Az első fejezetet és tulajdonképpen az egész könyvet ajánlom Vicsu-chan-nak! Remélem tetszeni fog!

❤❤❤❤❤

----------------

Sosem felejted el a pillanatot, amikor találkoztál vele. Tavasz volt már, elég meleg ahhoz, hogy csak egy könnyedebb kabátot viseljen az ember. Ehhez magas derekú szoknya volt rajtad egy egyszerű inggel és harisnyával. Péntek délután volt a munkából hamarabb eljöhettél, mert nem tartott olyan sokáig a munkaidőd, mint a hét többi napján. Vásároltál is valamennyi holmit, de csak az aznap esti vacsorához. Tudtad, hogy így másnap is boltba kell majd menned, de nem zavart. Hiszen az a kis bolt nagyon a szívedhez nőtt szerettél benézni oda csak úgy is. Már köszönőviszonyban voltál az eladókkal is és nemegyszer beszélgettél is velük, ha úgy adta ki az időd.

Éppen kibújt egy nagyobb felhő mögül a nap. Elvakított egy pillanatra, ahogyan a szemedbe sütött és emiatt meg is álltál. Bántad, hogy otthon hagytad reggel a napszemüvegedet. De akkor még nem sejtetted, hogy ilyen világosság fogad majd hazafelé. Hiszen reggel még kicsit borult volt. Mikor hozzászoktál a világossághoz, akkor megláttad őt. Arra az utcára, amelyiken álltál nyílt több zsák- és kisebb utca is. Az egyik ilyen sötétjébe pont bevilágított a nap.

Ott volt. Fekete kabátot viselt. Kócos fekete haja a fülei előtt hosszabb volt és a legvége fehérbe csapott át. Furcsán görnyedve állt és támaszkodott a falnak. Tettél felé egy lépést, amire ő összeesett. Egyszerűen csak leült a fal tövébe. Odasétáltál hozzá és a szíved a torkodban dobogott. Beléptél a sötét sikátorba. Nehezen vette a levegőt és már nem is volt annyira magánál.

Nem vette észre azt sem, hogy ott állsz előtte. Összeszorult a szíved, hogy így kellett őt látnod. Tudtad, hogy baj van. Letetted a cuccaidat és letérdeltél elé a földre. Kezedet a homlokára simítottad. Forró volt és az arca is piros színekben játszott, pedig fehér szokott lenni. Most azonban olyan tüneteket mutatott mintha lázzal küzdene. Viszont az érintésedtől felébredt. Láthatóan megijedt attól, hogy a semmiből ott teremtél előtte. Megfeszült és elkiáltotta magát.

- Rashomon!

- Akutagawa elég!! - sikítottad, amitől a fekete démon pár centire a fejedtől megállt.

Összehúztad magadat. De közben akaratlanul is kapaszkodtál kicsit a kabátjába, hiszen azt reflexszerűen ujjaid közé fogtad. Védelmet kértél attól, aki a támadást indította feléd. Féltél... Hogy is ne féltél volna? Hiszen tudtad kivel vagy egy zsákutcában. Akutagawa Ryunosuke-val. Egy maffiózóval. De akkor sem hagyhattad csak úgy ott. Nem! Erről szó sem lehet. A neve hallatán megdermedt és a képessége sem ártott neked, de lassan kezdett kijózanodni a sokkból.

- Ki vagy te és mit akarsz tőlem?

Rashomon közelebb mozdult hozzád, de nem ért el. Azt viszont érezted, ahogy a körülötte cikázó vörös villámok miatt libabőrös lettél, ahol súrolták a bőrödet.

- D- DAZAI SAN EGY BARÁTJA VAGYOK!

Kiáltottad, amitől hátrált az élesen csillogó feketeség. És a gazdájában is kihagyott egy ütemet a szíve, mert egyáltalán nem számított arra a névre, abban a pillanatban.

- Dazai san? Egy barátja?

Ismételte meg. Majd mikor rá emelted a szemedet akkor az arca dühös görcsbe rándult. Hiszen feldolgozta, hogy nem tartozol a Maffiához.

- Az Irodának dolgozol!

Már a nyakadnál érezted Rashomon-t. Még éppen nem vágott bele a bőrödbe, de tudtad, hogy ha még egy milliméterrel közelebb jön akkor már vérző sebet fog hagyni. Ez a tudat viszont nem segített azon, hogy remegtél, mint a nyárfalevél. De meg kellett emberelned magadat, hogy urald a tested és a szavaidat is.

- Nem igaz! Ismerem és jóban vagyok Dazai sannal, de nem dolgozok egyik szervezetnek sem! Civil vagyok! Nem vagyok az ellenséged Akutagawa. Segíteni akarok rajtad!

- Nincs szükségem segítségre!

El akart lökni. De már nem akart megölni, hiszen elemelte Rashomon-t a nyakadtól majd el is tüntette. Ezt jó jelnek vetted. Valamit már így is hatott, hogy annak a nevét kimondtad, aki fontos volt neki. Ez tisztelettudatot parancsolt abba a makacs fekete fejébe. Fel akart állni, mert az előző mondatával lezártnak tekintette az ügyeteket és ott akart hagyni. Erre megfogtad a vállait és visszaültetted oda ahol volt.

- De igen is van! Megsérültél!

Már hamarabb észrevetted a sebet a hasa oldalán, de nem tudtad megemlíteni a nagy feszengése közben. Nem golyó okozta seb volt. Inkább szúrt. De egy késnél valamivel szélesebb. Mintha valami nagy átmérőjű kerek hegyes tárgyat döftek volna az oldalába. Rossz volt számodra belegondolni, hogy milyen lehetett az a fájdalom, amit átélt. De nem foglalkozhattál ezzel. A fiú sok vért veszített és a kabátja miatt nem láttad rendesen, hogy mekkora a sérülése. Próbálta bekötni magát Rashomon-nal, de nem volt elég erős hozzá. Már az ájulás szelén állt. Hozzá akartál érni.

- Csak egy karcolás! Eressz!

Félrelökte a kezedet és előre hajolt a hirtelen mozdulat fájdalmat okozott neki. Összepréselte ajkait, mert visszatartotta a kitörni kívánó hangot. Amit a büszkesége nem engedte ezt neki.

- Meg egy nagy francokat!

Morogtad és érezted, hogy nem mégy vele semmire, ha ilyen szépen beszélsz vele. Keményebbnek kellett lenned.

- He? - emelte fel a fejét a kis szitkozódásod miatt.

- Nem mégy innen sehová!

- Te nem parancsolsz nekem! Nem kell a segítséged! Nem vagyok gyenge!

Elkapta a kezedet, mikor megint felé nyúltál. De még a karjaidat is megragadta Rashomon-nal. Ezzel megállítva mindenfajta tevékenységedet, ami mozgással kapcsolatos. Nem engedett közel. De azt sem hagyta, hogy felállj és otthagyd. Nem mintha tervezted volna ez utóbbit.

- Nem. Nem vagy az. Te vagy a legerősebb személy, akit ismerek.

Vettel finomabb hangot. És kicsit el is kaptak az érzések. Ez őt is meglepte nem csak téged. Kicsit mosolyogva néztél lefelé magad elé és addig, amíg meg nem szólalt megint nem néztél a szemébe.

- Mi?

- Hallhattad. És éppen ezért nem hagyhatom, hogy szenvedj. Nem vagy gyenge. Akkor, sem ha engeded, hogy ellássam a sebedet. Hiszen akkor túléled. És a túlélők erősek. Vagy nem így gondolod Akutagawa?

Nem felelt. Elkapta a tekintetét oldalra. Tudtad, hogy nyertél. Enged neked, de nem vallja be. A maga módján aranyos volt ez tőle. Mosolyt is csalt vele az arcodra. Mikor elengedte a karjaidat már biztos voltál benne, hogy nem szól közbe. És nem fog bántani sem. Azt mondják egy sebesült állat bizalmát elnyerni a legnehezebb. De neked mégis sikerült ennek a vadóc fiatalnak elnyerned. Széthúztad a kabátját. Ezt még engedte szó nélkül. Ellenben mikor az ingét felhúztad, hogy láthasd a serülését, azt már szóvá tette.

- Mit csinálsz?

- Nyugalom! Látnom kell, hogy mekkora a seb. Nem bántalak esküszöm!

- Nem is tudnál ártani nekem.

- Ebben legalább egyet értünk.

Hátra nyúltál és közelebb húztad a táskádat. Három dolgot vettél ki belőle. Az üveg vizedet, ami mindig nálad volt. A sportkötöző fáslidat. És egy betétet.

- Ezt idd meg. - adtad a kezébe az üveget.

- Minek?

- Sok vért vesztettél. Pótolnod kell a folyadékot. Gyerünk. Ne maradjon benne egy csepp se!

Sóhajtott, de elkezdte leönteni szépen lassan nem sietett vele. Addig te kibontottad a betétet és a ragadós felével kifelé rátetted a sebre. Felszisszent.

- Gomenne...

- Nem is fáj!

Vágta rá szinte azonnal. Tudtad, hogy hazudik. Fájt neki. De túl makacs beismerni. Az ideiglenes fedéssel elzártad a sérülést. Ez majd felszívja a vért és be is tapasztja annyira, hogy a szervezet elkezdhessen rajta dolgozni. De ez nem elég. Orvosi ellátás kellene neki. Viszont nem vihetted be oda. Hiszen maffiózó még azt is tudtad mekkora méretű vérdíj van a fején. A pontos szám szinte folyton változik, de azt ismerted hány 0 szokott általában a végén lenni. Kezedbe vetted a fáslidat is, amivel a kezedet szoktad bekötni, ha fáj a front miatt. Azzal rögzítetted a betétet a helyén. Így nem fog elmozdulni. Legalább is remélted. Még sosem használtad így ezeket. De filmekben már láttad. És ha ott működött, akkor itt is kellene.

Amire végeztél Akutagawa elfogyasztotta a vizet is, amit adtál neki. Ez azt jelentette, hogy a szervezet valamivel kevesebb, mint egy liter folyadékot kapott. Ez nagy segítség lesz neki. Amíg dolgoztál rajta szótlan volt. Néha felszisszent, de csak hangtalanul. Mert nem akarta, hogy gyengének gondolja egy ismeretlen. Meg senki más se. Néha köhögött egy kicsit. És láttad, hogy ez is fájdalmat okoz neki. Mert a sebet húzza, ha a rekeszizma így mozdul meg. Miután lezártad viszont úgy tűnt elég stabil, hogy még a köhögése se fájjon neki. Mikor egy csattal rögzítetted a fásli végét készen voltál. Akutagawa visszanyújtotta az üveget. De nem mondott semmit. Nem is kellett. Azzal, ahogy nyújtotta, és ahogy nem nézett rád olyannak tűnt mintha megköszönte volna.

- Szívesen. Egyébként [Név] vagyok...

Suttogtad, amíg visszacsúsztattad a táskádba. A szatyrod tartalmát is gyorsan belesakkoztad mellé és felvetted a hátadra. Mostantól mind a két kezedre szükséged lesz. Ezt érezted.

- Kész vagy egyelőre. De ez nem fog sokáig tartani.

Megfogtad a karját és elkezdted felfelé húzni, hogy talpra állítsd.

- Mit akarsz még? Engedj el!

- Most mondtam. Ezzel nem jutsz el messzire. Azt a szúrást össze kell varrni. De azt csak a lakásomon tudom megcsinálni. Nincs messze. Kérlek. Hagyd, hogy befejezzem, amit elkezdtem!

Kérlelésedre belenézett a szemedbe. Először láttál benne őszinte érdeklődést. Az a szürke szempár megváltozott. Bár az okát nem tudtad, hogy miért. Most kicsit más volt, mint akkor. Viszont azt is láttad, hogy a szavaid hatással vannak rá. Bár nem vallja be, de igazad van és kénytelen rád támaszkodni.

Mikor olyan lassan sóhajtva becsukta a szemeit sejtetted, hogy most megint enged. Racionális okokat mondtál neki. Ezek elég erősek voltak, hogy engedjen. Felállt. És egy szó nélkül engedte, hogy támaszt adj neki. Bár ezen kicsit húzta a száját. De, csak azért mert magát hibáztatta, amiért nem megy egyedül.

Akutagawa nem tudta, hogy miért segítesz neki? Vagy, hogy egyáltalán, mikor tűntél fel mellette, ott a sikátorban? Mikor kinyitotta a szemét már ott voltál. Mint egy jelenés a fényből, amitől mindig is ódzkodott kicsit. Egy civil, aki ismeri a nevét. Ismeri Dazai sant. Egy szóból tudta, hogy nem bízik az Irodás bagázsban. Tudja, hogy maffiózó. Hogy kerültél éppen az ő útjába akkor.

Ahogy segítetted a lakásod felé gyakran rád pillantott, de csak a szeme sarkából. Még a fejét sem mozdította meg. De akárhányszor rád nézett az a gondolat fogalmazódott meg benne hogy:

- „Ki ez a lány? És miért segít rajtam? Miért ilyen makacs? Mit akar tőlem? És honnan ismer? Mikor én egyszer sem találkoztam vele."

Nem szólt sosem semmit. Ahogy sétáltatok csak néha köhögött párat, más nem hagyta el a száját. De egyre hosszabb pillantásokat vetett rád. És lassan átformálódtak a gondolatai. Már megjegyezte magának, hogy tetszik neki a bátorságod. Nem szerette, ha hozzá értek, de a te érintésedet nemcsak, hogy elviselte, de feltűnt neki, hogy teljesen mást vált ki belőle, mint mások esetében. Mondjuk, hozzá kell tenni, hogy ha valaki hozzáért, akkor az vagy Higuchi volt, vagy Chuuya san. Utóbbi esetében nem szólt érte, mert mégis csak a felettese. De ha a szőke rajongója tette meg akkor azért már elég vehemensen szólt. De a te esetedben teljesen mást tett. Melegséget érzett minden olyan ponton ahol érintkeztetek egymással.

Aztán az egyik lámpánál, amíg vártátok a zöldet elfeledkezett magáról és feléd fordította a fejét is. Úgy nézett téged. Teljesen leplezetlenül. Te észrevetted ezt. De nem reagáltál rá. Mert jól esett, hogy egy kis érdeklődést mutat az irányodba. Ha másért nem is legalább megfigyel téged.

Nem tekint rád koloncként. Hanem engedi, hogy támaszt adj neki. Amit a makacsságából úgy gondoltál, hogy nem sokan érdemelnek ki. De neked is nehezedre esett nem őt figyelni folyamatosan. Nem csak arra ügyeltél, hogy a sebe ne szakadjon fel és ne terhelje meg magát. Hanem próbáltad lenyugtatni gőzmozdonyként zakatoló szívedet is.

Elvégre az az Akutagawa Ryunosuke sétált melletted átkarolva téged és rád nehézkedve, akit már mióta keresel. Igazából örültél annak, hogy nem szólt vagy kérdezett semmit. Mert féltél kicsit attól, hogy a füledben lüktető vér miatt nem hallanád, amit mond. Ez az állapot egészen addig nem múlt el, amíg meg nem érkeztetek a lakásodhoz.

Csak egy alkalommal néztél megint rá az utatok közben. De akkor pont téged nézett és mikor találkozott a hirtelen felemelt tekinteteddel a szeme akkor élesebben szívta be a levegőjét és azonnal elkapta a fejét oldalra.

- Mindjárt odaérünk. – csak ennyit akartál mondani neki

- Értem...

Felelte halkan, és ahogy a szeme sarkából visszapillantott rád látta, hogy te is belepirultál abba az egy ezredmásodpercnyi szemkontaktusba. Nem értette, hogy miért reagáltál így erre. De a saját pulzusemelkedését sem tudta hová tenni. Egyre kíváncsibb lett arra, hogy mit művelsz vele. Hiszen korábban még nem nagyon érték ilyen ingerek.

(...)

Egy egész tágas társasházban éltél. Egy emeleten csak 4 otthon volt és elég vastag falakkal bírt, így sosem zavartátok egymást a szomszédokkal. Az ötödiken laktál és szerencsétekre senkivel sem futottatok össze sem a hátsó bejáratnál, sem a lifteknél. Sikeresen feljutottatok és mivel a kulcsod a zsebedben volt, kis erőbefektetéssel, ki is tudtad nyitni a zárat.

Szerettél itt lakni. Tágas volt és otthonos. Belépve az ajtón egyből a nappaliban volt az ember. Kerek dohányzóasztal mellett egy kanapéd volt az ajtóval szemben. Mert azon a falon volt a tv egy polcon. Jobbról a konyha csak egy pulttal volt elválasztva. Minden modern nyugati stílusú berendezéssel. Szemben hatalmas üvegablakkal és elhúzható üvegajtóval egy majdnem akkora terasz volt, mint maga a nappali. Nyáron egybenyitottad a két helyet így még nagyobb teret csináltál. Kint volt egy asztal két székkel tipikus kerti bútorok és rengeteg balkonládába ezernyi virág. Felette nem volt máik terasz, így mindig látni lehetett az eget. Mintha egy saját darab tetőd lenne, ahova bármikor kiléphetsz. A kilátásba szerettél bele. Mert egy nagy parkra nyílt rálátásod. Olyan volt mintha nem is a belvárosban laknál. A nappalitól ballra nyílt a fürdőszoba és annak az ajtajától, ha az erkély felé tett két lépést az ember, akkor egy folyosó szájához jutott. Annak a végén a fürdő mögé nyílt a hálószobád.

Csak akkor nyugodtál meg mikor végre beléptetek a lakásba. Hiszen tudtad, hogy Akutagawa-t semmilyen körülmények között sem láthatják meg az itt lakók. Bár azt nem tudtad, milyen ismereteik annak a Port Maffiát illetően. De nem kockáztathattál, hogy valaki meglátja a fiút és szól a rendőrségnek, mert felismeri benne a körözött személyt. Ami a vérfoltos ing miatt elég könnyen megtörténhetett volna. Nagyot sóhajtva fújtad ki idegességedben benntartott levegődet és engedted át magadat a biztonságnak. Ezt a társaságod is észrevette, hiszen végig téged figyelt, de most szóvá is tette.

- Jól vagy?

Meglepett a kérdése. Hiszen úgy tűnik aggódott érted. De lehet, hogy csak udvariasságból teszi. Nem tudtad. Csak szerettél volna a korábbi hitében lebegni egy kicsit. És ahogy a szemébe néztél úgy ez tűnt igazabbnak.

- Rendben vagyok...

Néztél félre, mert nem tudtad sokáig tűrni azt a tekintetet. Az a szürke írisz nem árult el sok mindent. De azt igen, hogy kíváncsi lett rád. Ez a gondolat pedig zavarba hozott. El is pirultál. És ahogy felismerted magadon ennek jelét, el akartad terelni a figyelmét. Még úgy is, hogy belül tudtad, felesleges.

Be akartad magatok mögött csukni az ajtót, hogy valamivel lefoglald magad. De máshogyan sült el a dolog. Mivel Akutagawa volt az ajtó felől, így mikor elindultál, hogy őt kisívben kikerülve elérd a deszkát, őt is magad után fordítottad. Hiszen ez idő alatt megszokta, hogy rád támaszkodott, így nem helyezte át a saját lábára a súlypontját. Ő megbillent és magával rántott téged is. Az ajtó becsukódott, ugyan de a fiú háta nekipuffant a barna falapnak. Míg a te fejed az ő mellkasának koppant.

- G-Gomennasai!

Mondtad. De képtelen voltál ellépni tőle. Megcsapott egy illat. Amit még sosem éreztél. És annak ellenére, hogy a feketehajú illatához keveredett a vér szaga mégis nagyot szippantottál belőle. Mivel Akutagava nem taszított el magától, így maradtál. És a kísértés, ami a találkozásotok pillanata óta benned keringett, most teljesen a hatalmába kerített. Felnéztél a szűre szemek tulajdonosára. És átkarolva a nyakát megölelted őt. Egészen hozzá simultál, főleg hogy nem kiabálta le a fejed érte. Engedett... csak annyit szólt, hogy:

- Oi... Í-így a te ruhád is véres lesz...

- Nem baj. Majd beáztatom.

Felelted és megtetted azt, amire évek óta vágytál. Átölelted Akutagawa Ryunosuke-t. Ahogy mellkasotok egymáshoz ért érezted, hogy az ő szíve is legalább olyan gyorsan ver, mint a tiéd. De érezted a merev mozdulatlanságán, hogy nem érti, mit csinálsz? Miért teszed azt, amit? Mégsem taszított el magától, hanem hagyta, hogy ott maradj. Téged sem lehetett már visszafogni. Ott akartál lenni. Odabújva a nyakához. Legalább egy kicsit ennyire közel hozzá.

- Arigatou...

Suttogtad halkan, de meghallotta. Éppen mikor mozdult volna a keze, hogy ő is megérintsen. Csak annyira volt képes, hogy rávegye magát, legalább a derekadat fogja meg. De hamarabb megszólaltál, így pár centire megálltak a kezei tőled.

- M-micsodát?

Idegen terepre tévedt miattad. És nem tudta, hogyan kezelje. Közvetlen voltál vele. Megölelted. Olyat tettél, amit emlékei szerint nagyon régóta nem tett senki. És nem féltél tőle. Ez döbbentette le a legjobban. Hogy miért érzed azt, hogy megteheted ezeket? És nem kell tőle tartanod. Ahogyan azt sem sejtette, miért és mit köszönsz meg neki?

Mosolyogtál azon, ahogy most viselkedett. A rezzenéseiből tudtad, hogy elvesztette a fonalat. De kíváncsi, hogy mire akarsz kilyukadni. Mély levegőt vetté. Mert egyfajta vallomásra készültél és kellett hozzá az erő. Bár nem számítottál arra, hogy ez így fog megtörténni. Kész voltál elmondani neki. De a szemébe nézni nem tudtál volna. Féltél, hogy az elbizonytalanítana. Így inkább maradtál az ölelésénél, ami erőt adott neked.

- Sejtettem, hogy nem emlékszel rám.... Akutagawa... mi már találkoztunk egyszer.

- Mi?

- 4 évvel ezelőtt megmenteted az életemet.

- Szerintem össze-

- Te voltál az. Bár tudom, hogy nem szándékosan tetted. De közvetetten mégis segítettél rajtam. És most amiatt vagyok életben. Az oszlopcsarnoknál történt. Egy őrült lövöldözött és sokakat megsebesítet és megölt. Amikor rám szegezte a pisztolyát te Rashomon-nal felnyársaltad. Pont mielőtt meghúzta volna a ravaszt. Tudom, hogy csak a munkádat végezted. Mert utána telefonáltál Dazai sannak, hogy a küldetés teljesítve. De azzal hogy megölted azt az elmebeteget sokakat megmentettél. Köztük engem is. Éppen ezért köszönöm! Köszönöm Akutagawa, hogy akkor megmentetted az életemet!

- Akkor ezért ragaszkodsz ahhoz, hogy segíts rajtam?

- Ezért is. Meg nem hagyhatom, hogy egy ilyen szép, derék, fiatal, erős Maffiózó, ilyen szörnyű seb miatt szenvedje.

A dicséret hallatán megdobbant a fekete kabát alatt valami. Akutagawa ritkán kapott ilyen szép szavakat mástól. És most egy olyan ember mondta neki ezeket, aki ismeri a mesterét. Tudja, hogy maffiózó, és egy olyan személy, akinek korábban megmentette az életét. És mindemellett meg mindig szorosan hozzá bújtál. Melegség kezdett szétterjedni a fiúban. Már mindenhol érezte. És elérte a derekadat. Óvatosan simította ujjait és tenyerét a szoknyádra mintha nem lenne szabad. És mikor megtette úgy érezte többet akar. Téged éppen meglepett, hogy viszonozta volna az érintésedet, ezért a szemébe akartál nézni. De ahogy elhúzódtál tőle ő ijedten rántott vissza magához.

- Ne! Ne menj még!

Teljesen magához ölelt még a tarkódat is fogta, hogy ne mozdulhass el tőle. Te csak pislogni tudtál, hogy mi üthetett belé. Hiszen korábban még félt hozzád érni. Most meg úgy rántott vissza mintha rettegne attól, hogyha elengedne, eltűnsz mellőle.

- Akutagawa?

- Cs-csak még egy kicsit... M-maradj még...

Nem sejthetted, hogy mi zajlik le benne. Akutagawa számára a világ mindig hideg volt és kegyetlen. Azzal, hogy te kedves voltál vele olyan lettél neki, mint egy tábortűz a hóesésben. Akarta még érezni azt a melegséget, amit árasztottal felé. És amit még sosem érzett. Mikor elhúzódtál tőle, olyan volt neki, mintha azt a tüzet valaki elvette volna tőle. Hirtelen hideget érzett a testében ott ahol egy pillanattal korábban még téged érzett. Tényleg megijedt attól, hogy elengeded. Még egy kicsit szerette volna azt a melegséget.

Mikor tudta, hogy nem mozdulsz el megint. Hiszen újra átkaroltad a nyakát, akkor elengedte a tarkódat. Helyette a derekadnál és a törzsednél húzott még jobban magához. Kicsit még oda is bújt a nyakadhoz, ahogy korábban te tetted vele. Bár ezt nem tudatosan tette. Csak még közelebb akart lenni hozzád. De hamar észrevette magát. Akkor viszont elengedett. Bár belül megint megkaparintotta az a hideg, ami korábban is körül vette. El akart lépni tőled, de beleütközött megint az ajtódba. Viszont te értettel a mozdulatból. Te tettél egy lepést hátra. Úgy néztél a magas vékony fiúra. De ő kerülte a szemkontaktust. És legnagyobb meglepetésedre el volt pirulva. Mikor mégis rád merte vezetni a szemeit és találkozott a tekinteteddel, akkor megint lesütötte szemhéjait.

Így álltatok úgy egy percig, amíg megint rá nem jött a köhögés. Ez törte meg azt a bódulatot, amit a korábbi ölelés okozott mindkettőtöknek. Visszarántott a valóságba az is, hogy miután megint kitisztult a tüdeje fájdalmas arckifejezése lett. A seb még megvolt és továbbra is csak az a filmekből lopott vészhelyzeti ellátás tartotta lezárva. Ideje volt komolyabb eszközökhöz nyúlnod.