- Mindig....

- Ryunosuke?

- Azt akarom, hogy mindig velem legyél [Név]! Mostantól mindig! Legyél az enyém!

Akutagawa hallotta minden szavatokat, amíg beszélgettetek. Hallgatózott méghozzá, annyira hogy mikor, ahhoz a részhez értetek, hogy ő kedvel téged, akkor kicsit ki is nyitotta az ajtót. Ezt a barátnőd látta is. Ezért hangsúlyozta annyira, hogy a fiúnak is leessen a helyzet. Most, hogy Akutagawa fülében elült és kényelmesen elhelyezkedett az a bolha dolgozni kezdett. Olyan kérdéseket tett fel magának a fiú hogy:

- Mit jelent az, hogy kedvelem? Olyan, mint a szeretlek? Ahhoz hasonlította az a másik lány. Ugyan azt érzem, mint [Név]? [Név] is ezt érzi?

Ahogy elment megint a karjai közé akart zárni és meg is tette. Megnyugtatta, hogy te is annyira ragaszkodsz hozzá, mint ő tehozzád. Azért ölelt annyira magához, hogy biztosítson téged, arról marad. Nem fog elmenni a tudtod nélkül és az éjszakát is nálad tölti. Pontosan, úgy ahogy megbeszéltétek tegnap. Ezt mindet át akarta adni azzal az öleléssel. Hiszen hallotta, hogy nem akarod, hogy elmenjen. Letetted a szivacsot és megfordultál az ölelésében. Átkaroltad a törzsét és a mellkasához bújtál. Érezted, hogy ugyan olyan gyorsan ver az ő szíve is, mint a sajátod. Kezdted tényleg elhinni, amit a barátnőd állított, hogy Akutagawa szeret téged. A meghatottságból kijózanodva végül tudtál beszélni is. Ami percekkel korábban még nem ment volna.

- Én mindig itt leszek neked Ryunosuke. Bármikor, ha szükséged van rám.

- Köszönöm [Név]! De nekem mindig szükségem van rád!

Újból elakasztotta a lélegzetedet. Pedig csak ki akarta fejezni mit jelentesz neki. Ezt akarta hallani. Tudni akarta, hogy az övé vagy és mindig számíthat rád. Így voltatok még egy darabig. Aztán Akutagawa volt az, aki megtörte a csendet.

- [Név]... nekem most el kell mennem.

- De hát azt mondtad-

- Szeretném, ha velem jönnél!

Vágott a szavadba, mert nem akarta, hogy megint elszomorodj. Mikor olyan hirtelen engedted el őt, hogy rákérdezz, miért megy mégis el, az neki sem esett jól. Biztosítani akart afelől, hogy nem az történik, amitől félsz. Fogta a kezedet. Míg a másikat arcodra simította. Te szinte egyből belebújtál a tenyerébe. Mikor megint a szemébe néztél láttad, hogy élvezi.

- Holnap reggel munkám van. De nem mehetek a te ruháidba. Ezért most haza kell mennem. De... nem akarok eltávolodni tőled.... [Név]... megtennéd, hogy elkísérsz?

- R-Ryunosuke?

- Nem karok a mai napon ennél messzebb lenni tőled.

Simogatta hüvelykujjával a bőrödet. Nagyon meglepett, hogy ilyet mondott neked. És a kérése még inkább. De logikus volt. Az a pár óra, amíg külön voltatok mindkettőtöknek fájdalommal járt. Ezt egyikőtök sem akarta megint átélni. És valóban igaza volt a maffiózónak, a te holmidat nem viselheti mindig. Főleg nem a munkában. Viszont az hogy most elhívott magához az hirtelen volt. Mégsem ellenkeztél egy pillanatig sem.

Így történt, hogy nem sokkal később már egymás mellett sétáltatok Akutagawa lakása felé. Kérte, hogy karolj belé, mert így akadt veled sétálni. Még senkivel sem tehette ezt meg. Dazaitól és Chuuyatól is látta már, hogy így kisérték az aktuális alkalmi partnerüket. De neki sosem adatott meg a lehetősége rá. Sok mindent szeretett volna még kipróbálni veled. De nem tudta mennyire vagy vevő ezekre. Ezért óvatos lépésekkel haladt. Lassanként fokozva annak a mélységét, ami köztetek van.

Miközben sétáltatok az úti célotok felé gyakran pillantottál rá. Bár az arcán nem látszódott, de a füle hegye el volt pirulva egész úton. De a tekintete most más volt. Koncentrált. Olyan akart lenni, mint máskor, ha valahová tartott. Nem akarta, hogy valami hirtelen jött támadás miatt bajod essen. Mindenre figyelt, hogy időben kiszúrja, ha valami veszély leselkedik rád.

Ő így élt. Hiszen egy maffiózónak nem igazán van kilépése még egy rövid időre sem. Főleg ha körözött személy az illető. Sosem lehetett tudni mikor ismeri fel valaki, akit el kell tenni láb alól. Viszont ezt most nem akarta. Máskor nem érdekelte, ha valakit meg kellett ölnie. De nem előtted akarta ezt tenni. Már tapasztalta, hogy te nem szereted az ilyesmit, hiszen kétszer is kérted, hogy ne öljön meg valakit. Pedig még akkor meg sem próbálta. Gondolt rá az igaz. És ezt elég hamar felismerted rajta. Nem akart előtted gyilkolni. Mert félt attól, hogy ha meglátod őt milyen, amikor a maffia mészárosa, akkor megrémülsz tőle és nem engeded majd olyan közel többé. Jelenleg ez lett volna a legrosszabb, ami vele történik.

De azért ő is lepillantott rád időnként. És valahányszor megtette egy kicsit mosolygott is. Mindig melegebb volt a mellkasa egy fokkal, ha téged figyelt. Nagyon fontos lettél neki. És belül nagyon akarta, hogy ez, amit érez ugyan az az érzés legyen, mint amit te "szeretlek"-ként mondtál neki. Tudni akarta, hogy valóban beléd szeretett-e, ahogyan a barátnőd állította. Ki akarta deríteni és ennek az volt a legjobb módja, ha mindig melletted volt. Kis idővel az után, hogy elindultatok hiányolni kezdte a hangodat. Így azon kezdett gondolkodni, hogy mit kérdezzen tőled, hogy megint megszólalj.

Sosem volt jó a társalgásban. Még ha barátibb társaságban is volt a hüllőkkel és Chuuyával akkor sem volt beszédes. Inkább az a mindenre valamit hümmögő fiú, aki csak piszkálja a pohara szelét remélve, hogy a jég felolvad benne hamarabb és kicsit hígít az italán. Nem szeretett inni. De ha elrángatták a hüllők, akkor nem akart gyengének tűnni, így mindig erős italokat kért. De ezt minden alkalommal megbánta magában másnap reggel, amikor olyan fejfájás gyötörte, hogy két algopirin nélkül a napot sem tudta volna kihúzni végig, nemhogy még dolgozni menni.

Mindig elmondta magában, hogy semmi kedve velük menni, de nehezen mondott ellent nekik. És most eszébe jutott mi lesz, ha megtudják, hogy van egy lány az életében. Szinte látta maga előtt, hogy ha ez kiderül, akkor mindent ki akarnak majd szedni belőle arról, hogy mi történt kettőtök között. Már a gondolatától is görcsbe ugrott a gyomra. Nem akart rólad beszélni senkinek. És legszívesebben Chuuyán és később a húgán kívül másnak a tudtára nem hozta volna, hogy létezel és vele vagy. Vele... vagy...

Elpirult. Teljesen fülig. Az történt, hogy elképzelte magában, hogy tényleg VELE vagy... mármint úgy, mint egy barátnő.... kedves... vagy.... szerető.... Eszében felugrottak a képek, ahogy alatta fekszel a konyha hideg kövén. Hogy megcsókolt téged. Hogy már majdnem kicsomagolt a köntösödből. Hogy ajkai a bőrödet érték. Az az intenzív friss illatod, amit akkor érzett, hiszen percekkel korábban tusoltál le. Már szinte vérzett az orra, annyira magasba szökött a pulzusa. Nem tudott magán és a gondolatain többé uralkodni.

- Ryunosuke minden rendben?

Pont ekkor szólaltál meg. Rád nézett és még jobban elpirult még sosem láttad ennyire vörösen. De nagy valószínűséggel senki más sem. Szóra nyitotta a száját többször is, de hang nem jött ki a torkán. Hiszen azt sem tudta mit akar neked mondani. Ahogy nézett téged még vadabb képzetei támadtak. És megállíthatatlanok voltak a gondolatai. Végső elkeseredésében szája elé tette a kezét hogy ne nézzen ki úgy, mint egy néma hal, aki csak tátogni tud.

Már végkép nem értetted mi üthetett belé, hiszen csak azt vetted észre, hogy olyan nagyon piros az arca és szakadozottabbak lettek a mozdulatai, emiatt aggódni kezdtél érte. De a hangod és a szemed akkor csak olaj volt a tűzre. Szó szerint. Szinte már lángolt a fiú odabent. Nagy nehezen lecsukta a szemét hátha a képzelgései abbamaradnak végre. És próbálkozott azzal a légzési gyakorlattal, amit a kalapos mondott neki a telefonban. Mikor végre sikerül megint uralma alá hajtani a testét, akkor egy szó nélkül behúzott a legközelebbi sikátorba és mielőtt megszólalhattál volna átölelt és elbújt a tincseid közé.

- R-Ryunosuke?

- Gomenne.... é-én... nekem nem lenne szabad ilyeneket gondolnom rólad.... n-ne haragudj rám....

El sem tudtad képzelni mik járhattak a fejében, de te is belepirultál abba, hogy nagyon is foglalkoztattad őt. Viszonoztad az ölelését. És játszottál fekete tincseivel, amíg úgy nem érezted, hogy megnyugodott. Nem szorított annyira görcsösen. Nem úgy bújt a nyakadhoz mintha tényleg el akart volna rejtőzni a világ elől. Vagy előled. Mert szégyellte magát, hogy olyan témában is elképzelt téged. Aztán képes volt felemelni a fejét és a szemedbe nézett.

- Ryunosuke?

- Gomennasai [Név]... próbálom visszafogni magamat de.... a közeledben olyan gondolataim támadnak, amiket nem értek... n-nézd el ezt nekem....

Pillantott félre a mondata végén, mert már nehezen állta a tekintetedet. Bár jó érzése volt mikor nézte az íriszeidet. De most úgy érezte nem érdemli meg. Az hogy így beszélt mintha ez egy olyan egetverő bűn lenne mosolyra készetett. Simogatni kezdted az arcát.

- Nem haragszom rád Ryunosuke. Nem tettél rossz dolgot.

- De nem illik.... - fogta meg a kezedet és bújt bele a tenyeredbe - Nem illik.... még csak most ismerlek meg.... nem szabadna ennyire rohannia az eseményeknek.

Meglepett, hogy így fogalmazott. Hiszen arra utalt ezzel, hogy olyan irányú tervei vannak veled, aminek a végén a barátnő kifejezést is sejteni vélted. Nagyot dobbant is erre a szíved, hogy a fiúban, akit szeretsz szinten felmerültek ilyen gondolatok. Közelebb húztad magadhoz, hogy a homlokotok egymáshoz érjen.

- [N-Név]?

- Nem kell lassan haladnunk. Én négy éve várok arra, hogy a karjaid között tarts. Hogy így néz rám, ilyen csillogó szemekkel. Hogy ilyen gyengéden érints meg. Úgy haladunk, ahogy szeretnél.

- [Név]...

Fogta a derekadat és úgy húzott közelebb magához. Megcsókolt, de csak röviden. Majd ismét a válladra hajtotta a fejét. Úgy suttogott tovább.

- Jól akarom ezt csinálni!

- Ryunosuke?

- Ki akarom érdemelni az érzéseidet [Név]. Tudom, hogy már megkaptam őket. És meg akarom érteni, hogy miért. De... tenni akarok azért, hogy meg is érdemeljem azt, hogy szeretsz! Bizonyítani akarok, hogy jogosan érzel így irántam! Megengeded ezt nekem?

- Ryunosuke.... igen... amit csak szeretnél...

Belegyengültek a lábaid a szavaiba. Nem akartál nemet mondani neki. De ha akartál volna sem lettél volna képes rá. Akutagawa túl aranyos volt most. És tényleg foglalkoztatta ez a téma. Közelebbről akart ismerni. Megint olyan szorosan hozzád bújni. Sokáig csókolni az ajkaidat. Ismét úgy aludni, hogy nem kell mással törődnie csak azzal, hogy a szívverésedet hallgatja. És annyit azért tudott, hogy ezeket a dolgokat egy barátnővel vagy szeretővel szokás megtenni. Ezért akarta ténylegesen kiérdemelni, hogy az övé legyél. Hiába jelentette már ki hirtelen felindulásból. Ráadásul nem is egy alkalommal. Akkor is úgy érezte nem érdemelte még ezt ki. Meg akart dolgozni azért, hogy valóban kijelenthesse egyedül az övé vagy.

Még egy kis ideig így maradtatok utána emelte el a fejét a válladról. A karodat simogatta, ahogy a szemedbe nézett már, nem volt annyira vörös az arca, mint percekkel korábban. De még mindig láttál némi pirulást az orrán.

- Mehetünk?

Kérdezte óvatosan. Mert nem akarta, hogy megsértődj a hirtelen váltás miatt. Pedig amúgy sem tetted volna. Jól esett az a kis meghittség a közelsége és hogy idekint az utcán is megcsókolt. Még akkor is, ha elrejtett előtte egy sikátorban.

- Mindjárt...

Súgtad és kicsit pipiskedve az ajkaira tapasztottad a sajátjaidat. Meglepte a csók, de viszonozta és mivel úgy érezte szeretnéd elmélyítette. Hosszan kényeztetett, amíg levegőt nem kellett vennetek.

- Igen most már mehetünk. – mosolyogtál rá - Mutasd az utat.

Felelted. Majd újra az oldalára szegődtél belé karolva és egy kicsit még rá is döntötted a fejedet a vállára. Ez az új pozíció új volt Akutagawa-nak, mert így még nem látott sétálni embereket. Vagy ha igen, nem emlékezett rájuk. Csak két ember volt, akitől ilyen témában tanulhatott valamit. De sem a kötéses, sem a kalapos nem sétált így ennyire összebújva a nőikkel. Arra gondolt, hogy ez azt jelenti, hogy te közelebb állsz hozzá, mint azok a nők a két mentorához.

Még úgy egy órát sétáltatok így, mire eljutottatok egy olyan negyedbe ahová még életedben nem léptél. Akutagawa mondta, hogy mostantól legyél óvatos. Mert innentől a maffia területén vagytok. És nem akarja, hogy bármi bajod essen. De ha valami történne, akkor ő védelmezni fog téged. És mindegy ki jön szembe meg fog védeni tőle. Kedves volt, hogy ezt így kihangsúlyozta. De kicsit aggódtál, mert magadtól a város ezen, szegletébe nem valószínű, hogy valaha is eljöttél volna.

Ez egy másik világ volt. Itt nem a törvény volt az úr. Hanem a Maffia. És ez azért rakott egy kis gyomorideget beléd. Még úgy is, hogy tudtad az egyik legerősebb végrehajtó vigyáz rád. De igazából nem is magad miatt aggódtál, hanem inkább Ryunosuke miatt. Hiszen ha tényleg oda jut a dolog és védenie kell téged, akkor lehet, hogy emiatt ő sérül meg. Ezt azonban az utolsó dolognak akartad, hogy megtörténjen.

A hosszú sétát követően egy olyan épülethez értetek, ami egyszerre volt egy kollégiumnak és egy társasháznak a keveréke, de annál sokkal modernebben és impozánsabban nézett ki. U alakban ölelt körbe egy teret, aminek a középen még egy virágoskert is volt. Jelenleg rózsák nyíltak benne minden mennyiségben és színben. Ezt a kertet néhány pad is körbevette tényleg nem lehetett róla megmondani, hogy ez a Port Maffia épületei közül egy. Azok a dolgozók laktak itt, akik nem akartak külön házat vagy lakást távolabb vagy csak nem volt rá pénzük. Akutagawa régóta itt lakott, az egyik felső szinten ahonnan jó kilátás nyílt a városra.

Bár maga az épület hatalmas befogadóképességgel bírt nem sokan laktak benne. Ennek az oka főleg arra az időre nyúlt vissza, amikor még a soukoku néven ismert Dazai-Chuuya páros itt lakott. Annyit veszekedett az a két fiú mikor fiatalabbak voltak, hogy sokan inkább elköltöztek. Aztán inkább már a két fiú költözött ki és szereztek saját lakást. Azóta, úgy ahogy feltöltődött az épület. De soha nem laktak annyian benne, mint a két ifjú végrehajtó beköltözése előtt. Viszont azért nem csak káoszt hagytak maguk után azzal, hogy elköltöztek. Két nagyon fontos dolgot is itt hagytak. Az egyik a csend! Ami sokak számára volt fellélegzés, akik végighallgatták az ittlétüket. A másik pedig egy szabály. Ami miattuk született meg.

- [Név]... nem jöhetsz be velem. - törte meg a bámészkodásodat melletted Akutagawa.

- Miért nem? - fordultál felé.

- Nem engednek be olyat, aki nem itt lakik. Csak engedéllyel. Szóval kérlek, maradj itt.

- R-Rendben...

- Nem kell félned. Itt nem bánthat senki. Ide nem mer jönni olyan a ki a maffia ellensége. És ilyenkor az itt lakók sem járnak itt. Nem fogsz látni senkit, higgy nekem. És egyébként. Ez békezóna még a tagoknak sem szabad egymással küzdeni.

- H-hogyhogy?

- Ez.... Dazai san és Chuuya san miatt van.... felrobbantották egyszer ezt a teret. Azóta van ez a szabály....

Elnevetted magad. Nem gondoltad volna, hogy pont ilyen oka van annak, hogy itt biztonságos egyedül. Bár meglepte a szürkeszeműt a kitörésed, de bevallotta magának ő is ki akarta nevetni ezt a történetet mikor hallott róla. De akkor nem merte és azóta nem gondolkodott rajta.

- Egyszer.... szívesen megismerném őket...

Töröltél le egy könnycseppet a szemed sarkából.

- Majd bemutatlak nekik. Chuuya san is érdeklődött utánad...

- M-micsoda?

Lepett meg a válasza.

- Kíváncsi milyen lehet az a lány, aki iránt ilyen szinten érdeklődök...

Simogatta meg arcodat, amibe belepirultál. Amíg lesütötted a szemedet addig adott egy puszit a homlokodra. Mert úgy érezte ezt most szabad csinálnia. Odabújtál a mellkasához, hogy piros arcod elrejthesd előle.

Régen nem kaptál senkitől bókokat vagy kedves gesztusokat. Hiszen ha valaki fel is figyelt rád te a passzivitásoddal elég hamar lekoptattad. Látszott rajtad hogy szerelmes vagy valakibe és a világért sem keresnél valaki mást, hogy pótold a hiányát. De most ő ott volt. És gyengéden érintett meg. Foglalkozott veled. Gondolatai voltak rólad. Megcsókolt. Még mindig azt hitted valahol mélyen magadban, hogy ez egy álom. Pedig egyre inkább valósággá vált.

- Mindjárt jövök.

- Siess vissza...

- Sietek...

Ölelt még egyszer magához és csókolt meg. Eredetileg csak az arcod akarta megpuszilni. De nem bírta ki, hogy ne tegye meg. Pedig tényleg tartott attól, hogy ha itt meglátják, akkor túl sokan fognak tudni rólad. Nem akarta teljesen eltitkolni a kapcsolatotokat. De azt nem akarta, hogy a maffia ellenségének fülébe jusson és esetleg bántsanak emiatt.

Maffiatagok és civilek közötti kapcsolatok ritkán jöttek létre pont emiatt. Viszont erről te semmit sem tudtál csak viszonoztad a csókját. És fájt egy kicsit hogy olyan hamar elengedte ajkaidat. Viszont azalatt a kis idő alatt is érezted, hogy valami zavarja. Engedte a derekadat és gyors léptekkel bement az épületbe.

Te pedig a virágágyás melletti egyik padra telepedtél. Nem arra, amelyik az épület felé nézett, hanem az ellenkező irányba. Volt egy ilyen belső késztetésed, ami arra figyelmeztetett, hogy ha valaki mégis erre járna nem biztos, hogy örülne annak, hogy egy idegen a lakóépületüket nézi. Így inkább a rózsákat figyelted. Annyi fele színű volt, hogy össze sem tudtad számolni. Megérintettél egyet-kettőt, de nem szakítottad le őket. Hiszen nem a te kertedben nőttek. Csak meg akartad tudni ezeknek puhábbak e, a szirmaik, mint azoknak, amelyikek a te kis erkélyeden nőttek. És a válasz igen volt. Megállapítottad, hogy valami ritka fajtát találhattál, mert ilyet meg nem láttál.

Annyira belefeledkeztél a vizsgálgatásukba hogy észre se vetted Akutagawa visszatértét. A fiú nagyon gyorsan szedte össze minden holmiját, amire csak szüksége lehetett. És még át is öltözött gyorsan hogy ne a te ruháidban kísérjen tovább a városon. És amilyen gyorsan felért a lakására már távozott is. Amint kilépett az ajtón a térre téged keresett.

Megnyugodott, hogy igaza lett tényleg nem járt arra senki és ott vagy ahol hagyott. Ahogy közeledett feléd megkerülve a kertet nem vette le rólad a szemeit. A rengeteg virággal körbeölelve szinte festményre illő képet alkottál. Csak akkor vette le rólad a szemét mikor az ő felöli oldalon észrevett egy vörös példányt. Nem akarta, hogy észrevedd így Rashomon-t küldte érte, hogy szakítsa le neki.

Mikor már kezében volt a virág csak akkor folytatta az útját hozzád. Letette a táskáját. Erre a hangra lettel figyelmes. Rá emelted a tekintetedet. Mosolygott, ahogy téged nézett. Egyszerre voltál meglepve amiatt, hogy máris visszatért, és amiért mosolyogni látod. Ugyanis nem sokszor tette. Bár ki tudtál olvasni a szeméből dolgokat, de az arca, mint egy festett vászon maradt. Most viszont mosolygott. Azért mert te vártad őt ott. Felálltál és átölelted, amit egyből viszonzott.

- Nagyon gyorsan végeztél.

- Nem akartalak sok időre magadra hagyni. És....

Elhúzódtál tőle és kíváncsian vártad, hogyan fejezi be az „És"-sel kezdett mondatot.

- E-ezt hoztam neked...

Adta a kezedbe a frissen szakított rózsaszálat. Kikerekedtek a szemeid. De úgy tányér nagyságúra. Úgy fogtad meg a szárát, hogy Akutagawa kezét is fogd vele. Utána néztél fel rá.

- R-Ryunosuke.... e-ezt miért?

- Mondtam, hogy jól akarom csinálni.... Dazai santól tudom, hogy a lányok szeretik, ha rózsát visznek nekik. És... illik hozzád...

Teljesen elvörösödött a fejed. Ő, aki nem ért a kapcsolatokhoz és az érzésekhez, mégis próbál mindent, ami ráragadt a két idősebbről a témában felhasználni arra, hogy a kedvedre tegyen. Zavarodban lesütötted a szemed és a kezetekben fogott szál rózsát tudtad nézni. Éppen csak annyit tudtál neki válaszul mondani, hogy

- A-Arigatou.... k-kedves tőled.... nagyon szép virág....

- Olyan, mint te....

- He?

Kaptad fel a fejed a mondatára. Nem hittél a fülednek és igazából megkérted volna, hogy ismételje meg. De ő helyette elengedte a rózsát így az már csak te fogtad. És simogatni kezdte az arcodat.

- Mond csak [Név]...

- I-igen?

- Megtennéd, hogy..... v-velem vacsorázol....?

Az a bizonyosság, amivel elkezdte a mondatát hamar elszállt, de végül is ki tudta ejteni kérdése utolsó szavait is. Leesett az állad. Csak néztél a szürke szemekre, ami igyekeznek állni a tekintetedet. De közben egyre zavartabb lett, amiért így reagáltál. Pedig csak tényleg nem hitted el. Tudtad, hogy nem úgy érti, hogy megint a lakásodon akar vacsorázni. Hanem elhívott valahová. Hogy menjetek el ketten. Hihetetlen volt és ez végül ajkaidat is elhagyta.

- R-Ryunosuke.... t-te most... r-randevúra hívtál engem?

- I-...

Elcsuklott a hangja. Ezért becsukta a szemeit. Vett egy mély levegőt. Kifújta. Erőt gyűjtött belőle majd határozottan kimondta.

- Igen! [Név]! Szeretnélek elvinni valahová egy randevúra!

Kimondta tényleg kimondta! De mégsem akartad felfogni. Leblokkolt az agyad és csak a szíved dübörgését hallottad a füledben. Kicsit meg is tántorodtál ezért Akutagawa gyorsan megtámasztott. A könyökeidet fogta, hogy tartson téged, ha össze akarnál esni.

Nagyon vigyázott rád. Mert elég hamar rájött. Ha ilyen dolgokat mond és tesz, veled könnyedén összecsuklik alattad a lábad. Nem akarta, hogy bajod essen miatta. De azt sem bírta ki, hogy ne tegyen veled ilyen dolgokat. Viszont most is kicsit megijesztetted azzal, hogy szédelegni kezdtél.

- [N-Név] j-jól vagy?

- I-igen... csak ... nem is tudom, mi van velem...

- És azt tudod, mit válaszolj?

- Azt tudom.

A nyakába ugrottál és szorosan ölelted át a fiút. Aki egyből elkapott és derekad köré simította karjait.

- Igen. Szívesen elmegyek veled BÁRHOVA Ryunosuke.

- Köszönöm [Név]....

Könnyebbült meg a fiú hogy mégis elfogattad a kérését. Veled könnyű volt próbálkoznia. Első alkalom volt, hogy elhívjon egy lányt valahova és te egyből igent mondtál neki. Ez minden visszafogottabb férfinak adott volna egy jó nagy adag magabiztosságot. Hogy amit csinál az jó. És tényleg jó volt, amit tett veled. De az hogy te már alapból szerelmes voltál sokat javított a helyzetén. És az esélyein. Viszont mikor jobban belegondoltál volna, hogy randira mentek rájöttél valamire. Sima utcai öltözetben voltál. És ha tudod, hogy elhív vacsorázni, sokkal jobban kicsípted volna magad.

- D-de nem vagyok úgy öltözve...

Csúsztál le a nyakáról és mivel kicsit szégyellted magad, így inkább a mellkasának döntötted a fejedet. Akutagawa nem értette miért mondod ezt. Szerinte tökéletes volt az, ahogyan kinéztél. Nem kellett volna semmit sem tenned még, hogy jobban passzolj az estéhez.

- Te mindig Gyönyörű vagy [Név].

Suttogott, de elég hangosan hogy meghalld te is. Nagyon meglepett a válasza, de még mielőtt felemelhetted volna a fejedet rád borult és átölelt.

- Akarom, hogy tudd [Név]. Ezt még senkinek sem mondtam.

- R-Ryunosuke?

- Még nem volt olyan személy az életemben, akire azt mondtam volna önszántamból, hogy szép. De te több vagy ennél. Te gyönyörű vagy [Név]. Nem kell tenned semmit. Így vagy tökéletes nekem.

-----------------------------------------

Dodiii97 remélem tetszett ez a fejezet. Ahogy írtam hoztam. És jövő héten hozom a következő fejezetet is! Köszönöm hogy olvasod a könyvemet!

És mindenki másnak is nagyon köszönöm hogy beleolvastatok!!!  

❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤