.· 8 ·.

Ellie-nél csak egy röpke fél órát töltök, átöltözöm, és nagy vonalakban beavatom a történtekbe. Barátnőm izgatottan járkál a szobájában, miközben én az ágya szélén ülve mesélek, majd amikor befejezem, lelkesen szólal meg.

– Szerintem kedvel téged.

– El – fojtom azonnal belé a szót –, ő az a Matteo, emlékszel? Vagy már elfelejtetted, mit is mondtam neked róla a Starbucksban pár napja?

– Nem, de...

– Nincs de – rázom meg a fejem, és feltápászkodom az ágyról. – Egyszer kedves volt velem, de ez még az égvilágon nem változtat semmin. Tudod jól, hogy most egy ideig nem akarok fiúkról hallani.

– Persze – bólint beleegyezően, miközben az arcát fürkészem.

Lehet, kissé kíméletlen vagyok vele, de ő is tudja, hogy nem akartam megbántani. Viszont le kell valahogyan állítanom, mielőtt még túl messzire megy.

– Mennem kellene – töröm meg a közénk beállt pár másodperces csendet. Bár a fejem már kevésbé fáj a Matteótól kapott gyógyszernek köszönhetően, még mindig elég szarul érzem magam, és minden vágyam, hogy egy hosszú zuhany után a puha párnák közé dőlhessek.

– Hazaviszlek – indul az ajtó felé, én pedig utána. – Megállunk egy kávéra? Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem szétmegy a fejem.

– Dettó – bólintok, beszállva a kocsijába.

Kellemes csendben tesszük meg az utat a közeli Starbuckshoz (egyszer még a kávémániánkba fogunk belehalni, előre érzem), majd Ellie hazavisz, és egy hosszú ölelést követően válunk el. Integetek neki, miközben kihajt az utcánkból, majd nagy levegőt véve nyomom le a bejárati ajtó kilincsét, és lépek be a házba.

– Anyu? Megjöttem.

– A konyhában vagyok – hallom meg a hangját, mire a helyiségbe sétálok.

Anyu tűzhely előtt áll, és a lábosban keverget valamit. – Milyen volt Ellie-nél?

– Nagyon jó – mosolyodom el, de nem tudom, a gesztus őszinte-e vagy sem.

– Nem vagy éhes? – érdeklődik tovább, mire megrázom a fejem.

– Reggeliztünk, úgyhogy nem – buknak ki a számon a hazug szavak, majd a szobámba megyek. Minden vágyam egy frissítő zuhany, így gyorsan összeszedem a dolgaimat, és a fürdőbe sietek. Jólesik, ahogyan a meleg víz az arcomat éri, és a cseppek beborítják egész testem. Nedves tincseimet kisimítom az arcomból, és lehunyt szemmel adom át magam a frissesség okozta gyönyörnek.

Mivel hajat is mosok, eltart, mire végzek a fürdőben, de egyáltalán nem bánom, mert így sokkal összeszedettebbnek érzem magam. Melegítőt és egy oversized pólót veszek fel, kifésülöm a hajam, majd az ágyamba dőlök. Szokatlan fáradtság lesz úrrá rajtam, viszont képtelen vagyok elaludni. A gondolataim akaratlanul is elkalandoznak, s elmémbe a tegnap este emlékei kerülnek. Legalábbis mindaz, ami valamennyire megmaradt. Olyan az egész, mintha álmodtam volna, és néhány pillanat egyszerűen kitörlődött volna, valamiért képtelen vagyok felidézni őket, bármennyire is próbálkozom. Már szinte majdnem megvannak a hiányzó momentumok, de aztán valahogyan mégis eltávolodom tőluk. Rettentően bosszantó, amikor úgy érzem, emlékszem a történésekre, és aztán hirtelen mégsem. Csak a ködös emlékfoszlányokba tudok kapaszkodni, és még azokban sem vagyok biztos, hogy nem a képzeletem szüleményei. Ráadásul még Ellie-től sem tudom megkérdezni, mi is történt, mert nem emlékszem, mennyi ideig volt mellettem. Matteóhoz pedig nem merek fordulni, egyrészt, mert hülyén jönne ki, másrészt pedig, mert kinézem belőle, hogy visszaél azzal, hogy alig emlékszem a buli éjszakájára, és olyan dolgokról tesz említést, amikről soha nem akarnék hallani.

Annyira beleveszem a gondolataimba, hogy nem is tudom, mikor nyom el az álom. Csak órákkal később ébredek fel, könnyekkel az arcomon.

Rowanről álmodtam.

✧

– Jó reggelt, szépség – üdvözöl a barátnőm széles mosollyal az arcán, amikor hétfő reggel kicsoszogok a ház elé, és konkrétan bezuhanok az anyósülésre.

– Neked is – nyöszörgök, fejemet nekidöntve a háttámlának, miközben lehunyom a szemem.

– Na, mi ez a rosszkedv? – kíváncsiskodik rögvest.

Vidám tavaszi nap van, a gyenge napsugarak halovány fénye ragyogja be a várost, a levegőben virágpor illata száll, keveredve a madarak csipogásával. Minden gyönyörűnek hat, az én hangulatomon mégsem dob a táj szépsége.

– Hétfő van – felelem úgy, mintha egyértelmű lenne, miért is vagyok ilyen rossz passzban. Plusz a hétvégém sem telt valami fényesen, de erről most nincs kedvem beszélni. Fáradt vagyok, mert későn mentem aludni, az égvilágon semmit sem tanultam a mai írásbelimre, és még a hajam is szarul áll. Ráadásul azt gondoltam, melegebb van, így csak egy fekete spagettipántos topot vettem fel farmerrel, viszont reggelente még eléggé hűvös az idő, így tiszta libabőr a karom. Nagyjából ez minden, ami eszembe jut.

– Egy kis kedvcsináló Starbucks? – Ellie úgy érzi, orvosolnia kell a problémámat, amit egyébként értékelek, de most ez sem segítene.

– Csóró vagyok, El – motyogom halkan, miközben nagy az esélye, hogy a röpke öt perces úton fogok elaludni.

– Veszek neked, nem probléma – vágja rá, mire azonnal megrázom a fejem.

– Dehogyis. Amúgy is már ittam otthon egy kávét – csúszik ki a hazugság a számon, csakhogy minél hamarabb leszálljunk a témáról.

– Hát jó.

Pár perces csönd áll be közénk, amit csak jóindulattal lehetne annak nevezni, ugyanis a motor búgása és Ellie halk dúdolása alkotta egyveleg bár nem tartalmaz csevegést, mégsem üres. Minden erőmmel azon vagyok, hogy ébren tartsam magam, és a szélvédőn kibámulva az előttünk közlekedő autókat kezdem el számolni, hátha ezzel a tevékenységgel elterelhetem a figyelmemet arról a tényről, mennyire kimerült is vagyok.

Beérünk a suliba, és elköszönünk egymástól, mivel nem közös az első óránk. Ellie biológiára megy, én pedig angolra. Ahol ott lesz Rowan és... Matteo is.

Lehajtott fejjel sétálok be a terembe, és leülök a hátsó sarok egy padjához. Körülnézek, a többieket figyelem, de szerencsére egyikük sem foglalkozik velem. Aztán, amikor Rowan lép a terembe, szinte mindenki elcsendesül, és kíváncsian várják, mi fog történni.

Direkt elkapom a tekintetem, és a telefonom kijelzőjét szuggerálom, arra várva, hogy becsöngessenek, és bejöjjön a tanár. Igyekszem ignorálni azt a fojtogató érzést, ami egyre csak nő a torkomban, és mély levegőt veszek, hogy megakadályozzam a könnycseppek legördülését az arcomon. A keserűség felemésztő érzése uralja egész testemet, és az egyetlen dolog, amire ebben a pillanatban vágyom, az az alvás. Lehetőleg jó pár évnyi.

– Minden oké, drágaság? – zökkent ki egy hang a gondolataim közül, mire felpillantok, bár úgyis tudom, ki áll előttem. Egyetlen ember hív csak így.

– Mi van? – meredek rá kissé ingerülten, amiért ennyire nem tudom kontroll alatt tartani az érzelmeimet.

– Úgy tűnt, mintha sírnál – jegyzi meg, és mellettem elsétálva leül mögém.

– Nem sírtam – cáfolom meg azonnal.

– Oké.

Nem firtat tovább, aminek a körülmények ellenére örülök, mert nem lennék képes most emberi módon beszélni vele. Helyette Rowant figyelem, magam sem tudom, miért, miközben szinte élvezem a szívembe nyilalló percenkénti fájdalmat.

– Ams.

Valaki a nevemen szólongat, és egy kéz simítja meg a hátamat. Kábán emelem fel a fejemet a padomról, és a szememet megdörzsölve fordulok hátra.

– Hm?

– Elaludtál...

– Tudom – motyogom magam elé, miközben elfojtok egy ásítást. – Észrevette a tanár?

– Nem, szerencsére.

Tekintete az arcomat fürkészi, ahogyan a padjára rakom a karjaimat, és rájuk hajtom a fejem.

– Jól vagy?

– Kurvára álmos vagyok – felelem kegyetlenül őszintén.

Felém nyúl, és kisimítja a hajamat az arcomból, miközben én önkéntelenül is behunyom a szemem.

– Amelia – hasít bele a tanár hangja a levegőbe, mire ijedten fordulok előre. – Megismételnéd, amit mondtam?

– Amelia – suttogom magam elé, mert nem tudom nem kihagyni. – Elnézést, tanárnő – vágok bűnbánó arcot –, kissé lemaradtam.

– Figyelj az órán – néz rám megrovóan, majd visszafordul a tábla felé, én pedig megkönnyebbülten lélegzem fel, amiért aránylag ennyivel megúsztam a fejmosást.

Valahogyan sikerül ébren maradnom az óra végéig, és konkrét megváltás számomra a tanár szavába vágó csengőszó. Igyekszem hamar elhagyni a termet, hogy minél gyorsabban találkozhassak Ellie-vel, de valaki a karomnál fogva visszaránt.

– Mi az már megint? – veszek mély lélegzetet, amikor látom, hogy Matteo az. Ki más.

– Mi lesz így veled? – lép egyet felém, mire automatikusan hátrálok. A szemében az aggodalom halvány szikrája ragyog, és úgy szalad végig rajtam a tekintete, hogy abba még halványan bele is pirulok, bár remélem, nincs benne semmi olyan indíttatás.

– Így hogyan? Nem értem...

– Már az első órán elaludtál – kezdi. – Hogyan fogod kibírni a napot?

– Miért érdekel az téged? – támadok neki, pedig igazából semmi okom nem lenne rá. Szimplán csak érdeklődik, én mégis olyan vagyok vele, mint egy bunkó paraszt. – Ne haragudj, csak... – túrok idegesen a hajamba, de megrázva a fejét hallgattat el.

– Gyere ide – tárja szét a karját, én pedig egy pillanatnyi hezitálás után bele is vetem magam.

Szorosan magához von, és a hajamat simogatja, nekem pedig akaratlanul is elerednek a könnyeim. Nem igazán tudom, valójában miért sírok. Egy kicsit úgy minden miatt. Kezdve azzal, hogy utálom Rowant és az ő fejét bámulni mindennap, aztán, hogy úgy érzem, én vagyok a legcsúnyább lány a világon, hogy nem merek erről Ellie-nek beszélni, mert úgy érzem, túl sokat panaszkodtam már neki, és lehet, elege van a problémáimból. Aztán, hogy még mindig nem múlt el teljesen a fejfájásom, hogy rohadtul álmos vagyok, hogy hülyén áll a hajam, és hogy még kávét sem ittam ma reggel.

– Mel? – hallom meg Ellie hangját a terem túloldaláról, amint a padok között felénk igyekszik. – Mi történt? Jól vagy?

Elhúzódom Matteótól, és felkapva a táskám Ellie felé indulok, aki kissé értetlenül figyel minket. Megértem, miért.

– Menjünk – szólok oda neki, és kiviharzom a teremből.

Ellie utánam fut, miközben próbál szóra bírni, miért is rohantam el ennyire, de figyelmen kívül hagyom szavait. Magam sem tudom az okát annak, amit az előbb tettem, és nem akarok róla beszélni.

Mert az csak felidézné bennem, hogyan is éreztem magam Matteo karjaiban.

_________________________

to be continued
01/19

•

kedves olvasóim!
köszönöm, hogy itt voltatok, és remélem, elnyerte tetszéseteket az újabb rész. köszönöm a rengeteg támogatást, amit tőletek kapok, hálás vagyok értetek 🤍

következő fejezet pénteken!

további platformok
instagram: ddorciiwrites
tiktok: ddorciiwrites

sok puszi <3