Győzelem

Hétfő délután elmaradnak az ebéd utáni óráink, hogy bejelenthessük Pitonnak a választott tantárgyainkat. Daphne büszkén fölszegett fejjel ment ki ebből a teremből, Deneb végtelenül jókedvűen, kezében egy szórólapot lengetve.

– Nem kell mágiatörténet vizsga!

Daphne csak a szemét forgatta.

– Vizsgáznod kell, csak a felvételidbe nem számít bele, attól még le kell tenned.

Deneb erre végtelenül elszontyolodott.

A barátaim most kint várnak a folyosón, amíg én próbálom elmagyarázni Pitonnak, hogy mit is szeretnék pontosan.

– Értsem úgy, hogy még nem sikerült döntened, Mason?

Nagy levegőt veszek, és a Piton mellett ülő Dumbledore-ra sandítok.

– Nálam egyáltalán számít ez?

Dumbledore biccent.

– Szerény véleményem szerint igen. Tizennyolc éves korig kerültök bele a sorsolásba, addig tartják szigorúan számon a létezésetek.

– Értem – sóhajtom megkönnyebbülve. – Szóval, ha semmi...khm... kényelmetlenség nem jön közbe, akkor akár igazából bármi lehetek, nem?

– Feltéve, ha a megfelelő tantárgyakat választod ki – kopogtatja meg Piton ujja hegyével az egyik pergament, ami már félig ki van töltve az ötödikes diákok választott pályájáról – hogy a tanárok a lehető legjobban felkészíthessék a legfontosabb tárgyakból az RBF-ekre.

– Szóval, Johanna, mi érdekelne? – kérdezi Dumbledore, jóval kedvesebb hangnemben.

– Ööö... – Kellemetlen, hogy nem tudok kész válasszal szolgálni. – Hát...

– Hogy állsz a varázslatos lényekkel?

Megvonom a vállam.

– Kedvelem őket, de nem hiszem, hogy velük szeretnék foglalkozni életem hátralévő részében.

Piton jegyzetel valamit.

– Művészetek?

– Mi sem áll távolabb tőlem!

– Irodalom?

– Ha találok egy jó könyvet, elolvasom.

Piton leírja a válaszaimból a fontos információkat.

– Hogy állsz a joggal?

Fintorgok.

– Gyógyítás?

– Nem értek hozzá – intézem el egy vállrándítással. Dumbledore összekulcsolja az ujjait az asztallapon.

– Mit szólsz az aurorsághoz? – érdeklődik. Oldalra döntöm a fejem.

– Nem tudom. Nem hangzik rosszul. De azért megnézhetünk még mást is?

Piton sóhajt, de nem jegyzi meg, hogy az elmúlt pár hónapban ezt kellett volna csinálnom.

– Tanári pályához mit szólsz, Mason?

– Nem hiszem, hogy jó lennék tanárnak.

– Szerintem sem – erősíti meg Piton. Dumbledore szúrós pillantást vet rá.

– Akkor nézzük...

Fél órán keresztül fárasztjuk egymást, míg végül kiegyezünk az aurorságban.

– Sokat kell majd hozzá készülnöd.

– Tudom – bólintok. – Köszönök mindent.

– Viszontlátásra – köszön el Dumbledore.

Kilépek a folyosóra, ahol Daphne nyúlik el a padon, feje Deneb ölében. Könyvet olvas – mily meglepő fordulat.

– Auror? – Daphne föl sem néz a lapok közül. Megtorpanok.

– Csak azt ne mondd, hogy te is legilimentor vagy!

– Csak ismerlek, Josie – közli.

Mosolyogva vállat vonok.

/*/

A könyvtárban azonnal kiszúrom Corvust a könyve felé görnyedni.

– Ne próbálj megijeszteni, hallak, drágám.

Fújtatva érek mellé.

– El is felejtettem, hogy olyan a hallásod, mint egy denevéré.

Átölelem hátulról, és csókot nyomok a nyakára. Átkarol. A bőrkabátját viseli, amiről eszembe jut valami. Corvus hátradől, és rám sandít.

– Mi az?

– Kiolvastad a fejemből, hogy mondani akarok valamit?

Corvus sóhajt.

– Életem végéig ezzel fogsz heccelni, igazam van?

– Ezt is ki gondolat-olvastad? – kuncogok. A szívem hevesen dobog, ha arra gondolok, hogy esetleg életem végéig vele lehetek.

– Csak ismerlek. – Oldalra fordítja a fejét, és csókot nyom a számra. Mielőtt egymásba feledkezhetnénk, elhúzódom.

– Én meg rájöttem a titkodra.

– Igen? Melyikre? – vonja föl a szemöldökét. Megpaskolom a kabátját és túl pakolt zsebeit.

– Tágítóbűbáj.

Corvus csalódottan fújtat. Megragadja a csuklómat, és az ölébe penderít.

– Hé! – méltatlankodom.

– Hogy jöttél rá? – simít végig a hátamon. Megrándítom a vállam.

– Bűbájtanon tanultunk róla.

– Okos vagy, kis aurorom – dicsér meg mosolyogva, és közelebb hajol. A mellkasára illesztem a tenyerem, érzem a kezem alatt szíve egyre hevesebb dobogását.

– Szeretlek, Johanna – morogja, és végtelenül lágyan hozzáérinti a száját az enyémhez. Szinte csak súrolja az ajkam az ajkával. Rögtön rájövök, mire megy ki a játék – azt várja, hogy én veszítsem el előbb a fejem. Nem látom értelmét, miért ne menjek bele. A hajába túrva húzom magamhoz közelebb. Ujjai végig siklanak a combomon, megszorítja a csípőm, és megragadja a vállam.

Zaj szakít félbe minket – egy könyv huppan a földön.

– Ó, ne haragudjatok, nem tudtam, hogy... – Hermione Granger dadogására eszmélek. Corvus bosszúsan fújtatva húzódik el.

– Nem hiszem el, hogy mindig félbe szakítanak! – morogja. – Ez a hely el van átkozva!

– Vagy csak az a baj, hogy nyilvános – jegyzem meg, ahogy végiggondolom, hányszor játszódott le már hasonló jelenet a könyvtárban. A könyvsor elején ácsorgó Hermionéra nézek, aki vöröslő fejét lehajtja. Zavartan igazítgatja a karjában tartott könyveket. Felállok, és leülök a Corvus asztalához tolt másik székre.

– Mi baj van, Mione? – kérdezi tőle a fiú.

– Nem tudod hol van Fred és George?

Corvus elvigyorodik, és megigazgatja az ingét, amit az imént összegyűrtem.

– Fred és George vagy George és Fred?

Hermione nem néz föl, és legalább olyan pirosnak tűnik az arca, mint amilyen az emlegetett Weasley-k hajkoronája.

– Teljesen mindegy, csak azt szeretném tudni, hol vannak!

– Szóval Fred és George – nyugtázza Corvus. Hermione lesüti a szemét és dünnyög valamit, amit nem értek. – Miért kell – Hermione gyilkos pillantást vet rá, mire helyesbít: –... khm, kellenek neked?

– Ron patkányáról szeretnék velük beszélni.

– Még mindig nincs meg az a dög?

– Makesznak hívják azt a dögöt – javítja ki Hermione. – És nem, még mindig nem került meg.

– Nem lehet, hogy tényleg meg...

Hermione dühösen mordul.

– Persze, hogy nem lehet! Csámpás nem bántotta Makeszt!

– És szerinted az ikrek vissza tudják hozni a patkányt? – kérdezi óvatosan Corvus. Hermione úgy fest, hisztérikus állapotba kerül.

– Nem, de lehet, hogy meg tudják találni. Úgy ismerik a kastélyt, mint a tenyerüket.

– Én utoljára a harmadik emeleten láttam őket sétálni, Azurával. A félszemű boszorka szobránál.

– Köszönöm – próbál meg a lány Corvusra mosolyogni. Miután Hermione lelép, kérdőn fordulok Corvus felé, aki röviden elmeséli nekem a patkány és a macska történetét. Hamar elveszítem a fonalat, de élvezem nézni, ahogy Corvus enyhén ráncolva a homlokát idézi föl az elmúlt hónapok eseményeit. Rettentő aranyos ilyenkor.

/*/

Már egy hónap is eltelt a pályaválasztási óta, de még mindig nem szakadtak ránk annyira a tanulnivalók, mint hittem. Persze Daphne ezt is elég rosszul viseli, én viszont még nem készülök belehalni.

Corvus Szobája felé sétálok, tavaszi nap fénye világít be a folyosóra. Az ajtó előtt megállok, de mielőtt kopognék, hallgatózok egy pillanatig – mintha valaki sírna odabent.

Az ajtó az ablakon befújó széltől kicsit kinyílik, és én megpillantom bent, ahogy Corvus egy karcsú nőt ölel magához. Pyxis zokog, fejét még nála is magasabb öccse mellkasába fúrja. Corvus csitítón suttog a nő fülébe és simogatja a haját. Észrevesz, ahogy tanácstalanul épp kifordulni készülök a Szobából.

– Hagrid – tátogja. Nem értem, mit akar ez jelenteni.

– Tudom, hogy van itt valaki, Cor – dünnyögi Pyxis. Az öccse vállára illeszti az állát, de még mindig nem néz felém. Nagyot szippant a levegőből. – Johanna Mason, igaz?

– Talált süllyedt – mondja Corvus.

– Gyere be, nyugodtan. Én mindjárt megyek – lép el Corvustól a nő.

– Mi történt? – kérdezem aggódva. Pyxis vörösre sírta a szemeit.

– Csikócsőrt kivégzik – szipogja. Összevont szemöldökkel gondolkozok, mire eszembe jut, kiről is beszél.

– Az az a griff, amelyik „megpróbálta megölni" Malfoyt?

– Hippogriff – javít ki ösztönösen Corvus.

– De hát nekem Granger azt mesélte, hogy a kis pióca kiprovokálta a balesetet – értetlenkedem.

– És ez kit érdekel? – sóhajt ingerülten Pyxis. – Az apja ezt szörnyű bűnnek találja, Csikócsőrt pedig kezelhetetlennek titulálta.

– Még szerencse, hogy Hagrid ennyivel megússza – mondja vigasztalón Corvus.

– Ezért lecsuktathatnák? – ámulok el.

– Simán – vágja rá komoran Pyxis, és megtörli a szemét. – Ha a nagybátyánknak ez lenne a kívánsága, a Minisztérium már ugrana is, kettőt sem tudnánk pislogni.

Meglepetten meresztgetem a szemem.

– Azért tárgyalások csak lennének – gondolkozik Corvus.

– Igen, Csikócsőr esetében is voltak – mérgelődik Pyxis. – És nézd meg, Cor, hol állunk?

Most jutok csak szóhoz megdöbbenésemben.

– Ti nektek a nagybátyátok Lucius Malfoy?

Corvusnak fölszalad a szemöldöke.

– Miért, mit gondoltál, kicsodánk? – érdeklődik.

– Miért gondoltam volna, hogy van hozzátok köze? – ellenkezek. Pyxis idegesen karba fonja a kezét.

– Az zavarhatta meg, hogy griffendélesek vagyunk. De a családunk attól még... hát, nem ehhez az oldalhoz tartozik.

– De hát Malfoyéknak Malfoy a neve – értetlenkedek tovább. Nem fér a fejembe, mi lehet az összefüggés. Corvus megigazítja a gallérját, amit Pyxis összegyűrt.

– Narcissa Malfoy leánykori neve Black. Az anyám húga.

Csak ingatni tudom a fejem.

– Milyen vonalak vannak még ebben a családban? – sóhajtok föl. Corvus elvigyorodik.

– Ne tudd meg. – Mögém lép, és átkarolja a vállam. – Például, képzeld, Bart Tonks az unokatestvérem.

– Persze, nekem meg az anyám McGalagony – vágok vissza. Pyxis gondterhelten rázza a fejét.

– Tényleg az unokaöcsénk. Andromeda, az anyja szintén anyánk húga.

– Pontosan hány testvére is van anyátoknak? – tudakolom.

– Három – vágják rá egyszerre.

– És melyikkel tartjátok a kapcsolatot? – kíváncsiskodom tovább. Nekem olyan sose adatott meg, hogy a közvetlen rokonaimon kívül bárkit is ismerjek a családomból. Anyám helyzetében ez különös – ismerem a jóslástantanárt, de hát...ő nem tudja, hogy az unokahúga vagyok, ergo nem kezel úgy, mintha vérrokonok lennénk. Nagyszüleimről se tudok semmit. Apám szülei meghaltak, anyáméi meg...lehet, hogy ők is valahol a földben nyugszanak már.

– Andromedával – vonogatja a vállát Pyxis. – Az ő útján ismerjük Perselust is.

– Tényleg! Ti ismeritek! – csapok a homlokomra. Szinte ki is ment a fejemből Sirius Black első betörésének éjjele, amikor Corvus Pitonnal kötözködött. – Nem semmi család vagytok ti.

– Hát igen, kapcsolatokban nem panaszkodhatunk – ismeri be vigyorogva Corvus. – Nagyon úgy fest, hogy a jövőben a Trelawney vér is bekerül a famíliába.

Érzem, hogy elpirulok. Cuppanós csókot nyom az arcomra. Pyxis fáradtan mosolyogva pillant ránk.

– Úgy legyen!

– Bár anya kiakadna, ha ezt meg tudná – szólal meg a... az asztal. Pyxisszel meghökkenten pislogunk az asztalra.

– Te... neked beszél az asztalod?

– Elbűvölted, Corrie? – gyanakszik Pyxis. A fiú csak legyint.

– Azura az.

– A hangja igen.

– A szekrényes részben bujkál – vonja meg a vállát Corvus. Odalép, és kiengedi a lányt.

– Mit kerestél itt? – Pyxis egy padnak dől. Végtelenül kimerültnek tűnik.

– Aggódom Csikócsőr miatt. Nem hagyhatjuk, hogy kivégezzék! – Azura hatalmas kék szemeiben könnyek csillognak, de a vonásai kemények. Már szinte hozzászoktam, hogy a lány a legvéletlenszerűbb helyzetekben bukkan föl. Azért így is eléggé meg tudok lepődni.

– Meg kell akadályoznunk – erősíti meg Pyxis.

– És mégis hogyan akarjátok, lányok? – szól közbe Corvus.

– A könyvtár nagy – von vállat Azura. Pyxis hevesen bólogat.

– Keresünk valamit...

– A tárgyalás előtt kellett volna erre gondolnotok – csóválja a fejét Corvus. Pyxis gyilkos pillantást vet rá.

– Szerinted amíg te itt bent kuksoltál, én mit csináltam? Hermionéval kerestünk ki információkat, nagyszerű szöveget és érveket szedtünk össze Hagridnak, de szegényem zavarba jött Malfoy bandájától. – Elhallgat. Bosszankodva hozzáteszi: – Tudtam, hogy nekem is vele kellett volna tartanom!

– Hagrid azt mondta, hogy még lesz egy újabb ülés, pár hét múlva. A vizsgaidőszak vége felé.

– Tényleg? – csillan föl Pyxis szeme. – Addig még egy csomó időnk van!

– Segítsek én is? – kérdezi Corvus, két testvére közt kapkodva a tekintetét.

– Nem, te a RAVASZ-aidra fogsz készülni – jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon a nővére. Azzal karon ragadja a húgát, és kisétálnak a Szobából, terveket kovácsolva, hogy milyen rendben nézzék át újra a könyveket meg az eddig készült jegyzeteket. Corvusszal némán bámulunk utánuk. Végül én töröm meg a csendet.

– Rachel? – fordulok Corvus felé. A fiú nevet, és a homlokomnak támasztja a homlokát.

– Nem női név, már mondtam.

– Kár, mert a Rachel Black elég menőn hangzik.

– Maradjunk a Corvusnál, rendben? – Csókot nyom az ajkaimra.

/*/

Diggory olyan simán söpri le Malfoyt a pályáról, hogy abba még a griffendéles nézők szíve is belefájdul.

Azonban még így is mi győzünk – a cikesz fölöttébb rendetlen a mai meccsen, csak két órányi kergetőzés után szorítja a markába Diggory a labdácskát. Ebben ugyan közrejátszhat az is, hogy Malfoy kipróbálja új taktikáját: inkább csak akadályozza a másik csapat fogóját, minthogy csináljon is valamit.

Ellenben a hajtóink ma kitűnően játszanak, és így tíz ponttal lekörözzük a Hugrabugot, ami viszont nem jeleskedik túl jó játékosokkal.

A mardekárosok is kisebb ünnepséget szerveznek a győzelemre: Hestia elrejtett Lángnyelv Whisky készletekkel pakolja tele a kis asztalkánkat.

– Ez nem hinném, hogy szabályos – mered az egyre növekvő halomra Daphne. Flora csak legyint. – Ne félj, nem olyan erős ez, mint az igazi Lángnyelv. Alacsonyabb az alkohol tartalma. A bátyánk, Aidan szerezte a munkahelyéről.

– Értem – biccent Daphne bizonytalanul a kupac felé. Deneb szeme felcsillan.

– Kaphatok?

– Vidd csak – biccent Hestia, és leül Higgs ölébe, aki még mindig hitetlenkedő, ábrándos mosollyal karolja át.

Daphne elszörnyedve pillant Denebre, aki nyúl is az első üvegért. Rosszallón csóválom a fejem – Deneb most nyilván nem fog sokat inni. Nem is hagynánk, és önmagától is tudja, mi a helyes. Életemben egyszer láttam igazán nagyon-nagyon részegnek: miután édesanyja meghalt, az apjával italba fojtották bánatukat. Két hétig tartott, amíg kikúráltam a mélyből. (Az apja persze nem szokott le a piáról, ő még most is nyakal, szinte megállás nélkül). Ekkor Deneb tizenhárom éves volt.

– Remélem, csak meg akarod szagolni – mondja kimérten Daphne.

– Hát hogyne – bólogat bőszen Deneb. Majd jól meghúzza az üveget. Daphne egy pillanatra úgy fest, mintha legszívesebben megütné, végül csak leül mellém.

– Nem lesz ennek jó vége – jósolja borúsan.

– Ne aggódj, ismeri a határait.

Jó pár órával később kiderül, hogy mégsem – a mi társaságunk megint fennmarad, miután a többiek elmentek aludni. Deneb és Hestia talán egy fokkal többet ittak a kelleténél, Higgs is úgy fest, mint aki részeg, pedig még csak meg sem kóstolta az italt. Én apró kortyokban próbálgatom, de a torkomat perzselő érzés megakadályoz egyszerre több adag bevitelében, amit nem is bánok.

Kártyázunk. Szemben velem Daphne ül, mellette Deneb, aki még nem teljesen józanon is nyerésre áll, nála van a legkevesebb lap. Hestia és Higgs már jó pár körből kimaradtak, csöndesen csókolóznak a fotelban. Flora láthatóan szívesebben aludna, de úgy érzi, felügyelnie kell bennünket.

– Szerintem te csalsz – dünnyögi Daphne a sötétbe. Fél tizenegy van, a házimanók érkezéséig még van egy kis időnk. Ha ők meglátnak, na, akkor borul minden.

– Ó, ugyan már, nehéz lenne beismerni, hogy jobb vagyok valamiben? – kötekedik Deneb, az egyetlen gyertya fényében látom, ahogy megszorítja Daphne vállát.

– Biztos, hogy nem szabályosan vagy jobb nálam – erősködik Daphne. Deneb elvigyorodik, szeme sötéten csillog.

– Úgy gondolod? – Nagyon közel hajol a lányhoz, aki megszeppenten bámulja.

– Vigyázz, most fog átrendezni mindent – figyelmeztetem, és én félszememet a kipakolt kártyákon tartom. Deneb arca már olyan közel van Daphne-éhoz, hogy simán smárolhatnának is.

– Nana, ne itt romantikázzatok – szólok rájuk viccelődve.

– Nem romantikázunk – biztosít Deneb. Oldalra biccenti a fejét, és Daphne nyakába csókol. A lány felhorkant-sikkant, és megpróbálja eltolni magától Denebet, aki azonban felbátorodva átkarolja Daphne-t.

– Hagyd már, tudod, mennyire csiklandós! – Flora, az igazságosztó, a kis nővérkénk. Deneb keze Daphne lábára siklik.

– Igazán csinos vagy ma, Greengrass – morogja mély hangon Deneb. Daphne gúnyos grimaszt vág.

– Persze, de nem csinosabb, mint Tracey Davies, mi?

– Mi? – kapja föl a fejét Deneb a lány válláról. Daphne eltolja a fiút, és megigazgatja a szoknyáját.

– Azt hiszem, ideje lenne aludni menni – jelenti be.

– Igen, igazad van! – kap az alkalmon Flora, és lecsapja a lapjait. – Győztél, Deneb.

A fiú értetlenkedve kapkodja a fejét.

– Mikor?

– Most. – Flora feláll. Higgs és az ölében fekvő Hestia felé int. – Ők is elaludtak már. Na, mire vártok?

Kapkodva elpakolja a kártyákat. Deneb csak pislog, amikor Daphne feláll és segít Florának.

– Valami rosszat mondtam? – értetlenkedik.

– Nem tudom – felelem óvatosan.

– Nem – vágja rá Daphne olyan hangon, amiből rögtön kitalálhatjuk, valami baj történt. Flora felrázza testvérét és Higgset, majd felszalad a lányok szobájába. Daphne eltünteti még Hestia maradék üvegét a helyiségből, amit a hetedikesek szórtak szét a klubhelyiségben.

– Ööö, lányok...? – Deneb megköszörüli a torkát. – Nincs kedvetek ma velem aludni?

– De, szívesen – mosolygok rá. Egy idő után mindketten bele bolondulunk, ha nem alhatunk egymás közelében. A nyári éjszakákat mindig sutyorogva töltjük, aratásnap előtt egymásba kapaszkodva alszunk el.

– Én azt hiszem, kihagyom – közli Daphne.

– Ne már, Daffy, miért? – szomorkodok.

– Nem alszok olyan sráccal, akinek van barátnője – rázza a fejét makacsan Daphne. Nem értem, mi ütött már megint beléjük.

– Csak lerajzoltam Tracey-t, ahogy ő kérte! – magyarázkodik Deneb.

– Elég érdekes szerkóban kérte magát papírra vetni – vonja föl a szemöldökét Daphne.

– Különben is, mit zavar az téged? – vágja a fejéhez a fiú. – Amíg a csinos fiú Eldred Woprle-lal smárolhatsz a folyosón!

– Hé, hé, nyugi! – állok be közéjük. – Mind a ketten nyugodjatok le! Deneb, te menj és mosd meg az arcod hideg vízzel, Daffy, te pedig dőlj le aludni.

Elvonulnak, és nem kívánnak nekem jó éjszakát. Egyedül maradok a sötétben.