Bora pov.:

Hihetetlenül haragudtam Sunghoonra... Nem elég hogy kellemetlen helyzetbe hozott... De még hazudott is nekem... Viszont rettenetes érzés volt látni hogy szomorú. De Haruto jól megmondta. Nekem csak ő van. A többiek nem szeretnek annyira, mint Haruto. Bár mondjuk nem tudom hogy én szeretem-e annyira mint ő engem...

- Szóval... Sunghoon? Ma már a közös szobátokban alszol? - kérdezte Chaewon a fiút.

- Nem!

- Igen! - vágtuk rá szinte egyszerre a különböző választ.

- Nem fog nálam aludni. - jelentettem ki.

- Akkor nem. - nézett el rólam majd minden figyelmét a tálban lévő kimchinek szentelte.

- De! Sunghoon ma vissza megy a szobátokba. - nézett rám mérgesen apa.

- De most miért? Ő akart a nappaliban aludni! - lettem idegesebb.

- Igen! Én akartam a nappaliban aludni. - helyeselt Hoon... Mármint Sunghoon!

- Mi vagy te? Papagáj? Vagy visszhang? - kérdeztem tőle flegmán.

- Nem. Egyik sem vagyok. - nézett vissza a tányérjába

- Bora viselkedj! - szólt rám apa.

- Jó - forgattam meg szemeimet, majd befejeztem a vacsorát.

Felálltam az asztaltól és egyből a "közös" szobánkba vettem az irányt. A matracot elővettem a szekrény mögül és leraktam hogy Sunghoon is le tudjon majd feküdni aludni. Haragudtam... Az apámra, Sunghoonra, Chaewonra... De úgy ámblokk az egész világra. Miért velem történik mindez? Ha nem lett volna Chaewon, akkor nem lenne most itt Sunghoon és apával még mindig jó és boldog kapcsolatom lenne. Sőt! Még boldogabb lennék mert akkor nem kérdőjelezném meg a kapcsolatomat Harutóval! Tessék?... Megkérdőjelezem a kapcsolatom? ... Nem! Ez csak egy egyszerű nyelvbotlás volt! Igen! Vagy nem? Hjaj Istenem! Úgy utálom ezt! Ezeket a hülye érzéseket!

Hirtelen kopogás szakított ki a gondolatmenetemből. Fejemet a hang irányába kaptam. Az ajtóban egy szőke buksi tűnt fel, ami tudtam hogy Park Sunghoonhoz tartozik. Mosolyogva bejött a szobába. Semleges arccal néztem a fiúra s az érdeklődés legkisebb szikráját sem mutattam... de belül örültem hogy ma végre ilyen közel alszik. Végig nézett a matracán és ajkai felfelé görbültek.

- Köszön hogy elővetted a matrackámat - nézett rám.

Szívem dobbant egy nagyot. Imádom mikor így mosolyog...

- Nem tesz semmit... - rántottam vállat.

Mivel túl sok új dolog ért ezért elővettem a füzetem, amibe akkor írok ha nincs kivel beszélnem. Solival az utóbbi időkben eléggé eltávolodtunk... Igaz az okát nem tudom... De nagyon rosszul esik. Hiszen nemrég egy nap négyszer egymásra írtunk... Most meg már inkább csak a köszönő viszony van meg.

Hogy kicsit feldobjam a kis füzetet vittem magammal színes papírt, matricákat, ragasztót és ollót. Ezt mind egyszerre akartam az ágyamhoz vinni mert tudni illik hogy én nagyon lusta ember vagyok... Ennek meg is lett az eredménye... Ugyanis elkezdett le borulni a kis tornyom, de mindent megfogtam...kivétel az ollót, ami egyenesen a hegyével Sunghoon felfújhatós matracába állt bele. Pár másodpercig lefagyva bámultuk azt ahogyan egyre jobban ereszt le a matrac majd észbe kapva eldobtam mindent és próbáltam betakarni a lyukat a kezemmel... De már késő volt. A matrac teljesen leeresztett. Tanácstalanul meredtem Sunghoonra, aki ugyan ilyen tekintettel nézett vissza rám.

- És most? - kérdeztem.

- Alszok a kanapén... -válaszolta unott fejjel Sunghoon majd az ágyneműjét megfogva indult el ki a szobánkból.

- Biztos hogy nem! - fogtam meg a kezét ezzel maradásra késztettem. - Nem akarom hogy a kanapén aludj... DE csak azért mert ... - Miért? Miért nem akarom hogy ott aludjon? Na ez is egy jó kérdés. - Azért mert Apa azt mondta hogy nem aludhatsz a kanapén - Ez az! Bora neked nagyon megy a kamu indokok kitalálása!

Gondolatban megveregettem a vállam. Ügyes voltam. Ezért elismerés jár.

- De akkor mi legyen? - nézett rám furcsán. - Nem tudunk egy szobában aludni! Hacsak... -gondolkozott el... - s ha nem is mondtam én tudtam mire gondol...

- Nem! Ki ne mondd.

* 10 perccel később*

Az ágyamban feküdtem... Vagyis feküdtünk... Amikor azt gondoltam hogy "közel alszik"...Nem pont erre gondoltam.

- Sajnálom! - húzta össze magát.

- Sunghoon ez nem a te hibád. És... Attól még hogy hazudtál nem utállak. -mosolyogtam rá, amit ő a sötétben nem látahtott.

- Öhm... Szerintem picit félre értesz - rázta meg a fejét. - Azt sajnálom hogy kilyukadt a matrac... A másik dolog, amit mondtál azt meg nem tudom sajnálni mert én nem hazudtam. -nevetett fel.

- Jaj Sunghoon! Most is! Nem vagyok hülye! - akadtam ki.

- Bora higgy már nekem! - ült fel - Nem én hazudtam neked!

- Akkor mi volt az az üzenet Sophiatól? Vagy az a csók vele? Puszta véletlen? - néztem rá szomorúan.

- Igen! - mosolyodott el.

- Ennyire hülyének nézel?! Ennyi véletlen nem történhet egyszerre Sunghoon! Gondolj bele! Te hinnél nekem ha én mondanám ugyan ezeket? - kérdeztem rá.

- Én biztos hinnék neked Bora! - fogta meg a kezeimet.

- Nem! Sunghoon! Nem! - vettem ki kezeimet Sunghoon kezéből... - Hagyjuk... Inlább aludjunk.

- Ahogy akarod. - mondta majd háttal nekem vissza feküdt az ágyba.

*Másnap reggel*

Különösen jól aludtam. Viszont az ébresztő hangja a legkevésbé sem hiányzott. Gyorsan oda nyúltam és kikapcsoltam. Fejemet vissza helyeztem onnan ahonnan elvettem... Érdekes. Ez biztos hogy a párnám? Jobban megfogdoztam...Mint hogy ha ez izomosabb lenne... Várj akkor ez--

- Bo-bora... Öhm... Te most mit csinálsz? - kérdezte kómásan Sunghoon.

- Én semmit! - ugrottam ki az ágyból. - Kelj fel! - vágtam hozzá egy párnát majd kifutottam a szobából egyenesen a fürdőbe.

Miután beértem azonnal be is csuktam azt!

Mi az hogy "kelj fel!" azt' hozzá b*szok egy párnát?! Miért fogdoztam meg?! --- Egyáltalán hogy kerültem olyan helyzetbe hogy az ő mellkasát taperoljam? Annyi rémlik hogy egy ágyban aludtunk el de... De ez most mi volt? Miért reagáltam így? Nem értem... Semmit sem értek... Mindegy mély levegő! Első nap a suliban! Vagyis... Megint mehetek vissza a suliba... Amúgy egészen várom. De nyílván nem a tanulás miatt. Hanem Haruto miatt! Az egyetlen ember, aki szeret. Szóval miután gyorsan elvégeztem a reggeli rutinom elindultam a szobánkba ott felvettem az iskolai egyenruhám. Lementem a konyhába, de mivel nincsenek szülők... Nincs reggeli. De jó akkor ma is vennem kell magamnak valami kaját.

- Ohh ne már! Nincs reggeli? - kérdezte Sunghoon.

- Nem nincs - feleltem szomorúan.

- Nagy kár! - mondta majd elindult hogy felvegye a cipőjét.

Én is követtem őt. Miután teljesen kész voltunk kimentünk az ajtón én bezártam azt majd kezdődhetett a kellemes reggeli séta az iskola felé.

*5 perccel később*
Kijavítom magam... Kezdődhet a r*hadtul kínos reggeli séta... A börtön felé. Egyikünk sem szólalt meg még egyszer sem az út alatt. Gondolkoztam azon hogy esetleg beszélgetést kezdeményezzek... De inkább elvetettem ezt az ötletet.

- Bora... Mi volt az ott reggel? - kérdezte félénken.

- Mi? Én nem tudom miről beszélsz. - vagyis... Remélem nem a reggeli tapizós dolgot akarja felhozni.

- Hát... Ami reggel történt az ágyban... - nézett rám kipirult arccal és a világ legaranyosabb mosolyával.

- Öhm ez furán hangzott. - hajtottam le a fejem.

- Igen, de... Tudod mire gondolok? - kérdezte.

- Hát... Figyelj... Nem tudtam... Hogy nem a párnám vagy és... Így néztem meg hogy az vagy-e - nevettem fel zavartan.

- Áh értem! - nevetett fel ő is.

Ez megtörte a jeget. Innentől kezdve egész sokat beszéltünk a suliig. Már a kapu előtt álltunk mikor egy vagyis két igen ismerős embert láttam nyálcserét folytatni... Ez a két ember pedig Sophia... És Haruto volt...

Sziasztok!
Először is nagyon sajnálom hogy ekkora kihagyás volt! Nem akarok mentegetőzni egyszerűen sok volt a tanulni való. De remélem hogy azért tetszett ez a rész!

Megpróbálok majd gyakrabban részeket hozni, de nem ígérek semmit hisz itt a félév. Hajrá mindenkinek! ❤

Legyen további szép napotok/estétek! ❤

Plusz nagyon megszeretném köszönni a több mint 600 olvasást és több mint 80 voteot! Sokat jelent! ❤ 🥳🎉 Köszönöm hogy ennyien kommenteltek igazán jól esik! Remélem hogy a jövőben is elnyeri a munkásságom a tetszéseteket! ❤

SungMi🧡