Akutagawa hamarabb ébredt, mint te. Egész éjjel úgy hozzád bújva aludt. Azért, hogy ne tudj elmenekülni. Hogy ne vehessen el tőle semmi és senki. Sosem érzett még ilyen ragaszkodást korábban. Ahogyan abban is te voltál az első, akinek a közelsége ilyen szintű nyugtató hatással bírt rá. Talán még sosem aludt ilyen jól, mint most a karjaid által ölelve, hallgatva a szíved kalapálását.

De miután kinyitotta a szemét tisztábban látott. És az, hogy visszaemlékezet az estére kínos érzéssel párosult, igazából tiszta idiótának érezte magát, hogy úgy viselkedett veled. Szégyellte, hogy olyan gyengének mutatkozott előtted. És hogy szinte kérte, hogy védelmezd őt. Ez nem vallott rá. Ő nem kért segítséget. Nem kellett rá vigyázni. De azon az estén minden ilyen gondolatát kukába dobva ölelt téged, az egyetlen személyt, akit nem akart elveszíteni.

Elengedett egy kicsit és fentebb csúszott, hogy odahúzhassa a fejedet a mellkasára. Nem akart többé gyengének tűnni előtted. Védelmezni akart. Hogy biztonságban érezd magad mellette. Hiszen nem tudhatta, hogy te már így voltál vele. Mellette voltál a leginkább védelemben. Így érezted. Nem érdekelt, hogy egy maffiózóval töltötted az éjszakát. Tudtad, hogy nem fog bántani. Történjen bármi ő nem fog kezet emelni rád. Pedig Akutagawa ezeket még csak akkor mondta ki magában. Elhatározta, hogy így lesz. És keresni fog még. Mert nem akar hátrahagyni és elfelejteni. Meg akar ismerni sokkal jobban, mint korábban bárkit.

A hajaddal játszott, ahogy aludtál mellette. Azon jártak a gondolatai, hogy mikor történt ez a rengeteg változás benne? És hogyan? Hiszen csak egy fél napot töltöttetek együtt. És mégis jobban ragaszkodik hozzád, mint eddig bárki máshoz. Az hogy nem tudott válaszolni a saját kérdéseire zavarta. De az hogy ott voltál neki megnyugtatta. Simogatott, ahogy egyenletesen szuszogtál a mellkasán. Közben pedig úgy gondolta bármeddig képes lenne ezt elviselni. Kezdte megint felfedezni a jeleket magán, hogy nem akar mással foglalkozni rajtad kívül. És ez nem volt jó.

Bár most egymás mellett voltatok. Tudtátok, hogy ez nem lesz mindig így. Maximum csak erre a hétvégére lehettetek így együtt elmenekülve a világ elől. Ha eljön a vasárnap, akkor a külvilág meg fog találni titeket és el fog választani egymástól. Akutagawa nem akarta ezt. De nem tehetett ellene. És meg kellett tanulnia azt, hogy hogyan bírja ki nélküled hosszútávon. Mert egyértelmű lett számára, hogy a függőddé vált.

Az éjszakai kirohanása mikor nem talált maga mellett ennek ékes példája volt. Zavarta az elképzelés, hogy ha el kell mennie majd innen, akkor megismétlődik ez. Felriad majd éjjel, mert nem vagy ott és nem ölelhet át, hogy megnyugodjon. Ökölbe szorította kezeit. Valamit tennie kellett, hogy változtasson.

Adott egy puszit a homlokodra, majd kimászott mellőled az ágyból. Ki kellett józanodnia. És erre az volt a legjobb megoldás, ha megint hideg fejjel gondolkodhat. De hiába nem értél már hozzá, a forrósága megmaradt az ölelésednek. Szüksége volt valami drasztikusabbra, hogy kijózanítsa magát. Így pizsamában ment ki a teraszodra. A hideg levegő segített neki.

Képes volt tervezni. És előre gondolkodni, hogy mit tegyen. Annyiban biztos volt, hogy nem mond le rólad. Hogy bármikor is kell távoznia a lakásodból vissza fog még ide térni. Át fog ölelni és beszelni fog veled. Az is egyértelmű volt, hogy egyáltalán nem haragszik rád, amiért hazudtál neki. Inkább hálás volt ezért neked. Mert ha egy idegenként kezdtétek volna a kapcsolatotokat, akkor talán sosem jut el ilyen szintre, mint ahol most vagytok.

De az, hogy meddig lehet itt az még kérdéses volt. Az alapján, amit mondtál neki úgy érezte nem bánnád, ha még egy éjjelt itt töltene. De vajon megengedheti-e ezt saját magának? Azok után, hogy megríkatott megérdemli-e azt, hogy még tovább mellette maradj? Nem tudta eldönteni. Csak nézte a reggeli sokaságot az utcákon remélve, hogy valamilyen ötlet beugrik neki és tudni fogja, mitévő legyen.

Nem sokkal az után ébredtél fel, hogy magadra maradtál az ágyban. Hiányzott az ölelése, a közelsége a melegség, amit éreztél. Ez ébresztett fel. Elsőre te is megijedtél, hogy csupán álom volt, de érezted, hogy melletted még kellemes meleg ahol korábban ő feküdt. Ez megnyugtatott még nem olyan régóta vagy magadban a takaró alatt. Odafordultál a meleg foltra és arcodat a párnádba temetted oda ahol Aku illata a legerősebb volt. Nem álmodtál! Valóság volt az, ami az éjjel történt. Valamint tudtad azt is, hogy bár kiment nem hagyta el a lakásodat. Valahol itt kell lennie.

Kimásztál és a keresésére indultál. Mikor láttad, hogy a teraszon elmélyedve gondolkodik úgy döntöttél inkább nem zavarod. Bementél a fürdőbe, hogy letusolj, mert kicsit nyúzottan ébredtél az esti érzelem bombát még nem tudtad kiheverni. Fel akartál frissülni. Mikor végeztél rájöttél, hogy ruhát nem hoztál magaddal így a fürdőköntösödbe bújtál, mert a pizsamádat nem akartad visszavenni. Így léptél ki az ajtón nem sokkal az után, hogy Akutagawa bejött onnan.

Elhatározta, hogy beszelni fog veled ezekről a gondolatokról, amiket tapasztalt a közeledben. De mikor hallotta, hogy tusolsz inkább a konyhába ment. Bár szeretett volna még melléd a takaró alá visszabújni. Akart még annyira közel lenni, mint az éjszaka. De félt, hogy így nappal lehet, nem engeded meg neki. Pedig ezerszer szólt már a fülében, ahogy azt mondod, szereted. És mindig egy nagyobbat ütött a szíve, ha visszagondolt ezekre a szavakra. És bár nem ölelhetett meg megint kedveskedni akart neked valamivel.

A konyhádban akart főzni kávét kettőtöknek. Tegnap miközben a vacsorát készítetted látta hol tartod ezeket a dolgokat és a kávéfőződet is felismerte. De kifogott rajta a használata. Ugyanis egy régi típusú "kotyogós" főződ volt. Neki otthon egy jóval modernebb rejtőzött a konyhájában. És hirtelen nem tudta kitalálni, hogyan is kell ezt szétszedni, hogy működjön. A tanácstalanságát vetted észre, mikor kiléptél a fürdőszobából és felöltözés helyett csak jobban összehúztad magadon a bolyhos anyagot és odamentél hozzá.

- Jó reggel Akutagawa!

- Neked is [Név]!

Nézett rád, de mikor leesett neki, hogy egy szál köntösben vagy kicsit elpirult és elfordította a fejét rólad. Meglepte, hogy ilyen hamar ott talált maga mellett. De egyáltalán nem zavarta a társaságod. Hiszen azonnal melegebb lett a világ neki, ahogy megszólítottad.

- Miért jöttél ki a szobából?

Érdeklődtél jogosan, hiszen az este még úgy könyörgött, hogy ne legyél tőle távol. Most viszont még hamarabb kijött, mint hogy felébredtél volna. Nem tudhattad, hogy gondolkodott kettőtökről. És ezt még nem akarta elmondani sem. Így egy gyors ötlettől vezetve azt mondta

- Kávét akartam főzni neked... de... ehhez a típushoz nem értek...

Elmosolyodtál ezen és nagyon jól esett, hogy így akart ébreszteni. Kinézted volna belőle, hogy tálcán vitte volna be neked az ágyba. És persze el is képzelted. Közelebb léptél hozzá és kivetted a kezéből a régi eszközt.

- Kedves tőled hogy gondoltál rám. – feleltél és ezzel még egy szinttel pirosabbra festetted a bőrét az orrán - Várj, megmutatom, hogyan kell. Nem bonyolult. De én szeretem ezt a régiséget.

- Biztos finom kávét főz. – igyekezett normális válaszokat adni, hogy a beszélgetésetek visszaállítsa megemelkedett pulzusát.

- Igen, de ez azon is múlik, hogy milyen kávét teszek benne.

Elkezdted széttekerni és kitisztítottad. Kiütögetted az elhasznált zaccot. Majd újratöltötted. Közben mindent magyaráztál neki. Akutagawa figyelte, amit mondtál neki. De közben először csak a kezedet merte nézni utána, mikor már átsiklott a szeme a köntösöd dekoltázsára már nem tudott annyira figyelni a szavaidra. Este a sötétben nem gondolt bele milyen sokáig lehetett ott. Nagyot nyelt, mert már érezte, hogy a vér ismét az arcába szökött. Mégsem volt képes becsukni a szemét. Végül is az ajkaidon állt meg a tekintete. Megbabonázta a mozgása, ahogy beszeltél. De addigra már a hangod nem ért el hozzá. Csak nézte és vágyott rá. Majd akkor, mikor befejezted a kiselőadást és felnéztél rá azt mondva:

- Látod nem is olyan nehéz. – az utolsó visszatartó cérnaszálat is elvágta

Az hogy közelebb fordultál hozzá az volt az utolsó csepp. Nem bírta tovább. Megcsókolt. Lehunyta a szemeit, amíg megtette a távot és megízlelte ajkaidat. Rendes csók volt, nem csak egy apró puszi, ahogy éppen összeérintette a szád a sajátjával. Nem ez egy igazi rövid, de annál édesebb csók volt, amit lopott tőled.

Csupán egy pillanatig tartott. Hiszen amint elérte az ajkaidat felriadt a kábulatból. És azonnal ellépett tőled. Egészen a konyhapultig és teljesen vörös arcát próbálta takarni a tenyerével. Megszólalni képtelen volt, de érezte az ajkaid ízét melegségét édességét és zsibbasztották a sajátját még egyért.

Nézte, ahogy kezedet a szádhoz emeled. Megérinted. Még bizsergett, hogy az előbb még Akutagawa volt ott. Nem hitted el. Ezért te is hátráltál tőle. Amint megtetted és azzal az értetlenséggel a szemedben, ahogy rá néztél őt is megdermesztette egy pillanatra. Kettőtök közül ő ijedt meg. Utánad ugrott és átölelt. Szorosan fogott szinte már szorított.

- Gomennasai! [Név] sajnálom! Nem tudom mi ütött belém! Ne haragudj! Én-én nem akartam. Én csak.... – megakadtak a szavai nem tudta befejezni, mert maga sem értette miért tette.

- Akutagawa?

Remegtél még a sokktól és ez nem javított a helyzeteteken. Úgy érezte rosszat tett. Nem kellett volna. De a pillanat hevében képtelen volt megállni. Már érezte egy ideje, hogy meg akarja tenni. Meg akart csókolni! És most, hogy megtette égett az ajka még egyért és még többért. De nem merte korábban megtenni, mert félt, hogy esetleg rosszul reagálsz rá. Ahogyan most is. Pedig csak annyira meg voltál döbbenve, hogy nem tudtál értelmesen válaszolni. Vagy viszonozni a tettét. Amit persze nem is tudtál volna, hiszen annyira gyorsan elhátrált tőled. És ő aki nem értett ehhez megrémült attól hogy nem kellett volna megtennie.

- [Név] sajnálom! Én-

- Csss... semmi baj. Nem tettel semmi rosszat.

- De igen! Nem kellett volna... nem kellene így bánnom veled. De... nem tudok uralkodni magamon. Ne haragudj rám! Én csak közelebb akarok lenni hozzád!

- A-aku-?

- Közelebb, mint bárki más. – nézett megint a szemedbe, mert azt akarta, hogy olyan komolyan vedd, a vallomását amennyire lehet.

Láttad a szürke szemek tükrében hogy ilyet még ezelőtt senkinek sem mondott. Ahogyan azt a fájdalmat is, amit a rettegése okozott, hogy félt attól eltaszítod őt magadtól. Nem akart messzebb lenni tőled, mint a csókotok pillanatában. De ahelyett hogy megint az ajkaidat hódította volna meg lehajtotta a fejét.

Odabujt a nyakadhoz egyre jobban hozzád simult. Megbotlottál, ahogy nem tudtad tartani magad, annyira hirtelen történt minden. Reflexből karoltad át a nyakát, hogy kapaszkodj belé. Elkapott és leült veled a konyhakőre, még inkább magához ölelve. Már szemből ültél az ölében, hiszen odahúzott magához. Megoldotta kicsit a köntösödet, hogy megint odabújhasson a szívedhez.

- Itt akarok lenni [Név]... ennyire közel!

Nem kaptál levegőt annyira gyorsan vert életben tartó szerved. Akutagawa már a válladig lehúzta a köntösödet az ajkai siklottak a bőrödön. De nem csókolt meg sehol. Csak érezni akarta, hogy ott vagy. Hogy egyedül az övé vagy.

- Közelebb, mint bárki máshoz... - suttogása közben forró levegőt fújt a bőrödre – Azt akarom, hogy én lehessek hozzád a legközelebb!

Annyira közel akart lenni, hogy a hátadra döntött, óvatosan, hogy ne üsd meg magad. Csak mikor érezted a hideg követ, akkor engedted el, amitől ő is megemelte magát. Úgy nézett le rád. Azzal a vággyal a szemében. Felnyúltál és megsimítottad az arcát, majd egy kigördülő könnycseppet letöröltél a szeme alól.

- [Név]? Haragszol rám, amiért ilyen vágyaim vannak? – komolyan kérdezte, mert nem akart olyat tenni, amit te nem.

- Nem haragszom rád Ryunosuke. Azzal, hogy megcsókoltál nagyon boldoggá tettel. Hiszen szeretlek.

- De olyan rémült arcot vágtál. Azt hittem rosszat tettem.

- Ugyan... ha nem akartam volna, hogy megtedd. Akkor korábban sem csuktam volna be a szememet.

- Megtehetem megint?

- Szeretnéd?

- Akarom [Név]! Jobban, mint eddig bármit. Megint meg akarlak csókolni!

Lentebb húztad magadhoz, hogy érezze te is akarod. Ajkaitok megint megtalálták egymást. Nem fogta vissza magát többé. Úgy falta ajkaidat mintha éveket kellett volna várnia rád. Pedig ez rád volt igaz. Valóra váltak az álmaid. A reményeid. Az, amiért mindig kérlelted a csillagokat. Akutagawa Ryunosuke csókolt téged szenvedélyesen. Ha el-el vált tőled egy pillanatra a nevedet suttogta, majd újra magáévá tette a párnáidat. Amint megérezte azt a kis rést ajkaid között egyből átcsúsztatta a nyelvét hozzád megkereste a tiedet és miközben kényeztette, felfedezte a teljes szájüregedet. Tudtad vele tartani a lepést. Mert érezted, hogy most visszafogja magát egy kicsit. Félt, hogy ha túl durva veled, akkor vagy eltaszítod őt, vagy összetör téged. Amit nem akart. De egyértelműen dominálta a csókjaitokat.

Ő sem értette miért vágyott erre ennyire. De még tovább akart érezni téged. Csak engedte, hogy az ösztönei vezessék a kezét. A válladról a keze végigsiklott az oldaladon. Majd megemelte a cipődet és közelebb húzott magához. Könnyű dolga volt, hiszen mikor az ölében ültél már akkor a lábaid közé került. Most, hogy megemelt téged, te automatikusan fontad körbe a csípőjét. Levegőért váltatok el egy kicsit. Teljesen kipirultatok. Neked még a vállaidig is leterjedt a vörösség attól, hogy az a szürke szempár, úgy nézett rád, mint aki mindjárt felfal. Ez pedig nem állt távol a valóságtól.

- A-Akutagawa?

- N-nem lenne szabad ezt tennem veled....

- Miért mondod ezt? Szerintem nem ellenkeztem. Vagy te máshogy érezted?

- Nem... túlságosan is engedékeny vagy....

- Gomenne... nem tudok ellenállni neked...

- [Név]... én......én sem tudok neked... És ez nem jó!

- Miért?

- Nem akarlak bántani. De jelenleg annyira nem uralom a tetteimet hogy félek, megtenném. Nem akarlak összetörni! – lefeküdt rád és a mellkasodon pihentette a fejét, hallgatta hogyan dübörög a szíved – Vigyázni akarok rád

- Aku... köszönöm... De hidd, el nem fogsz összetörni. A legvadabb álmaimat teljesíted éppen.

- Komolyan? – emelte fel megint a fejét, hogy a szemedbe nézhessen.

- Igen, hiszen már mondtam. Szeretlek!

- [Név]... - csókolt meg megint és simogatott tovább, el akarta engedni a szabályait, hiszen beleegyeztél, mégsem jutottatok messzire.

Az előszobában megcsörrent a telefonja a kabátja zsebében. Oda száműzte, hogy a munka minél később válassza el tőled. De mar bánta, hogy elfejtette lehalkítani... Nagyot sóhajtva gurult le rólad és fordult a hátára magával rántva téged is. Így te kerültél felülre. Odahúzta a fejedet a mellkasára. Amíg Rashomon-t elküldte a telefonért.

- Sajnálom [Név]. De ezt muszáj lesz felvennem. Főleg ha a főnököm az....

- Értem...

Sajnáltad, hogy megszakadt a pillanat varázsa. De kicsit fel is lélegeztél. Mert már azt hitted, nem tudtok leállni és ott a kövön fog a magáévá tenni. Beleremegtél a gondolataidba. De rá kellett jönnöd, hogy ha tényleg eljuttok odáig, neked mindegy, hogy a lakásod melyik pontján fog elmerülni benned. Annyira elpirultál, hogy már szégyellted magadat. A pólójába temetted az arcodat, hogy ne lássa milyen zavarban vagy. És még csak véletlenül se kérdezzen rá a dologra. Nem tudtál volna szalonképes választ adni a piszkos gondolataidra.

- Reménykedj abban, hogy csak valamelyik alárendeltem legyen az... mert akkor nem kellene felvennem....

Érezted a hangján, hogy ő is ezt kívánja, de tudja ennek nagyon kicsi az esélye. Mégis bízott benne, hogy nem szólítja el tőled semmi. Főleg, hogy hallottad még mindig úgy dübörög a mellkasa. Azt kívánta magában bárcsak szabadságot vehetne ki, hogy melletted maradhasson. Szerette volna befejezni, amit elkezdett veled az imént. De utána sem akart volna távozni. Téged nem tekintett olyan nőnek, akit egy alkalom után többé nem keresett volna fel.

Pont ellenkezőleg. Gyakran szeretett volna még találkozni veled. Hogy megismerjen téged még jobban. És hogy az együtt töltött idő alatt rájöjjön mit is érez pontosan. Mert felfedezte, hogy valami megváltozott. Ez a ragaszkodás és vágyakozás valami új. De nem tudta beazonosítani. Mi vagy a számára? Mert jelenleg csak annyit tudott volna erre válaszolni, hogy a lány, akit nem akar elengedni. De ez nem volt kielégítő magának. Jobban meg akarta fogalmazni ezt a dolgot. De a pozitív érzések ismerete nélkül nem tudta. Ezért kellett volna veled maradnia. Hogy te megtaníthasd neki az érzéseinek nevét.

Rashomon odaért hozzatok. Szájában hozva a telefont. Majd belehelyezte gazdája kezébe, aki megnézte a kijelzőn ki keresi ebben a hihetetlenül alkalmatlan időpontban. Fájdalmasan nyögött fel mikor Chuuya nevét pillantotta meg ott. Tudta, hogy nem mismásolhatja el a dolgot. Kénytelen lesz beszelni vele.

- Nincs szerencsém [Név]... beszélek vele. De utána megint a tiéd vagyok kedves!

- Uhum...

Suttogtad oldalra fordítva a fejedet. Az hogy most azt mondta a tiéd megremegtette a lelkedet is. Sőt azt is hozzábiggyesztette, hogy „kedves"! Tehát kedves vagy neki! Kevesebb, mint fel nap leforgása alatt kijelentette azt is, hogy te az övé vagy es azt is, hogy ő a tiéd. Ha ez utóbbi nem is folyamatos. De a telefonhívás előtt és utáni rövid intervallumra mindenképpen igaz ez az állítás. Simogatta a hajadat, ahogy rajta feküdtél, úgy nyomra meg a hívás fogadása gombot.

- Chuuya san?

- Na, végre Akutagawa! Hol vagy?

- Nem a lakásomon....

- Azt észrevettem! Nem találtalak sehol tegnap reggel óta nem látott senki a maffiából felszívódtál. Kerestelek a tornyokban, a kórházakban és most jövök a lakásodról. Hova bírtál így elkeveredni?

- Én-

- Mindegy is. Holnap munkánk van.

- He?

Kaptad fel a fejedet. És a hangod átszűrődött a vonal túloldalára is. Mert Chuuya elhallgatott. Meghallotta a riadt hangot, amit kiadtál. Hamarabb jött az elválás pillanata, mint gondoltatok és ennek egyikőtök sem örült. Akutagawa is erősebben szorított téged magához, de csak a plafont nézte. Nem akart még elmenni tőled es most, hogy megtudta elválasztják tőled nagyon fájt neki. A néma csendet Chuuya törte meg, akiben tudatosult, hogy egy női hangot hallott. Méghozzá elég közel a telefonhoz. A készülék majdnem ugyan annyira messze volt mindkettőtök szájától. Nem csoda, ha belehallatszódott a nyögésed.

- Akutagawa... nem vagy egyedül? - tette fel azt a bugyuta kérdést, hogy tisztázza a félreértéseket.

- Nem.... én nem vagyok egyedül...

Nem bírtad tovább így. Fájt a tudat, hogy el fog menni. Nem is érdekelt, hogy a felettese megtudta, hogy egy nővel volt az elmúlt időben. Önző dolog volt a részedről, de akartad még, hogy veled legyen. Sírni akartál, de nem akartad, hogy Akutagawa-nak rossz legyen. Hiszen nem szerette, ha sírsz. Így kibontakoztál az öleléséből és felálltál.

- [Név]?

Nézte végig, ahogy eltávolodsz tőle. Majd becsuktad magad mögött a szobád ajtaját. Tudta, hogy elveszett az esélye annak, hogy ha leteszi, a telefont onnan folytatjátok, ahol abbahagytátok. A fejet fogva fordult vissza a hátára. És ütötte bele a halántékát a csempébe. Dühös volt. És főleg Chuuyán akarta ezt kitölteni. Hiszen ő volt a hibás most mindenért! Több indulat szorult a szavaiba, mint eddig bármikor.

- Akutagawa ott vagy? – óvatosan kérdezett, mégis agresszív választ kapott.

- Igen! Mi van még?

- Haaa?

- Chuuya san nem erek rá. Részleteket kérek, hogy mi a dolgom holnap. Nem érek rá!

- J-jól van, már nem kell leordítanod a fejemet.

Chuuya tényleg nem értette mi üthetett a fiúba. Sosem volt még ilyen vérmérsékletű. Erre most szinte látja, hogy forrong. Mi történhetett? És ami a legfontosabb ki az a női hang?

- Nem a legjobbkor hívtál szóval kérhetem, hogy siess?

- Rendben. Röviden annyi, hogy van egy kis szervezet, aki csempészettel foglalkozni. És megnehezíti a dolgunkat. Mori az takarja, ketten nyomozzunk az ügyben és lehetőség szerint irtsuk ki a betegséget még addig, amíg csirájában el lehet fogni.

- Értettem... Időpont?

- H-Holnap reggel 9kor kellene találkoznunk a szokott helyen... de... minden rendben?

- Nem nincs! Én jelenleg éppen-

Ajtócsapódást hallott, egyből talpra ugrott.

- [Név]?

- Akutagawa mi folyik ott?

Még mondott valamit, de már nem hallotta. Téged keresett. Nem talált meg. Nem volt a kabátod a helyén. Szorított a mellkasa. Otthagytad. Talált egy kis cetlit a dohányzóasztalon. Lassan emelte fel. Remegtek az ujjai, ahogy olvasta.

„Elmentem a városba. Sajnálom, hogy magadra hagylak. De nem lennék képes végigcsinálni a búcsúzkodást. Tudom, hogy el kell menned. De ezt én nem bírnám ki. Így lesz a legjobb. Remélem, még keresztezik egymást az utjaink.

Nagyon szeretlek Ryunosuke! És mindig szeretni foglak!

[Név].

Ui.: Kérlek, zárd majd be az ajtót, mikor elmész!"

Összetört és leroskadt a kanapédra. Akkor hallotta csak, meg hogy a kalapos már ordít a telefonba, hogy valami választ kapjon erről a végéről.

- Akutagawa!

- Chuuya san... - emelte megint füléhez a kagylót

- Na, végre! Mi történik?

- Elment....

- Mi?

- Ő elment. I-itt hagyott engem...

...

Akkor, amikor elengedted őt és felálltál majd megszakadt a szíved. Ezért szaladtál el olyan hirtelen. Bezárkóztál a szobádba. Nem tudtál tovább ott maradni vele egy lakásban. Felöltöztél és megírtad azt a kis cetlit. Sírva, összekönnyezve a papírt. De mégis némán, hogy ne hallja meg Ryunosuke. Ha ő ott állt volna az utadban és nem engedett volna kilepni az ajtón nem tudtad volna elengedni. De elegy csendben tudtál haladni, hogy csak az ajtó becsukódását hallhassa meg. Leszaladtál a lépcsőn és az utcára kiérve elmenekültél.

Futottal, amíg a könnyeidtől már nem láttál. Még égette ajkaidat a sok csók, amit váltottatok. Ha becsuktad a szemedet láttad magad előtt azt a csillogó vággyal teli arcot, amivel nézett téged. Érezted magadon meg az érintését. Ahogy hozzád simul. A suttogásait. Mindent. Tudtad, hogy most még jobban beleszerettél, mint korábban. Teljesen magába bolondított. És te hagytad. Éppen ezért képtelen lettel volna azt mondani neki, hogy:

- „Hát akkor, viszlát! Köszönöm, hogy itt voltál és segíthettem rajtad! Vigyázz magadra és remélem, még találkozunk!"

Nem... ha eljött volna a búcsú pillanata inkább sírva, térden csúszva, megalázkodva könyörögtél volna, hogy ne menjen el. Vagy, hogy jöjjön vissza, amint lehet. Bármit megadsz, neki csak csókoljon meg újra. Szégyellted magad, hogy erre is képes lettél volna. Nem engedhettél meg ilyesmit magadnak. Kellett, hogy legyen valamennyi tártasod. De a tény, hogy most ő elment volna minden tártasodat eltörölte. Nem akartad, hogy kisétáljon az életedből. Előre érezted, hogy ha hazatérsz, majd egész hétfő reggelig sírni fogsz, és hetekig nem mosolyogsz majd. Amiért ő nincs veled. Hiszen olyan szinten bele voltál esve ebbe a maffiózóba, mint ahogyan vak ló zuhan a kútba. Elismerted. De tenni nem tettél ellene. Ragaszkodtál a valóra vált almaidhoz. De a szemed láttára foszlottak semmivé.