Még szerencse, hogy tegnap elmentem futni, ugyanis amikor hajnalban megszólalt az ébresztőm és elvánszorogtam az ablakig, félig csukott szemmel, remélve, hogy a friss levegő majd felkelt, nemhogy szellőztetni nem tudtam, de még futni se elmenni, ugyanis konkrétan szakadt az eső. Átkoztam is magamat rendesen, amiért elaludtam füllhallgatóval a fülemben, hiszen simán hallani lehetett volna hangos és egyenletes kopogást a bukóablak üvegén keresztül, és nem kellett volna felkelnem ezért, majd pedig kínkeservesen visszaaludni utána.

Pedig olyan szépen elterveztem az utolsó, egyetem kezdése előtti vasárnapom menetrendjét. Mivel nem kellett mennem dolgozni, így délelőtt nemcsak a futást tudtam volna le, hanem kitakaríthattam volna a szobámat, valamint ráfért volna már egy alapos rendrakás is. Délután pedig elugrottam volna Gergő elé, segíteni kicipelni a cuccát a külvárosba, majd pedig otthon hajat mosni és mentálisan felkészülni a hétfőre, amikor is kezdetét veszi az újabb őrület. Nem is értem, hogy miért nem tudunk később kezdeni egy héttel, mint a többi egyetem 60%-a, miért kell ennyire ragaszkodni ahhoz, hogy szeptember legelső hétfőjén már töltsük fel ismételten az előadóteremeket, de hatalmas kitolás az egész. Már előre látom, hogy szeptember 3-a reggel, már el akarom átkozni majd az egész univerzumot. Hiába van már hivatalosan, naptár szerint már szeptember hónap, nekem ez még mindig augusztusnak számít, sőt egészen addig annak számítana, amíg el nem kezdődik a tanítás. Ha ez októberben lenne, akkor is nekem addig augusztusnak számítana a szememben.

Persze az időjárás, nemcsak a programtervezetemet írta át, hanem jól elintézte, hogy a hangulatom is olyan borús legyen, mint a felhőkkel borított ég. Semmihez sem volt kedvem, ezért alakult úgy nap, hogy egészen ebédig sorozatot néztem Fédrával, aki bekuckózott a szobámba reggeli után. Micsoda izgalmas, kérkedésre alkalmas esemény...

Mindezt tetézte az is, hogy miközben nagyban ment a Hannah Montana maraton, érkezett egy üzenet Gergőtől, hogy hamarabbi vonattal jön, merthogy még valami dolga van, ami halaszthatatlan. Ennyit arról, hogy érdemes bármit is előre eltervezni.

- Soha többet ne engedd, hogy elmenjek Fülöppel bárhová - ígértette meg Luca délután a szobámban a fotelemben ücsörögve, míg a lábát maga húzta és az egyik díszpárnámat szorongatta. - Vagy neked is jönnöd kell.

- Axelt nem hívtátok? - kérdeztem, miközben téptem a hajamat a fésűvel a tükör előtt ácsorogva, mert ahogy az órára néztem, nem én fogom várni Gergőt, hanem ő fog rám várakozni.

- Dehogynem, csak közölte, hogy eleget látott minket, kimerítette rendesen már a napi keretet - idézte fel a bátyám szavait, amin valamiért nem tudtam meglepődni.

- Szóval akkor megint valami dokumentumfilmet bámult - fordítottam Axelről magyarra. Ismerem már annyira, hogyha hasonló indokkal mond le valamit, bizony a tévéműsor a hibás. Csak nem hangoztatja, mennyire odáig van ezekért, mert állandóan kap érte megjegyzést. Anyám legutóbb közölte vele, hogy rémunalmas gyerek és hamarabb bealudna, ha a lakásában élne vele, mint akkor, amikor ő maga volt kölyök. Na igen, azóta hasonló szövegekkel offolja a meghívásokat.

- Biztos Ramszesz életének titkai mentek - vette a lapot Luca is egyből.

- Rettenetesen izgalmas lehetett - forgattam a szememet, ugyanis nagyon nem az én műfajom a dokumentumfilmek. Tény, hogy vannak kivételek, amiket még én is megnéznek, mert érdekesek és képesek lekötni, de a legtöbb tökéletes arra, hogy hamar elaludjak. Értem, hogy okítanak, meg szélesítik a látókört, az alapvető műveltség növeléséhez hozzájárulhatnak, de én egyetemre járok, ahol reggeltől estig tömik a fejemet mindenfélével. Nem lehet felróni, hogy nem akarom, hogy a szabadidőmben egy televíziós csatorna is ezt tegye. - Volt Petrával bármi is? - váltottam témát.

- Megmondom őszintén, hogy nem tudom - vallotta be, mire én csak a tükörből néztem vissza rá furcsán.

- Mi az, hogy nem tudod? Egy közegben voltatok.

- Eleinte csak. Úgy volt, hogy bebuszoztunk, aztán közben valami Kingával összefutott Fülöp a városháztéren, aki nagyon magyarázott valamit neki, hogy jó lenne, ha többen is visszajeleznének, tudod az évfolyamtársad volt - írta le gyorsan a lányt, miután észrevette, hogy úgy nézek rá, mint akinél se kép, se hang nem volt. Így a névről meg, hogy egy suliba jártunk, csakis egyetlen személy ugrott be, de attól még fennállt az az opció is, hogy egy másik Kingáról van szó, így rákérdeztem a biztonság kedvéért:

- Ordítva beszélt?

- Aha - bólogatott hevesen, mire kissé fájdalmas grimaszt vett fel az arca és szerintem már megbánta a mozdulatot. Nem okos döntés másnaposan bólogatós kutyát játszani, miközben alapjáraton szétakar szakadni a feje. - Ő hadovált össze - vissza, aztán szerencsére elhúzott, mert a Klaudia, tudod Gergő volt barátnője várt rá, mi meg amúgy Darenékre, akik késtek egyébként és, hogyha időben odaértek volna, akkor nem kellett volna az a borzalmas diszkurzus. Úgyhogy pont váltották egymást, még elugrottunk enni egyet, hogyha Stefi nagyapjának a kajáldája zárva volt...

- Jó, hogy zárva volt, nem éjjel-nappal van nyitva - vágtam félbe, elvégre az egy rendes kifőzde, nem pedig gyorsétterem. - Este fél 12-kor mégis mit vártál? Hogy Hunor fog kiszolgálni? - vontam fel a fél szemöldökömet, miközben egyre erősödött bennem a deja vu érzés, így a történet hallatára. Nem is olyan régen volt az, amikor mentem hazafelé, Gergő pedig totál benyomva kóválygott ott, én megsajnáltam és még vártam a fuvart, hogy el tudjam juttatni a házukig, pont a városháztéren jelent meg Kinga, és pont Klaudia várt rá akkor is. Biztosra megyek abban egyre erőteljesebben, hogy nem léteznek véletlenek. Ennyit, amennyit tapasztaltam az elmúlt években, már nem normális.

- Ezért mentünk a mekibe. Mondjuk kinézem belőle, hogy bevállalná, de olyan élményekben lenne részem akkor, amire nem lettem volna felkészülve - borzongott meg már a gondolatától is, hogy mik történhettek volna meg abban az esetben. És nem. Nem akartam tudni, hogy mik játszódhattak le a képzeletében, akármit is mondott volna, mindent kinéztem volna Hunorból, hogy megteszi.

- Rá nem is lehet.

- Mindegy - legyintett egyet Luca, jelezve, hogy lényegtelen és inkább folytatja a mesélést. Eközben jobbra - balra döntve a fejemet próbáltam eldönteni, hogy mit kezdjek a fejemből kinövő szőrrel, mert ahogy jelenlegi állapotában kinézett, mindennek nevezhető, csak hajnak nem. Egyrészt tragédia, ahogy állt, másrészt összetapadt tincsekben, harmadrészt már kettő napja érett az a bizonyos hajmosás, viszont tudtam előre, hogy ma úgyis kellesz, tekintettel arra, hogy hétfőn mégiscsak új évet kezdek és ne az első napon nézzek már ki úgy, mint aki a kukából mászott elő, az elég lesz majd a másodikon, tehát inkább hagytam a fenébe az egész procedúrát. - Beállt a nyakad vagy mit csinálsz? - vette észre a kínlódásomat.

- Figyelek közben - válaszoltam, csak pont nem arra, ami érdekelte volna.

- Tudom, de mit művelsz?

- Szerinted magasra felkössem? - fordultam felé, hogy szemből lásson és a tükrön keresztül, míg megmutattam, hogy mégis hogyan képzeltem el. - Vagy lejjebbre?

- Ahhoz... - mutatott rá a már kiválogatott szettemre, amiben majd lecsorgok a redvás állomásra. - ...egyik se. Nyomd ilyen clean lookban. Középen válaszd szét, zselézd le oldalirányba és csattal fog hátul össze. Milliószor jobb és nem lesz nyomott fejed tőle - magyarázta, én pedig hallgattam arra, hogy miket mondott, cseppet sem gyanakodva, hogy át akar verni, hogy hülyét csináljak magamból. Egy: tök mindegy volt már nekem, megtettem már párszor önállóan is, kettő: hogyha hobbiszinten kísérletezik mindenféle tiktokon látott ötletekkel és eddi mindig sikerült neki marha jól, akkor én hiszek neki.

- Oké - hajoltam le a komód fiókjához, hogy kikotorjam belőle a tubus zselét és a hozzá való fésűt. - Ott jártál, hogy elmentetek enni - kanyarodtam vissza a tegnap éjjeli történethez.

- Igen, aztán alapoztunk a szobor előtt csövelve egy kicsit...

- Ugye tudod, hogy a közterületen történő ivászat jogszabálysértésnek minősül? - szakítottam félbe, míg kotorásztam a fiókban.

- Hallottam már róla - dünnyögte kedvtelenül Luca.

- Akkor ne lepődj meg, hogyha megbírságolnak, ha elhagy a szerencséd. Jéé - ültem le a földre, elkerekedett szemekkel.

- Csak nem egy hullát találtál?

- De, valaki sípcsontja van benne. Én is a kertből szereztem - hülyültem, ha már alapból baromságot mondott. - Ez ugye tudod mi? - emeltem ki a nagy kincset, ami a kezem ügyébe került. Luca már a csomagolásról azonnal rájött és ha eddig nem akart hányni, nem volt sápadtság jele rajta, akkor most igen. A rettenetet a szemében pedig nem más váltotta ki, mint Fülöpnek a dezodora, ami nem viccelek, hogy könnyfakasztó. Inkább legyen izzadt és büdös, minthogy hasonló illat áradjon belőle, meg a szobájából, meg igazából bárhonnan, ahol használta. Nem tudom, hogy egyáltalán mi vette rá, hogy megvegye, meg hogy lehet a szaglása ennyire rossz valakinek, de egy tragédiával ér fel. Miután pedig a szép szóból nem értett, az én figyelemelterelésemmel Luca kicsempészte és "pusztításra szánta". Azóta pedig a fiókomban hevert arra várva, hogy a kukások elvigyék.

- Miért nem dobtad ki már akkor, amikor sunyiban odatettem? - meresztgette a szemét, de már közel sem beszélt olyan hangerővel, mint eddig. Lehet tartott attól, hogy Fülöp hallgatózik, amit amúgy szokott, de amilyen állapotban láttam őt az előbb, csoda ha szerdára képes lesz felvonszolni magát a nappaliból a saját birodalmába.

- Elfelejtettem, jó? Ennyi erővel, hogyha te dobtad bele, akkor te is levihetted volna a szemetesbe - dobtam vissza. Majd felírom magamnak emlékeztetőül, hogy szabaduljak meg tőle. - Alapoztatok a szobor előtt...

- Aztán bementünk a klubba, és Izsákék voltak olyan jófejek, hogy direkt jól látható folyosón vonultunk hátra, hogy az a szutyok Ági tökéletesen lásson, és ez sikerült is, mert reagált az Insta sztorimra, hogy talizhatnánk, ha már én is itt vagyok. Sajnos miután Fülöp elhagyott engem, ez meg is valósult. Amúgy kár, hogy nem jöttél, nagyon jó volt a hangulat a zene is, Izsákék is akkora formák, hogy beszarás. Jó mondjuk Daren kicsit bunkó, de tűrhetően...

- Miért hagyott ott Fülöp? - akadtam meg az egyik momentumon. Oké, hogy most így leírja, hogy ő milyennek látta a két adott személyt, de nem vagyunk ugyanolyanok, szóval simán fennállhat az is, hogy amíg ez az Izsák "akkora forma" neki, addig nálam az utálom szintet fogja súrolja. Ha esetleg találkozom velük, majd eldöntöm, hogy melyik kategóriába sorolom őket.

- Egyet találhatsz.

- Megérkezett Kristóf? - sóhajtottam egyet, mert eléggé nyilvánvaló volt, hogy önszántából nem fog időt tölteni a sráccal. Ezt pedig, ahogy Luca egy "pontosan" stílusú pillantással megerősítette a tippemet, sikernek könyveltem el magamban. - Köszönt neki legalább?

- Valamit morgott, ami szerintem az akart lenni, de utána már nem találkoztam vele. Jóval később is ért haza, mint én, ahogy Szabina mesélte ebéd előtt.

- És Kristóffal minden rendben volt?

- Aha, most cuki volt, meg nem akarta, hogy mindenáron a Mártonékkal lógjunk együtt.

- Heti egy alkalom is ki van pipálva - jegyeztem meg halkan, mire a párnát, amit eddig ölelgetett nekem dobta. - Most mi van? - fordultam felé fésűvel a kezemben egy másodperc erejéig. - Én csak az alapján tudok megítélni bármit is, amit te magyarázol.

- Mégis hányszor mondtam olyan, hogy nem volt vele okés valami?

- Sok időd van? Mert össze tudnék egy listát is állítani akár - húzogattam ki pár hajszálamat, hogy ne legyen lenyalt fejem.

- Jó, meglehet, hogy párszor kikészített - adott nekem igazat Luca. - De most tényleg ari volt. Táncoltunk, meghívott pár körre, tök vidám volt ő, így én is, nem szólt be, amikor elkezdtem mellette üvölteni a kedvenc dalomat és még haza is kísért. Ettől több nekem nem kell.

- Nem akart itt aludni?

- Áá, tudod Fülöptől még tart mindig, főleg azután, hogy látta, hogy beszél Petrával és megkérdezte tőle ilyen haveri stílusban, hogy "csajozunk, csajozunk? Kell egy pár tipp?" - mélyítette el a hangját Luca, megpróbálva imitálni ezzel a barátjának a hangját. - Még bele is ütött a vállába, komolyan mondod neked Gerda, hogy még nézni is kínos volt.

- Mit reagált rá Fülöp?

- Nem hallottam, de nem valami szépet szerintem, mert kissé sápadttá vált Kristóf.

- Arany vagy ezüst? - mutattam felé a két kisebb karika fülbevalómat.

- Ezüst.

- Petrával mi is volt? - kanyarodtam vissza a kis beszélgetésünk legelejére, ugyanis ez még mindig homályban maradt. - Mert lassan mindenről lesz szó, csak a lényegről nem.

- A bárnál összefutottak, ott beszéltek is, be akarta hívni hátra, csak Petra nem akart jönni, meg valami olyasmi miatt fortyogott utána Fülöp, hogy még, hogy neki van szar ízlése - grimaszolt Luca amolyan "wtf" fejjel, mire én csak forgatni kezdtem a szemeimet. - Te ezt érted? - vette észre egyből a reakciómat.

- Még a buliján...

- Ami a nagymamádék volt házában volt?

- Aha, abban. Na ott közölte vele, hogyha nem lenne fos a zene, akkor a parti jó lenne. Erre ő bedühödött, hogy nem szólhatja le őt és azóta ez megy. Kommentelt a gólyatáboros videó alá is, amit Fülöp készített az EHÖK insta oldalára, de akkor ezek szerint még mindig megy.

- Szórakoztató idegesíteni Fülöpöt - vallotta be Luca, én pedig csak egyetértően bólogattam. Nem sok olyan téma, esetleg dolog van, amit magára vesz, netalán felhúzza, de ha találni egyet, akkor onnantól nagyon vicces, ahogyan viseli. Régebben rendszerint idegállapotba került, amikor a chipses zacskót valaki fejjel lefelé bontotta fel, így én előszeretettel tettem meg, kimondottan úgy, hogy a szemétől 50 centire legyen, hogy jól lássa. Ő meg megkattant és pufogott, de nem olyan módon, hogy a legszívesebben a földbe döngölné az ember, hiszen azt vagy Konrád vagy Gergő végzi szívesen, hanem úgy, hogy csak nevetni lehetett rajta.

- Meg tudom érteni Petrát. Főleg mikor ráncolja a szemöldökét és közben csücsörít, de észre sem veszi - elevenedett meg előttem a morcos Fülöp.

- Vagy amikor nagyon szorítja össze a fogait.

- Csoda, hogy még nem tört ki neki - bújtam bele a sötétszürke, inkább már fekete, túlméretezett pulóverembe óvatosan, mert nyilván amekkora fogyatékosság vagyok, először a fejemet teszem rendbe és utána öltözködöm, még véletlenül sem fordítva.

- Még - emelt ki egy szócskát Luca, majd mindketten a komódom felé kaptuk a fejünket, ahol a telefonom rezgett egyet, jelezve, hogy üzenetem érkezett.

- Ha Konrád az már megint, esküszöm, hogy holnap az első dolgom lesz, hogy valami nagy dózisú nyugtatót beadok neki intravénásan - trappoltam végig a zokniban a padlón, majd feloldva a készüléket, elolvastam a nekem szánt küldeményt.

"Késik még tíz percet ez a trágya vonat.

Nem tudom, hogy mikor küldi el, mert a térerő elmegy - visszajön - elmegy, szóval 16.55-re TALÁN beér" - futottam végig Gergő helyzetjelentő üzenetén, mire visszaírtam neki egy "jó"-t.

- Na? Konrád? - nyújtogatta Luca a nyakát, mintha látná úgy, hogy ki és mit írt nekem.

- Gergő - húztam le a töltőről a telefonomat, majd a farzsebembe csúsztattam, nehogy itthon felejtsem.

- Mégis mi... - akadt meg a késésében Luca, egy orbitális csattanás miatt, ami felhallatszott még a tetőtérbe is.

- SZÁLLJÁL LE RÓLAM! - ütötte meg a fülünk Fülöp rekedtes üvöltése a nappali irányából, ahol fetrengett. Még ezek szerint nem jutott el a következő szintre a józanodási folyamatban, hogy annyi lélekjelenléte legyen, hogy felmásszon a lépcsőn.

- Lehet megjelent előtte Jézus - magyaráztam Lucának, aki csak nagyokat pislogva nézett rám, hátha én értem, hogy mégis mi zajlott le. Hát peche volt, ugyanis nem látok át a falakon, így tippem sem volt.

- Nem lennék meglepve - tápászkodott fel a fotelemből, majd utánam szedve a lábait, robogtunk le a lépcsőn, lecsekkolva, hogy mégis milyen káosz törhetett ki újból.

- Na én most nem vagyok meglepve - csóváltam meg a fejemet az utolsó előtti lépcsőfokon topogva, ahogy realizáltam, hogy miféle balhé zajlott. Fülöp a kanapé előtti szőnyegen ücsörgött, a könyökét a bútor felületének támasztva fogta a fejét, még Fédra pedig vigyorogva büszkén terpeszkedett szét törökülésben azon a helyen, ahol eddig a bátyja aludt.

- Ti mit műveltek? - érdeklődött Luca, aki milliószor jobb állapotban volt az éjszakázás után, mint Fülöp.

- Nem engedte, hogy játsszak a telefonján - vonta meg drámain a vállát Fédra. - Ezért bosszút kellett állnom.

- Úgy, hogy ráugrottál? - igyekeztem megérteni a húgom gondolkodását, miközben előszedtem a hordozható kávéspoharamat a szekrényből.

- Nem szimplán rámugrott - fortyogott Fülöp azonnal.

- Hanem? - vontam fel a fél szemöldökömet, majd egy pillanatra felnéztem, de továbbra is változatlan volt a helyzet. Luca a lépcsőn, Fülöp a földön, Fédra a kanapén.

- Az érzékeny gyomromat becélozva szemtelen módra, kitaszított a nyugalmas zen zónámból - mondta halál komolyan, nekem pedig a kezem megállt a kávéöntés folyamatában. Hogy mégis mi baja van?!

- Meghalt valaki? - sietett be anya az udvarról, habár nem tudom, hogy mégis mit tudott odakint szorgoskodni, ugyanis minden tiszta sár volt, köszönhetően az egész napos esőnek.

- A bélflórám - vágta rá azonnal Fülöp kínlódó arccal.

- Az nem számít - hagyta rá egyből anya, miután felmérte a terepet a szeme megakadt azonban rajtam. - Te mégis hová készülsz?

- Az állomásra - feleltem, míg ráerősítettem a tetejét a poharamra, megelőzve ezzel is, hogy nehogy kiömöljön a tartalma. - Tegnap szóltam - tettem hozzá, mielőtt elkezdődne a faggatós cunami, hogy minek megyek, miért megyek, mivel megyek, elvégre én nem tehetek arról, hogy sokszor oda sem figyelnek arra, amit bejelentek. Bizonyítékként még a táblára is fel van írva, innentől meg már nem az én bajom.

- Ica mama? - vette észre a hiányzó személyt a körünkből az anyám.

- Nézi a török sorozatát a szobájában - adott helyzetjelentést Fédra, aki valószínű, hogy vele volt. Eddig. - Anyaaa - kezdett bele a hisztibe egyből, amikor Fülöp egyszerűen arrébb tolta őt, majd hogy kényelmesen elférjen, az ölébe helyezte a jetilábait. - Nem engedi, hogy játsszak a telefonján. Szólj már rá!!

- Máson nem tudsz? - sóhajtott egyet anya fáradtan. Durva, hogy Fédra egyik pillanatról a másikra képes egy fiatalabb, majd később pedig egy idősebb kiadásában funkcionálni. Most játszani akar, tíz perccel később meg azt nézni, hogy hogyan csináljon olyan hullámokat a hajába, mint amilyen Hailey Biebernek van.

- Nem, mert azon van a haladásom és olyan rossz lenne elveszíteni - biggyesztette le a száját Fédra.

- Tessék itt van, csak fogd be - lökte oda neki a mobilját Fülöp, akinek már zsonghatott a feje eléggé rendesen, hogyha ilyen könnyedén feladta.

- Látod? Ennyit nehéz lett volna korábban is? - vigyorodott el gúnyosan Luca.

- Juj, ez nem én voltam, de valami Petra írt neked - tette fel a kezét védekezően Fédra, mire Fülöp egyből felkapta a párnáról a fejét.

- Ki az a Petra? - kérdezte anya kíváncsian, Fülöp reakcióra láttán.

- Senki - közölte Fülöp fennhangon, még mielőtt bármelyikünk is reagálhatott volna.

- Ühüüm - vontam fel egymás után kétszer a szemöldökömet, míg a kávémat letettem a tükör előtti polcra és a kabátokat tároló szekrényről, kihalásztam a tegnap csak lehajított vászontáskámat.

- Te csak ne húzogasd a szemöldöködet, jó?! - szórtak szikrákat a szemei . - Hova mész? - kiabálta utánam, amikor észrevette, hogy már a sneakeremet varázsolom fel magamra.

- Petrával találkozni - kamuztam zsigerből. Elvégre ki kell használni, amikor cintányéroznak a fejében a majmok és semmire nem tud összpontosítani, még arra se, hogy kinek mi a programja, amit már hetek óta tud.

- Oda ne merj menni, hallod?! - jött tőle egy kiss ingerültebb hangon a válasz.

- Majd megmondom neki, hogy puszilod őt sokszor - horkantottam egyet a mondat végére, majd az akasztóról lekapva az általam babarózsaszín, golyó alakú, szőrgombóccal díszített kocsikulcsot, behúztam az ajtót, hagyva, hogy dolgozzanak az agytekervényei.

[...]

- "Well your smile is hot, so never stop
Playin' with my heart and bringin' me to the top." - csendült fel a következő, Ivan & The Parazol szám a playlistemből, aminek a kezdősorait sajnos nem hallottam, ugyanis teljesen elnyomtam.

- Menjél már!! - üvöltöttem tulajdonképpen a szélvédőnek, merthogy az előttem haladó, vagy jobban és ő pontosan fogalmazva nem haladó sofőr, egészen biztosan nem. - Zöld a lámpa, hát haladjunk már! - nyomtam rá a dudára, reménykedve abban, hogy észbekap és elindul végre, mert ha nem akkor nem kizárt, hogy kiszállok és az ablakon keresztül fogom elindítani őt. - Na végre - szorítottam rá a kormányra, majd kilestem oldalra, hogy a szemből jövő sávból jön-e valaki, de amikor realizáltam, hogy még kellő távolságra van, gyorsan kielőztem az elmúlt perceim megkeserítőjét. - Istenem, hogy 70 felett már el kellene venni a jogsit mindenkitől... - puffogtam magamban, ahogyan azért rálestem az általam megátkozott vezetőre, aki nem más volt, mint egy öregember, aki úgy rá volt hajolva a kormányra, hogy csodálom a feje nem tapadt rá a szélvédőre.

Ezért is utáltam a belvárosba bemenni kocsival, mert mindig felidegesítenek. Nem elég, hogy nagyon lassan lehet haladni, főleg azóta, hogy újítják fel az egyik főutat, így terelve kell közlekedni, de még, hogy ilyen gyökkettesek gyülekezője haladjon előttem, az maga az idegállapottal egyenlő.

Alapesetben nem esne útba, hogy átvágjak a fél városon a vasútállomást megcélozva, de mivel az a szemét kitalálta, hogy még Foodpandát is játsszak el neki és szerezzek kaját, kénytelen voltam a plázába beugrani. Igaz, hogy hozzánk nem messze is van egy hely, ahol lehet kínait venni, de attól egyszer Andornak ételmérgezése volt, úgyhogy nem kockáztattam. Habár jobban belegondolva semmi baja nem lett volna Gergőnek, maximum egy kis hasmenést kapott volna, de azt meg kibírja.

- "Tájékoztatjuk a kedves utasainkat és a vonatra várakozókat, hogy a menetrend szerint 16 óra 30 perckor Budapest Keleti pályaudvarról érkező InterCity forgalmi okok miatt előreláthatólag 25 percet késik. Kérjük szíves türelmüket és megértésüket" - recsegte a hangosbemondóba a tipikus és jól megszokott MÁVos hang, miután leparkoltam és már fél lábbal kiszálltam az autóból.

- Remek - álltam lábujjhegyre, hogy a kinti kivetítőt, ami jelezte az érkező és induló vonatokat, lecsekkoljam. Rögtön kiszúrta a szemem a legtetején ékeskedő járatot, ahova 17.05 volt kiírva, hogy ideért. Ennyit arról, hogy 55-re itt lesz. Hogyha annyiszor kapna fejújítási pénzt a MÁV, ahányszor sikerül betartani a menetrend szerinti időpontokat, akkor a szocialista vonatok összessége közlekedne a mai napig az elavult síneken.

Ahelyett, hogy a bementem volna az utastérbe, inkább visszaültem a kocsiba, elvégre ez milliószor kényelmesebb, mint a fapadok és nem is támadnak le a parfümárusok vagy a kéregetők.

Jobb dolgom híján, inkább úgy döntöttem, hogy megnézem a Konrád által készített tegnapi BBB-ről szóló dokumentációt, ami Eszter elmondása szerint "haláli". Nem igazán tudok meglepődni azon, hogy amibe be van vonva a Bogdán család, az más jelzőt nem tud kapni. A chatcsoportban azóta nyilván pörgött a beszélgetés és a sok röhögős fej, így eléggé sokat kellett visszalapoznom, mire végre elértem az első videóhoz a háromból, ahol egyből Ráday arca fogadott, aki maga önmagát vette a telefonnal.

" - Itt is vagyok a BBB helyszínén... - élte bele magát a tudósító szerepébe egy másodperc erejéig.

- Jó, hogy itt vagy, de be lehetne fogni most már igazán - szakította félbe Stefánia mérges hangja egyből.

- Szóval jó, hogy itt vagyok, ha?! - vonta fel a szemöldökét Konrád, majd fordult a kameraállás és már a kék hajú lányt lehetett látni, miközben csavarhúzóval a kezében, buherált valamit az egyik ajtókilincsen.

- Szűnj már meg létezni - dünnyögte fel sem nézve.

- Talán nem örülsz nekem?

- Vannak olyanok, akik örülnek neked, mint a nagyapám például, de engem nagyon más érzés kap el a jelenléted miatt.

- A boldogság, mi?

- A hányinger. De gyakori az erős késztetés arra is, hogy a boldogságom miatt benyomjam a szemedet - egyenesedett ki hirtelen, majd megrángatta a kilincset, ami jóhogy nem esett ki. helyéről. - Na, így ni - csapta össze a kezét Stefi, mint, aki jól végezte a dolgát.

- Ez nem a Hunor szobája? - kérdezte Konrád, teljesen elengedve az előbbi beszólást a füle mellett.

- Dehogynem, viszont ha egy szót is szólsz a nagy cimbidnek, akkor motorodhoz szerelőt kellesz hívni - mutogatott a csavarhúzóval felé böködve."

- Jézusom - nyomtam rá a másodikra kissé félve, ahol jó pár óra eltelhetett, mivel már nem volt olyan világos, mint az első videón.

" - Minek hívtátok őket? - telítette ki a felvételt Soma, aki mellett ott ácsorgott Lehel, valamint az első felvételen mutatott ajtófélfának támaszkodva Hunor is.

- Veróék ugyanolyan családtagok, mint nagyapa vagy, mint Olíviáék - magyarázta Lehel a kis kupaktanácsban, kezében egy pohárral, ami átlátszó valamivel volt félig. - Amúgy is apa ötlete volt, hogy ő részéről is jöjjenek el valakik.

- De pont ők? - sóhajtotta Soma és mintha ki lett volna merülve.

- Jaja, rémunalmasak. Mindig olyan furcsán bámulnak rám - fonta össze maga előtt a karjait Hunor, majd jobb irányból előkerült Stefi is.

- Talán, mert olyan fejed van, mint egy vakondnak miután lefejelte az lapátot - vigyorodott el gúnyosan a lány.

- Stefikém, most ez az érett, felnőtt férfiak beszélgetése. Semmi keresnivalód közöttünk - viszonozta Hunor egyből a kedvességét, csakhogy az ikertestvérét sem kellett félteni, aki kapásból reagált is rá.

- Akkor te meg az a majom... - mutatott rá valószínű Konrádra, ki rögzítette az eseményeket. -...mégis mit csináltok itt?

- Nem vagy poénos még most sem - morgott Ráday azonnal, majd erőteljes kutyatappancsok padlóhoz való csattanásai hangosodtak egyre inkább.

- Remek, nagyapa megérkezett - fújtatott egyet Soma, akivel amúgy sose beszéltem még, sőt Lehellel sem, hiába voltam már a rezidenciájukon. Az ismertségünk kimerült abban, hogy látás alapján felismerem őket.

- Fúú, ez a kutya az idegeimre megy - lökte el magát Hunor, miután valószínű, hogy az ő szobájába szaladt be az egyik eb, de nem lehetett látni, hogy melyik. - Menj már innen ki! - kiabált Hunor valahonnan a szobájából, Stefi pedig hirtelen előrántott a zsebéből egy kolbász darabot.

- Mopszika, nézz ide - ordította el magát, míg szorosan az ajtóhoz settenkedett. Soma meg Lehel pedig először összenéztek, majd a húgukat figyelték, ahogyan manőverezik. - HÁH - dobta el a folyosó egyik végébe a kolbászt, mire a kis fenevad, mint egy faltörő kos olyan erőbedobással futott utána. Stefinek pedig ennyi kellett, becsapta maga előtt az ajtót és a zsebéből kihúzott egy kulcsot, majd miután kattant a zárban, rányomott egyet a kilincsre, ami hangos csörgéssel leesett a helyéről a padlóra.

- Te meg mégis mit műveltél? - kérdezte Lehel döbbenten, Soma pedig valami olyasmit dünnyögött, hogy őt már semmi és senki nem tudja meglepni ebben a családban.

- Győzök végre a BBB-n - csapta össze a két kezét, mint aki jól végezte a dolgát.

- Mi a... - vett észre Hunor, nemhogy a kezében maradhatott a kilincs, köszönhetően, hogy Stefi kiszedte, de még kijönni sem tudott.

- Jó pihenést - ordította neki a húga nagyon röhögés közepette.

- Kijutok innen, esküszöm, hogy úgy neked megyek, hogy kétségbeesel - dörömbölt Hunor az ajtó másik oldaláról.

- Mégis miért kellett a kilincset kioldanod, ha amúgy is bezártad őt? - méregette Soma, Stefánia remekművét.

- Akármi is ez, adjál csak belőle - kérte el Leheltől a poharát, aki szó nélkül engedte, hogy elvegye tőle és beleigyon. - Mert ez egy pondró és muszáj voltam biztosra menni.

- És ha WC-re kell mennie? - akadt meg egy bökkenőn Lehel.

- Ott van egy fikusz, ami már vagy fél éve kihalt. A cserepe megteszi - legyintett egyet Stefi.

- És a víz meg a kaja? - faggatta őt Lehel továbbra is.

- Szerinted miért hozzá fut be Mopszika mindig? Hát annyi kaja van a szobájában, hogy egy gyorséttermet nyithatna belőle - forgatta a szemét unottan Stefi. - Ha bárki kérdezné, hogy miféle hangok jönnek innen... - mutogatott maga köré, amivel az emeletre szeretett volna célozni. - ...mondjátok azt, hogy egy poltergeister.

- Egy szellem? - fordította le gyorsan Soma, amit a húga mondott.

- Aha, elvégre pontosan ugyanazt csinálja, amit a szellemek. Kísértenek.

- Szerintem őt örökbefogadtuk - jelentette ki Soma, még mielőtt megszakadt volna a második felvétel."

Kissé félve kattintottam rá a harmadik, egyben utolsóra, hiszen ezek után már tényleg nem tudtam, hogy mégis mire számítsak.

"- Édua, hová tetted a széntablettát? - kérdezte Stefi apja, miközben kotorászott valami vörös dobozban, Konrádból pedig mindössze az asztalnak támasztott lába látszódott, ami alatt Dingócska feküdt. Lehel pedig vele szemben feküdt végig, és az udvarról beszűrődő zene ritmusára dobolt a kanapé karfáján a lábaival.

- Én mondtam, hogy ne tartsunk ilyen baromságot, mert csak a baj lesz belőle - fújtatott az anyjuk, majd arrébb tolta a férjét, hogy átvegye a keresést.

- Mégis milyen baj lett most? - nézett rá az anyjára Lehel. - Nyertem.

- Addig fogsz nyerni, amíg ki nem megyek innen és Lénárd szaros pelenkáját a képedbe nem törlöm - üvöltötte valahonnan Stefi, akit nem mutatott a felvétel.

- Igen úgy nyertél, hogy az egyiknek hashajtót adtál, a másikat meg odabilincselted az ereszhez - vágta rá dühösen Stefi anyja és annyira látszódott a felvételen keresztül a kettejük között lévő hasonlóság, hogy le sem tudták volna tagadni, hogy rokonok. Mindkettőnek ugyanolyan mogorva, "megöllek" üzenetet sugárzó nézése van, amitől megáll az ütő az emberben. 

- Aljas módon - szólta le egyből az apja őt.

- Richárd, a győzelem az teljesen mindegy milyen áron, de győzelem. Akkor is ha szabályok szerint van játssza és akkor is, ha nem - lökte le a kanapéról a nagyapjuk Lehel lábát, hogy odaférjen ő is. - Hunor hol van egyébként? - vette észre, hogy egy családtag bizony hiányzik.

- Odaszikkadt a növénye mellé szerintem - felelte Konrád, a nagyapjukon meg látni lehetett, hogy még így sem tudja, hogy mire menjen pontosan ezzel a válasszal.

- Ha foltos ott a fal, akkor ne nézzétek meg micsoda. Nem tud célozni - tette hozzá Lehel.

- Gyűlöllek - mászott ki Stefi négykézláb valahonnan, majd úgy maradt a földön és a hátát nekitámasztotta a falnak.

- Kit? - kérdezett rá egyből Ráday.

- Téged például kifejezetten - dobott felé Stefánia idegesen egy műanyag játékautót, ami valószínű, hogy a Lénárdé volt és nem pedig Hunor szokott vele unalmában játszani."

- Én ezt nem - nyomtam ki inkább még az alkalmazást is, hiába írogatott Eszter nagyon valamit. Teljes mértékben igaza volt, hogy figyelmeztetett azzal, hogy ez halálos, mert tényleg az. Komolyan Bogdánéknak egy reality kell, egészen biztosan leverné a Kardashiansékat.

Az órára lesve már 17.00-át mutatott és most az egyszer így visszagondolva, nem volt baj, hogy nem tudtam a rendes tempómban haladni az úton, így kevesebbet kellett várnom a vonatra. Viszont mire megtalálom a megfelelő peront, addigra be is ér, úgyhogy elhatároztam, hogy beindulok, főleg miután egyre többen szállingóztak kifelé. A kávéspoharam szívószálját rágcsálva zártam le a kocsit és egy hatalmas tócsát átlépve, igyekezve, hogy ne üssenek el a parkolóban váltakozó forgalom, szlalomoztam az állomásra.

Durva volt látni, hogy mennyien érkeztek vagy a gimibe vagy az egyetemre nagy cuccokkal, megkezdve egy újabb szakaszt az életükben. Úgy komolyabban azt sem tudom, hogy mikor voltam utoljára egyáltalán az épületben. Azt nyilván leszámítva, amikor hazajöttem Pestről, de, hogy vártam volna valakit, szerintem nem is volt. Dorina elé sem jöttem ki sose, mert ha nem apámmal érkezett meg, akkor általában olyan kora reggel, hogy én még nagyban aludtam, amíg ő utazott. Mama meg dettó ugyanez. Akárhányszor jön, mire felkelek, ő már reggelivel vár, mintha ez lenne a feladata. Kivétel ezalól az a pár alkalom, mint mondjuk a mostani is, amikor a délutáni járatot választotta.

- Khm, bocsi - szólított meg hirtelen egy tőlem vagy húsz centivel alacsonyabb, rövid hajú lány.

- Igen? - nyeltem le gyorsan a kávéadagomat.

- Nem tudnád nekem megmondani, hogy honnan indul ki a CJE-re a busz? Itt keringek már vagy tíz perce és egyszerűen nem találom - vakarta meg a tarkóját kínosan a szabad kezével, ugyanis a másikban a bőröndje fülét markolászta, míg a hátán egy bazinagy túrázó hátizsák volt, amibe szerintem még én is belefértem volna.

- Öhm... - forgolódtam a szememmel keresve a megfelelő táblát, hogy minél könnyebben oda tudjam őt navigálni és nem átküldeni, mindenféle bokron, meg tuján keresztül. Önmagában mondjuk eléggé vicces az, hogy pont én igazítok másokat útba, de olyan helyen, ahol jártas vagyok, nem okoz gondot. - Látod ott azt a táblát? - mutatottam a háta mögé, ahol éppenhogy észrevehető volt halványan a buszjelzés. Meg is tudtam érteni csóró lányt, olyan szinten benőtte a fák lombjai, hogy magát a jelzést, alig lehetett kiszúrni.

- Ühüm - felelte, miután lábujjhegyre állva bámult arra, amerre én mutattam.

- Na ha oda elmész, onnan indul az összes busz, vannak kiírások, hogy melyik járat merre megy. Keresd meg az egyetem logóját meg nevét és az le fog tenni az épülettől nem messze - magyaráztam neki, hogy mi merre hány méter. Egyszer véletlenül nem szálltam le a városháza téren, annyira nagyon benne voltam az Eszterrel való trécselésben és utána csak itt állt meg, így kénytelen voltam hazajutni valahogy, ezért is vágom a terepet.

- Oké, köszi - mosolyodott rám hálásan, mire megvontam a vállamat afféle "semmiség" stílusban és megkerülve őt, a bejárathoz mentem, ahonnan egyre többen és többen igyekeztek kifelé csomagokkal. Hamarabb beért volna a vonatja? Hát pont nem, mert ahogy a hármas peronhoz értem még sehol sem volt a szerelvény, csak messziről lehetett látni, hogy közeledik a kék szörnyeteg, viszont a maradék négy vágányon sem volt semmilyen szerelvény. Lehet ezek az emberek csak ideteleportálták magukat.

- " A hármas vágányra szerelvény érkezik. Kérjük a vágány mellett vigyázzanak" - mondta be a hangos a következő sablonmondatot, mire csak forgatni kezdtem a szememet. De nem hiányzik az én életembe az, hogy vonatozgassak.

"A dohányozni tilos táblánál vagyok" - írtam meg gyorsan Gergőnek SMS-ben a tartózkodási helyemet, még a vonat fékezni kezdett, mert annak aztán rohadt sok értelme lett volna, hogy ő kimegy, én meg itt várom, aztán ment volna a kóválygás, mint gólyafos a levegőben.

"Látlak" - érkezett meg szinte pár másodpercen belül a válasza, mire egyből felkaptam a fejemet, de én őt nyilván nem szúrtam ki a még igaz , hogy épphogy, de mozgó vonatról.

- Úgy, toldd át a lábamon - motyogtam magamban, miután ahogy megállt a vonat egy babakocsis nő, úgy döntött, hogy az ajtóhoz tömörül, mintha hamarabb fel tudna szállni. Nem akartam elkeseríteni, hogy nemcsak meg kell várnia, hogy az utasok a peronra varázsolják magukat, de még ez a végállomás is. Innen nem megy tovább, ha fel száll rá, akkor sem.

Kissé hátrébb húzódva bámészkodtam kiszúrni a megfelelő arcot, mielőtt felkentek volna az oszlopra, amekkora sunggal támadták meg a kijáratot. Komolyan a piacon nem indul meg a tömeg ennyire, amikor kikiabálják, hogy a krumpér akciós.

- Jaj az anyámat - húztam el a számat, ahogy megpillantottam a volt gimis évfolyamtársamat, Klaudiát az én irányomba húzni a bőröndjét, így a bajt megelőzve, kissé lehajtottam a fejemet, hogy ne vegyen észre. Nem hiányozna az életemből most az, hogy elregélje hogyan élte meg a gólyatábort, meg milyenek voltak a csapattársai, miért nem találkoztunk végül, amit megígértem neki még az első napon, tehát úgy az egész lényéhez nem volt kedvem. Mondjuk tény és való, hogy csúnya be nem tartani az ígértemet, de mentségemre legyen mondva, azután, hogy kimondtam egyből lestipstoppoltam, hogy nem fogok vele direkt módon összefutni és mivel a stip - stoppot nem oldal fel semmi, így ez a végleges verzió.

- Gyere nekem bazdmeg - szúrta ki a fülemet Gergő kifejezetten mérges hangja, majd egy pillanattal később már láttam is őt. És hát nemcsak a hangja, de a tekintetéből is áradt a düh. Pár nappal korábban láttam őt, így nem igazán tudott meglepni, meg transzba ejteni a megjelenése, azonban valamiért mégis elmosolyodtam miatta. A szokásos kutyaláncai nyilván ott csörögtek a nyakában, a megszokott koptatott hatású farmeréhez egy szintén koptatott lila pulóvert húzott, amit azonnal megirigyeltem tőle, olyan jól nézett ki. Nekem is kell egy olyan. Egyedül a mogyoróbarna haja volt másképp megcsinálva, hiszen eddig gondosan, zselével volt rögzítve, hogy ne lógjon a szemébe, most viszont a totális ellentétje mutatkozott meg, hiszen a tincsei takarták a homlokát. Hát igen, ez a megjelenése jobban is tetszik, de nem tudom megmondani, hogy miért. Lehet, mert sokkal természetesebb hatású.

- Nem találtad a fésűdet? - céloztam a hajára, ahogyan hallótávolságon belülre ért.

- Ennyi lomja a pápának nincsen - csóválta meg a fejét, miközben rántott egyet a sporttáskáján, ami folyamatosan csak csúszott meg csúszott le a válláról.

- Nem megmondtam neked, hogy amikor voltunk Pesten, elhoztuk volna a cuccaid egyik részét, hogy ne kelljen most cipekedned? De te neem, majd megoldod egyedül - kereszteztem magam előtt a karjaimat és csak félig felvont szemöldökkel néztem, ahogyan szerencsétlenkedik. Amikor az Árkádban vásárolgattunk, vagyis inkább csak én, azon morfondírozott, hogy mégis hogyan fogja az összes szükséges cuccát vonattal Helgához lejuttatni, mire bedobtam ötletnek, hogy pakolja össze gyorsan és amikor megyünk haza elvisszük. Nyilván ő nagyokos, így végül saját magának okozta a bajt.

- Ezt fogd csak meg egy pillanatra - nyújtotta felém a sporttáskát hirtelen, mire elvettem és csoda, hogy a fél karom tőből nem szakadt ki.

- Mi van ebben? Talán egy húsdaráló?! - adtam hangot is a batyuja nehézségének, míg a vállamra tettem, hátha az jobban bírja a súlyt, de ő rám se figyelve csak a telefonja képernyőjén húzogatta az ujjait, nagyon keresve valamit rajta.

- Te tudtad?! - nyomta bele konkrétan a képembe a mobilját, mire csak hátrahőköltem, egyáltalán azért, hogy bármit is lássak a kiírásból.

- Mit? - vettem ki a kezéből, amíg ő leszedte a vállamről a táskáját. Ha tudtam volna, hogy tényleg nem kell sokáig vesződnöm vele, inkább a karomon tartottam volna.

- Amíg visszaírtam neked, jött egy email. Olvasd csak el - rágózott idegesen Gergő, én pedig a rövid üzenet tartalmát futottam át.

"Tisztelt Hallgatók!

Köszöntök mindenkit a Gazdasági jog kurzuson.

Örömmel tudatom magukkal, hogy hosszas egyeztetés következtében felváltva fogjuk maguknak az elméleti órákat oktatni a Bibó István Jogtudományi Kar Kereskedelmi Jogi Tanszék tanszékvezetőjével, Dr. Palócz András kollégámmal.

Minden egyéb részletet az első előadáson ismertetek magukkal.

Eredményes félévet kívánva,

Dr. habil Gyerfás Hedvig."

- Hát barátom, ezt rohadtul meg szívtad - röhögtem el magamat a mérges arcát látva és kicsit örülve is annak, hogy nemcsak engem fognak szétszedni a tanárok idegileg. Nincs mese, szenvedni fog ezzel a tárggyal, mert Palócz aztán nem fog kegyelmezni. - Viszont nekem az a nagy kérdésem, hogy mégis ki az a Sára fehér szívecskével? - váltottam stílust, ugyanis miközben olvastam, beugrott értesítőszalagként ez a név. Mire azonban meg tudtam volna nézni, hogy mit írt, el is tűnt egyből. - Mert nagyon érdekel.