Nincs is jobb annál, amikor már az idő is jelzi, hogy vége van a nyárnak végérvényesen, nem pedig csak a naptár szerint. Oké, hogy hűvös van reggel óta, meg esett is, de legalább amikor elindultam még ha minimálisan is, de látni lehetett a napsugarakat, nyomát pedig a zuhénak, csakis a betonon szétterjedt pocsolyák tanúsították.

Ahogy kihajtottam Gergőék utcájából, mintha valaki fentről megnyomta volna a gombot és egy dörgés után konkrétan leszakadt az ég, mindemellett jött egy üzenet anyámtól, hogy "pár" dolgot hozzak a boltból, ha már úton vagyok.

Nos az a pár dolog az én szememben, az egy - kettő kifli, felvágott, sajt kombinációja szokott lenni, ezzel ellentétben egy konkrét listát kaptam tőle. Ezzel párhuzamosan pedig Eszter kiabálását tűrhettem volna, de miután nem sokat hallottam belőle köszönhetően a busz zörejétől és az esőcseppek egyenletesen kopogó hangjától, így inkább letette, azzal az ígérettel, hogy "ezt nem hagyja annyiban". Csak tudnám, hogy egyáltalán mi baja volt ezúttal, mert azon kívül, hogy alattomosnak nevezett, másra nem jöttem rá.

A boltban is nyilvánvalóan vasárnap délután lévén hatmillióan voltak és az alapvetően berohanok - felkapom, ami kell - kifizetem - kirohanok maximum tíz percet igénybe vevő tervemből, maga tíz perc volt az, amíg A-ból B pontba jutottam el, arról nem is beszélve, hogy sorban álltam vagy húsz percig, főleg amiatt, mert abból a négy önkiszolgáló kasszából egyik se működött, a hagyományos pénztárból meg összesen kettő üzemelt. Köszi anya, hogy ilyen jól kitoltál velem.

A kapunkhoz érve, már nyomtam is meg a távirányítón a gombot, hogy kinyíljon nemcsak a kapu, de még a garázs is, ügyelve arra, hogy ne ázzak meg, mert ahogy elnéztem, pontosan csavarni lehetett volna belőlem a vizet, hogyha csak az udvaron parkolok le és szedem ki a cuccokat és berohanok a házba, amit inkább elkerültem.

- Esik? - kiáltott anya valahonnan a ház belsejéből. Ha tippelnem kellene akkor vagy a konyha vagy a spájz felől, azok vannak a teljes másik végben az előtérhez képest.

- Aha - léptem ki a cipőmből, ügyelve arra, hogy ne hagyjak magam körül nagy tócsát.

Ahogy a szatyrokkal végigcsörtettem a nappalink előtt, akaratlanul is észrevettem Fülöpöt, aki még mindig nem tudta magát annyira összeszedni, hogy felkullogjon a szobájáig, hiszen a kanapén elterülve, az álláig felhúzott barna vastagpléd alatt, szuszogva aludt, mintha mi sem történt volna és csak kimerült a sorozatnézésben és nem pedig mocsok másnapos állapotban kínlódna.

- Volt minden? - kapta oldalra a fejét anya, aki mindeközben mosogatott nagyban, míg én csak a nappalit és konyhát elválasztó pultra felpakoltam az ellátmányt.

- Majonéz nem, csak abból a rossz fajtából - mondtam, majd beugrott valami és gyorsan előkotortam a telefonomat a zsebemből és lőttem magamban kuncogva egy képet a félig haldokló Fülöpről.

- Szegényt mindig terrorizálod - csóválta meg Ica mama a fejét, aki elővánszorgott a szobájából, jelezve, hogy véget ért a délutáni sziesztája.

- Én? - kaptam drámaian a mellkasomhoz a feltételezés hatására. - Soha. Összekeversz Fédrával - folytattam, miközben Gergőnek elküldtem az előbb lőtt képet egy olyan szöveggel társítva, hogy "ha nem jött volna össze a lakhatás, akkor most összebújva tudnátok aludni". Annyira rohadék tudok néha vele lenni, de azok után, hogy folyamatosan hülyére vesz meg szórakozni a nyomorékoskodásomon, ennyi kijár nekem is. Már csak abban reménykedem, hogy emlékszik, amit magyaráztam a gólyatáborban neki arról, hogy a kanapénkon lakhat, ha minden kötél szakad.

- Ő egy kis angyalka. Soha nem tenne ilyet - védte be egyből a legkisebb unokáját mama és annyira érezni lehetett a tipikus "a legfiatalabb ártatlan" mentalitást, hogy nagyon. Főleg nála, de már a húgom születése óta ez volt, szerintem azért, mert az összes unokája felnőtt már nagyjából és a megszokott nagymama szerepe is háttérbe szorult, nem mentünk hozzá már olyan sokszor, elmaradtak a nyári hetek, amit ott töltöttünk, erre amikor már eltemette magában, hogy több ilyen alkalom nem lesz, amiket nem mellesleg a legjobban várt az évben, jött a hír, hogy anyám terhes. Emlékszem, hogy rengetegszer látogatott meg minket, volt olyan, hogy több hónapon keresztül itt lakott, habár azt a szokását, hogy elnyújtja a nálunk töltött idejét, a mai napig tartja.

- Igen, nagyon az - hagytam rá, hadd legyen téveszmében, majd összenéztem anyámmal, akinek az arca tükrözte, hogy valami hasonlóra gondolhatott, mint én. Nem azt mondom, hogy Fédra egy rossz gyerek, mert nem az, meg, hogy hanyagolva lenne, ami pláne hazugság lenne, hanem szimplán csak másképp van nevelve, több mindent szabad neki. Ebbe mondjuk nagyon szerepet játszik az is, hogy Fülöp is meg én is elmúltunk már húsz évesek, Luca meg nemsokára fogja csak betölteni, így nekünk is közünk van a neveléséhez, nem pedig csak a két szülőnek.

- Lucám merre van? - forgolódott mama, keresve a hiányzó unokáját.

- Gondolom a szobájában - vonta meg anya a vállát, mama pedig csak csettintett afféle "vettem az adást" stílusban és a lépcső felé vette az irányt.

- Egyébként Eszter lehet átjön majd - kerültem meg a nagyban mosogató anyámat, elé rakva a kávés poharat, ha már benne van a programba, cserébe pedig egy gyilkos pillantást kaptam tőle köszönetképpen és ha nem neki kellett volna feltakarítania, szerintem még lepocsolt volna vízzel is. Ezzel egyidőben, mintha egy tornádó keletkezett volna a semmiből, becsapódott a bejárati ajtó, ahogy kimondtam a mondatot és másodpercek múlva, megjelent a már általam sokszor látott barnás hajkorona és a hozzá tartozó mérges tekintet.

- Eszter nem átjön, hanem már itt is van, te sumák - hadarta a kelleténél hangosabban és ahogy trappolt végig, a kanapén alvó Fülöp feje alól kirántotta a párnát és nekem dobta. Csak kár, hogy nem talált el vele.

- A tesi tanárod büszke lenne rád, hogy még ilyen közelről sem tudsz célozni - vettem fel a földről a kék huzatú párnát, még mielőtt valaki rálépett volna.

- Üdv nálunk Eszter - dünnyögte anyám cinikusan, akinek a jelenlétét, úgy teljesen figyelmen kívül hagyta mindkettőnk.

- Ne tereld el a szót, mert nem vagyok jó kedvemben - ejtette le a földre maga mellé a táskáját, még a bárszékre felmászott fújtatva, míg én a pult másik oldalán, anyám mellett ácsorogva figyeltem, hogy mit kínlódik össze.

- Csak nem otthon hagytad a rénszarvasos alvós zoknidat? - tippeltem azonnal, mert arra ugrani szokott. Nem tudom, hogy nyáron a nagy melegben mégis hogyan képes magára rángatni és egyáltalán hogyan nem pállik be a lába benne, de egyszerűen anélkül nem alszik jól. És ha a közelben vagyok, akkor engem se hagy, hanem mindenféle sztorikkal bombáz, ami eszébe jut, nem érdekelve, hogy hallottam már korábban vagy sem.

- Ne is mondd - szívta be mélyen a levegőt. - Hát Flóri nem kiszedte a bőröndömből?!

- Azt a csúnya pirosat? - kapcsolódott be anya a beszélgetésbe, aki annyira ismerte már majdnem Esztert, hogy tudjon ilyeneket róla. Nem egyszer volt olyan, hogy amikor nálunk csövelt és én aludtam még, ő már idelent traccspartizott anyámmal.

- Nem is csúnya.

- Dehogynem - vágta rá anya azonnal. - Egyébként most miért is vagy felhúzva?

- Ennyire nyilvánvaló? - kapkodta anyám és köztem Eszter a fejét, mi pedig csak unottan összenéztünk.

- Ááá, dehogy - válaszoltam anyámmal teljesen összhangban.

- Végülis is csak ordibálsz, fújtatsz, dobálod a táskádat, de amúgy minden oké - folytatta anyám, én meg csak egyetértően bólintottam egyet.

- Nem tudott volna elkezdeni szakadni az eső mondjuk egy órával később - szólt Andor, miután becsapta a bejárati ajtót. - Szarrá áztam.

- Nincsen közelben veszély - söpörte le anyám Esztert kezét a pultról, hogy le tudja azt is törölni, ha már benne volt a konyha rendbe tételében.

- Milyen veszély? - súgta oda nekem a váratlanul betoppanó vendégünk.

- Ica mama - raktam képbe Esztert. - Fent van Lucával.

- Akkor jó, még a végén megkapnám tőle, hogy tüdőgyulladást fogok kapni - nyitotta szélesre a nappalit és az előtért elválasztó ajtón Andor, akiről szó szerint csorgott le a víz a földre. - Szia Eszter - köszönt a törzsvendégnek, ahogy észrevette, hogy többen ücsörgünk, mint ahányan szoktunk, válaszként pedig csak integetést kapott tőle. - Ezzel meg mi van? - torpant meg a kanapé mellett, ahol Fülöp még mindig éledt újjá.

- Az, ami eddig - legyintettem egyet lemondóan, majd a telefonomra néztem, amin a rezgéssel egyidőben, beúszott Gergőtől egy értesítés, hogy üzenetet küldött. Erre pedig tökéletesen rálátott Eszter, sőt szinte már leesett, annyira bámulta, hogy ki és mit írt.

- Hát ez az én bajom - bökött a telefonom felé. - Komolyan mondom, hogy le foglak lökni - tárta szét a karját tehetetlenül, mire csak elnevettem magamat.

- Ne lökj már le - kértem tőle.

- Na jó - könyörült meg rajtam, legalább van szíve.

- Te érted, hogy mi folyik itt? - fordult Andor az anyámhoz, aki csak megvonta a vállát, mert ugyanúgy meg volt lőve, mint a férje. Igaz én nem tudom pontosan, megerősített forrásból, hogy mi baja Eszternek, amiért sumáknak nevezett, de van egy gyanúm.

- Ott pont víz Andor - segítette ki őt Eszter.

- Ha nem mondod, észre se vettem volna - dünnyögte életkedv nélkül és szerintem elgondolkozott az arcából ítélve, hogy miért vannak neki lányai. Attól függetlenül, hogy Eszter pont nem az.

- Ezen egy szemész változtathatott volna. Egy konkrét Dunát ki nem észrevenni, már súlyos bajra utal, de hát korral jár - "okoskodott" Eszter, mire csak horkantottam egyet. Hát ez hülye. - Tudod ki látja még a Dunát gyakran?

- Akik a Duna mellett laknak? - tippelt anyám egyből.

- Gergő - csapott rá a pultra Eszter. - Hát leszállok a vonatról, meglátlak, hogy ott várakozol, mondom na ez az én legjobb barátnőm, hogy meglep és lejön elém, hogy ne kelljen buszoznom, aztán kiszúrom Rékasit is, majd ketten elmentek. Én meg összeraktam a képet, még a bőröndömet is elejtettem, hogy itt bizony ki lettem hagyva a történésekből. Mégis mikor jöttetek ti össze? És én miért nem tudok róla? Hm? - meresztgette a szemét dühösen.

- Te voltál az? Ott néztem, hogy minden rendben van-e - ugrott be, hogy kerestem a zaj forrását, amire Gergő közölte, hogy valaki biztosan csak bénásodik.

- Igen, én voltam, te alantas - csapott oldalba. - De nem ezt kérdeztem.

- Hány centi magas ez a Gergő gyerek? - szakította félbe a témát Andor, mire egyszerre meredt rá értetlenül Eszter, anya meg én is.

- Tessék? - törte meg a csendet anyám, mert ez a kérdés nagyon nem illett bele a beszélgetésbe.

- Ööö... - gondolkoztam el, mert ezt nagyon nem tudtam. - 180-190 között lehet, nem? - fordultam Eszterhez, mert a jelenlévők közül ő az egyedüli, aki szokta látni. Leszámítva Fülöpöt, de jelen állapotban használhatatlan.

- Körülbelül - mozgatta jobbra - balra a tenyerét.

- És hány kiló? - folytatta a faggatást.

- Ó, hát honnan az anyámból tudjam? - csóváltam meg a fejemet hitetlenül. Nem vagyok én magam a statisztikai hivatal, hogy minden paramétert tudjak róla.

- Olyan 75 körül lehet - felelte helyettem Eszter. - Csak nem tudom megállapítani soha, azoknál akik kondiznak.

- Határeset - mondta neki gondolkozás után. - Talán azzal még elbírok ha úgy van.

- Mi? - döbbentem le, mert ez még nekem is új volt.

- Légyszi Andor szólj, mert nézni akarom - vigyorodott el Eszter gúnyosan és szerintem a fejében, mint egy film vetítődött le az egész jelenet. - Sőt lefilmezni - fokozta.

- Megmondtam nektek anno, hogy olyan barátot válasszatok, akit le tudok rendezni ha kell - mutogatta fel a mutató ujját, amolyan "én figyelmeztettelek" stílusban. Nem tettem szóvá, de akármennyire is kutakodtam az emlékeim között, nekem nem rémlett semmilyen ilyesmi, mint kikötés. De ha igen, akkor mégis Luca barátjával is ugyanez volt-e a kikötés.

- Ez de cukii - kapott a mellkasához Eszter.

- Kristófra meg elég csúnyán nézni - találta ki anya azonnal, hogy mire is gondoltam.

- Ő egy külön kategória - értett egyet vele Andor is. Csóró srác ha tudná, hogy hogyan beszélünk róla, amikor nem hall, kiájulna lehet.

- És Fülöp nem tudja lerendezni ha úgy van? - tévedt a tekintete Eszternek a kanapén haldokló tagra, majd ahogy ezt a kérdést feltette, mindannyian Fülöpre néztünk, aki egy párnát ölelt magához és az igazak álmát aludta.

- Az a hajó már elúszott... - fogalmazta meg finoman a véleményét Andor a fiával kapcsolatban.

- Axel?

- Őt meg nem érdekli - zártam le ennyivel a témát, majd a telefonomat felkapva, a szobám irányába indultam, megelőzve ezzel is, hogy még szürreálisabb helyzetbe keveredjek.

- Ne menekülj - sietett utánam Eszter. - Áu, a lábam - rúgott bele a lépcsőfokba egyet a koppanás alapján.

- Miért menekülnék? - vártam be a lépcső tetején, mielőtt tényleg letepert volna.

- Úgy megindultál invitálás nélkül...

- Mikor kellett téged magammal hívni bármikor is? - gondolkoztam el, mert valahogy nagyon nem ugrott be, hogy az elmúlt években elhagyta egy olyan mondat a számat hasonló szituációkban, hogy "Eszter nem megyünk fel?", mert felesleges volt, tudta magától is.

- Jó, mondjuk ez igaz - ismerte el, míg a legutolsó lépcsőfokra lépve, nekidőlt a korlátnak, erősen szedve a levegőt.

- Na látod - fontam össze magam előtt a karjaimat. - Kardióval hogy állsz? Mert lehet nem ártana néha elmenni gyalogolni mondjuk - utaltam arra, hogy konkrétan ebben a nagyon maximum tizenöt lépcsőfokban megfullad szinte.

- Hagyjál már Gerda a tesivel. Szoktam futni, jó?!

- Ja, a busz után havonta egyszer.

- Az is testmozgás - szívta be mélyen a levegőt. - Nem lehetett volna itt kevesebb lépcső? Vagy mondjuk egy lift? - kínlódott látványosan, miközben mama felbukkant a láthatáron, szerintem a hangok hallatára.

- Eszterke, de rég láttalak - örült meg Ica mama egyből a barátnőmnek, akit szinte az unokájának tekintett.

- Csókolom - szorította az oldalát és egy mély levegőt véve, rászánta magát, hogy azt a bizonyos utolsó lépcsőfokot is megtegye. - Hogy tetszik lenni?

- Öregen - viccelődött mama az elcseszett humorérzékével.

- Ugyan már, minimum tíz évet le tudna tagadni - támaszkodott rá a fél kezével a vállamra, kapkodva a levegőt.

- Azért meg ne fúlj már - motyogtam, elvégre ez nem lehetett olyan megerőltető, mint amilyennek mutatta. Még mama is lihegés nélkül fel tud jönni és nem öt év a különbség közöttünk.

- Gerda!! - ordított fel anyám a lépcső aljáról jó esetben. - A ruháidat kivasaltam, ott vannak az ágyadon. Pakold el őket!

- Jó - üvöltöttem vissza, mielőtt elkezdett volna zaklatni, hogy "hallottad? ha igen, akkor miért nem válaszolsz...blablabla".

- És te hogy vagy Eszterke? - kérdezett vissza mama, ahogy illett. Habár szerintem amúgy is rákérdezett volna, hiszen őt tényleg érdekli, hogy azokkal az emberekkel mi van, akikkel szokott találkozni.

- Megvagyok, fáradtan meg idegesen, de minden rendben.

- Miért vagy ideges?

- Jaj - sóhajtottam előre.

- Mert ez a sunyi alak itt... - lökte meg a karomat. -...eltitkolta előttem, hogy Gergő lett a barátja és rajtakaptam.

- És ezzel mai baj?

- Hah - csaptam össze a kezemet egy "na tessék" stílusban. - Köszöntem.

- Most őszintén Ica néni, hogyha maga végignézné, sőt egyszer félbe is szakítaná azt, hogy majdnem összejönnek, egy ilyen csávóval, és nem tudna róla végül, nem lenne ideges? - fordította mama felé a telefonját Eszter, ahol Gergőnek volt megnyitva az insta profilja.

- Ó, micsoda sármos fiatalember - vette ki a kezéből. - Így már meg tudlak érteni Eszter.

- Én is ezt mondom - húzta ki magát büszkén Eszter, mintha valami hatalmas dicsőségben lett volna része.

- Mikor fog átjönni? Addig nem megyek haza, amíg nem találkozhatok vele. Unalmas nyugdíjas napjaimba kell valami újdonság - zsongott be Ica mama azonnal.

- A heti keresztrejtvény nem az? Vagy a telenovellád? - vontam fel a fél szemöldökömet kérdően.

- Ugyan már, mintha nem tudná mindenki, hogy mi következik benne. Az összes klisét elsütik - szólta le azonnal a kedvenc elfoglaltságát.

- Majd egyszer - hagytam rá, és inkább mellette ellépve besurrantam a szobámba, ahová nyilván követett Eszter és sajnos rá kellett jönnöm, hogy anyám szinte teljesen elárasztotta a ruháimmal az ágyamat. És még ez is.

- Hallgatlak - vágódott le Eszter a szabad székembe, miután becsukta maga mögött az ajtót.

- Miről?

- Mégis mikor jöttetek össze? - vette fel a kifaggatós stílusát és már csak az hiányzott, hogy vagy egy hazugságvizsgálót rám tegyen vagy pedig lámpával világítson a szemembe, mint a filmekben.

- A gólyatáborban - vontam meg a vállamat, miközben nekiálltam a rendezgetésnek.

- Azon belül? Azon a bizonyos napon, amit elcsesztem?

- Aznap éjjel.

- Annyira tudtam - kiáltott fel egy kissé hevesebben a kelleténél. - Hajnalban valamikor felkeltem, mert görcsöltem és nem láttalak a szobában. Eskü megfordult a fejemben, hogy Gergőnél vagy, csak aztán nem is szóltatok egymáshoz, meg volt a keltés is, hát teljesen félre lettem vezetve...

- Tényleg nála voltam és nem hiába lettél félrevezetve - vallottam be. - Direkt megegyeztünk, hogy mindenki bukja el a fogadást.

- De miért?

- Mert egy ideig vicces, hogy "jaj mikor jöttök össze" meg "remélem én nyerek", de egy idő után már idegesítő volt meg kínos. Oké, hogy nem éreztétek, de az volt nekem is meg Gergőnek is. Így addig, amíg az utolsó fogadási dátum le nem jár, ami azt hiszem szeptember eleje, addig mint Stefi meg Konrád szint vagy ahhoz hasonló lesz. Hogy senkinek ne legyen igaza.

- És miért nem avattatok be? Mert gondolom Fülöp tudta.

- Mert van, amikor nem bírod befogni a szádat - meredtem rá a szekrény ajtó mögül kinézve.

- Jogos, bocs akkor - váltott stílust, ahogy végiggondolta a hallottakat. - És most akkor nem lesz itt semmilyen nyilvános ölelgetés meg semmi, ameddig az utolsó dátum le nem jár?

- Amúgy se lenne. Most te kinézed belőlem, vagy Gergőből is, hogy andalogva megyünk bárhová is? Mert szerintem akkor vinned kellene kivizsgálásra - hadartam, miközben ő a telefonját nyomkodta. - Remélem, hogy nem most adsz híreket a többieknek.

- Hallood - tátotta el a száját Eszter rémülten, pontosan úgy, mint amikor meglátta, hogy véget ér a Barátok Közt.

- Hm? - néztem ki a szekrényajtó mögül, félbehagyva a ruháim elpakolását és szabaddá téve az ágyamat.

- Tudod, hogy mit láttam?

- Hát hogyha nem mondod el, akkor nem fogom tudni - meredtem rá pontosan olyan arccal, amiről sütött az, hogy nem lesz tippelgetés, ne is várjon rá.

- Snapen néztem mit küldött Dexter, erre nem gangelnek a koliban és engem meg nem hívtak?! - kapott vérszemet.

- Nekem se szóltak - említettem meg neki, hogy jelenleg nagyon is elérhető vagyok, bármiféle program nélkül.

- De, hogy még Dexter sem szól nekem? Milyen barát az ilyenek? - háborodott fel azonnal Eszter, amiért mellőzve lett.

- És az nem lehet, hogy összefutottak csak? - próbáltam a kitörni készülő vulkánt csillapítani.

- Nem érdekel. Ha össznépi találka van, elvárom, hogy értesítve legyek - fortyogott, míg hevesen gépelt és szerintem az anyjába küldte el Dextert, amiért így kell megtudnia a dolgokat.

- Hát jó - vontam meg a vállamat, mert engem annyira nem érintett meg, hogy kihagytak valamiből. Ilyen alapon most nekem is eshetne bárki, merthogy Eszter nálunk van és "nem hívtuk meg őket". Ha mondjuk ez Stefi lenne, nem kizárt, hogy nem élném túl. Sokkal fontosabb volt az, hogy elpakoljak, mert később egészen biztosan nem fogom rávenni magamat, aminek az lett volna a vége, hogy ledobok a szőnyegre mindent, anya kiakad, aztán jön a balhé, Fülöp betántorog, eltereli a szót és mindenki összeveszik mindenkivel lezárásként.

- Te is sumák vagy, ő is... - motyogott magában, én meg csak a szememet forgattam. Ha annyira akarja mondja csak, majd beleun. - Oké, tévedtem.

- Tessék? Nem hallottam jól - cukkoltam egyből.

- Csak Dáviddal van, más nincs ott. Megnyugodott a lelkem - higgadt le egy pöppet, ahogy felfogta, hogy mégse hagyták ki semmiből.

- Valamiért nehezen tudom elképzelni spanolni Dextert meg Dávidot - vallottam be őszintén. Lehet egy szemét vagyok, de akkor is.

- Amúúúgy... - nézett fel bólogatva a telefonjából Eszter. - Oké, hogy nagy társaságban beszélgetnek, csak így külön olyan furcsa.

- Dávid önmagában fura. Dexter tipikusan az, akit ha meglátsz, annyit tudsz mondani, hogy "de arii" - imitáltam a mondat végére Eszter hangját. - Dávid meg mint aki mindjárt megöl téged.

- Gergő meg az "aztapicsa" - szállt be a játékba egyből, mire csak forgatni kezdtem a szememet, a mai nap már ki tudja hányadjára. - Amúgy Szabiék tudtak rólatok?

- Én is csak nemrég tudtam meg, hogy igen - igyekeztem menteni a menthetőt.

- Jól van ezért még mi ketten elszámolást fogunk tartani.

- Alig várom már - dünnyögtem, miközben a pólóimat begyömöszöltem a helyükre. Még mázli, hogy nem hajoltam be rendesen a szekrénybe, mert lehet megfejelem a polcot, hiszen valami viszonylag keményebb nekiütődött a hátamnak egy másodperc múlva. Csak dühösen fordultam meg és először a lábamnál heverő papucsot vettem észre, majd pedig a vigyorgó Esztert, akit mintha örömmel töltött volna el, hogy bosszút állhat rajtam.

Nem kell ellenség, hogyha ilyen barátnője van az embernek.

[...]

Törjön le a keze annak, aki képes olyan galádságot elkövetni, hogy az éjszaka kellős közepén hívogat engem megállás nélkül.

Még az első alkalommal úgy voltam vele, hogy ki nem nyitom a szememet, mert akkor kiveri az álmot belőle és soha nem fogok tudni visszaaludni, másodjára szintén csukott szemmel, vakon kinyomtam, harmadjára viszont már kissé bedühödtem, hogy mit nem lehet abból felfogni, hogyha valakit megállás nélkül csörgetek hosszú perceken keresztül eredménytelenül, ráadásul kétszer is, akkor valószínű, hogy nem ér rá. Most az egy dolog, hogy egyébként semmi dolgom nem volt, de attól még igenis aludni szerettem volna. Nyilván más lett volna a helyzet, hogyha mondjuk nem otthon vagyok, hiszen az éjszakai telefonnak mindig elsősorban hátborzongató ereje tud lenni, de mivel anyám is itthon vagy, Andor is és körülbelül mindenki, így engem más emiatt nem hívhat.

Az újabb csörgésnél mindkét tenyeremet erőteljesen végighúztam a szememtől az állam irányába, ezzel is kényszerítve magamat, hogy felkeljek és jól letoljam azt, aki zaklatni mer kettő óra negyvenhat perckor. Pláne úgy, hogy az első ébresztőm hatra van felhúzva, onnantól pedig kétpercenként fog visítani fél hétig.

Kissé a jobb oldalra fordulva, kinyúltam a telefonomért, ami jó, hogy nem robbant fel, annyira rezgett már, áldom is magamat, amiért szinte soha nincsen csengésre felvéve, majd gyorsan lehúztam a töltőről. Ahogy kitisztult nagyjából a látásom és magamhoz tértem a gyéren világító kijelzőn Gergő neve íródott ki.

- Haló?! - ásítottam egy óriásit, miközben rekedtes hanggal beleszóltam a telefonba, miután fogadtam a hívását. Viszont, ahogy kitisztult a vonal, az álom azonnal kiugrott belőlem, sőt igazából még a fülem is a helyéről, hiszen csak az üvöltő zenét, szintén ordító hangokat hallottam csak. - Baszki - tartottam el azonnal, hátha javít a helyzeten a döntésem, de nem. Ugyanúgy csengett és ha ezután nem fog megfájdulni a fejem, akkor soha.

- Hallasz Gerda?! - kiáltotta bele a készülékbe...hát nagyon nem Gergő.

- Igen - húztam fel magamat félig ülő pózba az ágyamban, majd újból kinyúlva gyorsan csatlakoztattam a fülhallgatómat a telefonomhoz, mielőtt mindenki ébren lesz köszönhetően ennek az agyamentnek.

- Várjál... - dühöngött valaki valamiféle ehhez hasonlót, majd újból pittyegni kezdett a telefonom, jelezve, hogy fogadjam a videóhívást.

Csak unottan rányomtam, tudva, hogy belőlem amúgy se fog semmi se látszódni, nagyon maximum a fejem körvonala, tekintve, hogy koromsötét honol a szobámban, ellentétben a túloldallal. Amint eltűntek a pixelek és kitisztult a kép, Dominik fejét pillantottam meg, miközben felváltva villództak a kék-sárga-piros színek a háttérben, valami számomra felismerhetetlenül agyonremixelt zenével párosulva.

- Mit szeretnél Dominik? - kérdeztem viszonylag kedvesen, ahhoz képest, hogy szívem szerint rátettem volna a telefont. Alapból nem értettem, hogy egyáltalán miért a Gergő profiljáról hívott, meg az indokát sem, de úgy döntöttem, hogy nem leszek egyből egy seggfej. Ez egy új tanév, új esélyek, megpróbálom, hogy kedves leszek. Két napig talán menni is fog.

- Elromlott vagy mi van ezzel, hogy nem látszódik semmi? - hunyorogott konkrétan beledőlve a kamerába, mintha ezzel bármilyen problémát meg tudott volna oldani.

- Mert sötét van nálam - sóhajtottam fáradtan, majd a földről felvettem a ledfény kapcsolóját, majd pár pillanattal később halvány lila színben úszott a szobám, én meg majdnem megvakultam a hirtelen világosságtól.

- Így már jó - hőkölt hátra boldogan, örülve a fejének, hogy megoldódott a helyzet. Nem akartam elkeseríteni, hogy neki ehhez semmi köze nem volt, de ráhagytam inkább. - Ó, valakinek új sérója van? Igen jól áll - biccentett egyet elismerően Dominik, mintha valami hatalmas nagy változáson mentem volna keresztül, miközben mindössze világosabb szőke lett és formára van vágva, miután a gólyatáborban Fülöp alkotott. Még mázli, hogy gyorsan nő a hajam, hála a sok vitaminnak meg mindenféle olajnak amit használok, így simán le tudnám tagadhatni, hogy Stefi papírvágó ollóval körülbelül a vállamig visszavágta.

- Köszi, nagyon kedves tőled, hogy észreveszed - köszöntem meg neki, továbbra is várva, hogy mit akar, csakhogy mindezt hiába tettem, ugyanis beállt a csend és nem szólalt meg. Én meg csak vártam, vártam, közben váltott egy Drake szám a háttérben, ő pedig csak ütemre mozgatni kezdte a fejét és nagyon bámult a kamera felé. - Khm - köszörültem meg a torkomat, amikor már kellőnek ítéletem meg a hallgatást és magamra hívtam a figyelmét. - Minden rendben van vagy miért hívtál?

- Jaj, nem mondtam?! - döbbent le igazából saját magára, én pedig csak tagadóan megráztam a fejemet. - Csak közölni akartam veled, hogy jó kezekben van Gergő.

- Mi? - zavarodtam össze egyből. Alapvetően ez nem lenne meglepő, hiszen az esetek 70%-ában azt teszem, amikor Dominikkal kell párbeszédet folytatnom, de hogy most még hogyan jött ide Gergő, mint téma, azt végképp nem értem.

- Nem kell aggódni, felügyelünk mindenre - kiabálta túl Dominik a zenét és még jó, hogy a fülesemet időben előkerítettem, mert tuti, hogy a fél házat felkeltette volna.

- Én nem aggódnom. Amíg nem kell bevonni engem, felőlem még a karját is eltörheti - forgattam a szememet unottan, Dominik helyett pedig az ujjait láttam csak, ahogyan szerintem a telefont kezdte el nyomkodni.

- IGEEEN - tört ki az üvöltés a háttérből és ha tippelnem kellett volna, akkor a hang Szabitól jöhetett.

- Miért nem tudtál mást mondani Gerda, ha? Most egy csomó pénzt elbuktam - tolta félre Dominikot, azt hiszem Peti, de ebben nem vagyok 100%-osan biztos. Látni már láttam, az tuti, úgyhogy valószínű, hogy ő az. Meg nyilván ha már a gang ült össze és annak oszlopos tagja, akkor nem maradhat ki a buliból.

- Én szóltam, te nem hitted el - szólalt meg valahonnan hátulról Gergő is, akinek a hangját nyilvánvalóan megismertem.

- Miben buktál el? - igyekeztem összerakni a képet, mert ezek úgy beszéltek velem, mintha ezer éve nagy haverok lennénk és nem mellesleg ott csövelnék velük együtt, nem pedig felkeltenek az éjszaka közepén, miért ne alapon.

- Dominik erősködött, hogy szóljunk neked mindenképp, ha már Gergő cseszett, hogy program van estére, hogy tudd és nem hitte el, hogy nem érdekel téged, hogy a csávód, mikor mit csinál. Peti meg fogadott arra, hogy biztosan pattogni fogsz, így felhívott téged és most vesztett - ismertette Szabi halál nyugodtan a szituációt.

- Ahha - bólintottam egyet lassan, ahogy az agyam dolgozta fel az információkat. - Te gyanúsan józannak tűnsz, csak nem beverted a fejedet? - vontam fel kérdően a fél szemöldökömet és egyszerűen képtelen voltam elmenni egy szó nélkül amellett, hogy a két másik jómadárhoz képest Szabinak nem volt tropán, tudta, hogy mi merre hány méter és még a szeme se állt kétfelé.

- Gerda, három napja nyárzárón vagyok, tehát alapból nem józanodok ki - kopogatta meg a homlokát amolyan "van itt ész" stílusban. Annyi különbséggel, hogy az pont nem volt ott.

- Ezekbe a kezekbe kérem - tartotta a háttérben Dominik a tenyerét gondolom Peti felé, aki nagyon kotorászott valamit.

- Aha - ásítottam bele a hívásba, míg figyeltem a káoszt, amibe belecsöppentem, még ha csak távolra is, de akkor is. - Van még valami esetleg vagy nyugodtan elfelejthetem, hogy ez a beszélgetés egyáltalán megtörtént?

- Hülye vagy?! - ordította nagy köhögés közepette egészen biztosan Gergő. - Hát kitöröd a fogamat.

- Nem jössz át a koliba Gerda? - kérdezte Szabi egyidőben az üvöltéssel.

- Bárcsak - válaszoltam igazából pont nem a kérdésre, csak ez egyáltalán nem volt kivehető, hogy mire mondtam, ugyanis a srác szeme konkrétan felcsillant.

- Hát gyere, kimegyünk eléd is ha kell - csapta össze a tenyerét és már fordult is volna hátra, hogy elkezdjen gondolom szervezkedni, mire gyorsan félbeszakítottam. Már csak az kellene nekem, hogy Gergő és a sleppje eljöjjenek idáig.

- Jaa, nem arra mondtam - oszlattam el egyből a jókedvét. - Hanem, hogy bárcsak kiütöttétek volna a fogát - helyesbítettem, hogy megértse, mire értettem.

- Kösz, én is nagyon szeretlek téged - tolta félre Gergő hirtelen Peti fejét, hogy ő is benne legyen a hívásban. Ezt mondjuk el is vártam volna, hogyha már az ő telefonjáról zaklatnak engem. Ahhoz képest, hogy délután mennyire fáradtnak vallotta magát, eléggé be volt pörögve, szeme rendesen csillogott és szerintem nagyon nem a fények miatt, hanem inkább az elfogyasztott alkoholtól. Teljesen másik szettben nyomult, a lila kapucnis felsőt váltotta egy fekete, viszonylag feszülős felső, a kutyaláncok nyilván ott lógtak a nyakában, a haját pedig gondosan hátrazselézte.

- Hol a szemüveg? - kapott a homlokához a félig arrébb lökött Peti és amennyit láttam a jobb oldalt belőle, bőszen kapkodta a fejét.

- Milyen szemüveg? - szaladt össze a szemöldököm és ha nem feküdtem volna, tuti kissé hátra is hőköltem volna. Gergő pedig csak a szemét forgatva megcsóválta a fejét, afféle "ne akard tudni" stílusban.

- Add már ide - mutogatott Peti talán Szabinak.

- Oda ne add neki - üvöltötte el magát Gergő, aki egyszerre figyelte a barátai baromkodásait, valamint az én pofavágásaimat.

- Adjad már - sürgette őt Peti, figyelmen kívül hagyva Rékasit teljesen.

- Sziasztok...- köszönt be valami lányhang, amit nem tudtam senkihez se párosítani, mivel még életemben nem hallottam.

- Szia és viszlát is - intett egyet Dominik kezében egy bontatlan vodkás üveggel, majd a beszólását egy röhögés követte, én pedig csak unottan meredtem a kamerába.

- Akkora tapló vagy Dominik - közöltem a nyilvánvalót vele, ami tuti nem vett magára, sőt lehet meg se hallotta.

- Ezt nézd Gerda - csúszott előrébb Peti, majd a megszerzett kincset mutogatta nekem, ami csak egy szimpla fekete napszemüveg volt, a lencséjén végigírva, hogy "foglalt". - Mi figyelünk egymásra.

- Aha, gondolom - hagytam rá inkább, nem belemenve a dolgokba. Egyrészt mert bármit is mondhattam volna, szerintem az agyukig nem jutott volna el, másrészt fáradt voltam, harmadrészt hallottam már erről a "tesókódexről" főként Fülöptől, hogy teljesen mindegy mit csinál a másik falazni kell neki.

- Ember így nem is funkcionál - jött valahonnan egy csuklással karöltve Szabi hangja.

- Igazad van - csettintett egyet Peti, majd a célszemély felé kezdett hajolni a kézműves szakkör által gyártott kreálmánnyal.

- Úgy üsd ki a szememet a helyéről - dőlt hátra Gergő reflexből, ahogy közelített felé Peti a napszemüveggel, csakhogy elszámította magát és mivel semmi nem volt mögötte, ami a hátát tartani tudta volna, konkrétan kiborult a székből.

- Hallod Gerda, megszédítetted a palit - vihogta Dominik, akit a földön fetrengő Gergő tipikus röhögése nyomta el.

- Inkább magamat szédítem vissza álomba. További jó szórakozást és ne hívjatok - elégeltem meg a kabarét, majd se szót, se beszédet meg se várva, ki is nyomtam a hívást, mielőtt újabb hülyeséget találnak ki.

Mielőtt visszatettem volna töltőre a telefont, azért még kaptam szintén Gergőtől egy képet, amit gyorsan megnyitottam. A profil tulajdonosa még mindig a földön feküdt, a szemét az a bizonyos napszemüveg takarta és ugyanúgy teliberöhögött, mint az egyik oldalán guggoló, mindkét hüvelykujját felmutató Dominik és a másik oldalon ugyanilyen pózt villantó Peti is. Válaszként csak egy szőke hajú homlokára csapó emojit küldtem és gyorsan kikapcsoltam a wifit az újabb hívást elkerülve.

Milyen kis naiv voltam, hogy azt hittem, hogy attól még, hogy Gergő életében nagyobb szerepem lett, attól ez ennyiben is marad és Szabiékkal csak köszönőviszonyom lesz, pláne azok után, hogy beszélgettünk már arról, hogy mennyire szar ez a "legyünk egy nagy baráti kör" dolog.

Ehhez képest a nyakamba kaptam a teljes fiúbandát.

Egyszerűen csodás.