.· 20 ·.

Kimerülten fekszem hanyatt az ágyamon, és a plafont bámulom, a könnyek csendesen gördülnek végig az arcomon, és hullanak az ágyneműre. Amint hazaértem, letusoltam, és száraz ruhát húztam, ezzel igyekezve megszabadulni mindentől, ami a suli parkolójában történt, de a történtek önkéntelenül is sokkal jobban belém ivódtak, és képtelen vagyok kiűzni az emlékképeket a fejemből.

Képtelen vagyok másra gondolni, mint Matteóra. És a pillanatra, amikor megtörténhetett volna az első csókunk.

A pillanatra, amelyre, bármennyire is nehéz beismernem, én is rettentően vágyom. Lehet, hogy jobban, mint ő. Csak azt nem akarom, ami utána vár ránk.

Amelia
El? ráérsz?

Szükségem van a barátnőmre, hogy kiöntsem neki a szívem, éppen ezért küldök neki egy gyors üzenetet, majd amikor eszembe jut, hogy Deannel tölti az estét, inkább kitörlöm az sms-t. Nem akarom őt elrángatni, egyáltalán nem érdemli meg, hogy a barátja helyett az én lelkemet ápolgassa.

– Anyu? – kukkantok ki a szobámból, és a nappali felé veszem az irányt. – Itt vagy?

– Mit szeretnél, kicsim? – néz fel a laptopjából, és kérdőn fürkészi az arcom. A szüleim már jó pár éve elváltak, azóta anyuval csak ketten vagyunk, amit egyáltalán nem bánok, mert sosem volt igazán jó kapcsolatom az apámmal. A nővérem Spanyolországban él a férjével, úgyhogy őt csak ritkán látjuk.

– Csak beszélgetni.

Odasétálok, és leülök mellé a kanapéra, miközben ő lehajtja a laptop fedelét, és rám emeli a tekintetét. Látom az arcán, hogy furcsállja a helyzetet, mert nem igazán szoktam a nappaliba sétálva beszélgetést kezdeni, de nem tűnik úgy, mintha bánná, hogy most kivételt teszek.

– Valami baj van? – tapint rá azonnal a lényegre.

– Talán – vonom meg a vállam. – Honnan... – akadok el – honnan tudom, hogy szerelmes vagyok valakibe?

Anyu felvonja a szemöldökét, láthatóan nagyon meglepi a kérdés.

– Ezt nem értem – rázza a fejét. – Hiszen már voltál szerelmes. Rowanbe.

– Tudom, de – habozom – ez lehet, hogy más.

– Szerelmes vagy? Valaki újba?

– Erre akarok én is rájönni.

– Kicsim, azt egyszerűen érzed. De ha nem vagy benne biztos, ha nem eléggé mélyek az érzéseid, akkor nem hiszem, hogy szerelem lenne.

– Van egy fiú – kezdem halkan, és kissé szürreális számomra, hogy ennyire képes vagyok erről beszélni –, akinek szerintem tetszem. És lehet, hogy... ő is nekem – bököm ki végül.

– Tetszik neked vagy csak hízelgő számodra, hogy bejössz neki? Mert a kettő nagyon nem ugyanaz – figyelmeztet anyu.

– Azt hiszem, tetszik. Most már. Mert az elején utáltam.

– De?

– Mi de? – csodálkozom.

– Mindig van de. És a történtek után minden okod megvan rá, hogy neked is legyen.

– Félek – nyögöm ki, és ekkor már tudom, hogy képtelen vagyok tartani a szám. – Félek attól, hogy mi lesz, ha összejövünk. Félek attól, hogy állandóan rettegni fogok, nem-e következik be valami, ami egyszer már megtörtént. Rowannel kapcsolatban. Félek, hogy nem fogok tudni benne megbízni... a történtek után.

Anyu bólint, majd pár pillanatnyi hallgatás után megszólal.

– Hogy hívják?

– Matteo.

– Kicsim – kezdi lágyan –, nem hiszem, hogy össze kellene hasonlítanod a két fiút. Rowant és Matteót. Attól még, hogy valami kisiklott, nem kell tartanod az új dolgoktól. Mert újak, és magukban hordozzák azt, hogy sokkal jobbak lehetnek, mint a múlt.

Anyunak igaza van, mégsem tudnak teljesen meggyőzni a szavai, és elaltatni bennem az új kapcsolattól való félelmet. A kanapé anyagát tanulmányozom, és köröket rajzolok rá a mutatóujjammal, miközben anyu folytatja.

– Nem tudom, mióta ismered ezt a Matteót, de én azt javaslom, hallgass a szívedre. Ha most, még mielőtt bármi is történik, már úgy látod, hasonló Rowanhez viselkedésben, gondolkozásmódban, akkor hagyd. Viszont – teszi hozzá – nem hinném, hogy olyan lenne, mint ő. Mert akkor nem gondolkoznál azon, hogy szerelmes vagy-e belé. Akkor tudomást sem vennél róla.

– Ez igaz – suttogom. – Tudom, hogy ő többet akar, én viszont még nem érzem úgy, hogy készen állnék...

– Figyelj – szakít félbe –, ne hagyd, hogy sürgessen. Ha tényleg akar, várni fog rád. Csak adj neki visszajelzést, hogy megéri várnia, különben csak... kihasználod őt. És, nem hiszem, hogy ezt akarnád.

Megrázom a fejem, és elszorul a torkom, mert ismét eszembe jutnak Ellie szavai; a múltkor ő is a kihasználásról beszélt. Arról, hogy szerinte csak játszadozom, mert nem bírom eldönteni, mit akarok.

– És akkor... mit csináljak? – Hiába, még mindig nem tudom, mit kellene tennem. És bár anyu szavai kissé helyre rázták a lelkem, a bizonytalanság és a rengeteg kétely továbbra is bennem él. Lehet, hogy sosem szabadulhatok meg tőlük.

– Azt neked kell tudnod. Te érzed, mi a helyes döntés, és én pont ezért nem akarlak befolyásolni, mert nem vagyok a helyedben. Te tudod, mi a legjobb számodra.

Bólintok, és közelebb hajolva hozzá átölelem. Azért jobban érzem magam ez után a beszélgetés után, és most jelenleg ez a legfontosabb.

– Na, hagylak dolgozni.

Felállok a kanapéról, és már éppen kifelé indulnék, amikor utánam szól.

– Mel... csak ne legyen az, hogy azért nem lépsz meg valamit, mert úgy érzed, nem vagy elég jó. – Lassan formálja ajkaival a szavakat, és jelentőségteljesen a szemembe néz. – Jó?

– Jó – felelem gyorsan, mert ez meg Matteo szavait idézi fel bennem.

Halvány mosolyt erőltetek az arcomra, és a szobámba sétálva ismét az ágyamra dőlök. Tényleg nem tudom, mit csináljak.

És utálom, hogy az egyetlen dolog, amire képes vagyok gondolni az az, hogy meg kellett volna engednem Matteónak, hogy megcsókoljon.

✧

– Egy újabb buli? Nem, biztos, hogy nem.

– Jaj, már, Mel – néz rám könyörgőn Ellie –, év vége van. Kell egy utolsó nagy durranás. Jó móka lesz, ígérem – próbál rábeszélni, miközben az almáját görgeti fel-alá a tálcán.

Ebédszünet van, és egymással szemben üldögélve beszélgetünk a fal melletti asztalok egyikénél. Ellie nem sokat mond a tegnap estéről, inkább a ma esti partiról próbál meggyőzni, amit Dean egyik haverja szervez, és ami az ő szavaival élve „fergeteges" lesz. Nekem viszont semmi kedvem hozzá, mivel pontosan emlékszem, mi történt a legutóbbin. Vagyis éppenséggel nem emlékszem. Részletkérdés.

– Attól félsz, hogy megint eltűnök majd? Mert megígérem, hogy végig melletted maradok, és...

– El, nyugi már – vágok közbe kissé türelmetlenül. – Nem akarok menni, érted?
Egyrészt tisztára rosszul voltam utána, másrészt pedig Matteónál töltöttem az éjszakát, és mivel nem emlékszem minden percre, szeret azzal basztatni, hogy mindenféle hülyeséget hord össze, aminek a fele sem igaz... mindegy – legyintek, mert kissé nagyon belelendültem. – Annyi a lényeg, hogy nem szeretnék menni, és kész.

Hiába minden álláspont, az ebédszünet végére Ellie mégis rábeszél. Nem igazán tudom, hogyan csinálta, de végül igent mondok az estére. Akkor is, ha később valószínűleg úgyis megbánom minden percét.

Tanítás után ismét Ellie-hez megyünk, és miután írok egy gyors sms-t anyunak, miszerint El-nél alszom, készülődni kezdünk.

– Ez milyen?

Felnézek a telefonomból, és szemügyre veszem a barátnőmet, akin egy fekete csillogós mini ruha van, elég merész dekoltázzsal és vékony pánttal.

– Őszinte legyek vagy kedves? – veszem őt szemügyre, mire fintorogva összehúzza a szemét.

– Őszinte.

– Kurvás – vágom rá, cseppet sem fogva vissza a magam. – Viszont nagyon jól áll. És ha azt akarod, hogy Dean beinduljon, akkor ezt vedd fel.

– Hülye – neveti el magát a fejét rázva, majd a szekrénye felé fordulva tovább keresgél. – Akkor már csak neked kell találni valamit.

– Az a sötétbarna tetszik – mutatok előre az egyik vállfára, amelyen lógó ruhának
megtetszett a színe.

– Ez egy szett – veszi ki Ellie. – Top és szoknya.

– Nem gond – állok fel, és átvéve tőle jobban szemügyre veszem. – Felpróbálom, aztán meglátjuk.

Először a váll nélküli, tölcsér ujjú felsőbe bújok bele, ami sokkal rövidebb, mint gondoltam, és alig a melltartóm alatt ér véget. Majd magamra veszem a mini szoknyát, amit a top hossza (vagy rövidsége, éppenséggel) miatt igyekszem jó magasra húzni. Viszont így meg szinte majdnem kilátszik a fenekem.

– El – szólok neki, mire felém fordul. – Ez nem véletlenül a tízévesekre van? Mert nagyon rövid.

– Ugyan – legyint, és felém lépve lejjebb húzza a szoknyát. – Ennek a csípődön kell lennie, és akkor nem villan ki semmi, aminek nem kéne.

A tükör felé fordulok, és szemügyre veszem magam. A top túl rövid, és mivel a szoknya pedig túl lent, kint van szinte az egész hasam.

– Egyáltalán miért vannak ilyen ruháid? – fordulok ismét a barátnőm felé értetlenül.

– Ez egyike a csábítószettjeimnek – magyarázza. – És neked pont erre van szükséged ma este, úgyhogy ne is gondolkodj, hogy más veszel fel. Bomba vagy.

– Úgy érzem, túl sok. Vagy nem? – forgolódom a tükör előtt, azon vacillálva, mitévő legyek. Egyrészt tetszik a ruha, másrészt viszont úgy gondolom, keveset takar. Nagyon keveset.

– Mel, tökéletes vagy benne. Hidd el. Tudod, hogy nekem ami a szívemen, az a számon.

– Tudom – mosolyodom el, mert ha egy mondattal kellene jellemeznem őt, az biztosan ez lenne. Túlságosan is passzol rá.

– Akkor jó lesz?

– Jó lesz – bólintok, majd gyorsan hozzáteszem. – De kérek hozzá magas sarkút
is.

– Ez a beszéd – lelkesedik, majd a kezembe nyomja a múltkori darabot, és magának is keres egy párat. – Amúgy Dean mindjárt itt lesz, úgyhogy sietnünk kell a sminkkel. –
Gyorsan magára rángatja a cipőt, majd mellém, a padlóra telepedve magához húzza a piperetáskát. – Gyere, csinálok neked cicás tusvonalat.

✧

Magunkhoz képest meglepően gyorsan elkészülünk a sminkkel és a hajunkkal, és már sietünk is ki, mert Dean a ház előtt vár. Megcsókolja Ellie-t és int nekem, majd bepattanunk az autóba, és már indulunk is. A ház szokás szerint zeng a hangos, zenének nevezett dübörgéstől, hiába van még csak hat óra. Rengeteg ember van, úgy látszik, a diákok tényleg komolyan veszik ezt az „év végére nagy buli jár" dolgot.

– Mel, gyere! – ragadja meg Ellie a karomat, és izgatottan húz magával.

A házba belépve megcsap a hőség és a hangzavar, amiben a zene keveredik a többiek kiabálásával és zajával.

– Menjünk táncolni – üvöltöm Ellie-nek, de ő a konyha felé terel.

– Először a pia.

– Biztos?

– Mel, lazíts már! – nevet rám. – Élvezd egy kicsit az életet – nyom a kezembe egy poharat, majd figyeli, ahogyan felhajtom a tartalmát, ami bár végigégeti a nyelőcsövemet, valahogyan mégis jólesik. – Jöhet a következő?

– Jöjjön – bólintok rá. Már úgyis mindegy.

– Imádlak – nyom a kezembe egy újabb poharat, majd koccintunk, és mindketten magunkba öntjük az italt.

– De most már gyere táncolni – indulok el a nappali felé, és hátranézve a vállam felett látom, hogy pár üveget felnyalábolva követ.

A tánctéren még hangosabb a zene, mint bárhol máshol, de nem bánom, mert olyan szám megy, amit szeretek. Ellie kezét megragadva szaladok előre a tömegben, és átadom magam a dallam ritmusának. Megszűnik körülöttem a világ, egyáltalán nem realizálom a környezetet és azt, hogy mi történik, kizárólag a zenével foglalkozom. És magammal. Talán ez az első alkalom hónapok óta, hogy leszarok másokat, és a jelen pillanatra koncentrálok. A dallamra és a
táncra.

Magasba emelt karokkal ugrálok, és Ellie-vel együtt üvöltjük végig a szöveget, majd a szám végeztével kifulladva vonulunk félre, hogy kissé kifújjuk magunkat. A konyhából csórt üvegeket egymás közt cserélgetve kortyolunk nagyokat az alkoholból, és együtt nevetünk mindenféle hülyeségen. Kezdünk teljesen elázni. De már egyikünk sincs azon a szinten, hogy ez érdekeljen minket.

– Ott van Matteo – mutat előre El, ahol velünk szemben az említett személy áll, hátát a falnak vetve. – Milyen hülyén áll a haja – kezd el nevetni, mire rám is rám jön a röhögő görcs.

– Ugye – törölgetem a szemem –, lehet, hogy valaki belehányt.

Ellie annyira nevet, hogy alig kap levegőt, és a földre lecsúszva elterül a padlón.

– Menj oda, és mondd meg neki – nyögi ki, miközben Dean odalép hozzánk, hogy felsegítse a földről. – Eressz el – próbálja meg lerázni magáról a barátja kezét, de ő a vállára veszi, miközben megpaskolja a fenekét.

– Hazaviszlek.

– Ne, még maradni akarok – tiltakozik.

– Tisztára el vagy ázva. – Dean ellentmondást nem tűrően rázza a fejét, majd rám néz. – Téged is elvigyelek?

– Nem, én jól vagyok – szedem össze magam, mert még semmi kedvem hazamenni. Csak most lendülök bele igazán.

– Oké, akkor szólok Matteónak, hogy vigyázzon rád – biccent, és Ellie-vel a vállán a helyiség túloldalára sétálva vált pár szót a fiúval. Majd int felém, és elhagyja a tömeget.

Ismét meghúzva az üveget nézek körbe, és a tekintetem megakad Matteón, aki szintén engem figyel, majd elindul felém. Nagy kortyokban nyelve az italt figyelem, ahogyan közeledik, majd kivéve a kezemből az alkoholt ő is beleiszik. Sőt, meg is issza az egészet.

_________________________

to be continued
04/12

•

kedves olvasóim!
köszönöm, hogy elolvastátok az újabb részt, és remélem, elnyerte tetszéseteket.

következő fejezet pénteken!

további platformok
instagram: ddorciiwrites
tiktok: ddorciiwrites

sok puszi <3