Jessica

Azt álmodtam lebegek. Az űrben vagy a nagy semmiben, azt már nem tudom. Különös volt. A minden és a semmi közepén lebegni. Éreztem, hogy boldog vagyok. Megrohamoztak a pozitív érzések. Hirtelen a földre csapódtam, erőtlenül néztem fel. A hátamon feküdtem, nagy fájdalmat éreztem a szívem tájékán. Felnéztem és egy angyalt láttam. Fehér volt mindene és valamit mondott majd megérintette a szívemet utána pedig a homlokomat.

Hirtelen csontig hatoló fájdalom járta át a testemet. Susogást és csipogást hallottam. A kép kezdett kivilágosodni és akkor kinyitottam a szememet. Először azt sem tudtam merre vagyok csak amikor egy gépi hang megszólalt:

-Mr. Stark, Cyrus kisasszony felébredt.

Mikor meghallottam a hangot akkor tudatosultak bennem az átélt élmények. Felfogtam, hogy mi is történt velem, ekkor elhatalmasodott rajtam a bánat és a sírhatnék. Mire Tony beért a kórterembe addigra a párnámat eláztatták a bánat könnyei.

Fájt a meglőtt karom, fájt a szívem. Abban a pillanatban azt kívántam bárcsak én haltam volna meg Moyra helyett. Vagy ha már távoznia kellett az élők sorából akkor mentem volna én is. Világ életünkben csak ketten voltunk egymásnak. Él bennem egy tévképzet, hogy most már egyedül van és elveszett nélkülem.

A zseni nem próbált vígasztalni csak megvárta míg kitombolom magam. Most erre volt szükségem, így legalább a feszültség egy részétől megszabadultam, bár a veszteség örök.

-Jessica, én tudom milyen elveszteni valakit, megölelhetlek ?

-Hagyj békén Anthony! Még most is rólad szól minden. De nem te vesztetted el az egyetlen élő embert ami még a világon van neked. Jobban szerettem Moyrát mint a saját életemet.

-Igazad van, nem tudom milyen az. Csak a szüleim haltak meg, egy agymosott vadállat ölte meg őket. De meg kell tudnod valamit, ez pedig nem egy könnyen emészthető hír.

-Kivele, ez a nap már nem lehet úgysem rosszabb.

-Moyra a te lányod volt. Amíg te kómában voltál addig átnéztük a Cyrus család és a Hydra aktáit is. A saját szüleid rajtad kisérleteztek mert mikor te a világra jöttél akkor édesanyád szerveit ki kellett venni túlzott vérzés miatt. A memóriádat pedig a Hydrások törölték és belepiszkáltak. Nem akarták, hogy kötődj a gyermekhez.

-Takarodj innen mielőtt megöllek Anthony Stark! Hogy jössz te ahhoz, hogy Moyra emlékét bepiszkold ?

-De így igaz, bármennyire is fáj. Itt hagyom neked az anyagot, ha erősnek érzed magad akkor nézd át.

Tony az ágyamra tette a vaskos köteget és úgy szaladt ki a kórteremből mint aki attól fél, hogy lángcsóvát lövök utána. Őszintén szólva megfordult ez a fejemben, de fáradtság gyötört még mindig, ilyenkor az erőm sem úgy működött ahogy elvárható lenne.

Tony

A nap további részében nem mentem be Jessicához és a többieket sem engedtem a közelébe. Így is épp elég nagy sokk érte, hát még ha átnézi az anyagot amit az ágyára tettem. Bízom benne, hogy mint lelkileg mint fizikailag is felépül. Az átélt traumák még egy edzettebb léleknek is sokak voltak.

Közölhettem volna vele Moyra kilétét tapintatosabban is, a közlés módja viszont mit sem változtatott volna a dolgok állásán.

Hiába mert nem vagyok gyakorlott az ilyen esetekben. Világ életemben az a fajta ember voltam aki a mondanivalóját nem kozmetikázza, hanem úgy tárja a közönség elé ahogy érkezik. Sokakat megbántottam ezzel mert azt hitték, hogy bunkó vagyok.

Amikor behoztuk a Toronyba a lányt csak remélni tudtam, hogy élve visszakapjuk. A szívem összefacsarodott mikor megláttam Moyra testén hasalni. Az élet már kezdett elszállni belőle. Teste kihűlt volt. Sosem hittem abban a jelenségben, hogy valaki a bánatba is belehalhat. Ez a nézetem természetesen megváltozott mikor megláttam Jessicát Moyrával.

Sokat tűnődtem a két lányon. Gondolataim fő vonalát az előzményeik foglalták le jórészt. Kíváncsi voltam milyen lehetett volna az életük ha nem egy genetikai kísérletek lennének hanem normál anya-lánya páros. Az agyam pörgése azonban ezen a vonalon megállt. Egyetlen női rokonom édesanyám volt, ha csak a bentlakó bébiszittert nem vesszük bele ebbe a körbe. Sosem volt előttem normális családi minta így csak spekulálni tudok.

Nekem az egész Cyrus program egy hatalmas nagy zsákutca. Miért pont a saját lányukat kellett beáldozni a kísérletnek ? Volt a házaspárnak egyáltalán lelke ? Kétlem.

Jessica

Az egész napom ráment a Tony által adott papírok átnézésére. Sok helyen ledöbbentem, hogy nem is úgy volt ahogy én emlékszem. Ezek szerint ez az ember legalább nem hazudott nekem mikor a szüleimről mesélt. Amikor a Moyra program részhez értem azt hittem a szívem darabokra fog törni.

Lombik programmal fogant a lány, az apa kiléte ismeretlen. A papíron ott volt feketén-fehéren, hogy a „béranya" én voltam. Az jutott eszembe, hogy talán ezért is volt a szokásosnál és erősebb kötődés a testvéremnek mondott lány iránt. Ha az eszem nem is, de a szívem tudta mi a dolga.

-Vajon hol lehet most Tony ?

-Üdvözlöm Miss Cyrus! Jarvis vagyok, mesterséges intelligencia. Mindenben szolgálatára állok. Mr. Stark a társalgóban van, kívánja, hogy szóljak neki ?

Meglepetés volt ez a hang. Már máskor is hallottam de nem gondoltam volna, hogy egy arctalan mindenes lenne.

-Jarvis, kérlek vezess ! Meg akarom keresni Tonyt.

Mivel már nem voltam rákötve egy gépre sem felkeltem, egy takarót terítettem a vállamra, hogy némiképp takarja a testem mert még mindig a „kórházi" pillangóruha volt rajtam. Így, ebben a szellem jelmezben botorkáltam a folyosókon amikor ismerős terepre tévedtem: a nappaliban ért véget az utam.

A lakásnyi méretű helységben csak Tony tartózkodott, valami filmet nézett.

-Úgy gondoltad nem kapok arról értesítést, hogy megszöktél a kórteremből ?

Fordult felém és hirtelen mintha villám csapott volna belém: egyből férfiként és nem ellenségként kezdtem rá tekinteni. Nem tudom mi történt, egyszerűen csak azt éreztem, hogy szerelmes lettem.

Csak remélni tudtam, hogy a belém nyomott gyógyszerek és az átélt sokkhatás eredménye ez a furcsa tünet. Nem akarok semmit, teljesen más világ vagyunk.

-Hahó! Föld hívja Jessicát!

Az álmodozásom alatt közel sétált hozzám Tony, alig volt egy méter köztünk. Ott csettintgetett az orrom előtt.

-Én én én... Én csak bocsánatot akartam kérni tőled. Nem igazságos, hogy mindenért téged hibáztattalak Tony. Sajnálom.

-Semmi gond *legyintés* meg van bocsájtva. Most pedig menjünk vissza a kórházi részlegre, egy utolsó vizsgálat utána felöltözhetsz rendes ruhába. Aztán beülünk a tárgyalóba megbeszélni a további sorsodat.

Életemben először átadtam magam a félelemnek. Féltem, hogy hogyan fog alakulni a jövőm. Minden porcikám csak arra vágyott, hogy Tony közelébe legyek.