Bora pov.:

Fájt... Fájt látni hogy az én Barátom más lányt csókol... Hogy hozzá ér úgy ahogy két nappal ezelőtt még hozzám nyúlt... Az első kapcsolatomnak igen cudar vége lett...

- Sajnálom Bora! - tette vállamra kezét Hoon.

Nem tudtam megszólalni... Nem tudtam hogy sírjak-e... Nem fájt annyira, mint amire számítottam. Az ifjú gerle pár hamar kiszúrt minket és Haruto ijedten futott oda hozzám.

- Szívem ez nem az aminek látszik! - fogta meg a kezem.

- Nem érdekel... Azt csinálsz, amit akarsz! - vettem ki kacsómat a retkes kezei közül.

- Oh... Komolyan? Akkor nem bánod ha vissza megyek? Nagyon jó a csaj! - mosolygott, mint az állatt.

- Most komolyan... Egy k*rvától mit vársz?  - kérdezte Sunghoon Harutot.

- Mi? Várjuk... Sophia egy...

- Igen Sophia a suli öröm lánya - válaszoltam halkan. - Soha többet ne keress, ne hívj... Ne szólj hozzám. Felejts el. - köptem a szavakat Haruto arcába majd elindultam a termünkbe.

- Bora várj meg! - kiabált utánam Sunghoon, de nem figyeltem rá.

A folyosón sétáltam. Pont a szertár mellett mikoris kinyílt az ajtaja és be rántott rajta valaki. Olyan deja vu érzésem van...

- Bora... - szólított meg finoman Sunghoon.

Nevemre oda kaptam a fejem. Szívem kihagyott egy ütemet... Arca hihetetlen közel volt. Ha egy picit előre billenek miközben lábujjhegyen állok ajkaink pont össze érnének.

- Sajnálom azt, ami az előbb történt! - fogta meg óvatosan vállamat.

Meg akartam ölelni, de közben meg látni sem akartam. Haragudtam rá valamilyen szinten... Vagyis inkább arra hogy igazából igaza lett. Óvatosan leráztam kezeit magamról majd elbűvölő szemeibe néztem.

- Kérlek hagyj békén... - suttogtam könnyeimmel küszködve.

- Hadd segítsek! Akár miben is! De én itt leszek! - ölelt meg... Hiába akartam... Testem nem viszonozta az ölelést... - De... Megértem hogyha neked most időre van szükséged... Csak ne lökj el magadtól. - hallottam ahogy szipog... Vissza kéne ölelnem?

IGEN! Igen!

Finoman elvált tőlem s könnyekkel csillogó tekintettel nézett szemeimbe. Majd' meghaltam... Hogy nézhet ki ilyen csodásan még sírás után is?

- Menjünk... Le fogjuk késni az órát. - mondta majd kezeit végleg le fejtette rólam.

Nyelvtan óra volt. Semmit sem jegyzeteltem... Semmit nem jegyeztem meg... Mintha ott sem lettem volna. Mert igazából a testem ott volt... De fejben egy olyan helyen jártam, ahol csak én vagyok és a gondtalan élet. Ahol még mindig boldog kapcsolatom van apával... Ahol még Anya és Apa is boldogok voltak egymással... Hihetetlenül rosszul éreztem magam.

*Az utolsó óra előtti szünetben*

Tesi lesz... Egyszerűen ki nem állhatom. Főleg a tanárunk miatt. Éppen a folyosón sétáltam mikor le szólított a nyelvtan tanárnő.

- Bora... Valami baj van? Nem szoktál ilyen lenni. Mintha ma ott se lettél volna az órán...- nézett rám szomorúan. - Megint gond van otthon?

- Nem nincs semmi gond... Csak fáradt vagyok... Meg kicsit rosszul vagyok. - füllentettem.

- Rendben. Ha mégis lenne valami tudod hogy hol van a tanári. - küldött egy bíztató mosolyt, ami igazán jól esett... De nem tudtam viszonozni.

Tesi zsákomat hátamra kapva indultam el az öltözőbe. Kilincsen a kezem viszont megtorpantam... Nevemet hallottam ezért hallgatóztam.... Olyan érdekes... Mintha megismétlődne egy nap.

- Hallottátok hogy Haruto megcsalta Borát valami suli ribanccal? - kérdezte Sophia... Ezer közül is megismerem a hangját...

- Fhu az a fiú pedig tök helyes! - nyávogott valaki.

Tovább beszélgettek erről a témáról... De hirtelen valami hangos csattanást hallottam majd kisebb sikolyokat.

- Neked nincs életed hogy máséval fogalalkozol? - kérdezte... Soli? Miért áll ki értem? - Szállj le róla! Mindenki szálljon le róla! - kiabálta el magát.

Az ajtó kilincs, amin a kezem volt lenyomódott, kinyílt az ajtó és legjobb barátnőmet láttam magam előtt.

- Köszönöm! - mondtam zokogva.

Nem tudtam volna többet kinyögni. Baromira jól esett hogy így kiállt értem annak ellenére hogy rettentően elhanyagoltam. Pár percig csak így álltunk majd ismét én törtem meg a csendet.

- Rettentően sajnálom hogy elhanyagoltalak! - zokogtam - Köszönöm hogy itt vagy nekem Unnie! Nélküled nem tudom mi lenne velem! - öleltem még mindig.

- Yah... Ne köszönd! Ez egy Unnie dolga. De sok megbeszélni valónk van. - váltott komoly hangnemre.

- Igen... Ebben egyet értek. - váltam el tőle.

- Öltözz mindjárt becsengetnek. - küldött be az öltözőbe, ahol igen megfagyott a légkör.

Mindenki csak halkan sutyorgott a mellette levővel. Rosszul esett... De boldog voltam hogy újra együtt lehetek a legjobb barátnőmmel.

*Tesin*

Már megvolt a bemelegítés. Viszont én egyre rosszabbul voltam. Megálltam pihenni és térdeimre támaszkodva fújtam ki magam... Próbáltam levegőhöz jutni, de ez nehezen ment. A fülem sípolt, forgott velem a világ és fokozatosan sötétedett a világ. Testem mintha ólom lenne úgy rogytam a betonra.

- Bora! - hallottam meg a nevem... De nem tudtam be azonosítani hogy kié lehet. - Minden rendben? - segített fel a szőke hajú... Ez csak is egy ember lehet.

- Su-sunghoon-ah! - nyöszörögtem.

- Bora! - jött ide Soli. - Mit csináltál vele?! - nézett Sunghoonra. - Kibelezlek! Mit műveltél?

- Én semmit! - emelte fel a kezeit védekezésképp... De így elengedett. Soli fogott meg.

- Nézd meg te Barom! - kiabált rá.

- Vigyük a suli orvoshoz! - mondta Hoon majd a hátára kapott minthogyha olyan könnyű lennék.

Az utolsó dolog, amire pontosan emlékszem az Sunghoon bódító illatta és kedves szavai voltak... A többi már csak részletekben van meg.

Azt hogy most hogyan és hogy miért fekszem itt az orvosi szobában az ágyon... Az egy nagyon jó kérdés.

Óvatosan nyitogattam az eddig csukva tartott pilláimat.

- Sunghoon! Kinyitotta a szemét! - kiabált barátnőm.

Nem kellett sok idő hamar megpillantottam  szőke hajút is.

- Bora? Jobban vagy? - lökte el Hoon Solit.

- Te tehén! Figyelj már oda! - rivallt rá barátnőm Hooniera.

- Te vagy a tehén! - Fordult felé egy pillanatra majd vissza felém.

- Chh... Egy lánnyal így beszélni... Borzasztó. - beszélt halkan Soli, amit megmosolyogtam.

- Mi olyan vicces? - kérdezte Sunghoon mosolyogva.

- Ti... Az ahogy ölitek egymást. - nevettem halkan.

Hirtelen Dr. Song lépett az ágyam mellé.

- Szia Bora! Song Kang vagyok az új iskola orvos! - mosolygott barátságosan. - Hogy érzed magad? - kérdezte.

- Most egész jól... - ültem fel.

- Rendben. Ennek örülünk. Szeretnék kérdezni pár dolgot.

- Csak nyugodtan. - mosolyodtam el.

- Mikor ittál utoljára?

- Délben az ebédszünetben.

- És mikor ettél utoljára? - nézett meg valamit egy "kórlap" szerű dolgon.

- Dél---... - hirtelen elakadtam mondandómba... Én ma nem ebédeltem... De nem is reggeliztem... Tegnap... Tegnap délben ettem utoljára?

- Tessék? - nézett rám zavartan - Ne haragudj nem értettem. Meg ismételnéd?

- Te-tegnap délben... - hajtottam le a fejem.

- Ohh... Akkor már érthető minden. - húzta el a száját Dr. Song. - Akkor a következőket tedd. Először is tessék - adott egy kisebb doboz szőlőcukrot a kezembe - Másodszor pedig igyál, egyél sok cukros dolgot... Meg nem ártana hogyha rendes ételeket is elfogyasztanál még a mai nap során. - mosolyodott el. - Ez hogy "elfelejtesz" enni - idézőjelezett ujjaival - Gyakran elő fordul? - komolyodott el.

- Nem gyakran... Nagyon ritkán. - kezdtem el enni a szőlőcukromat.

- Akkor kérlek figyelj oda jobban hogy ne ismétlődjön meg ez újra - kócolta össze egy picit a hajam.

Imádom ezt a dokit!

- Rendben úgy lesz! - mosolyogtam úgy, mint valami öt éves.

Tekintetem Sunghoonra tévedt, aki szemeivel készült le szúrni Dr. Song-ot.

- Gyere! - vett fel a határa Hoon. - Menjünk öltözni.

- Bora holnap azért kérlek nézz be még egyszer hogy lássam minden rendben van - mosolygott kedvesen Dr. Song.

- Mindenféleképpen Dr. Song. - mosolyogtam rá Sunghoon lovam hátáról. 

Sziasztok!
Végre itt egy új rész!! Már nagyon hiányzott ez az egész! Remélem tetszett! Megpróbálok hamar hozni egy újat... De még vissza kell rázódnom 😅

Addig is legyen szép napotok/estétek! ❤

SungMi🧡