- Hé...

A tegnapi gyerekkel találom szemben magam. Uh, most meg mit akar?

Mielőtt megkérdezhetném, ellöki magát a szekrényektől, amiknek eddig támaszkodott.

- Sajnálom.

- Ugyan mit?

- Amit mondtak.

- Mivan? Figyelj, nem láttalak sosem, nem tudom a nevedet, de te random esernyőket adogatsz nekem és sajnálkozol. Erre még annyi szükségem sincs, mint légynek a sminkeléshez. Légyszi, hagyd abba, megvagyok.

Elfordulnék, de megfogja a vállam. Az első reakcióm egy csattanós pofon.

Azt várom, hogy elenged, rám kiabál, lebasz, megver, mittudomén, de biztos nem azt, hogy továbbra is tart és a szemembe néz. Dühös vagyok, miért nem reagál úgy, mint a többiek?

- Engedj el. - szólok rá, nem hangosan, de erőteljesen.

- Tudom, hogy megbántottak, ezek a szavak mindenkit megbántanak! Nem tudom, miért vagy ilyen, de ne rejtsd el az érzelmeid! Ha kiengeded, jobb lesz!

Idegesít, uh, nagyon idegesít. Megpróbálom szó nélkül lefeszegetni az ujjait, de egyre erősebben tart, és akármennyire akarom, hogy elengedjen, kettőnk közül ő az erősebb. Meg az erőszakosabb is. Dühösen fújtatok, ahogy feladom a próbalkozást.

- Nem ismersz, semmit sem tudsz rólam! Honnan tudod, hogy nem igaz, amit mondtak? Honnan tudod, hogy igaz, amit gondolsz? Mi van, ha tényleg egy utolsó bunkó vagyok? Csak engedj el! Eddig is megvoltam enélkül, utána is megleszek!

- Túl szép vagy te ahhoz, hogy olyan bunkó legyél.

Kell egy kis idő, hogy realizáljam a szavait. A rohadt életbe, elpirultam! Érzem a forróságot, ne, ne, ne! Istenem, ez olyan gáz!

- Mi-

- Igazad van, nem ismerlek, én élő emberre nem mondom, hogy ismerem. Igazad van, nem tudom, honnan jöttél, ki vagy, merre akarsz menni. Nem ismerem a családod. Segíteni akarok!

- Nincs rá szükségem! - a fejem szinte lüktet a forróságtól, már ahhoz sincs erőm, hogy megpróbáljak kiforogni a szorításából...

Nem merek a szemébe nézni, nem merek ránézni, a tekintetem a saját lábamra függesztem. Ideges vagyok, a szívem nagyon gyorsan ver, dühös vagyok, el akarok menni innen...

Amikor hirtelen leveszi a kezeit a vállamról, majdnem elesem; túl erősen feszültem neki. A szekrények felé szédülök, a vállam durván beütöm, felszisszenek. A srác túl lassan mozdul, már felállok mire el tudna kapni.

Gondolom, most nem tudja, mit mondjon. És én sem tudom, mit mondjak. Most kéne csinálnom valamit, de ötletem sincs, mit. Ami valószínűleg helyes lenne, arra képtelen vagyok.