Cipőmet és kabátomat magamra kapva indultam el a közeli parkhoz. Gyors léptekkel haladtam előre. Könnyeim egyre csak gyűltek emiatt homályosodott a látásom. Nem is figyeltem arra, amit csinálok, épp egy zebrán mentem át mikoris hatalmas dudaszó ütötte meg a fülemet. Oldalra kaptam a fejem és egy hatalmas kamiont láttam, ami egyre csak közeledett felém.

Sunghoon pov. :

- Most hova mész Bora? - hallottam fentről anyám hangját.

A lépcsőn le trappolt Bora majd eltűnt az előszobában és becsapta az ajtót. Érdekelt hogy hova megy ezért követtem. Míg ő gyorsan sétált én már lassan futottam utána. 10 perce sétálhattunk. Már a belvárosban jártunk mikor a zebrára lépett Bora úgy hogy körbe se nézett. Mintha megszűnt volna a világ. Ösztönösen indultam el hogy elrántsam a felé száguldó kamion elől. Mindketten megízlelhettük a szöuliaszfaltot. Két fiatal a földön fekszik kiterülve. Elég érdekes látvány. Ahogy szorosan öleltem a lányt éreztem a szapora levegő vételeit. Hirtelen öntött el a düh.

- Mi a f.szt képzelsz Bora!? - rivalltam rá majd felültem magammal húzva őt is.

Nem válaszolt csak lesütötte szemeit.

- Bora! Most komolyan! Mit gondoltál mikor csak úgy leléptél a járdára?! Normális vagy? - böktem meg a karját.

- Nem! Nem vagyok normális! - kezdett el sírni - De ha csak azért jöttél utánam hogy te is elmondd mekkora egy sz.r senki vagyok akkor nyugodtan menj el! .... Tisztába vagyok az értékeimmel. - állt fel majd indult meg a park felé.

- Nem Bora! Állj meg... - nyúltam keze után - Nem... Tényleg nem azért jöttem. Sajnálom! Nem ezt akartam elérni...

- A-akkor miért követtél? - kérdezte úgy hogy szemét le sem vette kezünkről.

- Csak szerettem volna tudni hogy miért mentél el. - mondtam elengedve kezét.

- Hosszú történet... - nézett el egy másik irányba.

- Hát... Időm, mint a tenger. - dőltem neki a falnak.

- Az én dolgom, én problémám, én életem. - felelte rezzenéstelen arccal.

- Oké! Nem szólok bele. Ha nem kell hallgatóság akkor nem kell. - vontam vállat. - Akkor haza mehetünk?

- Mi?! Biztos hogy nem! Ekkora balhé után tuti nem megyek haza.

- Szóval... Mivel összevesztél anyámmal ezért soha többet nem mész haza?

- Nem az hogy soha... Hanem inkább majd... Majd később.

- Akkor mit csináljunk addig? - kérdeztem izgatottan.

- Mit csináljunk? - kérdezett vissza - Mi ketten együtt, semmit. - nevetett fel.

- Ezt hogy érted ?

- Miért akarnál egy stréberrel lógni? - utalt vissza arra amit ma mondtam.

- Jaj az csak vicc volt! Nem kell komolyan venni. - legyintettem.

- Ahelyett hogy sértő "poénokkal" - mutatott idézőjeleket jeleket ujjaival - bombázol foglalkozhatnál mások érzéseivel is.

- Ahj... Minek foglalkozzak olyan személyek lelki világával akik nem jelentenek nekem semmit? - kérdeztem rá emelve tekintetem.

- Aucs... - kapott szívéhez - Ez fájt. Szóval nem jelentek semmit...

- Hát... Már más a véleményem.

- Ennek örülnöm kéne? - kérdezte nevetve.

- Nem tudom döntsd el - kacsintottam rá miközben el nevettem magam.

Igaz olyanok voltunk, mint két részeg hajléktalan, akik az utcán kaptak nevetőgörcsöt, de legalább jól éreztük magunkat. Lassan csillapodott nevetésünk.

- Meddig leszünk még itt? Fáradt vagyok... - panaszkodtam.

- Hát hamarosan csak haza mentek. Majd akkor haza megyek. - vont vállat.

- Öhm... Igazából... Anyámék nem számítottak a kirohanásodra ezért azt tervezték hogy ma már ott is alszunk...

- A p.csába!

- Ez most nekem fájt...

- Sajnálom! Nem amiatt csak....

- Igen? - kérdeztem.

- Jó őszinte leszek - nézett rám - nem vagyunk olyan jóban hogy egy szobában aludjak veled. Most nevettünk együtt egy kicsit de amúgy ennyi. Ettől még nem leszünk olyan féltesók akik tökre imádják a másikat.

Igaz alig ismerem pár órája rendesen szíven ütöttek szavai. Nem rosszból, de lehetne kedvesebb. Ha meg testvérek leszünk az az alap hogy szeret engem. Nem?

- Mindegy... Induljunk. - álltam fel majd indultam el haza.

A lány kicsit lesokkolt, de aztán követett.

Bora pov.:

Megbántottam volna Sunghoont? Azért csak nem... Mindegy Sunghoon után futva mentem, mert kicsit lemaradtam. Az utcánkba értem utol. A házunk ajtajánál megvárt, kinyitotta azt majd az orrom előtt becsapta. Szitkozódva kezdtem el levenni a kabátomat és a cipőmet miután bent voltam már. Felálltam és apa állt velem szembe.

- Szia apa ... - sütöttem le szemeimet.

- Bora... Azt hittem már felnőttél... - kezdett bele a leteremtésembe. - De úgy néz ki csalódnom kellett. Ahelyett hogy örülnél annak hogy lesz egy anyukád és egy testvéred... elviharzol,mint valami hisztis kisgyerek.

- De apa! Én örülök neki

- Ja persze! Örülsz neki! - emelte fel hangját. - mindegy ... Menj fel a szobádba. Ma már ne lássalak lent. - mondta majd elment.

Szememet ismét könnyek díszítették, de tartottam magam, nem sírtam. A lépcsőn lassan fele igyekeztem. Szobámba érve Sunghoon ismét az én ágyamon volt.

-Király mostmár a saját szobámba sem lehetek egyedül. - forgattam meg szemeimet.

- El kell hogy keserítselek. Úgy néz ki hogy egy ágyban kell aludnunk. - mosolyodott el.

Ne...ne ne ne ne.... én NEM fogok vele egy ágyban aludni. Kizárt. Körbe néztem a szobámba és megláttam a megmentőmet.

- Nem! Nem kell együtt aludnunk! - kiáltottam fel boldogan - Van a szekrényem tetején egy felfújhatós matrac!

- Nyilván van ilyen sz.rod is... - motyogta az orra alatt.

Jobban bele gondolva... Rájöttem hogy nem megyek sokra az én kis 165 centimmel. 

- Hát úgy látom nem éred el a dobozt. - nevetett fel.

- Wow nem mondod? - forgattam meg a szemeimet.

- Jajj, de kár! Most meghiúsult a tökéletes terved! - csóválta meg fejét miközben szomorú arcot vágott.

- Nem! Meeert! A szekrényem mellett van egy kicsi létrám! - vettem elő mosolyogva.

- Nyílván...

Levettem a dobozt, abból pedig kivettem a matracot. Elkezdtem felfújni a matracot egy... Bicikli pumpával. Hamar elfáradtam. Ezt látta Sunghoon ezért átvette. Míg ő a matraccal szenvedett én elmentem letusoltam fogat mostam felöltöztem és leápoltam az arcom. Mire vissza értem a szobába Sunghoon már a saját "ágyán" feküdt.

- Mehetsz - szóltam neki.

- Huh? - kérdezett vissza.

- Mármint mehetsz fürdeni.

- Áh oké. - mondta majd elindult.

Körülbelül 5 perc múlva vissza is jött és ismét befeküdt a matracába. Finom barack illat lengte be a szobámat ... vagyis inkább Sunghoont.

- Sunghoon? - szólítottam meg.

- Huh? - kérdezte félálomba.

- Te milyen tusfürdőt használtál?

- Nem tudom... Asszem' fehér volt... de a teteje kék volt - mondta kómásan.

- Nem akarlak elkeseríteni, de az az én barackos tusfürdőm.

- Mindegy... neked jó illatod van. -motyogta.

- Mi? Sunghoon? Alszol? - kérdezgettem, de választ nem kaptam.

Kiszálltam az ágyból ás leguggoltam a matrackája mellé. Békésen aludt. Be kell ismernem... A külsője kifogástalan... Egyszerűen csodálatos. Hibátlan bőre most is ragyogott. Haja kócos volt és az arcába lógott. Ajaki kicsit elnyíltak egymástól. Hallottam szuszogását s biztos vagyok abban hogy álmodott valamit mert édesen elmosolyodott.

" Istenem, de édes"

Úgy fordította fejét hogy a szemébe lógott egy tincs. ujjaim közé vettem rettentően puha haját.... Ő pont azt az alkalmat választotta hogy fel üljön. Telibe fejelt.

- Basszus! - kaptam az orromhoz.

- Huh? - kérdezte - Te mit keresel itt?

- Mármint a saját szobámba? - kérdeztem miközben fájó orromat fogtam.

- Nem... Hanem... Mindegy... - mondta majd fogta magát és vissza feküdt aludni.

Csak néztem, mint borjú az új kapura. Felkelt szerintem eltörte az orrom és csak úgy visszafekszik aludni. Beletörődtem és kimentem a fürdőbe hogy megnézzem nem tört-e el az orrom. Nem vérzik szóval valószínűleg nincs nagy baj. Vissza feküdtem hogy most már tényleg aludjak.