Pár perc telt el azóta, hogy a tetőről visszatértek a negyedik emeleti lakásba. Némaságba burkolózva ültek egymás mellett a kanapén.
Mindkettőjük bódult tekintettel bámult maga elé, és noha sok minden motoszkált bennük, egyikük sem szólalt meg.

Taehyung még mindig kissé zaklatott állapotban volt. Mind a csók, mind az iskolatársai miatt.
Úgy érezte, hogy azok a pillanatok szerte foszlottak Yoongival, mert iskolatársai ezzel a tettükkel bemocskoltak mindent.
Pedig élete legboldogabb pillanata volt. Ahogy megcsókolta a szőke hajút, és ahogy ő is visszacsókolta Taehyungot, ezzel egy könnyed keringőt táncolva ajkaikkal, boldog volt.
De minden másodperce tönkrement.
Nem csak a csókjuknak, hanem a közösen eltöltött napjaiknak is.

Oldalra pillantott, ahol Yoongi ült. Idegesnek és feszültnek tűnt.

Taehyung azt gondolta, hogy őt is felzaklatták a történtek. Hogy a csók őt is egy másik dimenzióba repítette. Hogy az iskolatársai gúnyos megjegyzései őt is megbántották.

De nem erről volt szó.

Taehyung közelebb csúszott hozzá, és megnyugtatóan próbálta simogatni hátát, de a szőke még ekkor is csak a padlót szuggerálta, mélyen a gondolataiba fordulva.
Ezután Taehyung finoman a fejével kezdett el hozzá bújni, és ajkaival egyre közeledett Yoongi ajkai felé.
De Yoongi dühösen felkelt a barna hajú mellől, és a konyhapultnak támaszkodott.

- Sajnálom, de mi többet nem csókolhatjuk meg egymást - Yoongi szavai kijózanították a szerelemtől lerészegedett Taehyungot.

Taehyung szemében fokozatosan hunyt ki a boldogság minden szikrája. A rózsaszín felhőkből lezuhant a rideg valóságba. Pár másodpercig úgy nézett rá, mintha Yoongi egy lenne a rajta gúnyolódó iskolatársai közül. Mérhetetlen csalódottság fogta el, mert látta, hogy Yoongi komolyan gondolta, amit mondott.
Ennek ellenére mégis vonakodva, de határozottan megindult felé.

Megállt előtte, és összezavarodott tekintetével Yoongit vizslatta. Próbált rájönni, hogy mi járhat a gondolataiban. Hogy mi változhatott meg benne pár perc alatt.

Félig lehunyta pilláit, és ajkaival Yoongi  ajkai felé közeledett, de nem érte el azokat.

- Sajnálom, Taehyung - a szőke hajú óvatos mozdulattal helyezte tenyereit Taehyung mellkasára. Túl közel volt. Látta minden apró vonását, és hallotta minden lélegzetvételét. Remegett belül, mert túl közel volt az ajkaihoz.

Taehyung várta, hogy Yoongi azt mondja, csak viccel. Hogy majd egy jó ízűt nevessenek együtt, és utána újra egy csókban forrjanak össze.
De Yoongi tényleg komolyan mondta.

A szomorúság minden formájával a lelkére nehezedve lépett el Yoongitól. Szeme ezúttal nem természetes színe miatt volt sötét, hanem a fájdalomtól.
Olyan fájdalomtól, amilyenben még nem volt része.

Yoongi csak a távolodó léptek hangjából tudta, hogy Taehyung elment. Majd a pár másodperc múlva becsukodó ajtó zajából szűrte le, hogy a barna hajú a fürdőszobában keres vigaszt.
Nem tudott Taehyung szemébe nézni. Úgy nem, hogy megbántotta.

Ha a csók közben a mennyországban érezte magát, akkor most a poklok poklában szenvedett.
Már a legelején tudta, hogy ebből sérülés lesz, mégsem tudott ellenállni Taehyungnak. Képtelen volt kontrollálni önmagát annak ellenére is, hogy tudatában volt a következményekkel.
De talán még van esélyük. Talán még nem késő. Talán ha könyörög, talán ha megmagyarázza, akkor megkönyörülnek rajtuk.

A csókjukba ő is beleszédült. És még többre vágyott. Szeretné szeretni Taehyungot, de nem ronthatja el. Ennyi idő után már nem.
Mert a visszafelé úton észhez tért. A csók után kijózanodott a testét ellepő érzésekből. A Taehyung körül forgó gondolataiból.

Ha nem Taehyungról lenne szó, akkor nem érdekelné, hogy mi vár rájuk. Akkor egész nap csak csókolná és csókolná. És szeretné.
De Taehyungról van szó. A leggyönyörűbb emberi lényről, aki csak jót érdemel.
Nem fájdalmat, nem szenvedést, nem hazugságot.
Épp ezért döntötte el, hogy áthág még egy szabályt. Elfog mondani mindent Taehyungnak. Mert megérdemli.

A kád mellett lerogyva, Taehyung szívébe egyre több tüske szúródott, ahogy magában ismételgette a mondatot. Yoongi szavai jobban megbántották, mint bármi más élete során.

Letargikus állapotban emlékezett vissza arra, amikor azt gondolta, hogy nem csalódhat Yoongiban. Mert túl gyönyörű, túl más ahhoz, hogy eloltsa a remény tüzét.
Odaadta Yoonginak az egyetlent, amije volt. A bizalmát.
Ő mégis szilánkjaira törte azt.
A lelke köré húzott falai most romokban hevernek az összezúzott szíve mellett.

Egyre jobban fájt neki, ami történt. Nem sok mindene van, amit odaadhatna Yoonginak, mégis a legboldogabbá tette volna.
Mert már Yoongi folyt az ereiben, Yoongi áramolt a tüdejébe, Yoongi dobogott a szívében.
Már ő éltette. Miatta van még mindig életben.

Mintha még a csempékről is Yoongi szavai verődtek volna vissza.

Egyáltalán nem értette. Szinte Yoongi kérte, hogy csókolja meg, akkor most miért utasítja el?
Talán tényleg csak a lelke volt kiéhezve a szeretetre ahhoz, hogy ne várjon. Nem várta meg, míg jobban megismeri Yoongit.
Talán nem is Yoongi hibája ez az egész, hanem Taehyungé.
Taehyung alkotott Yoongiról egy tökéletes képet, és nem volt hajlandó a felszín alá nézni. Pedig a jelek ott voltak, csak észre kellett volna vennie.
Észre venni, hogy Yoongi valójában több, mint amit el tud képzelni.

Egyre jobban nehezedett rá a szenvedés mértéktelen súlya. Eddig nem volt részese ilyen fájdalomban, hiszen nem volt még szerelmes. Viszont ha ilyen a szerelem, akkor nem is kér belőle. Már nincs is mivel szeretnie, hiszen Yoongi kiszakította a szívét a helyéről.
Cél nélkül nem érdemes élni. Ezzel Taehyung is tisztában van. És számára már végképp nem létezik semmilyen cél, amiért élhetne.
Yoongi miatt nem adta volna fel. Élt volna azért, hogy őt szerethesse. Viszont már ezt sem teheti meg, így csak egy választása maradt.

Mert megígérte magának, hogy feloldozza magát a szenvedés alól.

Yoongi egyszer csak azt vette észre, hogy könnyek folynak le az arcán. A konyha padlóján, hátát a pultnak vetve, kezével letörölte a cseppeket, amiknek létét nem tudta megfejteni. De már nem is foglalkozott vele.
Nem érdekelte, hogy teste miért produkál olyan reakciókat, amikre az ő szervezete képtelen. Nem érdekelte, hogy megfogja szegni a szabályokat. Csak az érdekelte, hogy megmentse Taehyungot.

- Taehyung, kérlek gyere ki - Yoongi már ötödszörre próbálkozott. Végtelennek tűnő percek óta várta, hogy kinyíljon az ajtó és végre elmondhasson mindent a barna hajúnak.

Végül, egy leheletnyi másodperccel azelőtt, hogy újra kopogott volna, kinyílt az ajtó.

- Szeretnék festeni - Taehyung világtalan tekintettel nézett Yoongi szembogaraiba.

El is indult a bejárati ajtó felé azzal a szándékkal, hogy szerez magának egy vásznat és ecseteket, de Yoongi elkapta a kezét.

- Van a szobádban. A szekrényben találod - nyelt egy hatalmasat Yoongi, miközben lehelete Taehyung nyakát simogatta, ezzel elérve azt, hogy a barna hajú jobban szenvedjen.

Taehyung el is indult a szobája felé. Nem nézett Yoongira, és nem is mondott neki semmit. Egyetlen vágya volt csupán: vászonra vinni élete utolsó művét.

- Taehyung, kérlek, hadd magyarázzam meg. Mindent elfogok mondani, hogy megérthesd - Yoongi hangja távolinak tűnt, mintha már ő is feladta volna a reményt.

Taehyung megállt, de nem fordult hátra.

- Taehyung, én hazudtam neked. A kezdetektől fogva. Megérdemled, hogy tudd az igazságot, és mindent megfogok tenni azért, hogy ezek után is veled maradhassak, hogy tudjak rád vigyázni. Taehyung, én az őrangyalod vagyok. Születésed óta. Azért küldtek le a Földre hozzád, hogy megmentselek. Öngyilkos akartál lenni, de közbe avatkoztam. Megmentettelek. Utána megint megakartad próbálni, ezért újra megjelentem. És ismét megakadályoztam, hogy megöld magad. Mindennap láttalak Taehyung. Mindig odafentről vigyáztam rád, mert ez a dolgom. De amióta veled vagyok, azóta minden más lett. Tudod, mi angyalok nem tudunk érezni, mert nem emberek vagyunk. Nem érezzük a fájdalmat, nem tudunk szerelmesek lenni. Legalábbis azt hittem. Mert teljesen megváltoztattál Taehyung. Olyan érzéseket szabadítasz fel bennem, amiknek nem kéne létezniük, mert egy angyal szervezete képtelen az ilyesmire. De mégis hevesebben dobog a szívem, ha veled vagyok, és elpirulok, ha közel vagy hozzám. Ideges vagyok, és aggódok érted. Megszeretnélek érinteni, és a csókjaidra vágyom. Az elmúlt évek alatt egyszer sem éreztem ilyet, pedig láttalak, nyomon követtem a mindennapjaid. De aztán találkoztunk. És már az első másodpercben megérintettél. Szeretnélek szeretni Taehyung. A szerelmed akarok lenni és azt, hogy te az én szerelmem legyél. De nem lehetünk együtt. Mert ezt odafent tiltják, érted? Engem a pokolba fognak küldeni ezért, és te egy új őrangyalt fogsz kapni. De ezt nem akarom, Taehyung. Mert megszerettelek, és ezért vigyázni akarod rád. Ha nem lehetünk együtt, akkor legalább melletted hadd lehessek. Gyűlölöm magam, mert már a legelején tudtam, hogy ez lesz, de teljesen letaglóztál, Taehyung. Nem tudtam kontrollálni magam. Könyörögni fogok azért, hogy melletted maradhassak. És könyörgök neked is azért, hogy megbocsáss. Kérlek, Taehyung. Mindent a te érdekedben tettem. Próbáltam hűvösen viselkedni veled, hogy ne szeress belém. Mert melletted akarok maradni Taehyung, érted? A leggyönyörűbb ember vagy ebben az elkorcsult világban, és nem akarom, hogy más vigyázzon rád. Taehyung kérlek. Nekem is..nekem is fáj. De inkább szenvedek mindennap azért, mert nem lehetünk együtt, minthogy egyedül hagyjalak - Yoongi észre sem vette, hogy a hangja a vége felé suttogássá alakult. Azt sem tudta, hogy értelmesen beszélt-e, mert minden gondolatát minél előbb kiakarta mondani.

Taehyung arca a könnyek óceánjában úszott. Yoongi minden egyes szava felperzselte a bőrét, és égető sebet hagyott bensőjében.

- Inkább hagytál volna meghalni - Taehyung megfordult, hogy utolsó szavait még Yoongi szemébe tudja mondani. A könnyek miatt elhomályosult a tekintete, de azt tisztán látta, ahogy Yoongiban is eltörik valami.

Többet nem mondott. Besétált a szobájába, és kulcsra zárta az ajtót.

Yoongi egyedül maradt a fájdalmával. Lerogyott a folyosón és utat engedett könnyeinek. Nem tombolt, amikor sírt. Csak csendben szenvedett.
Nem is az bántotta a legjobban, hogy Taehyung nem bocsájtott meg neki. Tudta, hogy ez kevés lesz hozzá. Fordított esetben ő se tette volna meg.
Az fájt neki a leginkább, amit Taehyung mondott.

A csendes lakásban órák teltek el úgy, hogy Taehyung és Yoongi nem a falak, hanem ordító gondolataik között őrlödtek. Talán ők nem is igazán érzékelték az idő múlását, hiszen a fájdalom és a szenvedés teljesen felemésztette őket.

Taehyung kissé remegő kezekkel tette le az ecsetet. Ajkait beharapva, könnyeit megpróbálva visszatartani nézte, amint a Hold beragyogja a vásznat, amin megcsillantak a még meg nem száradt ecsetvonások.

Talán jobb lett volna, ha nem tudja az igazságot. Most azzal a tudattal kell meghalnia, hogy a fiú, akit szeret, viszont szereti, de soha nem lehetnek együtt, mert a szerelmük tiltott.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Sziasztok! :)

Először is azt szeretném mondani, hogy a nyolcadik részt még nem írtam meg, és pont most veszek részt egy oneshot író versenyen, szóval valószínűleg a nyolcadik részre még várni kell egy kicsit. A versenynek ezen a héten vége, úgyhogy amint azt befejeztem, el is kezdem írni az új részt. :)

Másodszor pedig egyik olvasóm írt, hogy neki nem mutatja a hatodik részt. Ha bárkinek hasonló problémája lenne, kérem szóljon.
Nem tudom, hogy mikor fog végre megjavulni a wattpad, de remélem minél hamarabb.

Remélem tetszett nektek a rész! :)