A fájdalom nemhogy múlt volna, de egyre inkább erősödött. Én az anyós ülésen szenvedtem míg Hoon a kormány mögött.

- TE BAROM NE GYERE A SEGGEMBE! ROKKANTAT SZÁLLÍTOK! - kelt ki magából a szöszke.

- Hey! Nem vagyok rokkant! - szóltam rá.

- Ohh bocsika... - mondta majd megint minden figyelmét a vezetésnek szentelte.

Nem mondom hogy úgy vezetett, mint egy őrült.... De úgy vezetett, mint egy őrült. Nem vettem észre, de megérkeztünk a kórházhoz.

- Óvatosan! - mondta Sunghoon majd óvatosan kiemelt az autóból.

Alulról is csodálatosan nézett ki. Angyali arca elvarázsolt és nem tudtam másra koncentrálni csak Rá. Mire fel eszméltem már egy székben ültem... Vagyis... Inkább... Sunghoon ölében...

- Szü-szükséges ez? - kérdeztem fülig pirulva.

- Igen. - felelte egyszerűen.

- De... De van még 7 szabad szék... - mondtam halkan.

- Tudom, de ha menni kell akkor így könnyebben elindulhatunk.

- De tudok egy lábon ugrálni meg---

- Igen tudom hogy van vagy nyolc meg ezer féle megoldás arra hogy ne az ölembe ülj, de én így akarom szóval így lesz! - hadarta el majd mintha mi sem történt volna tovább nézegette az ajtókat hátha kijön valamelyiken a mi orvosunk.

Arcom mintha égni kezdett volna. Nem tudtam mi ez az érzés, de nem volt időm gondolkodni mivel kinyílt az egyik ajtó.

- Kang... Mi? Ja... KANG BORA! - ordította.

- Itt vagyunk! - mondta Sunghoon.

- Jöjjenek! - mondta unottan.

Kezdem megszokni hogy így "megyek" mindenhova. Igen... Megint Hoon cipelt. Az orvos intett hogy tegyen le a vizsgálóágyra.

- Nos... Mi a probléma? - nézett ránk. - Miért jöttek a sürgősségire?

- Öhm... Tudja a húgom leesett a lépcsőn és fáj a bokája... - mondta helyettem Hoonie.

Mintha amúgy megnémultam volna.

- Akkor nézzük! - vette le a cipőt a lábamról - Jajaj! Hát ez igen csúnyán fel van dagadva. Biztosan kelleni fog egy röntgen. Meg szerintem mára bent tartjuk a lányt.

- Ohh rendben... - Sunghoon biztatóan rászorított a kezemre.

Nagyon jól esett hogy így aggódik értem.

- Rendben... Ha jól látom a röntgen most szabad is szóval mehetünk. - mondta majd elindult.

Szöszke szokásosan karjaiba kapott, de a doki hátra fordult és ránk szólt.

- Fiatal fiúcska légyszi ne így cipeld a barátnődet. Nagyon magadra vonod a figyelmet és a gyakornok lányok nem tudnak rám koncentrálni! Szóval tud ő bicegni! - legyintett majd elment.

Követni kezdtük és Sunghoon lesz.rva azt amit kért a doktor karjaiban cipelt.

*Time Skip*

Hát... Nem hittem hogy ilyen sok időt igénybe fog venni. Este kilenckor jöttünk ide és most... Hajnali három van... Igazából csak meg húztam a boka szalagomat... Nem akkora probléma... Dehogy nem! Nagyon is az!! Végül haza engedtek így otthon a kényelmes kétszemélyes ágyamban aludhatok!

- Sajnálom hogy ez történt! - mondta Hoonie miközben be takart.

- Nem a te hibád! - mondtam mosolyogva.

- Dehogy nem! Ha jobban figyeltem volna rád ---

- Shhh - ültem fel és mutató ujjamat szájára tettem. - Inkább maradj csendben és feküdj be mellém! - ütögettem meg magam mellett a helyet.

- Mi? - nézett rám - Feküdjek be melléd?

- Persze!! - vágtam rá gondolkodás nélkül.

- Hát jó... - feküdt be... Ekkor esett le hogy mi történik... Én nem vagyok normális...

Óvatosan átkarolta a derekam és szorosan hozzám bújt.

- Ugye nem baj hogy kicsit közelebb jöttem? - kérdezte mély hangon.

- N-nem... - remegett meg a hangom.

Mi folyik itt?! Mi??? Miért remeg a hangom? Miért lett hirtelen ilyen meleg? Fhuu... Nagyon gyorsan ver a szívem... Mi történik velem?

- Minden oké? - kérdezte - Nagyon gyorsan veszed a levegőt.

- Persze... Mi-minden rendben - király már egy rendes mondatot sem tudok elmondani dadogás nélkül!!

- Akkor jó éjt! - mondta.

- Jó... Jó éjt!

Annak ellenére hogy Ő feküdt mellettem egész hamar elaludtam.

*Másnap*

Épp Hoonie nélkül vagyok itthon. Nagyon furcsa. Hiába alig bírt felkelni mindenképp be akart menni a suliba. Most per pillanat nem is érdekelt. Mármint nem Sunghoon mert ő mindig érdekel... Mármint nem úgy hanem... Mindegy... Ezt nem tudom be magyarázni magamnak. Hatalmasat kordult a pocakom... Hát mondjuk megértem hisz tegnap délután ettem utoljára... És most fél kettő van... Nevermind... Érdekes módon egy üzenetet kaptam Harutotól.

Igazából izgatott voltam. Végülis Haruto átjön hozzám ez olyan jó!! Várj rendet kéne raknom... Mióta egy fiúval élek egy szobában azóta mintha nagyobb lenne a kupi...

Sunghoon pov.:

Lehet nem kellett volna be jönnöm suliba... De! De Bora miatt be akartam jönni! Az a tervem hogy figyelek órán le jegyzetelek mindent és aztán otthon meg együtt tanulunk! Tökéletes lesz! Egy a probléma... Nehéz több mint nyolc órát kibírni négy óra alvással... De Boráért megéri!

Épp az utolsó óráról csengettek ki. Gyorsan össze pakoltam a táskámat és indultam is volna hogyha Sophia és a kis csapata az utamba nem állt volna.

- Mi van? Mit akarsz? - kérdeztem ridegen.

- Sunghoonie!! Ugye tudod hogy nagyon szeretlek? - cukiskodott, ami egyáltalán nem hatott meg.

- Ahham. Haladhatnánk? - néztem le rá.

- Hát ha ennyire el akarsz menni - nyávogott tovább - Mi lenne ha elfelejtenénk azt, ami tegnap történt?

- Mit? Ja azt hogy egy számomra nagyon fontos embert majdnem agyon verettél egy sikátorban pár felsőbb éves kigyúrt állattal? - kérdeztem idegesen.

- Igen... De mi az hogy fontos személy? Az egyetlen aki fontos az én vagyooook! Különöben is mit látsz abban a fura r*bancban??

- Szívd vissza vagy itt és most péppé verlek és tökre nem fog érdekelni hogy lány vagy! Szívd vissza vagy nagyon megbánod! - feszült meg állkapcsom.

- O-oké Hoonie! Nyugi! Visszaszívom. - forgatta meg szemeit.

- Ja és ne hívj Hoonienak vagy Sunghoonienak mert nem vagyok senkid! - köptem idegesen a szavakat a lány arcába majd kimentem a teremből.

Idegesen trappoltam a folyosón. Azzal próbáltam nyugtatgatni magam hogy ha haza érek ott lesz Bora és nem lesz semmi baj!

- Sunghoon! - szólított meg Lee tanár úr.

- Igen Mr. Lee? - fordultam hátra gondterhelten.

- Nem láttam az irodalom beadandód. - vette le a szemüvegét.

- Tudom. Elfelejtettem beadni. - indultam volna haza.

- Sajnálom, de ha nem akarsz rossz jegyet akkor még ma be kell adnod! - húzta el a száját.

- Kérem most az egyszer nem tud kivételt tenni? Holnap le adom! Kérem nagyon gyorsan haza kéne mennem! - tipiegtem jelezve hogy már nagyon mennék.

- Veszélyben van valakije? Vagy esetleg haldoklik valaki? - kérdezte.

- Nem, de---

- Akkor szerintem nem okoz nagy problémát hogyha gyors fel futsz és lehozod nekem a beadandód. - mondta mosolyogva.

- Rendben! - mondtam egy rohadt nagy mű mosollyal az arcomon... Pedig elhihetitek... Nem voltam túl boldog...

Szóval felrohantam a lépcsőn, megkerestem azt a sza--- megkerestem a beadandót lementem oda adtam a tanárnak, aki nagyon örült neki. Egyenesen rohantam haza felé. Az ajtó előtt próbáltam normálisan venni a levegőt, ami kisebb-nagyobb sikerrel, de összejött. Beérve a lakásba levettem a cipőm és a kabátom. Bárcsak jobban körül néztem volna...

Boldogan "ugráltam" fel az emeletre. Az ajtónk előtt megálltam megigazítottam magam hogy ne úgy nézzek ki, mint, aki épp most futotta le a maratont majd be nyitottam.

Mintha kést szúrtak volna szívembe... Úgy fájt az amit láttam. Magam sem tudom miért fájt ennyire... Csak azt tudtam hogy fájt... De iszonyatosan. Bora és... És a mittudoménkije önfeledten nevettek és tanultak együtt. A szomorúság és a harag keserű egyvelege belülről marcangolt szét. Nem tudtam hova tenni ezt... Hiszen Bora teljesen független tőlem... De ott abban a pillanatban azt éreztem hogy megcsalt... Pedig nem is...

- Ohh Hoonie! Szia! - köszönt Bora.

- Hello... - bólintottam. - Ő mit keres itt? - néztem a... a... Hát még mindig nem tudom kire.

- Ő Haruto és jött hogy velem tanuljon. - mondta a lány majd intett egyet Haruto... Haruto... A neve sem szimpatikus... - Lebuktattam magam... Vagyis magunkat szóval mindent elmondtam neki.

- F*sza... - mondtam majd kimentem a szobából jó hangosan becsapva az ajtót magam után.

Cuccaimat lecsesztem az elő szobába csak a telefonomat és a fülesemet vettem elő. Ki ültem az udvaron lévő hinta ágyra és max hangerőn elkezdtem hallgatni azt amire épp rá nyomtam. Nem tudtam hogy haragszom... Vagy hogy szomorú vagyok...

De miért érdekel ez ennyire?

Hello Everyone!
Így estére itt egy kicsit hosszabb rész! Sajnálom ezt a kicsit nagyobb kihagyást! De azért remélem tetszett!

További szép estét/napot! 🤍💙

SungMi 🧡🧡