Nehezen nyitogatom szemeim, pedig ha tippelnem kéne, elmúlt már tíz óra is. Éjszaka lustán beszélgettünk, tervezgettük, mi mindent fogunk csinálni, de a nagy része kimaradt, nem emlékszem semmire.
- Jó reggelt - köszönt halkan, hogy ne verje ki belőlem szép álmaim utolsó cseppjeit. Hagyja, hogy ha otthon nem is, itt alhatok, ameddig szükségem van rá. - Vagy inkább napot - teszi hozzá, és így be is igazolódik sejtésem, biztosan nem a korai órákat járjuk.
- Neked is - motyogom, fáradtan. Hangomon is érezhető, mennyire nincs kedvem még kikelni. Hatodik érzék, férfi ösztön vagy csak ennyire ismer már, de mindenesetre mellém mászik. Melegítőben és laza hosszú ujjúban van, lábait zokni melegíti. Az enyém viszont fázik, ezért az övéhez bújtatom.
- Mint egy jeti - nevet ki, de közelebb húz magához és talpaim is melegíteni kezdi. - Tizenegy lesz, neki kéne állni az útnak, különben csak elpocsékolunk egy napot abból a kevésből. - Hajam cirógatja, fülem mögé tűri a tincseket, hogy azután bőrömön futtassa tovább ujjait.
- Akkor ki kéne másznom, igaz? - Kérdem az egyértelműt, hogy ezzel is nyújtsam az időt, amit ágyban tölthetek. Imádom mindazt, ami körülvesz minket itt, Finnországban, most mégis úgy érzem magam, mint aki nem képes kikelni.
- Rendeltem reggelit, a kedvencedet. - Ahogy mondja, egyből azt érzem, mennyire szerencsés vagyok. És most nem csak arról beszélve, hogy elhoz ide-oda. A mindennapokban ugyanilyen úriember. Már túltettem magam a "Nem érdemlem őt meg" hisztin, ma már csak néha gondolok erre. Ha ténylegesen olvasna bennem, ezzel gondjaink lennének. - Közben nézünk valamit és utána miénk az egész ország!
- De csak ha ágyba! - mondom neki, holott tudja jól, ha róla van szó, kimásznék a paplan alól. Csókot ad, hogy utána tálcán hozza be a gofrikat juharsziruppal eláztatva. Mindig is furcsállta, hogy ekkora cukor-bombát tömök be már a nap kezdetén, holott nem vagyok édesszájú. Csak túlságosan élvezetes. Louis teljesen a másik véglet, igazi, nagy tányéros, vagy ha nem akarunk mosogatni, serpenyős angol reggeli híve.

Nyílik is az ajtó, beegyensúlyozik a tálcával, amiről felemelkedik a gofri torony. Erre a látványra hasam is kordul, amin hátravetett fejjel felnevet. Csodálni tudnám még percekig, de ölembe illeszti reggelim, ő pedig mellém ül.
- Arra gondoltam, hogy ma elmehetnénk Turkuba, ott van egy kastély, amit meg szeretnék nézni, illetve Helsinkibe is. - További terveket osztott meg, de nem igazán figyeltem a kisebb részletekre, úgyis elmondja még egy párszor. - Figyelsz?
- Nagyjából - válaszoltam őszintén, de nem lepődött meg, mikor felkelek, általában használhatatlan vagyok. Hagyja a programokat, inkább a filmről kezd el beszélni, ami akkor kezdődött, amikor ő kelt. Egész érdekes thrillert írt körül, ezért felkerült a listára, amikre azokat a filmeket, sorozatokat gyűjtjük, amiket megnézünk, ha időnk lesz.
- Lassan készülj, mindjárt ideér a rendelt autó - tájékoztat, mikor végeztem késői reggelimmel, kezébe pedig telefonjával ügyködött, ezek szerint lassan megérkezik az autónk. Egyszerű volt rájönni, a folytonos taxizás sokkal többet vitt volna a kasszából, mint az, hogy béreljünk egy autót az utazásokra.

Sokat kellett utaznunk, de a látvány mindent megért. Először a fővárosba indultunk el, ahol sétáltunk a Finn-öbölben, bár a hideg miatt inkább beljebb borongoltunk. Bárhová betértünk, csak tördelten beszélték az angolt, amiből kisebb félreértések is születtek, de inkább viccesnek hatott.
Megszakításokkal ugyan, de meglátogattuk a helsinki székesegyházat, a Finlandia-csarnokot és Katajanokkába is elmentünk. A különböző korszakok művészete, és építészete tökéletesen megmutatkozott a három különböző épületen. Bár eleinte nem volt ínyemre, hogy felmenjünk a székesegyházba, de mikor megláttam a ködös, felhős égboltot megszakító kupolát, megjött a kedvem. Louis oda- és vissza van ezekért, és kapcsolatunk óta persze ebből ragadt rám is egy kevés. Még nem dobom el az agyam, ha egy szobrot vagy egy díszes épületet látok, de már értem, miért teszi ő.
Újabb kocsi és komp utaknak néztünk elébe, de eljutottunk Ålandba, a szigetre Svéd- és Finnország között. Hazudnék, ha azt mondanám, nem fagytam szét a Balti-tenger vizén, de az élmény és a látvány felejthetetlen lett számunkra. Nem nagyon közelítettük meg a partokat, inkább maradtunk a biztonságos közép úton.
A víz jeges volt, ha távolabb néztünk, szinte fehérnek látszódott. Ezt is csak a sziklák törték meg, a rajta növekedő gyér növényzettel. Betértünk egy öbölbe, ahol messziről ugyan, de feltűntek a helyi lakosság házikói is. Piros, sárga, zöld, helyenként kék, egységes épületek egymás hegyén-hátán sorakoztak fel a hegyekre. Egyik kikötőjüknél azonban a mi hajónk is megállt, a kapitánytól és a csoport vezetőtől kaptunk három szabad órát.

- Na, hova menjünk? - intézem kérdésem Louis felé, aki csak elmosolyodik, mint a gyerekek Karácsonykor, amikor meglátják ajándékaikat.
- Láttam egy gyönyörű mólót, sziklákkal körbevéve. Úgyis lassan naplemente lesz, megnézzük? - Tudom, miről beszél, engem is elragadott a látvány idefele, de akkor még nem hittem volna, hogy megállhatunk itt.
- Romantikus naplemente a mólón? Lehet ennek nemet mondani? - számít válaszomra, még elégedettebb vigyorral arcán nyúl kesztyűs kezemért, hogy egymásba karolva induljunk el visszafelé.
Ha nem sétáltunk volna folyamatosan, biztosan jégtömbök lettek volna lábaim helyén, de így, és a réteges öltözködésnek hála, még élnek lábaim. Balkézre a fehérre festett, kopasz fák, néhány örökzölddel álldogáltak, a szelek meg-megmozgatták őket. Jobb felől viszont a tenger hullámzott, jég darabokkal és hóval borítva.
- Istenem, ez meseszép - suttogom, hogy ne törjem meg bakancsaink alatt ropogó hó hangját. Louis némán bólint, gyönyörködik a tájba. Ahogy közelebb sétálunk a vízhez, már óvatosabban kell lépkednünk, mert a vörös kavicsok elmozdulnak talpaink alatt.
- Menjünk a mólóra! - Vezet vissza a biztosabb talajra, és a piros házakat vesszük célként. Két-három nagyobb bolt szerűség fekszik a dokk tövében. Onnan indulnak a fa deszkák egyenesen a tengerbe. - Egy forralt bort? - néz a kintre kiállított kínálatra.
- Én hívlak meg - dobok felé egy puszit, de mivel karjaink össze vannak fűzve, könnyen visszahúz egy csókra. Az emberek talán már hülyének néznek minket, de levakarhatatlan mosoly fagyott arcunkra. Forralt bort szürcsölgetve sétáltunk a réven, aztán csatangolunk az erdőben és mellette. Végül lassan visszafordultunk, betértünk a kávéházba, hogy vegyünk még két pullát, ami egy finn desszert különlegesség. A sima pulla íze hasonlít egy fahéjas kalácséhoz, de sok féle töltelékkel lehet kérni. Már első nap furcsálltuk, hogy bárhová mentünk, mindenhol készítették. Még a villódzó étteremben is, ahol steakeztünk.

A naplementére nem kellett sokat várnunk, panorámában nézhettük, ahogy a Nap lassan a másik oldal partján burjánzó kopasz fák és sziklák mögé bújik. Az eget, és a tengert is színezte a folyamat, bár a felhők és a jég takarta ezt.
- Mintha egy mesében lennénk, nem? - kérdezi Louis, én pedig csak bólogatok. Derekamra vezeti kezét, ahogy én vállára hajtom fejem. Ez tényleg gyönyörű. Lou telefonja szakította meg a hosszú perceket, az időzítő lejárt, mennünk kellett vissza a hajóhoz.
- De a mesének is egyszer vége - vittem tovább hasonlatát. Igaz, nem örültem, hogy el kell hagynunk a szigetet, be kell látnom, most, hogy kiestem az elvarázsolt transzból, újra fázni kezdtem.
A kompnál újra elkérték jegyeinket, Lou jogosítványát, és a bérelt autó papírjait. Ezt eljátszották mindenkinél, így eltartott egy ideig, mire újra vízre szálltunk.
- Utasaink figyelmét szeretnénk kérni - halljuk meg a rádión át a kapitány erős akcentusos angolját. - A következőkben megkerüljük a szigetet, a várható érkezési időpont nyolc óra. Kérjük, az étel-ital fogyasztást, az erre kijelölt, étkezőben tegyék! - mondta a további információkat.

Végül igaza is lett a kapitánynak, kilenc előtt pár perccel érkezünk meg a Baltic Princess kikötőbe, ahonnan további három óra volt Tampere. Késő éjszaka, télen, a Skandináv-félszigeteken viszont szinte semmit se látni. Ezen nagyon erős fényű utca lámpákkal próbálnak segíteni, de még így is koncentrálni kell, nehogy eless egy kőben, ami az orrod előtt van.
- Az itt élők vajon hogyan jutnak haza részegen? - gondolkodott hangosan Louis, miután kinevettem elbotlása miatt. - Ha most dülöngélnék és botladoznék, akkor valószínű már megrepedt volna a koponyám a földön. - Hiába próbál komoly maradni, hangosan nevetünk ezen, holott, igaza van. Itt nem élném túl ittasan.
- Valószínű mindenkinek van egy kedves 'B terve', aki hazaviszi - vetettem fel ötletem, és azt hittem, ezzel le is zártuk a finn részegek haza jutásának elemzését, de tévedtem.
- Hmm, akkor kelleni fog egy 'B terv' - gondolkodik.
- Leszek a tiéd, ha te leszel az enyém - duruzsolom csábosan, de vagy nem látszik rajta, mennyire hatottam meg, vagy csak tudta előre, mit fog válaszolni, hogy kocsonyásodjanak a lábaim.
- Nekem minden tervem te vagy, A-tól Z-ig. - És nyer. Nem tudok kontrázni. Pontosabban próbálkoznék, de hang se jön a torkomra. Egyszerre szárad ki, és fulladok meg saját nyálamban. - Még mindig? - nevet, és most ha megtehetném megcsapnám. Végülis, mi tartana vissza? Kezem csapódik is hasára, de a kabát-pulcsi rétegek miatt, vélhetően semmit se érzett belőle. - Na, szabad így bánni azzal, aki így bókol?
- Csak azzal, aki utána meglepődik, hogy még mindig mennyire hatásos. - Szemem forgatom, igazából nem is értem, miért volt egyáltalán kérdés az, hogy még mindig ilyen hatással vannak rám szavai. Ezt nem lehet megszokni, se megunni.
Pontosabban, vele nem lehet. Volt már olyan kapcsolatom, ahol semennyi bók se hangzott el, pedig szükségem lett volna rá. Egy másikban viszont nap, mint nap mondogatta, és a végére minden kedvem elvette. De Louis más. A hétköznapokban egy valóságos úriember, összevetve a régi mesék hercegeivel. Nem áraszt el, de tudja, mikor van szükségem rá. Viszont ez egy nyaralás, amiről iskolás korom óta álmodom. Persze, hogy nyáltengert varázsol belőle.

- Menjünk egy bárba - fordul hirtelen sarkon, és olyan gyorsan kezdi el szedni lábait, hogy meg kell szaporáznom lépteim, hogy beérjem, amire még sose volt példa.
- Mi, miért?
- Éhes, szomjas vagyok, a legtöbb kajálda zárva, szóval nem hiszem, hogy van más lehetőségünk. - Rejtelmes vigyora elárulja, hogy ez nem csak erről szól, én mégis követem, főleg, ha a hasamra kell gondolnom.
Nemsokára elérünk egy éjszakai bárt, ahol sokan vannak, de elnézve van egy kevés harapnivalójuk is, így bemegyünk. A sör és a whiskey szagfelhője arcba csap minket, de ahogy meglátom a taco kínálatuk, semmi sem térít el, már hasam is kordul.
- Mondtam én, hogy jó ötlet lesz - látja meg, mit is nézek, aztán hátamon kezével a pulthoz vezet. - Foglalj helyet, addig kikérem, rendben? - Tudja, miket szeretek, így biztonsággal keresek egy elrejtettebb boxot, ahová beülhetünk.
Az asztalon már ott van a só, bors, wasabi, szója, másik oldalán a kristály- és a barnacukor, a szalvétatartó és a két féle itallapjuk. Régi stílusú, mégis nagyon tetszik, és megragadja a figyelmet.
Louis négy-öt perccel később visszatér, ledobja magát velem szembe a fekete bőr fotelekre, és felkönyököl az asztalra. Ilyenkor meg se lehetne mondani, hogy ha munkáról van szó, egy bankkárról beszélünk, aki öltönyben és olvasó szemüveggel kézközelben várja ügyfelét. Tekintélyes, figyelmet parancsoló, komoly vezetői egyéniség, és nagyon jó abban, amit csinál.

A mai kirándulásról beszélünk, jól belemélyedve a témába, így szinte azonnalinak tűnik, ahogy a pincérnő kihozza először koktéljainkat, aztán a piros kosarakat, szalvétával kibélelve, benne a meglepetés rendeléssel, amit Lou intézett nekem.
- Kettő különböző, alkoholmentesek, mivel úgyis egymásét fogjuk inni - mutatja be a Fake Orgasm és a Safe Sex On The Beach koktéljainkat, aztán a kosarak felé fordul. - Hagymakarikák, édesburgonya - teszi középre a két kisebbet. - Neked marhás taco, van benne mindenféle zöldség, nekem egy csirkés quesadilla avokádókrémmel. Meg saláta, a mániád miatt. Na, milyen voltam?
- Összefutott a nyál a számban. - nézek végig az asztalunkon. - De szerintem, a koktéljaink nem nagyon passzolnak a rendeléshez. Vagy nem gondolod? - kötözködöm vele, mert nem növelhetem mindig az egóját, hogy ennyire tökéletesen ismer.
- Szerintem, meg kapd be! - néz rám szúrósan, de hamar megadja magát, nem tud hisztizni. A koktélokkal kezdünk, és bár nem szokásunk alkohol menteset kérni, ezek kifejezetten jók. Bár elég nagy volt a kontraszt az ananászos-citromos és a narancsos-őszibarackos-áfonyás italok után a taco és a quesadilla.
- Egye fene, kurva jó vagy - ismerem be, ő meg csak kidülleszti mellkasát, vállait hátrahúzza. - És mielőtt jönne a "Ne is mondd, tudom", valld be, nem illik a koktél a kajához!
- Oké. Talán nem - néz végig az asztalon. - De nem vagyunk gasztro-zsenik, és megelégszünk ezzel, áll az alku? - kérdezi kezét nyújtva, amit elfogadok, megrázok, hogy utána újra hozzá lássunk az evéshez. Már szinte természetes, ahogy átnyúlunk egymás tányérján, hogy kiszolgáljuk magunkat, mégis mikor krumplimat az avokádós krémbe mártanám, elkapja kezem, és szájába veszi a hasábot.
- Hé! - akadékoskodok. - Nem vagyok az anyád, tudsz te egyedül is enni! - nevetek és cserébe elveszem koktélját. - Revans. - Mondom egy gyors megállás közben, majd visszairányítom a szívószálat, hogy egy-két kortyot igyak még.
- Adok én neked revansot - rázta fejét nemlegesen, és elveszi az én koktélom. Szemeinkkel szinte esszük egymást, ő leteszi a poharat, ezért lejjebb kell hajolnia, viszont tovább tartja a farkasszemezést, így pont úgy néz ki, mint amikor lábaim között térdel, és úgy vesz szájába.
- Lou - engedem el a szívószálat, az előugró képek sorozatára, lehajtom fejem, így a szemkontaktus is megszakad. Próbálom kultúrálni magam, hisz végtére is egy étteremben vagyunk. Körülnézek, de természetesen senkinek nem tűnik fel elpirult arcom vagy furcsa viselkedésem. Mindenki foglalkozik saját dolgával, csak Louis nevet rajtam menthetetlenül. - Maradj már! - szólok rá, de ez inkább rásegít arra, hogy könnyek közt kinyújtsa rám nyelvét, mintsem, hogy abbahagyja.
- Istenem, Hazz - próbál megnyugodni, de csak lassan sikerül neki.
- Kapd be, Lou! Maradj már csendben! - szólok rá, hátha sikerül, és szerencsére most már valahogy boldogul.
- Ha tippelnem kéne, pont azt képzelted el - nyújtja ki nyelvét újra, de kizárom azt, hogy nyilvánosan vagyunk és azt, hogy mit is mond. Egy jó visszavágáson gondolkodom, mikor kapok az alkalmon, hogy épp kinyílik a mosdó ajtaja. Nagy levegőt veszek, hogy lenyugodjak, majd az asztalra támaszkodva közelebb hajolok.
- Gyere utánam, és felelevenítjük azokat képeket! - teszem le nyílt ajánlatomat felé, és ha valamilyen úton módon ez elkerülné figyelmét, rákacsintok.

Körülnézek, nem mintha bárkit is érdekelne, mit csinálunk mi, ezért gyorsan felállok az asztaltól, és a mosdóba igyekszem. Elkapom Louis utolsó kaján vigyorát, aztán már sietek is. Senki nincs a helyiségben, így nem kell fülkébe zárkóznom, a mosdókagylónál várok rá, ő még se sieti el a dolgot. Telefonomon nézem az időt, eltelik egy perc, aztán kettő, végül én vesztem el a türelmem, ezzel a csatát is, muszáj az egyik fülkébe zárkóznom, hogy könnyítsek ágoskodó tagomon. A szemben lévő falnak döntöm karom, jobb kezemmel kibontom magam, hogy segítsek problémámon. Ami Lou problémája is lenne...
Elhessegettem a tényt, hogy erekciómmal neki kéne foglalkoznia, és inkább térdein képzelem el magam elé, ahogy lassan ajkai közé vesz, és elmerülhetek forróságban. Lassan csak pár kézmozdulatnyira kerülök az orgazmustól, ekkor nyílik az ajtó, én pedig hirtelen megállok és megpróbálom magamban tartani feltörni vágyó hangom.
- Hazz? - hallom meg Louis hangját, ami egyszerre megkönnyebbülés és tör fel bennem a "Hol voltál?" kérdések sokasága. Mivel enyém az egyetlen csukott ajtó, hamar megfejti, ennél kell kopogni. - Nem nyitsz ajtót, édes?
- Már egy ideje itt vagyok, szóval ha megbocsátasz, ezt egyedül is befejezem. - Talán kicsit ingerülten förmedek rá, de ezt betudom annak, hogy megzavart kielégülésem közben, amikor olyan közel volt már a vég.
- Ne hisztizz, csak engedj be! Hadd adjam meg, amire szükséged van! - olyan szépeket mondd, hogy elgyengül haragom, leengedem a gátat és hátrafordulva gyorsan kireteszelem az zárat. - Jesszus, te tényleg nélkülem akartad megoldani?
- Nem én vagyok, aki elfelejtette idetolni a seggét! - vágok vissza, és próbálom nem figyelembe venni álló farkam, amit Lou bűvöl szemeivel. Hangosan sóhajtok fel egy elégedett nyögés társaságában, ahogy köré fonja ujjait. Kezeimmel gyorsan válláira támaszkodom, fejem kettőnk közé ejtem.
- Hogy szeretnéd, kedves? - suttogja közvetlenül fülembe, ami miatt végig fut rajtam egy sokkoló bizsergés. - Térdeljek eléd? Vagy így, belém kapaszkodsz? Bárhogy, mindenhogy? Mi a kívánságod? - csak sorolja kérdéseit, én mégse tudok felelni. Eddig erősen élt bennem, hogy majd elém térdepel, és irányíthatom, de most, hogy egy ajtó nyitással elrántotta előlem az orgazmust, darabjaimra hullottam.

Nyaka köré kulcsolom inkább karjaim, úgy lihegek és próbálom visszafogni minden nyögésem. Hátrál, a falnak támaszt, majd bokámig rángatja nadrágjaim. Bakancsom hamar leszedi, kiszabadítja egyik lábam amit így a lehajtott WC ülőkére pakol. Alulról meztelenül, terpesztve állok előtte, kitárulkozva, ő mégis csak az én örömöm hajtja.
- Ha nem várnék a szülinapomig, most itt tennélek magamévá. - Ahogy és amit mond, előhozza a kívánt hatást, hangosabban mordulok fel, csípőm kezdem mozgatni, hogy érintkezhessek tenyerével.
- Tedd meg, Lou, ne várj! - kérem tőle, de tudom, hogy nem fogja. Amúgy sem az a típus, aki a WC-ben dug meg, és ha szerette volna, előző éjszaka is lefeküdhettünk volna. Ő mégis tartogatja ezt, és szülinapi kívánság hívén, ezt kéri tőlem is. Ezért addig csak maszatolunk, mintha tinik lennénk, akik azt se tudják, mi van velük, de túlcsordul bennük a vágy.
Gyorsít keze munkáján, másik kezével megragadja felpakolt lábam, vállára emeli és teljesen a falnak dönt. Szinte észre se veszem, hogy mikor, de már saját ágaskodó farkát is enyémhez fogja, hogy mindkettőnknek elhozza a mennyeket. Ha nem ajkaim, nyakam csókolja, állkapcsom vonalát gyötri, szívja, játékosan harapja. Szabad kezével fenekembe mar, még közelebb húz testéhez.
- Gyerünk, Harry! Élvezz el - suttogja fülembe, hogy utána ráharapjon fülcimpámra, ami átsegít az aranykapun, gyönyöröm bizonyítéka ezzel kezén fehérlik. Hangosan lihegek, kapkodok a levegőért, próbálnám rendezni légzésem, szívverésem, ez mégse sikeres művelet. Az utolsó cseppeket is kiveri belőlem, ahogy magát is átsegíti ezen. - Megérte, hogy megszakítottalak? - kérdezi, mikor már lenyugodtunk, és lassan leemelte lábam róla, én pedig csak bólogatni vagyok képes. - Örülök. És hiába van bennünk Fake Orgasm - utal vissza a koktéljainkra -, ez igazi volt.
- Az biztos. - Elkezdem rendbe szedni magam, megtörölközünk WC papírral, és felrángatom nadrágaimat. - Féltem, hogy csak játszol, és nem jössz utánam - vallom be neki, de csak elmosolyodik hülyeségemen.
- Kihagyni egy ilyen ajánlatot bűn lenne, édes - simogatja arcom, hajam tűri hátra, fülem möge. Lassan nézünk fel egymás szemeibe, és úgy kapok ajkaira, mint egy éhező a morzsákra.
- Szeretlek, Csillagom! - húz vissza szavai után, de már csak lustán mozgatjuk ajkainkat. Kóstolgatjuk egymást, játszadozunk, lassan válunk csak el a másiktól. Nem nyitom még ki szemem, élvezem a pillanatot, amit csókkal zártunk.
- Szeretlek, Napsugaram - mosolyodok el, ő pedig meglepődik a régről ismert becenév hallatán. Még amikor megtudta, mennyire odáig vagyok a természet csodáiért, elnevezett csillagomnak, amire ő megkapta a napsugaramat. Hisz bearanyozza és megvilágít a napjaim. Mindig ott van nekem.
- De rég volt már ez - hajol felém még egyszer, utána már tényleg ellépünk egymástól, hogy kijussunk a mosdóból, bár ez már rég nem feltűnés mentes. Szerencse, hogy Lou a pénztárcákat és a telefonjainkat a táskába tette, amit behozott magával. Ezt is csak akkor látom meg, amikor kimászunk a fülkéből, és itt jut eszembe, hogy nem is gondoltam erre.

Egyikünk se akart még hazamenni, ezért éjszakai klubbokat kezdtünk el járni. Hamar megtaláltuk azt, ahol pörgős zene szólt, heves és szenvedélyes táncosokkal.
- Gyere, muszáj táncolnunk! - húz be magával a szórakozóhelyre. Hangos zene szól, a tömegben próbálunk beljebb szlalomozni, hogy a pultnál kikérjünk egy-egy sört. Kézbe fogjuk őket és felpattintjuk a nyitót, míg a nő a visszajárót adná, de Louis inkább rendel két-két vodkanarancsot, hogy ne legyen mit visszakapnia.
- Azt hittem nem alkoholizálunk, Mr. Safe Sex és Fake Orgasm - mondom neki, de csak szemét forgatja, és koccintja poharainkat. Lehúzza mindkettő tartalmát, hogy én maradjak adósa, ezért igaz lassabban, de követem lépéseit.
- A sörök kísérőnek?
- Valami lazának, amivel a kezedben táncolhatsz - válaszolja, majd meg se várja válaszom, hátrébb húz, hogy a parketten magához rántson derekamnál fogva, és csókokat lopkodva, simogatva minden porcikám táncoljon velem.

Eleinte nem tudtam elképzelni, milyen lehet a mozgása egy bankárnak, de az első adandó alkalommal rájöttem, hogy nem szabad ítélkeznem, mert Louis igazán jól mozgatja bármely testrészét. Nagyon jó táncos, annál is jobb szerető. Most is ringatja csípőjét, sajátjához szorítja enyémet, és nyolcasokat ír le fenekével. Karjait fel-le vezeti, megállás nélkül érintkezik velem.
De minden jónak egyszer vége, a szórakozóhelyet is el kellett hagynunk hajnal fél három táján. Reggel kilencre állított Louis ébresztőt, hogy mégse aludjuk át a napot, aztán gyors hűsítő zuhany, fogmosás és bevetettük magunkat a paplan alá. Alig kellett pár perc, hogy álomba merüljünk a hosszú nap alatt.

Sziasztok!
Újabb nappal közelebb, újabb fejezet. Larry párosunk egy kicsit elengedte magát, végtére is, szórakozni jöttek, nem? Új emlékek, a csodás Åland Islands, a mólós séták, és persze az éjszakai élet Tamperében.