A városban bóklásztál, próbáltad elterelni a gondolataidat. Nem sok sikerrel. Minél messzebb voltál a lakástól, annál jobban égették a csókok emlékei a szádat. Érezted magadon ahol hozzád ért, magához ölelt, siklottak az ujjai a bőrödön. Hallottad, ahogy suttogott hozzád. Ha lehunytad a szemed láttad magad előtt, ahogy feletted magasodik, majd újra magáévá teszi ajkaidat. Vissza akartál rohanni a karjai közé, de minél jobban küzdöttél az ellen hogy visszamenj hozzá annál jobban fájt a mellkasod. Tudtad, hogy még nem mehetsz vissza hiába akartál. Azt remélted, ha Akutagawa elég sokáig egyedül marad, elhagyja majd a lakásodat. És nem kell végig csinálnod a búcsúzást, ami amúgy sem sikerült volna.

Értelmetlenül sétáltál a bevásárló negyedben. Nem is tudtad mikor kerültél oda. Bementél boltokba végigsétáltál a polcok között mintha keresnél valamit. Levettél dolgokat, de nem is nézted meg mik azok visszarakta. Majd távoztál a butikból. Olyan voltál, mint egy zombi. Nem is csoda, mert csak Ryunosuke-n járt az eszed. Hallottad a hangját a füledben, ahogy kérlelt az este.

- „Azt hittem teljesen eltűntél! [Név]! Soha többé ne csinálj ilyet! Ne menj el mellőlem! Nem akarom! Nem akarom! Maradj mellettem [Név]!"

Szinte könyörgött, hogy ne hagyd magára. Egész éjjel szorított, hogy egy kicsit se távolodhass el tőle. Fájt, hogy mégis megtetted. Bár akkor nem tettél ígéretet neki mégis úgy érezted mintha megszegted volna a szavad. Már féltél is visszamenni. Hiszen ha annyira kiakadt este, vajon ha megint találkoztok, mit fog mondani? Mennyire lesz dühös rád? Nem tudtad, de jelenleg rettegtél attól, hogy a szeme elé kerülj.

Nem akartad, hogy haragudjon rád. De biztosra vetted, hogy dühös lett, amiért elmenekültél. Lehet, keres, jelenleg is. De lehet csak elment. És ki tudja, mikor találkoztok legközelebb, ha egyszer még lesz rá alkalmatok. Ez fajt a legjobban, hogy nem tudhattad lesz e még olyan, hogy keresztezitek egymás utjait. Csak remélhetted, hogy igen. És hogy akkor nem fog elutasítani téged. Hanem ugyan úgy átölel, mint este. És olyan forrón csókol majd, mint a konyha kövön feküdve.

Eleinte hibáztattad a felettesét, amiért közbeszólt és nem jutottatok messzebb a csókokban és simogatásokban. De végül nem csináltál végleges bűnbakot, hiszen nem tudhatta. Valamint igazából a te hibád hogy a telefonbeszélgetés végét nem vártad meg, hanem elmenekültél. Ki tudja, lehet, ha ottmaradsz, újra föléd kerekedik. Hiszen azt mondta, ha végez megint a tiéd lesz. A tiéd és egyedül a tiéd. Ezt akartad. Most hogy közel kerültél hozzá ki akartad sajátítani magadnak.

Már fájtak a lábaid a sok sétától, hiszen már vagy két órája megállás nélkül lézengtél fel alá Yokohamában. Egy parkban álltál csak meg. Leültél egy padra és sírtál. Tudtad, hogy felesleges. De igazából már saját magadra haragudtál, ezért itattad az egereket. Ezért nem is vetted észre a közeledő barátnéd lépéseit. Csak felriadtál egy apró sikoltás kíséretében, mikor megérintette a válladat.

- Te jó ég [Név]! Ne hozd így rám a frászt! – ijedt meg ő jobban a reakciódtól.

- T-te mit keresel itt? – emelted rá pirosra sírt szemeidet, míg letörölted az utolsó adag könnyeket arcodról.

- [Név]? Miért sírsz? Mi történt? Jól vagy? Mesélj!

Ült le melléd a padra és ölelt át. Erre volt most szükséged. Te is átkaroltad őt. És megállíthatatlanul zokogni kezdtél. Kellett egy váll, amin ki tudtad sírni magad. Ő pedig tudta mire vágysz ilyenkor. Régóta voltatok legjobb barátnők. Sok bajon vergődtetek át együtt. Most ő segíthetett neked a legtöbbet. Mikor már képes voltál szipogás nélkül kimondani a nevét csak akkor kérdezett megint.

- [Név].... mi történt veled? Az óta nem láttalak így sírni, hogy anyukáddal úgy összevesztél tavaly....

- Megtaláltam...

Suttogtad. Amitől neki kikerekedtek a szemei. Csak egyetlen személyről beszeltél ilyen vággyal a hangodban. Felismerte azonnal. Akutagawa-ról volt szó. A barátnőd volt az egyetlen, aki teljesen elfogadta, hogy kibe vagy szerelmes. És tudta, hogy maffiózó. Csak neki meséltél a nyomozásaidról. És ő megértette mit érzel. De most, hogy azt mondtad megtaláltad egyszerűen lefagyott.

- M-megtaláltad?

- Igen....

- Hol? Mikor? Hogyan? Nem! Várj! Ezt nem itt kellene megbeszélnünk! Nem lenne jó, ha mások is tudomást szereznének róla.... Hazaviszlek rendben? Ott mindent elmondhatsz.

- Jó.... m-már biztosan elment....

Álltál fel a padról és a támogatásával elindultatok a lakásod felé. Mikor egy jóval kihaltabb utcára értetek, akkor szólaltatok meg megint. Vagyis pontosabban ő mert amióta az utolsó mondatod elhagyta a szádat nem fért a fejébe valami. Addig bírta kérdezősködés nélkül.

- Hogy értetted az előbb azt, hogy elment?

- Nálam volt az éjjel... - feleltél halkan.

- MMMMIIIIIIIIIII?

- Ne kiabálj annyira.... kérlek....

- Gomenne.... de- Ő.... úgy értem az az Ő ott volt a lakásodon?

- Igen.... tegnap találtam meg... segítettem neki.... és nálam aludt....

- Te nem vagy semmi. Egy nap alatt elérted, hogy veled töltse az éjszakát?

- Honnan tudod, hogy velem aludt?

Lefagyott egy pillanatra a barátnőd. Mert ő csak arra gondolt, hogy egy lakásban. Nem úgy, hogy egy ágyban. És most össze kellett raknia a fejében, hogy arra gondolsz. Először csak nagyokat pislogott, ahogy összeállt a fejében az a kifejezés. Aztán amilyen óvatosan csak bírta kérdezett rá.

- [Név]... ti... ti ketten?

- Nem! – esett le neked is és helyesbítettél - Nem úgy.... ahogy gondolod...

- Na, jó most már kezdj el mesélni! Egyáltalán hogy vetted rá, hogy melletted aludjon?

- Elmondtam neki, hogy mit érzek iránta....

- Komolyan? És mit válaszolt?

- Nos... ez bonyolult.... de arra kért, hogy tanítsam, meg neki mit érzek én. Hogy be tudja azonosítani, hogy ő mit érez irántam...

- Ezt nem értem....

- Ő.... neki nem sok jóban volt eddig része. Így nem tudja a pozitív érzéseket megkülönböztetni. Azt mondta az jó neki, ha átölelem... ha mellette vagyok... és...

- Történt még valami... igaz?

- Megcsókolt....

- Me-megcsókolt??

- Igen... és... szerintem újra megtenné... é-élvezte...

Teljesen belevörösödtél abba, hogy ilyen infókat árulsz el. Nameg azért is, mert újra érezni vélted ajkait magadon. Ahogy zavarodban becsuktad a szemedet megint láttad azzal a vággyal teli csillogó szürke íriszeit.

- De ez remek [Név]! – rántott vissza a valóságba - Miért vagy ilyen szomorú akkor?

- Mert elment! Vagyis el kell mennie. –fakadtál ki - Úgy volt ezt a hétvégét velem tölti, de a munka elszólította. Én pedig képtelen lettem volna elbúcsúzni tőle. Így eljöttem. Otthagytam a lakásomon.... de el fog menni... vagyis... már elment... hiszen órák teltek el mióta eljöttem.... és nem tudom, mikor láthatom megint.

- Gyere ide....

Húzta a fejedet a vállára. Tudta mennyire ragaszkodsz Akutagawa-hoz. És most is tudta mit érzel, hogy mennyire rossz az miután megszerezhetted egy pillanatra most megint elvették őt tőled. Bár talán sosem volt a tiéd... de egyszer ezt mondta. Megcsókolt téged. Tehát valamit érez irántad. Valami erőset. De hogy mikor bontakozhat ki ez az érzése azt nem tudhattad. Mert nem mondtad el neki, amit kért. Most hogy elment. Meggyengülhet vagy akár el is tűnhet az a csillogás a szeméből azzal a vággyal együtt, amivel rád nézett.

Miután megint kisírtad magadat jobb lett. Tényleg kellett neked a barátnőd segítsége. Hogy elmondhattad valakinek. Aki tényleg megértette a bajodat. Nem nevetett ki. Komolyan vette. Már megnyugodtál. És képes voltál belépni az üres lakásba. Anélkül hogy megint eleredtek volna a könnyeid.

- Gyere be. Kérsz egy teát? Vagy kávét? Valamit?

- Egy teát elfogadok. Nemrég kávéztam szóval most nem kellene még egy...

- Rendben máris felteszem főni a vizet.

Egy dübbenést hallottál. Majd a szemed sarkából egy árnyat, aki közeledik feléd. Mire odafordultál már ott volt előtted és egyből a karjai közé zárt.

- [Név]! Hol voltál eddig?

- A-Akutagawa?

(...)

- Chuuya san mit csináljak? Elment!

- Először állj meg! És magyarázd el, mi történik? Mert fogalmam sincs mit csináltál eddig!

Érezte, hogy igaza van a kalaposnak. Miután elmentél fel alá kezdett járni a lakásodba, hogy valami jelet megtudjon meg arról hova mentél. Utánad akart indulni, de anélkül nem kezdhetett keresni, hogy nem ismerte a pontos úti célodat. Chuuya hallotta a vonal túloldalán, hogy valami nagyon nincs rendben a fiúval. A hangja és a viselkedése is eltért a szokásostól. Még úgy is, hogy most nem látta tudta, hogy kifordult önmagából. Csak az okát nem tudta ennek a változásnak. Infókra volt szüksége, mert érezte, hogy a fiúnak olyan segítség kell, amit mástól most nem kaphat meg.

- Segítek, csak előtte nyugodj meg. Ki az a [Név]?

- E-egy lány... a-az ő lakásán vagyok jelenleg. M-megmentett.... E-ellátta a sebet, amit szereztem... és-és... M-melegség van, körülöttem amióta ismerem...

Azért váltott hirtelen ilyen témára, mert, ahogy felidézte az arcod máris melegebb lett a világ. És még mindig nem értette miért. Ezért akarta, hogy a kalapos is tudjon erről a tényezőről. De amint Chuuya ezt meghallotta, nagyon csodálkozott. Mert korábban senki és semmi sem váltotta ki ezt a fiatalabból.

- Akutagawa?

- Ő... ő annyira más... kedves velem... nem fél tőlem... mellette nem fázok... annyira szép... ha megérinthetem minden olyan forró lesz.... és... ő... [Név].... ő.... a-azt mondta ... h-hogy s- Szeret engem...

- Mi?

- Szeret engem Chuuya san! [Név] szeret engem! De most elment! Nem tudom, hogy miért? De itt hagyott.... és... Fáj! Fáj, hogy nincs itt velem! Mi folyik itt? Chuuya san? Mi történik velem?

- Vegyél egy nagy levegőt! És fújd ki lassan! Ismételd ezt meg még 5x!

- Értettem...

Megtette a feladatot, amit Chuuya parancsolt neki bár nem igazan értette a lényegét. De mikor maga is tapasztalta, hogy a pánik, amibe megint saját magát lökte szertefoszlik meglepődött. Ez tényleg működik! A kalapos hallotta a fiú légzésén, hogy ez is segített neki utána mondta mit tegyen még.

- Mióta ismered ezt a lányt?

- Csak most ismertem meg... de... De igazából 4 éve találkoztunk először. Akkor megmentetem az életét. És most megint egymásba botlottunk. És ő... keresett engem. Meg akart találni....

- És szerelmes beléd...

- Igen... ő szeret engem....

- És te? Kedveled őt?

- N-nem tudom.... én nem tudom, mit érzek.... de... vele akarok maradni...

- Ez azt jelenti, hogy kedveled.

- Kedvelem [Név]-et?

- Igen. Figyelj, ha nem akarod, hogy elmenjen, akkor el kell neki mondanod ezeket.

- De hogyan? Én nem tudom, hogy mik ezek az érzések...

- Maradj a lakásán. Előbb, vagy utóbb, de még ma vissza fog menni.

- Azt hiszi elmentem innen...

- Akkor még jobb. Ha hazaér öleld át őt. És mond meg neki.

- Mit?

- Ami a szádra jön. Legyél őszinte. Mondj el neki mindent, ami nyomja a szívedet. És kérd meg, hogy maradhass. Hidd el nem fog elküldeni. Ha nem akarta látni, hogy elmégy, akkor nem fogja kitenni a szűrödet sem. Azért öleld, hogy ne meneküljön el megint. Tudasd vele hogy fontos a számodra. Érted?

- Igen megértettem. És köszönöm Chuuya san!

- Sok szerencsét. De ettől holnap a szokott helyen a megbeszéltek szerint legyél ott. Utána, ha végeztünk visszamehet hozzá rendben?

- Igen. Ott leszek!

- Helyes. Mindent bele Akutagawa!

- Megteszek mindent! Chuuya san... – elköszönés helyett megváltozott a hangja ezért kérdezett vissza a vörös.

- Igen?

- Megcsókolhatom?

- Mi? – nagyon hirtelen lépésnek érezte ezt a fiútól, hiszen még azt sem tudja pontosan, hogy szereti-e, erre meg akarja csókolni?

- Azt mondta örült annak mikor megtettem....

- Megcsókoltad? Mikor?

- Mielőtt hívtál... s-sokáig csináltuk.... t-te szakítottal el tőle...

- Akkor ez esetben sajnálom.... de... igen csináld! Mindenképpen csókold meg!

- Rendben!

Ezzel a hívás véget ért. És Akutagawa a telefonján nézte az órát. Mostantól számolni fogja a perceket, amíg vissza nem térsz. De minél tovább várt annál hosszabbak lettek ezek a percek. Végül feladta. Csak ténfergett a lakásodban. Feltette a kávét, amit összekészítettél. Ivott egy csészével, majd elmosogatta. Kiment a teraszra figyelt hátha meglát téged visszafelé jönni. De hiába te messze jártál onnan. Nem vehetett észre. Aztán úgy egy fél órával azután, hogy magára hagytad elkezdte az a hideg megkaparintani, ami elől mar menekülni akart.

Bement a szobádba. Az illatod megint megnyugtatta és melegséggel töltötte el. Akkor találta meg a fényképet, amit előző este a párnád alól húztál elő és elhajítottad sírás közben. Egyből felismerte, hogy ez nem ugyan az a kép, mint amit az íróasztalodon talált. Mindkettőt a kezébe fogta és hosszasan nézte. Először nem értette miért őrzöl fotókat róla. Aztán összerakta, hogy ennek köze van a nyomozásodhoz és ahhoz, hogy szerelmes vagy belé.

Letette a képeket. És kíváncsiságból belenezett a fiókodba is. Rengeteg fotót talált. Jegyzeteket újságkivágásokat. Mind magáról vagy olyan ügyekről, amik hozzá kötődtek. Alapos, de mégis nem túl mélyre ásó munkát végeztél ezt elismerte. És remélte tényleg nem kutattál mélyebb vizekben, mert akkor bajba kerülhetsz. Ezt pedig nagyon nem akarta. Meg akart védeni téged.

Majd ahogyan a fotókat nézegette rájött, hogy irigykedik rád, amiért neked ennyi képed van róla. De neki egyetlen sincs rólad. Pedig szeretett volna egyet magánál tartani. És elhatározta, hogy még mielőtt elmegy, csinál rólad egyet vagy veled egy közöset. Amit nézhet, ha nem jöhet el hozzád.

Egyre jobban fájt neki az, hogy nem vagy mellette. Bár nem tudta, hogy ez az az érzés, amit mások "hiányzik"-ként definiálnak. De azt tudta, hogy azért fáj neki, mert nem vagy ott a lakásban vele. És ez egyre jobban kínozta. Összecsomagolta a kutatási anyagaidat. És ki akart menni a szobádból. De miközben megfordult az ágyadra esett a tekintete. Meglátta a pizsamapólódat, amit viseltél az éjjel.

Odalepett és felemelte azt. Még kicsit érződött a meleg, amit a tested adott, míg viselted. Beletemette arcát az anyagba. Olyan volt mintha megint ott lettél volna. De az érzés nem volt elegendő neki. Ezért befeküdt az ágyadba. Átölelte a párnádat és elképzelte, hogy te vagy ott a karjaiban. Így várakozott. Várta, hogy nyíljon a bejárati ajtó és végre haza gyere. De lassan elaludt közben.

A hangodra ébredt fel. De azt nem értette mit mondasz. Azonnal kipattant az ágyból és rohant hozzád. Ez volt az a hang, amit hallottál is a szobád irányából. Nem törődött semmivel csak a karjai közé zárt és szorosan magához ölelt.

- [Név]! Hol voltál eddig?

- A-Akutagawa?

Dadogtad a nevét zavartan. Hiszen úgy tudtad már elment. De ő itt volt. Ölelt téged. Szorosan és remegve. Nagyon várta már, hogy hazatérj hozzá. A szíved a torkodban dobogott. Megszólalni sem volt erőd. És ahogy olyan remegő hangon beszélt hozzád csak még inkább szorította a szívedet.

- Baka! Ostoba lány! Mégis hogy képzelted? Komolyan azt hitted, hogy képes vagyok elmenni anélkül, hogy elbúcsúztam volna?

- Gomennasai!

- Nekem szükségem van rád [Név]! Ne tűnj el így! Nagyon fajt hogy nem voltál velem!

- Bocsájts meg Akutagawa! Nekem is hiányoztál! Nagyon hiányoztál!

A fiú rájött arra, hogy amit te úgy mondasz „hiányoztál" azt érzi ő is a fajdalommal. Összerakta a kettőt. És már úgy beszélt tovább, hogy egy érzéssel többet ismert, mint korábban. De, éppen azért mert tudta te is azt érezted, mint ő meg inkább nem értette, miért mentél el tőle.

- Hiányoztál... [Név]... Miért mentél el? Azt hittem szeretsz engem.

- Szeretlek is!

- Akkor miért? Miért hagytál itt?

- Mert nem akartam, hogy elmenj. Nem tudtam volna végignézni, hogy kisétálsz az életemből ezért menekültem el.

Szíven ütötte a válaszod. Féltél, hogy elhagy majd téged. Meg akart nyugtatni afelől, hogy ez nem így lesz. Hogy attól hogy kilép, majd az ajtódon nem jelenti azt, hogy soha többé nem teszi a lábát a küszöbödre. Éppen ellenkezően. Még rengeteg, sőt számtalan alkalommal akart veled egy helyen lenni. És nem csak távolról figyelve téged. Hanem megérintve a karodat, hajadat, bőrödet, ajkaidat, akármilyen pontodat. Kicsit eltolt magától és letörölte az idő közben ismét patakokban megeredt könnyeidet. Simogatta az arcodat.

- [Név]... nem hagylak el... Ha most el is kell mennem... én visszajönnék hozzád. Nem akarlak hátrahagyni és nem is foglak! Megígérem [Név]!

- Akutagawa?

- Szólíts megint úgy, mint tegnap!

Hajolt megint a válladra úgy súgta a kérését a füledbe. Te pedig remegő lábakkal kapaszkodtál belé tovább. Most már a hátába a karjai alatt ölelve őt. És elveszve a mellkasából áradó forróságban.

- R-Ryunosuke?

- Akarom, hogy így szólíts... ahogy senki más....

Egy apró nyögés hagyta el a szádat. Hiszen olyan vággyal beszélt most, mint reggel, mikor azt mondta megint meg akar csókolni. Ismét a szemedbe nézett. De a kezei már a könyöködnél tartottak, hogy össze ne ess előtte. Érezte, hogy remegnek a lábaid. Vigyázni akart rád.

- Hiszen... annyira fontos vagy nekem! [Név] pótolhatatlan vagy a számomra! ... Én... nem akarlak elveszíteni....

- Én sem téged!

Odabújtál a nyakához. Mélyen magadba szívva az illatát. Ami bár keveredett a tiéddel, mégis olyan mással össze nem hasonlítható volt. Megint a derekadat ölelte, de mikor megint el akart bújni a nyakadnál akkor meghallott egy apró neszt.

A barátnéd volt az neki már konkrétan elalélt a gyönyörtől, hogy ezt első sorból nézhette végig. Nagyon örült, hogy annak a személynek a karjai között, vagy most akibe szerelmes vagy. És látta a fiún, hogy nem vagy neki közömbös. Sőt inkább azt mondta volna, hogy hasonló érzéseket táplál irántad. Ezért örült annyira hogy már majdnem sírva fakadt.

Ennek egy elfojtott kis hangját észlelte a szürke szemű maffiózó. Hirtelen kapta fel a fejét és mivel csak akkor vette észre az idegen jövevényt megfeszült a teste. Nem támadt. De jobban szorított magához. Védelmezett. Mert nem tudtat, aki előtte áll az ellenség e. Volt benne egy olyan inger, hogy az a biztos, ha megölöm, és akkor nem csinál gondot.

De szerencsére te hamarabb megérezted, hogy valami megváltozott a feketehajúban. Felemelted a fejedet. Majd ahogy láttad, hogy hova néz te is hátrafordítottad a fejedet. Majd mikor tudatosult benned, hogy a lány még mindig ott van akkor közelebb bújtál Akutagawa nyakához. Simogattad az arcát és kérlelésbe kezdtél.

- Ne bántsd! Kérlek, ne bántsd őt. Ő a legjobb barátnőm. Sajnálom, hogy idehoztam azt hittem már nem leszel itt! Kérlek... ő nem árt neked... ígérem! Csak ne bántsd! Kérlek Ryunosuke! Ne öld meg!

A fiú sóhajtott egy nagyot kiengedve a hirtelen adrenalin fröccs eredményét. Lenézett rád. Az álladnál emelte meg a fejedet, hogy a szemedbe nézhessen. Nem volt ideges. Ezt jó jelnek vetted. Érezted, hogy nem lesz baja a vendégednek.

- [Név]... ez a te házad. Nem mondhatom meg neked, hogy kit engedhetsz be... és bízom benned... beszélgessetek nyugodta... én odabent leszek... ha esetleg... kellenék...

- Ryunosuke?

Még egyszer ránézett a barátnődre. Tudta, hogy nem árthat neki. És mivel bízott benned nem tekintett rá veszélyforrásként. De megint azt érezte, mint Gorge esetében. Hogy bárki is ez az új személy. Most elvesz téged tőle. Pedig ő úgy tervezte, hogy amíg el nem kell mennie nem, enged ki a karjai közül. De ez a másik mégis kivesz téged onnan.

Féltékeny volt. És meg akarta mutatni annak a lánynak, hogy az övé vagy. Így megint a szemedbe nézett. Majd közelebb hajolt és megcsókolt. Hihetetlenül meglepett ez a tette. Érezted, hogy féltékenységből teszi. És mikor viszonoztad a csókját, akkor megnyugtattad vele. Egy kicsit még el is mélyítette. Mert most, hogy megint érezte az ajkaidat nem akart elereszteni olyan könnyen. De végül mégis elváltak ajkaitok egymástól.

- Ryunosuke?

- Itt vagyok, a szükséged lenne rám....

Úgy mondta ezt mintha attól félne, hogy esetleg neked nincs rá szükséged. Csak fordítva. De ez nem volt igaz. Ezért is szorítottak a szavai a mellkasodat.

- Ryunosuke... nekem mindig szükségem van rád!

Ezzel megnyugtattad őt, fellélegzett. Még egyszer megölelt és adott egy puszit is a homlokodra, majd elengedett és bevonult a szobádba magára csukta az ajtódat. És megint visszabujt az ágyadba. Ott meg olyan volt neki mintha nem engedett volna el. Ez volt most az egyetlen menedékhely neki. Ölelte a párnádat tovább és próbálta visszafogni magát. Mert legszívesebben kitessékelte volna a hívatlan valakit az ajtódon, hogy megint csak az övé lehess.

Hosszasan néztél utána egészen addig, míg a barátnéd oda nem lepett hozzád és maga fele fordítva át nem ölelt.

- Gratulálok [Név]!

- Hm?

- Te tényleg elérted, hogy itt legyen, és hogy úgy nézzen rád, mint te őrá.

- Mi-micsoda? M-miről beszelsz. Ryunosuke ő nem-

- De igen! Most láthattam. Azt, ahogy te szoktál a fényképeire nézni az most is megvolt. Azt a szerelmes vágyakozást a tekintetedben, mikor rá nézel, nem tudod eltitkolni. És most ő is így nézett rád.

- M-mi?

- Az a fiú ugyan azt érzi, mint te!

- De-de hiszen csak most ismert meg...

- Mert te? 4 évig nem láttad, és akkor is csak egy pár perc erejéig voltatok egymás mellett, mégis bele vagy zúgva.

Leültetett a kanapéra és kiment a konyhába feltenni azt a teavizet. De amint felforrt és összekészítette a hozzávalókat visszatért vele melléd. Neked most több szükséged volt arra a teára, mint fordítva. Egymással szemben ültetek a kanapén te a fürdő, míg ő a konyha felől. Megfogta a kezedet.

- Figyelj [Név]. Higgy nekem Akutagawa kedvel téged. Ez olyan világos, minthogy süt a nap. Hiszen megcsókolt. Nem? Mi másért tette volna meg?

- N-nem tudom...

- Ne látod. Most már csak az a kérdés mit teszel ezután?

- Mit tegyek? Nem akarom, hogy elmenjen!

- Nekem nem úgy tűnik, mintha ő akarna.... figyelj. Csak mond meg neki, hogy akarod, hogy több legyen köztetek, mint két ember, akik megmentették egymást. Tudja, hogy szereted. És ha nem is érti még az érzéseket ettől még ő is lehet szerelmes.

- Akutagawa szerelmes?

- Figyelj, az lenne furcsa, ha nem lenne az.

- Ezt, hogy érted?

- Lefogadom, hogy mindent megtettél azért, hogy megháláld neki a tettét, és hogy tudtára hozd az érzéseidet igaz?

- Igen....

- Ez azt jelenti, hogy annyi kedvességet és gyengédséget kapott most tőled, mint talán eddig még összesen nem. Hiszen ha kapott volna, akkor ismerné ezeket az érzéseket. Nem?

- D-de....

- Na, látod. Vonzódik hozzád, mert ilyen vagy vele. Nem akar elmenni és meg is csókolt. Nem is egyszer. Most már csak egy kicsit kell tovább mennetek. Tanítsd meg neki milyen érzés ez. Rendben?

- Igen... megpróbálom...

- Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld... csináld meg hallod! Álmaid pasija az ágyadban aludt. Ne hagyd, hogy csak úgy meggyengüljön ez a kapocs, ami kialakult köztetek. Értetted?

- Igen! Nem hagyom, hogy elvesszen ez a vonzalom!

- Helyes! Ezt akartam hallani! - állt fel és húzott fel téged is a kanapéról – Na, én most megyek. Köszi, a teát. És adj bele mindent!

- Én köszönöm, hogy rugdosol a cél felé.

- Te is megtenned fordítva. Na, ölelj meg te lökött szerelmes!

Átkaroltad és szorosan fogtad te is őt, ahogy ő téged. Tényleg kellett ez a beszélgetés, hogy erőt gyűjts belőle. Elköszöntetek egymástól és kikísérted. Majd visszavitted a konyhába a bögréiteket. Mikor letetted őket a mosogatóba, akkor jelent meg melletted két kar. És előtted összezárva ölelt át téged a fiú, aki ezidáig a hálószobádban rejtőzött el. Meglepett, hogy annyira hangtalanul jött oda. De az ölelése és az, hogy úgy hozzád simult megnyugtatott. A homlokát a válladon pihentette úgy suttogott neked.

- Mindig....

- Ryunosuke?

- Azt akarom, hogy mindig velem legyél [Név]! Mostantól mindig! Legyél az enyém!