El kellett látnod a sérülését. Így odaléptél mellé és miután bezártad az ajtót megfogtad a kezét. Akutagawa minden mozdulatodat figyelte. Az érintésedtől kicsit megrezzent a keze. Meleg puha tenyered van ilyennel ritkán találkozott és egyébként sem sokszor fogták meg a kezét. Ha valaki erőszakosabban egy irányba akarta húzni az a csuklóját fogta. De ezt csak a kalaposnak engedte. Higuchi néha megpróbálta a karját megfogni, de pillanatokon belül kitépte magát onnan. Nem szerette, ha hozzá érnek.

- M-mit csinálsz?

- Gyere. Összevarrom a sebedet. – néztél hátra, hogy megnyugtasd egy kicsit, észrevetted mennyire bizonytalan a mozgása, ez nem vallott rá - Látom, hogy még érzékeny.

Mosolyogtál, ami láthatóan elérte a célját, majd bentebb húztad a lakásba. Nem kérdezett mást csak hagyta, hogy vezesd. És bár te nem láttad a kezeiteket nézte, ahogy fogtad. Olyannyira kíváncsi volt már rád, hogy bármit tehettél vele. Még sosem érdekelte őt semmi ennyire, mint te. Ez saját magát is meglepte. De az érdeklődése erősebb volt. Így engedett ennek a belső erőnek, amit te vezéreltél.

- Várj itt egy kicsit. Mindjárt itt vagyok.

Engedted el a kezét. És bementél a fürdőszobába, hogy szerezz néhány törülközőt illetve az orvosi dobozt. Azt ez alkalommal sem láttad, hogy Akutagawa keze mozdult utánad, mikor elengedted. Ismeretlen volt neki ez a helyzet. És egy kapaszkodópontként használt téged. Bár már nem először kellett összevarrni. De eddig Chuuyát leszámítva más nem vitte őt haza a lakására, hogy ott lássa el a sérüléseit.

Amíg várt rád körbenézett az ingatlanban. Megjegyezte magában hogy nagyon szép és világos. Bár ez utóbbit ő magának hátrányként sorolta fel. Ugyanis Maffiózóként az állandó éjjeli munkák után a túl sok fényt ő nem szerette reggel ébredéskor. Mikor visszaérkeztél egyből minden figyelme a tied volt. Méghogyha ezt ő nem is vette észre. De te igen. Láttad, hogy minden, amit teszel, a pillantásai által van követve. És várt arra, hogy megint megszólalj. Ez a vágy is különös volt neki. Általában nem szerette, ha az emberek sokat beszélnek körülötte. De a te hangod nem volt ilyen. Jó volt hallani.

Végignézte, ahogyan a törülközőiddel letakarod a kanapét és a dohányzóasztalt kényelmes távolságba húzva, az orvosi dobozból előkeresel dolgokat.

- Ülj, le ide kérlek! – néztél fel megint rá ami arra késztette hogy egy lépéssel közelebb menjen hozzád.

- Tudod, hogy mit csinálsz? – mérte végig az eszközeidet, amik megegyeztek azokkal, amiket máskor is alkalmaztak rajta.

- Még ilyen nagy sebet nem varrtam össze. – vallottad be - De már láttam el sebeket. Bízz bennem. Nem rontok a helyzeteden, ígérem!

Ez nyugtatott a fiú merev testtartásán és leült a kanapéra. Te elővettel tűt és cérnát mindkettőt fertőtlenítőbe áztattad. A kezeidet is sterilizáltad biztos, ami biztos. Majd vattapamacsokat és egy csipeszt szedtél elő és egy másik flakon fertőtlenítővel Akutagawa felé fordultál.

- Le kellene venned Rashomon-t. És az ingedet is. – néztél végig rajta és jegyezted meg magadban, hogy ha megteszi, azt valószínűleg sosem felejted el.

Láttad rajta, hogy nem szívesen teszi ezt. De eleget tett a kérésednek. Ahogy lekerült róla öv felett minden ruha akkor látszott igazan mennyire vékony a teste. Bár erő fogással bírt. Mintha minden ereje a kabátjában lenne. Csontos volt és hófehér. Egyből tudtad, hogy évek óta nem látta nap meztelen bőrét. És te kipirultál attól, hogy neked megadatott a lehetőség. Nagyot nyeltél, hogy képes legyél elkezdeni és arra koncentrálni, ami jön majd. Mert aggódtál, hogy túl sokat fogsz majd a meztelen Akutagawa-ra tekinteni a sebe helyett. Ryuu is zavarban volt. Mert eddig nem sokaknak adatott meg a lehetőség, hogy leparancsoljak róla a ruhait. Meg Dazainak és Chuuyának is legálabb 3x fel kellett szólítani rá, mire hajlandó volt végrehajtani a parancsot. De neked elsőre engedelmeskedett. Nem csak azért nem szeretett a ruhai nélkül lenni, mert akkor bármikor rátámadhatnak és ő védtelen. Hanem azért is, mert fázott. De jelenleg a hideg mégis elkerülte. És ezen, maga is csodálkozott. Az, hogy ott voltál ránéztél, kedvesen beszéltél vele, és hogy úgy láttad, hogy gyenge megemelte a pulzusát. Ez pedig együtt járt azzal, hogy melegebbnek érezze a környezetét. Egyáltalán nem fázott pedig nem is értél meg hozzá. Csend volt, de neki mégis a fülében lüktetett a vére ettől zajosnak tűnt a külvilág.

- Próbalom óvatosan csinálni. Szólj, ha fáj. – készültél neki jobban a feladatnak

- Kibírok mindent. – felelte passzívan és oldalra fordította a fejét.

- Sejtettem. – egy szavadat kellett csak hallania, hogy megint rád fordítsa a tekintetét, látni akarta, ahogy vele foglalkozol.

Mosolyogtál azon, hogy ennyire számít neki, hogy erősnek tűnjön. De neked nem kellett bizonygatnia. Számodra ő volt a legerősebb személy. Óvatosan levetted az ideiglenes kötést a sebről és félretetted. Szerencsére megindult annyira a gyógyulás, hogy ne kezdjen ömleni belőle a vér, mikor eltávolítottad a betétet. Egy kicsit szivárgott, de nem volt vészes. A fertőtlenítőbe mártott vattákkal lassan tisztogattad meg a seb széleit és a környékét. Amikor felszisszent elemelted tőle az eszközt.

- Gomenne. – néztél a szemébe

- Nem fajt! – attól hogy hirtelen megint láthatta az íriszeidet dobbant egyet a szíve és elkapta a fejét, egyáltalán nem értette miért aggódsz érte ennyire.

- Nekem nem kell bizonyítanod Akutagawa.

- Ezt hogy érted? – fordult vissza kíváncsian.

- Tudom, hogy meg akarod mutatni mennyire erős vagy. Nem akarsz gyengének látszani. De nem vagy az. Én tudom a legjobban, hogy mennyire erős és legyőzhetetlen vagy. Nem kell, úgy tenned, mintha nem fájna. Rendben? Ebben a lakásban nincs olyan, aki megkérdőjelezné az erődet.

Ahogyan a szemébe néztél megint nagyot dobbant a szíve. Soha senki nem mondott meg ilyet neki. Igazi forróság öntötte el attól, hogy elismerted. Jobban esett ez a dicséret tőled, akit csak most ismert meg. Mintha a mentorától kapta volna meg. Kicsit megszorította a törülközőt, amin ült és veled egyetértve hümmögött egy kicsit.

Viszont az megmaradt benne, hogy kibírja a fájdalmat. Szerencséjére elég óvatosan bántál a tűvel és a helyi érzéstelenítő, amit odafújtál gyorsan hatott. Így tényleg csak minimális fájdalmat okoztál neki. Minden mozdulatodat figyelte hogyan szúrod újra és újra belé a tűt. De egy kis idő multán már nem a kezedet figyelte. Szemei az arcodra tévedtek. És beleégett a memóriájába az, ahogyan ott koncentrálsz előtte. És mivel elég sokáig nézett végül megjelent egy mondat is az elméjében.

„Nagyon szép lány."

A saját gondolatától visszarázódott a valóságba. Még nem gondolt ilyet önmagától. Dazai és Chuuya mellett megtanulta, hogy ők mit tartanak szépnek. De saját ízlését nem térképezte még fel. Nem volt rá szüksége. Feleslegesnek tartotta, hogy az embereket vagy a tárgyakat még eszerint is jellemezze. Most először érezte azt, hogy nem így van. Hogy igen is be lehet sorolnia ezen jellemző alá, dolgokat és személyeket. Mert te igen is szép vagy neki. Az első „dolog" amire ezt gondolná.

Eddigre végeztél a varrással. Kicsit összébb húzzad és elkötötted a végét, aminél megint felszisszent. Bocsánatot kértél majd egy rendes gézlapokból készített kötéssel elzártad a külvilágtól. Majd egy fehér fáslival körbetekerted a derekát, hogy nehogy véletlenül elmozduljon a fedés. Amíg ezt csináltad több alkalommal is közel mozdultál hozzá. Nem ölelted át csak majdnem. És minden alkalommal, amikor a háta mögött egyik kezedből a másikba adtad a tekercset Akutagawa nagyot szippantott a levegőből, ami megtelt a parfümöd illatával arra a pillanatra. Elnyomta arra az időre a fertőtlenítő szagát. Készen voltál. Megtörölted a kézfejeddel a koncentrálástól kicsit megizzadt homlokodat. Majd fertőtlenítős folyadékkal lemostad kezedről a vért.

- Készen is vagy.

Visszafordulva a fiúhoz vetted észre, hogy még mindig téged néz. Várja, mit csinálsz még? Szerette volna, ha még foglalkozol vele egy kicsit. Sajnálta, hogy máris befejezted. Belepirultál abba, hogy leesett egész végig így nézett téged. És most már feltűnt az a kíváncsi csillogás is a szemeiben. Nem tudhattad, hogy Aku talán első alkalommal nézett így valakire.

- A-Akutagawa?

Előrébb hajolt, hogy közelebb legyen hozzád és ettől megugrott a pulzusod. Megfogta a karjaidat úgy húzott kicsit közelebb magához.

- Arigatou...

Suttogta, ahogy a válladra hajtotta a fejét. Nem ölelt át csak a közelségedre volt szüksége. Ott térdeltél előtte kiegyenesedve, hogy elég magas legyél, és oda tudjon hozzád bújni. Már majdnem kiugrott a szíved a helyéről, olyan gyorsan kalapált, mikor megint megmozdult.

- [Név]?

Először hallottad a keresztnevedet a szájából és ettől is elpirultál. Azért szólított meg ismét, mert volt egy kérdése és egy kérése. A kérdése az lett volna, hogy miért érzi azt rajtad, hogy feszült vagy? Pedig nem feszült voltál csak nem mertél megmoccanni sem a karjai fogásában. Viszont még mielőtt megszólalt volna megint a szemedbe nézett. És látta mennyire el vagy pirulva. Elkaptad a tekintetedet, mert nem álltad tovább az övét.

- Ne... - az állad alá nyúlt, úgy fordította vissza a figyelmedet magára. - Látni akarom még a szemedet. Nézz rám megint!

- A-Akutagawa?

Nem tudtad mi történt vele. És csak reménykedtél benne, hogy ez nem álom. Hogy nem csak a képzeleted játszik veled. Hanem tényleg itt van. Tényleg ilyeneket tesz és mond. Amióta találkoztál vele remélted, hogy egyszer megtörténik minden, amit képzelegtél. De nem számítottál ilyen hirtelen rá. Ezért hagytad magad sodorni az áramlat által. Mert egyetlen rossz döntés elég volt, hogy elijeszd őt magadtól. És ezt pontosan tudtad. A sikátorban megtapasztaltad mennyire bizalmatlan az emberekkel. És sejtetted, hogy nem csak az idegenekkel, hanem a munkatársaival is. Ezért döbbentett meg annyira hogy ilyen közel enged ez a sérült sárkány. Elengedte az álladat, amit eddig ujjaival tartott mikor érezte, hogy nem fordulsz el tőle akkor feltette a korábban megfogalmazott kérését is.

- L-lehet megint? – pillantott félre majd megint rád.

- Mi-micsodát?

- M-megint á-átölelnél?

Fülig pirultatok, mind a ketten. Te amiatt, hogy ilyen közvetlenül kérdezett. Ryuu meg azért, mert ez egyenlő volt neki azzal, hogy beismeri gyenge, hiszen akarja azt a melegséget. Vágyott arra, hogy megint megtapasztalja. Viszont félt egy kicsit hogy túl nyílt volt és nem engeded meg neki. De mégis mintha magától mozdult volna a tested odabújtál hozzá. Átölelted a karjai alatt a törzsét, hátradöntve őt a kanapén. Fentebb is ültél így terpeszben tartott lábai köze kerültél. De ő is átölelt és magához szorított. Megint a nyakadba temette arcát nem érdekelte más csak a közelséged. Semmilyen következményt nem bánt volna meg abban a pillanatban. Ugyanígy voltál ezzel te is. Érezni azt a fehér bőrét, ilyen nagy felületen. El sem hitted. Ki akartál elvezni minden pillanatot. Ameddig csak lehetett. Mert vészesen bizonytalan volt az együtt töltött idő mennyisége. Ezzel így volt ő is. Mert csak a te közeledben nem fázott eddig. És tudta, hogy el kell majd mennie. Az utolsó pillanatig képes lett volna ölelni téged, ha tudja, hogy többé nem találkoztok. Mindketten kérleltetek a sorsot, hogy ez ne így legyen. Ne csak most legyetek így, egy fedél alatt.

- Jól vagy?

Törted meg a csendet halkan és meg nem mozdulva az ölelésében. Kicsit aggódtál. hogy a mozdulatai esetleg kárt tesznek a frissen bevarrt sebbel. De ennek szerencsére semmi jellét nem érezted.

- Igen. Már nem fáj. Köszönöm.

- Szívesen Akutagawa... - súgtad megkönnyebbülve - Nem akarsz felöltözni? Azt hittem fázol.

- Most nem fázok. Miattad nem.

- Mi-micsoda?

- Ilyet még nem tapasztaltam. De ha a közelemben vagy akkor nem érzem a hideget. És most... minden olyan forró... Maradhatunk meg így? Csak... egy kicsit még...

- Addig maradok az ölelésedben, ameddig szeretnéd!

Megdobogtattad a szívet ezzel a mondattal. És legszívesebben rávágta volna, hogy akkor soha nem enged el. De fékezte a nyelvét. Tudta, hogy nem teheti meg, és hogy a pillanat vége rohamosan közeledik. Sajnos hamarabb, is mint hittetek. Kopogtak az ajtódon.

Mindketten felkaptátok a fejeteket. Akutagawa ujjai szorosabban fogták a derekadat. Tudtad, hogy ideges. Ezért meg akartad nyugtatni. Összedöntötted a homlokodat az övével, amire ő hirtelen vett egy levegőt és benntartotta.

- Csak az egyik szomszédom.

- Mit akar?

- Nem tudom... Ha csendben maradunk talán elmegy.

Ryuu érezte a hangodon te is azt akarod, hogy még maradjatok így. Nem akartad elengedni. És tényleg remélted, hogy ha nem felelsz a kopogásra, úgy hiszi, nem vagy itthon és távozik.

- [Név] chan!

Hallottad most már a hangját a két emelettel feletted lakó srácnak. Gorge egy nálad pár évvel fiatalabb srác, aki egyszerűen odáig van érted és ez a vonzalom egyoldalú. Az a fajta levakarhatatlan kullancs, akitől borsódzik a hátad. És neki is pont most kellett megjelennie. Elúszott a pillanat hiába ölelte még mindig a derekadat a feketehajú. Becsuktad a szemedet.

- Sajnálom Akutagawa.... de nem fog elmenni...

- Ki ez?

- Egy srác, akit nem lehet levakarni.... és addig nem fog elmenni, míg meg nem hallgatom a mondandóját és el nem küldöm.

- [Név] chaaan!

Kiabált hangosabban. Már a te ujjaid szorítottak jobban Ryuu fedetlen vállait. És ezt ő azonnal észrevette. Aggódó pillantást vetett rád. A vállára hajtottad a fejedet. Kellett egy kis erő hogy el tudd őt engedni és odamenni, elzavarni a szemetet. Utána pedig visszabújni a kajai közé.

Akárhányszor megjelent az az idegesítő barna nyeszlett srác görcsbe rándult a gyomrod, mint amikor éled rakják azt a kaját, amit a legjobban utálsz és kötelező megenned...

- Muszáj kinyitnom.... sajnálom, hogy miatta hamarabb el kell engedjelek, mint szerettem volna...

Láttad a szürke szemekben, hogy neki is hasonló gondolatai vannak. De még mindig magabiztosan fogott. Nem úgy tűnt, hogy el fog engedni.

- [Név]...

- Ne aggódj. Gyorsan elkergetem. Remélem.... És nem hagyom neki, hogy bejöjjön. Sosem engednem be a lakásomba.

Bólintott. De mintha meg aggódott volna valami miatt.

- Nem hagyom, hogy meglásson. Hiszen megígértem.

Utaltál vissza az ígéretedre, amit még idefelé a lépcsőházban a liftek előtt tettél neki. Jól esett neki, hogy ezt mondtad. De igazából érted aggódott, hogy mit akarhat tőled az a valaki? Akutagawa két új érzést tapasztalt meg. Az egyik valaki miatt aggódni. Míg a másik féltékenynek lenni. De ezt még nem ismerte el magában. Csak az zavarta, hogy van egy srác, aki most elvesz tőle chan-ozza a nevedet. És többet találkozott veled. Nem akarta, hogy elvegyen tőle.

Nem tudhatta, hogy az engedélyed nélkül tegez. És te soha nem akartál volna beszélgetni vele. Csak egyszer a lépcsőházban rád köszönt te pedig mivel illedelmes voltál visszaköszöntél neki. Ez elég volt ahhoz, hogy onnantól ne tudd levakarni.

Akutagawa beletörődött abba, hogy most muszáj lesz kiengednie téged a karjaiból. Lassan el is engedte a derekadat. De nagyon lassan tette remélve azt, amit te is hogy hátha közben megunja a kiabálást és elkotródik.

- Sietek vissza. Maradj itt...

Súgtad neki, majd nyomtál az arcara egy puszit. Ez elegendő volt ahhoz, hogy az érintésed nélkül is forróság öntse el a testét. És ne tudjon megmozdulni. Meredten bámult utánad. Még mindig nem szokta meg hogy közvetlen vagy vele. Azt hitte ilyen a természeted. De valójában csak miatta tetted ezeket. Senki mással nem voltál ilyen. Ennek az volt az oka, hogy a maffiózóhoz másfajta kapcsolat fűzött.

Odasétáltál az ajtóhoz.

- [Név]-

- Megyek már!

Mordultál a hívatlan jövevényre, ami belefojtotta a szót egészen addig, amíg ki nem nyitottad az ajtót.

- [Név] chan! - csillogott a szeme, ami rosszat sejtetett.

- Mit akarsz Gorge?

- Tudtam, hogy itthon vagy. Péntekenként hamarabb érsz haza.

- Ugye tudod, hogy ijesztő, amikor ilyen infókat mondasz?

- A többi lakó napirendjét is ismerem, nem csak a tiedet.

- Ez még ijesztőbb.... szóval?

- Hát tudod arra gondoltam, hogy-

Meglátta a ruhádon azt a piros foltot. Akutagawa vérét, ami kicsi megfogta a szoknyádat, mikor az ajtóban öleltétek egymást.

- [Név] chan megsérültél?

- Nem. Csak egy kis üdítőt öntöttem magamra. – vágtad ki magad olyan gyorsan, hogy talán még egy hazugságvizsgáló sem vette volna észre - Éppen készültem beáztatni mikor kopogtál.

- Segíthetek?

- Nem. Megoldom egyedül is. Inkább térj a lényegre, mert beleszárad.

- Sz-szóval szereztem két jegyet az esti koncertre. És gondoltam elmehetnénk rá ketten. Előtte vacsorázhatnánk valahol és-

- Bocs, de nem tudok veled menni. Keress valaki mást.

- Nem akarok mással menni. Csak veled.

- Megmondtam már százszor hogy-

- Legalább egy esélyt adhatnál nekem [Név]-chan biztosan jól kijönnénk

- Félreismersz. Nem vagyok jó társaság

- Ugyan csak egy kicsit nyiss felém

Közelebb lépett hozzád, amitől te automatikusan tettel kettőt hátra. Úgy érezted, ha még egy lépessel közelebb jön és ráteszi a lábát a küszöbödre, akkor rácsapod az orrára az ajtót. De erre nem került sor.

- Figyelj én-

Valami hozzáért a derekadhoz. Akutagawa volt az. Kezét a hasadra csúsztatta, úgy simult a hátadhoz. Ahogy felnéztél rá láttad, hogy még mindig meztelen a felsőteste. Így állva és a lépcsőház miatt árnyékosabb megvilágításban, nem tűnt olyan vékonynak. Sőt. Elég erős férfi aurát árasztott magából. Átölelt, míg másik kezével az ajtófélfának támaszkodott. Pillangók repkedtek a hasadban attól, hogy megérintett. Teljesen mögéd állt és átnézett a fejed felett. Te felfelé néztél, hogy lásd őt majd a nyakához tudtál bújni. Ki akartad mondani a nevét, de megállított a tudat, hogy egy körözött személy fogja a hasadat. Csak a szomszédodat nézte, méghozzá elég gyilkos tekintettel.

- Nem hallottad? [Név] nem akar menni!

Érted jött. Hallotta a beszélgetést, és hogy nehezen sikerül elkergetni. Bár azt kérted tőle, hogy várjon a kanapén egyre gyűlt benne a feszültség, ahogy hallgatta annak az idegennek a hangját. Nem tetszett neki, hogy elhívott, és az hogy nem értett abból, amit mondtál neki, még jobban dühítette. A zaklatód ijedten nézett fel a magas fekete idegenre, akit még sosem látott. Majd rád pillantott és mikor észlelte, hogy mosolyogsz az ölelésében, eldurrant benne valami.

- [Név] chan ez ki? Miért nem tudok arról, hogy vendéged van?

- Mert nem vagy [Név]-nek senkije!

- He?

- Még azt sem érdemled meg, hogy a keresztnevén szólítsd. Hord el magad vagy különben-

- Ne öld meg...

Súgtad fel, neki, amire megváltoztatta a mondatának a végét. Inkább nem mondott semmit. Rád nézett és láttad a szemében, hogy védelmez téged. Átfordultál az ölelésében, és ahogy odabújtál hozzá egy lepést hátrálnia kellett, mert olyan nagy volt a lendületed. Nyomott egy puszit a fejedre viszonzásképpen a korábbiért. Kicsit visszafogta az indulatait, ahogy kapaszkodtál belé. De nem sokáig tartott a lenyugodása, mert Gorge nem hagyta magát.

- Ne-ne-nem tudom, hogy ki vagy te! D-de... Én régebb óta ismerem [Név] -chant az szó-szóval enyém az elsőbbség.

- Egy ilyen féreg, mint te nem érdemli meg őt! Takarodj a közeléből!

- És ha nem-

- [Név] az enyém! Ha megtudom, hogy csak ránéztél halott ember vagy fogtad?

Ezzel rácsapta az ajtót. A másik kezével is átölelt. Hosszan teltek a másodpercek, mert csak az hallatszott a füledben, hogy „[Név] az enyém!" Nagyon remélted, hogy ez nem egy álom. Hanem tényleg a valóság és komolyan ezt mondta. Kinyilvánította, hogy az övé vagy.

- Akutagawa?

Érezted meg, hogy kicsit remeg. Teljesen rád borult, ahogy ölelt téged. De valami még nem volt vele rendben. Magában morgott tovább, de egyre hangosabban és lassan már te is hallottad.

- Pondró... el kellett volna taposnom...

- Köszönöm, hogy megvédtél és elkergetted. Már mindent próbáltam. D nem hagyott békén. Neked hála most talán megszabadulok tőle.

- Nem érdemel meg téged [Név]... – nézett megint a szemedbe

- Akutagawa?

- Arra sem méltó, hogy megszólítson vagy, hogy rád nézzen. Mihaszna féreg! Ha megint a közeledbe megy, esküszöm, megölöm!

- Szerintem eléggé elijesztetted. De nem zavarna, ha eltennéd láb alól.

- [Név]?

Akutagawa meglepődött a válaszodon. Hiszen korábban arra kérted ne ölje meg. Ez azóta kicst megváltozott. főleg hogy tudtad, féltékeny lett rá és ki akart sajátítani magának. Nem akarta, hogy más férfi a közeledben legyen. Bár Gorge-t nem igazán tekintette még embernek sem. Inkább valahol a földigiliszta és a fonálféreg közé tette volna rendszertanilag.

Leírhatatlan érzés volt, hogy féltékenynek láttad őt. Az az egy mondat még mindig csengett a füledben ezért meg akartad kérdezni, hogy tényleg úgy gondolta-e, ahogyan mondta.

- Mond csak Akutagawa...

- Igen?

- K-ki méltó arra, hogy megszólítson engem?

Ryuu-ba belehasított egy gondolat. Maga sem fogta még fel azt, hogy kijelentette az övé vagy. Ezért kicsit elhúzódott tőled rád nézett és mikor találkozott a tekintetetek ő elpirult. Félre tekintett, de képtelen volt levenni az ujjait rólad. Válaszolnia kellett valamit a kérdésedre, de nem merte azt mondani, amit valójában gondolt. Vagyis azt, hogy csak ő méltó hozzád.

- O-olyan, aki meg tud védeni téged... ő nem tudott volna. É-én-

- Te már megmentetted az életemet egy alkalommal. És most is megmentettél. Vagyis méltó vagy arra, hogy akár meg is érints.

Megint rád emelte a tekintetét. És az, ahogy mosolyogtál elindított benne valamit. Közelebb hajolt hozzád. Először meglepődtél, de mikor leesett, hogy van rá esély, hogy meg akar csókolni, behunytad a szemedet és vártál. Ryuu valóban azért indult el, hogy elérje az ajkaidat. De milliméterekkel az előtt, hogy megcsókolt volna észbe kapott. A hirtelen jött bátorsága elillant. És nem merte megtenni. Teljesen elengedett. Erre nyitottad ki a szemedet. És szomorúságot láttál az arcán.

- Akutagawa?

- Mennem kell!

- Ne!- ölelted át a törzsét riadtan.

- [Név]?

- Ne menj még!

Nem akartad, hogy csak úgy elmenjen. Kellett valami, ami ott tartja. Négy évig kerested. Nem sétálhat ki az életedből. Főleg nem ezek után.

- Kérlek, szépen Akutagawa maradj még egy kicsit!

- Nem tehetem. Nekem még feladataim vannak.

- Ha dolgozni mégy fel fog nyílni a sebed. Könyörgöm Akutagawa! Csak egy kicsit pihenj! Legálabb a hétvégén, hogy legyen esélye rendesen begyógyulni a szúrásodnak. Kérlek csak ezt a két éjszakát!

Akutagawa nem tudta tovább hallgatni a könyörgésedet. Fájt neki azt hallani, hogy majdnem sírva fakadsz. Nem akarta, hogy szomorú legyél.

- Rendben. - felelte halkan és átölelt - Itt maradok vasárnapig.... v-veled...

- Köszönöm!

- Nem [Név]... én köszönöm!