Az angyalok nem érdemlik meg a halált. De a hideg padlón ülve, az arcára száradt könnyekkel, az egész testét átszelő kínnal  Yoongi mégis úgy érezte, hogy rászolgált.
Megbántani Taehyungot számára felért a legnagyobb vétekkel, amit csak elkövethetett.
Vajon a sors iróniája, hogy egy angyal ejt sebet egy másik angyalon?

Vissza emlékezett arra az estére, amikor megkérdezte Taehyugtól, hogy vele boldog-e, és a fiú igent mondott.
Ha most is megkérdezné, vajon Taehyung mit felelne?

"Inkább hagytál volna meghalni."

Yoongi szívében újra és újra megforgott az az őszinteséggel átitatott tőr, amit Taehyung szavai mozgattak.
Ilyen érzés lehet a pokolban lenni.
Szenvedni attól, amit magadnak okoztál és szenvedni azért, mert szenvedést okoztál valakinek. Valakinek, aki ártatlan volt és csak szeretetre vágyott.

Yoongi adott is szeretetet Taehyungnak, csak épp halálosat. Elbukott, mint szerető, és elbukott, mint angyal.
Így talán még a pokolba se tehetné be a lábát.

Haragudott magára, amiért képtelen volt leállni már az elején. De ilyen szempontból ő is ártatlan. Hiszen a szerelem nem választható. Ha bele szerelmesedsz valakibe, onnantól kezdve nincs vissza út. Hiába próbálsz tenni ellene, hiába tudod, hogy veszélyes, hogy nem szabadna. Nem te irányítod. Nem tudsz neki parancsolni.

Vagy talán Taehyungot kéne hibáztatnia? Aki nem tehet a csodálatosságáról?
Haragudott magára azért is, mert ez eszébe jutott. De annyira szeretné szeretni Taehyungot, annyira káprázatosan gyönyörűnek és csodásnak látja, hogy már-már úgy érezte, büntetni kéne a barna hajút a puszta létezéséért. Büntetni, mert Min Yoongi, az őrangyala belé szeretett.

Még mindig a folyosón ült, hátát a falnak vetve. Ordító gondolatai kitörték volna az ablakokat is, de ehelyett csak a szíve volt az, ami darabokra hullva porosodott bordái között.
Inkább szenvedne akár ezer évig is a tiltott szerelem fájdalmától, minthogy minden percben csak arra tudjon gondolni, ahogy Kim Taehyung véget vet életének. Ez a nyugtalanító gondolat volt az, ami oda szögezte a hideg padlóhoz.

Angyal létére hiába volt halhatatlan, Taehyung halála belülről roppantaná szét. A gondolattól is összehúzódott a szíve. Maga elé képzelve, ahogy Taehyung önként oltja ki életét, jobban fájt neki, mint a tiltott szerelmük.
Hitt abban, még ha szenvedést is okozott neki erre gondolni, hogy Taehyung megfogja találni a társát a világban. Lesz, aki ugyanolyan csodásnak fogja találni őt, mint Yoongi. Aki ugyanúgy minden szerelmét odaadja neki.
Csak maradjon életben. Kevés boldogságot kapott ahhoz, hogy higgyen a reményben. De a halálhoz még fiatal és túl értékes.
Ha Taehyung előre láthatna a jövőjébe, ahol már szeretetet és boldogságot is kap, meggondolná, hogy tényleg megakar-e halni.

Csakhogy abba nem gondolt bele, hogy Taehyung számára úgy élni, hogy nem szeretheti Yoongit, mérföldekkel rosszabb, mint meghalni.

Mintha csak egy sugallat lett volna.

- Hogy haltál meg? - Taehyung rekedtes hangja szólalt meg az éjszakával beborított folyosón, és mire Yoongi felnézett volna rá, addigra a barna hajú leült mellé.

Taehyung megállás nélkül gondolkodott az elmúlt órákban, miközben hol befejezett festményét nézte, hol padlóra szegezett tekintettel képzelte maga elé a Yoongival töltött csodás perceket.

Rájött, hogy miért volt nyugtalan, amikor először belépett Yoongi lakására. Hogy miért frusztrálta valami, miközben csak a boldogságot kellett volna éreznie.
Mert a legapróbb porcikái is azt suttogták, hogy valami húzódik a háttérben. És amire meg is kapta a választ.
Egyik percben még örült, hogy megtudta az igazságot, hiszen így végre megértette, hogy Yoongi miért utasította el. A másik pillanatban pedig keservesen sírt miatta, mert így a szerelmük beteljesülhetetlen.

Yoongi volt az első és egyetlen, aki úgy bánt vele, ahogy Taehyung vágyott rá.
Szeretettel, törődéssel, önzetlenül.
De még ettől az egyetlen boldogság forrásától is megfosztják.

Sokat őrlődött azon is, hogy vajon komolyan gondolta-e azt, amit Yoonginak mondott.
Vissza gondolt minden egyes vele töltött percre. Már az első pillanatokban is úgy érezte, hogy megváltozott az élete.
Boldogabb és teljesebb volt pusztán azért, mert Yoongi vele volt. Végre értelme lett a létezésének, gondolta.
Hiszen már nem feleslegesen engedett levegőt a tüdejébe és volt kiért várnia a holnapot.

Ezt tényleg elszeretné dobni magától? Igaz, hogy többször nem találkozhatnak ajkaik és hogy szerelmüket szívük kalitkájába kell zárniuk, de attól még ott lesznek egymásnak.
Ha ezt a lehetőséget is elutasítja, akkor talán tényleg nem érdemli meg, hogy tovább éljen.

Ott lesznek egymásnak, de nem szerelemmel. Amit a másik iránt éreznek, ott fog lebegni a vágyakozó pillantásaikban, a csókokra éhes ajkaikon és a kifacsart szívükben.
Egy ilyen életben szeretne életben maradni Taehyung?

Hisz megígérte, hogy feloldozza magát a szenvedés alól.

- Ezt miért akarod tudni, Taehyung? - Yoongi meglepődött a másik fiú kérdésén. Reménykedett abban, hogy megtudják majd beszélni a kialakult helyzetet, de helyette egy olyan kérdéssel állt elé Taehyung, aminek jobban örült volna, ha sosem hangzik el.

- Mert érdekel, hogy volt-e értelme a halálodnak - Taehyung felemelte kisírt, véreres szemét Yoongira, és közömbös hangszíne arról árulkodott, hogy legmélyen még mindig nem döntötte el, hogy éljen vagy haljon-e.

Yoongi akarata ellenére is élesen szívta be a levegőt. Nem tagadta, hogy ez a kijelentése Taehyungnak megbántotta őt.
Hogy volt-e értelme a halálának?
Az nem elég visszajelzés a barna hajúnak, hogy Yoongi megmentette őt? Hogy szerelmet vallott neki? Hogy mindig mellette akar lenni?

Yoongi elfordította tekintetét Taehyungról.

- Öngyilkos lettem.

Taehyung a mellette ülőre nézett, akinek csak oldalról láthatta az arcát. Valahogyan furcsa is lett volna számára, ha Yoongi máshogy halt volna meg.
Talán csak azért, mert ő is öngyilkosságot készült elkövetni: emiatt gondolhatta így.
Igaz, ugyan nem tudhatta, hogy ez a valódi énje-e Yoonginak, vagy kötelezettségből adódóan minden angyal így viselkedik, de  mindig a lelkileg szép emberek folyamodnak öngyilkosságra.
Saját magát is szépnek látta belülről. Szerette a személyiségét, a tulajdonságait, a hibáit. Eltudta fogadni önmagát. De ezen az önelfogadáson felül kerekedett az emberek gyűlölete és az, hogy senki sem szerette. Ez pedig lassan, ahogyan haladt előre az élet, megtette a hatását Taehyungon.

- Miért?

- Mert túl sokáig maradtam erős. De azóta megbántam, hogy megtettem.

- Hogy érted?

- Láttam a jövőmet, Taehyung. Minden angyalnak megmutatják, hogy mi történt volna vele, ha nem hal meg. Csak egy kicsit kellett volna még erősnek maradnom - Yoongi hangjában valóban megbánás csendült, és abban, ahogyan világtalan tekintettel bámult bele a semmibe, Taehyungban végtelen szomorúságot ébresztett. - Nem minden embernek adatik meg a választás kérdése. Én választhattam, hogy élni akarok vagy meghalni. És rosszul döntöttem.

Yoongi Taehyung felé fordult.

- Magamat nem tudtam megmenteni, de nem akarok még egyszer elbukni azzal, hogy téged is veszni hagylak.

Taehyung ajkai elnyíltak, ahogy az előtte ülő angyal szemébe nézett. Nem az lepte meg, amit legutoljára mondott. Hanem amit a haláláról mesélt.
A barna hajú is túl sokáig maradt erős. Csak tűrt, elviselte, reménykedett, mígnem feladta.
Yoongi is feladta, de meg is bánta.
Vajon Taehyung is megbánná az öngyilkosságot, miután megmutatták neki a jövőjét?

"Megmentenél, hogy magadat is megmenthesd?" - ezzel a gondolattal hajolt oda Yoongihoz, hogy megölelhesse a szőke hajút.