Az emberek csúnyák, mikor sírnak. Mindegy, milyen szépek egyébként, az arcuk eltorzul, amikor sírnak. Szánalmasak, sebezhetőek lesznek. Kimutatják, mi az, ami bántja őket, és ezzel hatalmas rést hagynak a védelmükön.

,,Hagyd már abba!" ,,Te jó ég, ne nézz rám!" ,,Nem is látod magát?"

Ezek a gondolatok járnak a fejemben.

Sosem sírok. Kicsi korom óta. Mostanra már nem is érzek semmilyen ingert a sírásra. Sosem sírok. Sosem.

- ...és nem tudom, mit kellene most tennem! Segíts, kérlek! - néz rám az osztálytársam könnyben ázó arccal. Visszafogom magam, nem rázom le. Hagyom, hogy megragadja a pulóverem ujját, pedig egyre idegesítőbb.

- Nem tudok segíteni - mondom halkan, nem akarom, hogy az osztály megint kiakadjon rajtam. - Hagyj békén, kérlek. Nem tudom, mit kéne mondanod a pasidnak, nekem nincs kapcsolatom.

- De te olyan tisztán gondolkodsz! - szipog a lány, és elenged. Megkönyebbülök, mintha valami súlyt cipeltem volna. Megtörli az arcát, a haját valamennyire eligazgatja. Rám néz a nagy, könnyes barna szemeivel. - Én szeretem őt, képes lennék neki megbocsátani mindent, de nem akarom elveszíteni! A tudat, hogy miután velem sétált egy randin, fagyit ettünk, megfogta a kezem, megcsókolt és rám mosolygott... - a könnyek megint elöntik az arcát, behunyom a szemem. Nem bírom nézni, jézusom. - ...hogy ezek után egy másik... egy másik... hogy valaki mással van...

Csukladozó zokogásba kezd az osztályterem sarkában, becsöngő előtt tíz perccel. Nem tudom, mit csináljak vele - vagyis tudom, de akkor közutálat tárgya lennék. Megint. Ah, nincs kedvem hozzá...

Egyre jobban sír. Nem bírom tovább.

- Istenek, hagyd már abba! Halkabban nem lehetne, könyörgöm? Nem tudom, mi a faszt kéne csinálnod, oké? Vagy ha nagyon akarsz tanácsot kérni, akkor adhatok egyet: hagyd ott a picsába, mert ha egyszer már mással baszott, akkor megint mással fog! És ne bőgj már, basszus, elképesztő ronda vagy!

Mindenki felém fordul, a lány előttem végre abbahagyja, hogy a következő pillanatban tátogni kezdjen.

- Hé, ez durva volt...

- Nem ismered még eléggé? Ő mindig ilyen.

- Úristen, hogy lehet ilyet mondani egy lánynak...?

- Hagyd, nem fog hatni rá. Nincsenek érzelmei.

Ah, megcsináltam.

Túl fáradt vagyok ehhez, nem szólok semmit. A rövid hajamba túrok, a helyemre megyek, leülök. A lányt máris rengetegen veszik körül, hogy megvigasztalják - azért, mert a pasija megcsalta, meg azért, meg most megbántottam a picike érzéseit...

Nincs igazuk. Vannak érzelmeim. Miért gondolják az emberek, hogy ha valaki nem sír, akkor az nem érez? Sosem értettem.

De sosem hatott rám.

Én sosem sírok. Sosem.