. Nem csinálok segget a számból – fordultam felé, és amint találkozott tekintetünk, ő hátrálni kezdett. Érezte rajtam, hogy egy hajszálon múlik az ép elmém.

- Csak annyit mondunk, hogy gondold át. Semmi kötelezettség – mosolygott a kanapén George, az önelégült hippi hajával és színes öltönyével együtt.

- Használd a fejed John – tette hozzá Bernie.

A fejem?

Végig rohant rajtam még egy roham, mintha valaki egy vödör forrásban lévő vizet öntött volna a hátamra. Égett a bőröm minden pontja, és nem bírtam nem beleremegni.

Ahogy erőlködve kiegyenesedtem a szemem megint találkozott azzal a kibaszott órával. Minden egyes kattanással lyukat ütött a koponyámba.

Azt akarják, hogy használjam a fejem? Nos, nézzük mire jobb most? Azt hiszem nem éppen gondolkodásra.

Csupán egy pillanatra kapcsoltam ki az agyam, de azon kaptam magam, hogy a homlokommal belefejeltem az órába, ami darabokra törve hullott a földre.

Basszus.

Bernie és George rémülten kaptak magukhoz, és megsavanyodott levegő lepte el a szobát. Milyen kár, innen látni a tengert.

Fogalmuk sem volt, hogy mit kellene csinálniuk, mondaniuk.

- Szóval közelről is olyan szép, mint messziről – mondtam szárazon, mire ők kamunevetésbe kezdtek. Úgy tettek, mintha majd belefulladnának, de láthatóan sokkolta őket. „Miket meg nem tesz egy poénért."

- Elképesztő – röhögött Bernie levegőért kapkodva. Még nálam is kövérebb volt, már csak a gyógyszerek tartották a szívét egy darabban. – Látod, a fiú egy sztár! – próbálta menthetni a menthetőt, de én egy perccel sem többet sem bírtam volna ki ebben a szobában.

- Sajnálom! Adj egy kis pénzt, és veszek neked egy újat – hadartam az asztala mellé lépve. – Casht! – Hiába törtem össze az órát, a fejem még mindig zsongott. Nem bírtam egyhelyben maradni, a lábammal taposni kezdtem. Mániákusan. Már ha akartam sem tudtam volna tagadni a tüneteket. Látták rajtam, de egy szót sem mertek szólni. – Most! – szóltam Bernie felé fenyegetően.

Ő némán az asztala alá nyúlt, és egy köteg pénzt húzott elő. Nem hagytam, hogy megszámolja, az egészet kitéptem a kezéből. Mind százasok. Megfogtam az isten lábát.

- John – sóhajtotta a csalódott menedzser aggódóan. Mindhárman tudtuk, hogy mire kell a pénz, és mit fogok venni rajta. Ő, én, és Geroge is. Mindenki. Feleség, család, barátok. Olyan könnyen fordítottak fejet.

- A válaszom nem – indultam az ajtó felé, majd oda érve rájuk csaptam.

Mozgásban kellett maradnom. Már a lift gondolatától is hányingerem lett. El sem tudtam volna képzelni mekkora kínt okozna beszállni abba a rohadt fémdobozba, és egyhelyben állni, amíg az négy emeleten lassan leereszkedik. Futnom kellett, ezért leszaladtam a lépcsőházon. Már csak pár lépés választott el az autótól. Már csak pár lépés választott el attól.

Beültem, a vadonatúj porschéba és hezitálás nélkül a kesztyűtartóba nyúltam. Elővettem az apró hosszúkás üvegcsét, és a benne lévő port a kezemre öntöttem. Rögtön felszívtam az egészet, és az orromat szinte égette a kokó. Ez a szar már teljesen tönkre tette a garatomat. Gyűlölöm, és imádom. Meggyilkol, vagy én gyilkolok meg valakit érte.

A fehérálom. A porcukros menny. Édes, mézes, és olyan érzést ad, mintha az apád nem gyűlölt volna gyerekkorodban. Mintha minden idegen tapsolva bíztatna az utcán, ha elsétálsz mellettük. Mintha az összes nő a te farkadat fürkészné, ha belépsz valahová. Mintha te lennél a legbátrabb, leggyorsabb, legokosabb ember az egész világon. Istenné tesz a kokain. Az élet, s halál urává. Mégis mi kellhet még?

Megráztam magam, és gyorsan feltettem a szemüvegem. Már fogyatkozott a készletem, ezért meg kellett látogatnom a nőt, akit mindennél jobban szerettem.

Kathy. Életem szerelme. Legalábbis ilyenkor.

Végig vezettem fél Los Angeles-en, mire elértem hozzá. Ha ezt bárki látta, vagy tudta volna, hogy hová fogok most menni... Amiről nem tudnak, az nem fáj nekik.

Egy szakadt, koszos, és büdös épület volt. Egy luxus villának számított volna tíz évvel ezelőtt. Ma már csak egy időrágta ház volt. Üzlethelység, ha úgy tetszik.

Nehezen, de összeszedtem magam. Muszáj volt bejutnom, az előző csík hatása halványulni kezdett, és a fejemet újra elöntötte az ólom. Húzott a föld felé. Ha nem támaszkodok a falba, rég összeestem volna. Alig bírtam kopogni. Szinte évek teltek el, mire Kathy kinyitotta az ajtót.

- John! – üdvözölt nyájasan, ahogy mindig. Azt éreztette veled, hogy te vagy a legfontosabb ember a földön, és ő az egyetlen, aki meg tudja neked adni azt, ami után mindennél jobban sóvárogsz.

- Kat, kifogytam – súgtam halkan, és utat törve a nappaliba siettem.

Egy öreg kávéasztalon voltak kiterítve az áruk. Több literes zacskók, tele kokainnal. Tablettákkal tömött dobozok. Amit csak el lehet képzelni.

A kanapéra ültem, és az egyik zacskót szétszabva az asztalra öntöttem. Alig volt időm csíkokra húzni, az orrom már oda is tapadt. Ahogy felszívtam a drogot, az agyam rögtön felébredt, és megkönnyebbülés teljesen ellazított. Fel sem tudtam emelni, a fejem az asztalon maradt.

- Nem gondoltam, hogy ilyen sürgős – kuncogott Kathy. – Rossz nap?

- A „Szex élvezete" – vágtam rá határozottan, imitálva az üzletembereket. – Biztos siker! Csupán annyi áldozattal jár, hogy pelenkát adnak rám. Ez az, amit Amerika látni akar?

- Én megnézném – ült le a nő mellém. Nem olyan közel, mint szokott.

- Hát persze, te bármit megtennél, amit mondok – emeltem fel fejem, és hátra dőltem a kanapén. Ekkor vettem észre, hogy velem szemben, egy fiatal, szinte tinédzser lány fekszik egy fotelban, szétterülve. – Ő ki? – kérdeztem, miközben ezúttal türelmesen csíkokra bontottam a következő adagomat.

- Babydoll – mosolyodott el Kathy önelégülten. – Az én kis segítőm, ugye? – rúgott a fotelba a nő és a lányka elmosolyodott.

- Hát persze – motyogta, majd gyengéden nyögött egyet.

- Úgy néz ki, mintha valaki egy szép nagy O-t adott volna neki. Mi baja van?

- Orgazmust? Hát, így is lehet hívni – nevetett Kathy. – Bármit meg tenne érte. Elég jól jön az olyanokhoz, mint te.

- Ezt, hogy érted?

- Segít kiengedni a gőzt, tudod – kuncogott. – Nemrég még egy brókernek segített egy kicsit ellazulni, ha érted mire gondolok – kacsintott rám.

- Ó, szóval ő egy prosti? Ilyen fiatalon? Hiszen még csak gyerek.

- Akit egyszer megbök ez a szar, az nem is igazán ember utána, nemhogy gyerek – szippantott Kathy is egy sort. – Akarod őt? – horkantott, ahogy a kokó fehérre festette az arcát. – Hé! – kiáltott, erősen a fotelbe rúgva. A lány elmosolyodott, és lassan a földre csúszott. Négykézlábra állt, és oda mászott a lábam elé. – Ez itt John. Ha leszopod, kapsz még egy kicsit – mutatott Kathy a nadrágomra, és Babydoll apró, gyerek kezei már gombolták volna is a nadrágomat. Még csak az arcomat sem nézte meg, azt sem tudta hol van.

- Erre semmi szükség – ültem fel, de alig tudtam levakarni magamról.

- De én akarom! – hisztizett, majd mélyen a szemembe nézett. – Nagyon jól csinálom, ám! Élvezni fogod! – mondta vékony, tündéri hangján, amivel a frászt hozta rám. Pedig én nem ijedek meg olyan könnyen.

- Oké, elég! – lökte Kathy a földre. – Menj vissza a helyedre – utasította, és a lány visszamászott a fotelba.

- Mégis mi vesz rá bárkit is erre? – kérdeztem naivan, talán költőien. Nagyon jól tudtam a választ. Mégis, jobb volt úgy tenni, ha nem tudnám. Szerettem volna elfelejteni.

- Babydoll, szavalj neki – kérte Kathy a lányt, aki pár pillanat alatt, mintha teljesen megváltozott volna. Szétterült a fotelben, és halkan énekelni kezdett:

Jobb, mint a szex, jobb, mint a jégkrém/

Nem kell nyalnod, nem is kell szívnod/

Csak egy kis szúrás, és máris kész/

Csak csináld addig, amíg bírod/

Elaltat, és felébreszt egyben/

Tudod mi a menny, megérkeztél/

Még egy élvezés nincsen egy sem/

Ha úgyis tudod miért kérdeztél/

Mint egy álom, olyan hangja volt, és ahogy énekelt teljesen libabőrös lettem. Fel sem fogtam, hogy az orrom előtt szavalta el a halálát ez az ártatlan kislány, akinek tönkre tette az életét ez a szar. Tisztán látszik, hogy bele fog halni előbb, vagy utóbb.

- Miért csinálod ezt vele? Kórházba kéne vinni, vagy haza – gyújtottam rá egy jointra. Le kellett nyugtatnia az idegeimet.

- Itthon van, ő a kishúgom – nevetett Kathy sekélyesen. Hazudott? – Vigyázok rá. – Megbíztam Kathy-ben, és nem tartottam se függőnek, se bolondnak, de talán másokra kellett volna hallgatnom, akik mégis úgy gondolták. – Csak most ilyen dinka, hogy belőttem.

- Te magadat is szoktad? – néztem rá gyanakvóan.

- John! – fogta meg a vállam, majd erősen megszorította. – Ez a világ legjobb, és legerősebb drogja. Szerinted kihagynám? Hogy ismersz engem? Tudod, hogy milyen éhes vagyok. – A szemei tűzben égtek. Olyan volt, mintha a lelkembe látna. Tudta jól, hogy milyen gyenge vagyok. Tudta, hogyha álcázom is de rég ráfüggtem a sok cuccra. El kellett tűnnöm innen!

- Jobb, ha megyek – álltam fel, majd a köteg pénzt az asztalra dobva magamhoz vettem egy bontatlan zacskót. Elnyomtam a jointot, és kiindultam.

- Az ajtóm mindig nyitva áll John – kiáltotta Kathy búcsúzóul.

Meg volt, amit akartam. Ki kellett, hogy elégüljek ennyivel, igaz? A fejem már nem zsongott, és izzadni sem izzadtam. Jól voltam, úgy, ahogy szoktam. Tele energiával. Kiszippantottam az utolsó grammokat is az üvegcsémből, majd újratöltöttem azt.

Haza kell mennem.

Elvezettem hazáig, és csak egyszer álltam megy egy újabb csíkra. Minél többet fogyasztottam az ereje annál gyengébb lett. Az egykor ököllel gyomorba már csak gyengéd simogatás volt. Több, több, és több.

Mikor megérkeztem, besétáltam az üres lakásba, újra valamiféle szorongás jött rám. A fülemben csengett az ártatlan kislány kevésbé ártatlan dala. „Tudod mi a menny, megérkeztél/Még egy élvezés nincsen egy sem/Ha úgyis tudod miért kérdeztél?"

El kell terelnem a figyelmemet. Ez így nem mehet tovább. Nem telhetnek így tovább a napjaim. Egyedül felébredni, egyedül lefeküdni. Mindennap találkozni a csalódással, amit okozom.

Senki sincs itt.

Sóhajtottam, majd a telefonhoz léptem. Beütöttem Bernie számát, aki rögtön felvette.

- Oké, megcsinálom – szóltam a kagylóba, aztán le is csaptam.

Rögtön megbántam. Hová jutottam? Hajlandó vagyok egy ország előtt pelenkát húzni, csakhogy elfelejtsem, hogy drogos vagyok?

Elkapott a kísértés. Az ujjaimmal a telefonkagylón köröztem. A szemem előtt láttam a lányt. Szétterülve azon az apró fotelen. Lazán. Megfeledkezve mindenről, ami őt ilyen életre sodorta. Ő volt a legboldogabb ember, aki valaha láttam. Én miért ne lehetnék ilyen boldog. Különben is, ez csak egy alkalom. Egy próba. Egy buli. Semmi más.

Tárcsáztam.

Kathy válaszolt:

- Igen?

- Kat, kérlek gyere át, és hozz egy kis anyagot.

- Rendben John, máris.

- Ó, és abból is hozz egy kicsit.

- Hát persze.

Kathy lerakta.

Sosem bírtam a várakozást, de most különösen nehezemre esett. Már kitudja hányadik sort szippantottam, és az orromat egyre jobban égette a cucc. A szívem olyan erősen dobogott, hogy talán a szomszédban is hallották. Izzadtam. Fájtak az izmaim, a fejem. Türelmetlen voltam, pedig csak pár perc volt az egész, mire Kathy ideért.

Besétált az ajtón. Magabiztos volt. Jól tudta, hogy most bármit megtennék érte. Ő van a nyeregben. A hatalom szinte megmérgezte.

- Biztos vagy benne? – kérdezte, de nem jelentett semmit.

Bólintottam.

Készenállok.

Leültetett a kanapéra, és előttem térdelve elővette a táskájából. Nem égett a heroin lángokban. Nem lengte be bűnös köd. Nem állt rajta gót betűkkel, hogy „A világ legveszélyesebb drogja" vagy, hogy „Az emberiség halálos ítélete." Egy sima por volt. Porcukor is lehetett volna, vagy keményítő.

Kathy egy kanálba öntött egy kis adagot. Egy öngyújtóval elolvasztotta, majd egy injekciós tűbe szívta. Megütögette az oldalát, és elmosolyodott.

- Felkészültél? – húzta magához a karomat.

- Igen – motyogtam, megengedve magamnak egy utolsó kételyt, elszállni a fejem felett.

Már ezerszer láttam, ahogy a sarokban belőnek valakit, vagy egy-egy apró vörös pontot villogni az emberek vénáján. Mindig is tudtam, hogy egyszer egy leszek közülük. Az önpusztításom tetőfoka. Az addikcióm, és belső vívódásaim ékköve. „Egyetlen kis szúrás, és máris kész."

Kathy lassan a húsomba mélyesztette a tűt, és miután egy csepp vér futott a fecskendőbe, a drog egyenesen a vénámba folyt. Akár a folyékony arany.

Az agyam egy szempillantás alatt megállt, és a testem megszűnt létezni. Mintha csak egy gondolattá váltam volna, és semmi közöm nem lett volna a valósághoz. Egy végtelen boldog, és gondtalan űrbe kerültem, hol egy perc alatt több millió évnyi mámort éltem meg. Kéj és bujaság. Ártatlanság, és fiatalság. Az egész életem, minden, ami valaha történt velem eltűnt. Csak ez az érzés, ez a megfoghatatlan, leírhatatlan érzés ölelt át. Az éveken át tartó étvágyamat rögtön elvette ez az egy adag. Újjá születtem.

Elfeküdtem a kanapén, és behunytam a szemem.

Kivételesen semmit sem éreztem. Se azt, hogy a ruhám a bőrömhöz simul, se azt, hogy a tüdőm megfeszül a levegőtől, se azt, hogy dobogna a szívem.

Egy ajtó becsukódott utánam, és egy másik kinyílt. Nem volt kérdés, hogy ettől a perctől fogva nem tudtam volna olyan életet elképzelni, aminek ez az érzés nem része.

Valami meghalt bennem.

Én meghaltam.