Reggel kómásan tértem magamhoz... Egyedül. Az ágyam üres volt. Sunghoon holmijai nem voltak a szobámba. Egyedül a szürke hoodieja volt ráterítve a székem háttámlájára. Furcsállva a szituációt indultam el a földszintre, a konyhába. Az asztalnál csak apa ült a reggeli kávéját szürcsölgetve és újságot. Nagyon furcsa nekem ez az egész.

- Jó reggelt - köszöntem halkan - Hol van Sunghoon? ... És Chaewon?

- Már nem jelentenek problémát - tette le az újságot.

- Ezt... Ezt hogy érted? - remegett meg a hangom.

- Hát hogy Kicsim? - nevetett fel - Miközben csicsikáltál kiraktam Őket. - mosolygott rám - Nem kellennek nekünk ilyen emberek.

Torkomban gombóc nőtt, szemeimet könnyek mardosták és éreztem hogy forog velem a világ.

- Nem mellesleg - lépett mellém - szereztem neked egy TÖKÉLETES barátot. Jobb, mint Sunghoon... Sokkal. - fordított meg és szembe találtam magam a rémálmommal.

- Szia Édes - kacsintott rám Haruto.

- Nem... Nem lehet - suttogtam megtörten magam elé.

- Oh dehogynem - simított finoman könnyáztatta arcomra az a fiú, aki megcsalt... Aki megalázott és átvert.

Egyszer csak minden elsötétült.

Ijedten, könnyezve és izzadtan riadtam fel az ágyban. Amint realizáltam hogy ez csak egy szörnyű álom volt hangos zokogásba kezdtem. Sunghoon azonnal felült és segíteni próbált.

- Mi a baj? Bora mi történt? - kérdezte még félig álomban.

- Semmi - próbáltam lenyugtatgatni magam.

- Jagi... Hallom hogy sírsz? Rémeket álmodtál? - kérdezte miközben finoman ölébe húzott.

- Igen - szipogtam karjaiba.

- 10 perc múlva kéne kelnünk... Már felesleges vissza feküdnünk. - simogatta hátamat - Akarsz róla beszélni vagy inkább felejtsük el?

- Felejtsük el... Kérlek - bújtam hozzá már amennyire csak tudtam.

- Rendben - puszilt fülem mögé.

Rossz kedvem valamivel javult... Főleg a puszi és az ölelés miatt.
Magamat megemberelve keltem ki finom öleléséből és kezénél fogva húztam fel az agyról hogy neki álljunk készülődni.

Sunghoon polóját levéve kezdett volna öltözködni, de kis lányos zavaromban, gyorsan el fordultam.

- Jagiya? - hallottam meg hangját - Miért fordulsz el? - kérdezte nevetve.

- Me-mert öltözöl - helyeztem át egyik lábamról a másikra az egyensúlyom.

Hallottam hogy édesen felnevet majd pár pillanat múlva megfogta vállaimat és magával szembe fordított.

- Kicsim... Ennyire zavarba vagy? - kérdezte immáron felöltözve. Csak egy néma bólintásra futotta - Édes vagy - puszilt meg majd bement a fürdőbe.

Amíg Sunghoon fogat mosott és hasonlók én is gyorsan felöltöztem és össze pakoltam a táskám. Majd helyet cseréltünk és miután végre mindketten készen voltunk fel kaptuk a cuccunkat és együtt, egymás kezét fogva elindultunk a lépcsőn le egyenesen a bejárati ajtó felé.

- Fiatalok Ti vagytok azok? - kérdezte Chaewon.

- Igen! - mondtuk egyszerre.

- Csináltam reggelit! - futott ki hozzánk az előszobába egy-egy zacsival a kezében.

- Köszönjük - vette el Sunghoon majd egyet átnyújtott Nekem is.

- Apa este haza--- - kérdeztem volna meg, de Chae még a mondat felénél megrázta fejét így feleslegesnek tartottam végig mondani.

Bólintottam jelezve hogy értem. El rakva a kis csomagokat, egy gyors köszönés után már mentünk is ki egyenesen az iskola felé.

Az utcán Hoon finoman össze kulcsolta kezünket mire én belepirulva tettébe hajtottam le a fejem. Jó volt rá nézni. Jó volt szeretni... Egyszer csak a közös csoportunkba üzenet érkezett.

Soli:

Soli: Olyan cukik 🥹❤

Mint-Choco: Ahww! Édesek 🥰 Ezt most fotóztad?

Soli: Ahhaam

K-ramyeon: Enyelegnek ottan a járda szélén... Jól néztek ki együtt 😁❤

Chef-Jay: ERRE VÁRTAM 🥹❤

Dance machine: Na végre 🙄❤

CatWoniee: Gratuuuu! 🥳❤

Aussie boi: Már mióta vártuk ezt a pillanatot! Végre eljött 🥹❤ Let's gaurr! 😎

A sorokat olvasva halkan felnevettem... Sunghoonnal együtt.

- Na mizu van gerle pár? - karolta át mindkettőnk vállát Soli.

- Semmi különös - válaszoltam Sunghoonra nézve.

- Tehén? Milyen a legjobb barátnőm csajának lenni? - kérdezte páromtól Soli.

- Fantasztikus érzés - nézett mélyen szemeimbe, mire elöntött a boldogság.

Barátnőm csak mosolyogva megrázta a fejét majd előttünk sétálva, hárman, együtt értünk be az iskolába, ahol már a bejárat előtt a többiek egy nagy mosollyal arcukon vártak minket.

- Heeseung hol van? - kérdezte Sunghoon halkan Jungwontól.

- Azt mondta mindjárt itt van. - válaszolt Wonie.

Beszélgetve mentünk végig a folyosón majd a terembe lepakolva vártuk hogy meg jöjjön Hee. Vártunk, vártunk végül csak betoppant. A levegőt szaporán kapkodva egy zavart mosollyal ajkain nézett minket majd heves magyarázkodásba kezdett.

- Hát az úgy volt hogy késett a buszom... Hát... Vagyis én késtem le a buszt... Szóval inkább sietett... Aztán gondoltam biciklivel megyek, de nem figyeltem egy pillanatra ezért letértem az útról és kilyukadt a kereke! - akadt ki - szar egy kérekpár nem is értem miért van még otthon.

- De mi vonta el a figyelmed annyira hogy lehajts az útra? - tette fel a kérdést Jake.

- Hát... Van az a lány ---

- Áááh - értettük meg azonnal hogy mi a helyzet.

- Szóval A LÁNY miatt késtél - cukkolta Ni-ki.

- Jó és!? - nevetett Hee - Foglalkozz a saját szerelmeddel! - amint kiejtette barátunk a következő mondatát szája elé kapta a kezét.

- Nishimura... Csak nem? - nézett rá fél oldalas mosollyal Sunghoon.

- Ki a lány? - kérdezte Jungwon ugyan azzal a mosollyal, mint, ami Hoon arcán terült el.

Beszélgetésünket a csengő hangja zavarta meg... Ezzel Rikit megmentve a válasz adás elől.

Az óra lassan telt... Túl lassan... A megmentő csengő csak azért sem akart megszólalni... Helyette az igazgatónő rikácsoló hangja szakította meg az órát.

- Kang Bora, Park Sunghoon - szólított meg mire szívem hevesen kezdett el dobogni - Üzenetet kaptam hogy sürgősen haza kell mennetek. - közölte mondandóját majd sebes léptekkel el is tűnt.

- Menjetek csak! - bólintott a tanár mi pedig gyorsan össze szedve cuccainkat indultunk el haza.

Az utcán kivételesen kevesen voltak ez sokban segítette úticélunk elérését. A busz is csodák csodájára időben megjött így már csak pár utcányira voltunk a házunktól. Azonban én hirtelen megtorpantam. Sunghoon kissé lihegve fordult hátra.

- Félek - ejtettem ki azt az egy szót, ami leginkább jellemezte a mostani lelkiállapotomat - Mi van hogyha valami olyat látunk majd, amire nem vagyunk felkészülve? Mi van ha apa tegnap bánatában öngyi---

- Yaah Jagiya! - fogta két keze közé arcomat - Ezt be se fejezd! Apukád rettentően szeret... Sosem lenne képes így itthagyni TÉGED! - csókolt finoman ajkaimra - Bármi is vár minket otthon... Együtt megoldjuk.

Könnyes szemekkel bólintottam... Szavai megnyugtattak mégis bennem volt a bizonytalanság által nyújtott félelem azaz hogy nem tudom mi lesz.

Kézen fogva folytattuk utunkat... A bejárati ajtó előtt rám nézett majd tétován a kilincsre helyezte kezét. Pár másodperc múlva lenyomta és a sötét és csendes ház tárult elénk.

Beljebb lépkedve Chaewon jelent meg előttünk. Kedves mosollyal ajkain fordult felém és finoman meg ölelt.

- Apád beszélni akar veletek - suttogta halkan.

Bólintottam és Sunghoon kezét szorongatva léptem be a konyhába. Apa ott ült. Csendben kávét iszogatva.

- Kérlek üljetek le - mondta fáradt, rekedtes hangon de, tettük, amit kért - Tegnap lehet észre vettétek, de nem jöttem haza - bólintottunk hogy észre vettük - Nem lett volna szabad de, mérgemben az italos pohár alján kerestem a választ miképp vegézhetnék a kapcsolatotokkal.. Majd végre rájöttem!!

Szívem össze szorult... Szemeimet könnyek mardosták és éreztem hogy be fog következni életem legfájdalmasabb élménye...

- A válasz az hogy sehogy - hajtotta le a fejét - Hiszen... Igazatok volt. Nincs köztetek semmilyen vér szerinti kapcsolat. Szóval, amíg boldogok vagytok nincs semmi akadálya - eresztett el egy halvány mosolyt.

Hatalmas megkönnyebbülésnek vetettem alá magam. Az a nehéz kő a szívemről oly' könnyedséggel hullott le hogy sírni tudtam volna. Örömömben megöleltem apát, aki meglepődve, de viszonozta az ölelésem.

- Köszönöm apa! - suttogtam örömkönnyeimmel küzködve.

- Inkább sajnálom a tegnapi drámát - Viszont Te, Sunghoon - állt fel az asztaltól apám és párom felé sétált - Úgy kell rá vigyáznod, ahogy én szoktam. Sőt! Jobban! Szeresd őt... Úgy ahogyan én nem tudtam...

- Így lesz! - mosolygott Sunghoon.

Amint befejezték az eszme cserét Hoon "nyakába ugrottam" és egy kicsit sem diszkrét csókot kezdeményeztem. Minden szerelmem és boldogságom benne volt.

- Mondtam hogy Együtt megoldjuk Szerelmem! - tartott még mindig karjaiban.

- Annyira örülök hogy igazad lett - válaszoltam majd egy gyors puszit adtam ajkaira - Szeretlek és nem érdekel mások véleménye!

- Engem sem érdekel más mit gondol rólunk! Te vagy Nekem a legfontosabb! Szeretlek! - ölelt magához.

Akkor és ott abban a pillanatban Én voltam a világ legboldogabb embere. Immáron nyugodt szívvel mondhattam ki - otthon is - hogy Park Sunghoonnal az univerzum legjobb pasijával alkotok egy párt.

Vége ~