- Ki az a Sára, ha? - ismételtem meg erőteljesebben a kérdést, ha már képtelen volt válaszolni rá és adta a süketet. Már a fejemben számos lehetséges módszer ugrott be, hogy hogyan és milyen körülmények között tudnám most azonnal, itt helyben kinyírni, amikor is megjelent az az irritáló vigyor az arcán. - Neked meg mégis mi bajod van?!

- Csak nem féltékeny vagy? - igyekezett elrejti a mosolyát, de sehogy sem sikerült neki, én pedig a lábammal dobolva próbáltam nyugtatni magamat és nem felrobbanni nyomban.

- Nem válaszoltál a kérdésemre - sziszegtem az összeszorított fogaim közül, míg vettem egy mély levegőt. Csak nyugalom Gerda. Kocsival vagy, maximum áthajtasz a lábán, ha úgy van.

- Nincsen abban semmi szégyellnivaló, hogyha féltékeny vagy, előfordul mindenkivel - hagyta figyelmen kívül teljesen, hogy egyébként ölni tudtam volna és csak a sajátját hajtotta. Komolyan mondom, hogy ezt a palit nem hiszem el, hogy mindig, mindig, mindig az van, amit ő akar, amire ő kíváncsi, és addig megy meg nem hagy békén, amíg az elképzelése meg nem valósul. Csakhogy ebben nem jó partnerre talált, merthogy én nem fogom csak úgy egy szó nélkül tűrni, hogy tegyen, amit akar.

- Gergő, nem sok választ el attól, hogy hátad mögött lévő muskátlis ládát felkapjam és agyonverjelek vele - fújtam ki hosszasan a levegőt, amit eddig bent tartottam. És nem, nem lett jobb.

- El sem bírnád - mondta, miután lecsekkolta, hogy mégis miről beszélek.

- Ó, hidd el, hogy az adrenalintól simán felemelem - dünnyögtem és továbbra is a válaszára vártam, amit nagyon burkoltan jeleztem úgy, hogy a szemeim majd kiestek a helyéről. Ő pedig ezt totálisak kiélvezte és csendben várta, hogy mikor lesz elegem. Hát nem kellett sokáig várni. - Akkor szia, majd hazavisz Sára - nyomtam meg a nevét direkt, hogy tudja ki miatt is pöccentem be.

- Tessék - nyomta a kezembe a telefonját feloldva. - Hívd csak fel nyugodtan, ha attól megnyugszik a lelked.

- Nem akarok felhívni senkit, csak szimplán azt, hogy válaszolj nekem - forgattam tanácstalanul a készüléket az ujjaim között.  A szívem szerint már vonalban lett volna a Sára meg a kezem is, ami átnyúlt volna rajta megrángatni az illetőt, de mindeközben ott motoszkált az agyamban az is, hogy nem bolondulhatok be, meg kérhetem őt számon már most, amikor még egy hónap sem telt el azóta, hogy nagyobb szerepet kapott az életemben, mint azelőtt. Mert ha már most így viselkedek, lehet elindítok egy olyan cunamit, amiből nem lesz kiszállás.

- Akkor majd én felhívom neked - vettem vissza tőlem és egy pillanatra elkaptam a tekintetemmel, mintha mosolyra húzódott volna a szája.

- Mintha olyan nehéz lenne egy rohadt választ kinyögni - dünnyögtem unottan, ráhagyva, hogy csináljon azt, amit akar, mert amennyire figyelembe vette, hogy én mit akarok, felőle felemésztetett volna az édes tudatlanság. - Komolyan mondom, hogy amíg nem voltál itt, minden a legnagyobb rendben volt. Megjelensz és a vérnyomásom... - mutattam a fejem felé a kezemmel a szintet jelezve. - ... körülbelül ennyire ugrik fel. Figyelsz rám egyáltalán?! - löktem meg a karját, mert látszólag annyira lekötötte a telefonja a figyelmét, hogy beszélhettem volna neki bármiről, egyik fülén be, a másikon meg ki.

- Sziaa - ütötte meg a fülemet valamiféle nyávogásszerű, ami nem volt se női, se férfi hang, így a szemöldökömet ráncolva, 186-os értéket súroló vérnyomással hajoltam bele a látószögbe, aminek a másik végén Szabi vigyorgott. Amint meglátott engem, aki úgy nézett ki a kis kamerában, mint valami elmebajos, de úgy is éreztem magamat akkora vihogásban tört ki, hogy azt a Holdról is hallani lehetett volna, de hasonló volt a reakció itt, a másik oldalon is, ugyanis Gergő jóhogy a földre nem ült le, szinte már folyt a könny a szeméből, én pedig kissé csücsörítve, égő fejjel, a lábammal dobogva vártam, hogy abbahagyják a megalázásomat. Ekkora hülyére venni azért keveseknek sikerül, kivétel ez alól Rékasi Gergő, aki mester benne.

- Szerintetek ez olyan kurva vicces? - elégedtem meg, hogy én vagyok a nevetség tárgya. Meg igazából azt is, hogy egyre többen bámultak felénk nem értve a helyzetet, hogy mégis mi történik.

- Igen, az - vinnyogta Szabi, amire Gergő még inkább elkezdett nevetni és félő volt, hogy megfullad, amit jelen esetben nagyon nem bántam volna. - Fehér szív még, végem van.

- Megvolt a hihihi - hahaha, most már igazán be lehet fejezni - vesztettem el a türelmemet, főleg azután, hogy Rékasi a bőröndjén ülve a szabad kezével fogta a fejét, miközben lefelé bámult rázódó vállakkal.

- Én mondtam, hogy be fogja venni - dörzsölte meg Gergő az arcát.

- Ugye nincs harag Gerda?! - üvöltötte Szabi, gondolom azért, hogy tisztán halljam, ha már kikerültem a kamera látószögéből. - Mert majd beszélünk kellene valamikor.

- Gyűlöllek - közöltem rezzenéstelen arccal bámulva Rékasira. - Téged... - böktem először a telefon felé, ahol Szabi szerintem lefordult a székről úgy röhögött, tekintve, hogy egy hatalmas puffanáson akadt meg a fülem, majd pedig a haverjára, aki ugyanezt produkálta annyi különbséggel, hogy éppenséggel előttem tette. - ...téged meg pláne - kerültem meg Gergőt azzal a szándékkal, hogy ha jön, ha nem jön, én elindulok, még mielőtt nagyobb hülyét csinálna belőlem.

A tömegeket kerülgetve vágtam át az állomáson, pontosan tudva, hogy előbb vagy utóbb Gergő úgyis utolér, tekintve, hogy a jeti lábaival sokkal nagyobbakat tud lépni, mint én.

És mennyire igazam is volt.

A kijárathoz vezető útnak a feléig jutottam el, amikor megjelent mellettem a már sokszor látott cipő és a viselője, Gergő.

- Berágtál? - rántott egyet a vállán lógó sporttáskája pántján.

- Olyan fárasztó tudsz lenni.

- Csoda tulajdonságaim egyike.

- Csodás, hogyne... - forgattam a szemeimet, a hangomon pedig színtisztán hallani lehetett a cinizmust. - Ez mi volt? - kaptam hátra a fejemet, keresve a okozóját a nagy csattanásnak.

- Biztos valamelyik béna elejtette a csomagjait - vonta meg a vállát Gergő úgy, mint akit ez teljesen hidegen hagyott volt, sőt valószínű, hogy úgy is hagyta, ellentétben velem.

- És ha elájult valaki? - nyújtogattam a nyakamat, hátha kiszúrom az illetőt.

- Mi? Miért ájult volna el? - torpant meg Gergő és előttem jó pár lépéssel haladva megállt és csak a szemöldökét ráncolva figyelte, hogy mit művelek.

- Mit tudom én...lehet a fülledt levegő miatt, vagy mert sok itt az ember...

- Ennek pont ugyanannyi esélye van, minthogy szimplán ügyetlen - szakított félbe, pedig már az agyamban pörögtek rendesen a lehetőségek az eszméletvesztésre. - Nincsen semmi gond, gyere már.

- Azt nem tudhatod - kötöttem bele egyből, de azért megindultam. - Amikor Ica mama... - ugrott be egyből egy ellenpélda, amikor Fülöp szülinapján egyszerűen összeesett, miközben a tortát vágta fel, azonban nem tudtam befejezni a sztorit, mert Rékasi egyszerűen nem bírja ki, hogy ne pofázzon valamibe közbe.

- Jó, de a mamádnak vérnyomásproblémái vannak - vágta rá egyből, mire kissé meglepett a válasza.

- Ezt honnan tudod?

- Szoktam odafigyelni arra, amiket magyarázol, még akkor is, amikor azt hiszed, hogy nem. Amúgy meg ha tényleg kiájult volna valaki, akkor már kitört volna a káosz és rohangáltak volna az emberek - zárta le a témát ennyivel.

- Mondjuk ez igaz - ismertem be, hiszen olyankor mindig van valamilyen reakció. - Viszont honnan jött neked ez a Sára dolog? Komolyan mondom, hogy nem tudok rájönni.

- Ugye mennyire jó volt? - varázsolódott vissza a tipikus Gergő vigyor az arcára.

- Neked meg Szabinak esetleg - forgattam a szememet unottan, míg a visszacsapódó ajtót kitoltam magam előtt és a lábammal támasztva vártam, hogy Gergő is kiszenvedje magát a cuccaival.

- Ha láttad volna magadat kívülről, neked is az lett volna.

- Nem hiszem - ráztam meg a fejemet azonnal és jobban a kézfejemre húztam a pulóverem ujját a hideg miatt.

- Mindig is kíváncsi voltam, hogyan viselkedsz, amikor elkap a féltékenység, úgyhogy ezt is kipipálhatom a listáról - állt elő valamiféle magyarázatszerűséggel, ezzel csak annyi probléma volna, hogy nem volt kimondottan valid. Mármint számomra.

- Milyen lista? - zavarodtam össze azonnal. - Meg mi az, hogy féltékenység? Nem voltam az.

- Most miért tagadod, amikor pontosan tudod te is, hogy az voltál? - kérdezett vissza egyből.

- Gergő, ha nem vetted volna észre, hogyha én azt mondom valamire, hogy nem, akkor az úgy is van és lesz is, még akkor is ha te hajtod az ellenkezőjét. Az idegesség meg a féltékenység nem ugyanaz a fogalom egyébként - jelentettem ki határozottan, még mielőtt a szokásostól is jobban elbízza magát.

- Szóval ideges voltál?

- Igen, az voltam - vontam meg a vállamat afféle "leszarom" stílusban, majd ahogy oldalra pillantottam az önelégült fejét látva, bevillant, hogy le kellene törni egy kicsit a jókedvét, mert nem igaz az, hogy ő mindig rajtam röhög, mintha ez természetes lenne. - Végülis nem mintha új terep lenne neked a megcsalásosdi - köhintettem egyet, míg megálltam a megfelelő rendszámú kocsink mellett és a kulcson kinyomtam a riasztót.

- Ez övön aluli volt - jegyezte meg kevésbé olyan jókedvűen, mint amilyen eddig volt, ergo elértem a célomat.

- Nagyon szívesen - nyomtam meg a csomagtartót kinyitó pöcköt, hogy ez a jómadár be tudjon pakolni. Mondjuk ha pofátlan lennék, mert azok után, amit máris leművelt, megtehettem volna azt, hogy a buszmegállóig elviszem, ami amúgy innen 300 méterre se volt, hogy eredj utadra, de inkább nem kockáztatok, hogy kivívjam az égiek haragját már most. Egy - két hét és úgyis kapom majd a szart a nyakamba, ki kell addig élvezni, hogy nincsen semmi balhé. - Nem mondhatod, hogy hazugság, mert megtörtént - fontam össze magam előtt a kezeimet, figyelve, ahogyan beemeli a tartóba a bőröndjét meg a sporttáskáját. - Tanúsíthatom is.

- Testközelből élted át, mi?! - dünnyögte, míg a lehető legkisebb helyet elfoglalva tologatta a bőröndjét, amit nem értettem, hiszen Andornak valami ládáját leszámítva, üres volt az egész, de hagytam hadd szenvedjen vele. Már egy aprócskább fejlődésnek tudható be egyáltalán az, hogy nem leszel rosszul a Fülöp buliján történtektől, mint korábban, hanem tudom valamennyire szívni vele Gergő vérét. Tény, hogy nem szívesen vennék részt benne úgy, hogy közben nagyon is ott van az életében Adri és pont velem csalta meg, de ezen felül kell emelkedni, mert ami történt az megtörtént, nem is derült ki, mert tudtommal nem volt rajtunk kívül kint senki sem, így ez a kettőnk titka marad. Csak maradjon is így.

- Igen, abból - léptem közelebb, majd a csomagtartó szélét megragadva, épp annyira engedtem lejjebb, hogy Rékasi, amint ki akart egyenesedni a rendezgetés után, odaérjen a feje és egy koppanás után már sokkal boldogabb is voltam. Ellentétben vele, akinek az arcán keveredett az egyfajta "neked mégis mi bajod van" és a "nem vagy normális" kombója egy minimális haraggal vegyítve. - Ezt a testközel miatt kaptad - előztem meg, mielőtt számon kért volna, mert mér nyitotta a száját, viszont így helyette csak lecsukta tényleges a tartót és egy szó nélkül megindult az anyósülés felé.

- Most ugye nem fogsz kapni pánikrohamot? - hagyta figyelmen kívül az előbbi kimondottan kedves gesztusomat, miközben hozzám hasonlóan kinyitotta az ajtót. Legutóbb, amikor pontosan ugyanígy voltunk, néhány változástól eltekintve, eléggé rosszul viseltem az egész vezetnem kell szituációt. És így még csak finoman is fogalmaztam.

- Nem. Az olyan helyeken, ahol nap, mint nap járok, tökéletesen vezetek - magyaráztam, míg a tartóba visszahelyeztem a telefonomat, majd a biztonsági övet bekapcsoltam.

- Amúgy is jól vezetnél, hogyha nem paráznál rá mindenre - helyezte magát kényelembe Gergő, ami annyit takart, hogy teljesen természetesen, mintha tényleg mindennap furikáznám őt, benyomta a rádiót, amit automatikusan a saját telefonjára rákapcsolt és kissé lejjebb csúszva, görgette a képernyőt valami megfelelő muzsikát keresve.

- Nem kell ilyeneket mondanod, hogy bevágódj nálam, mert annak már hót mindegy - legyintettem egyet, még mielőtt beindítottam volna a motort. Tekintve, hogy ő most az én barátom, vagy hát valami olyasmi, elmúlt az az időszak, amikor szépeket kell tennie, hogy megjegyezzem őt és felfigyeljek rá. Elérte ezt anélkül is.

- Nem bevágódni akarok, mert nekem nem szokásom...

- Azt észrevettem - jegyeztem meg motyogva, miközben kitolattam a parkolóból. - Elvégre egyesek mindent megtesznek, hogy jó benyomást tegyenek a szülőknél, te meg erre magas ívben szarsz és nekiállsz kioktatni bármelyiket - fogalmaztam finomat, direkt nem kiejtve a számon, hogy mire vagy inkább kire is gondoltam igazából, viszont Gergő már ismer annyira, hogy ilyenkor pontosan tisztában van azzal, hogy mi játszódik le a fejemben.

- Nem oktattam ki az apádat - közölte magabiztosan, majd a hangerőt lejjebb tekerve, mivel én imádom üvöltetni a zenét, lehet, hogy halláskárosult is vagyok egy pöppet, benyomott egy Dzsudló számot háttérzajnak.

- Akkor csak beszélgettél vele úgy, hogy az "nekem ne mondj ellent" hangnemben volt? - helyesbítettem látszólag csak.

- Nem igazán beszélgettünk, de ezt a gólyatáborban is mondtam neked, amikor rákérdeztél - emlékeztetett vissza arra a pár káoszos napra.

- Hanem? - faggatóztam kíváncsian. Akármit is csinált, engem érdekelt, mivel azóta én nem beszéltem az apámmal, sőt ő sem keresett. Azt tudom, hogy anyámmal telefonon konzultált vagy tíz percig és ennyi, de azon kívül, semmi híre sincsen. Még. Ez pedig mindenkinek sokkal jobb is így, hogy békén hagyjuk a másikat.

- Én elmondtam, amit gondoltam, ő kontrázni akart, de az engem pont nem érdekelt, így ott hagytam - mesélte el röviden és kissé csalódott voltam, mert azért ettől részletesebb beszámolóra számítottam.

- Megnéztem volna az arcát azért, amikor közlöd vele, hogy téged ez nem érdekel - horkantottam egyet, ahogyan a szemeim elé elevenedett meg az egész jelenet.

- Nem kedvelt meg az biztos.

- Pont nem tud érdekelni a véleménye - vontam meg a vállamat, miközben oldalra pillantottam a piros lámpának hála, és azt vettem észre, hogy Gergő ahelyett, hogy telefonját bámulná, engem vizslatott. - Mi az? Van valami az arcomon? Mert ha igen és nem szóltál, neked véged van.

- Nincsen semmi, de amúgy erről beszéltem - húzódott egy óvatos mosolyra a szája, miközben egy újabb hajtincse lógott bele a szemébe. Ez a rohadt szél milyen jókor fújt, hogy amíg beszállt megigazította a séróját, mert ha a hanyag állapotot szerette volna keltetni, akkor így az igazi. Meg amúgy is.

- Miről? - fordítottam vissza a tekintetemet az út felé, ahol sárgára váltott a lámpa. Már csak az hiányozna, hogy ráfeküdjenek a dudára mögöttem, amiért nem indultam el.

- Hogy feleslegesen stresszelsz a vezetésen. Most sincsen semmi baj. Bezzeg ha Dominikkal jöttem volna, akkor ott... - mutatott rá direkt úgy egy bokorra, ami a másik sáv mellett terebélyesedett , hogy ne kelljen forgolódnom. - ...abban kötöttünk volna ki.

- Nem is értem, hogy Dominiknak egyáltalán hogyan lett meg a jogsija - tűnődtem el. - Mondjuk néha még a sajátomat sem értem.

- És kezdődik - sóhajtott egyet Gergő afféle "ezt nem hiszem el" stílusban. - Szokj le arról, hogy kétségbe vonod a képességeidet.

- Én ilyen vagyok.

- Nem vagy ilyen Gerda, mert amin parázni kellene, azt teljesen nyugodtan végigcsinálod, ami miatt meg nem kellene főleg úgy, hogy rutinos vagy benne vagy legalábbis nem kezdő, rágörcsölsz, hogy ne hibázz - mondta a félig meddig a szemembe kendőzetlenül a véleményét.

- Most ezzel nem tudok mit csinálni.

- Jó, akkor felveszem ezt is a teendőm listájára - szúrtam ki a szemem sarkából, ahogyan lemondóan legyint egyet Gergő.

- Már kérdeztem és nem válaszoltál, úgyhogy újra - villant be valami, amit még az állomáson is tudni szerettem volna. - Mégis milyen listáról beszéltél?

- Őszinte legyek?

- Nyilván.

- Semmi közöd nincs hozzá - felelte flegmán és szinte hallottam, csengett a fülemben, ahogyan állandóan azt magyarázta nekem ugyanilyen hangszínben még kora tavasszal, mint egy felfuvalkodott hólyag, hogy maradjak ki a dolgaiból. Mintha egyébként önszántamból sétáltam volna bele egyébként. - Vannak olyan dolgok, amikről nem kell tudnod. Ez például olyan.

- Ahaa - bólintottam egyet. Hát jó, ha nem, akkor nem. - És mégis miért mondta azt Szabi, hogy beszélgetnünk kell majd? - jutott eszembe még egy dolog, ha már így az állomáson elhangzottakat dolgozta fel az agyam, ami homályos maradt.

- Pontosan nem tudom én se, de van egy sejtésem.

- Ugye nem olyan felmérésszerű hülyeség, hogy mivel a te haverjaid, így velem kell valami programot csinálniuk, hogy eldöntsék, hogy passzolok a képbe vagy sem...

- Micsoda? - nevette le magát Gergő, ahogyan leesett, hogy mit próbálok hadoválni össze - vissza. - Mégis miért csinálnának ilyet? Meg mi közük van ahhoz, hogy nekem ki a barátnőm? Nincsen szükségem az engedélyére vagy jóváhagyására egyiknek sem.

- Én nem ismerem őket, azért kérdeztem. Mert például Luca, amikor összejött Kristóffal, akkor találkoznia kellett a haverjaival, hogy "elfogadják-e vagy sem" vagy valami ilyesmi volt a sztori. Mondjuk nem értem, hogy nekik egyáltalán mi közük volt ahhoz, de nem az én dolgom -

- Olyan faszság ez. Most ha full ismeretlen lenne a csaj, még oké bemutatás szintjén, de ez akkor van, amikor mindenáron egy társaságba akarják bevonni, amit sose értettem, hogy miért akarják. Nem kell az, hogy a haverjaim bírják a barátnőmet, elég bőven ha én teszem azt. Amúgy Szabiék ezt sose csinálták, amikor Adrival voltam, akkor is én már nem is tudom, hogyan integrálódott össze a két baráti közeg, de jobb lett volna sokkal, hogyha nincsen ilyen, mert most meg kellemetlen néha. Úgyhogy ha kedvelni fognak téged, ha nem, engem nem érdekel, meg az sem, hogyha akarsz velünk lógni, vagy sem - magyarázta az álláspontját Gergő, amit teljesen osztottam. Durva, hogy az esetek legnagyobb részében totál máshogy látjuk és értékeljük is az adott helyzetet, azonban vannak olyanok, mint például a mostani is, amikor ugyanaz a véleményünk százszázalékosan.

- Emiatt nem kell félned, én nem vagyok Adri, hogy minden egyes lépésedről tudni akarjak vagy ott legyek - biztosítottam affelől, hogy tőlem ne számítson másfajta viselkedésre, mint amit eddig kapott.

- Tudom. Peti furcsállotta is - vallotta be, nekem meg elsőre be sem ugrott, hogy ki az a Peti, aztán mégis. Az a személy a barátai közül, akit a legkevésszer látok vagy hallok róla, de mégis oszlopos tag.

- Miért?

- Mert eddig nem ez volt a megszokott?! - kérdezett vissza teljesen jogosan, hiszen több hónapon keresztül Adri "módszere" volt és amióta ismerem Gergőt, bizony a barátnői mindig is hasonlóak voltak mind belsőre, mind pedig külsőre. - Alapból azt sem akarta elhinni, hogy egyáltalán jóban vagyunk, sőt amikor feljött, hogy össze is jöttünk, azt hitte, hogy át akarom verni őt.

- Te körhívást tartottál, hogy updateelj? - tátottam el a számat. - Ehhez képest én körülbelül senkinek nem mondtam. Tudják otthon és ennyi.

- De, visongva ujjongtunk - horkantott egyet cinikusan. - Azért nem mondtad el senkinek se, mert megállapodtunk, hogy mindegyik elveszti a fogadást, ha már suttyó köcsögök és rajtuk kívül más barátaid nincsenek. Meg eléggé feltűnő lett volna anyádéknak meg főleg Fülöpnek, hogy két héten keresztül csak úgy beállítok kétnaponta kábé. Szabiék nem tartoznak bele sehova, meg szóba jött, úgyhogy nem fogom tagadni - hadarta, mielőtt visszakanyarodott volna az eredeti sztorihoz. - Mindegy is, nem ez a lényeg. Mentem be dolgozni a bárba, közben meg Petivel beszéltem és feljöttél valahogy annak kapcsán, hogy majd lesz a gazdasági jogom, azt meg ő már megcsinálta korábban...

- De nem szaktársak vagytok? Vagy ő hogy tudta korábban megcsinálni, te meg később? - vágtam közbe, mielőtt elvesztem volna a történetében.

- Azok vagyunk, csak amire épül rá, azt ismételni kellett, mert nem lett meg az aláírásom belőle. És mondtam neki, hogy majd a kérdéseket, amiket a tesztben feltettek küldje majd át, ő meg közölte, hogy esszéírás a feladat, az meg úgyis menni fog, ha már te jogásznak tanulsz, segítesz benne. Erre közöltem, hogy ezt ne vegye garanciának, mert te nem vagy olyan, akire ha szépen nézek, még helyettem is megírná, nem pedig csak elmagyarázná, mi is kell a megoldásba. Peti erre meg rávágta, hogy most, hogy a barátnőm vagy, úgyis másképp fogsz hozzám állni, mire kiábrándítottam, hogy pont nem érdekel téged, hogy mikor mit csinálok, amíg nem kell bevonni téged vagy nem csinálok baromságot.

- És ez így is van - erősítettem meg ezt a gondolatot. Minden szava igaz.

- Kivétel ezalól Sára - jegyezte meg egyből, mire erősebben markoltam rá a kormányra.

- El se kezdd, ha nem szeretnéd, hogy itt félreálljak és innentől gyalogolj - lőttem felé egy erőltetett vigyort, ami egy másodperc után le is hervadt az arcomról.

- Ez mi? Kávé? - vette ki a tartóból a poharamat, aminek már csak az alján díszelgett pár kortynyi folyadék. Nem igazán akart hatni, mert még mindig majdnem elaludtam, nagyon nem voltam a formámban, de legalább az íze finom.

- Nem, víz  - forgattam a szememet, elvégre, ami úgy néz ki, mint a kávé, nyilván az. - Persze, hogy kávé.

- Nem rossz - felelte, bennem meg egyből felment a pumpa.

- Te megittad? - kaptam oldalra a fejemet, mint aki vérszemet kapott, de már csak az üres poharamat láttam, aminek a tetejét nyomta vissza Gergő. - Hogy mekkora egy pofátlan vagy.

- Jól esett.

- Hát nagyon szívesen - fújtattam egyet.

- Köszönöm szépen - hagyta figyelmen kívül, hogy egyébként nekem ez a szituáció nagyon nem tetszett.

- Mondjuk, ahogy láttam, hogy Palócz fog oktatni titeket, tényleg szükség lesz a segítségre - húztam el a számat, már annak az embernek a gondolatára is. Attól még, hogy mindenáron azt akarja, hogy ő felügyelje a munkánkat abban a versenyben, amin nem vagyok hajlandó részt venni, mindezt úgy, hogy ő maga ajánlotta fel, meg tényleg korrektül viselkedett, még nem egyenlő azzal, hogy visszasírom az óráit. Ott ha valamit elmond, azt el is várja, hogy visszamondja az ember. Ha pedig valamit nem tud, nyugodt szívvel küld vissza, hogy nézze át alaposabban. Nem egy könnyű menetelés az is biztos, habár szerintem nem lesz olya szigorú, mint velünk, abból kifolyólag, hogy egy másik kar, másik szak, akiknek ez nem főtárgy.

- És mégis ki tenné ezt meg? - próbálta húzni az agyamat Gergő, csakhogy ebben most nem fog győzelmet aratni. 

- Ismersz jogi karosokat, nem?

- Akad pár közeli olyan ismerősöm - folytatta a hülyülést. - Szerinted ki lenne a legmegfelelőbb?

- Ott van például Bálint - vágtam rá azonnal.

- Áá, ő nem tudja, hogyan kellene jól elmagyarázni nekem, amit nem értek. Tudod, nem tud kezelni - fojtotta vissza a vigyorát többé - kevésbé sikerrel.

- Igazad van. Akkor a te embered az Konrád. Ő tudja, hogy értesse meg magát a kreténekkel - fokoztam, belőle pedig hatalmas röhögés tört ki, amire még én is elmosolyodtam.

- Tehát nem pofátlan vagyok, hanem kretén? - kérdezett vissza még mindig nevetve.

- Mindkettő - közöltem szinte egyből, majd hozzátettem még gyorsan : - Is.

- És ha most ezen megsértődök?

- Akkor majd túl teszed magadat rajta - válaszoltam és mintha őt hallottam volna a saját szavaimban. Tényleg ragadós a csávónak nemcsak a jókedve, hanem már a stílusa is. Veszélyes terep ez. - De mi a tipped, hogy Szabi keresni fog engem?

- A szülinapom miatt. Ha netalántán bulit akarna szervezni, akkor állítsd le őt nagyon gyorsan - komorodott el egy pillanat alatt, nekem meg fennakadásom volt egy kicsit. Hát el vagyok veszve kérem szépen.

- Az mikor van? - kérdeztem rá az első és egyben legnagyobb hiányosságra, ugyanis oké, hogy ne engedjem neki, de miért olyan sürgős ez.

- Nem tudod, hogy mikor van? - vonta fel a szemöldökét kérdően, míg továbbnyomta a playlistet egy Beton. Hofi számra, aminek az ütemére doboltam a kormányon.

- Ha tudnám, akkor nem kérdezném - vágta rá egyből szerintem teljesen jogosan.

- Pedig hány éve is ismerjük egymást?

- Pedig hány hónapja is beszélünk úgy igazából? - grimaszoltam, míg ugyanolyan stílusban válaszoltam. - Mert nem sok, ezidő alatt meg nem jelezte ki egyszer sem a Facebook, én meg rákeresni úgysem fogok, nyilván nem tudom - folytattam. Nem vagyok az a személy, akinek szokása köszöntést írni az üzenőfalra, esetleg inkább privátba, ha nem felejtem el.

- Szeptember 26 - adta meg végre a dátumot. - De ha akar, tényleg ne engedd neki.

- Miért? Te nem odáig vagy a bulikért?

- Nem vagyok odáig érte, csak szeretek szórakozni. Viszont, hogy az az én bulim legyen azt nem akarom. Főleg, hogy meglepetés legyen. Akkor inkább tudjak róla, még az is jobb - sóhajtotta fáradtan.

- Nem is tudtam, hogy ennyire meglepetések elleni vagy - indexeltem jobbra, hogy le tudjak kanyarodni az utcájukba. Vagyis csak reméltem, hogy oda és nem máshova kóvályogtam el.

- Alapjáraton nem is, csak ebben az egyben. Amióta egyszer Dominik szervezett egyet, közöltem, hogy ne, de mintha a falnak beszéltem volna.

- Legalább tudod miket élek én át, amikor te valamit a fejedbe veszel - lassítottam kissé és a házszámokat szuggerálva kerestem ki a megfelelőt.

- Ez nem az az utca, feleslegesen nézed - vette észre Gergőt, hogy mit művelek, mire csak vettem egy mély levegőt.

- Meglepődtem volna, hogyha egyszer nem szúrom el - motyogtam a számat harapdálva.

- A következő az, a végén fordulj balra és ott is leszel - navigált egyből.

- Jó - gyorsítottam így vissza, elvégre nem vagyunk nyugdíjasok, hogy gyök kettővel haladjunk. - Miből gondolod azt, hogy én majd le tudom őket beszélni róla, ha felmerül?

- Onnan, hogyha helyre tudtál tenni engem tavaly, ahhoz képest Szabi gyerekjáték - vallotta be őszintén.

- Akkor menni fog.

- Amúgy is menne neked - javított ki egyből Gergő. Néha azt hiszem, hogy túl sokra tartja a képességeimet. - Holnap hányra mész be?

- Óóó, hát nyolcra - mondtam ki a rettegett dátumot. Hiába igyekeztem úgy összerakni ezt a tragédia órarendet, hogy ne legyen reggel órám, konkrétan az összes előadást arra pakolták be, ami fix dátum. Kétfajta egyetemista létezik: az egyik aki azt vallja, hogy bemegy hajnalra, de hamar végez és így a délután meg az este szabad, a másik kategória, akiknek a táborát én is erősítem, akik azt mondják, hogy inkább későn, mondjuk délre bemennek és ott szenvednek késő délutánig, csak ne kelljen korán felkelni. Meg persze ott a harmadik véglet, akiket az egyetem közelében nem is látni, csakis a zh-k meg a vizsgaidőszak alatt. Könnyű azoknak a bejárás, akik a campuson laknak, kezdés előtt húsz perccel összeszedik magukat, átkullognak a téren és már ott is vannak, ellentétben például velem, akinek másfél órával korábban kell felkelnie, hogy beérjen időre. De ez van, mindig is igazságtalan volt az élet és lesz is.

- Beszoptad - örült a fejének Gergő, mivel gondolom, hogy neki nincsen ilyen problémája. Ezt a teóriámat pedig meg is erősítette, ahogyan folytatta: - Én csak tízre megyek, úgyhogy majd bent találkozunk. Azt jól láttam, hogy nem vetted fel a tesit?

- Aha. Megvan a kreditem belőle, minek kínlódnék ott? - kanyarodtam be a most már tényleg az ő utcájába.

- Héé, és akkor kin fogok nevetni? - tettette a felháborodást. Tény és való, hogy előző félévben rendszerint az volt a szórakozása, hogy amikor az órát tartó Berti a fejébe vette, hogy elpusztít engem, a szerencsétlenkedésemet figyelte. Ez igazából még a mai napig megmaradt annyi különbséggel, hogy már nemcsak tesin kell elviselnem őt, hanem úgy általánosságba véve mindig.

- Majd belenézel a tükörbe és a látvány, ami fogadni fog, azon - tanácsoltam neki. - Egyébként hogyhogy a korábbi vonattal jöttél?

- Láttam rajtad tegnap, hogy már nem bírod nélkülem - cukkolt a már megszokott stílusában. Ha a fejemben megfordult volna az a gondolat, hogy lehet normálisabbá lett, mint amilyen volt, ezt azonnal elvetem, mert hazugság lett volna.

- Kár, hogy vasárnap van, mert elfordulnék először a szemészhez - húzódtam le, amikor a ház elé értem. - Ez már veszélyes szint.

- Kösz a fuvart - csatolta ki a biztonsági övét Gergő, majd szétválasztotta a telefonját és a rádiót, amin így egyből benyomódott a rendes műsor, ahol nem meglepő módon pofáztak.

- 5500 Ft lesz - kaptam az alkalmon, ha már így a fuvart említette.

- Nincsen kicsit túlárazva ez a szolgáltatás? - vonta fel a fél szemöldökét kérdően.

- A minőséget meg kell fizetni - húztam az agyát. - Jaj, majdnem elfelejtettem - villant be valami, mire gyorsan kikapcsoltam a saját övemet és feltérdelve az ülésre, hátramásztam félig, ahova biztonságba tettem a kínai kaját, nehogy kiboruljon.

- Mi ez a performansz? - hallottam Gergő hangját, nekem meg leesett, hogy mire is céloz.

- Egy szót se, ha jót akarsz magadnak - dünnyögtem, még a szatyor fülét megragadva, kihúztam a hátsó ülés elé tett dobozt. - Nagyon szívesen - nyújtottam felé, amíg visszatértem az eredeti ülőhelyzetembe.

- Komolyan vettél? - kerekedett ki kissé döbbenten a szeme Gergőnek.

- Persze - vontam meg a vállamat, miközben kissé furcsállottam a reakcióját. - Te magad is tudtad tegnap, amikor kiadtad feladatnak nekem.

- Inkább csak reméltem - helyesbített. - Kösz - tükröződött ki az arcára a hála.

- Nincs mit - enyhültem meg egy fokkal, de csakis eggyel. - Mit fogsz csinálni?

- Lepakolok, aztán van egy kis dolgom a városban Dáviddal. Ezért is jöttem vissza a korábbival - válaszolt az eredetileg feltett kérdésemre.

- Akarjam tudni, hogy miféle dolgod van vele? - húztam magam alá a fél lábamat, hogy így felé tudjak teljesen fordulni. Ha ő meg Dávid közös programot szervez, egyetlen tippem van, hogy annak mi lenne a végkimenetele.

- Majd meglátod - titokzatoskodott.

- Attól félek én is, hogy már megint mit fogsz magadra varratni.

- Jó lesz - erősködött.

- Felőlem. A te bőröd, nem az enyém - vontam meg a vállamat. Ha tönkreteszi az ő baja. Nem mintha lenne kimondottan bajom a tetoválásokkal, akinek tetszik csinálja.

- Na majd akkor írok - hajolt jobban a műszerfal felé, hogy mellettem átlásson, én meg félig megfordultam, hogy szemügyre vegyem, mi keltette fel az érdeklődését. Az ikerház másik ajtajában, ahol én még sose jártam, csak a szomszédban, egy idős néni toporgott, egy pokrócot magára terítve. Valószínűleg a járó motor hangjára eszmélt fel, hogy valaki vagy hozzá érkezett vagy pedig a környékre.

- Ő Helga? - fordultam vissza Gergő felé, aki csak válaszképp bólintott egyet. - Majd beszélünk.

- Valami kimaradt... - csettintett egyet amolyan "ahha" stílusban, nekem pedig számos opció futott végig az agyamban, hogy mire is célozhat: otthon hagyott valamit, nem szólt az anyjának, hogy megérkezett, valahova el kellene még menni, mielőtt hazahúzok, de nem. Egyik lehetőség sem passzolt, ugyanis a nyakamnál megragadva a pulóveremet, odahúzott magához, ezzel is elérve, hogy ne tudjak ellenkezni, majd a kezével, amivel eddig a textilt fogta, végigsimítva a nyakamon, beletúrva a hajamba tartott meg, míg ráérősen megcsókolt. A karommal kerestem valami pontot, amivel meg tudtam volna támaszkodni, mielőtt pofával előre beborulnék az ölébe, de nem igazán találtam. Még keresgéltem azért viszonoztam a gesztusát, a torkából pedig egy mélyről jövő morgásszerűség tört fel. - Amúgy szia - mondta halkan, ahogyan hátrébb húzódva, kissé beharapva a száját mért végig. - A köszönés kimaradt.

- Amúgy viszlát - raktam rá a tenyeremet a képére, hogy eltoljam még jobban, ő pedig csak röhögve nyúlt a kilincs után, miközben a fejemről levakarhatatlan vigyorral figyeltem minden egyes mozdulatát.

- Egyébként... - hajolt vissza mielőtt becsukta volna maga maga mögött az ajtót, én pedig csak kérdően felvontam a szemöldökömet, jelezve, hogy figyelek.- Jó a hajad - mosolyodott el halványan, engem meg elkapott a deja vu érzés. Ugyanezt mondta, amikor megérkezett a gólyatáborba, galád módon belökött a tóba, én meg dúlva - fúlva visszamentem a táborba.

- Hát kösz szépen - idéztem vissza az akkori válaszomat, vagy valami ahhoz hasonlót, ő pedig csak becsapta maga mögött az anyósülés ajtaját. A visszapillantóba nézve figyeltem, ahogyan kiszedi hátulról a csomagjait, majd lecsapva, odasétál Helgához, akin rendesen látszódott, hogy örül a fiúnak.

- Mégis ki az... - szakítottam el a tekintetemet az ajtóban Gergőt ölelgető Helgától a telefonom őrült tempóba váltott rezgése miatt, aminek a kijelzőjén Eszter neve íródott ki.

- Mondjad - fogadtam a hívását, miután sikeresen kihangosítottam.

- Neked véged van Balla Gerda - üvöltötte bele a telefonba és szerintem ha ezt nem hallotta Gergő meg az egész környék még a felhúzott ablakokon keresztül is, akkor semmit se.

Jaj, de jó.

Újra kezdődik.

[...]

Sziasztok.

Egy kisebb kihagyás után, íme az újabb rész. Nem tudom garantálni, hogy rövid időn belül jön a következő, köszönhetően a szakdogaírásomnak, de igyekszem, ahogy csak tudok.

Így, hogy négy rész már lement kíváncsi lennék a véleményetekre erről a sztoriról. Mi tetszik, nem tetszik benne őszintén, mit változtatnátok, szerintetek mi fog benne történni, vagy mit szeretnétek olvasni. Köszönöm ha leírjátok, hátha így visszatalál hozzám valamennyire a motivációm, ami az elmúlt hónapban körülbelül a mínusz alatt volt.

Az etalon (illetve a többi) playlist elérhető a wattpados profilomon a bioban megosztott linken, illetve az instagrammon is.

Kitartást mindenhez és hamarosan hozom a folytatást...