Kéklő egét láttatta a nagyvilág. Rajta sok kis bárány táncolt. Némelyik virág másik hal, harmadig egy kis ház. Így úsztak tova a kéklő óceánban. A kék óceán alatt zöld párnák terültek. Hol emberek éltek. Kedvesek, morgósok, öregek, koldusok, fiatalok, gazdagok, nők, férfiak, gyermekek. Minden volt itt e kis helyen. Rózsafalva lészen a neve, hol boldog volt az ember. Volt mellette egy varázslatos ám igen setét erdő, melyben egy út benyúlt messze. Ezen az úton ment mindig édesapjával Eren. Kit csak Piros ruhás fiúnak hívtak. Piros úrfi. Nagyon kedves kis szűz fiú volt. Mindenkinek segített, betegnek, szegénynek. Szinte minden léleknek.

Mikoron tizennyolcadik életévét betölté. Édesapja elküldé egy kulccsal az erdőbe. Keresse meg a nagy kristály tavat, annak közepén, egy kis szigeten áll egy gyönyörű varázsfa. Minden szirma csak úgy ragyog, minden levele más meg más színű. Kék, lila, zöld és barna, piros, citrom, narancs tiszta tarka. E fa alatt van egy ajtó mit a kulccsal nyithat ki. Benne titok lappang, amit csak ő vehet ki. Oka volt annak, hogy a fiút apja egyedül küldte. Hisz a kristálytóhoz csak ártatlan lelkek térhetnek. Ott kapnak egy jövőt, ami boldog lehet, de, ha mással mennek, annak keserűjét isszák meg.

A fiúcska fogott egy kosarat. Belepakolt egy kis pogácsát és némi vizet. Így indult el útnak a Piros ruhás herceg. Bár nem volt gazdag s igazán herceg sem lészett, de tündöke, mosolya álomba illő. Nem volt nála szebb azon a mezőn. Ahogy ment az úton bohókázott. Szedett a réten virágot s abból koszorút fonva fejére tette. Így ment tova az erdő mélyére. Beért az erdő szélére, mi sötét volt, mint az este, de elindult nem félve semmitől. Egyre beljebb és beljebb. Már órák óta sétált, amikor lepihent egy kis tisztáson. Megfogott egy pogácsát és megette jó ízűen. Ivott egy picit, majd hátradőlt a fának, melynek langyos árnyékában feküdt. Nézelődött körbe-körbe. Minden, amit látott gyönyörű volt.

A tisztás tele volt virággal. A szélében színes bokrok. Volt ott málna és látott szamócát is. Egyből szedett belőle. Imádta mind kettőt és még ribizlit is szedett. Miután teleette magát indult tovább. Hisz messze van az út vége. Sétált és sétál már ismét órák óta. Újabb tisztást elérve lepihent. Itt evett a szedett málnából, szamócából és ribizliből, majd ivott rájuk kicsit. Mikor észrevette, hogy ezen a tisztáson van alma meg körte szedett azokból is. Finom lédúsak voltak így evett abból is. Nyugodt csendet semmi sem zavarta egészen eddig. A mögötte lévő bozót elkezdett rezegni. Szíve a torkába ugrott a fiúnak. Megijedt és félt mi várja őt. Talán egy medve? Farkas vagy vaddisznó? Ki tudja.., de mind veszélyes!

Hátrálni kezdett a fiú, de neki ment egy fának. A bokorból egy öreg nő lépett ki a tisztásra. Arca csupa ránc volt. Ajka cserepes. Szemében csillag alakú íriszek. Ruhája kopott és szakadt volt haja fehér, mint a tej. Hangja rekedt volt s nem épp énekelt. A fiú megnyugodott és köszönt az asszonynak.

- Jó napot szép asszonyom. Mi járatban erre, hol madár sem jár?

- Ó fiam, bíz jár erre madár nem is egy, de hallgassad mit mond neked e nénike. Öreg vagyok, de nem bolond. Már ezer éves vagyok. Én vigyázok e erdőre, de sajnos nem soká. Van egy veszélyes farkas, aki rád vadász, ha nem akarsz meghalni jobb, ha hallgatsz rám. Kövessed az utat s meg se álj egy nagy odvas házig. Ott éjszakázz, mert, ha nem pórul jársz. Itt a kulcsa a háznak. Ezüst kis kulcsocska. Menekülj gyorsan oda! Nem játék, amit mondok, s bolond sem vagyok. Bízz bennem és nem lesz bajod. Cserébe seperj ki estig a házba és moss fel így aznap este békédet leled, ha jó leszel s rendet teszel fizetséget is kapsz, ne feledd!

- Ó anyám elfogadom. Nagyon szépen köszönöm. Persze segítek, ne aggódjon kend, de én most indulok addig is szép reggelt vagy delet sajnos nem látom annyira. Szép napot kívánok s nem lesz probléma.

- Siess, fiam ne fecsegj, majd én is oda megyek, de még dolgom sok van, na, eredj!

Elköszöntek egymástól a fiú ment tova. Már két órája ment, míg nem ért oda. Mikor bement a házba a kulcsocskával. Minden tiszta kosz volt. Minden tiszta por. Hát nekiállt a fiú rendet rakni, port törölni, felseperni, felmosott és minden ruhát kimosott. Mindet kiteregette. Főzött vacsorát s mire avval készlett az asszony is megérkezett, de vacsora után az asszony elment. Mivel még volt egy kis fény a fiú kiment. Összeszedte a ruhákat serényen mikoron egy farkast vett észre. Gyorsan a házba futott és kulcsra zárta az ajtót. Dörömbölést hallott, amitől megijedt. Az ablakokat gyors bezárta, de késő volt már erre. Előtte állt a ronda farkas acél tekintettel. Közeledett felé, de ő észrevette. A mellette lévő szobába futott s az ajtót bezárta. Az ablakokat egytől egyig szintén bezárta. Egy kis gyertyát gyújtott, hogy fény világítsa be a helyet. A farkas dörömbölt, de nem jutott be. Mivel a fiú jobb híján egy kis szekrényt tolt elé így a farkas nem jutott befelé.

A dörömbölés abba maradt. A fiú lassan elaludt. Éjjel rémálmok gyötörték az apró kis fiút. Bár nem volt ő annyira apró csak sovány és gyenge. Nem épp egy férfi, de nem is egy gyermek. Sokan lánynak nézték és ez őt mindig bántotta. Hisz ő nem leány, hanem kis fiúcska. A rémálmában a farkas betörte az ajtót mi megvédte. S beférkőzött a kis lyukon. Ő a sarokban remegett és félt. Nem tudott menekülni itt volt számára a vég. Hirtelen neki ugrott az ordas gonosz farkas és vér fröcsögött minden felé. Hirtelen felébredt sírva, félve. Remegett. Már a nap fénye pislogott be, de nem mert kimenni. Mi van, ha ott van még? Viszont muszáj lesz innét elmennie. Így megfogván magát az egyik ablakot kinyitotta. Jól szétnézett, majd kimászott. Üres kézzel egymagában futott az úton tovább.

Sajnos pechére a farkas futni kezdett utána a fiú sírt nem akart itt meghalni. Aztán találkozott a kedves asszonkával. Látta az asszony a fiú mennyire fél ezért mutatott neki egy odút ahová pont befér. Be is bújt oda s ki nem ment onnét. Az ordas gonosz farkas viszont odaért. Jó szaglása miatt gyorsan a fiúhoz ment. Ki ijedtében könnyeket lehelt. Éhes volt, fáradt és félt. Gyenge volt ő, hogy innét kijussék. Menekülni akart, de merre? Az odúnak egyetlen egy ürege, pont a farkas szájába vezetne. A farkas előtte emberré alakult és tábort vert. Főzni kezdett élelmet. A fiú az illatokra elő jött, de csak óvatosan. Hisz a farkas pont elment és ezt ő jól halotta. Míg nem volt ott bele evett a leves szerűbe. Nagyon éhes volt már szegényke. Amikor tette vissza a kanalat egy kar hátulról elkapta. Szemeiben a könny kipattant. Futni akart, de nem tudott. Kiabálni is szeretett volna, ha hangja el nem száll. Megnémult a félelemtől, mint őz, ha farkast lát.

Annyira megijedt, hogy orra vére eleredt s egyre csak elsötétedett minden. A farkas látta, hogy a fiú elájult. Így elvitte magával haza. Gondolta jó feleség lesz, majd szép tiszta házát, majd ő ápolja. Haza vitte s lefürdette. Kicsit aggódott érte. A fiú vére már régen elállt és megalvadt. Már nem folyt sehová, de így is sok jött ki kis orrán. Fürdés után inget adott rá s ágyba vitte. Jól betakarta s mellé feküdt. Simogatta a kis fiút ez a nagy farkas. Ki mérete farkasok közt a legkisebb, de emberek közt a legnagyobb. Féltette a fiút, nem e megfázott. Másnapra gondolata igazodni látszott. A kis fiú belázasodék s nagyon forró lett. Homlokán, s arcán a pír rózsát bontni mer. A nagy farkas hozott vizet, s rongyot, mivel a fiú fejét hűté. Közben simogatja egyik kezét, hogy az megnyugodjék.

A gyermek csak fetrengett a sok rémtől mi álmát gyötörte, de egyszer sem kelt fel, csak aludt meggyötörten. Farkasunk óvta és ápolta, mikor néha a fiú felébredt lázálomba itatott vele kis vizet és etetett vele levest. A fiú észre sem vette, hogy nem apjának beszél. Aludt, mint bunda s állapota jobbulék. Szegény gyermek sorsa egyre jobban újjulék. Jobb lett neki s álma e miatt jobban esett néki. Álmában a farkas már nem bántotta. Segített neki s nyalogatta, mint egy kis kutya a ház körül. A fiú nevetett és boldogan ült, majd felébredt és látta nem otthon van. Körötte senki kihalt házfalak. Azt hitte az asszony mentette meg, de nem, mert a farkas lépett be a fiú megijedt s hátrálni kezdett. A farkas meglátta, megállt és figyelt.

- Nem bántalak, csak ételt hoztam és vizet. - Mondta a farkas egyszerű mély hangon rögvest. A fiú ijedten hallgatta szavát, majd ő is szót emelt.

- Nem bánt kend?

- Nem én. - Válaszolt a farkas a rekedtes fiúnak, ki remegett, mint a nyár.

Közelebb vitte felé az ételt s az italt és ölébe tette a fiúnak, aki még mindig remegett a félelemtől. A farkas ezt észrevette s csak egy csókot adott a fiú homlokára. Az nagyon megilletődött, de nem vette rossznéven. Sőt felettébb megnyugtatta ez a gesztus. Mikor a farkas ki akart menni a fiú utána szólt remegő hangján.

- Farkas úr. Köszönöm, de nem maradnál velem? Félek.

- Rivaille.

- Tessék?

- Rivaille a nevem.

A farkas mosolyogva fordult a fiúhoz, aki szintén elmosolyodott.

- És a néni jól van?

- Milyen néni?

- Aki odaadta a kulcsot a házához, és aki mutatott az üreg fele.

- Az a ház sosincs zárva, ahol voltál. Sőt a fele romos.

- Mi?! De hisz amikor takarítottam..

- Hallucináltál. Megnéztem a kosarad és Egerjeske volt benne, amit egresnek nézhettél. Nagy hallucilogén hatása van és nagy mennyiségben meg is halhattál volna tőle. Ha nem vagyok itt, belehalsz a lázba.

- Hallucináltam?! Akkor te.. nem is vagy farkas?

- De én az vagyok, csak emberré tudok változni mivel én vagyok az anyatermészet gyermeke. Ennek az erdőnek a védelmezője.

- A.. a védelmező? Akkor te egy...

- Egy félisten vagyok.

Drága gyermek szótlanúl nézte nagy szemekkel, melyekben könny gyűlt. Hisz néki azt tanították, ha istent lát hajoljon meg és mutasson fel valami áldozatot. Most nagyon megilletődött hisz ő nem köszöntötte, nem adott az istennek semmit. Nem segítette munkáját. Hátráltatta betegségével. Sírt, mert nagyon bűnösnek érezte magát e miatt. A férfi oda sétált melléje s karjaiba zárta. A fiú kis kezecskéit ölébe rakva ajkaira csókot hintett. A kis gyermek ki már felnőtt lett még tegnap most újra gyermekké vált. Becsukta szemét, fejét lehajtja, majd felnézve szemét tágra nyitva fürkészi vörös szemével, annak zöldellő íriszével a férfit ki megmentette. A férfit ki egy isten, s akinek nem adott tiszteletet. Nézi azt ki ellopta első csókját.

A gyermek, egyik kezét a férfi arcára tette, mire ő elmosolyodva fejét belefúrta a kis tenyérkébe. Kicsi volt és hideg, de mégis szív melengető. Ekkor döntött úgy e erős megmentő, hogy szerelme lesz, felesége, gyermekei anyja. Hisz isten ő s bárki adhat néki utódot. Szerelmes volt s ennél több nem kellett. A fiút átölelve száját szóra bírta. Szavai után a kis felnőtt fiúcska pirult, mint a rózsa. Szájához tette kezét, s arcát gyöngy borította. Gyöngy mely gurul szerte szana orcáján jobbra, s ballra. Átlátszó mégis boldogságtól csillogó, lelkét tükröző, édent alkotó.

- Szeretlek. Nem tudom még mi a neved, de elvarázsoltad lelkemet. Mint, ahogy hold hozza a csillagokat, úgy hozz nékem gyermekeket. Légy a feleségem most s mindörökre.

Hangok száját a fiúnak el nem hagyják. Zöldellő szemével mosolyog. Fejét helyeslően rázza. Hisz ő néki ilyet még nem mondtak, főleg nem egy isteni dicső lélek, melyet követni kell az ég szívébe. Félve megölelte a férfi Rivaillet ki viszonozta azt. A gyermek kis kezével ruháját leoldja, hogy drága szerelme láthassa a gyönyörű kis testet, melyet elrejtett a rongy. A férfi a tálcát a szekrényre tette, mi a fiú ölébe volt. Annak ruháit ledobta a földre így elé terült a gyönyörű fehér bőre, ami most vörösbe borult el.

- Készen állsz arra, hogy magamévá tégyelek?

- I-igen..

- Gyönyörű vagy. Mond mi a neved?

- E-eren J-jaeger.

- Míly szép név. Erenem ígérem, óvatos leszek!

Azzal a férfi megcsókolta gyengéden a fiút, kit Erennek hívtak. Közben kezét szerte szét siklatta, amivel a gyermeki ajkak sóhajokat kiadva mozogtak a csókba. Testük forrt, mint a víz. Pezsgett vérükben a kéj. Vágy mely egészüket átjárta. A férfi elszakadt s ruháit mind ledobta, majd a fiúhoz tárva, nyitotta ki karját s ölelte magához.

- Hallgasd, mennyire szeretlek. Szívem sebesen dobog, mint, ahogy a buborékok felszínre törnek a forró vízben. Sebes, mint a fény mely a világot belepi és édes csak érted mézes, ki vagy nekem.

- E-ez annyira szép.

- Tetszik?

- Ühüm. Nekem ez új, de nagyon szép és jó érzés.

- Örülök ennek, s annak is, hogy én leszek az első. Még senki nem mocskolt be és ezt jó hallani. Nem szeretem a mocskos dolgokat.

Mikoron a férfi elmondta e szavakat, kezét lejjebb csúsztatta hátáról a fiúnak. Combja belsejét simogatta egyre bentebb, míg el nem ért egy helyhez, hol agában ált egy szem virág, mely rózsaszín volt, mint egy tulipán. A gyermek sóhajtozott eleget, kicsiket, nagyokat, s meleget. Tüdeje forróságtól égett, mint testének egésze. Pedig messze volt még a legszebb öröm, de ő benne már ott forrt a kéj, mely egész lelkét megmérgezte. Fuldoklott a sóhajokban, amit a férfi keze váltott ki belőle. A párja Rivaille orcáját jobban vörösítette egy csókkal, mely pezsgett s forrt. Ajkaik egybe égtek a szerelem vérveres tüzében.

Nyelveik forró tánca, keringője őrületbe kergette őket. Falták egymást, mint hold a napot néha. Elsötétült minden s mikor szétváltak újra világos lett. Szemeik kinyíltak, mint rózsa bimbaja, majd ismét összeforrtak, mint ég és alja a naplemente tüzében. A férfi keze siklott a kis virágon, mely egymagában állt mereven. Másik kezével egy kis bimbót csippentett meg, mely oly rózsaszín volt, mint cseresznyefa virága. Lágyan fújt a kisebb fülébe, ki megrezzent tettére. Falta nyakát a farkas s szívta, harapta hol bírta. Persze óvatosan hisz megölni nem akarta. Kezét a kisfiú rózsájához tette, majd onnan elvéve ujját nyállal hinté be. Újra visszarakta, majd mutató ujját belé nyomta. A kisfiú sírva sikított fel. Fájt neki nem akart ilyet.

- Nyugodj meg csss.. minden jobb lesz. Engedd el magad vagy különben gyermekünk nem lesz.

Erre a mondatra a kisfiú összeszorította szemét száját s tűrte kínkeserves fájdalmát. A farkas abba hagyta leszállt a fiúról, ki elterülve nézte mit elrontott. Ezután a farkas visszatévedt. Kezében egy nagy üvegcsével. Az üvegcsében valami átlátszó nyálkás dolog volt, mit rózsájára hintett. Így folytatta a farkas a gyermekkényeztetést. A fiú immár pirultan nyögött, már nem fájt annyira, mint először. Élvezte ezt. Nagyon jó volt. Teste lángja szippantotta magába. Érezte a nagyujjat, mihez társult egy másik. Mikor megérezte nagyobbat nyögött, majd sóhajai hallatszottak. A fiú arca bíborveres lett, mint a bor, mely megrészegíti az embert. Ekképp részegítette meg a kisfiút is a szerelem.

A farkas tovább folytatta immár három újjal, közben keze eltévedt vándorútra. Bejárta az egész testet, ahogy szája is. Nyomokat hagyva ahol járt így volt ez itt is. A nyakánál. Fehér bőrét a fiúnak lila s duzzadt piros pöttyök, foltok tarkítják, melyek, mint vásznat festik be kiadva a képet. A kép neve a szerelemtől fűtött kéj. Igen, ez lehetett s a farkas művét befejezve a fiú szájára, kis párnáira csókot hintett. A fiúcska karjai közé zárta a nagy óriási fenevadat, ki kivéve rózsájából három ujját helyére behelyezé férfiasságát, mely nagy s vastag, mitől a fiúcska sikítva karmolta hátát. Mikoron hozzá szokott a fiú. A férfi csókjuk közben elindította a szerelem szelét. Mely langyosan mozgott e verőfényes reggelen.

Testűk mi égett, mint tűz s verejtéktől gyöngyözött, mint párás üveg. Egyre jobban egybeforrt a vakító tengeren, mely maga volt a kéj és a gyönyör. Csókjaik ajkuk puha párnáival kezdődtek, majd nyelveik szélviharos táncával végződtek. A férfi keze simogatta a kis merev veres rózsát, mely már tüzelésre készen állt. Másikkal a kisfiú gyenge mellkasát, simogatta föl s alá. Gyorsult a szél mely őket vitte egyre közelebb a cél felé. A kapuban jártak már nem kellet sok a gyönyör felé. A kisfiú háta, mint vitorla feszült s a nagy fenevad nagy, vastag farka sem szűk. Ontotta magából a megannyi magot melyből gyermek kél. A kisfiú magába fogadva ő sem félt. Kiadta ő is rengeteg magját, mely olyan volt, mint a friss forró hó. Mely gőzölög és olvad el. A férfi letörölte magukat megszabadulva a ragacsos nedvtől s befeküdt a fiú mellé. Ki immár vérvörösbe tündökölt. Szemük lassan lepihent, hisz elérték útjuk végét. Minden perc lelassult és beköszönt az álomkép. Elhalkult a szoba immár csak szuszogás, mely betölti a ház minden kis zugát. Nincsenek sóhajok sem pedig óhajok. Csak csend, mi honol most e szép helyen.

Aznap délután mindketten felkelnek. A fiú a neki szánt reggelit megette, így este fele. A farkas csak egy teát ivott mit mindkettejüknek készített, miközben a fiú lábánál rá figyelt. A fiú boldog volt. Igaz, fájt némely testrésze, de ennél szebb napja soha nem volt életébe. Miután megette, a férfi tálcáját kivitte, majd visszajött hozzá s fetrengéltek. Egymás szemét fürkészték és szerelemben éltek. Órákon keresztül nézték az íriszeket. A férfi a fiúcska gyönyörű zöldjét, mely mélyebb volt, mint a méreg, külső kis része meg zöldebb, mint a smaragd az egész tündöklött, mint ezer meg egy csillag. Varázsolt és bűvölt. Ez az ő mágiája. A fiúé, bár nem boszorka, de mégis csak vonzza. Vonzza a méreg s a smaragd szerelme. Vonzza a kilátástalan ködös, ragyogó földöntúlit alkotó gyönyörforrás, melynél nincs szebb e földön.

A fiúcska csak nézte párját. Kinek szemében a vihart látván megborzongott. Az acélkék tekintet, mely lelkéig hatolt. Hideg volt, fagyos földöntúli álom. Életében nem látott íly szép szempárt. Benne volt a melegség szikrája, de a hidegtekintet ezt körbe zárta, de mégis mikor szemébe nézett, neki ajtót nyitott lelkébe. Oda bemenve kék óceán terült el előtte. Gyönyörű kissé háborgó tenger, melynek vize visszatükrözi az eget. Nyugodt és csendes légkör ölelte át, mikor ott járt.

Mikoron feleszméltek már a naplemente köszöngetett, így a férfi a fiút felemelve a házikócska tetejére vitte, ami egy hegy tetején lévő kilátó volt. Eren ámulatba esett. A végtelen fasor. Az erdő csendje. A nap mely elvész a farengetegek között. A bíbor fény mely belepi mostan a világot. A fákon kis madárkák csicseregnek s a tavasz illatait érezhette. Oly boldog volt, hogy csak ámult. Szemei és szája, az egész arca örömnek mámorában fürdött. Mit látott annál szebb nincs. A nap, mint korona tündöklött. Mikor már teljesen lement a nap. Eren Rivaille ölében ülvén kicsit megfordult s csókot hintett a férfinak, ki megszeppent, de boldog volt, hogy íly gyönyörű felesége van. Ahogy az este beköszöntött csillagok ezrei jöttek elő. Oly gyönyörű volt, mint egy álom, melyből senki sem akarna felkelni. Így Eren sem akart. A fiú csak nézte és nézte a gyönyörű estét a férfi karjaiban, míg szemére alkony nem terült. Ő néki is lejjebb ment szeme, mint ahogy a nap aludni tért s minden csendbe hanyatlott és nem volt több ciripelés.

A férfi a fiút ölébe véve vissza ment az ágyba. Letette óvatosan a fiút, majd ő utána. Mind a ketten meztelen aludtak. Fejükre az álom bólogat. Egymás karjaiba zárva pihentek. Halkan, mint a kisdedek. A szoba csendje sötét volt s halk. Csak a holdvilág kukucskált az ablakon. Reggelig csend volt. Esetleg egy-egy tücsök mi ciripelt a holdvilágon kint az udvaron vagy a földúton, a fa tövében vagy a kúton. Halk volt mégis e zene lengte be a világot, melynél nincs is szebb. Mikor a hajnali nap első sugarai ragyogták be a vidéket a madarak hangos éneke zendítette meg az erdőt, hegyet, s rétet.

A kis pár e hangokra mosolyogva, ébredve nézett egymás szemébe. Eren kis ajkával csókot adott Rivaillenak ki bőszen falta őt. Számára a törékeny test maga volt a kincs s, hogy gyermekét rejti annál jobb nincs. A két szerelmes gerlice evett egy kis reggelit, majd elmentek közösen, együtt fürdeni. A meleg vízben csókok cuppogtak a két szerelmes közt. Míg tartott ez az érzés addig öröknek tűnt. Félbe szakadt a csók csata s kiszálltak a vízből. Egymást törölgetve mentek ki a tűzhöz. Hisz bár tavasz volt, de hűvös.

Az isten hirtelen bement a szobába s Erennek egy kis szoknyát találva, azt kivitte neki ruhának, hisz kicsi és vékony fiú volt, de számára jól állt. Bugyit is kapott mellé, hogy ne fázzék. Kis kabátot terített Eren vállaira, majd mögé ült a nagy fotelba. A tűz melengette őket, de nem sokáig. A két fiú kiment Rordoárig. Rordoár a szellemek tava. Hova Erennek mennie kellett. Levi kezét elengedve, ment a kis szigetre. A szomorúfűz alatt kinyitotta a lakatot, kivéve onnét egy könyvet. Nem értette nyelvét így nem erőltette. Visszament kedveséhez s együtt mentek el. Vissza a házba, hol a könyvet nézék. Tanulmányozzák s igézék, de hiába semmi sem történt. A könyv csak feküdt az asztalon s érthetetlen dolog történt. Becsapta saját magát s elkezd morogni, majd szóra kélt.

- Szavaim keresed, de nem találod. Számaimat látod az oldal háton. Egybefűzve fényárban kijön a megoldás. Sose feledd hol utad járva áll. Hol orkán táncol hiába, hol mossa talpat víz, hol só folyik a vízből, hol eltévedni kélsz. Hely mely rejt kincset, szívet formál. Szívnek közepében egy kis hegy melynek mélye titkot rejt.

A két fiú nézte mi történt. Szemük kinyílt, mint rózsa a melegben és csak nézik mi történhetett. Rivaille gondolkodott s törte a buksiát, de a könyv szava számára rejtély. Nem értette mit jelent, de kedvese Eren nagy szemekkel tekintett fel. Ő értette. Tudta mit jelent s tudta hol van az a hely, mi titkot rejt.

- Rivaille én tudom, mit mond. Kiskoromban egyszer már jártam ott. A tengernél van messze innen egy part, hol két fa egy szirten szívbe nőtt. Melyen keresztül látható apálykor egy kis sziget, s annak belsejében van egy hely. Evvel a kulccsal nyílik az a lakat is, csak oda kell mennünk és mindent meg tudok. Apámról, anyámról s megszűnik az átok, mely az erdőt mérgezi.

- Komolyan beszélsz Eren. Egy átok elleni megoldás, mely a mérget pusztítá?!

- Igen.

- Hát akkor készülj! Holnap indulunk. Én most elmegyek, pár embernek szólok. Te addig csinálj élelmet s készítsd össze egy helyre.

Így is lett. Eren dolgozott serényen. Sütött cipót, pogácsát teljével. Rakott be kis lekvárt, s vizet. Kis szalonnát, s hagymát kenyérrel. Minden volt kis ruha is, ha piszkos lenne a másik. Boldogan szemlélte a nagy batyut mivel messze mennek, majd nekiállt főzni mára is ételt.

Közben drága farkasunk szállta az erdőt. Keresztülfutott rajta, majd felment egy leejtőn. Felment egy hegyre, annak csúcsára barátait várva. Meg is érkeztek. A rettentő kovács, Erwin. Kinek csapása a földet kettészeli. Jött még egy négyszemű szeleburdi lány, kinek száján áramlott a tudomány. Ő volt Hangi. A harmadik volt testvére Mikasa a zord fehér farkas, kinek képessége a fagyasztó sugara, mely a szívet megfagyasztva megöli lelkét az embernek.

- Törpebogyóóó!

- Jé megjött a félszemű pók.

- Naaaa ez nem volt szép!

- Nem is annak szántam.

- Mond Levi mit akartál?

Kérdezte a nagy szőke kovács, kinek kezében a kalapács csillogott, mint gyémánt.

- Lett feleségem, kinek az apja "Ő".

- Ő?!

Kérdezték kórusban meglepve az istenek. Hisz kiről beszélnek maga a teremtő jobb keze. Istennek gyermeke az kit ő gyűlölt s száműzött a földre. Emberként élve erejét elrejtve húzódott meg. Melytől megbetegedett a világ. Hisz isten meg halt s utódja már nem volt ki vigyáz reá. S ha az új utód megszerzi az erőt újra béke honja lesz a föld. Kivéve, ha az utód romlott, mint poshadt víz, mert akkor a földet halál borítja majd be.

- És most mit teszünk?

Kérdezte a leány nagy szemekkel. Orrán látókáját feljebb emelve.

- Ez igen jó kérdés, na Levi mit tegyünk? Ő az egyetlen esélyünk.

Mondta a szőke férfi komoly hangon.

- Mi a neve a gyermeknek?

Kérdezte bátyát a fekete hajú lány kinek szeme jégkristálytól fénylett az ég fénylő egében. Ha jobban nézte ember, látta a föld teremtését, míg bátyja földteremtő erejéhez az ég hideg kékje párosult.

- Eren.

Felelte hidegen, komolyan.

- Eren?!

Üvöltötte fel a három isten egyszerre. Az ég hangjukba remegve ijedt meg. Szinte el akart bújni, de nem volt hova. Az égnél feljebb nem bújhatna, ami önmaga. Meglepettség fátyola borította meg a teret. Mindenki kerek szemekkel tekintette, a gyilkos szemű bestiát. Majd huga száját ékes színes szavak hagyták el.

- Egy férfiút bátyám, hol rengeteg a leány? Egy kurafit szedsz fel egy jó leány helyett. Felháborító!

- Nem kurafi! Ő egy angyal s, ha nem tetszik, menj haza. Senki sem kérte kárrogásod. Ég lesz poklod, ha hozzá érsz s pokol lesz sírod melyben kélsz halálra.

Mondta a gyilkos szemű bestia kinek írisze tűzben égett. Mindenki elnémult s a nap már menekülve távolodott alkonyba fordulva. A lány csendben durcásan figyelt, majd hirtelen jégkardjával testvérének ment. Ki elővette tűz kaszáját s a lány mögé suhant. Így hugát fegyverével kettészelte s gyorsan lelkét elnyelte. A másik két isten ezt elhűlve nézte, majd a bestia feléjük fordulva szóra kélt.

- Sajnálom, hogy ezt látnotok kellett ismét. Már szörnyű lehetett bácsikám és anyám halálát is végignéznetek.

- Ugyan ne kérj. Megértjük.

- Igen Törpicúr mi mindig melletted állunk majd!

- Úgy legyen! Holnap reggel a házamnál várlak benneteket. Aztán ne késsetek. Pirkadatra ott legyetek!

- Értettük!

Zengte két hang utolsó melege be a fennsíkot, hol a halál épp vígadott. A felhők megérkeztek s vihar támadt. A bestia csurom vizesen egymagában lépett be a melegházba. Ott várta édese kis szoknyába, kezébe tiszta ruhával s száraz anyaggal, mellyel meg törölközék. A férfi elfogadta s levetkőzött pucérra. Amint a kisfiú meglátta nagyot nyelt, de férfi apró mosoly után már szárítkozott, majd öltözék. A fiú rohant a vizes ruhával s lerakta a kályha mellé, majd kimossa később.

Visszament párjához ki már épp a konyhaasztalnál ült. Épp a forró kikészített teát itta. Látszott, hogy jól esett neki ezen a hideg viharos estén.

- Finom lett a tea.

- Örülök. Tessék főztem egy kis gazdag ragut. Remélem, ízlik.

A fiú a fazekat az asztal közepére tette, ahol már meg volt terítve két főre. A farkas mert egy adagot magának, majd megvárta míg a fiú is mer, majd jó étvágyat kívántak s elkezdtek enni.

- Hm.. Nagyon finom lett.

- Örülök.

A kis fiúcska csak mosolygott. Mire a farkas is szájára helyezett egyet. Boldog volt, hogy a kicsinye Eren lehet. Tetszett neki küllemre s személye. Kedves volt és csendes s remélte. Ez nem csak játék a félelem miatt.

- Szeretlek Rivaille.

Mondta hírtelen a kisfiú mire a farkas ledöbbent. Tányérját nézte s a kanalat lassan letette.

- Mi a baj? Talán.. sajnálom uram én-én..

Eren elszégyellte magát. Hogy hívhatta a nevén. Ő isten még akkor is, ha gyermekével terhes. Illetlenség mit tett s ezt tudta jól, de míg ezen tétlenkedett, Rivaille közelebb hajolt. Egy nyakláncot akasztott a fiú nyakába, majd egy-egy gyűrűt középső ujjaira.

- Ég s föld hantja melyek védnek. Álmaidba a fény érhet, de sötétség onnét menekülék. E világon minden élő rendelkezik egy párral. Eren szerelmem a holnap mája. Ezer csillag legszebb lánya. Holdfényben született szent szűz ki voltál s most gyermekem anyja. Velem maradsz egy örökké valóra?

A fiú elsírta magát a fenevad szavaira. Lassan vette szakadozott levegőjét. Ilyen szépet nem kért még tőle senki. Boldog volt, hogy örökké vele lehet, ha elfogadja. Lelke megnyugodott, hogy nem méreg falja. Örült, hogy csak félre értett egy apró kis gesztust.

- Igaz lány nem vagyok, csak egy fiú, de leszek! Leszek a te csillagod. Leszek párod megannyi alkonyon. Leszek, leszek örökké, míg a világ a világ s együtt élünk te meg én.

- Csókunk pecsételje szavunk. Örökkön együtt maradunk. Bilincselje lelkünk össze súlyos lánc s ne eressze el. Úgy éljünk, mint fény és árja e gyönyörű szép éjszakába.

Csók csattant el két ifjú között. Ölelték egymást féktelen, majd elváltak s a férfi visszatelepedett. Megették a vacsorát, majd elmentek fürödni. Eren, párja ölében, ki cirógatta őt. Élvezte helyzetét és csak, a vastag izmos karokat simogatta, amik körbe ölelték. Mindkét ifjú felizgult s e-miatt szobájukba siettek. A férfi nem bírta már s kicsinyére esett. Megfogta annak csípőjét s orcájához húzta elkezdte nyalni, ahol csak bírta. A kicsi szájából hangos nyögések jöttek mit a férfi izgatónak könyvelt.

Kezét végig siklatta Eren mellkasán, majd virágbimbóit simogatni kezdte. Kis virágszálját a férfi végig nyalta közben két kis gyöngy ékszerét simogatta. Másik keze bimbóit pirosította, amire a fiúcska válasza egy jóleső élvezet volt, miután virágát a férfi tövig bekapta. A férfi nem kertelt, lenyelte utolsó cseppig a nedűt s utána rózsáját járatta Erennek. Ki az élvezetek miatt gyorsan kinyílt s így a férfinak utat biztosít.

A fenevad nem habozott, belécsúszott. Összeforrt vele, mint két vas a kovács keze alatt. Közben csókja mézét nyelte s karmát is érezte a fiúnak. Mikor levegő miatt elváltak Rivaille Eren nyakába zárta vereslő arcát. Karjaival a fiút jobban magához ölelte, ki csak nyögdécselt tőle. A ház zengett a kéjtől s már a vihar sem volt oly hangos, mint ők. Ruha s foltja, fa és virága úgy voltak együtt ebben az éjszakába.

A tűz csak forralta testüket. Izzadság gyöngyei peregtek le, hogy hűtse őket, de hasztalan. Forróbbak voltak, mint a láva. Forróbbak, mint bárki álma. Felgyújthatták volna a földet, holdat s a napot. Mikor már a hő nagyobb nem lehetett, mikor már az út egyenesen vezetett egyre nagyobb lett a lendület. A férfi érezte a kaput, már látta lelki szemeivel. Érezte, hogy alatta a fiú megfeszül, s egyetlen virága robban, majd elterül. Neki sem kellett több, csak plusz két löket s a fiúcska testét kitöltötte. Fehér magjaival hintette be újra a termékeny földet, hogy jövő ilyen korra virágokká érjenek.

Rongyot fogott a férfi kezébe, majd kicsit rendet tett vele. Letörölte kicsit magukat, majd betakarva feküdtek. A fiúcska már szuszogott halkan s a férfi bestiának sem kellett több. Aludni tért ő is míg a házra csend ült. Mikoron elaludtak a vihar már rég elment, helyette csillagok terültek el az égi réten. Pompájuk ámulatos volt s felejthetetlen, de csak egy ember nézte az egész vidéken. Mosolygott majd lejött a felhőről s csak magában megjegyezte.

- Jó éjt Eren. Ne feledd. Benned méreg forr s felkel egy szép reggelen.

Az éjjel gyorsan véget ért s a nap pirkadatja előtt két hercegünk felkél. Kicsit megfürödnek, majd felöltöznek. Eren a maradék ragut újra melegíti, miközben Rivaille a teát készíti. Mikor minden elkészült ettek egyet s pont befejezték mikor dübörögtek vagyis Eren, mert párja még teáját szürcsölte. Mikor kinyitotta az ajtót majdnem elhűlt helybe, két óriás ált elé.

- Nosza? Te lennél Eren? De picik az emberek.

- Miért mit gondoltál Hangi? Akkorák nem lehetnek, mint egy isten.

Mikor Eren meg halotta, hogy ők is istenek, hátra esett rá a fenekére. Kicsit megijedt. Nyelt egy nagyot, majd felállt s berohant Rivaille karjaiba, aki mérgesen tekintett Hangira.

- Ne nézz így rám! Nem volt célom az ijesztés.

- Csak a méret miatt ijedhetett meg. Azért istenhez képest te kicsi vagy, mint egy nagyobb ember ezért nem annyira ijesztő a tested mérete.

- Tch.. Nem szívesen mondom, de igazad van. Eren tőlük nem kell félned. Barátok.

- Hűűű! Levi azt mondta a barátai vagyunk! Törpe borsó annyira szeretleeek!

- Takarodj pápaszem!

Rivaille avval a lendülettel egy hó gömbbel dobta fejbe a lányt, aki felsivított és elszelelt, majd lassan vissza tért.

- Készen is vagyunk akkor. A cuccok itt vannak. Ti is felkészültetek?

- Igen!

Egy emberként, avagy istenként válaszolt a két szerencsés. Eren szó nélkül ment a lány és a férfi mellé. Alapvetően magas volt, de mégis csak a hasukig ért. Rivaillenak meg az álláig, de az mégsem akkora nagy különbség.

- Édes vagy Eren főleg ebben a zöld szoknyában a piros kabáttal.

- Kö-köszönöm izé..

- Jaj én hülye fejem. Ész sem szorult bele?

- Ez jó észrevétel pápaszem.

- Köszönöm Pápaszem?

- Jaj nee a nevem Hangi! A pápaszemet csak Törpe borsó találta ki!

- Törpe borsó? Ez de aranyos. Rivaille hívhatlak így?

- Azt merd meg és teszek róla, hogy szenvedj!

A kis fiúcska megrémült. Arcára megannyi gyöngy kiült. Melyek ugrottak alá, hogy zuhanjanak, szépen s végre elhagyják e létet. A fiú elfordult s elfutott. Egy nagy fa tövébe zuhant. Zokogott keservesen. Már nem bírta visszatartani fájdalmait. Szeretetet akart. Olyat tenni mit más nem tehet. Nem szégyenítés volt a célja csak puszta öröm, amin nevethetnek naphosszat együtt. A fiúhoz letelepedett egy nagy bestia.

- Sajnálom..

Hangzott el halk szava. A kisfiút magához húzta és ölébe rakva átkarolta. A fiú is magához szorította. Könnyei utat törtek előre s csak sírt, rít egyenlőre. Mire abba hagyta elaludt a nap már kicsivel fentebb járt. A két isten is csatlakozott hozzájuk s elindultak arra a helyre, amit Shina partnak hívnak.

A kis fiú mélyen aludt már órák óta, Rivaille meg csak karolta. Mikor már kicsit elfáradtak egy nagy, már-már hatalmas mezőn, annak egyetlen hatalmas almafája alatt megpihentek. Az almafa virágzott így áprilisban és elég meleg is lett az idő. Dél volt így elővette mindenki étkét. Mikor Rivaille meglátta az üveget mire rá volt írva tea nagyot mosolygott, majd szomorúvá vált az arca.

- Mi a baj Levi? Olyan szomorkás vagy. Eren miatt vagy ilyen?

Kérdezte tőle a lány, kitől nem vették észre, hogy Eren közben felébredt.

- Csak bánt, amit mondtam neki. Nem akartam ennyire megbántani. Még teát is rakott nekem kedvességből. Tudta, hogy szeretem és nem lesz idő állandóan főzőcskézni... Én meg az egyedüli kedvességemmel megbántottam őt.

- Naa Törpe nyugi van. Biztos szeret még ezek után is.

- Igaza van Hanginak, Levi. Eren biztos nem haragszik rád, csak kérj tőle bocsánatot.

- Nem kell, az én hibám volt, amit kaptam megérdemeltem. Neveletlen voltam és vagyok is. Mégis csak istenek vagytok.

- Jaaaj Ereeen nem kell ennyire tisztelni minket. Olyanok vagyunk, mint ti. Mi Titánok nem vagyunk annyival feljebb. Hahaha.. Nézz rám. Bolond vagyok és tisztelnél?

- Nem is vagy bolond, csak kicsit beszédes és kedves és szép..

- Kyaaa, de édes! Mond Eren nem akarsz a férjem lenni?

- Mi?!

- Most szállj le róla Pápaszem! Ő az enyém! Akár egy újjal is hozzá érsz, meghalsz.

- Nyugi Levi Hangi csak viccelt.

- Nagyon vicces Erwin...

Kedves kis fiúcskának hasa megmordult, mikor Rivaille beszélt. Rá néztek hárman s a lánynevetésre kélt. A bestia, számára adott egy kis pogácsát s a kezébe nyomta a lekvárt. A férfi mosolygott a fiú viszont boldogan cuppantott a férfi ajkára csókot. Ki meglepetten nézte a fiút, de nem sokáig, mert kicsit elpirult, majd orcájára hatalmas csókot adott.

- Kyaaa.. Vérzik az orrooooom ez annyira sexyyy ugye este fogtok dugnii?

- Hangi. Szerintem ne hergeld Levit.

- Na deeee... Látniakaroom!

- Mindjárt látsz, majd pár csillagot, ha nem hagyod abba!

- Hangi.

- Igen Erencii?

- Hogy lehetsz ennyire illetlen? Hisz isten vagy!

- Én mondtam, hogy hülye vagyok, viszont megnéznék egy aktust. Benne lennél?

Ekkor az ideges bestia beöklözte fejét a lánynak, aki a fának esett. Ó szegény pára. Eren ezt végignézte veres fejjel, mit férje karjába rejtett. A férfi megölelte, majd neki kezdtek az ebédnek. Közben jókat beszéltek, hogy merre mennek, hol pihennek. Amikor befejezték az ebédet elindultak délnek, hisz Shina partja arra ékelt.

Eren most látta először a világot. Már nem erdők vették körbe. A meleg napsütésbe a halovány szellő lebegtette meg piros kabátját, ami jót érzetett vele. Tetszett neki az egész. Az ég s föld. A nagy pusztaság.

Már négy órája sétáltak egyhuzam. Megállás még távoli gondolat. Eren megállt, mert már nem bírta a tempót, de emiatt szólni nem tudott. Nem mert, mivel félt, hogy kinevetik vagy gyengének elkönyvelik. Ám most már sok volt ez egyszerre. A férfi észrevette s visszafordult érte. Felvette ölébe a fiút ki meglepődötten kapaszkodott, majd ment tova.

- Nehéz vagyok. Nem kell vinned.

- Ezelőtt hat órán keresztül vittelek. Nem vagy nehéz. Sőt, olyan vagy, mint a hópehely.

- Annyira sajnálom, hogy ennyit kell törődnöd velem.

- Ugyan. Ez az élet rendje. Az erősebb védi a gyengét. A feleségem vagy, hogy megvédelek az még szép!

Erre a fiú nem válaszolt, csak elfogadta a tényt. Jobban a férfihez bújt s jobban kapaszkodott. A férfinak olyan volt, mintha csak egy kis cicát vinne. Nem különösebben volt nehéz. A fiúcska közben nézelődőt, hisz egy gyönyörű erdőbe értek, ahol a fák színekben égtek. Napnyugta volt, bár az este még messze, de pont annyival volt sárgább a tér, hogy aranynak fesse. A kis virágok a fákon tündököltek. Gyönyörűek voltak s elbűvölőek. A fiúnak jól esett a közelség s még jobban bújt, amit a férfi észrevéve kicsit lekonyult. Fejét a fiú hajába temette s annak búbját csókjával hintette.

Már hat kerek órája sétáltak. Mikoron megálltak. A nagy férfi kalapácsával a földre vágva egy kősátrat alkotott. A nő erejével köré növényt bele mohát rakott. Három ilyen sátrat alkottak, majd középen tábortűzhöz fát raktak. A bestia meggyújtotta azt s így meleg lett. A kisfiúcska meg tátott szájjal figyelt.

- Így ez jó estére. Ez a személyes véleményem.

Jegyezte meg a rettentő szőke isten.

- Eren gyere, menjünk fürödni, a közelben van egy forrás.

A fiú válasz helyett csak bólintott egyet, majd a férfi után sietett. Mikor odaértek levetkőztek és a forró lébe léptek. Utánuk jött a másik kettő is belemerültek ők is. A kicsi fiú csak elpirult, hisz meztelen női testet most látott először. Hangi észrevette s csak kuncogott.

- Először látsz női testet mezítelen? Hehe. Hozzá szoksz, majd ne aggódj.

- Ti mindig..?

Kérdezte a fiú mire bólogatásokat kapott. Rivaille magához húzta Erent s csak mosolygott ő is, mint a többi.

- Ártatlan, mint a fehér, friss hó, amit bepiszkítok.

Mondta a bestia nyugodt, monoton hangon, szinte enyhe dicsekedéssel, mire a kettő kuncogott, majd a három Titán elnevette magát. A fiú nem értette mi olyan vicces, de elpirult, mert tudta, hogy rá értik.

- Ne aggódj nem téged nevettünk ki, csak Törpi soha nem beszélt még így és ennyit magától. Illetve ahogy mondta, hahaha...

- Hát igen a mi kicsi Levink nem épp beszédes.

- Tch.. bajod van hernyó?

- Hahahaha.. Nem nincs.

A végére már Eren is nevetett az egymást szekáló népen, de ilyen jót még nem fürdött életében.

- És ti hogy-hogy nem takarjátok egymás elöl el magatokat? Ti nem vagytok zavarban?

- Minek Eren drága? Hisz mindenkinek ugyan olyan része van. Ráadásul felnőttek vagyunk, de, ha nem is lennénk, mit szégyelljünk? Férfi, nő egyre megy. Ugyan az a két test kinézetre. Cicije van a fiúknak is csak nem olyan dundi. Igaz a lányoknak nincsen tagja, de helyette van egy kútjuk. Ezen kívül minden azonos vagy tévednék?

- N-nem.

- Na látod.

Mosolygott a lány, majd egy gyönyörű virágok növesztett s tépett le, majd a gyermek hajába tűzte, ami a bestiának is tetszett s még kis pírt is éltetett. Mi orcáját befedte szinte egészbe.

- Ohó! Szóval tetszik! Na ezért csinálok majd a ruhájára is párat.

Mondta a lány, majd erre a bestia kérlelően bólogatott. Erennek jól állt az a szép kék holdvirág. Szirmai, mint fátyol hullottak rá. Gyönyörű zöldellő szemét a kékes virág kiemelte. Mennyei természetes hatást keltve.

Mikor befejezték a fürdést vissza mentek. A tűz mellett mesztelenűl melengtek. Mikor megszáradtak, felöltöztek, majd mindenki saját sátrába tévedt. A Bestia és Piros herceg együtt feküdtek le. Egymás karjaiba fonva álmodtak az éjszakába.

Reggel mire felkeltek finom illatok terjengtek. Hangi ült a tűznél pár becsomagolt fekete röggel. A fiú a bestia ölébe ült, ki egy rögöt nyomott a kezébe, de a fiú nem értette s nem is tudta mi ez. Étel, de hogy kell enni? Gondolta magába, de mielőtt hülyeséget csinálna a férfi egy késsel felvágta. Finom zöldség leves volt benne s ekkor gondolkodott el. Honnan szereztek répát erre?

- Ez.. honnan a zöldség és, hogy került bele a leves ebbe a tökszerű burokba ráadásul hússal?!

Erre az istenek, majdnem köptek egyet, de időben lenyelték, csak Hangi köhögött egyet.

- Hát tudod Eren úgy lett répánk, hogy én vagyok az anyatermészet Titánja. Bármit meg tudok növeszteni. A hús meg nyuszi, amit elkaptam a növények segítségével, Erwin meg megpucolta és felszelte. A tökszerű burok meg ehető. Olyan, mint a kenyér. Finom ropogós, de vízálló így nem tudsz vele mártogatni. A kanalat is abból csináltam így azt is meglehet enni, de előtte edd meg a levest vele.

- Uhm.. értem. Hát köszönöm szépen Hangi és Erwin!

- Szívesen!

Mondta a két isten mosolyogva egyszerre. Elkezdtek enni, majd miután meg volt. A sátrakat lebontották s útnak eredtek. Mikor már öt órája mehettek Eren a bestiához sietett. Persze megszólalnia sem kellett, mert az egyből felemelte. Ölébe véve vitte a kis gyereket, aki csak csimpaszkodott belé. A messzeségben már látszott a tenger, mivel útközben átmentek egy hegyen. Immár hét órája sétáltak s úgy döntöttek lepihennek.

- Jajajaaaj, de fáj a lábam.

- Hát most többet jöttünk az is igaz.

Jegyezte meg a szőke isten. Fáradtan leülve a fa alá.

- Szerintem nem kéne rinyálni Négyszemű nem csak te vagy fáradt.

- Haaaj.. Erennek a legjobb, csak rajtad csimpaszkodik és pihen.

- Mert nem bírja a tempót. Jóval edzettebbek vagyunk és nagyobbak is.

- S-sajnálom. Igaza van Hangi-samanak én mindig csak koloncként beléd kapaszkodok. Biztos e-miatt jobban elfáradsz..

- Oi kölyök ilyet ne mondj! Erős vagyok és bírom. Egy szavad se legyen erre! Ráadásul pár nap és szülsz akár, de ez nem biztos, mert mindenki más meddig hordja, de nézd a hasad. Feltűnt már mennyit nőtt?

- Mi?! Észre sem vettem, de hisz..

- Istennek gyermeke gyorsabban nő, mint egy ember.

- É-értem. Bo..

- Ne kérj!

Vágott szavába a Bestia, majd a kis hasát simogatta a fiúnak és nyomott arra egy csókot. Boldog volt, hogy gyermekei fognak születni és, hogy apa lesz meg, hogy az anyjuk egy ilyen szép angyal.

- Valakii nagyoon boldog!

- Valaki meg mindig elbassza a hangulatot..

- Nyah.. gyerekek is vannak!

- Tch.. igaz te is itt vagy pápaszem.

- Na, de Törpiii!

- ÁLJATOK MÁR LE!

- Eren?

Kérdőn tekintett rá a két Titán. Bár tudták jól a kis fiúcska eléggé kiakadt az ordibálás miatt s a hangzavar eléggé felhergelte szegény párát.

- Te is Levi! Miért kell folyton veszekedni? Miért olyan jó bunkóznod mással? Viselkedjél már! Elegem volt mindig veszekedtek és ordibá..

- EREN MOST FOGD BE!

- Le...

- NE MERJ LEVINEK HÍVNI TE SZERENCSÉTLEN KÖLYÖK VILÁGOS VOLTAM?!

- Levi nyugodj le, megrémíted!

- Fogd be Erwin! Ő az én tulajdonom, ha akarom akár meg is ölhetem!

- Levi.. Eren..

- Mi va...

Mikor a Bestia a fiúra nézett kinek arcából ömlöttek a gyöngyök. Rájött arra mit tett. Olyat mondott, amit nem kellett volna. Ideges volt kicsit magára s a múltra. Eszébe jutott a Levi szóról a családja. Igaz Hangi és Erwin így hívta, de azt már rég megszokta. Ám Erennek ezt nem mondta és ok nélkül leordította. A fiúcska remegve sírt. Lábait átkarolta maga előtt s egy golyóként 'rítt'. Rivaille átkarolta s csókot nyomott fejére, de a fiú csak ellökte.

- Neh-nehm értelek! Egyszer kedves vagy máskor meg akarsz ölni! Döntsd már el! Miért kell bántani? Miért bánt mindenki engem? Egyáltalán miért akarsz tőlem babát, ha gyűlölsz? Mi-miht vétettem? Ha ennyire baj, hogy élek öljetek meg!

- Eren..

- Ne, te se hívj így! Mindenki hívhat téged is a neveden, de én nem. Pedig én.. elvetted mindenem a szabadságom, a tisztaságom, a becsületem és a szívem. Mindent. Mi kell még? Mi? Mond meh..

A kisfiú teljesen elsírta magát, amit csak bámult a férfi, majd magát is elsírta. Úgy gondolta itt az idő. Elmondja neki is az igazat. Nem kell a kertelés meg a félreértés. Megengedi neki, de csak neki. Nem akarja így összetörve látni. Megszakad a szíve tőle, hisz a gyermeküket hordja a szíve alatt ő meg leüvöltötte.

- Eren sajnálom. Csak, eszembe jutott a családom, akiket felfaltam. Megöltem mindegyiket. Nagybátyámat, mert gyerekként bánt velem s, mert Mikasát akarta feleségül. Anyámat, mert beleegyezett. Végül Mikasát, mert meg akart ölni. Engem a saját testvérét. Hangi és Erwin mikor Levinek hív nem jut eszembe mind ez vagy tompítja a fájdalmam az, hogy már több tíz éve együtt vagyunk. Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg.

A fiú válasz helyett felnézett, majd Rivaille ölébe fúrta fejét, ki visszaölelte gesztusát. Mind a ketten örömtől könnyezve csókolták meg egymást. Eren, Rivaille nyaka köré fonta apró végtagjait. Miközben Rivaille, Eren derekát kulcsolta át két kezével. Mikor elváltak orrukat összeérintették és csak nézték a másik íriszét. Mind a kettőjüké ragyogott a szerelemtől, mely forrt, mint a víz egy nyári időszakban a sivatag közepén.

- Bocsi, hogy zavarok, dee.. Itt táborozunk? Vagy tovább megyünk?

- Elsétálunk még addig a fa ligetig. Így nem lesz messze a cél és rejtve it vagyunk kicsit.

Jegyezte meg gondolatait a szőke Titán a nőszemélynek. Ki bólintott egyet. A Bestia nézte őket, majd mikor felé fordultak ő is bólintott, immár az ölében lévő gyermekkel. Felálltak és ismét megindultak Shina partjai felé. Mikor a ligethez tértek Erwin csinált három sátrat s egy gödröt. A növények betöltöttek mindent ismét, mint tegnap. A nagy gödörbe Rivaille vizet szivárogtatott, majd Erwin elzárta a lyukakat, ahol a víz a talajból szivárgott, hogy ne follyon el a már meglévő víz. Mikor ez megtörtént a Bestia felforralta azt. Pont kellemes meleg lett, majd mind a négyen beleültek.

- Hmmm.. Imádom a forró fürdőt. Köszi fiúk.

- Van mit pápaszem.

- Ne feledd, hogy az én növényeimmel fogsz takarózni és azokon fogsz aludni!

- Jó igazad van. Bocs.

- Azta.. te bocsánatot kértél?! El sem hiszem!

- Ne szokj hozzá, Csak Eren miatt csinálom.

- Jó, jó. Azért jól esett és elfogadom.

Kuncogta el magát a pirosló lány. Közben a Bestia szerelmét ölébe rakta, majd tarkón csókolta. A fiú megfogta a Bestia karját, mely ölében volt.

- Lehvi..

- Mi a baj?

- F-fe-felizgúltam.

Súgta oda, de mindenki hallotta. Erwin kiszállt a vízből s elment a sátorba. Hangi még ott volt, de vette Rivaille szemének üzenetét s már el is varázsolódott ő is sátrába. Viszont a Bestia.. ő nem.. ő tovább folytatta munkáját. Immár kezével fogta meg a fiúcska merev virágát. Másik kezével két kis cseresznye bimbóját kényeztette. Ajkaival hátát jelölgette. A kis fiúcska sóhajokat bontott, majd hátranyújtva kezét Rivaille nyaka köré fonta, miközben az nyakát nyalogatta.

A fiú sóhajai zengték a környéket. A férfi morgásai meg mélyítették a hangokat. Közben mind ezt a nőszemély vérző orral, földön hemperegve, sipítozva figyelte sátrából. A két szerelmes ügyet sem vetve rá, folytatták. Szerelmük kavargott s forrongott a vízben. A kisebbik elhelyezkedett Bestiája méretén, majd hangos nyögései zeneként énekeltek az estébe. A férfi élvezte párja forró testét, mely beszippantotta magába. Illatuk összefolyt. Fenyőerdő vaníliával. Szebbet, s jobbat nem kívánhat se ő se párja. Egyre gyorsabban, egyre forróbban csókolták egymást, s egyre gyorsabban mozogtak is. Míg el nem jött az a pillanat, mely a gyönyört testükbe áramoltatta. A boldogság s kéj hangjai töltöttél meg a naplementét. A kisebbik a nagynak vállára dőlt. A nagy Bestia meg csak fényben tündökölt. Megtette újra s még megfogja százszor. Ő az övé, egyedül az övé e világon.

Mikoron végeztek vissza mentek a sátrakhoz. Akkor látták az őrült nőszemélyt egy vérveres tócsában. Meglepődött Rivaille hisz senki sem volt itt, akkor meg, hogy vérzett el? Látta a nagy szőkét, ki ébresztgette fel. A lány szinte kómában volt a sok vér hiánya nélkül. A kisfiú megijedt, mert nem látta még így őt.

- Mi történt vele?

- Sok volt neki a látvány.

Válaszolta Erwin, Eren szemébe, tekintetét zárva.

- Ő nézett minket?

Pirult el a fiú. Legszívesebben elbújt volna. El is feledkezett arról, hogy nem egyedül vannak. Ő meg figyelmetlenül még bele is merült s csak rájátszott egyre, hogy minél élvezetesebb legyen. Persze azt nem mondta, hogy nem élvezte, de, hogy nézték az kicsit neki sok lehetett. Ezt észrevette a Bestia s csak mosolygott, majd ajkait szóra bírta.

- Legalább látta, miért is szeretlek. A tested, mint egy angyal teste, lelked fenséges fehér s szűz még mindig, mint friss lepedő. Egy ma született bárány vagy még mindig.

Erre a fiú teljesen rózsa vörös lett. Közben a dinka nőszemély feléledt s csak vörös fejjel Erenre nézett.

- Számolj be milyen érzés volt? Gondolom jó volt, de mit éreztél közbe? Forró volt? Pezsgett a véred? Mennyire fáj...

- ELÉG LESZ!

Üvöltötte rettentő hangján a Bestia, ki utálta a nőszemély kérdés sorát. Megfogta Erent a sátorba vitte s mögéjük jégből ajtót emelt, mi fénylett.

- De gyönyörű.

- Örülök, hogy tetszik. Majd, ha haza mentünk csinálok neked még ilyet, csak szebbet.

- Tényleg? Csak miattam?

- Igen. Csak érted.

Ettől kezdve a két gerlice az éjjelt összebújva töltötte, míg el nem aludtak a csendes estébe. A hold mozgott s haladt előre, majd a nap váltotta fel. Annak első sugarai világították be a világot, mire kelt e kis pár. Eren felvette ruháit, ahogy Rivaille is. Kimentek a sátorból s tüzet lobbantott a Bestia. Közben Eren, míg nem figyelt elkapott egy nyulat. Mosolyogva vitte oda. A férfi kicsit meglepődött, majd mosolyogva megfogta. Segítette megpucolni s felvágni. Mikor hozták vissza a megpucolt nyulat a két másik Titán is felkelt addigra. A titánok a nyúl láttán mosolyogtak, majd Hangi pár növényt növesztve a húst egy növénybe rakta. Egy nagy ehető tökbe, majd a tűzbe dobta. Rivaille nagyobb meleget eresztett. Közelebb menve a pokol tüze lehetett. Sokkal melegebb volt, mint a sima tűz, de pont ez kellett. Így gyorsan kész lett az étek. Elosztották négy fele, majd enni kezdtek.

- Nagyon finom!

- Örülök Eren! Próbáltam finom édes tököt alkotni.

- Sikerült! Ilyen finomat még nem ettem. És olyan gyorsan kész lett.

- Mivel a pokol tüzével égettem.

- Hát igen. Levinek mindig is a tűz volt s lesz az eleme.

- Pontosan Erwin. Kíváncsi vagyok Erennek milyen lesz az ereje. Hm... Valami alkotó vagy pusztító?

- Nekem??! De hisz én ember vagyok Hangi.

- Ja, hogy te nem tudtad?

- Mit?!

- Azt kedvesem, hogy egy isten gyermeke vagy, csak az erődet elkötötték és ahová tartunk, oda van elrejtve apád ereje. Azé az emberé, aki miatt elkezdett pusztulni a Rózsa erdő.

Jelentette ki nyugodt hangon a Bestia.

- Az lehetetlen! Apám soha nem tenne ilyet! És ő nem isten! Valakivel összekeveritek!

- És mit mondasz arra, hogy a könyv beszélt, amihez apád adta a kulcsot?

- A-az..

Befejezni nem tudták. Ugyanis egy nagy kék varázsgömb robbant fel a négy ember mellett. A három Titán felállt s védeni kezdte Erent. Egy Filnaki volt előttük. Ami egy macska nő, aki képes mágiát használni. Öt farka van s mindnek végén méreg tövis. Olyan volt, mint egy ördög nyíl alakú farka, de ez méregben ázott. Szemei vértől izzadtak. S karmai eget szaggattak.

A Bestia támadt. Tűz gyűrűt kerített köré, a lány lábait lefogta, a szőke titán farkait földnek kötötte, miközben magukat is védte. E közben Rivaille Erent a sátorba lökte s jégfallal zárta őt be, majd újra támadt. Kaszáját kirántva rohant a Filnakinak. Az mágia burokkal tönkre vágta a blokkolókat s egy csapást küldött a támadóra. Azt hátra vetette a mágia, de nem sérült meg komolyan. A két másik Titán is támadott, majd a Bestia is újra. A hármas támadást a lány kivédeni nem bírta, így lehullott a porba. Rivaille kaszáját szívébe sújtja s lelkét neki is elfogyasztja, mint akkor Mikasáét.

Kiengedte Erent tömlöcéből, majd ölelve csókolta meg. A többiek is közelebb jöttek. Eléggé kimerültek, mert azaz átkozott lánygyengítő varázst használt, ami elszívta erejüket. Így a két nagyobb visszafeküdhetett. Rivaille is elfáradt így ő is pihenésre kényszeredett. Erennel együtt feküdtek.

- Eren felhúzok egy jégburkot megint, de, ha pisilned kell, kelts fel. Nem baj, ha alszom, de egyedül ki nem mehetsz. Világos voltam?

- Igen.

Ezzel egymáshoz bújtak. A Bestia szinte azonnal elszenderült, de Erennek sem kellett több. A melegtől teljesen álomba merült. Mikor felkeltek újjúlt erővel dél múlt egy kicsivel. Így rendet raktak maguk után s már indultak is sebesen. Gyorsan siettek, majd egy óra múlva oda is értek. Majd két órán keresztül keresték azt a helyet, de még jóval a dagály előtt meglett. Megtalálták a fát, mely mögött volt a sziget. Lementek a partra s Erwin kőfalat emelt. Rivaille a vizet kettészelte s megfagyasztotta. Egy ajtót láttak melybe Eren kulcsa beleillett. Kinyitották, majd bementek. A sötétbe Rivaille világított végig. Egy kis csigalépcső volt, mely levezetett egy földalatti templomig.

A templomba beérve Hangi megálljt intett. A növényekkel megérezte, hogy vannak csapdák így azokat megsemmisítve mentek tovább. Egészen egy hatalmas kupola csarnokid, hol egy pódium állt. Egy kulcs lyukkal. Eren oda lépett s elforgatta a kulcsát benne. Az fényleni kezdett s egy erő áramlott a testébe. A fény beragyogta a teret. Csak vakította a Titánokat, majd mikor a fény alább hagyott a Bestia meglátta Erent. Két szárnya volt egy kék és egy fehér. Barna haja hosszabb lett s benne egy zöld csík jelent meg. Két szárnya és zöld tincse, piros ruháját kiemelte. Magassága nem változott, sem semmi külleme, de erejét már érezte közönsége.

- Jesszus Eren, de gyönyörű vagy!

Sipítozott a lány, de a fiú nem válaszolt. Felé nézet s kaszát idézett. A lánynak tetszett s tapsikolni kezdett, de nem sokáig, ha a Bestia elé nem ugrik. Szíve már nem dobogna. Erennek elveszett az esze, majd hirtelen megjelent egy ember.

- Hahaha.. Ő az én fiam. Ti mocskok! Zachary ölebei. Isten jobb kezei. Régen én is az voltam, de ellökött. Most, majd Erennel ölök s megtudjátok. Mi is az a harag! A félelem, mely felforralja lelketek s elemészti. Megtudjátok!

- Eren nem olyan te féreg!

Üvöltötte a Bestia. Nem akart kedvesére támadni, hisz a gyermekük benne van. Az apját kell megölni, ami szinte lehetetlen, de ha nem próbálja meg. Elveszíti örökre. Támadták Rivailleék. Jobbról-ballról, de nem merték folytatni az ütést, nehogy Erent megsértsék, ekkor Rivaillenak ötlete támadt.

- Eren! Szerelmem! A babánk benned van! Gondold el mi lesz, ha megsérül?! A miénk és senki másé! Szeretlek Eren térj magadhoz!

- Hasztalan! Úgy sem hallja!

Üvöltötte az öreg, de arra nem gondolt, mit hall Eren. Ki meghallotta a sötétben a szót, mely megmenti. Futni kezdett a hang felé. Nem adhatja fel. Még nem. Még sok-sok mindent kell, hogy megéljen. Családot akar. A gyermekük neve Hilliox lesz. Mert az jól cseng. Együtt lesznek, mert egymás nélkül elvesznek. Fény nélkül nincsen árnyék. Hang nélkül nincsen beszéd. Minden apró dolognak kapcsolódni kell valamihez vagy valakihez és ő csakis Levihez tartozik. Egyre jobban futott a fény fele. Gyorsabban és gyorsabban. Megállás nélkül, már levegőt is alig kapott. Egyre fényesebb lett minden egyre gyorsabban jött el az út vége, majd minden fehér lett s magához tért. Széttört az apja mágiája. Felé fordult s gyilkos méregzöld szemével lyukat égetett testébe. Dühe forrt s ennek hangot is adott.

- Hogy tehetted apám?! A fiad vagyok. Az egyetlen gyermeked és te meg azt akarod, hogy gonosz legyek? Nem vagy normális! Azt mondtad az a fontos, hogy boldog legyek, ha most megölöm azt, akit szeretek, hogy legyek boldog?

- Fiam majd mást megszeretsz. Ezek csak bolondot csinálnak belőled!

- Honnan veszel ilyen hülyeséget? Felháborító, megalázó, sőt vétek!

- Nem hülyeség fiam. Velem is ezt tették. Eltaszítottak. Kiközösítettek. Megaláztak. Elűztek. Pedig csak egy valamit akartam, hogy mindenki az erdő közepén szinte halhatatlan legyen.

- Zachary szabálya volt, hogy az isteneken kívül nem lehet senki halhatatlan, de te elárultad őt és nézd meg. Most pusztul el miattad egy erdő, amely több ezer éves mágiával rendelkezik.

Vágott közbe szavába a Bestia, a férfinak. Közben Eren egy hasonló kaszát hozott létre, mint, ami Rivaillenak van. Pengéje hófehér s fekete csontváz kezek díszítik, melyek a tetején egy vörös almát fognak. A bűn megtestesülése és a teremtés képe. Hirtelen Eren szeme világítani kezdett. Kaszáját zöld köd lengte körbe. A halál mérge borította be a tért.

- Apám. Bűnhődsz vagy elárulsz?!

- Nem tartok veled, de nem hagyom, hogy az erődet visszakapják, inkább megöllek!

Üvöltötte az apja Erennek, ki ledermedt hírtelen. Csak akkor tért magához, amikor a Bestia vére csattant arcába. A düh elborította agyát. Apja szemébe, lyukat vájt. Halál, halál, halált neki. Kín, fájdalom az kell néki. Szavalta magába e szavakat s csak dühe forgott. Olyan volt benne a düh, mint a pokol. Nem tétlenkedett teljes erőből támadott. Apja védekezni próbált egy mágia burokkal, de mind hiába. Eren ereje volt, majdnem legnagyobbja e világnak. A burkot kettéhasítva apját porrá égette. A falat a barlangba majd ezer méteren keresztül a tenger fele kivájta ereje, mely apját eltüntette s békét hozott a világnak.

A Bestiára tekintett, ki a földön hevert vérbe fagyva. Hangi, vérét próbálta elállítani, de hasztalan. Erwin a beomlását hárította a barlangnak. Eren szeme könnyel telt meg s Levi kezét fogta meg.

- Annyira sajnálom. Az én hibám! Ha nem állok meg és küzdök nem lett volna ez..

- Kölyö.. *köhög* nem a te hibád. Élj tovább boldogan. Hangi és Erwin vigyázni fog rád. Szeretlek, és ne feledd. A gyermekünk..

- NEM! Nem halhatsz meg Levi! Szeretlek, ne halj meg!

Eren könnyei a Bestia sebét áztatták. Majd felragyogott hirtelen. Rivaille sebei azonnal begyógyultak s színe is visszatért. Csak ámult mindenki. Eren hirtelen kapcsolt s már a férfi nyakában volt.

- Szeretlek! Levi soha se hagyj el! Mindig legyél velem! A kicsink miatt, miattam, miattunk!

- Én is szeretlek Eren és soha nem hagylak el. Örökké veled leszek, ígérem, de most. Menjünk. Meg kell gyógyítanunk az erdőt. Az otthonunkat.

- Menjünk gyorsan!

Elindultak vissza, amilyen gyorsan tudtak, haladtak. Mikor már egy ideje utaztak végre haza értek és pont időben. Eren, erejével meggyógyította az erdőt. Békét s csendet teremtett. Az erdő varázslényei újra elő kerültek. A régi halott növények újra éledtek és kivirágoztak a tavaszi édenbe. A fellegek is megnyíltak s Zachary lejöhetett újra. Erejét már nem veszélyeztette a gonosz. Mosolygott s csak nézte a hősöket. Erent választotta a következőnek, ki erejét örökli Rivaillelal együtt. Király s királynő uralkodék e föld felett, minek neve Maria földje. Az ég, kékebb lett mikor Eren s Rivaille átvette az erőt. A földre béke ült. Madarak repkedtek, a termés kedveskedett s a víz, tisztább volt, mint bármi a világon.

Eren idő közben nyáron. Istenhez méltón. Gyermeket hozott a világra. A neve Hixillio lett, melyet Hixnek becéztek. A fiújuk csak gyorsan cseperedett. Már a nyár is elmúlt s őszlett, tél, majd újra tavasz. Boldog volt a pár. A másik két Titán is összejött s lányuk született. Kinek neve Zoye lett. Szerelmek gyümölcsei cseperedtek. S már messze volt az álom mely még rég kezdődött. Ki hitte volna, hogy egy szegény piros ruhás fiú egyszer isten lesz? Ki gyermeket nemz, ki földet ment. Boldogságot és békét hoz? Persze nehéz volt elhinni, de megtörtént.

Győzedelméről és szerelméről a két Titánnak ódák zengtek. Dicső himnuszok s mesék lengtek. Az istenek mindig lementek a földre körbe nézni s azt tapasztalták, hogy mindenki boldog. Se betegség, se éhínség ezek már csak puszta mesék. Már béke és becs uralkodott. Az erdő ereje mára már visszaállt s így tarthatunk itt, ahol most vagyunk. Vége.

- Jaj anyu annyira jó volt ez a mese!

- Imádom ezt a történetet úgy, mint Rin.

- Ren szeretlek.

- Én is szeretlek öcsi.

- Na de ideje aludnotok, mert már későre jár!

- Na, de anyuu! Mesélj még egy picit!

- Nem lehet. Holnap mentek suliba és nem fogtok tudni aludni. Apátok mindjárt haza jön és mérges lesz, ha nem alszotok!

- Nya anya légy szí!

- Igen Rin igazat mond!

- Na jó..

Eren és Levi gyermeke cseperedett. A gonosznak már hűlt nyoma volt évek óta a világban és az istenek már második babájukat várták. A gyermek ki első szülöttjük volt nagyon várta kistesóját. Kíváncsi volt milyen egy pici baba, akit a karjaiba tarthat. Minden nap anyukájával és apukájával játszott, ha épp nem dolgoztak. Hisz az istenek munkája nem gyerek móka. Aztán teltek a napok, hetek s új isten születhetett a neve a bátyja után Hexillio lett. Gyönyörű teremtés volt akár a bátyja. Imádta őt testvére s az összes ember. Mindenki szerette. Ő örökölte a teremtés erejét. Mindig virágok bomlottak körülötte. Ám még kicsik voltak és nem igazán tudták kik is ők valóban, de mindig együtt föl s alá rohantak. A fellegekben játszhattak messze a föld felett. Mind a kettőnek volt egy-egy piros köpenye..

- Ú! Úgy, mint nekünk öcsi!

- Igen-igen!

Tehát piros köpenyben futkorásztak az égi édenben, ahol minden fénylett és boldog volt. Titánok éltek e helyen meg pár varázslatos lény. Az égen gyakori volt a szivárvány, mely szelte az eget messze. Minek vége elérhetetlen volt mindenki számára.

Mindig bújócskáztak és fogócskáztak. Soha nem hagyták el az otthonuk és soha nem nőttek fel. Az évszázadok múltak s múltak, de nem akartak felnőni így minden egyes éjjel mesével aludtak el.

- Juj, pont, mint mi!

- Igen, igen öcsi! Anyu és nekik is volt macijuk?

- Igen volt nem is egy, de mondok egy titkot ők még élnek s léteznek!

- Uuu anya megnézzük őket?

- Igen anya légyszíí jók leszünk az öcsivel!

- Majd egyszer elárulok még egy titkot, de csak, ha elalszotok!

- Aahhj, de anyuu légyszííí!

- Nem lehet.

- Kop-kop bejöhetek?

- Apaaa!
- Apuu!

- Sziasztok. Na, sipirc vissza az ágyba! Aludnotok kéne. Hangi néni nem fog tanítani titeket, ha rosszak lesztek! Gondoljatok bele mennyi mindent fog tanítani, ami nagyon jó. Sőt, ha tanultok akkor játszhattok Zoyeval! Hát nem nagyszerű? Ha bespuriztok az ágyba holnap is lesz nap és holnap is játszhattok. Rendben?

- Jó megyünk!

- Igen, igen apa jók leszünk.

- Na, gyertek, kaptok egy-egy puszit aztán jó és szép álmokat.

- Jó éjt apa, jó éjt anya!

- I-igen jó éjt!

- Jó éjt törpék!

- Jó éjt fiúk!

- Nah tehát Levi hol is tartottunk?

- Hmm.. Valahol ott, hogy legyőztük apádat, minden boldog és mézes. Na meg felbukkant egy trónkövetelő kis vakarék, akitől megszabadulni nem lehet, de amúgy mikor engeded, hogy felnőjenek?

- Majd nem soká. Még azt akarom, hogy gyerekek legyenek.

- Már lassan ezer esztendeje, hogy születtek. Szerintem elég ideje azok.

- Igaz, csak tudod..

- Gyermekünk bármikor lehet új.

- Ez igaz.

- És mi tovább élünk, mint ők. Ők nem halhatatlanok. Ők csak Titánok. Sokáig élnek, de meghalnak, amit tudom, hogy nem akarsz, de ez az élet rendje. És ezt jól tudod szerintem te is.

- Tudom, tudom. Csak nem akarom elveszíteni őket. Ők az én gyermekeim. Ren Hixillio és Rin Hexillio.

- Álmok valósága, valóságnak álma.

- Emlékszel? Ezt akkor mondtad nekem mielőtt megszülettek. Imádtam azt a napot. A lágy szelet. A meleg nyarat. A csillagokat, azt a jó fenyőillatodat. A fák susogását, az erdő hangjait. Mind a kedvencem még így ezer év után is. Szeretlek Rivaille Ackerman.

- Én is szeretlek Eren Ackerman. Örökké szeretni foglak. Jöjjön ezer meg egy trónkövetelő. Jöjjön ezer meg egy vihar az életünk sötét napjaiba, de ennek ellenére örökre szeretni foglak. Essen eső, fújjon szél. A gyermekeink és mi élni fogunk békében, egészségben, boldogságban.

- Igazad van. Örökké együtt leszünk. Ahogy Zachary mondta még nagyon régen. "Szeressétek egymást, míg éltek örökké s mikor érzitek az időt, akkor adjátok tova két embernek az erőt. Kik úgy szeretik egymást, mint ti, de míg szívetek egy s örök. Korotok és arcotok fényben úszik örökké"..

-*-*-
THE END
-*-*-

//Boldog szülinapot drága Yukko-Chan! Remélem kedvedben jártam e pici 10.000 szavas történettel. (Kicsit több, na de na. Remélem nincs harag)

2019.03.10 reggel 10:30-tól 2019.03.13 18:00-ig írtam szóval, ha rossz lett gome! Siettem, mert minden össze jött, de! :3 Én Aka voltam helló!

UI.: Szeretlek szerelmem és élj sokáig egészségben! (Tudom 03.13 van, de boldog szülinapot már most! :D)//