.· 21 ·.

– Baszki – szól az üres üveggel a kezében, és úgy tűnik, most vesz csak észre igazán, mert képtelen rólam levenni a tekintetét. – Úristen – ismétli meg, és úgy bámul rám, mintha teljesen meg lenne babonázva. – Hát te meg kinek öltöztél így ki?

– Neked, aranyom – simítok végig a karján vigyorogva. Nem tagadom, imádom idegesíteni, ráadásul az alkohol beszél belőlem, így nem is igazán realizálom, mi történik.

Már éppen ellépnék tőle, hogy visszamenjek táncolni, amikor a derekamnál fogva visszahúz, ujjai a csupasz bőrömbe simulnak.

– Lehet, hogy jobban tetszenél nélküle – leheli a nyakamba, mire halkan felnevetek, mert a hangja csikizi a bőrömet.

– Honnan tudod, hogy nem azért vettem fel, hogy aztán letépd rólam? – húzom az agyát, miközben lábujjhegyen állva suttogom a fülébe a szavakat.

Rászorít a derekamra, és felmordul, tekintetében túlcsordul a vágy.

– Ne idegesíts, drágaság.

– Különben?

– Különben tényleg nem marad rajtad ruha – feleli a számat nézve, és annyira közel hajol hozzám, hogy érzem a leheletét az ajkamon.

– Gyere inkább táncolni – ragadom meg a kezét, amivel eddig a derekamat szorította, és magam után húznám, de lecövekel a falnál, és nem mozdul.

– Majd nézlek – feleli karba font kézzel, a homlokába hulló tincsek alól. Az ing megfeszül a bicepszén, és a feltűrt anyag szabadon hagyja eres alkarját. Meg kell hagyni, kurva jól néz ki. És sajnos képtelen vagyok nem ezzel foglalkozni.

Igyekszem újból a zenére koncentrálni, és lehunyva a szemem felemelem a karom. A csípőmet rázva feledkezem bele teljesen a mozdulatokba és a ténybe, hogy Matteo figyel, míg meg nem érzek két kezet az derekamon. És sajnos nagyon ismerős a tapintásuk.

Meglehetősen döbbenten fordulok hátra, és Rowannel találom magamat szemben.

– Mi a franc? – rázom le magamról a kezét, és hátrálok egy lépést. A tekintete teljesen üres, látom rajta, hogy rengeteget ivott.

– Annyira kibaszottul dögös vagy, Mel – hajol közelebb, és a keze végigsimít a mellemen.

– Ne érj hozzám – lököm el magamtól, de nem sikerül kibillentenem az egyensúlyából. – És amúgy is, hol van a kurvád? Mármint – rázom meg a fejem, ezzel jelezve a nyelvbotlást –, barátnőd.

– Nem érdekel, hol van. Csak te érdekelsz. Adj még egy esélyt, kérlek.

– Te megőrültél? – emelem fel a hangom, megpróbálva túlkiabálni a zenét. – Folyamatosan megcsaltál, most pedig itt könyörögsz nekem, hogy fogadjalak vissza? Terápián nem gondolkodtál még? – Hátat fordítanék neki, de megragadja a csuklómat, és csavar egyet rajta, mire összeszorítom a szemem fájdalmamban. – Rowan, eressz el – szólok elhaló hangon, mert tudom, hogy fizikailag vele szemben semmi esélyem sincs. Sokkal erősebb, mint én. És sajnos erőszakosabb is.

– Addig nem, amíg nem tudunk normálisan beszélni – jelenik meg az arcán egy önelégült mosoly, és egy kicsit sem enyhít a szorításon. – Gyere ki a kertbe. – Lassan végigszemléli a testem minden porcikáját, és a szemében hideg fény villan, amitől megremeg a gyomrom és összeszorul a torkom. A fejemben megszólal egy hang, de felesleges, mert szinte porcikámmal sejtem, mi is fog történni. És annyira félek az elkövetkező percektől, hogy már nem bírom visszatartani a sírást sem, a könnyek komótosan folynak végig az arcomon.

– Rowan – kérlelem szipogva, és igyekszem minden erőmmel egyben tartani magam. – Nem lehetne, hogy...

– Nem – vág a szavamba kíméletlenül. – Ne hidd, hogy meghat a rimánkodásod. És most pedig gyere, különben...

– Különben mi? – Matteo hangja hasít közénk, és úgy hátralöki Rowant, hogy az elengedi a karomat. – Hogy mersz kezet emelni rá? A volt barátnőd.

– Igen, a volt. – Rowan visszanyerve az egyensúlyát lép közelebb, a szemében düh izzik. – Most már nem az, úgyhogy kibaszottul nem érdekel, mi van vele. – Felém közeledik, de Matteo újból ellöki, és maga mögé húz.

– Menj innen – szólal meg jéghideg, éles hangon, még sohasem hallottam őt így beszélni. – Tűnj el, amíg tudsz.

– Fenyegetőzünk, mi? – üvölt vissza Rowan, de nem kellene, mert Matteo ökle nagyot csattan az arcán, én pedig a szám elé kapva a kezem sikoltok fel. – Baszd meg magad! – hördül fel, és visszaüt. Jó erősen.

Matteo még csak meg sem tántorodik, a tekintete elsötétedik az indulattól. Verekedni kezdenek, de én nem bírom nézni, a kezemmel takarva a szemem sírok kétségbeesésemben, míg valaki el nem húz a helyszínről, hogy ne legyek láb alatt.

– Hagyjátok abba – motyogom magam elé, és a falnak döntve a hátam csúszom le a földre, ahol a tenyerembe temetem az arcom. Képtelen vagyok nézni azt, ami történik. – Kérlek. Csak hagyjátok abba.

Nem tudom, mennyi időbe telik, mire szétválasztják őket, de pár perc után elhalnak a dulakodás zajai, és újból a zene dallama tölti be a helyiséget.

– Ams? – guggol le elém Matteo, és elhúzza a kezemet az arcom elől. – Jól vagy? Nem fáj a karod?

– Nem – felelem, továbbra is sírva. Szerencsére nem pirosodott be a csuklóm.

Odanyúlva gyengéden végigsimít a bőrömön, és letörli a könnyeket. Lassan ráemelem a tekintetem, és látom sebes ökleit és az arcát, amire rászáradt a vér.

– Jaj, istenem – rázom a fejem teljesen megsemmisülve attól, hogyan néz ki. – Annyira sajnálom. Ne haragudj.

– Ne butáskodj – simogatja meg a karom –, nem te tehetsz róla. Egy igazi seggfej az exed.

– Mondták már – húzom el a szám. – Nagyon fáj?

Nemet int, tekintete aggódva fürkészi az arcom. Felém nyúl, és a fülem mögé tűri egyik tincsemet, keze a hajamat babrálja.

– Itt akarsz még maradni?

– Biztos, hogy nem – tiltakozom azonnal. – Rowan elcseszett mindent.

– Hazavigyelek? – kérdezi.

– Anyunak azt mondtam, Ellie-nél alszom – vallom be. – De oda most nincs kedvem menni.

– Akkor csak egy megoldás maradt – mosolyodik el halványan, majd a karjaiba vesz, és feláll. – Jössz haza velem, drágaság.

– Jó, de ne mondd holnap azt a sok hülye dumát, mint múltkor – hajtom a mellkasára a fejem, mire halkan felnevet.

– Ígérem.

Elhagyjuk a zenétől és diákoktól hangos buli helyszínét. Matteo az autójához visz, és berak az ülésre, majd beszáll mellém, és beindítja a motrot. Megpróbálom bekapcsolni a biztonsági övet, de az ujjaim nem engedelmeskednek, végül ő nyúl oda, és csinálja meg nekem.

– Te is ittál – jut eszembe hirtelen, miközben a magas sarkúmat veszem le, mert már eszméletlenül fáj benne a lábam. – Nem vezethetsz, ha ittál.

– Az csak pár korty volt – nyugtat meg, miközben kitolat a ház elől, és kikanyarodik az útra. – És amúgy is lassan megyek.

– Oké – suttogom az ülésbe süppedve, mire felém pillant, és megsimogatja az ölemben tartott kezem.

– Jól vagy?

– Fáj a fejem és kicsit rosszul vagyok – közlöm vele, mire összeráncolja a szemöldökét.

– Lehet, nem kellett volna annyit inni.

– Csak élvezni akartam a bulit – magyarázkodom –, és Ellie nagyon meggyőző tud lenni.

– Tényleg, vele mi lett, hogy olyan hamar hazament?

– Teljesen el volt ázva – felelem, és úgy érzem, nem tudok rendesen artikulálni.

– Jobban, mint te? – vigyorodik el, mire meglököm a vállát.

– Én rendben vagyok.

– Az előbb nem ezt mondtad.

– Hagyjál – fonom keresztbe a karom a mellkasom előtt.

– Te kis durci – hagyja rám, majd bekanyarodunk a házuk elé.

Gyorsan kikapcsolom az övem, és kiszállok, ezzel szemléltetve, hogy tudok járni, tehát nincs semmi bajom. Viszont elfelejtem, hogy mezítláb vagyok – a cipőmet az autóban hagytam –, így majdnem elbotlom a járda szegélyében.

– Ams, te mit csinálsz? – Matteo a fejét rázva lép oda hozzám, és egy egyszerű mozdulattal felemel.

– Nem – tiltakozom. – Tegyél le. Tudok egyedül is menni.

– Elhiszem – biccent, de nem ereszt. – De nem.

– Matteo – nyomom meg a hangsúlyt a nevén, mire lepillant rám.

– Mondjad, drágaság.

Amíg azzal van elfoglalva, hogy az arcomat fürkéssze, gyorsan kikecmergek a kezei közül, és a földre huppanva hozzáérek a mellkasához, majd elszaladok. A házzal ellentétes irányba.

– Te vagy a fogó – kiáltom neki.

– Ams, mi a francot csinálsz? – jön utánam összeráncolt homlokkal, én pedig nevetve futok végig a járdán. Mezítláb.

– Úgysem kapsz el – incselkedem, és a vállam fölött hátrapillantok rá.

– Nem foglak éjjel kergetni az utcán – rázza meg a fejét. – Gyere vissza.

– Most miért vagy ilyen? – bosszankodom, és keresztbe fonom a karom a mellkasom előtt.

– Olyan milyen? – Két nagy lépéssel közelebb ér, és már nyúlna felém, de az utolsó pillanatban elhajolok, és tovább futok.

– Lassú – nevetem ki, majd felsikoltok, amikor egy erős kar fonódik a derekam köré, és nem enged mozdulni. Matteo a vállára dob, és ráérősen elindul vissza.

– Na, ki a lassú?

– Ez nem ér – panaszkodom a hátát csapkodva. – Csaltál. Játsszunk még egyet.

– Ams, tiszta részeg vagy – sóhajt fel. – Majd holnap fogócskázunk, most inkább aludnod kellene egyet. – Felsétál a lépcsőn, és kinyitva a bejárati ajtót belép a házba.

– Megnézhetem a tesóidat? – jutnak eszembe a fényképek, amiket a telefonján mutatott.

– Már szerintem alszanak – megy fel a lépcsőn, majd a szobája ajtaját belökve belép a helyiségbe, és lerak az ágyra. Elterülök a paplanon, és lehunyom a szemem. – El ne aludj még – szól rám, miközben hallom, hogy a szekrényében matat, majd felém lép, és a kezemnél fogva felültet. – Tessék, ezt vedd fel.

– Nekem jó, amiben vagyok – ellenkezem, de
amikor elkezdi levenni a topomat, kipattannak a szemeim. – Mit csinálsz?

– Szerinted? – vigyorodik el, miközben kibújtat a felsőmből, és a tekintete a mellemen időzik. Pár pillanat után a fejét megrázva szedi össze magát, majd áthúzza a pólót a fejemen, és eligazgatja rajtam. – Jól áll – mosolyodik el, majd folytatja –, a szoknyádat is levenném, de lehet, hogy nem bírnám visszafogni magam.

– Perverz állat – ingatom a fejem, és a fürdőbe vonulok.

Leveszem a szoknyám és a pólóm alól a melltartóm, ami olyan hosszú, hogy a combom közepéig ér, majd megborzolom a hajam.

– Matteo, gyere ide – szólok ki a fürdőből.

– Na, gond van azzal a szoknyával? – lép be a helyiségbe halvány mosollyal az arcán.

– Aha, persze – forgatom a szemem. – Van sminklemosód?

– Mi? – néz rám furán.

– Sminklemosó – ismétlem, mire nevetve a hajába túr.

– Ha még nem tűnt volna fel, drágaság, nem igazán szoktam sminkelni.

– És anyukádnak? – hagyom figyelmen kívül a beszólását.

Csak megvonja a vállát, és engem tanulmányoz. Tekintete fel-alá táncol a testemen, és úgy tűnik, nem érzi szükségességét annak, hogy elkapja a pillantását. Egy pillanatra hagyom, és átengedem magam az érzésnek, amely elkap a közelében. Lángolni kezd a belsőm, bizseregnek az ajkaim, és képtelen vagyok nem a száját nézni. Azokat az íves, gyönyörű ajkakat, amelyek enyhén elnyílnak, miközben figyel. Olyan, mintha a fellegek felett járna.

– Matteo – szólalok meg kissé remegő hangon.

Összerezzen, és a szemembe néz. Megismétlem a kérdést, mire biccent, és elmegy, hogy kerítsen nekem vattapamacsot meg sminklemosót. Akkor is, ha nagy eséllyel fogalma sincs, hogyan néznek ki.

_________________________

to be continued
04/19

•

kedves olvasóim!
zajlanak az enyémek, és lassan-lassan alakul "a" kapcsolat is...
köszönöm szépen a 40k megtekintést, hálás vagyok értetek 🤍

következő fejezet pénteken!

további plaformok
instagram: ddorciiwrites
tiktok: ddorciiwrites

sok puszi <3