Reggel anya karjai közt keltem fel. Megnéztem az időt felnézve az órára és fél nyolcat mutatott. Korán van még. Ma még nincs suli, mert vasárnap van. Viszont wc-re kell mennem úgy hogy, anyát muszály felébresztenem. Nem akarom, de, ha a kényszer az úr, akkor lehet.

- Anyu.. Anyu..

- Hmm.. Jó reggel. Mi a baj?

- Pisilnem kell, csak nagyon szorítasz.

- Ohh, bocsáss meg drágám. Gyere segítek egy kicsit.

- Rendben.

Anya segített felállni, ha ő nincs ott, akkor tuti eltaknyolok. A térdeim kicsit remegtek és nagyon fájt a csípőm, de annál jobban a fenekem.

- Anya, nagyon fáj..

- Tudom kicsim, de bírd ki. Elkísérlek, megnézzük a sebed, kimossuk és bekenjük. Csinálok reggelit, majd a fájdalom csillapítót is beveheted.

- J-jó. Köszönöm anyuci.

- Jaj, de régen hívtál te így.

- Baj? Mert, ha..

- Nem, nem baj. Miért lenne baj? Szeretlek titeket és sosem volt baj, ha így hívtatok, sőt, jól esik.

Anya megkönnyezett és óvatosan átkarolt. Mikor kiértünk a wc-re anya leültetett, amíg elővette a kenőcsöt, hozott váltásruhát és sebtapaszt, ami nagyon nagy méretü volt. Mikor végeztem és ő is. Felültetett a mosdó pultjára, majd miután hátradőltem leoperálta rólam az ipari ragasztós tapaszt, ami nagyobb sérülést okozhatott, mint öcsém tapasza. Miután lekerült rólam anya arca szomorúvá és kissé idegessé vált.

Persze, hogy segíteni kellett, de nem azért, mert annyira rá vagyok utalva, csak én nem látom, hogy eléggé ki lett e mosva. Anya óvatosan megmosdatott, de így is nagyon fájt. Mikor végzett kínzásommal bekent, ami kicsit csípett, de jó hűs volt cserébe. Majd jött a tapasz is. Felöltözni nem kellet nagyon segíteni. Csak akkor kértem meg anyát, amikor hajolni akartam, mert az, nem sikerült egyedül.

Végeztünk végre és már a konyhában ülök. Anya épp palacsintát csinál nekem. A kedvencem. Főleg az epres, csokis, amit apa szokott csinálni. Anya meg pont olyat készít. Miközben üldögéltem az öcsi is megérkezett apával.

- Jó reggelt apa.

- Jó reggelt fiam. Szia Eren.
- 'reggelt én is itt vagyok!!

- Jó reggelt maci.

- Leion tudom, hogy mérges vagy, de legalább ne nézz levegőnek. Te is csináltál már hülyeséget még sem néztelek levegőnek.

Csak néztem rá faarcal, majd éreztem sós gyöngyeim az arcomon. Végig gurúltak, mert fáj, hogy nem látja mennyire is súllyos a fájdalmam. Mosolyogni kezdtem, majd sírni. Lenéztem az ölembe, majd szememet is becsuktam.

- Fáj..

Ennyit súgtam a levegőbe. Az öcsém se nem szólt, se nem mozdúlt. Viszont anya átölelt, amiért ránéztem.

- Sajnálom.. Elrontottam megint mindent...

- Dehogy rontottál! Kicsim, te semmit nem rontottál el. Egy nagyon jó és kedves gyerek vagy. Csak nem akarsz beszélni, csak kicsit haragszól ennyi. Elfogjátok majd felejteni. Nyugodj le jó?

Anya ölelése meleg volt, de már nem voltam éhes, csak aludni akartam.

- Anya..

- Mi a baj?

- Nem vagyok éhes.

- Na, ne hazudj! A kedvenced! Szóval tessék pár falatot letuszkolni!

- Hagyjad Eren. Lehet émelyeg.

- Pontosan azért, mert nem evett még!

- Bátyó..

Nem figyeltem és máris a karjaiba zárt az öcsi. Nem mondom, hogy rossz érzés volt, sőt, elragadott. Vissza öleltem, ő a hátamat simogatta miközben könnyeim záporával küzdöttem. Fogalmam sincs mi ez, az érzelem felhő, de... megrémít.. nagyon.

- Jaj édesem. Mi a baj?

- Bátyó, ha nem mondod el, akkor nem fogjuk tudni mi a baj!

Apa odajött, felemelt és az ölébe vett. Istenem, úgy érzem magam, mint egy pici gyerek.. igaz gyerek vagyok, de nem ennyire kicsi.. de most. Most ez jól esik. Egyre jobban megnyugodtam. Mikor sikerült a megnyugvás és össze szedtem magam kicsit felemeltem a fejem, hogy hallják mit akarok majd mondani.

- É-én nem tudom mi történik, de nagyon.. nagyon ijesztő.. túl sok érzelem kavarog bennem. É.. én nem voltam soha ilyen. Nem éreztem ennyire sebezhetőnek magam és ez nagyon megrémít.

- Azért érzed ezt, mert HBA+* lettél. Ma reggel beszéltem Pixissel telefonon. A bátyád meg HAA+*. Szóval nem lesz baj ebből az egészből, de el kell fogadnod, hogy lány lettél idézőjelesen.

- Mi?! E-ez ugye csak vicc? Mi lesz a bandával így? Nem lehet egy gyenge vezetőjük!

- Mégis milyen bandáról beszélsz?!

- Apa nyugodj le Leion csak..

- Milyen banda, kérdeztem valamit!

- Ez engem is érdekel... Halljuk fiúk! - De jó. Már anya is.. én és az a hülye nagy szám!

- É-én még elsőben alapítottam egy bandát a Szabadság Szárnyait és minden hülye gyereket össze vertünk, aki a környékünkre jött bunkózni, ezért jöttünk mindig úgy haza ahogy.. de anyát mindig megkértük ne mondja el neked.

Az ölében voltam, de nem mertem rá nézni. Nem bírtam menekülni. Csapdába estem. Nincs vissza út. Most már tuti megver. Nagyon megver és javítóba visz. Elvesztem őt. Bár fájt, mégis szeretem még az öcsit. Félek tőle, de akarom. De.. most talán már mindennek vége.

- Miért?...

Apa hangja dühös volt, de halk is. Felnéztem és láttam, hogy szigorúan néz. Se nem mosolyog, bár miért tenné, de még dühös arca sincs. Szemében látszik egy picit, de.. nem csinál semmit. Mikor szóra nyitnám a szám az öcsém megelőz.

- Azért tette, mert elegünk volt a bunkó parasztokból és így új barátaink lettek. A drogosokat együtt szoktuk megverni ezért nincsenek a környékünkön. Ráadásul a hülyéket akik a kisebbeket zsarolják, bántják vagy hasonlók azokat is jól elverjük. Benne van a bandába még a kis csapat is és jó néhány osztálytársunk. Például Winy, az ikrek és Charlos. Körülbelül 27 fő van jelenleg és Leion a vezető én meg a helyettese. De esküszöm, csak a bűnözőket vertük meg, csak jót akartunk. Bár most a Zöld Kornisok támadni akarják a területünket így újra kellene mennünk.

- Ilyen hülyeséget! Nem mentek sehova és ezt a bandát befejezitek! Kiszálltok és szobafogság. Ebbe a házba meg majd akkor jöttök, ha megérdemlitek! Ekkora marhaságot! Evvel engem és anyátokat járatjátok le! Gondolkodtatok már azon, hogy anyátok és én mennyire idegeskedhetünk e-miatt? 

- De apa ne már! Eddig sem történt semmi rossz!

- Á nem. Csak egyszer szakadt felsővel jöttetek haza avval az indokkal, hogy egymással szórakoztatok.. Én meg letudtam testvéri vitának, ami kicsit eldúrvult, erre most tudom meg, hogy egy banda miatt van. Ezért olyan a szátok is!

- Nem anya, nem a banda miatt beszélünk úgy!

- Na jó. Magániskolába viszlek titeket a Trost körzetbe.

- Ne, ne, ne! Apa oda nem vihetsz! A Trost körzetben nagyon sok ellenségünk van. Azok a hülye elkényeztetett faszfejek én oda nem megyek!

- Erin, ha nem fejezed be a káromkodást nyakon váglak! A videójátékokat felejtsétek el és a tévét is! Gépet csak anyátok engedélyével használhattok és le fogom korlátozni, ahogy a mobilotokat is!

- Ne már apa! Kérlek!

- Még ma elintézem a papírokat. Szerencsére az igazgató egy régi barátom. Sőt elintézem, hogy egyikőtök egyedül éljen itt egy magántanárral. Van egy rokonotok. Drága Gibrella Ackerman. Angol és történelem tanár. Tökéletes számodra Erin.

- Apa ezt nem teheted! Nem szakíthatsz el a bátyámtól!

- Ó dehogy nem! Így megtanuljátok egy életre mi a jó és a rossz.

- Apátoknak igaza van így megjön az eszetek!

- Akkor forduljatok fel! Utállak titeket.

Én csak elhűlve hallgattam a körülöttem lévő dolgokat. Erin felszaladt és bevágta a szoba ajtót, én meg apám ölébe kattogtam az agyamban. Nem mehet szét a banda. Miért most kell azoknak a zöld húgyagyúaknak is támadást szervezni? Miért történik mind ez? Miért kellett megszólalnom? Miért kell élnem? Elvesztek most mindent.. mindent amit eddig szerettem. A barátaimat, a csapatomat. A második családomat. Az öcsit... mindent.. Elkezdett folyni az orromból egy piros folyadék, fel sem fogtam már az mi lehet... csak a sötétedést láttam. Minden egyre hidegebb és sötétebb lett...