- És érted, annyira, de annyira kurva gáz volt - magyaráztam nagy lendülettel Eszternek a telefonba, míg vártam, hogy megálljon a busz az egyetemnél lévő megállóban.

- Várjál csak, most jól értem, ugye? Apád elment, erre megérkezett Fülöpék anyja, ti meg három és fél perc alatt konkrétan elhúztátok a csíkot? - foglalta össze az elmúlt percekben, össze - vissza hadart tegnap történteket.

- Aha - erősítettem meg, hogy nem veszett el a cselekmények hálójában. - De hallod, ez a Kristóf - jutott eszembe, hogy mit hagytam ki a sztoriból. - Teljesen meg tudom érteni, hogy Fülöp miért fúj rá ennyire - kapaszkodtam erősebben, ahogyan konkrétan egy satuféket nyomott a busz és a koszos üvegajtón át, már láttam Eszter barna hajzuhatagát, aki ki tudja mióta várt rám a megállóban, tekintettel arra, hogy késett ez a tragacs, mint mindig.

- Ő is ott volt?

- Nem mondtam? - engedtem előre egy nénit mielőtt még pofátlannak könyvelt volna és nekem hajította volna a tankját, ha már úgyis olyan csúnyán nézett rám. Mondjuk azt nem tudom, hogy mit keres a campuson, de nem is szerettem volna megkérdezni tőle.

- Hát ezt pont nem.

- Akkor most mondom. Nagyban beszélgettünk a házunk előtt Gergővel és nem hiszed el, de ott kóválygott - sztoriztam, miközben sétáltam felé, majd pedig a hívást megszakítva, folytattam ugyanúgy, mintha mi sem történt volna. - Megbeszélte még Lucával, hogy átjön, de az a barom Fülöp nyitott ajtót és elküldte mondván, hogy nincs otthon.

- Ez mekkora már - röhögte el magát Eszter, ahogyan szerintem úgy látta maga előtt az általam mesélt jeleneteket, mint valami filmet. - Mondjuk nem tudom, hogy melyik gázabb. Hogy Fülöpnek hagyja, hogy még mindig ekkora hülyét csináljon belőle vagy pedig az, hogy ennyire hiszékeny.

- Mindkettő, de várjál. Visszajött és ott ólálkodott a kapun keresztül leskelődve, mint valami kezdő betörő.

- Egy Rottweiler kellett volna nektek, leharapta volna a karját - kuncogott továbbra is Eszter. Hát igen Pixike nem éppen a legelrettentőbb kutya az univerzumban. Mondjuk nyáron, amikor a kutya bent volt a házban és mi, Lucával valami borzalmasan rossz filmet néztünk a nappaliban, ami közben bealudtam, Fülöp meg fel akart kelteni, az elmondások szerint Pixi rámorgott.

- Mondd meg Fülöpnek és figyeld meg, hogy három nap múlvára szerez egyet - legyintettem egyet, ami hiba volt, mert majd lefagyott a kezem a hidegtől, úgyhogy gyorsan vissza is dugtam a kabátzsebembe. - Szóval ott volt Kristóf is, mert én beengedtem, mikor meg Böbe feltűnt a színen, kérdeztem tőle, hogy nem akar-e eljönni velünk, mielőtt még a baj részesévé válik, mert ebből bizony az lesz, tudod mit mondott?

- Hmm, nem is tudom - gondolkozott el Eszter. - Amit hallottam róla, azok alapján valami olyasmit, hogy Luca mellett a helye ilyen súlyos helyzetben.

- Ó, ettől sokkal jobbat. Még sose találkozott az anyjával, úgyhogy most itt a remek alkalom és már amúgy is le lett beszélve, hogy nálunk alszik és hogy nézne az ki, hogyha lelépne - idéztem fel a srác szavait, amire ahogy akkor, élesben sem, valamint most sem tudtam mit kezdeni.

- Hát ez tiszta hülye - pislogott nagyokat Eszter is, sőt nekem is valami hasonló volt a reakcióm. - Mert amúgy az, hogy Böbe hirtelen beállít, be volt tervezve előre és a szétesett Czenger családrészt pont ez a nagy bemutatás érdeklte a leginkább.

- Eskü én megpróbáltam meggyőzni, hogy ez most nagyon nem a megfelelő alkalom, de hajthatatlan volt. Mondjuk eléggé benézte, mert ahogy anya mesélte reggel, Luca valami éjfél környékén rakta ki őt páros lábbal, miután összebalhéztak ráadásul - forgattam a szememet. - Nem értem, amúgy a kölyköt. Látja meg érezte is, mert nem lehetett nem érezni, hogy pillanatok alatt az alapból is feszült hangulat, konkrétan háborússá változott, minden ellentétet félrerakva egyetértettünk abban, két másodperc leforgása alatt, hogy el kell húzni a csíkot, sőt amikor közöltem Fédrával, hogy vegye a kabátját, még ő sem kérdezgetett semmit.

- Lehet ezzel akart bizonyítani - tippelgetett Eszter.

- Mégis mit? Hogy debil? Mert azt nagyon is sikerült - sóhajtottam egyet fáradtan, köszönhetően az ismételten kevés alvásomnak. Igaz, hogy most nem éjszakai hívás keltett fel, hanem alapból későn kerültem oda, hogy lefeküdjek aludni és hiába volt csak délben órám, anya ugyanúgy felriasztott, hogy még azelőtt elregélje nekem mikről maradtunk le, amíg el nem indult dolgozni.  Visszaaludni meg esélyem se volt, mivel megtalált Luca és hallgattam a bajait, miközben elkészültem.

- Amúgy mit csináltatok Axelnél? - érdeklődött a barátnőm, miközben a táskáját maga elé húzva, kirántotta a kulcstartóját, amire rögzítve ott lógott a beléptető kártyája, így nekem nem kellett kikotornom a sajátomat és be is tudtunk menni az oktatási épületbe órára.

- Semmi különöset. Először kitettük Gergőt otthon, aztán felmentünk a lakásba, valami műsort akart bekapcsolni a Discoveryn, ahol az UFO-k létezését elemzik, de Fédra ott toporzékolt, hogy unalmas, amiben nagyon igaza is volt, úgyhogy a Zack és Cody élete ment. Közben beszélgettünk, Fédra elaludt, anya pedig pár szavas üzenetekben adta le a jelentést, hogy mi történik éppen. Fú, de olyanokat írt, hogy "kiabálás megy" vagy " bőröndökkel jött" - meséltem, hogy mi volt az este hátralévő, még szánalmasabb részében. Viszont, ami a legdurvább volt, hogy amilyen rosszra számítottam, hogy majd Axelnél egymást nézzük csendben, még Fédra csacsog mindenféléről, épphogy nem ez történt. Amennyire formális és muszájból történtek voltak a beszélgetéseim Dorinával, ami köszönhető annak is, hogy mindig is apa pártján állt és ahogy mélyült volna el a traccspartink témája, ő mindig előállt azzal, hogy ne legyünk rosszban egymással, én pedig egy idő után ezt nem voltam hajlandó elviselni. Most azonban, fel se hozta, sőt említésbe se került, engem meg elkapott a deja vu érzés. Túlontúl régen volt olyan, hogy mi hárman, normálisan, viszonylag kellemes időt tudjunk eltölteni egymással és be kell, hogy valljam hiányzott is. Azért mégiscsak a nővérem volt Dorina és amíg el nem kezdte a gimit és így koleszban került, nagyon közel álltunk egymáshoz, emlékszem még sírtam is, amikor anya elvitte őt, aztán ez a szoros kötelék egyre halványodott, majd végül teljesen meg is szűnt, sőt egy szakadék is keletkezett, aminek az egyik oldalán én, a másikon pedig ő állt. Akárhányszor próbáltuk átugrani, vagy legalábbis közelíteni egymás felé, sikertelen volt. Legalábbis eddig.

- És ő hogy viselte?

- Fédra? Azt sem tudta, hogy kiről volt szó, arra meg nem is emlékszik, hogy hogyan keveredett haza, mert olyan mélyálomban volt, hogy amikor kitett Axel és bevittem őt, észre se vette, hogy nekivertem véletlenül egy kicsit a fejét az ajtófélfának - húztam el a számat. Nem számítottam azért arra, hogy a húgom ilyen nehéz. Legutóbb, amikor felemeltem sokkal könnyebb volt, mondjuk az három évvel korábban történt meg utoljára.

- Csóró kislány - adott ki valami horkantásféleséget Eszter. - Ha ezek után ütődött lesz, akkor tudd, hogy az a te hibád.

- Nem kell őt félteni. Masszív kölyök - legyintettem egyet lemondóan. Elvégre nem akármilyen családban nő fel, ráadásul a nyarát leginkább Axellel töltötte, akit lehet szakembernek kellene mutogatni, ráadásul Fülöp a születésének a napján megfogadta, hogy mindig rajta fogja tartani a szemét, amit a mai napig meg is tesz. El is jutottunk odáig, hogy ő lett a mentor, Fédra meg a tanítványa, ahogyan néha egymást hívják.

- Amúgy én Gergőre gondoltam, nem Fédrára - közölte Eszter, mire csak hátrahőköltem, nem értve, hogy ez most honnan jött neki. - Először megy át hozzátok és ez fogadja - magyarázta egyből az arcomat látva.

- Pont nem érdekelte szerintem. El volt azzal foglalva, hogy megakadályozza, hogy beszóljak apámnak. Be is lilult a bokám a kis akciója miatt - forgattam a szemeimet, mert azért valami más módszert is kitalálhatott volna.

- Tán rugdosott? - nevetett fel egyet jóízűen Eszter, ami köszönhetően a magas belmagasságnak, rengeteg üres térnek és a kihalt folyosónak, tekintve, hogy még van pár perc az általánosan kitűzött határidőből, ami a tanórák végét jelezte, csak úgy visszahangzott.

- Mikor mit.

- Már nem azért, akármennyire is furcsa, de cukiság volt tőle, hogy ennyire odafigyelt.

- Eszter - mosolyodtam el óvatosan, mert a kis naiv lelke megint tévedésben volt. - Gergőnek a fő hobbijai közé tartozik, hogy kitoljon velem - világosítottam fel, mielőtt a végén szentté avatta volna Rékasit, amitől valljuk be, a lehető legmesszebb áll. - Szerinted nem szórakozott rajtam? - váltott át egy másik stílusba rögvest.

- Erre nem tudok pontos választ adni, mert nem voltam ott - fogalmazta diplomatikusan.

- Akkor mondom neked, hogy azt tette - segítettem ki őt a válasszal. - Te tudod mi volt a legfurcsább az egészben?

- Az egész önmagában?

- Dorina - hagytam figyelmen kívül a teljesen jogos megszólalását, mert valóban az volt.

- Gerda, ha nem vetted volna észre, a nővéred alapból furcsa lény.

- Azt is tudom - legyintettem egyet, miközben megálltunk az előadóterem hátsó bejárata előtt, azonban mivel még kivehetetlen hangfoszlányok szűrődtek ki, nem nyitottunk be, hiszen biztos órát tartottak még. - Amikor apa kiverte a balhét és anya elküldte, vinni akarta magával Dorinát.

- És ebben mi olyan meglepő? - vágott közbe Eszter egyből, pont a lényeg előtt. - Nálatok ez a "viszem magammal azt a gyereket, aki az én pártomat fogja" dolog nagyon is releváns még mindig. Apáddal megy Dorina az esetek 100%-ában, anyátokkal meg te. Axel meg még ahhoz is életképtelen, hogy eldöntse, mit akar.

- Hagyd már Axelt békén, szegénynek annyi problémája van így is - feleltem olyan stílusban, hogy a hangomból csak csöpögött a szarkazmus a vér szerinti bátyám bajainak súlya kapcsán.

- Egyet mondj.

- Dolgoznia kell - ejtettem ki úgy a szavakat a számon, mintha valami végítéletet olvastam volna fel.

- Mondjuk ez tényleg mérvadó - bólogatott hevesen Eszter, jelezve, hogy nagyon is egyetért velem. - Inkább dolgoznék és pénzt keresnék, minthogy a hülyeségeket hallgassam itt. Negyed évesek vagyunk, de annyi felesleges szarságot ülünk végig, hogy az öt éves szakot, ha csak a lényeget vennénk, meg lehetne három év alatt is csinálni. Ha nem kevesebb.

- Már nincsen sok hátra, hála istennek - adtam az álláspontját a barátnőmnek, mert nagyon igazat beszélt. - Viszont a 100%, hogy Dorina apa szavára ugrik mindig, lecsökkent 99%-re, mert tegnap közölte vele, hogy marad még - kanyarodtam vissza az eredeti témánkra.

- Mii? Én csak azt hittem, hogy úgy keveredett oda Axelhez ő is, hogy Nándi csak drámaian elhúzta a csíkot, ahogy szokta - döbbent le egy kissé Eszter.

- Az most is volt, de maradt Dorina. Sőt Axelnél sem volt olyan, hogy apa viselkedését próbálta volna pozitív színben feltüntetni. Beverte volna a fejét? Mert ez az én szerepköröm - álltam arrébb az ajtóból, mert az előadás végét jelző tapsáradat kihallatszott, így jobbnak láttam kikerülni a menekülő útvonalból, mielőtt betörték volna az orromat az ajtóval, vagy pedig elsodornak, ha abból indulok ki, hogy mi is úgy rohanunk ki, mintha kötelező lenne.

- Vagy csak rájött, hogy az apátok egy álszent és neki is csak egy arcát mutatja, amit látni akar - nyitotta ki az ajtót, hogy körbecsekkoljon, mi a helyzet. - Jaj, jaj - kerekedett el Eszter szeme, ahogy bekukkantott az előadóba, de amilyen sunggal megindult, olyan lendülettel jött is vissza felém.

- Mi az? - sejtettem egyből rosszat a reakciója láttán. - Csak nem Konrád van bent pucéran?

- Ha - ha - erőltetett egy nevetésszerűséget elmélyített hangon. - Az nem ijesztő lenne, hanem hányingerkeltő. Rosszabb, mérföldekkel - simult hozzá a folyosó falához, mintha bele akarna olvadni.

- Befalazzalak? - ajánlottam fel neki egyből, elvégre mire valók a barátnők, ha nem arra, hogy segítsék a másikat. Ha pedig Eszter úgy döntene, hogy ő innen efféle módszerrel szeretne elmenekülni, akkor rajtam nem fog múlni a megvalósulása. Stefi biztos tudna szerezni valahonnan azonnal betonkeverőt is, ha úgy adódna.

- Majd ha Kőmíves Kelemenné lesz a nevem, akkor - dörmögte az orra alatt, továbbra is a falhoz lapulva, szigorúan kifelé bámulva, mintha ezzel el tudná érni, hogy felszívódjon. A teremből kétirányból kiáramló diákokból csak úgy áradt felénk a negativitás, undor és a gyűlölet és egy - két szót elkapva, biztosan egy nagyon szar órán lehetettek túl, hiszen a hallottak alapján a tanár egy igazi "tetűláda".

- Nocsak, ismerős arcok - törte meg a lábdübögések és a duruzsolást Dominik hangja, aki egyből szembe talált magával minket, ahogyan a hátsó ajtón kijött az előadóból. Az arcáról egyből a jókedv sütött le, ami az évfolyamtársai nyomottsága miatt, eléggé meredeken hatott.

- De jó - szívtam be a levegőt mélyen, hiszen Dominik jelenléte egyet jelentett. A fiúbanda egésze itt van. És mennyire igazam is lett, mert ahogy ezt elgondoltam, nyomban megjelent először Szabi, akit a jómadár Gergő követett. Egyedül a negyedik tag, Peti hiányzott, hogy teljes legyen a körük. Utóbbi kettőnek ellentétben Dominikkal már kevésbé volt vidám, sőt egyenesen lehangolóak voltak, ami Eszternek is egyből feltűnt, így csak megbökte a karomat és ahogy felé néztem, felhúzta a szemöldökét kérdően, üzenve némán ezzel, hogy "mi történt". - Fogalmam sincs - válaszoltam neki hangosan. - Veletek mi van? - fontam össze magam előtt a karomat, míg megkerülve a kifelé igyekvőket a szemközti falhoz átjöttek, ahol ácsorogtunk.

- Ennyire látszik? - dörzsölte meg Szabi a szeme alatti bőrt, mintha ezzel akart volna magához térni.

- Ááá, dehogy - grimaszolt Eszter. - Végülis azon sem látszik, hogy ki van lapulva, akin átment egy úthenger.

- Neked honnan jönnek ezek a csodás hasonlataid ma? Mi volt a kávédban? - pislogtam nagyokat, mert ehhez hasonlókat Stefi szokott produkálni, nem pedig a szaktársam.

- Nem ittam kávét, elaludtam - magyarázta Eszter, én pedig csak amolyan "ahhha" stílusban, mint aki megvilágosodott volna, csak bólintottam egy jó nagyot.

- Lehet ez a baj akkor. Tényleg milyen órátok volt, ami ennyire, de ennyire leszívott? - mértem végig egyesével őket, Gergőn egy kicsit tovább pihentettem a szemem, mert egyből kiszúrtam a fekete pólója nyaka alól épphogy kilógó fóliadarabot. Valószínű, hogy újabb tetkói közül az egyik, amit hiába akart megmutogatni nekem, még nem sikerült eddig. Persze amellett sem tudtam csak úgy elmenni, hogy mennyire jól állt neki az össze - vissza meredező haja, ami fogadni mernék, hogy fésűt nem látott és nem is beállított, hanem úgy indult el, ahogy kikelt az ágyból. Természetesen ezt ő egyből észrevette, hogy bámulom, mire igaz nem a szokásos "Rékasi féle telibevigyorral" ajándékozott meg, hanem annak egy sokkal visszafogottabb verziójával. Ez is bizonyítékként szolgálhat amellett, hogy kikészültek az órájuk alatt.

- Gazdasági jog - válaszolta Gergő.

- Jaj azt nem is mondtam, hogy miért ijedtem meg. Mert Palócczal találtam szembe magamat - ugrott be Eszternek az info, hogy miért is hibbant meg és akarta befalazni magát az imént, csakhogy ezzel én nem voltam tisztában.

- Őszinte részvétem nektek. Rohadtul megszívtátok - közöltem kíméletlenül, mert tudniuk kell, hogy Palócz nem egy könnyű eset. Igaz, hogy korrekt, mármint velem mindig is az volt, mert azokkal is, akik nem flegmáztak vele, de attól még van egy stílusa, ami kimondottan elviselhetetlen. Ha viszont valaki megszokja, onnantól sima ügy. Csakhogy ebbe a bizonyos körbe, akik megszokták, összesen benne van, vagy hat ember. Köztük a csávó családja is.

- Majd ha valaki ideadja a jegyzeteit, minden el lesz intézve - mondta Gergő magabiztosan, mire csak egy erőltetett vigyort varázsoltam az arcomra. Úgy látszik, hogy ezt a vitakört még nem futottuk le, annak ellenére sem, hogy én ezt a tegnap este után lezártnak tekintettem. Ezek szerint ő nem.

- Az a valaki nem fogja odaadni - cáfoltam meg újból az állítását.

- De oda fogja, mert vannak módszereim a megszerzésre... - erősködött egyből Gergő.

- Nekem is vannak módszereim a bizonyos módszerek leszerelésére - vágtam közbe, mielőtt a bizonyos módszerei ismertetésébe belement volna.

- Ne legyél naiv Gringo - nézett bele mélyen a szemembe, amivel üzenni szerette volna, hogy "felesleges harcolni velem, úgyis tudjuk az lesz, amit én akarok". Viszont ezzel nagyon mellé lőtt, mert ne szokjon hozzá, hogy amit én mondok az megy egyből a kukába.

- Te meg halott ne legyél - sziszegtem idegesen, hiszen nem bírta felfogni az agyam, hogy ennyire értetlen legyen.

- Sok mindennel nem vagyok tisztában, de most végképp elvesztem - kapkodta közöttünk Dominik a fejét, miközben Gergővel továbbra is farkasszemet néztünk, várva arra, hogy melyikünk törik meg először. -  Miről van szó?

- Semmiről - vágtuk rá kapásból szinkronban.

- Ahaaa, ilyen kis belsős, csipkelődős dolog? - tört rá Dominikra a nagy felismerés. - Benne lehetek?

- Semmiképp - közöltem vele, továbbra se szakítva meg a szemkontaktust.

- Ember, nincsen hozzá közöd - lombozta le Szabi egyből a  barátja lelkesedését, amiért kimondottan hálás voltam neki.

- Kellene nekem egy barátnő, hogy legyenek ilyen dolgaim nekem is - gondolkozott hangosan Dominik, Gergő pedig megtört és az értetlenkedés plusz hitetlenkedés keveréke tükröződött vissza az arcán, ahogyan a haverjára meredt rá. Szerintem végigfuttatta a fejében, hogy mégis hogyan és miért lettek ők ennyire jóba, ami mondjuk egy rejtély nekem is.

- Vagy egy pszichológus - szólt közbe Eszter, csupa kedvességgel a hangjában.

- Eszteeer - förmedt rá Dominik egyből. - Most miért vagy velem ilyen? Teljesen rendben van ez a kobak - kopogtatta meg a halántékát magabiztosan.

- Úristen - hagyta el a számat a döbbenet halk megnyilvánulása.

- Ebben az állításban semmi nem stimmelt - fejezte ki Eszter helyettem is a véleményemet.

- Te, gyere csak félre egy kicsit - biccentett egyet balra Gergő a fejével, hozzám intézve a szavait, mire csak bólintottam egyet, mielőtt elkezdett volna magával húzni, mert kitelik belőle.

- Mehetek én is? - indult meg pár lépést Dominik egyből, aki nyilván nem bírta ki, hogyha nem lehet ott mindenhol.

- Anyádba? Bármikor - váltott stílust Gergőre, mire már az én szemem is kikerekedett és Eszterrel összenézve, még ő is behúzta a nyakát.

- Valami rosszat csináltam? - érzékelte a srác a durvább leszólás után, hogy kezd nagyon sok lenni.

- Álljál le inkább - rántotta vissza hozzájuk közelebb a felsője nyakánál fogva Szabi Dominikot, mielőtt még elszabadult volna a pokol. Az eddiginél is jobban. Csóró srácot azért sajnáltam valamennyire, mert látszódott rajta, hogy most nem tudja hova tenni, hogy haragszanak-e rá vagy sem, vagy éppenséggel mi zajlik, de ha más módszerrel nem lehet visszafogni, ezek szerint időnként oda kell szúrni neki erőteljesebben.

- Neked mi bajod van? - fordultam Gergővel szembe, amikor kellő távolságra kerültünk Eszteréktől, hogy ne hallják, amiről beszéltünk. - Bekattantál? - tippeltem azonnal, hiszen láttam már tőle hasonló viselkedést és akkor nagyon nem lett jó vége a dolgoknak.

- Mert? - kérdezte olyan hangsúllyal a hangjában, mint aki nem értette, hogy miért kérdeztem ezt tőle.

- Mit forszírozod ennyire ezeket a tételes dolgokat? Tegnap megbeszéltük, hogy oda ugyan nem adom, de attól még segíteni fogok, nem? Vagy nem fogta fel az agyad az információkat? Defektes? - halmoztam egymásra a fejemben kavargó kérdőjeleket. - Dominiknak se tudtál volna normálisabban válaszolni? Nyomorult rendesen tépelődik - mutattam oldalra, Gergő pedig a kezem irányát követve, végigmérte a haverja állapotát, akinek egyszerre magyarázott Szabi és figyelte, hogy mi mit csinálunk.

- Még valami kérdés? - reagálta le pontosan úgy, mint ahogy számítottam tőle.

- Belehalnál, hogyha mondjuk egyszer, de tényleg egyetlenegyszer megerőltetnéd magadat és arra válaszolsz, amit kérdeztem és nem terelsz?

- Abban nincsen semmi móka.

- Nem kell, hogy minden mókás legyen - vágtam rá egyből. - Elhiszem, hogy te imádsz szórakozni körülbelül mindenen, de van olyan, amikor meg kellene húzni azt a bizonyos határt - zsörtölődtem.

- Minden oké? Feszültnek látszol - fürkészett Gergő, immáron sokkal komorabban, mint eddig.

- Mert felhúzol a baromságaiddal.

- És rajtam kívül mi bajod van? Történt valami? - faggatott, mint valami kezdő kihallgatáson.

- Tudtommal nem. Legalábbis nagyon remélem, hogy nem - sóhajtottam egyet fáradtan, ahogy eszembe jutott a tegnap esti kalamajka. 

- Otthon is minden rendben? - puhatolózott tovább Gergő és sütött róla, hogy semmi komolyat nem akar, mert akkor nem húzta volna ennyire az időt, hanem már kibökte volna.

- Ezért hívtál félre? - kérdeztem vissza, hogy a felmerülő gyanúmat beigazoljam.

- Igen - vonta meg a vállát lazán, mire én csak ledöbbentem. Újból. - Most mi az? - horkantott egyet a reakcióm láttán.

- Te tényleg azért húztál fel, hogy utána feltűnésmentesen elhívj kitudakolni, hogy mi a helyzet? - dolgozta fel az agyam a kimondott szavaim révén, az elképesztő és egyben borzalmas módszerét.

- Ja - bólintott egyet. - Az összeszólakozás utáni veszekedést senki nem akarja végighallgatni. Dominik kivételével - helyesbített.

- Gergő te tényleg hülye vagy. Ezt lehetett volna úgy is, hogy nem húzol fel. Vagy írsz egy üzenetet, hogy menjek ki a mosdóba és ott összefutunk, hogyha ennyire feltűnésmentes akartál lenni - javasoltam egyből másik opciókat, amiktől lehet, hogy nem ment volna fel az agyvizem.

- És szerinted akkor nem kérdezősködtél volna, hogy mégis minek? - vonta fel kérdőn a szemöldökét.

- Jó, ebben van valami - adtam meg magamat, mert végiggondolva és magamat ismerve, nagy a valószínűsége, hogy akadékoskodtam volna. - Azért nem kellett volna Domininak így beszélni.

- Csak nem megsajnáltad? - vigyorodott el gúnyosan.

- Egy kicsit.

- Majd túlteszi magát rajta - rendezte le ennyivel a haverja lelki baját és nem hinném, hogy különösebbképpen érdekelte. - Meg te is.

- Kretén vagy még mindig.

- Képes vagyok ezzel a tudattal élni - dőlt neki a mögötte lévő falnak. - Biztos minden oké? Nincsen semmi hír? Mert nagyon úgy tűnt nekem, hogy robbanni készülő balhés helyzet van, mielőtt leléptünk.

- Végig beszéltünk este, mondtam, hogy semmi újdonság nincsen - emlékezettem, hogy attól még, hogy őt otthon kitette Axel, mi még netes keresztül folyamatosan chateletünk, így olyan volt, mintha ki sem szállt volna a kocsiból. - Reggel csak anya annyit mondott, hogy Luca kirakta Kristófot, aki ott maradt nálunk végül, Fülöpöt az anyja vérig sértette, így bezárkózott a szobájába, Andor meg inkább kora hajnalban elment, csakhogy ne kelljen elviselnie Böbét. Ezek az utolsó információim.

- Várj, most ez a Böbe nálatok van? - akadt meg egy aprócska tényen.

- Sajnos igen. Ott aludt a nappaliban a kanapén. Úgyhogy ne üsd ki magadat egy darabig, mert elfoglalták a helyedet.

- Ugyan már. Fix helyem van a szobádban - bukkant elő az újabb mosolyránca a szája szélén.

- Majd ha az lesz az ajtómra kiírva, hogy detoxikáló, majd akkor - forgattam a szememet unottan, viszont szinte láttam magam előtt, ahogyan az éjszaka közepén, valami vad bulizásból Fülöppel együtt hozzánk keveredik és felver az álmomból, ráadásul telibehányja a szobámat.

- Na persze - hagyta rám "nagylelkűen". - Kicsit sűrűen vagytok így nem? Ica mama is nálatok, most már Lucáék anyja is...

- Nem marad nálunk, hála istennek - szakítottam félbe. - Kivett valami apartmant, csak elnézte a napot és korábban jött.

- Ennek nincsen kicsit kamuszaga?

- Luca megnézte Böbe mailjeit és tényleg ott volt a foglalás. Úgyhogy ma lelép, ami jó, minél hamarabb, mielőtt Fülöp megkattan.

- Nem fordult be? - érdeklődött Gergő.

- Nem találkoztam vele még ma, de anya szerint csak kiakadt egy kicsit, nem lett depressziós.

- Biztos? Mert küldött nekem egy képet, hogy géppel leborotválta a fejét - mondta Gergő, én pedig elfelejtettem még pislogni is.

- Hogy mit csinált?! - torzult el az arcom azonnal. MIért van az, hogy nekem mindig rokonom egy komplett idióta??

- Mondom - húzta le egyetlen mozdulattal a zsebéből a telefonját, majd feloldva azt, másodperceken belül a kezembe nyomta. - Még meg is kérdezte, hogy szerintem jól áll-e. Mintha annyira értenék a hajakhoz.

- Hát én ezt nem hiszem el - dünnyögtem, miközben átfutottam a szememmel a rövid, de velős beszélgetésüket, ami annyiban merült ki, hogy Fülöp küldte magáról a képet, a bűnronda zöld pólója nyakán, ami egy géprongynak lenne csak jó, áll a haja, itt - ott vöröses foltok a haléntéka környékén a friss nyírástól és a kérdés, amit Gergő is elmondott szóban, meg tőle a válasz is, hogy "jól". Ez tényleg nagy beszélgetés. - Úgy néz ki, mint az Outer Banksből Rafe - nagyítgattam rá, majd húztam össze a képet. Tényleg annyi volt a kissé göndörebb és hosszabb hajtincseinek, helyette egy kimondottan tüsihajú, mogorva fiú nézett rám vissza, mintha Fülöp gonoszabb ikre lett volna. Félix mondjuk. - Megjön Böbe, erre még egy nap se telik el és tessék - adtam vissza neki a telefonját, miközben fejben már a tervet szövögettem, hogyan kerüljem el azt, hogy ámokfutásba kezdjen.

- Este dolgozol? - zökkentett ki Gergő a merengésből, pedig már ott jártam, hogy odakötöm az ágyához, az ágyát az ajtókilincshez, amit a szekrényhez.

- Nem - ráztam meg a fejemet. - Írt vagy egy húsz perce Zoé, hogy ne menjek be, majd csak holnap, mert elírta a beosztást. 

- És mit fogsz csinálni? - faggatott Gergő, a tőle nem megszokott módon.

- Fotózgatni.

- Magadat? - jelent meg az arcán egy újabb tipikus vigyor.

- Ne örülj mert nem - erőltettem magamra én is egy vigyort. - Ruhákat, amiket eladok - magyaráztam a legújabb hobbimat. Ha már a szekrényem tele van, főleg olyan darabokkal, ami életemben ha háromszor vagy még annyiszor se volt rajtam, akkor hasznot csinálok belőle.

- Én sem dolgozom, de viszonylag időben végzek itt, úgyhogy utána lehet átnézek hozzátok - ismertette velem a terveit, tényként.

- Ezt csak úgy mondod? - szaladt fel a szemöldököm. Jó tudni, hogy csinál nekem programot.

- Miért? Van valami ellenvetésed?

- Felőlem jöhetsz - engedtem el azt, hogy akadékoskodjak. - Jó leszel modellnek legalább.

- Túl jó lennék a feladathoz.

- Hamarabb el tudnám adni, az tuti - szívtam a vérét egyből, mire csak egy óvatos mosollyal az arcán megcsóválta a fejét és Palócz ezt a pillanatot választotta arra, hogy kijöjjön a teremből. Nálunk is rekord lassan tudott ki-, illetve bepakolni, de a mostani lehet megdöntötte a csúcsot.

- Jó napot kívánok - köszöntem neki illedelmesen, hiszen nyilván észrevett. Nem volt nehéz, tekintve, hogy konkrétan az ajtó bejáratánál szobroztam.

- Gerda, jó, hogy látom - lelkesedett Palócz a jelenlétem miatt. Kár, hogy ezzel egyedül volt. - Gondolkozott már a lehetőségen?

- Igen és, ahogy már a gólyatáborban is mondtam, inkább kihagynám - feleltem illedelmesen, pedig szívem szerint elordítottam volna magamat, hogy "mit nem lehet azon érteni, hogy nem"?!

- Biztos? Konráddal beszéltem minap és ő azt állította, hogy meggondoltad magadat - zavarodott össze a válaszom miatt.

- Igen? - kérdeztem vissza fojtott hangon és már alig vártam, hogy találkozzak Rádayval, hogy helyrerázhassam a hazudgálásai miatt. Nem normálisan, de tényleg.

- Igen. Állítása szerint meggyőzött téged, de a reakciódból ítélve, ez nem történt meg.

- Nagyon nem - sziszegtem összeszorított fogakkal. Ki. Fogom. Őt. Nyírni.

- A héten még gondold át azért, de mindenképp értesíts, akárhogy is döntesz. Személy szerint számítok rád.

- Nem biztos, hogy kellene - kaptam vérszemet, ahogyan oldalra nézve az emlegetett nyomorék feltűnt a látóhatáron.

- Szép napot kívánok Tanár úr - köszöntötte Ráday Palóczot, aki csak bólintott egyet viszonzásképpen.

- Te - fújtattam idegesen. Ha ennyire be tudom vonzani az embereket, akkor majd erősen gondolok Harry Stylesra, hátha megjelenik ő is. Csak neki kimondottan örülnék.

- Intézzék el egymás között - mérte fel az elmérgesedő helyzetet Palócz és jobbnak látta, hogyha nem látja a következményeket.

- Mit kamuzol neki, hogy belementem, ha? - vágtam rá egyet erőből a karjára.

- Nem kamuzok, csak az igazat mondtam.

- Hogy belementem? - visítottam szinte már rikácsolóan hisztérikus hangon.

- Nem. hanem hogy még bizonytalan vagy, de biztosan benne vagy.

- És én ilyen mikor mondtam?

- Olvastam a gesztikulációdból - legyintett egyet és nyugodtan, mintha mi sem történt volna, bevonult a terembe. Először csak döbbenten pislogtam rá, hogy most komolyan ez történt-e meg, majd Gergőre néztem, aki csak röhörészve figyelte a kiakadásomat.

- Akkor vak vagy hallod?! - indultam meg utána, hogy észhez térítsem. Nehogy már azt higgye, hogy az lesz, amit ő akar és nincsen semmi beleszólásom.

- Kapd el - biztatott Gergő egyből, én pedig gyorsan visszafordulva megérintettem az ujjaimmal a homlokát, amolyan "vettem" stílusban, majd egyből Ráday nyomába eredtem.

- Olyan furák vagytok - hallottam még Eszter megjegyzését, de nem tudott érdekelni, hiszen le kellett állítanom Konrádot, mielőtt visszafordíthatatlan hülyeségbe rángatna bele.

[...]

Szabadság. Végre.

- Húú, ez meredek volt - szívtam be mélyen a levegőt, az oktatási épület harmadik, "halálsornak" elnevezett emeletének, koszos folyosófalnak dőlve, igyekezve lenyugtatni magamat a korábbi 90 perces kínzást követően.

Ki nem mondott dolog volt, hogy akinek, eme híres - neves folyosón volt órája, az épp ésszel nem jön ki onnan, és ennek a teóriának minden alapja meg is volt. Csakúgy, mint a főépület kapcsán itt is az összes szétszívatós, megbuktatós tárgy megtartásra kerül, de tényleg az összes itt. Szóval már onnan lehet tudni, hogy baj lesz, amikor látni lehet kiírva, hogy melyik teremben  lesz az aktuális kurzus.

Ez sem volt másképp a közigazgatási jog gyakorlattal kapcsolatban, ahol már az oktatót nevét rettegve írja le a hallgató, nemcsak a kegyetlen vizsgáztatási stílusuknak köszönhetően, hanem pusztán azért, mert a nézésükkel gyilkolni tudnának. Szerintem ez a tanszék az egyetem Voldemortja. Mi, diákok, pedig kis naivan hisszük azt, hogy sose lehet az aktuális tanárnál rosszabb, mire mindig rákontráznak. Most viszont bátran ki merem jelenteni, hogy ettől tényleg nincsen lejjebb. Még az apám is tűrhetőbb kategóriát súrolná, ha pedig pont én mondom ezt, akkor az pedig már egy szint.

- Hallod Gerda, én itt meg fogok bukni - túrt bele Eszter a hajába, aki mellettem ücsörgött a földön és a felhúzott térdein pihentette a kezét. Őt is eléggé megviselte ez a szemináriumi óra, olyannyira, amint konkrétan kimenekültünk, közölte, hogy kijött rajta az PTSD és másodperceken belül sírni fog, hogyha most nem tud magába zuhanni egy kicsit. Azóta pedig eltelt vagy tíz perc és a folyosón szobroztunk, mintha másnaposan jöttünk volna be és a hányinger érzete erősen hatalmába kerített volna minket.

- Te? - gúvadt ki a szemem, mert ő most megúszta a vallatást. Ellentétben velem. - Engem küldött ki majdnem az egész egyetemről, mert lemaradtam és nem figyeltem a kérdésére - emlékeztettem a nem túl kellemes eseményre, amikor is előadás híjján elkezdte rendszertanilag elhelyezni a közigazgatást, de olyan gyorsan magyarázta, hogy lemaradtam és a sokkos Eszterről próbáltam lenézni, a tanárnő meg kérdezett valami olyasmit, hogy a hatalmi ágak megoszlásának elmélete Montesquieu előtt kinél jelent meg, én azt sem tudtam hol vagyok, mire konkrétan megremegett egy ideg a homlokán, mikor visszakérdeztem, hogy megismételné-e és majdnem kiküldött, hogyha ennyi energiát nem fektetek a tanulmányokba, hogy figyeljek, ha már nem tudok semmit, a minimum, hogy ne hátráltassam az óra menetét. Most nem tudom, hogy alapból ilyen idegbeteg-e vagy csak rossz napja volt, de kissé ledöbbentett a kirohanása, ami személyes véleményem szerint túlzás volt.

- Attól még méregetett engem is. Komolyan mondom neked, hogy egész órán remegtem - borzongott bele Eszter már a gondolatba is. - Át lehet még kéretni magunkat máshoz?

- És mégis hova? - tártam szét a karomat tehetetlenül. - Akinél Bálint van, minden gyakon jogesetet kell megoldaniuk, ahol Konrád, a pali meg zh-t írat az óra végén. Egyik sem jobb - emlékeztettem rá, hogy nem kevés áldozatot hozott ez a döntéshozatal, amikor összeraktuk az órarendünket, mert Ágoston jellemzése alapján egyik tanárral sem jártunk volna jól. Az meg, hogy annak a kettő szerencsétlennek úgy jött össze, hogy elszeparálva tudták felvenni, az egyéni problémájuk. Konrád megérdemli, hogy szívassák, mondjuk nem mintha különösebb nehézséget okozna neki egy zh megírása, mert attól még, hogy egy barom állat, vág az esze, Bálint meg...nos, ő majd feltalálja magát. Ő szívta meg a legjobban.

- De ez a nő lelki terrorban tart, hát nem érted?! - rántotta meg a jobb karomat Eszter, kissé hisztérikusan, mire reflexből hátrább hőköltem, elvégre nem számítottam tőle ilyenre.

- Veletek meg mi van? - jelent meg két bakancs a földön rángatózó, sírdogáló Eszter előtt, mire elkaptam a tekintetemet és Stefivel, mellette pedig Villővel találtam szembe magamat. Mindkettő arcán a teljes döbbenet ült ki, ahogyan láttak minket ilyen állapotokban.

- Minden oké? - tapintott rá egyből Villő a lényegre, ahogyan Eszter méricskélte aggódva, míg én felhúztam őt a földről, hogy már elég időt kapott arra, hogy összeszedje magát és ideje lenne már lelépni innen.

- Hát nem - fakadt ki Eszter egyből. - Semmi nem oké. Kínzás lesz ebben a félévben - talált egy újabb alanyt arra, hogy sajnáltatni tudja magát, mert nem hallotta még a sztorit. Csóró Dextert már előre sajnálom, hogy mit fog átélni, ha találkoznak.

- Te fogsz kínozni vagy téged fognak? - gondolkozott el Stefi, miközben négyesben megindultunk a folyosón, egyre távolabb hagyva a pokol legmélyebb bugyrait és a halálfolyosót. - Mert nagyon nem mindegy.

- Engem fognak - toporzékolt Eszter és lassacskán tényleg úgy viselkedett, mint egy hisztis óvodás. Pont mint Fédra.

- Hát azt eléggé gáz. Az előbbi opció jobb lett volna -

- És azon lepődjünk meg, hogy pont te részesíted előnyben azt, hogy kínozz másokat?

- Én nem mondtam, hogy lepődjetek meg rajta, de attól még igaz. Most inkább okozok én szenvedést, mondjuk annak a köcsög Rádaynak, minthogy ő nekem.

- Ki másnak...

- Akkor Hunornak - javította magát Stefi. - Mondjuk nála már a létezése is egy kínlódással ér fel. Mint Levi szerelememnek.

- Hiányolt tegnap téged - kuncogott Villő már attól, hogy szóba került a munkatársuk.

- Nekem is rettentően hiányzik. Egyszerűen nem tudok nélküle élni - mondta Stefi, enyhe éllel a hangjában. Nyílt titok, hogy Konrád után Levi a második legnagyobb ellensége, akit folyamatosan cukkol, amiért beszól neki a srác, körülbelül mindenért. - Remélem, hogy holnap este fog dolgozni, mert ha nem, akkor inkább felmondok.

- Én leszek veled holnap - válaszolt neki Villő, mire csak megvonta a vállát Stefi és valami olyasmit motyogott, hogy "így sem rossz". - Meg Dávid azt hiszem.

- Még jobb - lelkesedett egyből a Bogdán lány, talán túlságosan is.

- Ennyire örülsz neki? - vette észre Eszter a reakcióját. Ezek szerint túltette magát a sokkon és kezd visszatérni az élők sorába.

- Ő mindig - "köpte be" Villő Stefit, aki azért milliószor jobban ismerte tőlünk. - Egyszer Taylor Swift partit tartottam, mert nagy Swiftie vagyok és esküszöm, hogy a Lover alatt, merengve bámulta.

- Mi? - nevettem el magamat, ahogy elképzeltem a jelenetet. Azért nehéz volt, pont Stefit beleképzelni, mert Villő sokkal jobban passzolt volna, ahogy Bálintot bámulja.

- Ez igaz, kicsit elbambultam, ahogy nézegettem Dávidot - legyintett egyet Stefi, mintha ez mindennapos sztori lenne. - Az Enchanted legjobb részét még énekeltem is.

- Nincsen róla videó? - érdeklődtem, mert egyre jobban szerettem volna átélni ezt a bizonyos jelenetet. Hamarabb tudtam volna elképzelni, ahogyan Stefi a Play With Fire-t vagy valami hasonló hangulatú nótát dalolászik, mint Taylor Swiftet.

- És ehhez mit szólt Konrád? - kérdezte pontosan velem párhuzamban Eszter. Ennyi kellett Stefinek, egyből lehervadt a mosoly az arcáról és szerintem már a név hallatára, elkezdett az ideg dolgozni benne.

- Kit érdekel ő meg a szaros véleménye? - horkantott flegmán egyet.

- Nagyon is érdekelte - tátogta elnézve mellette Villő, mi pedig csak összenéztük Eszterrel, miközben arra vártunk, hogy a fotocellás ajtó kinyíljon végre.

- Láttam - fordult felé Stefi unottan. - És nem érdekelte. Meg engem se, hogy ő mit csinál. Na kellett nekem emlegetni őt - mutatott maga elé, ahogy a testvére magyarázott nagyon, a maga elé bámuló Dávidnak.

- De aranyos - visította el magát hirtelen mellettem Villő, majd a tőlünk öt lépésre álló Hunorhoz futott, aki a kezében tartott egy kisfiút.

- Látod, hogy mekkora egy tetű? - csóválta meg rosszallóan a fejét Stefi, miközben kikerülte az útban állókat, a szemét le nem véve az ikréről, mintha csak attól tartana, hogy csinál valamit, amire azonnal kell megoldást kell találnia. - Idejön Lénárddal csakis azért, hogy központban legyen még így is - dünnyögte.

- Végre - sóhajtott egyet fáradtan Dávid, akit több, mint valószínű, hogy teljesen leszívott Hunor a hülyeségeivel.

- Ugye milyen szívtipró? - kérdezte magabiztosan Hunor, ahogyan hallótávolságba kerültünk.

- Úristen, nagyon - vigyorgott Villő ezerrel a kissrácra, akin már most látszott, hogy Bogdánvérű, mert nem tudom, hogy mégis hogyan  lehet unott és egyben mogorva tekintete egy olyan gyereknek, aki még egy éves sincsen, de mutogatni kellene a világnak, hogy bizony neki az van. Rendesen ijesztő.

- Akkor jó, mert szerintem is az vagyok - közölte Hunor egy kaján vigyorral az arcán.

- Remélem, hogy a szívtipró énedet hányja le a kölyök - vigyorodott rá gúnyosan a húga, aki nyilván azonnal megértette, hogy mi zajlik.

- Mi? - pislogtam nagyokat, igyekezve értelmezni, hogy egészen pontosan mi történik éppenséggel.

- Én magamra értettem - helyezte a szabad kezét a mellkasára Hunor, ezzel is jelezve, hogy kiről magyarázott az előbb.

- Te amúgy mit keresel itt? Nem mintha egyeseket zavarnál itt, de mondjuk engem kifejezetten igen - fonta össze maga előtt Stefi a karjait.

- Megjöttek Veróék, én meg leléptem.

- Bruhh - rázkódott össze Stefi már a név hallatára is. - Most az egyszer megértem.

- És az baj? - kérdezte Villő, miközben elszedte a gyereket Hunortól.

- Igen, mert az a pancser része a családnak - magyarázta Stefi, Hunor pedig lelkesen bólogatott, egyetértve vele. Kevés alkalmak egyike, amikor a Bogdán ikreknek megegyezik az álláspontja. - Nem is értem, hogy minek jöttek egyáltalán. Senki nem szereti őket.

- Stefii - szólt rá Villő rosszallóan egyből. - Megjegyzi a gyerek.

- Villő, hagyjál már a hülyeségeiddel. Ez a dinka... - csapott egyet rá Hunor vállára a húga, mutatva, hogy bizony róla van szó. -...nem képes arra húszéves létére, hogy megjegyezze, hogy hol vannak a bögrék. A felespoharakat bezzeg vakon is megtalálná.

- Mert átpakoljátok folyamatosan - háborodott fel Hunor azonnal, engem pedig elöntött a deja vu érzés. Mintha csak a Fülöppel való harcaimat láttam volna megelevenedni élesben.

- Ugyanott van évtizedek óta - forgatta unottan a szemét Stefi, majd hirtelen kikerekedett, ahogyan Dávidra nézett. - Állj. Neked eddig is volt orrpiercinged?

- És tényleg - fordultam felé, szemügyre véve, hogy mit szúrt ki Stefánia. Valóban ott díszelgett az orrában egy aprócska aranykarika.

- Nem - válaszolt Dávid a korábban feltett kérdésre, miszerint ez eddig is ott volt-e.

- Régen csináltattad? - kíváncsiskodtam. - Tegnap még nem láttam rajtad.

- Nem - rázta meg a fejét.

- Akkor mikor? - próbáltam kiszedni belőle valamiféle infót, azon kívül, hogy "nem". Mert azzal sokra nem mentem.

- Vagy másfél órával ezelőtt.

- Előre eltervezeted? - szállt be a faggatásba Villő.

- Nem - állt vissza önmaga ismétlésére Dávid.

- Akkor? Elvesztettél egy fogadást?

- Nem.

- Hanem? - vesztette el a türelmét Eszter a folyamatos "nemek" hallatán.

- Úgy keltem fel, hogy ki kell próbálnom, így írtam az egyik haveromnak és megcsinálta. Nem nagy szám - vonta meg a vállát.

Hihetetlen a pali, de komolyan.

Én azon képes vagyok rágódni, hogy mit ebédeljek, erre ő felkelt, hogy piercinget akar és pikk-pakk megcsináltatja.

Egyszerűen hihetetlen.

- Imádom őt - tátogta felém Stefi elégedetten, mire én csak elmosolyodtam. Tényleg van egy enyhébb Dávid imádata a lánynak. Végülis külsőleg össze is illenének. Belsőleg már neccesebb a kérdés. Dávidot, amennyire ismerem, annyira különc és furcsa, csendes, ellentétben Stefivel, aki hangos, folyamatosan van valami mondanivalója, be nem áll a szája és nem mellesleg képes annyira bepörögni, hogy nem lehet leállítani őt.

- Nekem is így kellene élnem az életemet. Gátlások nélkül - bólogatott Hunor elismerően a Dávid életstílusa miatt.

- Valahogy bárhogy máshogy mint most - jegyezte meg Stefi. - Az a baj, hogy nagyon ráérsz.

- Nem igaz. Mostanság lekötöm magamat.

- Mégis mivel? Mert tudtommal az nem hasznos tevékenység, hogy párkányra leszálló galambokat számolod.

- Verseket szoktam költeni - közölte nyugodtan Hunor.

- Mi? - döbbentem le. Mintha azt hallottam volna, hogy Hunor verseket ír. Csak nem cseng a fülem?

- Istenem, miért versz engem?! - imitálta a sírást az egyetlen Bogdán lány, akinek már a tudat fizikai fájdalmat okozott. És ekkor még nem is hallott egyetlen szerzeményt se Petőfi Hunortól.

- Egyet mondj el - biztatta Eszter egyből.

- Nem biztos, hogy erre a világ készen áll - vágta zsebre Dávid a kezét.

- Ez egészen biztos - értettem vele egyet.

- Ez még a nyers verzió, de az a címe, hogy: Miért? - kapott az alkalmon egyből Hunor, hogy ragyoghasson.

- A lehető legsemmitmondóbb cím - köhintett egyet Stefi.

- Miért kell neked állandóan beszélned? Fogd már be - szórtak szikrákat Hunor szeme Stefi felé, akit ez semennyire nem hatott meg. - Nem tökéletes még előre szólók, de megpróbálom hitelesen előadni - figyelmeztetett előre, és bólintottam egyet neki komoly arcot felvéve, hogy legalább abban a hitben legyen, hogy őt komolyan veszik. Még hogyha ez a valóságban nem valósult meg.

- Én meg majd megpróbálom hitelesnek venni - kontrázott rá a húga azonnal.

- "Nézem a falakat

Olyan magányosak

Pont, mint én."

- Úristen - morogta Stefi, ahogy realizálta a testvére alkotását. Hunor pedig teljesen átszellemülve, mintha meg sem hallotta volna a megjegyzést, folytatta a felolvasást.

- "Fiatal, kis szívem

Senki által

Fel nem melegednél.

Mi lehet a baj? Kérdem én

Álmatag estéken gondolván.

Talán rút külsőm? Humorom?

Ááá, nagyon téves ez állítás.

Biztos húgom, Morcika, kinek nincsen semmi dolga

csak ikre szegény lelkét gyomnak látva

dudvátalanítania.

Ez lehet a baj, tudom én.

Hiszem nem lehet bennem a baj.

Ekkora kincset még a föld nem látott, de jól vigyázz, mire vágysz

mert hősünk Hunor

egy víg és elérhetetlen Casanova" - adta elő Hunor a költeményét.

Nem tudom, hogy mégis mit várt.

Tapsot? Éljenzést? Leborulást a nagysága előtt?

Az biztos, hogy valami biztatást, gratulációt, csak bármit, ami sütött róla. Ellentétben az történt, hogy én először óvatosan Eszterre néztem rá, aki csak Hunorra bámult mereven, tehát nem sokra mentem vele. Stefi teljesen másik univerzumba került át, Villő szerintem oda se figyelt, annyira elvolt, hogy megnevetesse Lénárdot. Egyedüli mentsváram Dávid volt, akivel ahogy összekapcsolódott a tekintetem, csak óvatosan megrázta a fejét, mint aki nem akarná elhinni, hogy ezt hallotta. És ezzel nem volt egyedül.

- Azt hiszem, hogy rá kell gyújtanom - szakította meg Dávid a beállt kínos csendet, ezzel elárulva mindent a véleményéről.

- Meg tudom érteni - szaladt ki Eszterből, míg kifújta a benntartott levegőjét.

- Bravó, bravó - tapsolt lassan Stefi.

- Tetszett? - húzta össze résnyire a szemét az ikertestvére, aki már sejtette, hogy nem lesz ez olyan könnyű menet, annak ellenére, hogy olyannak látszott.

- Ha süket lettem volna akkor egészen biztosan - közölte Stefánia szemrebbenés nélkül.

- Stefikém, azért ez egy csoda volt - próbálta magának bizonygatni az igazát Hunor.

- Hunor te magad vagy az antitalentum - oltotta le egyből a húga. - Ezt anyáéknak mutattad már?

- Még nem.

- Jó, akkor ne is tedd - tanácsolta Stefi neki, mire horkantottam egyet. Annyira kedvesek egymással.

- El vagyok nyomva, mint egy cigi csikk - sajnáltatta magát Hunor egyből, hogy nem úgy lett elismerve a tehetsége, mint amire ő számított.

- Ha hagyod magad, akkor... - dünnyögte, azonban nem fejezte be, mert megakadt a mondanivalójában. - Aztabüdös... - ordított fel Stefi szinte már fennhangon, miután sokkosan bámulta a telefonját, szájtátva.

- Mi az? - pislogott nagyokat Villő, aki tovább gyöntölte Lénárdot. Csóró kissrác , mennyiszer hallhatta már az ikonikus üvöltés, hogy semmi reakciót nem produkált. Nemhogy sírni nem kezdett, de még a hang felé se kapta a fejét. Mondjuk meglehet, hogy süket, mert Stefi hangjának erősségét műszerrel kellene mérni lassacskán.

- Ugye nem fosta össze magát? - hervadt le Hunor arcáról a vigyor és gyanakvóan méregetni kezdte a az unokaöccsét.

- EZ ITT MI, KÉREM?! - állapodott meg a felbőszült Stefi tekintete rajtam, amit nem tudtam mire vélni.

- Mi? - kérdeztem viszonylag nyugodtan, amennyire csak tudtam, mire se szó, se beszéd, felém fordította a telefonját, amin egy chat volt megnyitva.

- Hoppá... - húztam el a számat, ahogy átfutottam a sorokat. Ezt nagyon csúnyán bebuktam.

- Hát hoppá - fújtatott Stefi idegesen és volt egy olyan érzésem, hogyha most nem nyír ki, akkor soha. - Valami mondanivaló esetleg?

Nekem végem.