"Szerintem nem".

Csengett a fülemben folyamatosan Szabi megszólalása, ahogy rákérdztem, hogy fog-e tetszeni nekem az, amiért azonnal a koliba kellett sietnem.

Nem hazudok és nem is fogok túlozni, hogyha azt mondom, hogy számos verzió megfordult a fejemben. Ennek az egyik oda az volt, hogy ott volt önmagában Gergő, aki egyedül is képes orbitális hülyeségeket csinálni, de ha ehhez hozzátársul a részeg Dominik, aki hatszor, ha nem többször rosszabb, mint Rékasi és ott nem kicsi, hanem nagy a baj. Petiről semmit nem tudok, így őt úgy veszem, mintha jelen se lett volna és itt van még Szabi, aki hű barát révén, ha menni, akkor menni kell elvet követi, pontosan úgy, mint én Eszterrel. Ha kitalál valamit, akkor segíteni neki megvalósítani, mert ez az egyik dolgom, mint a barátnője.

Tehát számos variáció kevergett a fejemben: kiverték az ablakot, vagy a másik fogát, berobbantották a konyhát, lecsapták az egész környéken a biztosítékot, Dominikot elvitték a rendőrök, szóval tényleg minden. Egyetlenegy lehetőség is csak felvillant a szemeim előtt, azonban szerencsére, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment, mégpedig az, hogy valamiféle "Gergő megcsalt és jaj de nagyon rossz nekem" szituáció. Oké, történt, ami történt Fülöp buliján, az kukába ment, meg lett nyomva a delete gomb, felhőből is ki lett törölve véglegesen, de egy időben megfordult a fejemben, hogy mi van ha velem is megcsinálja ugyanezt. Viszont nemcsak, hogy egész nyáron, sőt még azelőtt is, mindenféle csajozós lehetőségeket offolt, meg mindenkit aki rámászott, elég volt nekem, viszont ezt leginkább az erősítette meg, amikor nála voltam fent pár napot Pesten és elrángatott a klubba, ahol dolgozott, szimplán azért, mert a főnöke felhívta, hogy Andris vagy kicsoda lebetegedett, viszont a műsorszám be van ígérve, így be kellene ugrani helyette. Akármennyire is szerettem volna, hogy menjen, bánom is én, elleszek addig Blankával, aki sokkal nyugodtabb, mint Fédra, vagyis nem akar percenként meggyilkolni a visongórohamaival, rendeltünk volna kaját, megnéztük volna a Shreket és ennyi, de nem. Mert nyilván ha valamit Rékasi Gergő a fejébe vesz annak úgy kell lennie, így a húgát rásózta valami félunokatesvérére, aki elvileg sokkal jön neki és elrángatott magával a zsúfolt, meleg, fullasztó szórakozóhelyre valahova a belvárosba. Nem elég, hogy az egyik munkatársa, valami Zoli, úgy végigmért rendesen feltűnően, amikor megérkeztem Gergő nyomában, hogy a szemét be akartam nyomni legszívesebben, főleg akkor, miközben ment a mutatvány és én valami sámlin ücsörögtem a pulton belül, szürcsölgetve egy Tequila Sunriseot, amit kárpótlásként kaptam, hogy itt kell lennem, és folyamatosan éreztem magamon, hogy valaki bámul. Ha kis naiv lennék és mondjuk nem láttam volna a fénylő pultból, hogy Zoli stíröl folyamatosan az egyik irányból, a másikból meg a másik lány munkatársa, akit szintén kioffolt, amikor valamilyen koncertre akarta elrángatni magával, jó, hogy nem haltam meg, mert gyilkolt a pillantásaival. Persze ebből ő semmit nem érzékelt, mert a figyelem középpontjában játszott a tűzzel, habár jobban belegondolva nem is bántam volna, hogyha felgyújtja a kócerájt a francba. Zolival meg a csajjal együtt. Na és amikor vége volt mindennek és indultunk volna el, mert csak ennyiért kellett beugrani, tőlem akart egy lánycsapat mindenáron "olyan színes piát" kikérni, ami a kezemben volt és semmiképp nem értették meg, hogy én nem dolgozom itt, amikor jött Gergő, mire kiderült, hogy azok amolyan törzsvendégnek számítottak, mert név szerint ismerték a nyakamba szakadt bolondomat, aztán, hogyha végzett, akkor üres az egyik lakása mehetnének oda mindannyian, mármint Gergő is. Olyan ajánlatok röpködtek a levegőbe, csakis azért, hogy "minőségi" időt töltsenek vele, hogy én csak ott álltam mellette, mint valami élőszobor és csak pislogtam, azon meg még főképp, ahogyan Rékasi leállította és elküldte a picsába őket. Semmi káromkodás, semmi flegmázás, teljesen korrekt, érthető és a legfontosabb rendes módon. Tisztára leesett az állam, még most is, ahogyan visszagondolok rá. Na ez volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy emiatt nem kell félnem. Ha meg kiderül, megölöm. Ennyi.

- Jó tudni - motyogtam és reménykedtem benne, hogy nem fog beállni a kínos csend, vagy még ha majomságokat is, de kérdezzen, mert még gázabbá alakulna a szitu, mint amilyen egyébként. De sajnos az őrangyalaim és a nagyszüleim a mennyben cserben hagytak ezzel a kívánságommal, mert Szabin mintha a "mute" gombot benyomták volna, elhalkult. A fejemben ezer kérdés is cikkázott, hogy most mivel oldjam a hangulatot, de egyik rosszabb volt, mint a másik. Arról csak nem faggathatom, hogy mit gondol az egyetemről, milyennek találja ezt a pusztulat szar időt, mihez akar kezdeni az egyetem után és ilyen kaliberűek, mert én is utálom, hogyha anyám barátnői megkérdezik tőlem, másrészt meg nincsen rájuk olyan válasz, amiről később el tudnák csevegni, amíg oda nem érünk. Egyetlen olyan ugrott be, ahogyan a mellettünk, ellentétes irányba haladó szemüveges lányt megláttam, ami még kedvesen plusz érdeklődően is hangozhat. - Milyen volt a tegnapi buli? Vagy a mai? - gondoltam bele, hogy hajnalban hívogattak, ami már nagyon is az aktuális napban benne volt.

- Dominik behányt - foglalta össze két szóban az egész "évnyitójukat", mire azonnal fintorogni kezdtem és majdnem kicsúszott a számon, hogy Fülöp is, de inkább magamban tartottam, még mielőtt az alkohol okozta hányásos téma mélyebben belemennénk.

- És te ezen most meglepődsz? - ugrottam át egy még fel nem száradt pocsolyát. - Gergő mesélte, hogy mennyire egy kákabélű...

- Milyen? - jelent meg egy halvány mosoly Szabi arcán, ahogyan oldalra nézett rám.

- Kákabélű - ismételtem meg magamat. - Nem hallottad még?

- Nem, de nagyon adom - röhögte el magát jóízűen. - Kákabélű, végem van. Mondjuk igaz rá.

- És ezen kívül, hogy Dominik meglepetés nélkül hányt? - érdeklődtem továbbra is, ezzel is elterelve az elmémet a teóriagyártásokról.

- Nem volt rossz. Petiből ha iszik mindenáron előtör az, hogy nem főznie kell, hogy felszívja az alkoholt, de ez az a szint már, ahol megehetsz egy disznót is, akkor se fog egyik pillanatról a másikra felszívódni, úgyhogy nekiállt spagettit csinálni. Felhívta az anyját éjfélkor, hogy mennyi darált hús kell, miközben Dominik hátára ragasztott Gergő egy "üss meg ha baromnak gondolsz" feliratot, azzal mászkált és csodálkozott, hogy akik a folyosón meg a konyhába jönnek ki, mégis miért csapkodják őt meg.

- Neked is meg kellett volna - forgattam a szememet, mert nem is Rékasi lenne, ha nem bírná visszafogni magát és nem csinálni semmit.

- Én voltam első, ne viccelj már. Csak azzal nem számoltam, hogy beleborul a bokorba és végighorzsolja a karját - magyarázta úgy, mintha annyira egyértelmű lett volna, hogy mi is zajlott le.

- Hogy került bele a bokorba? - igyekeztem felvenni a fonalat, hogy ne maradjak le.

- Mondom akkorát vágtam a hátára, hogy majdnem az angyalokat látta meg - ismételte magát újra Szabi.

- De bokorhoz hogy kerültetek? - konkretizáltam, hogy mire is irányul a kérdésem, ha már egyszerűen képtelen volt felfogni. - Nem a konyhában voltatok?

- Jaa, de közben az a fenegyerek Péter rendelt tésztát, mert állítása szerint nem tudta volna stabilan kimérni, hogy mennyi is a kis olaj a serpenyőbe, amit az anyja mondott. A csávó nemhogy mérni, de menni nem tudott stabilan. Lementünk érte, mert Peti Adrival beszélgetett, Gergő meg a telefonját nyomkodta fent, ügyelve arra, hogy a majom kölyök ne induljon el sehova, ami nem a szobája, mert nem volt kizárva az, hogy kiborul a harmadikról. Aztán visszamentünk, Peti ahogy leült enni, magára borította az egészet, úgyhogy kurva anyázva szedegette le magáról a spagettit, Gergő meg olyan hangosan röhögött, hogy elkezdett a végén csuklani, Dominik meg nyállal törölgette magára a karjára száradt vért - hadarta el nagy vonalakban, hogy mi is történt az ominózus éjszaka.

- Hiba volt rákérdeznem - sóhajtottam egyet, mert a legnagyobb probléma nem azzal volt, hogy miket csináltak, mert nem szórakozhat mindenki ugyanolyan formában, hanem leginkább a vizuális agyammal, amiben tökéletesen, mint egy felgyorsított film, játszódtak le az események. - És te mit csináltál eközben? - kaptam felé a fejemet, ahogyan beugrott, hogy magát kihagyta a történések felsorolásából..

- Megittam a maradék Finlandiát.

- Akkor azért van ilyen... - szívtam be jó mélyen a levegőt, mint valami szaglászó kutya. -...alkohol szagod.

- Meg azért, mert Dominik rámborította ma reggel a borzalmas pálinkáját - rázkódott össze még a gondolatától is Szabi.

- Annyira rossz volt? - torpantam meg hirtelen a B koli ajtaja előtt, várva, hogy előszedje a belépőkártyáját és be tudjunk menni, mivel én nem rendelkeztem olyannal.

- A festéket lemarta volna a falról, hogyha ráborítottam volna - írta körbe, mire csak elfintorodtam. Andornak régen mániája volt a pálinkafőzetés és azok is pusztítóak voltak mindig. Az első durva berúgásom is annak meg Fülöpnek köszönhető, aki legalább sokkal rosszabbul viselte, mint én. - Majd megkóstolod egyszer velünk...

- Nem akarom - szakítottam félbe, de mintha rám se figyelt volna, folytatta:

- ...mondjuk Gergő születésnapi buliján - nézett rám kissé komolyabban, mint eddig, jelezve, hogy most nem poénkodik meg semmi, miközben kihúzta az ajtót és aprót biccentett a fejével, hogy menjek nyugodtan előtte.

- Köszi - mosolyodtam el hálásan, majd a nyomában lépdeltem a lépcsők felé, a portás pedig arra se figyelt, hogy még életében nem látott az épületben, annyira lekötötte valami film vagy tudom is én, de nagyon meredt a monitorra. - Szóval a szülinap - vettem egy mély lélegzetet, hogy belemenjünk a témába, azonban csengtek a fülemben Gergő szavai: "Ha netalántán bulit akarna szervezni, akkor állítsd le őt nagyon gyorsan". - Közölte velem, hogy semmiképp ne engedjem neked, hogy bármit is csináljál.

- Tudom, nekem is mondta, ezért is fogsz te szervezni - veregette meg amolyan biztatóan a vállamat, én meg reflexből elhessegettem a kezét magamról. Nekem csak ne csapkodja a vállamat.

- Én biztos, hogy nem - ráztam meg a fejemet azonnal. - Figyelj Szabi, értem én, hogy nagy dolog a szülinap meg újabb alkalom arra, hogy Peti tésztát főzzön, de én nem fogok semmit szervezni, mert se kedvem, se energiám nem lesz hozzá, főleg úgy baromira sok meló, meg azt sem tudom, hogy kiket kellene hívni. Mert én nem fogom Adrit meg Torit meg Stefit egy szobába berakni, ott vér folyna a végén, nem fogok helyet kibérelni, mert nem vagyok milliomos meg akkor működne az egész, ha abból a harminc főből mindenki mindenkivel jóban lenne, ami hát te is tudod, hogy nagyon nincsen meg. Úgyhogy felőlem ti csináljatok bármit is, nem érdekel, de én nem fogok egy tömegverekedésért felelős lenni - mondtam neki ellentmondást nem tűrően, remélve, hogy a másnapos vagy inkább aznapos agya felfogja a szavaimat. Most tényleg semmi értelme nem lenne, hogy mondja, Stefi nagyapjának az éttermét elkérjem, amit valószínű, hogy közbenjárással olcsóbban is meg tudnék szerezni, de számos probléma lenne a háttérben. Egyrészt egy közegben Hunor, Dominik és Fülöp nagyon nem jó, mert mindhárom kapható a hülyeségre, ha az egyik elkezdi a másik folytatja, de ha olyan, ami tetszetős, akkor ehhez a trióhoz Gergő is képes csatlakozni, nem is beszélve a fiúbanda többi tagjáról. Továbbá még Stefi meg Konrád is tiszteletét tenné, akik önmagukban veszélyesek, de Hunorral karöltve egy atombombával érnek fel, aki csak önti az olajat a tűzre. Még ha akarnám se tudnám elérni, hogy a Bogdán fiúka ne legyen ott, mert ő mindenhol ott van, mint valami parazita, aki az ikerhúgán él. Aztán Tori és Nina megromlott barátsága is képes lenne bajokat szülni, jaj és még Róza is, akire biztosan valami megjegyzést tenne az a bagázs, mire az én bagázsom nem hagyná magát és hatalmas ordibálás lenne, én meg Dáviddal lemennék gyorst venni, hogy a városháztéren valami csöves padon megegyük, ez pedig nem tűnne fel senkinek se. Tehát egyik forgatókönyv sem jó, mert nincsen olyan, hogy happy end ebben a felhozatalban. A másik, hogy egy klubba megyünk szintén nem jó, mert akkor ha meghívásos alap, nekem kellene asztalt foglalni és még ha nem is mindenkiét, de az én és minimum a Gergő fogyasztását állni, ami szintén egy anyagi csőddel érne fel, ráadásul utána még valahogy hazajuttatni őt, amire már volt példa a korábbiakban is. Nem, ez egyszerűen halott ötlet úgy, ahogy van. Ezért jó, hogyha az ember nincsen jóban sok mindenkivel, mert nincsen ilyen probléma. Azt meg inkább meg sem említem, hogyha Adri rájön, hogy én lettem Gergő barátnője, lehet megtép.

- És még ráadásul Gergő is berágna rád, amiért nem az lett, amit mondott neked - tette hozzá, mintha figyelte volna, hogy mit hagytam ki.

- Az nem érdekel, eddig is lerendeztem, amikor beflegmult, ezután is lefogom, ha kell - legyintettem egyet, mivel már volt jó pár többé - kevésbé durva harcom Rékasival, gyakorlott terepen mozognék, ha ismételten bekövetkezne. Mondjuk az utóbbi hónapokban, eltekintve attól a bizonyos "nem szóltál, hogy nem vettek fel a koliba, pedig tudtál róla" gólyatábori incidenstől, mert az maximum egy napig tarthatott, vagy még addig se, viszonylag tűrhetően viselkedett. Most az, hogy folyamatosan csesztet és ezen szórakozik, meg a vigyor le nem olvad a képéről, nem tudok mit csinálni, gyári hiba. - Hanem itt a kivitelezéssel lennének problémák, meg a hellyel, a meghívottakkal meg igazából mindennel.

- Hogyha mondjuk én csinálnék egyet és "tőletek" csak téged hívnálak, viszont ott lenne Tori, Adri, Peti, Dominik meg a többiek, akik közül még valakivel nem is beszéltél még és mondanám, hogy ez a szitu lesz ekkora meg ekkor, itt meg itt, de nem muszáj eljönnöd, mert nem kényszerítelek téged vagy ilyesmi, akkor mit csinálnál? Eljönnél Gergő kedvéért? - húzta összébb a szemét, miközben a könyökömnél fogva arrébb húzott, amikor indultam volna tovább a lépcsőfordulóban, majd a hüvelyujjával csak a hosszú folyosó felé mutatott, hogy arra megyünk tovább. Olyan furcsa volt már önmagában a kérdés is, meg ahogy méregetett közben, mintha azt figyelte vagy elemezte volna, hogy mit meg hogyan reagálok a hallottakra. Kissé emlékeztetett arra, amikor még apámmal töltöttem el évente kétszer egy - egy hétvégét, és keresztkérdésekkel bombázott, hogy valamilyen információt kiszedjen belőlem. Nem egyszer összekötötte a kedvem felőli érdeklődést a ruhámmal, azt meg a kedvenc színemmel: "Mi újság veled? Szomorú vagy? Ezért van rajtad fekete felső? Amúgy szereted ezt a színt vagy csak új felvetted?". Esetleg a sorozatban látottak révén, amikor nagyon bele voltam merülve a nézésbe és nem igazán figyeltem arra, hogy mikre is kérdez rá pontosan, hogy "Nem igaz, hogy nem lehet kibírni, hogy ne gyújtson rá a kocsiban. Milyen igénytelen...te cigiztél már? Ugye tudod, hogy nagyon káros?" és ehhez hasonlóak, mivel semmit nem tudott rólam. Legalább mondjuk ekkor még próbálkozott valamennyire, de az a két nap, amikor nagyon a válás utáni idők voltak, semmit nem értek, mert soha nem jegyzett meg semmit, aztán fel is adta egy idő után.

- Valószínű, hogy nem - ráztam meg a fejemet egy kis gondolkozás után. - Most az senkinek nem jó, hogy egy full random, szinte idegen odacsapódik, mert kellemetlen lesz. Nekem se nyilvánvalóan, mert nem fogom jól érezni magamat, Gergőre nem fogok ráakaszkodni, mert nem, Dominik elvetemült, három mondata után szerintem nyakon vágnám, Adriékkal eddig se voltam jóban, ezután se leszek, az meg, hogy kínosan ott ücsörögjek, miközben mindenki vígad, nem vállalom be, csakis azért, mert ez lenne a "szerepem". Az meg, hogy a meglepetés erejéig ott legyek, aztán utána egyből elhúzzak, gázabb húzás lenne, mintha végigszenvedném az estét - vontam meg a vállamat, szerintem viszonylag jól előadva a véleményemet a kreált szituációról, mert ilyen úgyse fog megtörténni. Vagyis nagyon remélem. - Én majd felköszöntöm akkor előtte vagy utána, attól függ, hogy mikorra szerveznéd és ugyanezt elmondanám neki is. Ha tetszik neki, akkor jó, ha meg nem, az mér az ő baja. Nem vagyunk összenőve, hogy mindenhol együtt jelenjünk meg, nem vagyunk ugyanolyanok, hogy ugyanazokkal az emberekkel legyünk jóban.

- És ha meglepetés buli lenne? - vonta fel kérdően a szemöldökét.

- Itt? Ugyan már Szabi - néztem rá egy "te kis naiv" nézéssel. - Úgy terjednek mindenről is a hírek, hogy nincsen olyan, aki nem hallana róla. De nyilván, nem vagyok pofátlan, ha megkérnél rá, nem szólnék neki, sőt még falaznék is. De elmenni, biztosan nem mennék.

- Hmm... - bólintott egy aprót Szabi, miközben összeszorította a száját, én pedig csak hátrahőkölten a reakciója láttán.

- Jól vagy? - mértem végig, keresve a baj jeleit egyből. Ha ez itt összeesik nekem, nem tudom mit fogok csinálni.

- Gratulálok, Gerda - változott át mosollyá a furcsa arckifejezése egy "ez igen" bólintással megspékelve.

- Ha? - zavarodtam össze még jobban, majd jobbra fordulva követtem őt. Most velem van a baj és ennyire hülye vagyok, hogy nem áll össze a fejemben, hogy mit akar?!

- ÁTMENT - ordította el magát hirtelen, ahogyan látótérbe kerültem én is és egyszerre találtam magamat szembe a koli konyhájában ücsörgő Petivel és Dominikkal, mintha arra vártak volna eddig, hogy megjelenjek, mint a Mikulás a plázában december 6-án.

- Valaki elmondaná, mert tényleg nem értem - kapkodtam a három fiú között a tekintetemet, hátha ki tudok olvasni belőle valamit, de Dominik szerintem azt sem tudta, hogy reggel van vagy este, Szabi a telefonját szedte elő, míg Peti csak kedvesen mosolygott, amire szintén nem mentem sokra. Az a barom Rékasi meg ilyenkor miért szívódik fel, amikor a haverjai nem hagynak békén engem?

- Nem ülsz le? - tolta ki a lábával a vele szemben lévő széket Dominik.

- Inkább nem, jó itt nekem - tartottam meg a tisztességes 3 lépés távolságot, miközben nekitámaszkodtam a hátammal a falnak. - De mi ez az egész?

- Csak kíváncsiak voltunk valamire - szólalt meg Peti, mint szószóló, miután mindhárman összenéztek és szavak nélkül beszéltek meg valamit. Mivel mindegyik egyszerre bólintott egyet határozottan, valószínű, hogy nagyon nagy egyetértésbe kerültek.

- Mire? Meg egyáltalán minek kellett idejönnöm? Ahhoz képest, hogy előadtad, hogy sürgős, meg nem fog tetszeni, csak úgy ücsörögtök itt, mint akiknek fizetnek azért, hogy ne csináljanak semmit - fontam össze magam előtt a karomat, mert kezdett elegem lenni, hogy nem képesek egyszerűen válaszolni semmire se.

- A második nemsokára kiderül, amint az emberünk visszatér közénk - mutogatott Dominik, afféle "mindent megtudsz, mint eljön az ideje" stílusban.

- Az első meg csak annyi, hogy átmentél a teszten - vonta meg a vállát Szabi, fel sem nézve a telefonjából.

- Milyen teszt? Várjunk csak...az éjszakai hívás is az volt, mi? - húztam össze résnyire a szememet és igyekeztem félelmetesnek tűnni, de az arcukat elnézve nem igazán jött ez be. Majd megkérem Stefit, hogy tanítson meg arra, hogy hogyan nézzek, amikor ki akarok szedni valakiből valamit és egyből teketóriázás nélkül meglesz rá a válasz.

- Olyasmi, de azért bocs. Elvesztettük egy kicsit az időérzékünket - fogalmazott finoman Peti, hogy úgy berúgtak, mint a rohadt élet és azt sem tudták, hogy merre vannak arccal.

- Jaja - erősítette meg Dominik egyből. - Eskü azt hittem, hogy még csak este tizenegy van.

- Valamely időzónában biztos az volt...- motyogtam unottan. - De jó, felkeltettetek, visszaaludtam, elmúlt már. Viszont milyen teszt?

- Kíváncsiak voltunk arra, hogy mennyire hazudtolod meg magadat - vonta meg a vállát Szabi, bennem meg nemhogy megszűntek volna a kérdőjelek, de egyre több és több kavarodott a fejemben. Egy keresztrejtvényt könnyebb lenne megoldani, mint kibogozni, hogy ezek miket találnak ki.

- Bővebben? - zavarodtam össze teljesen.

- Oké, az volt, hogy, ne akadj ki... - kezdett bele végre, nagy nehezen Peti a magyarázatba, mire nem bírtam befogni a számat, így közbeszóltam.

- Ezt nem ígérhetem meg - vágtam rá azonnal, mert ami így kezdődik, az sosem végződik jól. - De megpróbálom.

- Összehasonlítottunk Adrival, mert vele is eljátszottunk még anno egy hasonló szituációt - nyögte ki végre Peti, hogy mire kellett ez az egész cécó. - Nála az volt, hogy amikor átment Gergő a KRESZ vizsgán, akkor akarunk egy meglepetést csinálni neki és ugyanazt mondtuk neki is, hogy közölte velünk, hogy nehogy merjünk bármit is, így Adrira rásózzuk, hogy szervezze meg ő, amiért rá ez az utasítás nem vonatkozott - foglalta össze nagyjából, hogy mi is az alaphelyzet.

- És mi volt ebben a teszt?

- Az, hogy akármit mondott neki Dominik, mert ő beszélt vele, minden szavára ugrott, de még a legelvetemültebbekre is...

- Ja, a habpartiba is belement, sőt valami tűzoltóságot is akart felhívni - nézett rám a srác, hogy megerősítse a sztorit.

- ...kiderült, hogy bármit megtenne, csakis azért, hogy mi jó benyomással legyünk rá és ha úgy van, akkor pozitív színben tüntessük fel Gergő előtt.

- Tudod, mint amikor kínlódott azon, hogy Adrival szakítson-e vagy sem, a TikTokos videó miatt - vette át a szót Szabi és, hogy egy példát felhozott, nagyjából értettem, hogy mire akarnak kilyukadni. - Ilyen helyzetekben nyilván megkérdezett minket is és így, hogy mi bírjuk a csajt, nem fogjuk arra biztatni, hogy dobd ki.

- Pedig azt kellett volna - jegyeztem meg halkan, majd ahogy összenéztünk Petivel, egyetlen másodperc erejéig tökéletesen egyet is értettünk, ellenben Szabi folytatta, mintha mi sem történt volna.

- Tudom, de nem mondtunk neki semmit, mert az ő dolga az, hogy mit kezd a barátnőjével és mit nem. Ellenben te, nem mentél bele és nem azért, mert Gergő megkért, hogy állíts le minket, hanem mert nem tartod jó ötletnek még úgy sem, hogy ötletet is dobtam fel, hanem ránk hagytad, hogy csináljunk, amit akarunk, részt venni nem fogsz benne, de segíteni a háttérben igen - foglalta össze röviden a többieknek is a beszélgetésünk lényegét, mivelhogy nem voltak jelen. - A véleményen szerint meg inkább legyen önálló véleménye bárkinek is, minthogy befolyásoljuk őt hülyeségekkel, amit amúgy nem tenne meg, de befogadási vágy miatt hajlandó rá. Úgyhogy részemről átmentél.

- Nagyon megtisztelő - dünnyögtem fáradtan, mert rendesen leszívták az agyamat itt kora reggel. Még nem is az óra, hanem ezek a barmok, meg a kitalációik, amivel lekötik magukat egy kis időre, ennek pedig jelen pillanatban én voltam az elszenvedő alanya.

- Milyen háttér segítés? - fordult Szabi felé Peti, azonban én választás helyette.

- Attól, hogy most éppen a szülenapról volt szó, nem vagyok hajlandó bulit szervezni, felőlem ti csinálhattok, maximum lefoglalom őt, hogy ne fogjon gyanút - rövidítettem el az eredeti verziót, amit Szabinak adtam elő.

- Arra a lefoglalásra befizetnék én is - vigyorodott el Dominik azonnal, miközben kilökte a székét, hogy feltápászkodjon, én pedig csak lehunytam a szememet és vettem egy mély levegőt, hogy ne menjek oda és repítsem ki az ablakon át székestül. Úgy látszik, hogy jó előre át kell gondolnom mostantól, hogy miket mondok, mert saját magamat hozom kellemetlen helyzetbe, amilyenek ők és kiforgatnak minden szavamat.

- Jaj, de közel vagy - rezzentem össze, miközben kinyitva a szememet, hosszasan kifújtam a levegőt, azonban magam előtt találtam Dominikot.

- Elismerésem - nyújtotta felém a kezét, amit végképp nem tudtam hova tenni, így csak kérdően ránéztem, ő pedig a szemöldökét felvonva, rámeresztette a szemét az én kezemre, jelezve, hogy rázzam meg vele.

- Köszönöm...azt hiszem - habogtam, míg kezet ráztunk. Eközben azonban megcsapta az orromat egy ismerős illat, amit jó párszor, sőt egyre többször éreztem már, így reflexszerűen oldalra kaptam a fejemet, amikor is szemben találtam magamat magával az emlegetett Rékasi Gergővel, aki vagy tíz lépéssel tőlem, megtorpant és kíváncsian pislogott körbe. Én nem tudom, hogy ez az ember, hogyan, de tényleg hogyan képes pár óra alvással létezni úgy, hogy egyrészt nem látszódik meg rajta, nem gyűrött, vagy néz ki hányadék módon, másrészt pedig, hogy egyáltalán hogy bírja?! Még vizsgaidőszakban oké is pár hétig a napi 3-4 óra szunyókaidő, de hogy ez rendszeresen legyen, az kizárt. Ezzel szemben ő, tökéletesen elvan, nulla fáradságot nem tükröz soha, pörög ezerrel úgy, hogy nem iszik meg se öt liter kávét, se pedig kartonszámra energiaitalt. Nekem tudnom kell ezt a titkot, hogy hogyan csinálja, ki is fogom szedni belőle.

- Átment? - tévedt Gergő tekintete először a kézrázós mozdulatunk Dominikkal, majd az asztalnál gangelő haverjaira, aki valószínűleg bólintottak, csak én nem láttam, a kilátást blokkoló majomtól. - Mindent értek - rendezte le ennyivel, én meg csak dühösen pillantottam rá és fixen számolok még vele ezért. Legalább szólt volna, hogyha tudott erről a kis galádságról és akkor nem szívják le az agyamat teljesen, hanem felkészülök rá.

- Üdv a köreinkben - tárta szét a karjait Dominik, azzal a feltett szándékkal, hogy majd most jól egymás nyakába fogunk borulni.

- Nem foglak megölelni, el is felejtheted - hajoltam le azonnal, majd átbújtam az bal karja alatt, hogy minél távolabb kerüljek tőle, mielőtt a "puszi - puszi" is megfordulna a fejében.

- Olyan ünneprontó van - forgatta a szemét Dominik és elfoglalta a korábbi helyét, ahol eddig is szétterült.

- Ez valami szekta? - vonta fel a fél szemöldökömet kérdőn, ahogy arrébb megálltam a konyha kellős közepén. Gergő pedig engem megkerülve csatlakozott a haverjaihoz és az egyetlen üres székre levágódott, így már teljes is volt a fiúbanda létszáma. - Mert nem akarok benne lenni.

- Sajnálom Gerda, aki ide egyszer bekerül, onnan nincsen kiút - vonta meg a vállát Szabi egy "ez van, fogadd el" stílusban.

- De jó, lesz közös tetkónk is? - kérdeztem gúnyosan, Gergő pedig csak hangosan horkantott egyet, meg sem lepődve azon, hogy valamiféle megjegyzést tettem.

- Mondjuk nem lenne rossz... - meredt maga elé Dominik, aki azonnal kapható volt rá és szerintem elképzelte, hogy mégis hogyan festhetne szétvarrt emberként. - Macsó lennék a végén.

- Már az nem macsó, aki ezt a szót használja magára - oltottam be egyből, habár hogyha egy bizonyos szemszögből nézzük még segítettem is neki azzal, hogy legalább innentől nem fogja mondani, így megkímélve önmagát egy kellemetlen beégéstől. - És most? Eléneklünk egy Lady Gaga számot vagy miért vagyok én itt egyáltalán? - tértem vissza a nagyon nagyon eredeti kérdésemre, amire azóta sem kaptam megfelelő választ, mondván, hogy "majd kiderül".

- Ó, tényleg - csettintett egyet Dominik, majd újból felugrott a székből és kissé tanácstalanul forgolódott, mintha keresett volna valamit. - Ez jó is lesz - lépett oda a falhoz, ahol a konyhaszekrény húzódott végig, és amin ráadásul alig volt szabad hely, mivel valaki telepakolta és jól otthagyta, majd egykor még fehér, mára szürke színben pompázó széket, felkapta és odahozta az asztalhoz. - Csak ülj ide le - csapkodta meg a bútor ülőrészét, mire csak a számat rágcsálva tépelődtem, hogy mit csináljak, miközben persze Peti, Szabi meg Gergő is csak kíváncsian nézte, hogy mégis mit vacakolok ennyi ideig.

- Hát jó, de ha szellemet idézünk, akkor itt sem vagyok - sétáltam oda kedvtelenül, mire Dominik még be is tolt, biztos, ami biztos alapon. Még menekülni se volt lehetőségem, mivel egyik oldalamon Peti, a másikon meg Gergő foglalt helyet, szemben pedig Szabi vizsgálgatott fürkészve. Nem volt kicsit se kínos, mármint nekem. De tényleg...

- Szóval tényleg sajnáljuk a tegnap estét... - kezdett bele Peti, mire csak bólintottam egyet.

- Tudom, már mondtátok - szakítottam félbe, mert ez az információ nem volt újdonság számomra.

- De, nem - vette át a szót Dominik. - Tényleg nagyon, nagyon sajnáljuk, hogy felkeltettünk és utána még magyaráztunk is, főleg, hogy még a drága barátunknak játszottad a taxisofőrt, meg keltél hajnalban a nyolcas órádra... - mondta bűnbánóan, nekem meg meg se fordult az a fejemben, hogy mégis vajon honnan tudják ezeket rólam, több, mint valószínű, hogy Gergő szája nem állt be a nagy bulizásuk közepette. - ...úgyhogy jóvá szeretnénk tenni közös megegyezés alapján, hogy ne egy baromarcoknak könyvelj el minket - nézett bele Dominik a szememben, hogy bizony komolyan gondolja minden egyes szavát, nem pedig a szokásos hülyéskedésről van most szó. Ahogy oldalra sandítottam, Peti, sőt még Szabi csak bólintott egyet, hogy ugyanezen az állásponton vannak, nekem meg hát...megesett rajtuk a szívem. Most oké, hogy felkeltettek meg minden, de nem ütötték el a kutyámat vagy valami ilyesmi, hogy vezekelni kelljen emiatt.

- Neki... - ütögettem meg Gergő vállát mellettem, jelezve ezzel, hogy bizony róla lesz szó. -...már teljesen mindegy... - legyintettem egyet lemondóan.

- Hidd el, az érzés kölcsönös - dünnyögte, miközben a felém eső kezével az asztal alatt, megszorította a térdemet, de ezzel most nem foglalkoztam, hiszen még mindig várta a trió, hogy mit reagálok.

- Tényleg komolyan mondtam korábban is, hogy nincsen semmi baj, meg most is úgy gondolom. Ez csak egy hívás volt az éjszaka, csináljunk úgy, mintha meg sem történt volna - enyhült meg az arcom és valami mosolyféleséget is magamra tudtam varázsolni, ami lehet inkább vicsorrá alakult át, ugyanis közben próbáltam leszedni magamról Gergő kezét, aki olyan erősen szorított rá a térdemre, hogy még a szemem is kigúvadt rendesen.

- Biztos nincsen akkor semmi gáz? Vagy egy minimális tüske? - puhatolózott Szabi. - Mert azok alapján, amit Gergő mesélt, hogy mennyire fel tudod magadat húzni, amikor kiverik az álmot a szemedből... - húzta el a száját, függőben hagyva a mondatot, mire csak szájtátva teljesen Rékasi felé fordultam a székben, aki viszont egy "mi van" pillantással ajándékozott meg.

- Te mégis miket mondasz rólam? - löktem meg a könyökét az alkarommal, teljesen felháborodva. Tényleg rosszabb, mint valami lány, hogy nem képes a száját befogni.

- Az igazat csakis - vonta meg a vállát egy "nem nagy ügy" stílusban.

- Milyen igazat? - szórtak szikrákat a szemeim és nagyon reménykedtem benne, hogy most, ebben a pillanatban fog a föld megnyílni, hogy elnyelje őt.

- Gringo, majdnem leszedted a fejemet a helyéről, amikor nálunk voltál és éjjel kimentem a konyhába inni - szembesített a nemrég esettel, amikor valóban megcsapkodtam őt, nem is kicsit, hanem nagyon.

- Mert beletérdeltél a gyomromba - tettem hozzá az aprócska részletet, amit azért kihagyott, mielőtt úgy tűnt volna, hogy csak úgy, mert miért ne akadtam ki rajta.

- Ha sötét volt - kontrázott vissza egyből Gergő, szerinte a tökéletes válasszal, csakhogy ez meg sem közelítette azt.

- Világíthattál volna a telefonoddal is... - dobtam be azonnal egy lehetséges megoldást, ami még nagy fényt se adott volna, hogy felébredjek rá.

- Nagyon bájos, ahogy ölitek egymást... - köhintett egyet Peti, aki szerintem nem tudta hova tenni, hogy most mégis mit művelünk le. Ó, ha látta volna, hogy Pesten milyen állapotok uralkodtak néha, fel nem bírta volna dolgozni, ha ez a kis összeszólalkozás ilyeneket vált ki belőle.

- Én élvezem - vigyorgott szórakozottan Szabi, hátradőlve, maga előtt összefont karokkal, várva, hogy mikor verekedünk össze. Na arra várhat is.

- Beteg vagy - szólta le egyből a "bestiejét" Gergő, mire ő csak megvonta a vállát. - Ha nem szólnál mindig közbe, akkor azt próbálnák meg elmondani, hogy reggelit akarnak csinálni bocsánatkérésként.

- Micsoda? - illant el a haragom egyből és a helyébe a meglepettség költözött. Azért erre egyáltalán nem számítottam, pont tőlük nem, ennyire a felfújnak egyrészt egy semmiséget, másrészt pedig a szívükön viselik. Ez a meghatottság egészen addig tartott, amíg az üvegben nem láttam, hogy Gergő mutogat meg pofákat meg mögöttem. - Te meg mit mutogatsz?!

- Bolond vagy, nem is csinálok semmit - kamuzta azonnal.

- Az üvegből látom - mutattam rá a földtől plafonig érő ablakként funkcionáló üvegkolosszusra.

- Rosszul látod - dobta be egyből a legtipikusabb visszaszólást, amit az ember ilyen helyzetekben mondhat.

- Tudod Gergő, néha, de nagyon néha örülök annak, hogy látlak... - mondtam direkt lassan, hogy eljusson a másnapos agyáig, minden egyes szavam. -... de most ez nem az a pillanat - fejeztem be a mondatot, mire Szabiból hangos, szinte már visításszerű vihogás tört ki. - Amúgy meg nagyon jól esik tényleg, hogy ennyire meg akartok békíteni, de nem vagyok mérges, úgyhogy nem szükséges... - kanyarodtam vissza, mintha mi sem történt volna a reggelis témára.

- Késő, mert már bevásároltunk hozzá - közölte Peti, majd a fejével hátrabiccentett a putrira, amire én azt hittem, hogy valaki csak odalökte, de ezek szerint ezek a valakik ők voltak.

- Komolyan? - pislogtam nagyokat, miközben az egyik kiszabadult hajtincsemet visszatűrtem a fülem mögé.

- Persze. A nagyanyám mindig is mondta, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése - dörzsölte össze Peti izgatottan a tenyerét. - Szóval a menü a következő. Friss zöldségek, paradicsom, paprika, retek, igazából uborkát akartam, de az elvileg nem volt hajnalban a boltban...

- És ezért felkeltetek korán? - döbbentem le még az eddigieknél is jobban.

- Igazából csak én, de amúgy ja - felelte Gergő lazán. Oké, de most őszintén. Ennek az emberének mi az alvási rutinjával?!

- Összeírtuk, hogy mik kell, ő meg elment érte - tette hozzá Szabi, hogy kerek legyen a történet.

- Én aludni se aludtam - szólalt meg Dominik is, aki szerintem nélkülözve érezte magát, hogy csak csendben figyel.

- Mert hánytál, nem? - vontam fel kérdően a fél szemöldökömet egy olyan "nekem ne hazudj" grimasszal.

- Ezt mégis kitől tudod? - lepődött meg most ő, majd vádlóan kapkodta a fejét a haverjai között, igyekezve kiszúrni a tettest.

- Az arcodra van írva - falaztam Szabinak automatikusan.

- Hm...- tűnődött el. - Akkor lehet ezért kérdezte meg tőlem a mosdóban a Csabi, hogy minden rendben van-e.

- Ki az a Csabi? - súgta oda Gergőnek, aki valószínű, hogy tudta, ellentétben velem. 

- A szomszéd szobában lakik - tudta le ennyivel, mire csak bólintottam egyet. - Rendes gyerek. Főleg azért, mert keveset beszél.

- Csak nem Dexter klónja? - csúszott ki a számon hirtelen, mire ő csak horkantott egyet és óvatosan elmosolyodott. - Juj, de fogok én még ezért kapni.

- Kávét is csinálunk, meg van spenót is, mert Gergő mondta, hogy szereted...- folytatta Peti a felsorolást. - ...mármint a spenótot - vigyorodott el, Dominik meg persze hangos "húúú"-zásban tört ki, nekem meg égett a fejem. Remélem, hogy csak belülről és kívül nem látszódott meg. - Tojás is, úgyhogy összedobunk egy klasszikus rántottás reggelit.

- Bruncholni fogunk - élt Szabi a fancy szavakkal egyből. - Közben meg kibeszéljük, hogy ki milyen girlnek állítaná be magát - folytatta, mire csak segítségkérően pislogtam körbe, hátha valamelyik megszán és ismerteti, hogy mit is takar pontosan. - Tudod TikTokon van mindig ez a "IT girl" meg ezek a baromságok.

- Ha te ilyen kategóriába akarod beosztani magadat, ott már baj van - rúgtam meg a lábát az asztal alatt, hogy tudja, hogy bizony neki beszélek. - Amúgy meg... - tettem egy 180 fokos fordulatot, hogy lecsekkoljam Peti mit garázdálkodik, de ahogy láttam, csak a paradicsomos műanyag dobozt igyekezett kinyitni sikertelenül. -...te fogsz főzni? Mert ahogy hallottam, nem a te tereped.

- És ezt mégis ki mondta? - fordult felénk felháborodottan, fordítva tartva a fakanalat a kezében.

- Rád van írva - mondta helyettem Gergő.

- Aha - csatlakoztam be a megerősítésbe. - Még ezt is rosszul fogod. Majd megcsinálom én - ajánlottam fel egyből, bármiféle hátsószándék nélkül. Köze sem volt hozzá, hogy éppenséggel egyáltalán nem voltam éhes és így akartam elterelni magamról a figyelmet, valamint  nem akartam kideríteni, hogy milyen "girl" vagyok, hanem pusztán csak a jó szívem vezérelt. Vagy valami olyasmi...

- Nem lehet egy rántottán mit elrontani - akadékoskodott egyből.

- Én nem akarok tojáshéjat enni - vágta rá egyből az első elrontási opciót Dominik.

- Jó, csináld -  gondolta át egy másodperc alatt Peti, majd felém nyújtott a fakanalat, átadva ezzel is a terepet nekem. - Milyen egyébként a spenótos rántotta?

- Tragédia - legyintett egyet Gergő.

- A legjobb, főleg ha sajtos is - hagytam figyelmen kívül a beszólását. Tény és való, hogy kicsit kiakadt, amikor náluk ilyet ettem reggelire és fennhangon hangsúlyozta, hogy az ő szavaival élve "kibaszott gusztustalan".

- Úgy néz ki, mint, aki telibehányta volna a tányért - kötözködött egyből.

- Attól még finom - grimaszoltam, majd a kipakolt cuccokat kezdtem szétválogatni, mivel az egyetlen serpenyőbe volt igazából minden beledobva.

- Nyomok valami zenét - jelentette be Dominik. - Gerda, bekapcsolnád a hangszórót? Ott van valahol - szólt hozzám, mire csak szerte - szét pillantgattam, igyekezve kiszúrni a kis téglalap alapú dobozkát.

- Okéé... - sepertem arrébb egy rakat szalvétát, amik alatt volt, majd a kezem között forgatva, kerestem a bekapcsológombot. Mivel összesen vagy 3 gomb volt megtalálható rajta, ami közül kettő a hangerőt szabályozta, nem volt nehéz feladat kitalálni, hogy vajon mégis melyik a megfelelő. - Elvileg be van.

- Várj - pattant fel Gergő, majd körülbelül három lépéssel mellém ért és rutinszerűen lejjebb vette a hangerőt. - Mielőtt még megfejelnéd a tűzhelyet - mondta, majd pontosan ekkor egy pittyenés után indult be valami szám Lil Frakktól, még is is hangosabb erővel, mint amire számítottam. - Segítsek?

- Ha akarsz - vontam meg a vállamat, majd kivette a kezemből a fakanalat és szétosztogatta a vásárolt dolgokat. Míg maga előtt hagyta a serpenyőt, olajat, sót meg a tojásokat, addig a tányérokat meg zöldségeket egy bazinagy késsel együtt felém tolta, ezzel is megosztva a feladatokat. - Nem félsz, hogy meggyilkollak ezzel? - forgattam a kezem a között a majdnem bárdot.

- Hé, és én miért lettem elküldve, amikor te itt lehetsz? - bukkant fel Peti feje, ahogyan előrehajolt, hogy lásson engem is.

- Mert én tudok főzni, ellentétben veled - közölte Gergő szemrebbenés nélkül.

- A kávét akkor is megcsinálom - ragaszkodott ahhoz, hogy ténykedjen és ne csak, dobolgasson az asztalon, mint Dominik, aki egyébként sose találta el az ütemet, de teljesen mindegy ez már.

- Felőlem - hagytam rá, mert a kis 3in1 porokat, amiket Rékasi arrébb sepert, csak nem tudja elrontani. Elvégre csak forró víz meg a tasak tartalma.

- A szobámban hagytam a vízforralót, megcsinálom ott, aztán visszajövök - tervezgetett hangosan Peti, mintha bárki is kérdezte volna őt.

- Egyébként te egészen véletlenül nem reggeliztél? - kérdezte Gergő éppen olyan hangsúllyal, hogy más ne hallja, rajtam kívül, miközben a serpenyő fölé helyezve a tenyerét, ellenőrizte, hogy eléggé felmelegedett-e már. - Mert ha jól tudom, akkor fontos a fehérjedús reggeli, mert ha nem, összeesel a nap közben - emlékeztetett, hiszen eléggé sokat mondtam neki ezeket az újdonsült nyári hóbortjaimat.

- Egészen véletlenül de - téptem szét a zacskót, amiben a paprikák voltak.

- Akkor mégis miért nem mondtad nekik?

- Most őszintén, neked lett volna szíved közölni velük a sok magyarázkodás meg erőfeszítés után, hogy sorry bro, de rohadtul nem vagyok éhes?!

- Milyen erőfeszítés? Én mentem reggel a boltba.

- Jó benyomást akartam tenni rájuk na. Legalább ennyivel. Nem akartam hogy egyből egy hisztisnek könyveljenek el - ismertem be.

- Ugyan már - horkantott egy aprót Gergő, mire a csípőmmel megtámasztva a bútorlap szélét, vártam a folytatást, hogy mit akar mondani. - Mégis kiben tudnál te rossz benyomást kelteni? - pillantott rám egyetlen másodperc erejéig, míg megsózta az első adag tojást, én pedig csak elvigyorodtam.

- Olyan aranyos tudsz lenni, néha. De csak nagyon néha - dicsértem meg és szerintem ezzel kilőtte a heti "cuki leszek" keretét. Ami kínos tekintve, hogy hétfő délelőtt van.

- Anyu? Apu? Mikor lesz kész a kaja? Éhes vagyok - vékonyította el Dominik a hangját, imitálva egy nyávogó, hisztis kiskölyköt.

- Szabi, légyszíves verd már nyakon. Majd megadom - vettem el e "kedvesen foglak meggyilkolni" mosolyomat, amit azokra az alkalmakra tartogatok, amikor az apámmal kell közös levegőt szívnom.

- Ezer örömmel - kapott egyből az ajánlaton Szabi, majd lendült is a keze és akkora csattanást kreált, hogy csoda nem jöttek ki valamelyik környékbeli szobából megnézni, hogy ez mégis mi volt.

- Megvesztél? Ez rendesen fájt - masszírozta Dominik a tarkóját, mire csak boldogabban, mint három másodperccel korábban, tértem vissza a paprika feldarabolásához.

- Adj csak egy tányért - emelte le a serpenyőt a láng felől Gergő, mire egyből nyújtottam neki az egymásra pakolt darabok közül a legfelsőt.

- És még gyűrű sem volt rajtam. Na akkor hogy fájhatott volna - igyekezett bebeszélni Szabi, hogy lehetett volna sokkal rosszabb is.

- Milyen volt az este? - érdeklődtem, míg szépen rápakoltam a már kész rántotta mellé, a paprikát, majd sorban a többi zöldséget.

- Fárasztó, de egyébként egész jó - kezdett bele a következő adag elkészítésébe Gergő.

- Helga nem akadt ki, hogy nem maradtál estére otthon?

- Az ott az enyém? - kiáltotta túl a Byealex és a Slepp számot Dominik, aki szerintem észrevette, hogy egy tányér már készen ott virít.

- Nem, az enyém - kapott fel egy villát Gergő, majd rászúrva a tojást, hogy nyomatékosítsa, amit mondott, elkezdte elfogyasztani.

- Gerda, mit gondolsz arról, hogy a hátamra ragasztották, hogy barom vagyok? - csevegett Dominik.

- Óvatosan, hogy mit mondasz, mert később számolunk, ha kell - mutatta fel "fenyegetően" az ujját Gergő, azonban abszolút nem tudtam komolyan venni, ugyanis csöpögött a hangjából, hogy csakis szórakozni próbál ismételten, illetve még a szája sarkában bújkált a ragadós vigyora is.

- Húú, de megijedtem most - forgattam unottan a szemeit, direkt jó lassan a drámai hatás kedvéért, mire Rékasi eddig tudta visszatartani a vihogását, ugyanis hangosan rákezdett, én pedig csak megcsóváltam a fejemet. Hogy neki mindig ilyen jó kedve van... - Megmondom neked őszintén Dominik, hogy ezt hamarabb is meg lehetett volna csinálni. Mert az vagy - fordultam vissza felé, miután kissé visszahőköltem, hogy majdnem a képembe nyomja a telefonját.

- Nahát, hát ti megérdemlitek egymást. Ugyanolyan aljas rohadékok vagytok - húzta össze résnyire a szemét és kissé csücsörítve, szerintem átkot tett rám. Már hogyha a szeme állásából kell megállapítani a dolgokat.

- Mégis mit csinálsz? - toltam el a telefonját magam elől.

- Vlogol - dünnyögte Szabi, aki csak lehunyt szemmel, lecsúszva a székben, szerintem félig bealudt. - Az viszont az enyém - tolta hátra a székét, ami hangos csattanással eldőlt, majd Dominikot arrébb lökve, aki szintén vele egyszerre indult el, szinte kirántotta a kezemből a felé nyújtott tányért.

- Gyűlöl mindenki engem - motyogta csalódottan Dominik. - Na végre már! Hoztad, amit írtam neked? - tapsolt egyet örömében, ahogy meglátta a visszatérő Petit.

- Itt van - dobta oda a bazinagy sajtos chipset, miközben a másik kezében egy fekete joystickre hasonlító fülű bögrével egyensúlyozott.

- Ettől hangosabban nem megy? - meredtem rá rezzenéstelen arccal, utalva arra, hogy a fülembe csámcsog konkrétan.

- Jaa, bocs - esett le, hogy mire mondtam. - Kérsz?

- Vidd már innen, olyan büdös - fintorgott Gergő, aki tény és való, hogy utálta a sajtos chips szagát.

- Jöhet - tartottam felé a markomat, mire beleszórt egy jó nagy adagot. - Köszöntem - dobtam bele a számba egyből, vagy három - négy darabot.

- Nem szólt semmit egyébként, pedig azt hittem, hogy ki fog akadni - válaszolt visszamenőlegesen a kérdésemre Gergő, amit még Dominik hülyéskedése előtt tettem fel neki.

- Lazán kezelte akkor - sepertem le a chips morzsákat a kezemről, majd az újabb adag rántottás tányérra gyorsan kipakoltam a paradicsomokat.

- Tessék Gerda - tolta elém a furcsa poharat Peti, amiből kissé furcsa, nem túl bizalomgerjesztő illatok áradtak, de azért hálás elmosolyodva elvettem tőle.

- Csere - nyújtottam az irányába a megpakolt tányért, amivel visszament az asztalhoz.

- Valamilyen olyan... - szippantott nagyokat a levegőbe Gergő. - ...olyan bodzaszörp illata van.

- Én nem érzem - vettem egy mély levegőt, de semmit ilyesmi aromákat nem érzékelt az orrom. - Szerinted erre rákérdezzek? - forgattam a joystickes bögrét, alaposan szemügyre véve.

- Valami nyereményjátékon kapta, de inkább ne, mert belekezdene abba, hogy milyen rekordokat döntött meg és annak sose lenne vége - kavargatta az utolsó adag tojást Gergő, én pedig csak egy "vettem" stílusú biccentéssel, annyiban hagytam a témát, majd beleittam a kávéba. Hát nem viccelek, hogy még a könnyen is majdnem kicsordult, miközben ahogy egyre jobban csúszott le a torkomon magába kerítettek az az érzés, hogy vissza fog jönni. Azonnal betoltam vagy 3 koktélparadicsomot a számba és gyorsan rágva igyekeztem elnyomni a hányingeremet.

- Megvan, hogy... - nyeltem le a paradicsomot és mélyeket lélegezve, hajtogattam a fejemben folyamatosan, hogy "nem hányhatod el magadat". -...minek volt bodza illata - jelentettem ki, mert én nem tudom, hogy mégis hogyan sikerült ez Petinek, de esküszömre mondom, hogy a víznek bodza íze volt, ami keveredett a se édes, se keserű kávéporral.

- Mivan? - röhögte el magát hitetlenül Gergő.

- Miért sírsz Gerda? - furakodott be Dominik, aki szerintem kezdte megelégelni, hogy rajta kívül már mindenki lakmározik.

- Csak mert...- akadtam meg egy pillanatra, ahogy letöröltem azt a kettő könnycseppet, ami végigfolyt az arcomon. Közben Petire sandítottam, aki nagyokat pislogva várta, hogy mégis mit fogok mondani. - ...mert nagyon meleg - kamuztam, megkímélve, hogy halálra szívassák őt a haverjai és inkább a mikró felé fordulva, nekik háttal, nyugtatgattam a zavargó gyomromat. Eléggé gáz lenne, ha telibehánynám a mosogatót.

- Ez valami dzsembori? - kérdezte hirtelen egy olyan hang, amit nem lehetett párosítani se Gergőhöz, se Szabihoz, Dominikhoz, de még Petihez se, így csak félrekaptam a fejemet, hogy csekkoljam ki érkezett meg, reménykedve, hogy van valami újabb haverja a fiúbandának. Mázlimra Dávid állt meg a konyha bejárata előtt, felmérve a terepet. A szokásos életunt, semmit kifejező arcán egyetlen ideg nem rándult meg, amiből következtethettem volna, hogy mi is a véleménye vagy benyomása, de ő az a fajta ember, aki ha nem mond semmit, akkor nem tudni kiolvasni a mimikájából, hogy mi is játszódhat le a fejében. Biztosan nem versenyeznék vele, hogy ki tudja tovább tartani a pókerarcot, mert szerintem ő születése óta ezt gyakorolja, amiben mára mester lett. Azonban nem tudtam nem észrevenni a pólóját, ami persze fekete volt, mert az ember a fekete szín nélkül nem tud élni, amin bazinagy fehér betűkkel egy " NO PHOTO" felirat volt, alatta pedig jóval kisebb betűmérettel: "warning: if you do, i will probably kill you". Ötletes. - Csak a mikróhoz jöttem - jelentette be, majd bármiféle reakció elhangzása előtt, elindult Gergő meg felém, ugyanis pontosan mellettem volt a konyhai eszköz.

- Csatlakozol hozzánk? - invitálta meg Szabi egyből, mintha akkora nagy haverok lennének, hogy ki nem hagyná az ilyen alkalmat.

- Semmiképp - válaszolta anélkül, hogy rájuk nézett volna.

- Bhráncsolni fogunk pedig - fokozta Dominik, valami borzalmas angol kiejtéssel, telerakva felesleges "H" betűkkel a szót.

- Akkor meg pláne - vágta rá azonnal zsigerből, mire én csak forgattam a szememet, Gergő pedig, ha jól láttam, csak épphogy megcsóválta a fejét, miközben elmosolyodva kipakolta Dominiknak a rántottáját.

- Juj, várj - húztam magam elé fél kézzel a mikró elé kirámolt zöldségeket, hogy ki nyitja nyitni az mikrot. - Nem azt mondtad, hogy nem vagy hajlandó megenni olyat, amin szezámmag van? - akadt meg szemem a hamburgeren és még véletlenül sem az kérdőjeleződött meg a fejemben, hogy egyáltalán hogyan képes ilyenkor ennyire nehéz kaját enni.

- Nem is az enyém, hanem a Fischeré - vonta meg a vállát.

- Fischer?

- Ja. Lázár - tudta le a "magyarázatot". Tehát jár ide valamilyen ilyen nevű tag. Kérdően csak Gergőre pillantottam, aki egyből tudta, hogy mit is akarok, viszont csak a száját elhúzta és óvatosan megcsóválta a fejét, hogy passzol és ő sem tudja, kiről van szó.

- Ez valami új? - böktem rá a kézfejére, amin ahogy a fény ráesett, megcsillant a fólia.

- Aha, majd megmutatom. Gergőé hogy tetszett? - érdeklődött, én pedig felhúztam magamat a pultra, miközben Rékasinak adogattam oda a szemetet, amit egy kukászsákba dobált bele.

- Még nem látta, de imádni fogja - felelte helyettem.

- Persze - hagytam rá egyből, mert kinézem belőle, hogyha olyan kedv kapja el, akkor akár egy szimpla mosolygós fejet is képes magára varratni.

- Figyelj már Dávid, rám is varrnál, hogyha szépen megkérnélek rá? - kérdezte Dominik, miközben elvette a csak neki megpakolt tányért.

- Nem - közölte Dávid egyszerűen, majd ahogy csippant a mikró, kiszedte belőle a burgert. Ennyit bírt összesen és esze ágában sem volt maradni, még úgy sem, hogy én is meg Gergő is jelen voltunk.

- Hé, most miért? Fizetnék érte.

- Keress valakit, aki a szakmában dolgozik - mondta végszónak, majd befordult a sarkon és eltűnt a sötét folyosón.

- De neked akkor, hogy csinálta meg? - akadtam meg egy aprócska tényen. - Ő nem tetoválóként is dolgozik részmunkaidőben?

- Nem - rázta meg Gergő a fejét.

- De akkor... - pörgött az agyam ezerrel, hogy ez mégis hogyan kivitelezhető akkor, amikor is megszakította a folyamatot valami.

- Áááá - jött egy horrorfilmbe illő orbitálisan hangos üvöltés, amit villacsörömpölés követett. Szabi leejtette a villáját.

- Anyám, kit ölnek éppen? - fordult a folyosó irányába Peti, mintha bármit is látott volna az ülőhelyzetéből.

- Biztos valamelyik csaj látott egy pókot - legyintett egyet Dominik, akit nem igazán hatott meg a hallottak. Szerinte csakis emiatt sikíthat egy lány.

- Vagy rájött, hogy DiCaprio lassan 50 éves lesz - tűnődött el Szabi, mire összenéztünk Gergővel, aki csak a szemét forgatva árulta el szavak nélkül a véleményét. - Téged ez hogy érint Gerda?

- Sehogy. Nem vagyok a rajongója - vonta meg a vállamat. - Körülbelül kettő filmet láttam tőle és ennyi.

- Titanic meg a Rómeó és Júlia, mi? - tippelt egyből Szabi, én meg csak lesajnálóan néztem rá.

- Ugyan kérlek. Nem fogok elpazarolni csomó időt arra, hogy a mindenki által ismert "meghalt a szerelemem" sztorikat nézegessen, legyen szó akár öngyilkosságról vagy hajóbalesetről. Egyszerűen nem érdekel. A Wall Street farkasát meg a Don't Look Upot láttam, de elég is volt - magyaráztam, miközben a lábamat lóbáltam. - Bele is aludtam, úgyhogy csak a fele van meg a történetnek, de Luca miatt meg kellett nézni. Na ő nagy fan.

- Luca? - nézett rám furcsán Szabi, mint aki még életében nem hallotta ezt a nevet és lerítt róla, hogy most nagyban keresi Control F-el a mogyoró méretű agyában, hogy ki is lehet ő.

- Aha, a mostohahúgom - segítettem be a keresésben, azonban továbbra is értetlen fejet vágott.

- Tudod Fülöp húga, aki azzal Kristóf gyerekkel kavar - próbálta egyenesbe rakni őt Dominik is, aki természetesen tudta, hogy kiről van szó. Szerintem ő az, aki mindenkinek a nevét tudja, pluszba még archoz is párosítani. Egy két lábon járó adatbázissal ér fel ilyen téren.

- Aki abnormális? - kérdezett vissza Szabi, mire Gergő csak bólintott egyet.

- Ha ezt Fülöp hallaná büszke lenne - jegyeztem meg, mert az elsők között szerepel, aki előszeretettel szidja a csávót.

- Miért?

- Mert utálja a gyereket - feleltem egyszerűen.

- Hallod, hallod, hallod, hallod - robbant be konkrétan Eszter nagy lihegve, gondolom úgy rohant, mint aki az életéért küzd.

- Ezt meg mi lelte? - vihogott fel Dominik, miközben egy fél paprika kiesett a szájából.

- Mi van? - szaladt ráncba a szemöldököm, mert ő sose szokott rohangálni, kivéve, hogy részeg. Mert akkor előszeretettel bújócskázik is.

- Azonnal velem kell jönnöd - kapkodta a levegőt, előregörnyedve, a térdén támasztva magát.

- Baj van? - ébredt fel bennem azonnal a rossz előérzet, mert ő nagyon nem szokott így viselkedni.

- Majd csak lesz ezután, de siess már... -  pörgött ezerrel.

- De még van benne meg amúgy is... - emeltem feljebb a csúnya bögrét, mire Eszter csak kikapta a kezemből, a szájához emelte és nagy kortyokkal másodpercek alatt kiitta a tartalmát.

- Ez kész - röhögte el magát hangosan Szabi.

- Most már nincsen, csak gyere már, mintha élnél - csettintgetett sürgetően, míg a másik kezével szinte lecsapta a kerámia poharat mögém nagy lendülettel. Csoda, hogy el nem tört.

- Jól van már - ugrottam le a konyhapult tetejéről, majd magamra rángattam a kabátomat, amilyen gyorsan csak tudtam.

- Eszter, te mindig meg tudsz lepni - jegyezte meg Dominik elismerően.

- Amúgy ezt a borzalmasan okádék kávét kinek sikerült ilyen jóra megcsinálnia? - kapta fel a táskámat a Gergő székéről, ezzel is felgyorsítva a tempót. - Te meg miért nem öntötted ki? - lökte nekem a cuccom, ahogyan felé léptem. - Csók, puszi nektek - intett egyet, majd a kezemen rántva egy nagyot, amitől majdnem pofával előre elborultam, futólépésben kezdett el maga után rángatni.

- Sziasztok - lóbáltam meg a karomat, mert ezt még el tudták csípni, miközben Eszter tempóját vettem fel, aki már a lépcső felé robogott szélsebesen. - Állj már meg! Mégis mi ez az egész? - nyúltam utána, mert természetesen hamarabb beértem őt, mint ahogy elterveztem, így pont a lépcsőfordulóban állítottam le.

- Olyan dolgokat fogunk most kideríteni Gerda, ami sorsfordító - lihegett erőteljesen.

- És ha nem érdekel?

- Hidd el, hogy nagyon is érdekel téged.

[...]

Üdvözlök mindenkit 2023 első, kimondottan hosszú részének a végén.

Először is boldog újévet kívánok mindenkinek, reménykedem benne, hogy sokkal, de sokkal jobb lesz, mint a 2022-es.

Kicsit megkésve, de a 2022-es év... "felmérésszerűségen", az alábbiak lettek az eredménye:

év sztorija: Extázis

női főszereplője: Gerda és Stefi, akiket ugyanannyian írtak

férfi főszereplője: Gergő

kedvenc mellékszereplő: Dávid (ezen mondjuk eléggé meglepődtem)

kedvenc jelenet: sokan említették azokat a bizonyos vízbelökős jeleneteket, amikor Gerda és Gergő Stefinek a tortájáért mennek, a Gringó becenév első megjelenése, Stefi és Konrád összes vitája

Mi is várható 2023-ba az oldalamon?

Új történetet nem tervezek, mivel egyszerre fut az Etalon és a mi amor (amivel kapcsolatosan már ebben a részben is lehetett átfedés látni, aki alaposan elolvasta), elég lesz azokkal foglalkozni, ugyanis mostanság hobbimmá vált a hosszú, végeláthatatlan részek megírása. Ezeket igyekszem majd rendszeren hozni, azonban az államvizsga miatt nem biztos, hogy olyan időközönként fog érkezni, mint ahogy azt én szeretném.

Viszont, ha már Dávid lett 2022 mellékszereplője, akkor elárulhatom, hogy kimondottan nagy szerepe lesz, sőt az is lehet, hogy főszerepe...nem biztos, hogy ebben a sztoriban...

Lesz itt minden, mint a búcsúban: a fiúbanda rendesen fog szerepet kapni, jellemfejlődések tömkelege, Stefi és Konrád kibékülése (?!), Miléna felbukkanása, aki mély benyomást fog egyesekre tenni, Gergő és Gerda hullámvölgyei, mind egyénileg, mind pedig a kapcsolatukat illetően, a Balla / Czenger család szétesése...szóval jó sok minden vicces és kevésbé vicces téma.

Ti milyen jeleneteket olvasnátok szívesen a CJE szereplőkkel?

Nemsokára érkezem a következő résszel, ami pontosan onnan veszi fel a fonalat, ahol ennek vége szakadt, valamit a mi amorba is jön a frissítés valamikor...