A lánynak hirtelen eszébe jutott egy régi emlék. A nosztalgikus érzés meglepte.

Ötéves korában történt az egész. Szinte látta maga előtt azt az énét, akinek nem kellet sok ahhoz, hogy változzon, gondtalan legyen. Felidézte ezt a napot. Minden összetört benne. Ekkor találkozott először a fiúval. Egy idősek voltak, a fiú mégis érettebnek tűnt, egy nagyon jó tanácsot adott. Legalábbis eddig így gondolta.

Mint most is, az eső akkor is esett. A játszótérről futott haza. Bele akart ugrani egy pocsolyába, de a fiú megállította.
- Emlékezz arra, amit az emberek mondtak. Nem ugorhatsz bele csak úgy. Mit szólnának hozzá?

A lány bizonytalanul nézett a fiúra. Ő ezt nem hitte el.
- Anya azt szokta mondani ilyenkor, hogy engedd el. Nem fontos, hogy mit gondolnak a többiek. Nem érdekel. - felelte remegő hangon.
- Rosszul teszed. - rázta a fiú a fejét. - És ha kiröhögnek? Akkor? Megsértődsz?

Egy pillanatra elgondolkozott ezen.
- Igen.
- Akkor ne csinálj olyat amiért csúfolhatnak.
- Köszi, hogy szóltál. - mosolygott a fiúra. Megölelte, majd a pocsolyákat kerülgetve haza ment.

Ahogy hazaért elmesélte az anyukájának, aki csak rosszallóan megrázta a fejét.
- Ne hallgass rá. Nem igaz, amit mond. Képtelenség látni, amit a jövő tartogat. Az anyukája gyakran beszélt vele ilyen furcsán.
- Ezt nem értem. - közölte összezavarodva, valahanyszor ilyesmit hallott.
- Majd megérted. - nézett rá szeretetteljesen.

Elalvás előtt még egyszer rákérdezett a dologra.
- Nem magyarázod el azt a jövős izét?
- Tudod ezt még nem biztos, hogy érteni fogod. A lényege az, hogy lehet nem úgy történnek majd a dolgok, ahogy mondta. Nem tudhatod. Ő sem tudhatja.

Azon az estén nehezen tudott elaludni. Az anyukája még sokáig nézte, ahogy lassan, mélyeket lélegzik.
- Soha ne vegyél zokon egy levelet, amit magányos szavak írtak belülről. - suttogta neki, mit sem sejtve, hogy a lány még ébren volt.

Lenézett a cipőjére. A víz lefolyt róla, amint kilépett a pocsolyából.
Az anyukája szavai jártak a fejében. Kezdte megérteni.
- Egy kis valtozás képes játszani a szálakkal, egy jó nézőpontért.- motyogta maga elé.

A mondat most értelmet nyert számára. Lehunyta a szemét és a fiúhoz fordult.
- A másik arcomat kéne mutatnom, de hallgatok.