Kristóf arcán csak úgy ragyogott Luca kezének a nyoma.

- Csak a rohadt életbe - tört ki Eszterből a reakció, aki mellettem ácsorogva, ugyanolyan döbbenten és sokkosan nézte az eseményeket, mint én, csak még nem jutottam szavakhoz, annyira hirtelen és a semmiből történt az egész. Elképzelésem sem volt, hogy mégis mi váltotta ki Lucából az indulatokat a barátja, vagy most már lehet ex - barátja iránt, hiszen a minap még nagyon is jól megvoltak együtt, sőt még én kaptam a fejemre, amiért képes voltam felvetni neki azt, hogyha tudja jól, hogy nem a srác az igazi és nem is lesz az, akkor szakítson vele. Erre tessék.

- Írj be órára, ha lehet - döntöttem el egyetlen másodperc leforgása alatt, hogy offolom az előadásomat, hiszen jelenleg jobban érdekelt, hogy mi van a húgommal, minthogy hallgassam a halál unalmas baromságokat.

- Te meg, hogy mi történt - értette meg Eszter indoklás nélkül is, hogy miért nem megyek tovább vele.

- Konrádnak meg mondd meg, hogy beoltattam magamat, hogy ne kapjak agyérgörcsöt a hülyeségei miatt - mondtam még gyorsan, mire csak röhögve bólintott egyet, hogy vette az adást, én pedig futottam Luca után, aki időközben faképnél hagyta a csodálkozó Kristófot és nem szerettem volna feleslegesen futkosni a campuson körbe - körbe, csakis azért, mert figyelmetlen voltam és elvesztettem őt szem elől. Ahogy mellettük rohantam el, megütötte a fülemet, ahogyan a barátai kérdőre vonják, hogy mégis mi volt, amit szívem szerint megtettem volna én is, de lehetséges, hogy nem ennyire nyugodtan, hanem vehemensebben és nem volt kizárva az is, hogy nem én nem megpofozni, hanem megrugdosni fogom, ha olyan választ adott volna, ami nem tetszett, de inkább a kapcsolatukat alkotó másik személyhez siettem, akiben azért jobban megbíztam, mint ebben a degenerált, életképtelen, pletykás majomban.

- Várj csak meg! - szóltam utána, miután már csak öt lépés távolság választott el bennünket.

- Hm? - pislogott nagyokat, ahogyan megtorpant és mintha elképzelése sem lett volna, hogy mégis mi ütött belém, amiért ennyire rohantam utána. - Történt valami?

- Most ezt komolyan megkérdezted? - fújtam ki hosszasan a levegőt. - Mi volt ez az előbb? - céloztam rá nyíltan a pofozkodós akciójára.

- Eléggé egyértelmű szerintem, hogy mi történt - vonta meg a vállát lazán, miközben azért észrevettem, hogy a tekintetével ölni lehetett volna, sőt ha tippelnem kellett volna, akkor megkockáztattam volna azt is, hogy pattog az ideg az állkapcsában. - De ha nagyon akarod, akkor körbeírom neked, hogy mit jelent a megpofozása a másiknak.

- De mégis miért? - faggattam kíváncsian. Luca nem az a fajta személy, aki sok mindent megoszt magáról önszántából, viszont ha rákérdez nála az ember, akkor őszintén válaszol. Az pedig, hogy ennyire kerülte a valódi válaszadást, nem jót sejtet. Ha nem jutok előrébb az ügyben, kénytelen leszek összeállni Fülöppel és kideríteni, de abban nem lesz köszönet. Főleg, hogy az egyik fél ebben a felderítésben Kristóf lenne, aki most már nemcsak a bátyám, hanem az én szememben is ellenségnek számított, köszönhetően annak, hogy nem bírja befogni a száját.

- Mert megérdemelte - vágta rá kapásból. - És ez még csak a kedvesebbik verzió. Lehet, ha otthon kapok infót, akkor áshattunk volna egy gödröt a kertben.

- És mégis mit tudtál meg? - próbálkoztam újból, hátha alapon. Tudnom kell ezután a megnyilvánulás után, hogy mégis mi történt.

- Valami olyat, ami miatt már csak az ex - barátom Kristóf - morgolódott Luca magában.

- Bővebben esetleg? - puhatolóztam ismételten, mert ha eddig kíváncsi voltam, ezek után pláne.

- Ő nem úgy gondolta, hogy elegendő, ha csak ketten vagyunk a kapcsolatunkban - mondta ki végre a szakító indokot kissé halkabban.

- Tessék? - szaladt össze egy csíkká a szemöldököm, ahogyan feldolgozta az agyam a hallottakat.

- Mondom. Nemcsak velem járt, hanem mellette még három másik lánnyal is. Az a barom meg feltette sztoriba ráadásul, hogy "date night" - meresztgette a szemét Luca, ami csoda, hogy nem esett ki a helyéről. - Örüljön, hogy nem akkor láttam, amikor feltette, hanem csak most, mert bizisten, hogy megtéptem volna a fejét a helyéről.

- Kristófnak egyszerre több csaja is volt? - kérdeztem vissza biztos, ami biztos alapon, mert egyszerűen nem bírtam befogadni ezt az infót. Annak a Kristófnak, aki annyira fél Fülöptől, hogy rendesen bujkál előle? Aki előttem is kamu indokokat talált ki, hogy mégis miért maradt nálunk, amikor Fülöp bulija volt és rajtakaptam, amikor megpróbált elosonni? Nem fért össze a kép. Hamarabb néztem volna ki Gergőből akár, mint belőle.

- Korlátolt az agyad, Gerda? - förmedt rám Luca, amiért értetlenkedtem. - Igen, ezt mondtam.

- Annyira hihetetlen, hogy pont ő vetemedik ilyesmire - pislogtam döbbenten. Ha ezt Eszter meghallja szerintem még a vérnyomása is leesik.

- Miért? Milyen is Kristóf?

- Ostoba leginkább - böktem ki a lehető legenyhébb jelzőt, amivel illetni tudtam a barom srácot. Ettől csak milliószor rosszabbak lehettek volna.

- Jössz velem haza? - torpant meg a járdán hirtelen, ahogyan az anyám kocsija előtt megállt, amivel valószínűleg reggel jött.

- Aha - dobtam félre a mai napi összes teendőimet, mert ez sokkal, de sokkal fontosabb volt. - És nem érint ez meg téged? - fürkésztem az arcát, hátha valami szomorúságot vagy dühöt felfedezni vélek rajta, de azon kívül, hogy mogorván keresgélte ki a táskájából a kocsikulcsot, semmi egyebet nem vettem észre.

- Hogy érted? - kapta fel a fejét, ahogyan kirántotta a töltőjével együtt a kulcsot.

- Na vajon szerinted mégis hogyan? - kérdeztem vissza epésen, hiszen eléggé egyértelmű volt, hogy mégis mire céloztam. Ezen nem kell semmi egyebet magyarázni.

- Nem fogok úgy bőgni, mint legutóbb - vonta meg a vállát, míg a vezetőülés felőli oldalhoz sétált, én pedig megkerülve a kocsit, az anyósülésre másztam be, amint feloldotta a zárat.

- Oké Luca, de úgy nézel ki, mint akivel nem azt közölték, hogy a csávója nemcsak az ő csávója, hanem azt, hogy elfogyott a tojás a boltban - mutattam rá, hogy mi is volt a probléma, amit furcsállottam.

- Nem is közölt velem senki semmit, hanem rájöttem - javított ki, miközben a visszapillantó tükörben igazgatta a haját, hogy ne álljon szerteszét.

- Most az lényegtelen - legyintettem egyet legmondóan. - Nem normális, hogy ennyire hidegen hagy.

- Nem vagy pszichológus Gerda, hogy tudd mi normális nálam és mi nem - csattant fel flegmán, mire csak az egyik szemöldökömet felvonva, vártam, arra, hogy folytassa, mert ez a hirtelen hangulatigazodás nem volt megszokott nála. - Oké bocsi - jutott el az agyáig, hogy a kimondott szavai egy egészen más stílust közelítettek meg. - Nem tudom, hogy mi van velem, de ahogy megtudtam, nem éreztem semmit se. Amikor láttam őt a campuson, akkor dühöt, de azt nagyon, viszont most így, hogy végeztem vele, nemhogy csalódottságot vagy szomorúságot, hanem inkább megkönnyebbülést érzek. Nincsen meg az a késztetésem, mint legutóbb, amikor szétmentünk, hogy magamba forduljak és elgondolkozzak, mégis mit szúrtam el, amiért ezt a sorsot érdemlem, nem marcangol a tudat, hogy nem fogom őt többet ébredés után látni, azt sem ahogyan rám mosolyog. Szimplán, mintha egy iszonyat nehéz oszlopot vettek volna le a hátamról - hadarta Luca az ülésben hátradőlve, miközben vagy a szélvédőn keresztül bámult szigorúan maga elé, vagy pedig a körmét piszkálta, csak rám ne kelljen néznie. Mintha attól tartott volna, hogy elítélem őt vagy megjegyzéseket teszek, pedig ismerhetne annyira, hogy nem fogok, mert nem szokáson ilyen helyzetekben.

- Látod, ha korábban szakítasz vele, akkor már régebben megszabadultál volna tőle - jutattam eszébe, hogy ezt a lépést hamarabb is megtehette volna.

- Attól még jól elvoltam vele - vágta rá kapásból, miközben beindította a motort. - Többnyire - tette hozzá egy másodpercnyi gondolkozás után.

- Amúgy miért szakítottatok legutóbb? - kutakodtam az emlékeimben és a pontos okot sosem osztotta meg se velem, se Fülöppel. Ez valahogy, valamiért kimaradt.

- Hagyjuk inkább.

- Nem tudod örökké titkolni - bölcselkedtem, mert a tapasztalat is azt mutatta, hogy előbb vagy utóbb, de minden kiderül. Erre a lehető legjobb példa a Gergővel való viszonyom volt, amit hiába lepleztünk, Stefi mégis gyanút fogott és addig ment, amíg rá nem jött.

- Az lehet, de megpróbálom azért - vonta meg a vállát.

- Te tudod - hagytam rá, mert nem én leszek az a személy, aki megmondja, hogy mit csináljon és mit ne.

Durva belegondolni abba, sőt szerinte elképzelni sem tudtam, hogy egy Kristóf kaliberű személy, egyszerre több mindenkivel járjon, amit képes fenntartani úgy, hogy a másik ne tudjon róla huzamosabb ideig. Elvégre ki tudja, hogy mégis mióta tart nála ez és meddig tartott volna, hogyha Luca nem kap egy fülest. Sokkal, de sokkal hamarabb kinéztem volna hasonló húzásokat Gergőből is, vagy akár Szabiból, főleg a Nikis kijelentése után, de nem egy Kristófból.

Miközben Luca rácsatlakoztatta a telefonját a hangszórókra, én pedig kikotortam a zsebemből az enyémet és helyzetjelentős funkcióba kapcsoltam át. Nem tartottam magamat nagy pletykásnak, mert én azt vallottam, hogy nem minden dolgot kell mindenkivel megosztani, így eszemben ágában sem volt, hogy a nagy közös csoportba beírjam a hírt, hanem Eszterrel akartam megosztani, ha már egyszer megígértem neki. Meg Gergővel, hogy őt is annyira égesse ki a hír, mint engem.

- Feljebb veszem jó? - szólalt meg Luca hirtelen, pont akkor, amikor elküldtem Eszternek a sztorit röviden, összesen kettő mondatba foglalva. - Mert ezt nem lehet halkan hallgatni - csendült fel a Better Than Revenge.

- Nyugodtan - dünnyögtem, miközben érkezett Esztertől is a válasz azonnal, csupa nagybetűvel.

"TE CSAK SZÓRAKOZOL VELEM"

- Dögölj meg Kristóf - mormolta Luca, miközben ütemre dobolt a kormányon.

"Pedig nem"

"Azt kurva életbe. Majdnem kifordultam a székről, amikor megláttam, hogy mit írtál" - írta Eszter villámgyorsan. Mondjuk azt azért megnéztem volna, hogy az előadás kellős közepén borul egyet.

"Jó az óra?" - érdeklődtem, ha már kihagytam.

"Ki nem szarja le? Ez hihetetlen"

"Tudom"

"Csóró Luca. Hogy viseli?" - jött a nagy kérdés Esztertől, mire csak félre lestem, csekkolva az állapotokat, ami változatlan volt. Luca énekelgetve figyelte az utat, mintha mi sem történt volt az imént és csak az órák után menne haza, mint mindig.

"Veszedelmesen nyugodt. Dúdolgatja a Better Than Revenget" - írtam körbe a helyzetet.

"Az veszélyes" - ismerte fel azonnal a szitut Eszter. Miközben azonban írtam neki vissza, beúszott egy email értesítő.

- Jaj ne - szaladt ki hangosan a számon, ahogy szalagértesítésbe beúszott egy újabb Neptun email, amit kifejezetten érintett engem. Végig se kellett olvasnom, mert az első szavak alapján egyértelművé és világossá vált, hogy meghosszabbították a jelentkezési határidőt a versenyre, amivel nem hagy békén Ráday. Milyen jó nekem. Legalább lesz még bőven ideje kikészíteni idegileg engem.

- Mi az? - kérdezte azonnal Luca.

- Meghosszabbították a verseny jelentkezési határidejét - sóhajtottam egyet, előre sejtve a vesztemet és scrennelve már küldtem is Eszternek az híreket.

"Szerintem én meghalok az elkövetkezendő hetekben" - írtam még hozzá az elküldött képhez.

"Írj egy végrendeletet és légyszi hagyd rám Gergőt meg a parfümjeidet" - válaszolt Eszter egy másodpercen belül.

- Konrád akkor nem fog békén hagyni - esett le Lucának, hogy ez mégis miért nagy baj és miért reagáltam rá így.

- Eddig se tette meg - világítottam rá, hogy hetek óta ostrom alatt állok és minden jel arra mutatott, hogy ez tovább fog folytatódni még egy darabig.

- És Stefi nem féltékeny?

- Mégis mire? - szaladt fel a szemöldököm a Jupiterig. Egyáltalán ez milyen kérdés?! Meg hogy jön ő ide?

- Hogy Konrád ennyi időt szentel rád - magyarázta Luca, hogy mire is gondolt, hogy jött ide Stefánia.

- Vagy inkább arra, hogy győzködjön - javítottam ki, mert az erős kifejezés volt, hogy az idejét rám fordítja, mert ez így nem volt teljesen igaz. Hanem arra, hogy nyerjen és ehhez minden eszközt bevet, jelen esetben engem szeretne, csakhogy erről le is mondhat.

- Teljesen mindegy.

- Még mindig nem értem, hogy miért lenne Stefi féltékeny - értetlenkedtem, mert tényleg nem fért a fejembe. Az meg főleg nem, hogy pont Ráday miatt legyen az. - Szerintem örül annak, ha nem az ő közelében vagy Konrád.

- Pedig én láttam őket a plázában és akkor jól elbeszélgettek - mondta Luca, mintha ez mindennapi lenne, nekem pedig rendesen leesett az állam.

- Tessék? - fordultam felé az anyósülésben teljesen, miközben nagyokat pislogva igyekeztem feldolgozni a hallottakat.

- Mármint magukhoz képest jól - finomított Luca a kijelentésén. - Nem kiabált egyik sem.

- Biztos, hogy őket láttam? - kételkedtem egyből.

- Stefit nem nehéz kiszúrni - vetett felém egy gyors "mintha nem tudnád ezt te is magadtól" pillantást. Tény és való, hogy annyira jellegzetes nemcsak tekintete, kinézete, de járása van Stefinek, amit nagyon nehéz összekeverni valaki mással. Konrád mellé még nagy ritkán szabadul meg az ing - farmer kombinációjától, szóval ha együtt vannak, tényleg könnyű kiszúrni őket. Pláne, hogy garantálva van akkor a szokásos Bogdán üvöltés, amit kilométerekre hallani lehet.

- Érdekes - töprengtem el, mert oké, hogy azt nem tudni, hogy ezek ketten ha egyáltalán töltenek-e el együtt időt, akkor az mennyi szokott lenni, mert nem verik nagy dobra. Az viszont valóban furcsa, hogy Ráday legutóbb is Stefinél fetrengett, mint vadmalac a sárban, valami számról egyből tudják, hogy mit jelent, szóval egészen biztos, hogy beszélnek amúgy a másikkal, csak az nem mindegy, hogy miről meg milyen stílusban. Olyat viszont, hogy andalogva, összebújva sorozatoznak a lehetetlen elképzelni kategóriába tartozna, csakis akkor ha közeledne a világvége esetleg.

- Néztem egyet én is, amikor láttam őket.

- Hát azt meghiszem - vágtam rá egyből, hiszen én is csak pislogtam volna Luca helyében.

- Argg - morgott fel hangosan, ahogyan a zenéjét félbeszakította a telefonja, mely képernyőjén végighúzott az "apa" felirat, azaz Andor. - Amikor én keresem, akkor felszívódik, most viszont tessék. Akkor hív, mikor nem kellene.

- Nem felejtettem el, hogy utalni kell a kártyádra pénzt - szólt bele a hívásba Andor, miután fogadta a lánya a hívását.

- Most nem emiatt hívtalak korábban, de örülök, hogy észben tartod - forgatta a szemét Luca, miközben a piros lámpánál fékezett le. - Ha netalántán Kristóf betoppanna hozzánk vagy ma, vagy a jövőben bármikor és netalántán én nem lennék otthon, ne engedd be. Sőt küldd rá Picit, miután kiképeztük rá, hogy támadja meg - hadarta gyorsan, én pedig csak felhorkantottam, ahogyan megelevenedett előttem a kép, hogy a legjámborabb kutya a világon széttépi az exét.

- Miért? Összevesztetek? - kérdezett vissza Andor és a hangjában egy cseppnyi meglepettség sem hangzott. Szerintem ő már megszokta, hogy állandó balhé van a kapcsolatuk környékén az utóbbi időben, kezdve onnantól, hogy múlt félévben szakítottak, aztán balhéztak, nem beszéltek egymással, nyár végén megint összejöttek, jól megvoltak, veszekedtek és most megint szakítottak, remélhetőleg véglegesen.

- Kidobtam őt - helyesbített Luca, szigorúan érzékeltetve, hogy ki volt az, aki véget vetett a kapcsolatnak.

- Na végre - dobódott fel a hírtől Andor teljesen, belőlem meg egy hangos röhögés szakadt ki a reakciója hallatán. Mintha csak Fülöp mondta volna.

- Én is ezt mondtam - szóltam közbe, jelezve, hogy akármi is a téma, hallani fogom, mert nincsenek egyedül.

- Ha ezt Fülöp meghallja...- jutott eszébe a fia, aki az első számú Kristóf ellenes tag a családban.

- Biztos, hogy berúg örömében - gondoltam bele, hogy mi lehet a legvalószínűbb, ha megtudja, mi történt.

- Lassan az alakja a kanapéba fog rajzolódni - utalt arra Andor, hogy részegen mindig ott tanyázik, mert nem bír feljönni az emeletig, az utóbbi időben pedig magához képest viszonylag gyakran tanyázott ott. - Majd szólok azért Szabinának is, hogy mi a fejlemény, nehogy ő meg beengedje, miközben nem kellene.

- Juj, de kínos lenne - húztam el egyből a számat. Azért az is egy szint lett volna, ahogy ezek után, hazaér valaki, Kristóf meg a kanapén ücsörögne, várva Lucára.

- Gondolom így nem mész anyáddal találkozni.

- Dehogy, azt már amúgy tegnap lemondtam - felelte Luca. - Más terveim vannak - titokzatoskodott, mindezt olyan hangsúllyal, amiből lerítt, hogyha tudná az apja, mit, biztosan lefújná.

- Ne csinálj semmi hülyeséget azért - figyelmeztette őt Andor, aki szintén érezhette ezt a vibeot.

- Én? Ugyan már - horkantott egyet kínjában Luca finoman, ami inkább tűnt hisztérikusnak, mint amolyan "hova gondolsz, nem csinálok soha semmit" típusúnak.

- Aha... - húztam el a szó végét, mert eléggé veszedelemesnek hatott a viselkedése, ahogyan én láttam. Meglepőben nyugodt volt, méghozzá halál nyugodt. Pont olyan, mint aki egy robbanásra vár és akkor megállíthatatlanul elszabadul. Lucától hasonlót még nem láttam, amióta ismerjük egymást, szóval nem tudtam hogy mire számítsak tőle.

- Most mi hülyeség lesz abban, hogy elmegyek Lorettához, aztán ahogyan hazajövök felgyújtom az összes cuccát a kertben? - csapott rá egyet a kormányra sóhajtva.

- Nézhetem? - csillant fel a szemem a tervei hallatán. - Még szerzek shaket is hozzá, hogy teljes legyen a szórakozás.

- Most csak viccelsz ugye? - kérdezte Andor velem párhuzamosan a telefonból.

- Egyáltalán nem - kanyarodott rá a mellékútra Luca, amin ki tudtuk kerülni, hogy végig kelljen menni a belvárosban.

- Hát jó - hagyta rá az apja, mert szerintem belátta, hogy akármit fog mondani, az nem garancia rá, hogy hallgatni is fog a szavaira. - A házat ne gyújtsd fel, meg a kutyát se lehetőleg.

- Valami, amitől meg kell szabadulni esetleg sunyiban? - jutott eszébe, hogyha már úgyis éget, akkor remek lehetőség rá, hogy olyan cuccokat eltüntessük örökre, amiket már régen el kellett volna hajítani.

- Fülöpnek az a ronda nadrágja - ugrott be a legsúlyosabb, amitől nem ártott volna megszabadulni.

- Több olyan is van - közölte Andor, aminek sajnos igazat kellett adnom. Fülöpnek mániája, hogy a létező összes olyan cuccot beszerezzen magának, amit egyébként maximum kétszer vesz fel, de az is egy világi csapással ér fel.

- Tudom, de én a szürke rettenetre gondoltam - konkretizáltam.

- Igaz, annak sürgősen mennie kell - bólintott egyet Luca és így le is lett tárgyalva, hogy mi megy még a tűzbe.

- Nem hiszem, hogy nekem ezt a beszélgetést hallanom kell.

- Szerintem se - vágtuk rá szinkronban Lucával, ahogyan realizáltuk, hogy Andor még mindig vonalban volt.

- Segélyhívó azért legyen betárcsázva - tanácsolta, mielőtt megszakította volna a hívást.

- Most mi parázik? - rázta meg a fejét értetlenül Luca, miután újból a kedvelt dalai mentek. - Nem vagyok valami bénasági pótlék, hogy ne tudjak egy kis tüzet csinálni.

- Találkoztál volna Böbével? - akadtam meg egy aprócska információn, amin megakadt a figyelmem. Nem hallottam a nőről azóta, hogy apámmal váltották egymást a vacsora közepén. Mondjuk amúgy sem sokat szoktam, de most meg végképp nem, ami azért volt furcsa, mert a városban van. Vagy volt. Nála sose lehet tudni, hogy mikor szívódik fel egyik pillanatról a másikra.

- Aha, de amúgy sem volt kedvem hozzá, hogy jópofizzon velem, aztán ugyanúgy, amikor közelebb kerülnénk egymáshoz, beközli, hogy megtalálta a hivatását, amit meg kell valósítani és eltűnik, mert előbb - utóbb úgyis ez lesz - mondta Luca lemondóan, aki már annyiszor átélte ezt, mint én, hogy az apám lejárat.

- És Fülöpöt is hívta? - puhatolóztam, nehogy átlépjem azokat a bizonyos határokat, mert ezen a terepen nagyon is voltak, még úgy is, hogy testvérek voltunk.

- Csak hívta volna, mert nem vette fel neki és nem is hívta vissza - felelte Luca.

- Berágott Böbére rendesen - mértem fel a helyzet súlyosságát, ami a magas szintet súrolta.

- Nem is tudom hibáztatni érte - vonta meg a vállát Luca hanyagul. Ha össze kellene hasonlítani, hogy vele vagy Fülöppel vagyok szorosabb viszonyban, egyértelműen az utóbbit mondanám és nem azért, mintha Lucával bármilyen konfliktusunk vagy nézeteltérésünk lett volna. Nem is azért, mert egyidősen vagyunk Fülöppel, sőt még csak azért sem, mert osztálytársak voltunk, hanem szimplán annyiból, hogy át tudtam érezni a helyzetét. Tudtam milyen az, amikor az egyik szülő nem úgy viselkedik az egyik gyerekével, mint a többivel. Igaz, hogy Böbe igyekezett és igyekszik is valamilyen viszonyt fenntartani velük, addig velem az apám erre sem veszi komolyabban a fáradtságot. Természetes, hogy van kedvenc gyerek, hiába tagadja a legtöbb szülő ezt, mert a barátok között is van legtöbb barát és a többiek, attól pedig, hogy életet adtak egy embernek, nem azt jelenti, hogy hosszú távon képesek lesznek olyanra formálni a személyiségét, ami a kedvükre tesz.

- Komolyan gondoltad az égetést? - tereltem el a témát, mert pontosan tudtam mennyire kényelmetlen tud lenni, amikor faggatnak.

- Úgy nézek ki, mint aki nem? - vonta fel a fél szemöldökét és az arcán a teljes elszántság tükröződött. - Lehet, hogy adja vissza arra a baromra pazarolt időmet, meg értelme sincsen, de a lelkemnek jót fog tenni.

- Addig kell még Fédra nincsen otthon.

- Miért?

- Mert akkor azt fogja hinni, hogy neki is szabad - vágtam rá kapásból, hiszen a húgunk teljesen abban a tudatban él, hogy ugyanannyi idősek vagyunk és egy szinten állunk önállóság terén.

- Igaz - látta be Luca, hogy igazam van, ahogyan átgondolta, hogy mégis miért mondtam. -Még szerencse, hogy Axel megy ma érte.

- Hogy örülhet neki - jegyeztem meg egyből, hiszen a bátyám nem lelkesedett igazából semmi olyan iránt, amit nem ő talált ki saját magának, hanem utasítva lett.

- Neked amúgy nem órán kellene lenned? - ugrott be neki, hogy azért is ő megy Fédráért, mert egyikünk sem ért rá. Andor meg anya dolgoznak, Fülöp cselszövéseket tervezget, én órán voltam meg Luca is. Ebből utóbbi kettő biztos, hogy landolt is a kukában.

- Na és neked?

- Itt én vagyok az áldozat - kérte ki magának. - Kijár nekem, hogy most azt tegyem, amihez kedvem van.

- Mert azt a tanárok nagyon fogják díjazni, hogy "csókolom, a barátom értelmi fogyatékos így kidobtam őt" - forgattam a szememet.

- Nem érdekel.

- Kicsit sem vagy szomorú egy minimálisan sem? - próbálkoztam újból, hátha most mást fog mondani. A hangulatingadozás alatt minden meglehet és biztosra kell menni.

- Nem. Legutóbb kisírtam magamat, most már nem fogom - utalt arra, amikor még előző félévben szétmentek és depizett, hisztizett és sírt egyszerre heteken keresztül.

- Jaj, tényleg a másik módszer - csillant fel a szemem, ahogyan beugrott, hogy még valamelyik nap magyarázott nekem arra, hogy mit fog tenni, hogyha szétmennek Kristóffal. Ki gondolta volna, hogy ilyen hamar eljön ez a nap is?!

- Bizony - bólogatott hevesen, miközben a szája széle egy ördögi vigyorra húzódott.

- És az mi? - kérdeztem, mert nem osztotta meg velem akkor sem, hogy pontosan mit is tervezett el.

- A bosszú - vigyorodott el ördögien, pontosan úgy, ahogyan Stefi szokott, amikor Konrád ellen tervez valamit.

[...]

- Ki ne hagyjatok - üvöltötte Fülöp egyből a bejárati ajtó csapódását követően a nappali felől, mire csak összenéztünk Lucával. Egyikünk se mondta el neki a nagy hírt, miszerint Kristóf már csak a múlt, de ezek szerint Andor körhívást tarthatott.

- Már késő - szóltam neki vissza, hiszen a kertben kialakított szalonnasütő közepén, olyan szépen égtek a srác pólói, pulóvere, az összes közös képük, tárgyiasított emlékük, ami nézését kár lett volna kihagyni.

Én nem állítottam le Lucát, hogy fejezze be, amikor hazaértünk és felviharzott a szobájába, csak a küszöbön ácsorogva figyeltem, ahogyan egy bazinagy bevásárló táskába dobálja bele a dolgokat, miközben áttúrta a szoba minden egyes pontját, hogy Kristóftalanítsa. Ő pedig egyetlen másodperc erejéig sem tántorodott vagy bizonytalanodott el, hogy ez lehet mégsem olyan jó ötlet, hanem rekordidő alatt felforgatta a rendet, miközben magában motyogva szidta a srácot megállás nélkül.

- Úgy siettem, ahogy csak tudtam - vágta le magát a fűre közénk Fülöp, a kivörösödött fejéből és a lihegéséből ítélve valóban rohant hazáig.

- Mégis minek? - vonta fel a fél szemöldökét Luca kérdően.

- Hát ezért - mutatott rá az égő rakásra. - Olyan szép látvány, hogy mindjárt sírva fakadok - bólogatott elégedetten.

- Egyeseknek nem tetszik - motyogta Luca unottan.

- Kinek? - kérdeztem, hiszen rajtunk kívül más nem láthatta és ahogy lángra kaptak a papírok és textilek, igaz, hogy le kellett videóznom, de tudtommal Lorettának küldte el, aki meg nem hinném, hogy elítélte volna az akciót, mivel ugyanúgy utálta Kristófot, mint Fülöp. Csak míg utóbbi szabotálta is többször az ittlétét, addig utóbbi maximum szóban átkozta, hiszen összesen egyszer találkoztak még a kapcsolatuk elején, amikor bemutatta Luca őket egymásnak. Biztos vagyok benne, hogyha Loretta kedve szerint jöhetne - mehetne, bármiféle akadály nélkül, akkor ugyanúgy viselkedett volna a sráccal, mint Fülöp.

- Kristófnak - vonta meg a vállát.

- Elküldted neki is? - lepődtem meg.

- Aha. Megkérdeztem Lorettát és azt mondta, hogy élőben kellett volna közvetíteni neki, de így sem rossz - magyarázta Luca.

- Amúgy nem azt mondtad, hogy átmész hozzá és csak utána gyújtogatsz? - ugrott be a lány nevének hallatán a program, amit a telefonhívásba vázolt fel Luca, csak nem pontosan úgy valósult meg.

- Ő az én emberem - vágta rá Fülöp azonnal.

- Nem kockáztathattam, hogy mire visszajönnék, elvinné a cuccait - vallotta be, hogy miért döntött így. - Majd ha ettem, akkor megyek át hozzá.

- Akarjam tudni egyáltalán, hogy miért dobtad ki azt a szerencsétlent? - kérdezett rá Fülöp az okra hirtelen.

- Ööö... - gondolkozott el Luca és oldalra sandított, egyesen rám, mintha arra várt volna, hogy én mondjam meg neki, hogy megossza-e vele vagy sem. Átgondolva azt, hogy most szükséges-e, hogy Fülöp felhúzza magát és elinduljon megverni Kristófot, mert valószínűleg ezt tette volna meg, ahogy ismerem őt, ezzel keresztbehúzva nemcsak az én, hanem Luca programját is, vagy csak homályban hagyni a részleteket, inkább emellett döntöttem, így csak óvatosan megráztam a fejemet, jelezve, hogy ne menjünk bele. Mindenkinek jobb így. Ha pedig később rájön és megsértődik, majd kiduzzogja magát és visszatér minden az eredeti körforgásba. - Inkább ne - hallgatott rám.

- Nem tetszik ez nekem - kapkodta a fejét közöttünk Fülöp, aki biztosan észrevette az összenézést. - Sunyultok.

- Vagy inkább te - kaptam az alkalmon, hogy ki tudjam őt faggatni. - Mégis mi van veled? Napok óta fel vagy szívódva - fordítottam át a szituációt rá. Amióta megkezdődött a tanév, főleg azóta, hogy az anyja ismét megjelent, összesen ha 6 percig láttam őt itthon, akkor is a szobájába zárkózott be, ahonnan vagy gyanús csend honolt, vagy pedig valamilyen magyarázás. Nem mintha hallgatóztam volna, hiszen az nem az én szokásom, viszont feltűnő volt, ahogy elhaladtam az ajtaja előtt, mivel nem volt megszokott. Onnan mindig valami hangzavar áradt ki.

- Mert dolgom van - válaszolt Fülöp titokzatosan.

- Neked? Mégis mi? - horkantott fel egyet Luca, mint aki egy szavát sem hitte volna el a bátyjának.

- Ráadásul Konráddal - tettem hozzá gyorsan, mert vele lehetett látni az egyetemen is a legtöbbet beszélni.

- Birodalmat építünk - közölte úgy, mintha értenünk kellett volna, hogy miről beszélt.

- Micsoda? - előzött be Luca, mivel pontosan ugyanezt akartam kérdezni én is.

- Ez valami új játék? - próbáltam tapogatózni.

- Dehogy - rázta meg a fejét Fülöp tagadóan. - Nemsokára lesznek a választások az egyetemen - kezdett bele a sztorizásba, mire Luca azonnal félbeszakította.

- A hallgatói önkormányzatos cucc? - tűnődött el, hogy vajon mégis milyen választásról beszélgetett.

- Az - csettintett Fülöp, amolyan "heuréka" stílusban. -  Indulni fogok rajta - jelentette be büszkén.

- És ezt nem lehetett eddig elmondani? - furcsálltam a helyzetet, mivel nem valami nagy titok, meg nem is nagy dolgok, amit ennyire titkolni kellett volna.

- Addig nem akartam, amíg nincsen meg a terv - legyintett egyet lemondóan.

- És hogy jön ide Konrád? - tért át Luca a másik témára, ami ehhez kapcsolódott és még nem derült ki.

- Szövetséget kötöttünk - vallotta be Fülöp, mire ahogy felfogta az agyam, hogy miket mondott elszörnyedtem.

- Pont vele? Eladtad a lelkedet az ördögnek - pislogtam nagyokat döbbenten. - Ugye tudod, hogy vezeti, hogy ki mit kér tőle és azokat be is hajtja? Hogy nem fog békén hagyni? Nem fog leállni és az idegeiden fog táncolni a hülye maximalizmusa miatt? - bombáztam kérdésekkel, mivel jobban ismerem a szaktársamat tőle, hogy tudjam, milyen a természete.

- Veled csinálja ezt, viszont velem nem fogja.

- Te azt nem tudhatod - vágtam rá kapásból és már láttam magam előtt, ahogyan egyszerre terrorizálja nálunk Fülöpöt meg engem.

- Neki nagyobb terve van a választások miatt, mint nekem, ahhoz pedig, hogy nyerjen, én fogok szívességet tenni, nem pedig ő nekem - vonta meg a vállát Fülöp.

- Milyen nagyobb terv? - kíváncsiskodott Luca.

- Azt majd ő elmondja, ha akarja - fogalmazott diplomatikusan. 

- Fú, már az a két szó egy mondatban, hogy Konrád meg birodalom, nem biztos, hogy jót jelent. Lehet elkezdem nézni, hogyan kell átkéretni magamat egy másik egyetemre - töprengtem hangosan.

- Tudod mi nem jelent még jót? - kérdezte hirtelen Luca.

- Hm? - kaptam felé a fejemet.

- Hogy azt írja Kristóf, hogy át akar jönni - olvasta fel az üzenetet. - Lehet mégsem kellett volna elküldenem neki, hogy begyújtom a cuccait.

- Add csak ide nekem - rántotta ki Fülöp Luca kezéből a mobilját és mielőtt még utána nyúlhatott volna a húga, arrébb sétálva a szája elé emelte, hogy hangüzenetet küldjön. - Gyere nyugodtan át, itthon vagyok, tudunk beszélgetni bőven, mert van mit - mondta a tűz körül járkálva.

- Még szerencse, hogy tart tőle - csóváltam meg a fejemet, ahogyan Fülöp után néztem. Nem tudom, hogy mi akar lenni az a nagy terv, amit szövögetnek Konráddal a választások miatt, de akármi is legyen, nem fog tetszeni szerintem.

- He, az nem az én nadrágom? - hajolt közelebb a tűzhöz Fülöp, hogy jobban lásson, miután elküldte az üzenetet.

- Nem - vágtuk rá gyanúsan egyszerre Lucával, ami annyira átlátszó volt, hogy még a hülyének is leesett volna, hogy kamuztunk.