- Hol a jó büdös francba' vannak azok a kölykök? - hasított a levegőbe egy mély,rekedtes férfihang.
  - Nyugodj le,Carl. Megkapod őket,csak idők kérdése - válaszolt csillapítón egy nő, talán a szökés előtti asszony lehetett az.
  - Idefigyelj ,Mary ! Nekem nincs időm sem rád,sem a szarságaidra. Holnapra nálam kell legyen  a fekete,szóval amennyiben ez nem lesz így,számíts a legrosszabbra !
  - Carlos! Te is tudod,hogy az anyagi helyzetünk nem a legjobb,itt pedig nincs oltás nélkül eladás! Ma a retrivereket oltottuk,holnap jönnek a pitbullok . Kérlek,értsd meg,hogy nem minden úgy van,ahogy...
  - NEM ÉRDEKEL,MARY ! Az a kibaszott kölyök holnap nálam lesz,leszarom hogy,de megoldod !
        Sharon ledermedve ült mellettem,miközben hallgatta a párbeszédet. Én is hasonlóképpen éreztem,mint ő. A félelem szikrája hasított át rajtam,miközben dühös is voltam egyszerre. A lány megragadta a pórázomat ,és lassan a hangok irányába kezdett vezetni. Akármennyire tiltakoztam a nyilvánvalóan borzalmas ötlet ellen,mégiscsak az ember akarata nyert.
  Behúzódtunk egy bokor mögé,ahonnan pont rá lehetett látni a veszekedő párosra. A férfi fekete bőrcipőt viselt szintén fekete farmernadrággal,fölül pedig bőrkabátot,alatta egy kockás inggel. Haja a halántékánál egészen szürke volt, arccsontja megfeszült. Halkan folytatta :
  - Idefigyelj ! Sok pénzt ajánlok azért a vakarcsért, de ha nem kapom meg, felégetem ezt a helyet- morogta veszedelmesen. Halkan nyüszíteni és hátrálni kezdtem,mire Sharon magához húzott.
  - Carlos... Nincs pénzünk az oltásra - mondta Mary. - Az orvos pedig nem fogja ingyen adni.
  - Akkor majd a kutya árából beadatjátok - enyhült meg a férfi hangja.
  - Köszönjük! Akár most is kiválaszthatod a kölyköt,holnap pedig elviszed. Megfelel?
 

         Erre már nem mondott semmit a morcos férfi,csak követte a nőt,aki a kutyakennelek felé igyekezett. Sharon kifújta a levegőt,majd hátradőlt. Én kihasználva a remek lehetőséget, az előbb még hevesen vitázó emberek után indultam. A pórázomat húztam magam után, a lány pedig túl későn vette észre,hogy meglógtam.
  - Hé,állj meg - kiáltott utánam, mire a páros hátrafordult.
  - Sharon? - kérdezte fejhangon Mary . - Hallgatóztál? - mérgesedett be .
  - Én... Öööm...- dadogott a lány. - Sajnálom, asszonyom .
  - Sajnálhatod,mert...
  - Mary - fogta meg gyengéden a nő csuklóját Carlos. - Hagyd,valószínűleg csak véletlen tévedtek erre. Ugye ? - nézett élesen Sharonra.
  - Igen,pontosan így volt.

  - Erre még később visszatérünk,Sharon - mondta szigorúan a nő. A lány csak bólintott,majd felvette a pórázomat. - A kölyköt meg engedd el,nem kell az a póráz.
  - De elszökik...
  - Azt mondtam,hogy elengeded ! Nem tud elmenni - ordította Mary.
 Sharon kelletlenül eloldozott,majd sarkon fordult és lendületesen megindult. Utána mentem volna ,azonban rámkiáltottak :

  - Állj ! - Megtorpantam,majd hátranéztem. - Gyere hozzám ! -hívott a nő. Ezt a vezényszót már Sharontól ismertem valamennyire, ezért bátortalanul megindultam a két ember felé. Érezni lehetett,hogy ennek az egész helynek a nő a falkavezére. Mindenki hallgatott rá.
  - Mary,mehetnénk tovább? - kérdezte agresszíven a férfi.
  - Máris,Carl - mondta,majd felkapott. - Ő is jön.
A férfi rosszalló pillantást vetett rám,de végül nem szólt semmit. Utunk egy alacsony,ám annál hosszabb épületbe vezetett. Ahogy beléptünk,rengeteg ketrecet pillantottam meg,amelyek tele voltak kutyákkal. Őrjítő csaholás hangzott mindenfelől,zengett az épület.
  -Nos,baloldalt hátul vannak a pitek- próbálta túlkiabálni a nő a kutyákat. - Az első két oltást már megkapták,szóval óvatosan kivihetünk egyet.
Az egyik kiskutya a ketrec első felében ugrált és morgott ránk,Carlosnak pedig felcsillant a szeme.
  - Gyönyörű kutya.
  - Igen,az - dünnyögte Mary.
  - Őt szeretném, vigyük ki.
  - Ahogy szeretnéd - sandított a nő Carl-ra. - Megfognád ezt a retrievert ? 

A férfi fújt egyet,majd átvett. Mary óvatosan kinyitotta a kennel ajtaját,és a tarkójánál fogva kiemelte a kiskutyát. Az vadul morgott,ám a nő ezt figyelmen kívül hagyta,és előreindult a pitbullkölyökkel. A férfi még mindig a karjában tartva követte Maryt.
  A fekete apróság a fűben landolt,ám ott sem fejezte be az acsarkodást. Körbe-körbe forgott,miközben ugatott és morgott. Carlos engem is letett,Mary pedig kiáltozni kezdett.
  - Ne tedd le ! A fekete még nincs beoltva ,és... - ekkor azonban a vicsorgó kölyök teljes erejével nekem támadt. Leterített a földre, a torkomat vette célba. Ekkor én is támadásba lendültem,nagy nehezen felülkerekedtem,majd amikor nem hagyta abba a harapdálást, előtört belőlem a fékezhetetlen harag. Hanyatt fordítottam, majd erősen a torkába haraptam.
   Mary-ék valószínűleg ekkor jöttek rá,hogy ez már nem csak birkózás; ez verekedés. A nő megmarkolta a tarkómon lévő bőrt,majd erőteljesen felrántott és egy méterrel arrébb tett le. Eközben éles ,, Nem "-et kiáltott,utána pedig kettőnk közé állt. Halkan morogtam,mire határozottan felém lépett. Ezután máris elment a kedvem a harcolástól, inkább meghúztam magam a földön.
  Carlosra pillantottam,és láttam,hogy úgy csillog a szeme,mint a gyémánt.
    - Csodálatos kutya - habogott. - Nekem ő kell - nézett csodálattal a feketére.
  Mary fájdalmasan sóhajtott, majd bólintott.
   - Ne engedd elmenni az aranyszínűt - pillantott felém ,majd felkapta a pitbullt,és bevitte a kennelek közé. Én eldőltem a puha fűben,és pár pillanat múlva elnyomott az álom. 

Sziasztook ! Itt lenne a második rész,kicsit rövidebb lett,mint az előző,bár ez hozzám képest még mindig baromi hosszú :D . Remélem tetszett,ha igen vote-oljatok és kommenteljetek <3