- Szia Apa ! - köszöntem vidáman.

- Szia Bora... -nyújtotta el a nevemet.

Mit ronthattam el... Csak akkor beszél ilyen hangsúllyal mikor, elrontok valamit... Elfelejtettem volna valamit ?... Ó! Ne! A közös vacsora!

-Úristen! Apa nagyon sajnálom, kiment a fejemből a vacsora!

- Örülök hogy végre eszedbe jutott. - hangja rideg volt, de mégis kicsit szomorú.

-Tényleg nagyon sajnálom...

- Haza jössz és elbeszélgetünk... Azért jó lenne  ha egy fél órán belül itthon lennél. - azzal lerakta a telefont.

A boldogság helyét a bűntudat és a szomorúság vette át. Apukámmal mindig is különleges kapcsolatom volt. Igazi apa lánya  varázs. Egy ilyen kis vita is a padlóra tud küldeni. Észre sem vettem hogy egy meleg könnycsepp végigszántja arcomat.

- Miért sírsz kis egér ? - kérdezte egy gúnyos, ismerős hang.

- Semmi közöd hozzá Köcsög - válaszoltam hátrafordulva SungHoonhoz, aki csak elmosolyodott az új becenevén. - Mondj valamit mert ezzel a mosolyoddal úgy nézel ki mint valami idióta. - forgattam meg a szemeimet.

- Aranyos amikor keménykedsz -mondta egy  önelégült mosollyal.

- Hagyj békén - mentem el mellette hogy vissza menjek Harutohoz.

Asztalok között cikázva visszaérve a sajátunkhoz leültem és bűnbánó tekintettel néztem Haruto szemébe.

- Sajnálom Haruto, de haza kell mennem. - sütöttem le szemeimet.

- Ohh jól van nyugodtan - mosolyodott el - de ugye nem emiatt vagy szomorú? Ugye tudod hogy nem bántottál meg vagy ilyesmi?

- Nem ... Mármint nem csak ez a baj.

- Akkor mi a gond ? Nekem nyugodtan elmondhatod. -fogta meg a kezemet.

- Csak összevesztem  apukámmal...

- Sajnálom - szorította meg egy kicsit a kacsóm. - Szeretnéd hogy haza vigyelek? 

- Nem, de azért köszönöm hogy felajánlottad.

- Biztos hogy ne? Kezd sötétedni és nincs semmi dolgom. 

- Haruto! - futott hozzá egy alacsony kötényes lány. - Joshua megcsúszott és kiment a bokája kérlek segíts te vagy itt a rangidős! 

Kétségbeesetten pillantott rám Haruto, de én csak egy lágy mosolyt küldtem felé majd eltátogtam hogy " Menj csak ", meghajolt és intett egyet köszönésképp. Összepakoltam a cuccaimat és elindultam haza.

Szomorúan ballagtam otthonom felé a sötét utcákon. Egyrészt azért voltam szomorú, mert apának csalódást okoztam másrészt pedig ott kellett hagynom Harutot. Egy kezet éreztem meg a vállamon. Ijedtemben akkora pofont adtam a mögöttem levő fiúnak hogy még az én kezem is belesajdult.

-Mi a -- ?!

-SungHoon ? -kérdeztem csodálkozva.

- Igen, de ez mi volt?! - kiabált miközben fájó arcát fogdozta.

- Pár évig karatéztam - segítettem fel.

- Kösz... - "hálálkodott" - de miért kellett megütni ? -biggyesztette le ajkait.

- Vajon miért ütöttelek meg? - elmélkedtem - Ohh megvan ! Mondjuk azért, mert a sötét utcákon egyszer csak megmarkoltad a vállam ezzel a frászt hoztad rám. -mosolyodtam el angyalian.

-Hogyhogy errefelé jöttél ? - kérdezte.

- Hát mondjuk,mert a közelben lakom? - értetlenkedtem.

-Hát honnan tudhattam volna hogy te errefelé laksz? - idegeskedett.

- Nem tudom, ha mondjuk másokkal is beszélgetnél nem csak az egy éjszakás csajokkal, akkor lehet hogy nem csak engem, hanem az egész osztályt is jobban megismernéd.

- Ah a múltkori egy éjszakás kaland pedig nagyon jó volt ! - mosolyodott el.

- Jézusom - fogtam meg a homlokom - Látom megfogtad a lényeget. - forgattam meg a szemeimet. 

- Innen hova tovább ? Merre mész ? - kérdezgetett tovább.

- Itt az utca végén van egy 2 emeletes ház. Oda megyek. - mondtam szigorúan előre nézve.

- A 32B ?

- Igen - mondtam furcsán nézve a fiút.

- Az, király és is odamegyek ! - nevette el magát.

- Tessék ?! - lefagytam. Mi az hogy ez a paraszt az én címemre jön.  - Biztos? Mármint tuti hogy jó címet kaptál.

- Az anyám küldte. Szóval valószínűleg jó.  - rántott vállat.

- Mi az anyukád neve?

- Kim Chaewon. - bumm. Összetört bennem minden.

Megálltam majd úgy raktam össze a kirakóst.

- Bora! Halihó!  - integetett a fejem előtt. - Föld hívja Bora-t.

- Bora pont leszarja hogy hívja a Föld. - kerültem ki majd elindultam az otthonom felé.

- Ohh Bora most megint hisztis - vágott szomorú arcot.

Nem válaszoltam. Nem reagáltam. Kizártam és nyugodt maradtam. Az ajtónk elé lépve gyomrom görcsbe rándult s most először léptem be idegesen a házamba.

- Végre hogy megjötettek! - mosolygott Chaewon.

- Hello! - köszöntem miközben végig a földet bámultam.

- Gyertek csináltunk vacsit! - invitált be a konyhába.

Leültem az apukám melletti székre és vártam hogy a többiek is helyet foglaljanak.

- Örülök hogy mindketten ide találtatok - mondta apa egy halvány mosoly kíséretében. - Ha ma eljöttetek volna a vacsorára akkor ott mondtuk volna el a nagy hírt. - fogta meg Chaewon kezét. - Arra gondoltunk hogy össze költözhetnénk.

- De... Ha mindketten ide költöztök - kezdtem bele - Hol aludna Sunghoon? Nincs még egy plusz szobánk.

- Hát veled lenne egy szobában egy ideig. - mondta lazán apa. Nevetésben törtem ki. De olyan szinten hogy a könnyem is kicsordult. A többiek csak furcsán néztek rám.

- Jó vicc volt Apa! De tényleg! - fejeztem be a nevetést. - Nem vicceltél igaz? - kérdeztem lehangoltan.

- Hát nem. - felelt komoran.

- Egy ideig egy szobában lennétek aztán átalakítanánk a te szobád mellett lévő raktár szobát és Bumm külön szoba! - aktívkodott Chaewon.

- Szóval ez már biztos? - kérdeztem.

- Igen. Egészen biztos - fogták meg ismét egymás kezét.

- Király! Végülis semmi beleszólásom nem volt! Egyszer csak... Chh... Itt lakik majd az apám barátnője és a  .... Hülye fia - akadtam ki. - De semmi baj!

- Bora tűnj a szobádba! Ma már így is sok van a rovásodon. - emelte fel a hangját Apa.

- Jó! Szívesen felmegyek!  - csesztem le a pálcikámat az asztalra.

Feltrappolva a lépcsőn szobám felé vettem az irányt, ahol gondosan be csapva az ajtót az ágyra vetettem magam. Visszaléptem és bezártam majd párnámba fúrtam a fejem és ott sírtam ki a lelkem.

Ha jobban belegondolok mióta Chaewonnal jár azóta eltávolodtunk egymástól. Észre sem vettem. Pedig olyan szinten eltávolodtunk hogy már nem is érdekli a véleményem. Bele sem avatott egy ilyen nagy dologba. Mi lett velünk?

A sötét szobában felvillant telefonom. Egy üzenet érkezett Harutotól.

Kopogtak az ajtómon.

- Ki az? - kiabáltam ki.

- Apa... Apa vagyok - mondta lehangoltan.

- Akkor nem vagyok itt. - húztam fejemre a takarót.

Pár csendes perc elteltével kinyílt az ajtóm és Chaewon lépett be rajta.

- Szia Bora! Tudunk beszélni? - kérdezte.

- Hát ha fontos...

- Akkor a lényegre térek. - kezdett el mosolyogni - Apukád nagyon sok jó dolgot mesélt rólad! .... De nem hittem hogy ez mind csak hazugság.

- Tessék? Ezt hogy érted? - kérdeztem értetlenül.

- Hogy magyarázzam el úgy hogy megértsd? - elmélkedett hangosan. - Önző vagy. Édesapád sokáig egyedül volt és egy csomó nehézségen  kellett keresztül mennie egyedül és egy kicsit sem hagyod hogy boldog legyen mert nem szimpatikus elsőre a fiam.

- Na itt álljunk meg! - álltam fel - Te semmit sem tudsz arról hogy milyen nehézségeken kellett keresztül mennie! Sosem volt egyedül mert én mindig ott voltam neki ellentétben veled. - akadtam ki

Telefonomat fel kapva indultam le a bejárati ajtóhoz.

- Most hova mész Bora? - kérdezte Chaewon.

- El. - kiabáltam vissza.