Volt arra esély, hogy Eszter merényletet fog tervezni ellenem.

Nem elég, hogy nem aludt éjszaka csak pár órát, már hogyan egyáltalán lehet órákban mérni, még jócskán idő előtt, konkrétan rátörtem az ajtót, kényszerítve arra, hogy megébredjen. Ezt pedig tetézte az, hogy nyomomban a fiúbanda volt.

Először arra gondoltunk, hogy valamelyiknek a koliszobájukba megyünk tervezgetni, amivel az volt a problematika, hogy az a találkozási pontjuk mindig, ergo Gergő oda megy automatikusan. És mi van, hogyha az app nem tölti be jól, hogy erre jár? Nem lehetett volna kimagyarázni, anélkül, hogy levágja miben is mesterkedünk. A másik pedig még az volt, hogyha kislisszanok a koliból, igen ám, de benne van a pakliban, hogy bizony összefutok vele, ami nálam megtörténhet, mert mindig a helyzet rosszabbik oldalát húzom ki, nem lenne szerencsés megoldás.

Egy bombabiztos hely kellett.

Konyha ki volt zárva, mert ott nem lehet normálisan kommunikálni, pláne, hogy ilyen időben sokan is szoktak lenni, meg Adri veszély fenyegetett ezerrel. Így maradt Eszter szobája, akinek alapvetően megígértem, hogy bőven 11.45 előtt felkeltem, hogy össze tudja magát szedni a nap hátralévő részére, mert több szünetünk nem lesz és nincsen megállás fél négyig. Adri és a sleppje sem mászkál már oda, azóta, hogy "veszélynek" nyilvánították őt, de ha mégis azt egyszerűbb kimagyarázni, hogy ő is ott van és nemcsak én.

- Neked ki is a szobatársad? - nézegette Szabi az Eszter szekrényére felragasztott képeket, amiken jó páron ott volt Dexter, néhányan én is, meg csoportképek régebbről, valamint még a gólyatáborról is.

- Nem te, szerencsére - ásított egy hatalmasat a barátnőm, akinek az arcán még látszódtak a párna gyűrődései.

- Rettenetesen poénos vagy - meredt rá rezzenéstelen arccal Szabi.

- Tudom, köszi, hogy emlékeztettél rá - ajándékozta meg őt Eszter egy körülbelül három másodpercig tartó vigyorral, utána pedig ugyanolyan kábán meredt maga elé. Legalább még nem tért magához, így nem akart megölni engem. Még.

- Rég láttunk téged. Hogyhogy nem lógsz már Adriékkal? - kérdezte hirtelen Peti.

- Mert nem hívnak magukkal - vallotta be Eszter. Tény és való, hogy az utóbbi időben inkább ignorálják és egyre kevesebb alkalommal lehet a társaságukban látni őt, ami ezek szerint már másoknak is feltűnt.

- Csak harag van? - csillant fel Dominik szeme, hogy valamilyen pletykaalaphoz juthat hozzá. - Nekem elmondhatod, mindent meghallgatok.

- Hát hogyne - dünnyögtem, épphogy megcsóválva rosszallóan a fejemet. Az utolsó emberek között szerepelne a srác, hogyha azt nézném, hogy kik azok, akikkel meg akarok osztani bármilyen személyes információt.

- Hamarabb lennék néma - vágta rá Eszter, aki szerintem hasonló véleményen volt, mint én, ezen a téren. - Nem mintha zavarna, de amúgy igen, viszont miért vagytok itt? - kapta felém hirtelen a fejét.

- Szervezkedünk - válaszolt helyettem Peti, mielőtt még bármilyen hang is elhagyta volt a számat.

- Itt? Mégis mit? Kifestitek a szobámat? - vonta fel a fél szemöldökét kérdőn Eszter, nem teljesen értve, hogy mégis mit kerestünk nála.

- Olyan hely kellett, ahova Gergő nem fog jönni - kezdtem volna bele a magyarázatba, ha Dominik nem szakított volna félbe.

- Hacsak nem szokott ide járni - tűnődött el és ahogyan furcsállva ránéztem, színtisztán olvasni lehetett róla, hogy beindult a képzelőereje és mindenfélét fantáziál össze - vissza.

- De, minden délben közösen megnézünk egy Szerelem van a levegőben részt, aztán megvitatjuk - forgatta Eszter unottan a szemeit. - Úgyhogy gyorsan rendezzétek le, mert mindjárt dél. Kell egy kávé - dörzsölte meg az arcát és a kék, borzalmasan kemény papucsába belelépve, amivel ha szájbavágna valakit, biztos, hogy kitörne a foga, végigcsoszogott a szoba másik felébe.

- Ti mire gondoltatok? - tértem rá a fő tárgyra, amiért ez a "meetinget" feltétlen meg kellett ejteni, miközben azért a fél szememmel figyeltem, hogy Eszter mégis mit tevékenykedik, mivel félálomban volt még és ilyenkor akár még állva is képes visszaaludni. Volt már rá példa sajnos.

- Bérelni kellene valami helyet aznap, amikor a szülinapja van - avatott be az ötletükbe Peti, mire Dominik csak hevesen bólogatni kezdett. Szerintem ez inkább utóbbi, mint előbbi fejéből pattant ki. Akaratlanul is beugrott az a kép, amit tegnap este mesélt Rékasi, hogy mikre vetemedtek és szinte láttam magam előtt, hogy megismétli a múlt önmagát.

- Gergő? - tippelt Eszter, aki szintén figyelemmel kísérte, hogy mégis miről szól a nagy tervezés.

- Ki más? - utaltam arra, hogy nincsen másik olyan személy, aki miatt beszélőviszonyban kellett volna lennünk egymással a három sráccal. - Biztos, hogy nem bérelek ki semmilyen helyet - jelentettem ki határozottan és ebből az állításomból semmit nem voltam hajlandó engedni.

- Miért? - vált csalódottá Dominik, amiért leszóltam az ötletét.

- Mert mondjuk nem bírsz magaddal és szétszeded? - előzött be a válaszadással Eszter, miközben a tasakos kávéját öntötte bele a bögréjébe.

- Én ilyet soha nem csináltam - kérte ki magának Dominik, hogy már a feltételezés is sértő, hogy ezt hisszük róla.

- Bocs, rosszul fogalmaztam. A környéken randalírozol - javította ki magát a barátnőm, mintha így sokkal jobb színben tüntette volna fel a srácot.

- Na persze - sértődött meg egyből.

- Ez így van - adott igazat Szabi Eszternek, aki pedig csak egy "látod?" nézést vetett az irányába.

- Árulók - puffogott Dominik, amiért a saját barátai nem álltak ki mellette.

- Pluszba még drága is - tettem hozzá azt, ami a leginkább nyilvánvalóbb volt. - Mert oké, hogy helybérlés, de akkor meg kell hívni őt piára és egészen biztos, hogy az nem egy - két kör lesz, hanem jóval több. Mellette még az ajándék is, na biztosan nem - számolgattam a fejemben, mert még úgy is marha sokra jött ki az egész kóceráj, hogy többen vagyunk benne.

- Koliban akkor? - javasolta Peti, mire Eszter csak kuncogni kezdett magában. - Mi az? Vicceset mondtam? - vette észre a lány reakcióját.

- Komolyan olyan helyre akartok szervezni szülinapi bulit, ahol összesen elfér három ember? - utalt arra, hogy nem éppen lakosztály méretűek a szobák, ahol rengetegen tudtak volna tartózkodni egyidőben.

- Én a konyhára gondoltam, hogy lefoglaljuk... - magyarázta volna Peti az ötletét, ha Eszter nem vágott volna közbe újból. Nagyon elemében van, ahhoz képest, hogy percekkel ezelőtt még a kínszenvedés határán mozgott.

- Már ha engedik neked - felelte, éllel a hangján, mire én csak kérdőn néztem rá.

- Mi az, hogy már ha engedik? - adtam hangot a gondolataimnak, mert nem állt össze, hogy mire célzott ezzel. Le vagyok maradva ismételten.

- Lehet, hogy kaptam írásbeli megróvást a múltkori miatt - vakarta meg a tarkóját Peti zavartan, Szabi pedig csak unottan forgatta a szemét, miközben nyomta ezerrel a telefonját.

- Mi volt múltkor? Amikor felhívtatok? - próbáltam behatárolni, hogy mikor is lehetett, tekintve, hogy a héten kezdődött az egyetem. Ez egy új rekord lehetett volna, hogy még egy hét sem telt el, de neki már figyelmeztetése van.

- Aha - erősítette meg a feltételezésemet Dominik. - Hiába nem ő volt a legnagyobb probléma, annak szólnak, aki lefoglalta.

- És te erről honnan tudsz? - faggattam tovább Esztert, mert ő nemhogy ott nem volt, de még a közelükben sem.

- Konrádtól - vonta meg a vállát. - Neked kell egy? - szedte elő a másik tiszta bögréjét és csak felém mutatta.

- Ez mégis milyen kérdés? Még szép - néztem rá úgy, mint egy holdkórosra, elvégre egyértelmű volt, hogy ingyen kávét nem fogok visszautasítani. - Ő írt nektek? Mármint Ráday - lepődtem meg. Azt tudom, hogy imád fontoskodni, ezért is ő a kari hallgatói önkormányzat elnöke, de arról tudtam volna már, hogyha pont Petinek írt volna ő.

- Dehogyis, hanem a koli bizottság elnöke - világosított fel Peti. - Összesen kettő lehet, aztán utána kiraknak.

- Konrád meg tag - értettem meg a szitut.

- Pontosan - bólintott egyet lassan Szabi, ide sem figyelve az eseményekre.

- Tehát koli is kilőve -

- Nálatok? - dobta be az újabb, hirtelen felmerülő ötletét Dominik, mire csak egy lesújtó pillantással ajándékoztam meg.

- Te hülye vagy? - szaladt ki a számon az első, ami eszembe jutott a felvetésével kapcsolatban.

- Nagyon jó - nevetgélt Eszter, ahogyan szerintem elképzelte, hogy majd pont én fogok, hozzánk házibulit szervezni, ráadásul Gergőnek, aki önmagában veszélyes, de a barátaival már minden kategóriát felül tudnak múlni. Főleg ha Bogdán Hunor megjelenik mellé, Fülöppel karöltve, az pedig egyenesen egy tragédiába torkollana.

- Nálam biztosan nem - jelentettem ki éppannyira határozottan, mint azt, hogy nem fogok helyet kibérelni.

- Kezdem úgy érezni Gerda, hogy neked semmi nem jó - vallotta be Dominik, miután szinte az összes tervét lefújtam.

- Hát azok közül, amit kitaláltál, nem is - motyogtam. Gergő szavai jártak a fejemben, ahogyan magyarázta, hogy miért nem szereti a szülinap bulikat, legyen az a sajátja, vagy bárki másé. Oké, hogy szerettem volna kitolni vele bosszúból, de azért azt nem szerettem volna, hogy szarul süljön el, mert annyira kegyetlen nem vagyok. - És, hogyha a szemeszternyitón lenne? - ugrott be egy lehetséges megoldás, ami nem volt kivitelezhetetlen.

- Miért pont akkor? - ráncolta a szemöldökét Peti.

- Mert mondjuk nem kell semmit bérelni, nagyon szervezni semmit se, a szülinapja után van és nem lesz meg a gyanú, hogyha lemegy a tényleges nap bármiféle meglepetés nélkül, hogy a háttérben folynak a dolgok. Alapozni lehet bárhol és a a buli maga a szeminyitó lenne - pörgött az agyam, hogy mégis miért lenne ez minden szempontból előnyös megoldás. Dominik nem verne szét semmit, nem tud elkószálni vagy ha mégis, akkor csak a campus területén kell keresni és nem az egész városban, költséghatékonyabb megoldás és praktikusabb is.

- Mikor lesz? - tette le maga mellé végre a telefonját Szabi is, hogy figyeljen.

- Szeptember 30.

- Az úgy jó, főleg hogy csak négy nap telik el - ismerte el Szabi, aki szerintem sejtette, hogy miért tagadtam meg a helykibérlős történetet.

- Pláne, hogy nektek a kari szeminyitó pont Gergő szülinapja előtti napon lesz. Így ha valamire számítani akar, akkor az ott lenne, de így, viszont váratlan lesz - bővítette a pro listát Eszter.

- Jó, eddig csendben hallgattam, de muszáj megkérdeznem - kapkodta Dominik Eszter és köztem a fejét. - Mégis honnan tudjátok ezeket?

- Fent van az egyetem honlapján - felelte Eszter halál nyugodtan.

- És mégis ki nézi azt?  - meresztgette Dominik a szemét.

- Kiküldték Neptunon a linket - tettem hozzá.

- Ismétlem. És azt ki nézi?

- Hogyhogy egyetemre jársz még egyáltalán? - tűnődött el Eszter hangosan, nem értve, hogy ez a srác még eddig, hogyan nem bukott ki. Ami amúgy számomra is egy rejtéllyel ért fel.

- Ezt gyakran kérdezem magamtól is - mondta Dominik. - Na, de várjunk. Te leszavaztad azt, hogy lefoglaljuk a koli konyháját, de mielőtt az Arénába átmennénk, úgyis ott lennénk. Most akkor az enyém miért nem volt jó? - zavarodott össze teljesen.

- Mert az, hogy alapból ott legyen a buli meg az, hogy csövelünk egy darabig, nem egy és ugyanaz - magyaráztam, reménykedve, hogy megérti Dominik, hogy miért másabb a két ötlet.

- Ráadásul le sem kell foglalni, mert olyankor majdnem mindenki ott van - tette hozzá Peti.

- Hát körülbelül - adta a kezembe Eszter a másik bögrét, amiben már melegedett a kávé. - Pluszban nagyobb az esély az elkülönülésre, ha kitörne a baj.

- Mégis milyen baj törne ki? - kérdezte Szabi úgy, mintha neki elképzelése se lenne arról, hogy miféle veszélyek leselkedhetnek.

- Ezt te sem gondoltad komolyan - vihogott fel Peti jóízűen a haverja reakcióján.

- Hol is kezdjem?  - drámázott Eszter egy hatalmas sóhajtással egybefűzve és gondterhelten levágta magát az ágyának szélére. - Önmagából így... - mutatott rá a hármasukra, amihez hozzákapcsolódott még Gergő is. - ...közveszélyes. Veled az élen - bámult rá nyíltan Dominikra, hogy jelezze, most rá célzott. - Nem mellesleg egy olyan buliról van szó, ahol nagy valószínűséggel tiszteletét fogja tenni Konrád és Stefi, akik alapból balhéznak, de ők legalább megoldják egymás között, viszont Tori felbukkanására is esély van, akivel viszont Stefinek még rosszabba viszonya és nem kizárt, hogy alaposan pofánveri - mérte fel az erőviszonyokat képzeletben Eszter, kihagyva szándékosan Hunort, aki vagy megjelenik vagy nem, előbbinek nagyobb az esélye, úgyis ő az, aki mindenhol ott van. Még akár hívatlanul is.

- Minek is nevezte a múltkor Torit? - kérdeztem párhuzamosan vele egyszerre, mert sehogy nem ugrott be.

- Bagolyköpet fejű - segített ki Eszter. - Azóta tudtommal nem beszéltek, de lehet újabb jelző lenne rajta, ha mégis.

- A másik meg, hogy kiket kellene meghívni? - jutott eszembe Eszter révén a meghívásosdi része a dolognak.

- A szeminyitón úgyis csomóin ott lesznek, de nem tudom amúgy, hogy korábbra kiket kellene - vallotta be Peti.

- Hát így, akik itt vagyunk, akkor a mi bagázsunk, tőletek meg szedjétek össze az embereket ti - osztotta le a feladatot Eszter, aki kezébe vette a szervezés irányítását.

- A nagy kérdés viszont az, hogy Adrival mi legyen - tette fel Szabi a nagy kérdést, ami szerintem mindannyiunk fejében megfordult.

- Hát igen - vakartam meg a tarkómat. - Nekem Gergő olyasmit magyaráz mostanság, hogy rázza tőle a hideg, szóval nem tudom.

- Ott van viszont a Barnabás például, aki Adri sleppje, de velünk is jóban van - morfondírozott Dominik hangosan.

- Jó, de az most, hogy néz ki, hogy a csávót meghívod, Adrit meg nem, miközben a gólyatáborban is együtt voltatok majdnem végig? Ha? - meresztgette Eszter a szemét.

- Érthető, hogy szakítottak és ezért nem hívjuk őt - ötletelt az indokokon Dominik, hogy mire tudnák úgy lepattintani Adrit, hogy abból ne legyen semmilyen sértődés.

- És őt ez mióta gátolta meg abban, hogy ne csapódjon oda hozzátok? - vonta fel a fél szemöldökét Eszter. Kicsit furcsán éreztem magamat, ahogy ott ültem és igazából csak hallgattam többnyire, hiszen akikről beszéltek, azokat rajtam kívül mindannyian milliószor jobban ismerték.

- Kezdem azt hinni, hogy te inkább ellene vagy mint mellette - horkantott fel Szabi.

- Én a tények mellett vagyok - tette fel a kezét védekezően.

- Mondjuk az igaz, hogy Adri nem képes felfogni azt, hogy nem fognak újból összejönni - értett egyet burkoltan velünk Peti, ahogyan végiggondolta szerintem, hogy mire is célzott Eszter.

- Ha megtudná, hogy ezt az űrt betöltötte már valaki... - köhintett egyet Dominik, majd egy jelentőségteljes pillantást vetett rám, ugyanis én voltam az a személy, aki ezt megtette.

- Megölne szerintem - fintorodtam el és nem szerettem volna a közelben lenni, amikor ténylegesen tudatosul Adriban az, hogy Gergőnek új barátnője van. Oké, hogy sejti, hogy lehet én vagyok, de mivel hivatalosan nem tudja, biztosan reménykedik még. Valamilyen szinten elismerésre méltó, hogy ennyire kitartó személy, viszont a másik oldalon meg ott van az is, hogy amikor lett volna lehetősége, hogy megmentse a kapcsolatát, nem tette meg, utólag meg keseregni, jóval könnyebb.

- Miért? - értetlenkedett Dominik. Ki más, ha nem ő?!

- Te kis naív - szólta le őt Eszter azonnal.

- Nem vetted észre, hogy Adri abban a tudatban él, hogy van még jövője kettejüknek? - kérdeztem tőle, amiben benne is volt a válasz.

- Hagyjuk már - legyintett egyet. - Amikor együtt voltak is, az utolsó hónapok olyanok voltak, mint akik már régen szakítottak volna.

- Bárcsak megtették volna - csóválta meg a fejét Szabi, mire csak összenéztünk óvatosan Eszterrel és szavak nélkül beszéltük meg, hogy mennyire durva hallani, hogy ők, kívülállóként, hogyan látták a barátjuk kapcsolatát. - Leszarom, én nem fogok sipákolást hallgatni, nem jön azok közül senki és kész - döntötte el egyedül a kérdést.

- Te magyarázod el nekik, hogy miért nem - mentette fel saját magát Dominik a feladat alól.

- Bánom is én - vonta meg Szabi a vállát hanyagul. - Nem mintha mindenről tudniuk kellene. Azért annyira jóban nem vagyunk.

- Akkor összeszedünk mindenkit, aki szükséges - szólt közbe Peti, megelőzve azt, hogy jobban részletezze Szabi, milyen kapcsolatot ápolnak Adriékkal.

- Vannak is ötleteim - vigyorodott el Dominik hevesen bólogatva és szerintem a fejében már a vendéglistát állította össze.

- De azért, ne minden harmadik embert hívj meg - kötöttem ki egyből, mielőtt elszállt volna vele a ló, ha képzeletben, akkor ott, de a bajt meg kell előzni, a kitörése előtt.

- Minden ötödik? - módosította a tervét rettentő nagylelkűen Dominik.

- Vagy inkább minden huszadik - tanácsoltam neki, majd segítségkérően Szabira néztem, aki ahogy észrevette, hogy nézem őt, csak bólintott egy aprót, jelezve, hogy kézben tartja majd őt.

- Rezeg valami - jelentette be Peti, mire csak az ágy felé néztem, ahová ledobáltam a cuccaimat, keresve a telefonomat.

- A tied - nyújtotta felém Eszter, aki kihalászta a táskám alól.

- Na tessék - horkantottam egyet hangosan, ahogyan a hívó fél nevét megláttam.

- Nem láttál minket - közölte Peti szigorúan, ahogyan feléjük mutattam a képernyőt. Mintha amúgy hülye lennék és beköptem volna saját magamat.

- Nem is ismerlek titeket - forgattam a szememet hitetlenül. - Mit akarsz? - szóltam bele a telefonba, miután a fülemhez emeltem a készüléket.

- Olyan bájosak - jegyezte meg Dominik, hogy milyen aranyosan fogadtam a hívását.

- Hallod, nem láttad Szabiékat? - kérdezte Gergő, mintha ráérzett volna, hogy sunnyogás megy a háta mögött. Ha át látott volna a vonalon, lehet meglepődött volna, hogy nemcsak láttam őket, de még velem szemben is ülnek.

- Nem, miért? - kamuztam azonnal, igyekezve, hogy a hangom ne változzon meg, mert biztosan észrevette volna, hogy valamiben mesterkedem. Főleg, amennyire ráér mostanság és ráér kombinálgatni és nyomozgatni.

- Egyiket se tudom elérni - magyarázta Gergő idegesen.

- Pech. Itt vagy már az egyetemen? - csevegtem vele viszonylag kedvesen.

- Aha, most szálltam le a buszról és most nem tudom, hogy a terembe menjek helyet foglalni vagy a koliba - fújtatott, amiért nem tudta felvenni a kapcsolatot egyik haverjával sem. Ugyanígy szoktam pattogni, amikor Eszter szívódik fel vagy alszik el, én pedig nem tudom, hogy mitévő legyek.

- Hívni próbáltad valamelyiket? - próbálkoztam azt színlelni, hogy elképzelésem sincsen, mégis merre lehetnek Szabiék.

- Ó, nem - vágta rá azonnal, enyhe éllel a hangjában. - Először morzéztam, aztán jöttek a füstjelek, de most, hogy így mondod, megpróbálom azt is. Kösz a tippet - hadarta szarkasztikusan.

- Még mindig nem vagy vicces - dünnyögtem.

- Szerinted mégis mit csináltam eddig? Ha?

- Ültél a buszon - feleltem frappánsan.

- Álltam a buszon - javított ki Gergő.

- Akkor az - hagytam rá.

- Te hol vagy?

- Eszternél - mondtam lazán, mire Dominik csak rácsapott a homlokára, afféle "ez hülye, beköpött" stílusban.

- Ez mi volt? - hallotta meg a csapást.

- Elesett Eszter - kamuztam kapásból, mire az említett személy csak eltátott szájjal nézett rám, mint akit még a feltételezés is sértett volna.

- Tessék?

- Mondom. Megint abban a platformos szandiban járkál, amiben nem tud menni - fokoztam a hazugságcunamit.

- Tudok benne menni - szaladt ki Eszterből hangosan.

- A szobában? - kételkedett Gergő egyből.

- Aha. Szerinted mégis hogy töri be akkor, meg tanul meg benne járni, hogyha nem gyakorolja? - meresztgettem a szememet, habár teljesen feleslegesen, mert ő azt nem láthatta a vonalon keresztül.

- Igaz - vette be a kamumat, így legalább mínusz egy probléma. - Megkeresem a barmokat.

- Hajrá - kívántam neki szépeket, majd letettem. - Titeket keres - néztem Szabiék felé.

- Majd bemondom, hogy Szabit szedtük össze - találta ki egyből a fedő sztorit Peti, ha netalántán összefutnának Gergővel a koli folyosóján.

- És mégis honnan? - akadtam meg egy aprócska dolgon.

- Nikitől - legyintett egyet Szabi, mintha ennyiből értenem kellett volna, hogy kire gondolt.

- Ki az a Niki? - kérdezte helyettem Esztert, aki a jelek szerint annyira fel volt veszve, mint én.

- Nem tudom - vágta rá Szabi.

- Csak úgy mondtál egy nevet? - képedtem el.

- Persze.

- És ha rákérdez, hogy milyen Niki? - faggatta őt tovább Eszter.

- Ugyan már - nézett ránk felváltva, lesajnálóan Szabi. - A kavarásaim felének nem tudom a vezetéknevét, meg miért kérdezné egyáltalán?!

- És ezt be fogja venni Gergő? - kételkedtem a tervében.

- Nem ismerjük egymást még annyira Királylány, hogy tudd, mikre vagyok képes és miket szoktam csinálni - titokzatoskodott Szabi, én pedig éreztem, hogy mindenkinek, de legfőképpen nekem lesz a legjobb, hogyha nem faggatom őt. Megkímélem magamat egy alapos kiégéstől.

- Még - tette fel a mutatóujját Dominik, mintha az is benne lett volna a közel jövőt érintő terveiben, hogy öribarik legyünk.

- Reméljük, hogy ez a még, nem most fog bekövetkezni - mormoltam az orrom alatt, kavargatva folyamatosan a forró kávét, amit Eszter rettentő bénán csinált meg.

- Összeszedjük akkor az emberek, meg majd lebeszéljük, hogy hogyan legyen a szeminyitó előtt - csapta össze a kezét Peti, lezárva ezzel is a "megbeszélésszerűséget".

- Jó - bólintottam egyet.

- Senkinek egy szót se - lőtt jelentőségteljesen pillantásokat egyesével mindenkire Dominik.

- Pedig pont most akartam kitenni sztoriba - jegyeztem meg cinikusan, elvégre eléggé nyilvánvaló volt, hogy a jelenlévők közül semelyikünknek nem volt hasonló szándéka.

- Később - köszönt el Szabi, aki már fél lábbal a folyosón volt, a másik kettő pedig hasonló kijelentés után, követte a példáját, így csak ketten maradtunk Eszterrel a szobában.

- Pedig megnéztem volna egy Stefi és Tori harcot - vallotta be nekem őszintén.

- Minek? Egyértelmű, hogy melyikük nyert volna - mondtam ki a vitathatatlan választ, hiszen igaz, hogy Tori masszív lánynak látszódik, azonban egy Bogdánnal nem szállhat még versenybe sem. Nem tudom, hogy nekik mégis milyen génjeik vannak, de hogy az összes testvér ugyanolyan elvetemült a maga módján, az valami elképesztő.

- Attól még lehet nézni a meccset. Le is vezettem volna - képzelte el Eszter szerintem maga előtt az egész rendezvényt.

- Mintha annyi közöd lenne a boxhoz.

- Tévében már láttam - büszkélkedett.

- Te? Megnéztél egy egész mérkőzést? - kételkedtem a szavaiban, mivel nem igazán tudtam hinni neki. Eszter ugyanis nemcsak utál sportolni, de még nézni is. Utóbbit mondjuk én is, ha fizetnének érte talán akkor, de egyébként felejtős.

- Á, dehogy. Csakis addig, amíg váltogattam a csatornákat - magyarázta, amit viszont már szó nélkül elhittem. A barátnőm azon tévénézők közé tartozik, aki nem tud megállni egy csatornánál, hanem fél órán át folyamat görgeti a kínálatot, aztán mire talál valamit, ami érdekli, vagy vége lesz, vagy reklám és kezdődik újból az egész művelet.  - Hogyhogy belementél, hogy segítesz Gergőnek bulit szervezni? Nem megy ez neki az elveidnek? - kérdezte, hiszen tisztában volt vele a legjobb barátnőm lévén, hogy miket mondott nekem Gergő meg mikre kért meg. Természetesen ezt az egészséges kereteken belül. Én nem vagyok olyan, aki minden egyes apró részletet megoszt a kapcsolatáról, amiről nem feltétlen kell tudnia a másikról, viszont Eszter pedig pontosan az ellentétem ilyen téren. Olyanokat tudok Dexterről meg Konrádról is, amikre soha életemben nem volt kíváncsi.

- Bosszút kell állnom rajta - vontam meg a vállamat, mivel valóban ez volt a háttérben. Nehogy azt higgye már, hogy ő majd belerángat minden olyanba, amit elutasítok és a hátam közepére nem kívánok, én pedig majd nem viszonzom a kedvességét hasonlóképpen, afféle célzásként, hogy milyen is az, amikor valami olyan valósul meg, amire direkt megkérted a másikat, hogy ne legyen. Talán így majd jobban átgondolja a dolgokat, mielőtt cselekszik.

- Nincs is jobb annál - bólogatott elégedetten Eszter.

- De még mennyire.

[...]

- Nem akarok menni - nyavalygott Eszter, miközben a koliból sétáltunk át a megfelelő számozású épületbe. Dominikék miután felszívódtak, megittam a kávémat és ő is összeszedte magát, nekivágtunk a következő tanórának, miközben előre készítettem fel magamat egy újabb Ráday féle lerohanásra, mikor hiába magyarázom el neki szépen, hogy nem akarok menni vele a versenyre, ő rávágja, hogy dehogynem és ismétlődik az egész, mert egy értetlen barom.

- Hát én se - értettem vele teljesen egyet. Igaz más okból kifolyólag, de ez most mellékes volt.

- Akkor te ülsz legszélre, én szigorúan melléd és ha vége az órának, akkor kirohanunk - tervezte meg a forgatókönyvet Eszter.

- Nem azt mondtad, hogy te nem futsz? - jutott eszembe az egyik mottóféléje, amit előszerettek harsogott.

- Szívességet teszek neked, szóval majd kérek cserébe valamit. Mondjuk, hogy áthívtok vasárnap ebédre - hadarta gyorsan. Tehát ő ezt előre kitervelte.

- Ha meghívlak, ha nem, és alapból úgy döntesz, hogy átjössz, akkor is ott leszel, ha én nem - világítottam rá, hogy nem egyszer fordult elő olyan, hogy még aludtam és mire felkeltem már nálunk csövelt, vagy még otthon sem voltam. A kedvencem az volt, amikor elmentem hajnalban futni és mire visszaértem, ő már nekem csinált reggelit, mintha egyébként nálunk lakott volna alapból.

- Ez igaz. Szabina mondta, hogy érezzem magamat otthon  - védte meg magát egyből, mintha bármiféle támadást indítottam volna ellene.

- Te meg csak azt csinálod amit ő mondott - dünnyögtem, míg a távolból kiszúrtam Lucát, aki pontosan arról az irányból szedte a lábait felénk, amerre mi mentünk.

- Így van - bólogatott hevesen Eszter.

- Szia Luca - köszöntem a mellettem szinte elsuhanó húgomnak, aki mintha meg sem hallotta volna a köszönésemet, hatalmas lendülettel lépdelt el mellettünk, a lófarokba között haja, pedig csak úgy himbálódzott jobbra - balra. - Ezt meg mi lelte? - torpantam meg és félig arra fordultam, amerre ment, hátha rájövök, hogy mi húzta fel ennyire.

- Hormonok - legyintett Eszter egyet, amolyan "nem nagy szám" stílusban, de azért ő is követte Luca mozgását, aki egészen egy három főből álló társaságig vágtatott végig a campuson, mint valami buldózer. Ilyen messziről nem tudtam kiszúrni, hogy mégis kik lehettek azok pontosan, főleg, hogy nekem még háttal is álltak, de ahogy odaért hozzájuk, automatikusan az egyik felé lépett és megszakítva az általuk alkotott kört, elordította magát.

- Hogy fordulnál fel!! - pofozta meg a tagot olyan erőből, hogy rendesen hallani lehetett a csattanó hangot. - Gyűlöllek!

- Vagy nagyon nem a hormonok - javította ki magát Eszter, aki ugyanannyira elképedve figyelte az eseményeket, mint én.

- Nem igazán.