- Szia.

Ránézek az esernyős srácra. Utólag fogalmam sincs, miért bújkáltam előle tegnap. Felemelem a fejem, magasabb nálam.

- Beszélni szeretnék veled.

Nem mozdulok, ő sem csinál semmit.

- Nem vagyok rá kíváncsi.

- Csak hagyd.

- Hagyj békén. Nem érdekelsz sem te, sem pedig a szentbeszéd a pofonról. Megkaptad és kész.

Furcsán néz rám, mintha nem tudná, miről beszélek.

- Ennek semmi köze ehhez.

- Akkor sem izgat. És ne nyúlj hozzám!

- Kérlek!

- Istenek, mi a fenét akarsz? Nem ismersz már eléggé? Egyáltalán minek szólsz hozzám te meg a haverod? Semmi közünk egymáshoz, szóval csak hagyd az egészet! - kiabálok, nem értem, miért emelem fel a hangom. Zavar, hogy nem úgy viselkedik, mint a többiek, zavar, hogy gyorsabban ver a szívem, zavar, hogy gyakorlatilag bepánikolok, mikor arra gondolok, hogy összefutunk a folyosón, zavar az egész! Minek csinálja ezt?

Ó, összeszedte az esernyőjét, igaz...?

- Ha elmondhatom, békén hagylak, oké? - kérdezi hirtelen, én pedig meglepetten nézek rá. Ezt nem vártam ezek után, de mindegy, ha megszabadulok tőle, akkor végighallgatok egy másfél órás felesleges szöveget egy csomó baromságról, aztán mehetünk tovább.

- Oké. Suli után. A tetőn. - ott úgysincs senki. Ah, belegondolok, hogy mit fogok hallani, és elfáradok...

***

- Haló? - kérdezem, ahogy kinyitom az ajtót és kilépek a tetőre, de nincs válasz. Gondolom, késik.

Kisétálok az épület tetejének szélére. Szél fúj, nem erős, pont kellemes. Behunyom a szemem, kiszellőztetem a fejem. Gondolatban felkészülök az egészre. Ha nagyon igyekszem, talán ki tudom zárni és úgy csinálni, mintha figyelnék.

- Haló? - hallom meg az ő hangján ugyanazt a szót, amit én mondtam ki nem sokkal előtte. Kinyitom a szemem, nagy levegőt veszek és megfordulok.

- Itt vagy. Azt hittem, nem jössz el. - fura hangon mondja, mintha boldog lenne. Összeráncolom a szemöldököm.

- Nem hazudok.

Leül a lapos felületre, mellé lépek. Leülök, hintázni kezdek. A szél belekap a hajamba. Imádom, hogy rövid, legalább nem száll sem a szemembe, sem a számba.

- Előre is sajnálom, hogy ezzel kell foglalkoznod.

Megállok. Mi van ezzel a gyerekkel? Tényleg teljesen más, mint a többiek, nem tudom, mi baja van. Fura, furán viselkedik, olyan... kedves? Nem tudom, minek nevezzem. Tudom, hogy ismer. Mégis, mintha mindazt nem tudná rólam.

- Már régen kezdődött és egyre erősebb. Először nem tudtam hova rakni, azt hiszem, csak kívülről vettelek észre. Nagyon szép voltál.

Mi a faszt akar?

- Nem tudom, miért és nem értem saját magam. Nem vettél észre, de ez nem volt kölcsönös. Hallottalak. Minden alkalommal megvolt a véleményem, de csak akkor egyszer mondtam el. Mindig, amikor a szemedbe néztem, nem tudtam, mit csináljak...

Elfordítja a fejét, furcsa hangot hallok, de nem tudom mire vélni. Zavart vagyok. Nem értem, mit akar mondani, és ez nem jó. Mintha nem lennék önmagam. Ez nem az. Nem erre számítottam, ez még csak meg sem közelíti azt, amit gondoltam, hogy hallani fogok.

- Szóval gondolkoztam. Nagyon sokat, éjszakákat. Mindenről te tehettél. Miattad romlott a tanulmányi átlagom. Miattad nem tudtam rendesen dumálni a haverokkal...

Végleg elvesztem a fonalat. Most mégis mi történik? Engem hibáztat, mikor aznap láttam először, mikor odaadta az esernyőjét? Mit csináltam, de komolyan? Legszívesebben felnevetnék, annyira lehetetlen a helyzet, de nem teszem, nem is tehetném, mert folytatja.

- ...és egyik éjjel rájöttem, mi a baj. De sokáig nem tudtam rád nézni... - nah, ennyire ronda is vagyok? - Aztán aznap megszólítottalak. És ez bebizonyította, hogy igazam van.

Érzem, hogy mindjárt vége. Már csak pár mondatot akar mondani. A szívem gyorsan ver, a torkomban érzem, nem hallok semmit.

Nagyon kezd zavarni, hogy nem néz a szemembe. Megragadom a vállát.

- Hé, nézz a szemembe, ha hozzám beszélsz! - szólok rá, rángatom, de nem mozdul. - Hé, ez bunkóság! Nézz rám! Most!

Lelassul az idő, ahogy elkezd megfordulni, az egész testemben csak a saját szívem dobogását érzem.

Fordulj el.

Ne. Állj.

Miért gondolom ezt? Úgy érzem, ezt most nem kéne látnom...

Meglátom az arcát.

Gyönyörű.

A két szeme csillog.

Csillog a könnyektől.

Ő most...

...sír.