Sírt.

Nem torzult el az arca. Amúgy sem néztem az arcát sosem. De nem volt borzalmas látvány.

A szívem furcsán dobog, legszívesebben belemarkolnék, de a kezem csak a pizsamám anyagáig jut el. Hallom, ahogy a fejem a dobogástól mozog a párnán.

Forró a testem.

Ledobom magamról a takarót, az erkélyhez lépek. Telihold van. Fény és hideg. Libabőrös lesz a kezem, amint kilépek a hidegbe. A korlátra könyökölök.

Mi volt ez tegnap? Sírt, és én... amikor megláttam...

Utáltam, ha emberek sírtak a közelemben. Utáltam, mert csúnyák és sebezhetőek voltak. Utálom most is.

De ő annyira...

...gyönyörű volt.

- Istenek, miket gondolok? - fojtott hangon kiabálok, beletúrok a hajamba. Káosz van a fejemben. - Ez baromság! Hagyd abba, ez nem te vagy! Ah, istenem!

Nem érdekel, mennyire zavarom a többieket, az utolsó mondatot kiabálom. Lépéseket hallok kintről.

- Minden rendben anya! - kiabálok, mielőtt megkérdezné. Egy ideig tétovázik, majd hallom, ahogy visszamegy a szobájába. Az arcomra csapok: nem szabad kiabálnom, hajnal van, normál ember ilyenkor alszik! Mit csinálok...?

Forró az arcom, tudom, érzem, hogy süt belőle a forróság. Összeszorítom a szemem, de minden alkalommal csak az arca jut eszembe...

Szinte fáj a szívem, nem tudom hova tenni. Egyre erősebben szorítom a ruhám anyagát, igyekszem rendesen lélegezni, állj meg, állj...

,,Segíteni akarok!"

Minek? Nincs szükségem rá...

,,Ha kiengeded, akkor jobb lesz"

Nincs mit kiengednem...!

,,Ez nem arról szól, hogy nincsenek érzéseid"

Ezt mindenkinek tudnia kéne...

,,Mindenről te tehettél"

Ez baromság, én nem...!

,,Még sokáig nem tudtam rád nézni"

Mi a faszról beszélt? Miért nem?!

Mint egy villámcsapás.

Gyorsan veszem a levegőt.

,,Annyira átlátszó a gyerek"

Ő...?

Látni akarom.

Huh?

Kipattannak a szemeim, zavartan elengedem a pizsamám, csak akkor veszem észre, hogy guggoltam a korlátba kapaszkodva. Az ujjbegyeim elfehéredtek. Nagyokat pislogok, ahogy magam elé emelem a kezem. Mit csinálok itt? Mikre gondolok, mik- ez nem én vagyok. Nem.

Látni akarom? Huh, hagyjatok. Ez faszság. Semmi közöm hozzá, alig láttam, nem is ismerem.

Hülyeségeket gondolok, ez nem erről szól. Neem, biztos nem, túl sokat gondolok bele, te szent ég.

Nagy levegőt veszek, a hideg levegő lehűti a fejem. Túl sokat gondoltam bele. Rendben, nyugi.

De ha...?

Nem. Kizárt. Minden hírt ismer rólam, nem szerethet bele valakibe, aki olyan...

Lassan lenyugszom, érzem, hogy már minden rendben. A fejem a hideg vaskorlátra ejtem. Minden rendben, visszatértem.

Az órámra nézek, fél kettőt mutat. Cseppet sem vagyok álmos, de visszamászom az ágyamba. Magamra erőltetem, hogy csukjam be a szemem, és minden erőmmel arra koncentrálok, hogy lenyugodjak.

Nem történt semmi. Minden rendben. Ez megint én vagyok.