Akkor ott a hideg betonon nem számított semmi és senki. Sem az hogy felfázhatok sem az hogy mindenem fájt... Csak is Sunghoon védelmező lénye volt az ami számított. Hirtelen elvált tőlem és rám adta a pulcsiját. Telefonálni kezdett, de én nem nem nagyon figyeltem rá. Engem inkább a puha, meleg, bódító illatú pulcsija foglalkoztatott.

- Minden rendben? - guggolt le hozzám.

- Most már igen.... - eresztettem el egy halvány mosolyt.

- Gyere menjünk haza! - vett fel hátára.

- De vele mi lesz? - néztem rá a kiterült évfolyamtársunkra.

- Őt már elintéztem... - indult el.

- Nem vagyok nehéz? - kérdeztem félálomba.

- Nem - hallatott egy férfias kuncogást.

- Akkor jó... - motyogtam.

Pilláim egyre nehezebbek lettek s elnyomott az álom.

Sunghoon pov. :

Elaludt. Én pedig minél gyorsabban akartam haza vinni hogy még nagyobb biztonságba legyen. Véletlen sétáltam arra, amikor megláttam mit csinálnak vele... El pattant az a bizonyos húr. A történtek felidézése közben szorításom erősödött a lány lábán, ami miatt felnyöszörgött ezért gyengébben tartottam meg pehely könnyű súlyát. Egész hamar haza értünk. Lerúgtam a cipőmet és Borával a hátamon, bementem a közös szobánkba s lefektettem az ágyára. Levettem a bakancsát és hagytam hadd aludjon. Halkan kiosontam a szobából majd becsuktam az ajtót. A fürdőbe mentem és belenéztem a tükörbe. Akkor láttam hogy a szám egy kicsit fel szakadt és az arcomon is volt egy kisebb seb. Meg mostam majd lefertőtlenítettem. Az arcomon lévőt le is ragasztottam.

Lementem a nappaliba TV-t nézni. Már csukódtak le a szemeim mikor Bora megjelent.

Bora pov.:

Álmosan totyogtam le a lépcsőn takaróval a hátamon. A nappaliba néztem, mert hallottam hogy megy a TV. Egy mosolygós Hoonie-val találtam szembe magam. Álmosan csillogó szemei, mintha csak fénylettek volna a sötétben. Szemébe néztem majd ő is az enyémbe. Tekintete megigézett, nem engedett el, fogva tartott, mintha nem akarná hogy el nézzek onnan.

- Felébredtél? - kérdezte aranyosan.

- Ühüm. - bólintottam.

Kinyílt a bejárati ajtó és a szüleink léptek be rajta.

- Milyen volt a vacsora? - kérdeztem kedvesen.

- Jó - felelte apa mogorván.

- Jaj fiam! - kiáltott fel Chaewon. - Mi történt az arcoddal? - simogatta meg Hooniet.

- Ja! Ez? Semmiség. - legyintett a fiú.

- Dehogynem! Mi történt? - nézett rá csúnyán az anyukája.

- Csak össze kaptam pár évfolyamtársunkkal...

- De miért? - kérdezgette tovább anyukája.

- Hát...

- Miattam - vágtam közbe - engem védett meg.

- Miért kellett téged megvédeni? - kérdezte apa halkan.

- Mert délután elmentem Solival a közeli kávézóba és sötétebb volt már mikor haza indultam és---

- És neked muszáj volt bele rángatni Sunghoont. - mondta mérgesen szavamba vágva.

- De apa én ---

- Nem! Nem Bora! - emelte fel hangját - Tudom hogy nem kedveled, de attól még nem kell neki direkt rosszat tenni!

- Véletlenül járt arra! Egy szóval se kértem hogy segítsen!!! - emeltem fel én is   a hangomat.

Apa keze arcomon csattant. A csípő érzésre oda kaptam a fejem s szemeim könnyekkel teltek meg... Még sosem ütött meg.

- Jó lenne ha vissza térnél a Földre és észre vennéd magad! Most pedig takarodj  a szobádba! - ordibált velem.

- Sajnálom... - suttogtam.

- Nem érdekel a sajnálatod!

Megfordultam és a szobámba indultam. Bedőltem az ágyamba és csak sírtam. Nem értettem. Nem is a pofon fájt, hanem az fájt akitől kaptam.

Kinyílt az ajtó és megláttam Hoonie szőke buksiját. Leült mellém az ágyra. Finoman ölébe húzott, magával szemben s védelmező karjaiba zárt. Hosszú ideig csak ölelt.

- Nyugodtan adj ki magadból mindent... - mondta halkan.

Nem mondtam semmit. Nem tudtam megszólalni a torkomban keletkezett gombóc miatt. Könnyeim, mint a záporeső hullottak a fiú vállaira. Simogatni kezdte a hátamat. Nagyon jól esett. Zokogásom szipogássá csillapodott.

- Jobb már? - kérdezte miközben kicsit eltolt magától.

-Kicsit... - motyogtam.

- Nagyon fáj? -simított arcomra.

Szívverésem felgyorsult s furcsán kellemes érzés keletkezett hasamba. Olyan minthogyha pillangók repkednének benne... Mi ez az érzés?

- Hát nyílván nem volt kellemes.... De inkább az fájt hogy apa tette... Eddig még soha nem ütött meg.

- Sajnálom. De tényleg! - fogta meg kezeimet.

Elmosolyodtam kedves tettén. Magam sem tudom miért. Ma már másodjára éreztem azt hogyha vele vagyok megszűnik a világ és csak mi ketten vagyunk.

- Min mosolyogsz? - kérdezte ő is mosolyogva.

- Mi? - tértem magamhoz - Semmin! Nincs semmi! Mentem fürdeni -pattantam fel öléből és cuccaimat kezembe véve indultam el hogy lefürödjek.

∆ Time Skip ∆

Végeztem és kiléptem a fürdőből. Apa épp jött velem szembe.

- Jó éjt Apa! - mondtam neki hangosan hogy véletlenül se legyen az hogy nem hallja meg.

De... Mintha nem is léteznék. Át nézett rajtam... Ez még jobban fájt mint a pofon.

Mamuszomban csoszogva léptem át szobám küszöbét. 

- Megyek akkor én fürdeni! - állt fel majd elindult.

Csak ültem az ágyon és bambultam. Észre sem vettem hogy vissza jött Hoon.

- Halihó! - lengette meg kezeit fejem előtt.

- Itt vagyok! - ráztam meg a fejem kicsit.

- Oké! - mosolygott - Te figyelj... Még csak fél hét... Nincs kedved megnézni valamilyen filmet?  Vagy elkezdhetnénk egy sorozatot. Van kedved? - nézett rám.

- Hát öhm... Oké! Miért ne? - bólintottam.

Mosolya nagyobb lett majd elővette laptopját és elindította a Netflixet. Amíg ő keresgélte a megfelelő "nézhetni valót" addig én telefonoztam. Jött egy üzenetem Harutótól.

Aranyosnak találtam az üzit. Cuki ahogy próbálkozik. Akaratlanul is elmosolyodtam.

- Na min mosolyogsz ennyire? - kérdezte Sunghoon.

- Ja semmin csak...

- Csak nem egy fiú? - húzogatta perverzen  a szemöldökét.

- De - nevettem fel halkan.

- Hadd nézzem! - vette el a telefonom.

Nem akartam el venni hiszen nem írtam semmi olyasmit. Mosolya egyre lassan eltűnt. Vissza adta a telefonomat.

- Bocs nincs kedvem most filmezni... - mondta halkan majd kikapcsolta a laptopot. - Fáradt vagyok.

Be feküdt a matracába, magára húzta a takarót és egy szót sem szólt. Érdekesen bámultam magam elé.

Most meg mi baja van?

- Hoon? Van valami gond? - kérdeztem.

- Nincs! - válaszolta ridegen.

- Biztos vagyok benne hogy van valami! - kapcsoltam fel a kis villanyt.

- És ha van is? Mi közöd hozzá? - ült fel.

Kicsit megszeppenten néztem a szőke fiút. Miért ilyen? Az egyik pillanatban majd meglehet zabálni olyan édes a másik pillanatban pedig... Pedig ilyen.

- Most pedig örülnék ha hagynál aludni! -  morogta. - Te is feküdj le...

- Miért? Nem te vagy az apám hogy megmond mit csináljak! - fotgattam meg szemeimet.

- Mert még mielőtt fel jöttél volna a szobádba a szülők azt mondták hogy inkább egy hotelben töltik az éjszakát. Így én vigyázok rád! - terült el egy nagyképű mosoly arcán.

- Jézusom! Pont téged kértek még arra hogy vigyázz rám? Egy lepkét sem tudnál életben tartani... - próbáltam keményen vissza szólni.

- Khm. Khm... Tudok rád vigyázni! Legyen példa erre a ma délután! - mosolygott ugyan úgy. - Amúgy meg itthon... Meg sehol máshol sem érdekel innentől kezdve hogy mi történik veled. - mondta majd vissza feküdt.

Na azt megnézem. Nem érdekel mi történik velem? Erre kíváncsi vagyok.

Kiszálltam az ágyból és elindultam... Hát azt még nem tudom hogy hova, de azt tudom hogy ki a szobából. Úgy is megfogja kérdezni hogy mi van. Rá fogtam a kilincsre és kinyitottam az ajtót.

- Hova mész? - kérdezte Hoon.

Tudtam...

- Nem úgy volt hogy nem érdekel mi lesz velem? - néztem egy győztes mosollyal.

- Ohh... De tényleg. Akkor nem kérdeztem semmit.

Bevillant egy remek ötlet. Kicsit színészkedhetnék... Elindultam hogy kimenjek a szobából, de "megbotlottam" a küszöbbe.

- Áu! - kiáltottam fel.

- Bora! Minden rendben? - nézett rám miközben letérdelt elém.

- Persze! - nevettem el magam. 

- Mi? Te? - realizálódott benne hogy ez csak egy átverés volt. - Te nem is estél el! - mondta fa arccal majd felállt és elment vissza a szobába.

Csak nevettem és nevettem. Hogy én ne érdekeljem! Ez nevetséges! Olyan szinten röhögtem hogy már a könnyeim is folytak. Elindultam le a konyhába egy pohár vízért, de mivel sötét volt és homályosan láttam megcsúsztam és legurultam a lépcsőn egy nőies sikoly kíséretében. Egyből bokámhoz kaptam, ami nagyon fájt.

- Sunghoon! - kiabáltam nevét könnyes szemekkel.

- Most nem veszem be! - kiabált vissza.

- Kérlek Sunghoon gyere--- elcsuklott a hangom... Iszonyatosan fájt a lábam.

Hallottam hogy nyikorog a lépcső és megjelent Ő. Fel kapcsolta a villanyt és mosolyogva rám nézett.

- Ha ha ha! - imitált nevetést - Nagyon vicces! Gyere feküdjünk le aludni - húzott volna fel kezemnél fogva... De ugye nem tudtam rá állni a lábamra. - Te most komolyan? - nézett a lábamra, ami igen szépen bedagadt... - Basszus! Jó maradj itt!

- Nem terveztem el menni - mondtam még mindig a lábamat fogva.

- Be megyünk a kórházba! Most! - mondta majd pulcsit, kabátot és sapkát adott rám.

Ő is fel öltözött megfogta a slusszkulcsot, zsebre vágta és felém fordult.

- U-ugye nem te fogsz vezetni? - néztem rá.

- Van jobb? - kérdezett vissza majd menyasszony pózba felkapott és lábamra figyelve kivitt a kocsiba.

Hello Everyone!

Meghoztam az új részt! Ne kérdezzétek hogy itt a végén mi történt... Egyszerűen... Fontos szerepe lesz ennek a sérülésnek. Remélem azért tetszett. Sajnálom a helyesírási hibákat! 
Pluuusz! A másik profilunkon ( KpopXFiciXFactory) kiraktunk this_emm_thearmy-val egy új könyvet:

Ha van kedvetek nyugodtan olvassatok bele! 😉
További szép napot/estét!

SungMi🧡

UI.:   Nektek tört el valaha valamitek?🤨

[1343 szó]