Sikerült rábeszélned őt, hogy maradjon. Majd kiugrottál a bőrödből örömödben. Ahogy odabújtál hozzá hallottad mennyire dübörög a mellkasa. Hiszen benne még erősen élt a gondolat, hogy elindult megcsókolni téged. Hogy miért nem tette meg? Mert félt. Nem tudta hogyan reagálnál rá. Nem akarta, hogy félj tőle. És te voltál az első személy, akitől ezt akarta. Különleges lettél neki hamarabb, mint hogy ő maga fel tudta volna ezt dolgozni. Szóltak meg a fejében, amiket rakiabált a szomszédodra. Mindig megfontolt volt hiszen Dazai így tanította. Nem volt olyan hirtelen vérmérsékletű, mint Chuuya de akkor elgurult minden, amit tanítottak neki. Ahogy hallgatta a beszélgetéseteket azt érezte az a valaki megpróbál elvenni tőle téged. Ezt nem engedhette. Nem, csak azért mert te vagy neki a tűz a hideg hóesésben. Hanem mert te vagy az első, aki szép neki. Nem akart átengedni. Ezek mind új dolgok voltak neki. Hiszen ennyi év alatt nem volt szüksége, hogy ilyeneket jegyezzen meg a világról. Így tudott túlélni. És aztán jöttél te. És fenekestül felforgatod a gondolatait. De egyvalamit pontosan tudott. Nem fogja hagyni, hogy egy ilyen jöttment senki vagy más elvegyen tőle.

Lassan engedett el mikor már úgy erezte túlságosan is ragaszkodik. Nem akart kellemetlenséget okozni neked. Ezért ment volna el. De hogy maradásra kérted nem volt ellenére. Maradni akart, hiszen érdekelted. Ki akarta deríteni, hogy miért vagy ilyen vele? Hogy vajon ő e, az egyetlen, akivel így viselkedsz? Vagy másokat is ok nélkül megölelsz? Nem tudhatta, hogy a válasz az lett volna, hogy nem mindenkit, mert csak ő ilyen különleges, hogy ilyen figyelemben részesíted.

Csak illemből mondta, hogy nem akar maradni és a terhedre lenni. És a könyörgésed a szívébe mart. Ilyen jellegű fájdalmat nem tapasztalt még. De tudta azért van, mert neked rossz. Engedett hát a kérlelésednek. Veled tölti a hétvégét.

Egyik tincsedet a füled mögé simította. Még nem volt olyan ember, akihez így ért volna hozzá. De mintha egy ösztönt követett volna a keze. Nem tudta levenni rólad a szemét. Annyira más voltál, mint a többiek körülötte. Érdekelni kezdted méghozzá nem is kicsit. Te pedig csak élvezted, hogy ott van veled. Már ennyi is elég volt. Azzal hogy megölelt, védelmezett és ilyen gyengéden érintett meg csak tetézte a boldogságodat.

A hosszú néma pillanatokat a gyomrotok egyidejű jelzése törte meg. Mindketten éhesek voltatok. És a szervezetettek úgy volt vele: „Na, jó eddig hagytunk titeket, de most már foglalkozzatok velünk is!" Akutagawa zavarba jött egy kicsit. De te csak nevettél a helyzeten. Majd mikor már abba tudtad hagyni felvetted a táskádat, amit csak úgy ledobtál az ajtó mellé.

- Csinálok valami finomat. Van olyan, amit nem szeretsz enni? Mert azt akkor elkerülöm.

- A mandarin és a bab...

Felelte röviden. De láttad az arcán, hogy attól is savanyú lett a szája, hogy erre a két növényre gondolt. De te még így is aranyosnak találtad a reakcióit. Már rájöttél, hogy abban a helyzetben, amibe rántottad nem tudja, mit kellene tennie, mert ilyen téren tapasztalatlan. És igyekeztél segíteni neki mindenben, amiben szüksége lehetett rád.

- Ha csak ez a kettő van, amit utálsz akkor, ha csirkemellből csinálok ragut, az megfelel neked?

- Még nem ettem ilyet...

- Komolyan? Pedig nagyon egyszerű. Gyors és nekem az egyik kedvencem. Megtanítsam?

- Tégy, ahogy gondolod. Nem nagyon szoktam otthon főzni.

- Olyan sok munkád van?

Indultál el a konyhába, hogy a vásárolt dolgokat kivedd a táskádból. Akutagawa követett téged. Nem akart nagyon eltávolodni tőled. Kicsit olyannak tűnt, mint egy kiskutya, aki most azt a személyt követi, aki kedves volt vele.

Egyszer gyerekkorodban megtörtént veled egy hasonló eset. Iskolából hazafelé jövet találtál egy fekete kölyökkutyát az utcán. Szegény csont és bőr volt. Valószínűleg kirakták, talán meg is verték. Megsajnáltad és az uzsonnád maradékát előkeresve odaadtad neki. Az a kis szőrmók hazáig követett téged. Mert nagy eséllyel te voltál az első, aki hosszú idő óta enni adott neki. És egyáltalán kedves volt vele. Mulattatott a dolog, hogy így siet a nyomodban. De anyukád már nem így volt vele. Majdnem hanyatt esett mikor meglátta, hogy hazahoztad. Viszont aztán csak addig nyaggattad, hogy megengedték a szüleid, hogy megtartsd. És azóta a nap óta mindig ugyan olyan örömmel vár, ha haza mégy látogatóba.

Akutagawa hasonlít arra a kis szőrmókra. Így belül nagyon szeretted volna, ha hasonlóan összekapcsolódik majd az életetek. De ennek sajnos kicsi volt az esélye. Hiszen úgy kellett kikönyörögnöd, hogy legalább a hétvégére maradjon itt. Vagyis te így láttad.

Akutagawa elgondolkodott kicsit a kérdéseden, de végül nem tálalt ki kifogást arra, hogy miért is nem főz odahaza. Úgy volt vele. Te nem fogod elítélni őt. Nem olyannak tűntél. Ezért elmondta a valós indokait.

- Sokat is dolgozok. Meg nincs szükségem sok ételre. Csak a minimális mennyiséget veszem magamhoz. Így nem is kell főznöm.

- Ez nem valami egészséges.

Néztél rá megértve hogy miért ennyire vékony, aztán észrevettél valamit. Akutagawa még mindig félmeztelenül koslatott utánad. Nem mondom tetszett a látvány és szeretted volna sokáig nézni. De azért mégis csak nem lesz így jó. Elvégre fázni szokott. Kicsit elpirultál, hogy ennyire elterelődtek a gondolataid a közelsége miatt. De gyorsan javítottál a helyzeten.

- A-Akutagawa... v-várj itt egy kicsit!

Motyogtad és mielőtt válaszolhatott volna gyorsan besiettél a szobádba. Magadra csuktat az ajtót és próbáltad leküzdeni a hirtelen támadt forróságot. Csak most tudatosult benned, hogy amióta levetette a kabátját és az ingét már háromszor lyukadtál ki a karjai között. Odabújtál hozzá. Átölelted. Érezted milyen a bőre. Beleremegett a lábad is ezekbe a friss emlékekbe.

Nagy nehezen összeszedted magadat és kerestél a ruhaid között alkalmas viseletet. Voltak olyan sötét pólóid, amik több számmal nagyobbak voltak, mint a te méreted. Szerettél ilyekben aludni, mert kényelmesek voltak. Az egyiket megtalálva levettél még egy belebújós vastag pulcsit is a polcodról, ami szintén jó méretű volt a vékony vendégednek és visszamentél a konyhában várakozó fiúhoz.

Ryuu nem értette, mi ütött beléd az imént. De nem esett neki jól, hogy ott hagytad. Kellett neki a közelséged. Attól, hogy eltűntél mellőle megint fázott. Így a nappaliba ment, hogy visszavegye Rashomon-t. Amikor felvette a kanapéról, akkor léptél ki a szobádból és már siettél is hozzá.

- [Név]?

- Ho-hoztam neked ruhát. Ne abban a véres ingben legyél.

Nyújtottad át neki a ruhadarabokat. Ő engedelmesen elvette és megköszönte. Majd ott előtted bujt bele a pólóba. Ahogy rajta volt elcsodálkoztál. Mintha összement volna a pólód. Sokkal jobban állt rajta, mint gondoltad. Megigazította az alját és mikor készen volt vele Rashomon is megjelent egy kicsit. A színe a pólódé volt. Ezzel két dolgot is megmagyarázott neked. Az első, hogy mindegy milyen ruha van rajta, abból idézi meg a démont. Nem kell féltetlenül hozzá a kabátja. És nagy eséllyel ez a lény húzta összébb a pólód anyagát, hogy jobban passzoljon a vékony fiúhoz. Felvette a pulóvert is. Egyből látszott rajta, hogy már nem fázik. De egyébként is ott voltál már mellette így nem érte úgy a hideg, mint máskor.

Hogy csinálj valamit a kezeddel és ne csak bámuld őt, mint egy bálványt, felvetted a vérfoltos ingét a kanapéról, együtt azokkal a törülközőkkel, amiket kicsit még összevéreztetek a műtét ideje alatt.

- Ezeket beáztatom. Remélem, kijön az ingedből.

- Annyira nem lényeg. Van még egy tucat ugyan ilyen. És amúgy is elszakadt.

- Attól meg megpróbálom megmenteni.

- Tégy úgy. De.... a sz-szoknyád is olyan lett... m-mikor m-megöleltél...

Nem mert a szemedbe nézni, míg kimondta. Az egekbe szökött a pulzusa attól, hogy visszaemlékezett rá. És rájött. Akar még úgy annyira közel lenni hozzád. Akarja meg átölelni a derekadat. Magához fogni. A nyakadba temetni az arcát. Vágyott minden kis érintésedre. Vágyott arra, hogy ismét hozzád érjen. Legszívesebben most azonnal megtette volna.

De nem merte. Így is túl sokat engedett magának eddig. Dazai mellett megtanulta hogyan kell bánni egy lánnyal. És hogy a saját vágyait nem lenne szabad előre helyezni. De most mégis megtette. Nem is egy alkalommal. Többször már nem tehette meg.

De neked is meggyengítette a lábadat, hogy így reagál arra az emlékre. És hogy a füle elpirult, amíg lopott feléd egy pillantást. Törődött veled. Eszedbe is jutott, hogy akkor is figyelmeztetett, hogy olyan lesz a szoknyád. De olyan jó volt nem törődni vele csak egyszerűen a nyakába ugrani.

- I-igazad van... köszönöm, hogy szóltál. Már majdnem elfelejtettem...

Bólintott egyet és várt, hogy mi lesz. Bevitted a véres ruhákat a fürdőbe és ő követett téged. Segített beáztatni őket. Úgy voltál vele miután valamennyire kiázott belőlük a vérfolt berakod őket mosásba és mire mennie kell, addigra megszárad majd az inge és miután összevarrtad ki is vasalhatod neki.

Rashomon-t nem kellett megtisztítani elég volt, hogy magára vette és a démont megidézve az helyrehozta a kabát anyagát. De utána levette és felakasztotta. Majd kísért, amíg átmentél a hálószobádba is. A küszöbön megtorpant. Hátra nézve figyelted mi ütött belé, de az arcara volt írva.

- „Vajon nekem szabad belépni egy lány szobájába?"

- Nyugodtan bejöhetsz. Nem leszek mérges miatta.

Mondtad, míg keresgéltél a ruháid között. Akutagawa belépett. Az egész szobát olyan illat töltötte meg, mint a pólót és felsőt, amiben volt jelenleg. A te illatod. Körbenézett. És talált az íróasztalodon egy fotót saját magáról. Meglepte a tény, hogy ilyesmit őrzöl róla. Mégsem kérdezett rá. Hosszú másodpercekig nézte az ágyadat is. És mikor megfordult, hogy rád nézzen te már őt figyelted.

Még nem fogtad fel, hogy az az Akutagawa Ryunosuke ott van a hálószobádban. És nem csak hogy körbenéz, miközben a te ruháidat viseli. De konkrétan bámulja az ágyadat. Majd téged. A kezedben szorítottad a másik szoknyádat, amit fel akartál volna venni. De a pillantásai megdermesztettek.

Lassan nézett végig rajtad. Majd tett egy lepést feléd. Furcsa volt. Valami csillogott a szemében. De ez a csillogás nagyon is tetszett neked. Ám ahogy észlelte a váltás ruhádat rájött, hogy most te le fogsz vetkőzni. Elpirult és sarkon fordulva villámgyorsan elhagyta a szobádat. Hallottad, hogy egészen a fürdőszobáig menekült és a csapot kezdte engedni.

Elképzelte... Még akkor is, ha nem akarta. Valami megmozdult az agyának egy olyan mély részén, amit szinte sosem dolgoztatott meg. Elképzelte, hogy milyen lennél... És nem tudta visszafogni magát. Ezért menekült el a közeledből. Teljesen felforgattad a világát. Mert korábban nem érdekelte más a munkáján kívül. Le kellett hűtenie a forró gondolatait. Szégyellte magát, amiért ilyen képzetei támadtak rólad.

Éppen ez volt annak az oka, hogy amíg főztél tartotta a távolságot tőled. Ott volt a közeledben. De mindig megmaradt az a két lepés távolság. Igazából Akutagawa-t zavarta, hogy ennyire nem önmaga és hogy ilyen nehezen uralja magát a közeledben. De türtőztetnie kellett a tetteit. Csak most ismert meg. Nem csinálhatott ilyen dolgokat. Hiába érezte azt, hogy megint át akar ölelni. Megálljt parancsolt a cselekedeteinek. És inkább csak figyelt téged.

Látta milyen otthonosan mozogsz a konyhában. És próbált tanulni tőled. Nem tudta lesz e rá szüksége. De jó volt nézni, ahogy szorgoskodsz. Látta, hogy most miatta akarsz többet kihozni ebből az egyszerű ételből, hogy lenyűgözd őt. Jól esett neki hogy ilyen vagy ezért is akart tanulni tőled, ha már tényleg elmondod a folyamatot. Hogyan vágod csíkokra a húst? Mennyire sütöd gyorsan? Mennyi sót és borsot szórsz rá? Milyen tésztát főzöl mellé? Mindent meg akart jegyezni. De annyira nem beszélt. Csak hümmögött. Inkább te hallattad a hangodat, mert láttad mennyire figyel. Így magyaráztál neki. Aztán mikor eljött a kóstolás ideje akkor viszont kénytelen volt közelebb menni hozzád.

Kivettél egy kis darab husit némi szósszal és miután megfújtad odatartottad neki. Szerinted már jó volt, de kíváncsi voltál az ő véleményére is. Nagyot nyelt, mikor kérted, hogy kóstolja meg. Mert eddig sikerült neki kibírni, hogy ne menjen túl közel hozzád. De akkor kénytelen volt odalépni közvetlen eléd. Kicsit előrehajolva a füle mögé igazította egyik fehérbe lógó tincsét úgy kapta be a kanalat, de igyekezett nem a szemedbe nézni közben. Tartott attól, hogy ha megint találkozik a tekintetetek annyira közel egymáshoz, akkor oda minden erőlködése, amivel próbálja magát távolabb tartani tőled. Gyorsan visszaegyenesedett, mert megint forrónak érezte a mellkasát attól, hogy most megcsapta a parfümöd illata. Becsukta a szemét, hogy az ételre tudjon figyelni. Hosszasan ízlelgette, de csak azért, hogy visszanyerje az önuralmát. Ízlett neki a főztöd. És ezt a szemedbe is mondta.

- Ez nagyon finom. Remek szakács vagy [Név].

Még ettől a dicsérettől is megrebbent a pillangók szárnya a hasadban. Kicsit el is pirultál és idegességedben el akartál fordulni tőle. De pont emiatt ügyetlen is lettél és hozzáértél a tűzön lévő forró edényhez.

- Itai!

Rántottad el a kezedet. És fújtad meg, de nem lett jobb tőle. Attól a hangtól, amit fájdalmadban ejtettél Akutagawa eddigi viselkedése megváltozott. Nem tudott volna továbbra is két lepés távolságra maradni tőled. Megfogta a kezedet és odahúzott a mosogatóhoz. Hideg vizet engedett rá.

- Nagyon fáj?

- N-nem... már jobb...

Zavarba hozott azzal, hogy aggódott érted. És hogy egyből segíteni akart. Kedves volt tőle. Csak nehezen dolgoztad fel. Mikor már nem fájt egyáltalán, akkor kisétált veled a nappaliba továbbra sem engedve el a kezedet. Leültetett a kanapéra és most ő keresgélt az orvosi dobozodban. Talált egy sprét, ami égési sérülésekre való és hűti a bőrt. Azzal lefújta a kipirult részt az ujjadon, majd egy széles ragtapasszal lefedte az egészet. Nagyon óvatos volt pont, mint te vele korábban. De érződtek a mozdulatain, hogy nagyon koncentrál, mert nem igen szokott másokat ellátni. De rajtad nagyon segíteni akart.

- Jobb? – nézett megint a szemedbe mikor végzett.

- Igen. Köszönöm Akutagawa.

- Legközelebb jobban vigyázz.

Mondta majd adott egy puszit a sebtapaszra. De ez elég volt ahhoz, hogy megint olyan legyen a fejed, mint egy paradicsom. Akutagawa tudta, hogy ezt nem lett volna szabad. De nem tudott ellenállni neked. Ahogyan a szemedbe nézet teljesen megbabonázott. Főleg hogy ugyan olyan csillogás volt a tekintetében, mint a szobádban. Vagy korábban az előtt, hogy meg akart volna csókolni.

Igazából örültél annak, hogy ebbe az irányba változott amióta találkoztatok. De kicsit furcsa is volt, hogy ennyire gyorsan történt ez. És volt ott a mellkasodban még egy dolog. Egy szúró érzés, hogy valamit el kell neki mondanod. De az, hogy így nézett rád megnémította a hangodat.

Sajnos nem ülhettetek ott egymással szemben tovább, mert a vacsorát meg kellett menteni az odaégéstől. Odalett ismét a pillanat varázsa. De ez alkalommal nem is bántad annyira.

A ragu hamarosan készen lett. Te jobban vigyáztál, hogy ne égesd meg magad. Akutagawa pedig feladta, hogy távol marad tőled. Segített elpakolni és elmosogatni az edényeket, amiket főzés közben használtál. És ha odaadott valamit, vagy éppen elvett, akkor is remélte, hogy csak egy kicsit is, de összeérjenek az ujjaitok.

De igazából annyira nem beszélgettetek. Ő, aki csak a munkájának él nem beszélhetett a maffia dolgairól. Még akkor sem, ha tudtál róla. Hogy is ne tudtál volna, mikor nyomoztál a fiú után. De figyeltél, hogy sose áss annyira mélyre, hogy ez valakinek szemet szúrjon. De ez a téma nem volt alkalmas beszélgetéshez.

Ő szeretett volna többet tudni rólad. Hiába mondtad azt, hogy neked sokkal unalmasabb életed van, mint neki. Végül is vacsora közben csak kikérlelte, hogy mesélj kicsit arról az unalmas életedről. Így engedtél neki.

Egy szállodában voltál recepciós. De azon kívül, hogy rengeteg híres ember láttál nem sok izgalom volt. Hiszen nem sokat beszéltél velük csak válaszoltál a kérdéseikre és átadtad a szobakulcsokat. Meg, ha néha hívták a portát, akkor kisegítetted őket. Bár most már az utóbbi időben megengedhetted magadnak, hogy egy plusz füzetbe is kérj tőlük aláírást. Persze csak a főnök nem volt a közelben. Már egész szép kis gyűjteményed volt ilyen autogramokból.

De a legizgalmasabb esemény az ott dolgozásod alatt az volt mikor az egyik vendég elhívott egy vacsorára. Lemondta a partnere, de neki mindenképpen nővel az oldalán kellett megjelennie, és téged szemelt ki erre a célra. De nem lett több belőle a vacsoránál. Mint közben kiderült olyan öntelt hólyag volt, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Annyira nem akartál vele mélyebb kapcsolatot ápolni. Főleg, hogy már akkor is foglalt volt a szíved.

Ez utolsó gondolatot persze nem említetted meg Akutagawa-nak. Még nem merted ezt a vallomást kimondani. Hiszen, ahogy Gorge esetében is ijesztő lehet, ha valaki évek óta figyel téged és még fotókat is gyűjtött az újságokból. Bár azt az egy képet, amit az asztalodon őrzöl már látta. De nem akartad, hogy megtudja több is van még ott az egyik fiókban.

Szégyellted ezt előtte. Az egyetlen, aki tudott a gyűjteményedről a legjobb barátnőd volt. Bár a szüleid is tudták, hogy milyen érzelmeket táplálsz egykori megmentőd iránt attól még nem fogadták el. És állandóan piszkáltak is vele. Kicsit el is mosolyodtál, mit fognak szólni, ha megtudják, hogy most nálad töltötte a hétvégét.

(...)

Arra már nem mertél vállalkozni, hogy megkérd, aludjon melletted. A kanapén ágyaztál meg neki. És pizsamát is biztosítottal neki. Az döbbentette le a fiút legjobban, mikor még egy váltás alsót is adtál neki. Olyan vörös fejjel magyarázkodtál neki, mint egy jelzőlámpa.

De végül is megértette, hogy a nők szerint is lehet kényelmes egy boxeralsó és pizsamának nyárra tökéletes. Ezért van neked is egy pár. És most pont jól jött. Viszont mikor feljött a szó a fürdésről akkor az eddig is szótlan vendéged zavartan kezdett viselkedni.

- Mi a baj Akutagawa?

- N-nem igazán szeretek fürdeni... olyankor Rashomon-t nem használhatom...

Nagyokat pislogtál, mert nem gondoltad, hogy ilyen fóbiája van egy ennyire erős valakinek. Viszont azt is tudtad, hogy muszáj, lenne legálabb letusolnia. És utána újra is kellene kötnöd a sebét, mert ennyi idő alatt lehet, hogy már cserére szorul a fedés. De nem tudtad mit mondj neki, hogy hajlandó legyen valamire. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megfogtad a kezét.

- [Név]?

- Mi- mi lenne, h-ha ott lennék melletted?

Mind a ketten elvörösödtetek. Belül kiabáltál volna, hogy te jó ég mit mondtál? Nem vagy normális! De már elhagyta a mondat a szádat. Nem vonhattad vissza. Csak lélegzetvisszafojtva vártál, hogy mit fog felelni?

Akutagawa, mivel már járt abban a szobában, így tudta, hogy tradicionális japán fürdőszobád van. Vagyis nem is kád meg nem is zuhany, hanem a kettő keveréke. Tudta, hogy az ilyen „onsen-szerű" fürdőszobákban az emberek szoktak így együtt fürdeni. Mintha tényleg onsenben lennének.

Egyszer gyógykezelés céljából ő is volt már ilyenben és bár Chuuya san sokadik parancsára vált csak meg a ruháitól, egymás hátát megmosni valójában nem volt annyira rossz élmény, mint gondolta előtte. És nem is érezte magát fenyegetve, hiszen a végletekig bízik a kalaposban.

De te mégis csak egy nő vagy. És nem is akármilyen! Hiszen sosem használt férfi fantáziáját is hamvaiból élesztetted újjá mikor elképzelt téged egy pillanatra ruha nélkül. Így tényleg nagyon meg kellett fontolnia a válaszát. De végül is igent mondott az ajánlatra.

Így történt, hogy egy-egy törülközőbe csavarva ott voltatok egymás mellett a gőzzel felmelegített fürdőszoba egyik sarkában. Akutagawa a kérésedre a géz felett kötötte meg a törülközőjét így egy kis védelmet biztosítva neki, hogy ne ázzon el. És végül ő ajánlotta fel, hogy megmossa a hátadat. De közben feltört benne egy olyan késztetés, hogy bele akarjon csókolni a nyakadba. Hiába türtőztette magát, akkor is nagyon gyorsan kalapált a szíve a gondolatai miatt. Valamint ahogy figyelte a bőrödön végiggördülő vízcseppeket nagyon nehezére esett nem átölelni téged.

(...)

Azután, hogy már felöltöztetek megvizsgáltad a kötését. Letekerted róla a fehér gézt és eltávolítva a fedést, megállapítottad, hogy jó volt a megérzésed. Tiszta kötést tettél oda neki. És miután ismét rögzítetted ő megfogta a kezedet.

- A-Akutagawa?

- Köszönöm [Név]!

- S-semmiség... c-csak szeretném, hogy rendesen begyógyuljon....

- De nekem sokat jelent, hogy így bánsz velem.

- Mi?

- Még senki sem volt ilyen. És senki iránt nem éreztem azt, hogy közel akarok lenni hozzá. Ennyire közel, közelebb, mint bárki máshoz!

Előrehajolt és átölelt. Annyira meglepődtél, hogy levegőt venni is elfelejtettél. Akutagawa nem csak hogy átölelt, de kifejezetten szorított magához. Tudatosan bújt a nyakadhoz. Magába szívta az illatodat. Mindenét elöntötte a forróság.

- A-Aku-

- Itt akarok lenni! - vágott a szavadba - Még sosem éreztem ilyet [Név]. De még többet akarom! Tudom Dazai san mérges lesz rám, ha ezt megtudja... de... Akarom ezt a forróságot, ami miattad öntött el!

Az ölébe húzott úgy ölelte a derekadat. A forró levegő, amit a nyakadra fújt mindenedet megborzongatta. Régóta vártál arra, hogy ezt mondja neked. De mégis az, hogy ebben a pillanatban kimondta, annak a személynek a nevét, olyan volt neked, mint egy késszúrás. Ez volt a bűntudatod. Ő most csak azért van itt veled, mert engedelmeskedik neked, aki Dazai san barátja vagy. Túlságosan facsarta a szívedet ez a tény. Nem bírtad sem viszonozni neki az ölelést. Sem pedig ezt tovább elviselni.

- Ne mondj ilyet...

- [Név]?

- Nem érdemlem meg, hogy így tekints rám...

- Ezt hogy érted?

- Hazudtam neked Akutagawa...

Ölelted most már a nyakát. El kellett neki mondanod. De tudtad, ha a szemedbe néz, megint megnémít. Nem akartad látni, hogyan reagál erre. El akartál bújni előle.

- [Név]?

- Sajnálom! Annyira sajnálom!

- Miről beszelsz?

- Hazudtam Aku. Nem ismerem Dazai sant

- Mi?

- Csak annyit tudok róla hogy a felettesed volt. Ezt kihasználtam, hogy ne ölj meg ott a sikátorban. Sajnálom! Nem kellett volna ezt tennem. De nem hagyhattalak ott. És aztán annyira engedelmes lettél. Tudom, hogy csak ezért. Hogy ne haragítsd őt magadra.

- [Név]...

- Sajnálom! Sajnálom! Gomennasai! Ne haragudj rám Akutagawa! Tudom nem kellett volna. De 4 éve kereslek. És ott voltál. Képtelen voltam arra, hogy otthagyjalak. Segíteni akartam rajtad. És mikor rám támadtál csak kicsúszott. Nem akartalak becsapni. Minden más, amit mondtam igaz volt!

- [Név]... engedj most el...

Mintha egy kardot szúrtak volna át a szíveden. Ilyen volt megint azt a hideg hangját hallani. Ugyan olyan volt akkor is a sikátorban. Nem akartad megint hallani. De ezzel járt az őszinteséged. Már régen nem ölelte a derekadat. A vallomásod közben engedett el. És most neked is ezt kellett tenned.

- Sajnálom Akutagawa....

Motyogtad remélve hátha mégis maradhatsz ott. De nem így lett. Őt ugyan olyan rosszul érintette az, amit elmondtál neki, mint neked az a hideg parancs.

- Engedj el!

Megtetted. De még előtte egy hosszú puszit nyomtál az arcára és azt suttogtad.

- Sajnálom...

- Most szeretnék egyedül lenni.

Mondta és kiment a teraszodra magadra hagyva téged. Már megbántad, hogy elmondtad neki. De ez volt a helyes döntés. Ha most így reagált rá, akkor mi lett volna később? Ha más vizekre terelődik a kapcsolatotok. Ha mondjuk egy hónap, vagy akár egy év múlva derül ki, hogy akkor hazudtál neki. Lehet, még inkább magára veszi. Jobb volt így. És az hogy nem a bejárati ajtódon távozott, kicsit még tartotta benned a lelket. Csak a teraszra ment. Nem hagyta el a lakásodat.