Jimin próbálta kiverni Jungkookot a fejéből, de ez nem volt olyan egyszerű. Úgy érezte, mintha megidézte volna a démon őt. Habár azt mondta, hogy Hosoeknek megy segíteni, inkább elvonult egy kicsit, hogy rendezni tudja gondolatait. A nyugalom szobájában, elvileg minden angyal megtalálja a békét, de ő ebben is kivétel volt. A hófehér szobába, rengeteg párna és lepedő várta a pihenni vágyó lelkeket. Áradt ebből a szobából a jóság, ami Jimin gondolatairól ez nem volt elmondható. Üvöltve nyomta az egyik párnába a fejét. Miért nem tud ő is átlagos lenni. Hirtelen, mintha a levegő megváltozott volna. Melegebb lett, és valami édes, csábító illat lengte körül. Felült, hogy körbe nézzen, mi okozhatja, ezt a bizsergető érzést benne. Ebben a pillanatban, gondolatai főszereplője lépett a nyugalom szobájába, és olyan tekintettel nézte őt végig, hogy Jimin telt ajkai közül kiszaladt, egy sóvágó sóhaj.

Jungkook könnyen megtalálta Jimint, olyan volt, mintha egy belső iránytűje lett volna, ami mutatta neki az utat, a szépséges angyalhoz. Ahogy belépett, és meglátta vágyainak tárgyát párnák között, azt kívánta bárcsak ember lehetne, hogy ájulásig kefélhesse. Jimin, pedig még jobban felkorbácsolta vágyait, amikor ajkait megérintve sóhajtott egy kéjeset. 

- Ennyire hiányoztam? - kérdezte mosolyogva, majd megközelítette az ő angyalkáját. - Nem úgy volt, hogy segíteni mész? Hazudni bűn, arról a vágyról nem is beszélve, amit most látok a  szemedbe. - kuncogta. Jimin teljesen zavarba jött. Jungkooknak tökéletesen igaza volt. Bűnös volt, ami lehetetlen hiszen ő angyal. Nem értette magát, képtelen volt megakadályozni, hogy a démon, kedve szerint játszon vele. Jungkook egyre közelebb, és közelebb jött hozzá, míg ismét szikrázni kezdtek, de ez sem állította meg. Megszüntette köztük a maradék távolságot is. Színtelenné váltak, majd mikor Jungkook, úgy tett, mintha az ajkához érne, hirtelen egyesültek. Jimin érezte Jungkook minden érzését,  minden gondolatát, és látta minden cselekedetét az elmúlt 124 évben. Csodálatos érzések járták át. Létezése tökéletessé vált, majd amilyen hirtelen jött, úgy minden csoda el is múlt. Egy hatalmas rántást érzett, és ismét kettéváltak. Egy ismeretlen alak állt előttük, és mindkettejük vállát erősen fogta. Nem tűnt mérgesnek, inkább egy túljátszott boldogság látszott rajta.

- Manapság minden fiatal ilyen engedetlen? - kérdezte kacagva, majd minden átmenet nélkül abbahagyta a nevetést, és elkomolyodott. Szemeiben megvillant a harag. - Úgy látom, nagyon egymáshoz akartok érni. Hát tőlem, de ne sírjon a szájatok, hogy ha még sem tetszik annyira. - mondta, majd kezét fejükre rakta, és összeütötte homlokukat.

- AÚ! - kiáltottak szinte egyszerre, majd elkerekedett szemmel néztek a másikra. 

- Fáj, mi? - kacagott ismét az ismeretlen. Jungkook végig mérte az idegent, és akkor észlelte, hogy ő mennyire más. Nem volt semmilyen fénye, olyan volt, mint egy átlagos ember. Azt leszámítva, hogy két hatalmas fehér szárny volt a hátán. - Rafael. - mondta kezet nyújtva neki. Jungkook bizonytalanul oda csúsztatta a kezét, majd kikerekedett szemekkel nézte, ahogy a férfi gond nélkül, megfogja a kezét, és kicsit megszorítva megrázza. - Jó, mi? Használd ki, ameddig tart! - kacsintott rá, majd már is Jimin felé fordult, aki még mindig a homlokát dörzsölte. - Te biztos Jimin vagy! - mondta felélénkülve, majd elkapta a kicsi kezet, és megszorongatva megrázta. Jungkook, amint a másik elengedte, oda lépett, és finoman megsimogatta Jimin karját, aki erre felsóhajtott.

- Nem értem, hogy? - kérdezte az angyal ledöbbenve.

- Nem sokat tudtok az arkangyalokról, igaz? - emelte meg a szemöldökét Rafael. Mindketten rázták a fejüket. - Nos, nagy hiba, tekintve, hogy ti ketten is, majdnem azok vagytok. - Lengedte meg a szárnyaikat. - Ez az egyik oka, hogy itt vagyok. Egy kicsit tanítanom kell titeket, hogy a későbbiekben, ne történjen olyasmi, mint az előbb. - villant Jungkookra a szeme, aki csak egy kihívó mosollyal viszonozta. - Gyertek velem, mutatnom kell valamit. - csendben követték a hosszú folyosókon. Jimin gondolatai még mindig a pihenőben voltak. Tudni akarta, mi történt, amikor Jungkook olyan közel volt, és, hogyan tudta Rafael szétszedni őket? Egyáltalán, hogy tudta megérinteni őket? Finoman homlokához ért. Jungkook a hideg, kék fénye nélkül, sokkal kevésbé volt démoni. Tetszettek neki a csokoládébarna tincsek, melyek olyan bársonyosnak tűntek, a bőréről, már nem is beszélve. Szeme hirtelen az ajkaira tévedt, olyan kis formás szája volt, biztos nagyon jó lenne hozzáérni. Vajon most már mindig a másikhoz érhetnek? Óvatosan közelebb sétált Jungkookhoz, és "véletlenül" megsimogatta a kézfejét. Ettől a finom érintéstől is libabőrős lett az egész teste. Arcán, két apró, piros folt jelent meg, és nagyon kellett koncentrálnia, hogy az érzelemmentes kifejezése megmaradjon. Mikor távolodni próbált a démontól, az hirtelen elkapta az aprócska kezét, és a meleg tenyere fogságába ejtette. Jimint átjárta rengeteg ismeretlen, de határozottan jó érzés.

- Bármikor, és bárhol hozzám érhetsz, amikor csak vágysz rá. - suttogta a démon, közel hajolva a fehér szárnyúhoz. Tetszett neki Jimin óvatos kezdeményezése. Most, hogy társa, nem pompázott sárga fényben, kevésbé tűnt ártatlannak. Habár mindig sokkal szebb volt, mint bármi, amit eltudott képzelni, de az angyali fény nélkül, sokkal elérhetőbbnek tűnt. Szőke rakoncátlan tincsei, amik játékra invitálták Jungkook ujjait. Porcelán fehér bőre, amit most két piros folt tett, még csókolni valóbbá, és azok a rózsaszín, telt ajkak, amik csak úgy hívogatták, hogy végre kóstolja meg őket. Egyszerűen tökéletes volt. Rafael hirtelen megállt, amikor egy díszes márványfalhoz értek. Körbe pillantott, majd szárnyával finoman megérintette a kőlapot, amely kettéválva tárta fel magát. - Íme az arkangyalok csarnoka! - lépett be körbe mutatva. A csarnok téglalap alakú és nagyon magas volt, akár egy torony. Falait rengeteg kép díszítette. Jimin, hogy egy kicsit lenyugtassa érzéseit, úgy döntött a képek nézegetésével foglalja el magát. - Azok ott az arkangyalok történetét mesélik el. Szerintem is kezdjük azzal.

- Ismerjük a történetet. - mondta szemöldök ráncolva Kook.

- Nem az igazit, sajnos. - döntötte oldalra a fejét Rafael. - Tudjátok egy kicsit leszelídítettük a jövő generációjának, mert ők már teljesen mások voltak, mint mi. Azt biztos tudjátok, hogy mi voltunk az első teremtmények. - nézett körbe, mire mindketten bólogattak. - Nos, pont ezért nem voltunk olyan tökéletesek, mint amilyennek az angyalokat az ember elképzeli. Nem voltunk teljesen tiszták. Nekünk is voltak jócskán bűneink. Nem olyan sok, mint az embereknek, de képesek voltunk vétkezni. És nem csak a sorsunkat követtük, mert voltak vágyaink, emiatt sokszor harcoltunk egymással. - lépett az első festményhez, melyen fegyverekkel a kezükben szerepelt az első öt angyal. - Lucifer, Mihály, Gabriel, Uriel és én. Mi voltunk a prototípus. Segítettünk az emberek megalkotásában. Akik már szinte hibátlanok voltak, de mások mint mi. Nem volt kijelölt sorsuk, csak azért léteztek, mert az jó volt. - magyarázta. - Irigyeltük őket, mind. Lucifer nem volt rosszabb, mint mi. Csak neki előbb támadt az az ötlete, hogy kavarjuk meg kicsit az álló vizet. Meg is tette. Lement a földre és szilárd alakot öltött. Mind tudtuk mire készül még se állítottuk meg. Apánk nagyon dühös volt. Száműzette velünk testvérünket, aki saját erejéből hozta létre a poklot, hogy ne csak ő szenvedjen, hanem mindenki, aki a bűn útjára lép. Új angyalok születtek, akik már tökéletesek voltak. Nem ismertek bűnt, csak az emberi lelket szolgálták, és a sorsuk beteljesítése volt a céljuk. Ám Lucifer egyedül is, akkora lélek hordát halmozott fel a pokolba, hogy társakra volt szüksége az egyensúly érdekében. Így az angyalok fele a pokolhoz csatlakozott, míg a többiek itt maradtak. - Jungkook figyelmesen hallgatta a történetet, és követte a festményeken. Szeme megakadt azon a képen, amikor Lucifert száműzik. Ezt a képet már látta, de azon a képen, egy mérges Mihály angyal volt, ezen viszont egy szomorú és bűnbánó. 

- Miért nem tudhatják a többiek az igazat? - kérdezte szemöldök ráncolva.

- Félünk, hogy akkor ők is megpróbálnak bűnbe esni, ami számukra végzetes lenne. A pokol tüze belülről égetné fel őket. - mondta szomorúan Rafael. Jiminnek egyből eszébe jutott Hosoek. - A második generációs angyalok szinte mind, így végezték. Egy maradt csak meg. Őt jól ismeritek, ő Yoongi. - mosolyodott el. - Ő volt a legfiatalabb köztük. Talán nem is tudja a teljes igazságot rólunk. Szinte rögtön, ahogy a harmadik generáció megszületett, a sorsunk megváltozott. Mivel mi képesek vagyunk szilárd alakot ölteni, az emberek közé kellett mennünk, és ott kellett tennünk a jót, és segíteni őket. Megvédeni őket egymástól. A mai napig csak Mihály és Uriel tért vissza. Mihály azért, hogy kiképezze, az új vezetőket, Namjoont és Jint. Uriel pedig, mert beteljesítette a sorsát. - fejezte be.

- Tehát, ha jól értem. Ti nem vagytok teljesen jók, de rosszak sem. - összegezte Jimin.

- Igen valami ilyesmi. - mosolyodott el.

- És képesek vagytok megszilárdulni, és a Földön élni? - kérdezte Jungkook.

- Igen. Sejtettük, hogy ti inkább olyanok vagytok, mint mi. Yoongi meg is erősített minket benne. - vakarta meg tarkóját, majd helyet foglalt az egyik bársonyszékben. - Jimin először is hozzád fordulok. Nem tapasztaltad magadon, hogy vétkeznél? - kérdezte gyermeki kíváncsisággal.

- De tapasztalta. Okoztam neki pár álmatlan éjszakát. - vigyorodott el perverzen Jungkook. Az egyesülés hatására, már mindent tudott a másikról. Most már tisztába volt, mennyire nem karót nyelt. Jimin szép szemei a meglepetéstől elkerekedtek.

- Ó igen! Az egyesülés. - kuncogott Rafael. - Hát nem fantasztikus dolog? Habár nektek még nagyon messze van, de legalább megtanultátok, miért nem mehettek egymáshoz közel. - komorodott el kicsit. - Szerencse, hogy megéreztelek titeket. Fogalmam sincs, mi lett volna, ha nem érek oda időben. - sóhajtott egyet. - Szóval, mivel ennyire vágyakoztok egymásra, kénytelen vagyok nektek megtanítani, hogy tudjátok megszilárdítani magatokat. Tudnotok kell, hogy ez egy ideiglenes állapot, a túlvilágon. A Földön viszont állandó, de ez mindegy is. - Jiminnek hirtelen bevillant egy emlék, ami nem a sajátja volt. Ijedten kapta Jungkookra a szemét, akinek a tekintete mérgesen megvillant. - Szóval először ezt tanuljuk meg. Utána Jimin. Neked megtanítom, hogyan tudod fegyelmezni a bűnös oldaladat. Jungkook, neked, pedig a szabad akarat vágyát tanítom meg legyőzni. - mutatott az említettekre. 

- Nektek, amikor a Földön vagytok, van szabad akaratotok, nem? - kérdezte karba tett kézzel Jungkook.

- Nagyobb mozgásterünk van, én úgy mondanám. - nézett a fiatalabb szemébe Rafael. - Mivel, most még egy darabig szilárdak lesztek, kicsit magatokra hagylak, hogy kihasználjátok. Ha majd újból lélekké alakultok, keressetek meg. Addig megteszem a tisztelet köröket. - állt fel kifelé sétálva. Jimin érezte, hogy a mellkasát, belülről valami hevesen kezdi verni, és a hasába, valami elkezd liftezni a gondolatra, hogy Jungkookkal kettesbe maradnak. Ahogy a nagy márvány ajtó becsukódott, Jungkook erős karját vékony dereka köré fonta, és szorosan magához ölelte. Jimin nem akart engedni neki, mert haragudott a másikra, de annyira vonzotta a másik, mint egy mágnes. Így ellazítva magát, hátát az izmos mellkasnak döntötte. Egész teste zsibbadt a másik közelségétől. Egy halk, megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkait, ami már sokadik volt Kook közelében. A démonnak betelt a pohár. Imádta Jimint érinteni és többet akart. Derekánál fogva megfordította a szőke szépséget, és mélyen a szemébe nézett. Úgy csillogtak azok a sötét, szinte fekete szemek, hogy Jungkook félt, ismét kezd a másik fénnyé változni. Így nem habozott, ajkait a másik telt, rózsaszín párnáira nyomta. Ahogy összeértek lefagyott. Az érzés, annyira tökéletes, és kielégítő volt. Majd lassan elkezdte mozgatni, ahogy az emberektől látta. Olyan érzés volt, mintha megízlelné az ételt, mielőtt megeszi. Ez is volt a terve. Jimin elolvadt Jungkook karjaiban, aki épp a bűnös vágyainak egy részét teljesítette be. Mellkasában izgatott boldogság áradt szét. Irigyelte az embereket, hogy ez nekik bármikor kijár, amikor csak szeretnék. Erre a gondolatra, mintha egy forró vaskardot szúrtak volna a mellkasába. Ellökte Kookot, és üvöltve rogyott a földre. Mellkasához kapott, majd ijedten a démonra nézett, aki értetlenül bámulta őt. Ajkai felvoltak duzzadva a csóktól. Szemeiben, pedig égett a vágy. Amilyen hirtelen jött, olyan hamar elmúlt a fájdalom. Jimin szétnyitotta fehér ingjét és látta, hogy mellkasán egy foltban, már ismét csak sárgafény, és az egyre jobban terjed.

- Ne! - kiáltott szomorúan Jungkook. - Hiszen még csak most kezdtük. - hunyta le a szemét saját ajkához érve. El se hitte, hogy azok az előbb még Jimint érintették. Mire kinyitotta a szemét a másik már teljesen visszaváltozott sárgafényűvé. Csak a szemei voltak, még mély sötétek. Ezek a szemek, tetőtől talpig végig mérték őt, és végül ölén állapodtak meg. - Tetszik, amit látsz édesem? - kérdezte kihívóan tőle.

- Merev vagy. - mondta a másik hitetlenkedve. Jungkook lenézett magára, és tényleg. Úgy állt a farka, mint bármelyik kanos embernek, akit eddig bűnre csábított. 

- Hát, legalább elmondhatom, hogy engem egy angyal csábított bűnre. - kacagott. Jimin arca egy pillanatra pirossá vált, majd ismét sárgán fénylett tovább. Lassan szemei is átvették szokásos színüket. - Mond csak, mikor akartad elmondani nekem, hogy megakarsz szökni a Földre? - kérdezte, mikor kis csend állt be közéjük. Jungkook sóhajtva ült le abba a székbe, amibe nemrég még Rafael foglalt helyet.

- Kicsit szorosabbra akartam fűzni a kapcsolatunkat. - döntötte fáradtan hátra a fejét. Jimin látta, hogy kezd a mellkasa kéken fényleni, ám rajta semmi fájdalom nem látszott. - Reméltem, hogy te is velem jössz. Mivel összevagyunk kötve, nem tudom, veled mi lenne itt. Lehet te is megszilárdulnál. Vagy elégnél. - magyarázta a másik arcát fürkészve.