Tényleg elhívott randevúra. A fellegekben jártál annyira örültél. Talán ez volt az oka, hogy kicsit hirtelenebb mozdulatot tettél, és amikor megölelted megnyomtad a sebet az oldalán. Akutagawa is megfeledkezett róla az utóbbi órákban így rosszul esett megint rájönnie, hogy sebesült. Felszisszent pedig nem akart. A kikívánkozó fájdalomjelzést minél jobban megpróbálta visszatartani. De nem sikerült neki. Meghallottad. Amitől te azonnal kapcsoltál és elhúzódtál tőle. A megfeszült testtartását látva még inkább pánikba estél. Mert az utolsó dolog volt, amit akartál, hogy fájdalmat okozz neki.

- Gomenne! Ne haragudj! Nagyon fáj?

- Semmi baj [Név]. – fogta meg a kezedet, hogy megnyugtasson, hiszen látta mennyire aggódsz érte, nem akart a terhedre lenni - Csak kicsit érzékeny. De mindent kibírok...

- Még mindig ilyeneket mondasz....

Bújtál oda hozzá. Fejedet a mellkasának döntötted és továbbra sem engedted a kezét. De Ryuu letette a táskáját, hogy legyen szabad keze, amivel megsimíthatja a karodat. Majd az állad alá nyúlva megemelhesse a fejed, hogy a szemedbe nézhessen.

- Nincs bajom Kedves. Köszönöm, hogy aggódsz, de már nem is fáj.

- Ugye nem csak azért mondod ezt, hogy megnyugtass?

- Nem. Tényleg csak egy pillanatig fájt már rendben vagyok.

- Rendben... de... Ugye tudod, hogy nem kell lenyűgöznöd.

- Igen már említetted, hogy nem szükséges...

- Hiszen már megtetted...

- Már nem ezért csinálom [Név]...

- Hanem?

- Hanem, hogy megmutassam, meg tudlak védeni téged.

Megdobbantotta a mellkasod mélyén rejtőző szervedet ez a mondat. Hiszen nem gondoltad volna, hogy már így tekint rád. Csak most tudatosult benned, hogy mit is jelentesz számára. Akutagawa nagyon fontosnak tartott téged. És már valóban megváltozott az, ahogyan viselkedik. Nem azért akart erősnek látszani minden körülmények között, hogy ne gondolhassa senki azt, hogy gyenge. Hanem azért, mert téged akar védelmezni. Ez nagy változás volt ilyen rövid idő alatt.

De erre ő maga is nagyon hamar ráébredt. Nem akart elveszíteni. Főleg nem úgy, hogy valaki elvegyen tőle. Ezt már a szomszédoddal való találkozásakor tisztán érezte. Úgy tűnt logikusnak, hogy a féltékenységének az ellenszere az, ha elég erős marad, hogy másoknak meg se forduljon a fejében, hogy elszakítsanak tőle téged.

- Baka....

Suttogtad és ölelted át óvatosan. Nem akartad, hogy miattad szenvedjen. De ha a sebe ellenére is vigyázni akar rád, akkor előfordulhat, hogy ő fog fájdalmat érezni. Mint idefelé most is eszedbe jutott az az érzés. Ha most bármi történne, ő védelmezne téged. És akkor megsérülhet még jobban, hiszen nincs 100%-os formában. Szeretted volna, ha legalább addig kíméli magát, amíg lábadozik abból a szúrásból.

- Ryunosuke...

- Igen?

- Kérlek, ne hajszold túl magad miattam... Rendben? Nem szeretném, ha rosszabbodna az állapotod.

- Kedves tőled, hogy aggódsz értem [Név]. És ígérem nem lesz bajom.

- Arigatou...

Még egy kicsit így öleltétek egymást utána indultatok csak el. Akutagawa egyik karjába te kapaszkodtál a másikban a táskáját vitte. Visszamentetek a belvárosba. Kíváncsi voltál, hogy hova visz. De miután azt mondtad neki, hogy bárhová elmész vele, nem számított a helyszín.

Ellenben, mikor megpillantottad, hogy a város egyik legszínvonalasabb étemre felé sétáltok egy téren át, megállítottad őt. Pontosabban megtorpantál szótlanul és ez őt is megállásra késztette. Kérdőn nézett rád, mert csak meredten bámultad a rengeteg csillagot az étterem neve mögött. És elképzelni sem tudtad, hogy átlepd a küszöböt.

Sosem rajongtál a puccos helyekért. Főleg azért mert azok, akik oda jártnak általában nem kedves emberek. Azon az estén mikor az egyik vendég a szállodából elhívott téged arra a vacsorára megtanultad az ilyen helyeken az a lényeg, hogy mennyi pénzed van. Mutogasd magad, meg a vagyonodat. Nagy drága autóval érkezz, Csillogjanak rajtad a gyémántok és az arany. Illetve mikor fizetsz, hatalmas borravalót adj és hangosan kiabáld, hogy: „A visszajárót tartsa meg!"

Ez csak erről szól. Ezért eszed ágában sem volt bemenni. Jelenleg az pörgetted az agyadban, hogy ezt a döntésedet, hogyan mond meg a maffiózónak úgy, hogy ne vegye zokon. Valószínű, hogy nem sértődne meg. De mivel nincs otthon randevú témában így inkább attól féltél, hogy inába száll a bátorsága. Hiszen elhívni is olyan óvatosan hívott el. Ha most negatívumot mondasz neki, akkor lehet, nem meri megint megtenni.

- [Név]... minden rendben? – fordult feléd és zökkentett ki a riadalomból.

- K-komolyan itt akarsz vacsorázni? – kérdezted óvatosan.

- Nem tetszik? Ez egy nagyon híres hely

- I-igen tudom... de...

- Va-valami a baj van vele?

- Nem baj az nincs én... - vettél egy nagy levegőt és úgy döntöttél megmagyarázod neki, hogy miért nem jó ez a hely - Ryuu.... én... nem vagyok ide való. Nézd, meg milyen emberek mennek be az ajtón. Csak kilógnék közülük. Kényelmetlen lenne nekem.... és... nem akarom a pénztárcádat sem terhelni egy ilyen étteremmel.

- Amiatt nem kellett volna aggódnod kedves. Ez a hely a maffiáé... De, ha tényleg nem éreznéd itt jól magad, akkor mehetünk máshova is. Ahová csak szeretnél.

- Arigatou... – nagy kő esett le a szívedről mikor jól fogadta, de zavart, hogy máris nemet mondtál egy ötletére - sajnálom, hogy nem vagyok idevaló...

- Miket beszélsz [Név]? Te ezerszer szebb, vagy mint azok, akik ott vannak. És milliószor kedvesebb is. Nem kell zavarban lenned emiatt. Én... én csak nem tudom, milyen helyeket szeretsz... csak ezt tudom, hogy ide sokan be akarnak jutni, de nem, tudnak.

- Megint le akartál nyűgözni? – mosolyodtál el, ahogy felfedezted a szavak mögött a szándékot.

- ... igen...

- De nem kell... mondtam... Ryuu figyelj... nekem az, hogy veled tölthetem a napomat többet ér, mint az hogy egy ilyen flancos helyre bekerüljek. Mindegy milyen apró étteremben, vagy kifőzdében eszünk, ha velem vagy akkor nekem az a hely lesz az 5 csillagos.

- Köszönöm, hogy így érzed [Név]...

Pirult el kicsit a fiú, de megint felfelé kanyarodtak az ajkai. Nagyon jól esett neki, hogy ennyire fontos lehet a számodra. És bár bánta, hogy a kérésed ellenére megint le akart nyűgözni. De azt nem, hogy ilyen sokat lehet a társaságodban. Hiszen kezdte azt érezni, hogy lassan ugyan olyan fontosak vagytok egymásnak. És szerette volna, hogy ez valóban létrejöjjön. Átölelt magához rántva téged. De a hirtelen mozdulat miatt, megint felszisszent.

- Ryunosuke! – ijedtél meg a fájdalmas hangtól, és nem akartál tovább szemet hunyni felette - Ez így nem mehet tovább! Kérlek! Had nézzem meg a sebedet!

- De akkor-

- Csak átkötöm és megnyugtatom magam, hogy nem lett rosszabb az állapotod. És a táskádat is leteheted. Utána még elmehetünk vacsorázni kettesben. Még előttünk az este. Rengeteg időnk van. De kérlek Ryuu, ha valami bajod lesz amiatt, hogy nem figyeltem eléggé azt sosem bocsájtom meg magamnak! Nem veszíthetlek el érted?

Aku-ban majdnem megállt az ütő mikor meglátta a könyörgésed miatt kigördült könnycseppet a szemed sarkában. Valamint az is elakasztotta a szavait, hogy ennyire vigyázni akarsz rá. Még senki nem mondott neki ilyet. Hirtelen nem is tudta volna szavakba önteni mennyire hálás neked azért, hogy ennyire törődsz vele.

De valamit tennie kellett, hogy ismét uralma alá hajtsa a szavait. Így odahúzott magához és megcsókolt. Hirtelen ért így belenyögtél a szájába. De megérte, mert hosszan és lágyan csókolta ajkaidat. Mint egy köszönetnyilvánítás volt ez a részéről. Amit az utolsó pillanatig kiélveztél.

- Igazad van [Név]... Sajnálom, hogy túlgondoltam... Menjünk vissza hozzád.

- Rendben és köszönöm!

- Én köszönöm [Név] hogy mellettem vagy és törődsz velem. Már régen nem kaptam senkitől ilyet.

Már az is megnyugtatott egy kicsit, hogy engedett. De a csók és ez a vallomás újra rózsaszín ködöt varázsolt közétek. A rossz lehetőségekhez mérten, hiszen még kérdéses volt, hogy Aku mennyire van jó állapotban.

Tényleg aggódtál, hogy valami történt vele a hosszú séta alatt. Hogy felszakadt a varrat, vagy megnyomtad valamelyik öleléseddel. Nem akartad, hogy rossz legyen neki. És bár legszívesebben rohantál volna hazáig, hogy hamarabb elláthasd, nem akartad tovább rontani a lehetőségeket. Így az eddigi tempótokban sétáltatok vissza a lakásodig.

Odafent óvatosan bontottad le róla a kötéseket. És bár addig, amíg levetkőzött megint gyönyörködtél a felsőteste látványában elpirultál, ahogy odalepett hozzád. Már meg akarta tőled Aku is kérdezni, hogy miért viselkedsz így, ezért megfogta a kezedet.

- [Név] minden rendben? Olyan piros az arcod.

- I-igen jól vagyok.... Csak... még mindig nehezen hiszem el, hogy így láthatlak... m-meztelenül...

- [Név]...

A kezedet mit fogott a saját mellkasára helyezte. Bár kicsit hideg volt a kezed. Neki mégis olyan volt mintha valami meleget szinte forrót érintettek volna a bőréhez. Te még jobban elpirultál az érintéstől.

- R-Ryunosuke? M-mit művelsz?

- Szeretném, hogy tudd. Nem sokan vannak, akik így láthattak engem. És te vagy az egyetlen, akinek egy szavába kerül, hogy levegyem a ruháimat.

Már tényleg fejedbe szállt a vér beleszédültél a szavaiba és elvesztetted az egyensúlyodat is. Ryuu gyorsan odalepett közelebb hozzád és magához ölelve megtartott a lábaidon. Annyira meglepett, hogy milyen selymes bőre van. Amilyen fehér olyan kellemes volt hozzá érni. Közelebb bújtál kicsit a mellkasához.

- Ryunosuke... miért csinálod ezt velem?

- S-Sajnálom kedves... É-én csak szeretném valahogy a tudtodra adni, hogy mit érzek... N-nem jól csinálom?

- Túlságosan is jól csinálod...

- E-ezt hogy érted?

- Amiért ilyeneket teszel és mondasz nekem... azt éred el vele, hogy még jobban szerelmes legyek beléd...

- És ha ez a célom?

- R-Ryu-nosuke? – méztél fel a szemeibe, láttad, hogy komolyan gondolja.

- [Név]... még senki sem volt ilyen közel hozzám, mint most te.

- K-komolyan mondod?

- Igen. Eddig csak 4 fő látott engem ruha nélkül. Te vagy a negyedik. Még azok a nők sem láttak így, vagy voltak ilyen közel, akiknek a szolgáltatásait igénybe vettem.

- E-ezt miért mondod el nekem?

- Hogy lásd, mennyire bízom benned. Ha leveszem a ruháimat Rashomon nem áll az irányításom alatt. Ezért szinte sosem válok meg tőlük teljesen. De a közeledben nem érzem, hogy szükségem lenne rájuk. Nem érzem, hogy védtelen lennék. [Név]. Te vagy hozzám a legközelebb.

- R-Ryunosuke....

- Azt akarom, hogy te is érezd magad olyan biztonságban, mint én melletted.

- Már régen elérted ezt... - nyomtál egy apró csókot az ajkaira, majd újra a mellkasához bújtál, hogy vörös arcodat eltakard.

Nem tudtál mást felelni. Csak elvesztél az ölelésében, és próbáltál nem összeesni. Nem voltál annyira bátor ezért hosszú csókok kezdeményezését sem vállaltad. De Aku-nak ezek az apróságok is sokat jelentettek. Ahogyan neked is.

Megtisztelő volt, hogy ennyire a bizalmába kerültél. Ismét. És megint kihangsúlyozta, hogy te sokkal többet jelentesz neki, mint másik nő azokból a bordélyházakból, akikkel eddig együtt hált. De azt is kinézted volna Akutagawa-ból hogy tulajdonképpen nem hált velük. Csak lezavart pár gyors menetet és távozott. De nem volt gyengéd egyikükkel sem. Hogy nem ölelte őket az éjszakában. Nem csókolta meg olyan szenvedéllyel, mint téged. Nem vágyott az érintésükre, mint a te esetedben.

És minden, amit elképzeltél valódi volt. Akutagawa számára a piros lámpás negyedben dolgozó nők csak a testi szükségleteit elégítették ki. De te már azzal is, hogy kedvesen beszéltél hozzá és nevettél az érzelmeit hívtad elő, amiket úgy hitt eltemetett. Mert nem volt rájuk szüksége. Egyre jobban megértette a fiú, hogy te máshogyan is érdekled őt. Bár elvarázsolta a látványa a testednek mégis inkább a lelkedet szerette volna jobban megismerni és ezáltal megérteni mit jelent az, hogy szerelmes vagy belé? Ezt akarta nagyon tudni. Mégpedig azért hogy megfelelően tudjon rá választ adni.

(...)

Elláttad a sebét ismét. Szerencsére nem szakadt fel a varratod. Sőt azt láttad, hogy már elkezdett dolgozni a szer, amit rákentél. Egy „Cicaplaszt*" nevű kenőcs is rejtőzött az elsősegélydobozodban. Ez arra való, hogy meggyorsítsa a sebgyógyulást és szépen forrjanak össze a hegyek. Ez tényleg hatott. Mert már mikor levetted a kötést és elkezdted kicsit kitisztítani, akkor sem vérzett már. Mikor először kötötted újra még megeredt a vér belőle. Ez most elmaradt. Így megnyugodtál, hogy csak érzékeny, mert gyógyul. És nem nyomtátok meg semmivel. Újra bekented a csodaszerrel és remélted, hogy ha ilyen ütemben halad, akkor egy héten belül már kötés nélkül is képes lesz meglenni. Elégedetten zártad géz és fásli alá a varratodat. Már nem féltél, hogy rosszabbodik az állapota. Újra kettőtöknek szentelhetted minden figyelmedet. Pont ahogyan Aku is akarta.

(*tényleg létezik ilyen nevű és hatású szer! Én is használtam már működik!)

...

Végül is egy nagyon hangulatos kis étteremben vacsoráztatok. A belvárostól kicsit kintebb. Nem volt benne tömeg. Élő zene szólt. A kiszolgálás is sokkal kellemesebb volt, mint az ilyen puccos éttermekben. Nem kellett órákat várni sem arra, hogy asztalhoz jussatok, sem hogy a pincér észrevegyen, sem hogy végre étel kerüljön elétek.

Már a városban sétálva észrevetted, hogy Akutagawa nem nagyon szereti, ha nagy a tömeg körülötte. Ezért sem értetted, hogy miért vette volna rá magát arra a sokcsillagos helyre. Láttad magad előtt, hogy abból semmi jó sem sült volna ki. Te azért nem érezted volna jól magad, mert nem illettél volna oda. Ryuu pedig azért, mert sokan lettek volna körülötte.

Ez a kis étterem sokkal jobb választás volt mind a kettőtöknek. Így tudtatok beszélgetni. Nem néztek rátok furcsán, hogy belekóstoltatok egymás vacsorájába. Sőt Aku még egy kicsit meg is etetett, mint ahogyan te tetted vele tegnap este a ragud kóstoltatásánál.

Utána kértetek desszertet is, és amíg vártatok rá Ryuu felismerte, hogy a zenekar olyan zenét játszik, amire lehet keringőzni. Ez szerencse volt neki, mert más táncot egyáltalán nem ismert. És lehetőséget jelentett neki arra, hogy mégis lenyűgözzön valamivel, amit értékelni is fogsz. Felállt és megkerülve az asztalt a kérte, hogy fogd meg a kezét.

- M-mire készülsz Ryunosuke?

- Gyere velem táncolni...

- Hoe?

- Kérlek.... [Név] szeretnék veled táncolni!

Bizonytalanul fogtad meg az ujjai végét, mert már évek óta nem léptél a parkettre. És előtte sem volt sosem olyan partnered, aki tudta volna, hogy mit kell tennie. De Akutagawa más volt. Könnyeden vezetett és nem kellett a lábaitokat néznie, hogy tudja nem fog rálepni a tiedre. Ki is pörgetett egy párszor. És jól érezte magát. Mert ez volt a másik dolog, amihez értett egy lánnyal kapcsolatban.

Tényleg levett ezzel a lábadról. Nem gondoltad mikor elindultatok, hogy hirtelen fel fog kérni, táncolni. De olyan magabiztos volt, hogy a te félelmeid is hamar eltűntek. Nem voltál ügyetlen, mint ahogyan képzelted, hogy leszel. Pontosan hozzá illettél a vékony fekete hajú ezüstösen csillogó szemű fiatal férfihoz. Biztonságban érezted magad a karjai között. És talán most először táncoltál úgy, hogy teljesen megfeledkeztél arról mit is csinálsz. Csak a partnere szemeit figyelted és elvesztél bennük, ahogyan ő a tiedben.

- Igazad volt [Név].

- M-miben?

Zökkentett ki kicsit a képzelgéseidből. És jól tette, mert már bálteremben érezted magad és ideje volt visszafogni a gondolataidat az esküvői ruhákról.

- Ez a hely ezerszer jobb választás volt. Hiszen ott nem táncolhattam volna veled.

- Nagyon megleptél ezzel.... n-ne gondoltam, hogy t-tudsz...

- Chuuya san tanította meg, hogyan kell. Azt mondta még jól jöhet. Bár akkor nem nagyon akartam. Ezért azt mondta, hogy azért kell megtanulnom, mert ha olyan esemény van, akkor így lehet diszkréten beszélgetni.

- Hát... volt olyan idő, amikor tényleg ez volt a bevett szokás. De nem hiszem, hogy most is így van. Bár van benne valami. Mert ahol dolgozom, ott néha vannak ilyen nagy bálok rendezve. Ott valóban hasznos ez a tudás. És....

- Igen?

- Köszönöm.

- Micsodát?

- Már az idejét sem tudom, mikor táncoltam utoljára. Bár voltam ilyen helyeken senki nem tudott így vezetni. Aztán nem is nagyon mertek a közelembe jönni. Köszönöm, hogy te felkértél!

- Nem tudom milyen emberekkel voltál azokon a helyeken... de szerintem vakok voltak.

- Vakok?

- Egy ilyen gyönyörű lányt nem szabadott volna figyelmen kívül hagyniuk.

Teljesen belepirultál a szavaiba ezért közelebb bújtál hozzá egészen a nyakához. Addigra már a zenekar direkt nektek játszott, hogy tovább tudjatok így egymás karjaiban lenni. Valamint többen is csatlakoztak hozzátok a parketten így még örültek is, hogy ti elkezdtetek táncolni.

- [Név]?

- Ryuu... be kell vallanom valamit.

- Micsodát?

- Azok a fiúk azért nem kértek fel, mert nem hagytam nekik.

- Miért? Ezt nem értem....

- Amióta találkoztam veled azon a napon.... nem hagytam egy férfinak sem, hogy közeledjen felém... mert... én rád vártam....

- K-komolyan mondod?

- Igen. Nem akartam senki mást. Csak téged.

Becsuktad a szemedet. Úgy vártad mit fog majd mondani. És ő is odabujt a nyakadhoz belesúgta a füledbe hogy

- Itt vagyok [Név]! Ha még mindig szeretnéd... lehetek a tiéd...

- Ryuu?

Kaptad fel a fejed. Mindketten vörösek voltatok. Ryuu sem értette, miért mondta pont ezt. De nem bánta meg. Nem vonta volna vissza. Közelebbi kapcsolatot akart veled. És ez egy jó lépés volt a részéről. Ahogyan az is, hogy mikor nem tudtál megszólalni ő megcsókolt.

- Szeretnéd [Név]? ... pontosabban szeretnél?

- R-Ryuu ... é-én... n-nem tudom, hogy megérdemlem-e hogy

- Megérdemled! Csak kérned kell [Név] és leszek a tiéd!

Újból megcsókolt. Érezte belül, hogy még most képtelen vagy azt mondani, hogy „igen". Ezért akart még jobban elkápráztatni. Akarta hallani a kérésedet. Már ez vezérelte a tetteit.

(...)

A randevútok tökéletesen zajlott le. Olyan volt, mint egy tündérmesében megírt varázslatos este. Bár nem herceg volt, akivel táncoltál, de felért hozzá. Sőt le is körözte. Hiszen nem fenyegetett az, hogy esetleg másnap reggelre elfelejti az arcodat is és az otthagyott cipőd alapján akar majd megkeresni. De ez a mese nem is ért véget éjfélkor. Nem változtál vissza egy cselédlánnyá, mert nem voltál sosem az. És a hercegedtől sem kellett megválnod. Hiszen hazakísért. Egészen a szobádig. Bár nem ilyen gyorsan történt ez.

Miután visszaértetek a lakásodra az álom még mindig tartott. De már tényleg elhitte, hogy ez a valóság. Bár szorította a szívedet, hogy holnap reggel el fog menni, de nem annyira, hogy sírj és szomorú légy. Most minden pillanatot ki akartál élvezni, amíg ott volt veled. És tudtad, ha el is megy egyszer, vissza fog jönni. Mert megígérte.

Akutagawa elég magabiztosan járt már a lakásodban. Tudta, mit hol tartasz, merre keressen, ha szüksége volt valamire. Amíg te kicsit leültél a kanapéra, hogy a magas sarkú okozta lábfájásodat kicsit enyhítsd addig ő főzött egy teát. Ehhez is értett és segíteni szeretett volna rajtad egy kicsit. Bár férfiként nem tudta elképzelni egy cipő milyen fájdalmakat tud okozni. Viszont azt nem akarta, hogy szenvedj. Tálcán vitte neked oda a forró italt. És melléd telepedett a kanapéra. Te a vállára hajthattad a fejedet.

Olyan volt mintha nem most ismertetek volna meg egymást. Mintha már jó ideje itt élne veled. És be kellett vallania magának. Kellemesebb volt itt lenni, mint a saját lakásán. És elmerengett azon, milyen lenne mindig itt lenni. De ezt nem merte elmondani neked. Ahogyan azt sem, hogy van az irányodban egy kérése. De ennek a feltétele rohamosan közeledett. Mégsem volt ereje tényleg kimondani. Egészen az utolsó pillanatig várt vele.

Már mindketten letusoltatok. Ez alkalommal külön-külön. Ugyanis már Ryuu nem érezte magát úgy, hogy szüksége van védelemre vagy biztosítékra, hogy ott nem éri baj. Ez még a saját fürdőszobájában sem sikerült. Még ott is csak minimális időt töltött a víz alatt. Most is gyorsan végzett, de ez úttal azért, hogy hamarabb lehessen megint melletted. A saját pizsamának hozott fekete pólóját és sötétkék nadrágját viselte. És mikor visszamentél a fürdődbe megcsapott egy jellegzetes férfi tusfürdő is. Nyomot hagyott a lakásodon. Egy férfi jelenlétének nyomát.

Te is elképzelted milyen lenne vele élni. Hogy is ne képzelted volna el? Hiszen szerelmes voltál. És ő a második éjszakáját tölti majd nálad. Még rengeteg ilyen éjjelt akartál kettőtöknek. De nem tudtad ő milyen gyorsan akar haladni. Hiszen napközben is jelezte, hogy bár valami viszi előre, de az esze szeretné visszább fogni a tempót. És most nem sejtetted, hogy hol tart benne ez a dolog. Mikor kiléptél a nappaliba Ryuu már várt. Megfogta a kezedet és feltette a kérdését, amit eddig nem mert.

- Ryunosuke?

- M-mond [Név]...

- Igen?

- L-lehetne h-hogy m-most... nem i-it a kanapédon h-hanem ele-eleve bent alszok veled?

- Hoe?

Nem hittel a fülednek. Tegnap este érdekesen alakult az igaz. De eredetileg is kint aludt volna, arra jött pluszba az a kis súrlódás köztetek. És az csalta be a szobádba, hogy hallotta, hogy sírsz. De vajon ha az nem úgy zajlik le, akkor is így lett volna? Ha nem vesztek össze és te nem pityeregsz odabent, akkor is utánad ment volna? Te kételkedtél benne.

Ellenben Akutagawa úgy gondolt vissza a tegnapira, hogy ha normális körülményekkel fekszetek le, akkor a hiányod miatt úgy is bement volna. Hiszen tényleg hiányoztál neki akkor is. És a mostani érzéseivel együtt szinte biztosra vette, hogy megtette volna.

Éppen ezért kérdezett rá most nyíltan. Nem akarta ezt a kört még pluszba megfutni. Egyszerűbb lett volna eleve bent aludnia melletted. Most pedig némán piros csíkkal az orrán várta, hogy megengeded e neki?

Neked viszont kellet egy pár pillanat, míg felfogtad, hogy igen jól hallottad. Ryuu bent akar aludni veled. Kimondta nem képzelted be. Nem vagy kattant csak szerelmes. Majd megráztad kicsit a fejed, hogy észhez térítsd magad. Viszont mégsem jött szó ajkadra. Ezért mivel úgy is fogta a kezedet elkezdted a szobád irányába húzni őt. Ezt igennek vette, mert az is volt. Így megállásra készetett és hátulról átkarolt fejét a válladra hajtotta úgy suttogta

- Köszönöm [Név]....

Majdnem kiugrott a szíved a helyéről. Pláne akkor, mikor végignézted, hogy bemászik melléd az ágyadba. Egymással szemben feküdtetek a takaró alatt. Ryuu nem mert rád nézni. Mert majdnem belátott a dekoltázsodba. Pedig nem volt olyan mélyvágású a pólód nyaka. Csak Ryuunak voltak gyenge pontjai. És a nyakad meg a kulcscsontod látványa elég volt ahhoz, hogy arcába szökjön a vér. Becsukta a szemét.

- Ryuu?

- Fo-fordulj meg [Név] kérlek...

Kicsit csalódottan tettél eleget a kérésének egészen addig, amíg közelebb nem csúszott és át nem ölelt. Pont, mint előző éjjel. Így könnyebb volt neki megszoknia, hogy ennyire közel lehet hozzád. Hiába ölelt magához a nap folyamán több alkalommal is. Ez akkor is más volt. Hozzád simult nagy kifliként és érezted a hátadon mennyire zakatol a szíve. Belecsókolt a nyakadba, amitől felsóhajtottál.

- Ryuu?

- Gomenne... ezt már jó ideje meg akarom tenni.... nagyon zavart?

- Egyáltalán nem zavart. Nagyon jól esett. Csak megleptél vele. N-nem számítottam rá...

- Megtehetem megint?

Bólintottál és újra érezhetted Aku ajkait a bőrödön. Ezekből a csókokból a maffiózó elég erőt tudott gyűjteni a következő lépéshez, amit meg akart tenni. Megint úgy akart aludni veled, ahogyan tegnap tette. Ugyan ott akart hozzád bújni. De azonnal megtenni vagy megkérdezni nem akarta. Nem illik ezt hajtogatta a fejében. De mikor a nyakadat érhette akkor már nem tudott másra gondolni.

- [Név]...

- Igen?

- Hallgathatom megint a szívedet?

- Hu?

- Mint tegnap... odabújhatok hozzád úgy, mint tegnap?

- R-Ryuu?

Fordultál felé lassan. Kicsit szégyellte magát, hogy megkérdezte és ezt meg a félhomályban is láttad az arcán és a szemében. Várta az ítéletedet. Közben elveszett a szemed tengerében. Elmosolyodtál a kérésén, majd bólintottál és fentebb csúsztál kicsit a párnán, hogy át tudd ölelni. Ryuu nagy és elégedett sóhajtással fonta körül újra a törzsedet, hogy ismét ott lehetett beletemetkezett az ölelésedbe. Hallotta, hogy most is gyorsabban ver a szíved. Mégis annyira megnyugtatóan hatott rá. Lassan elfeledte a külvilágot, ahogyan azt is, hogy reggel el kell tőled válnia.

- Olyan gyorsan dobog...

Suttogott lassan miközben te beletúrtál fekete tincsei közé. És megpusziltad a homlokát. Most tényleg ki tudtad volna jelenteni, hogy Akutagawa Ryunosuke a tiéd. Senki másé. És te az övé vagy. Ez utóbbiban semmi kétséged nem volt az első állítás viszont, úgy tűnt csak addig érvényes, amíg fel nem kel a nap. Nem akartál aludni. És nem akartad őt elveszíteni.

- Így szerettél volna ölelni?

- Igen... pont így... Arigatou [Név].... Arigatou

- Szívesen teszem Ryuu...

- [Név]...

- Igen?

- Mond megint....

- M-micsodát?

- Azt.... azt amitől nekem is sokkal gyorsabban ver a szívem... a-azt, amit eddig senki más nem mondod nekem... csak te!

- Szeretlek...