Egyenletes, ütemes mozgás miközben apró körök rajzolódnak a halántékomra. Erre eszméltem fel és nyitottam ki óvatosan a szemeimet.

-Hello Dru.-nézett rám miközben arra az észveszejtően idegesítő mosolyra húzta ajkait amit úgy imádok. Arca bal oldalán egy vágás volt, csakúgy mint az állán és az orrán. Ekkor tértem csak igazán észhez és ugrottak be az emlékképek. Az ütközés, a roncsok és az amit a mérnöke mondott, a nyüzsgés, az aggódó fejek, és zakatoló szívem ami csak azt akarta, hogy mégegysszer egyben láthassam.

-Hogy soha nem szabadulok meg tőled, azért ez is hihetetlen.-cüccögtem miközben a plafonra kaptam a tekintetem, mert ha tovább néztem volna félő lehetett, hogy elgyengülök.

-Te lennél aki a legjobban siratna, a mai ezt bebizonyította.-jelentette ki és bár nem néztem rá tudtam, hogy önelégült mosoly vert tanyát a Sid képén.

-Hogyne, hisz mégis én leszek húsz évesen özvegy.-forgattam meg szemeimet miközben továbbra is csak a plafont néztem.

-Szeretlek.-mondta ki hirtelen én pedig döbbenten kapta rá tekintetemet. –És tudom, persze mindjárt jössz a szokásos dumáddal, hogy te csak a szexet szereted. Nem. Ma a roncsból az tartott életben, az össztökélt arra, hogy próbáljak meg minél hamarabb kiszabadulni, hogy tudtam tartozom még neked két vallomással. És igazán akkor fogtam fel, hogy megmenekültem amikor láttalak összeesni, jó nyilván nem a legjobb egyveleg, de ahogy megláttalak tudtam, hogy minden oké.-nézett rám a csoda kék szemeivel. -Ugye tudod amúgy, hogy lett volna aki behoz ide és nem kellett volna kihalnod mire ideérsz?-nézett rám fürkészően.

-Pánik helyzetben voltam, ennyire nem láttam túl a dolgokat.-néztem rá.

-Amikor tegnap eljött Dilara, minden szava hazugság volt. Az esküvőnk napján beszéltünk, és csak cinikusan annyi mondott a telefonba, hogy sok boldogságot. Nem csaltalak meg. Se vele se mással, de vele meg pláne nem, tőle menekültem, túl sok volt már a számláján szóval nem. Amikor Christan egy két hetes ultimátumot adott, és egyszer esküszöm meg is köszönöm neki akkor mondtam azt, hogy többet nem fogom hagyni, hogy bárki is bármi miatt sarokba szorítson. És akkor jött Dilara egy fél órával később miután elmentél, azt mondta tudja, hogy érdekházasság a miénk és vagy elválok vagy megtámadja a házaságunkat és elveszik az egész örökséged. Nem tudtam elhinni, hogyan lehet valaki ennyire, de ennyire bosszúszomjas, aztán rájöttem, hogy ő ilyen, én meg elleszek, tényleg megoldom az életem, de a családod öröksége nem kerülhet egy olyan nő kezébe, mint amilen Dilara. Úgyhogy hazudtam. Megtehettem volna, hogy beavatlak tudom, de nem akartam kockáztatni, ha rólad van szó és ilyen nagy a tét akkor nem tudok. Elhagynak az észérvek Dru, ha a képbe jössz. Végig te lebegtél a szemeim előtt. Érted akartam kiszabadulni, hogy elmondhassam most hétfőn lesz egy hónapja, hogy ismerjük egymást, ennek ellenére, ha létezik ilyen én beléd szerettem. Tudom, hogy te nem, és ez érthető, csak...-kezdett volna bele érvelni, de félbeszakítottam.

-Én is.-szögeztem le. –Nem tudom, hogy vagy mikor, de azon kaptam magam, hogy imádom amikor visszaszólsz, ahogy rám nézel és mosolyogsz, ahogy méregetsz és szórakozol velem, imádtam azt az estét amikor beavattuk egymást a múltunkba, úgyhogy bennem is elindult egy ilyen érzés, de eddig nem tudtam ennyire pontosan megnevezni és kifejezni. Ma amikor a mérnököd sem tudta mi an veled a roncsok között egy világ tört össze bennem, komolyan egy lényem meghalt. Aztán megláttalak és minden a helyére került, azt éreztem hazaértem.-néztem a szemébe miközben egy könnycsepp gördült végig arcomon amit Max egyből elmorzsolt.

-Szóval szeretsz?-nézett rám önelégült mosolyra húzva ajkait miközben kérdőn nézett ám, annak reményében, hogy könnyek helyett majd mosolyt lát arcomon.

-Csak menjünk haza és megmutatom mennyire.-forgattam meg szemgolyóimat.

-Kancás vagy asszony?-nevetett fel miközben döbbenten nézett rám.

-Valakinek köszönhetően az lettem.-tártam szét a kezemet hitetlenkedve.

-Csak mutass be neki és lerendezem vele.-kacsintott rám.

-Mindenképp, de előtte majd engem kéne.-nevettem fel kínosan.

-Úgy lesz.-hajolt fölém és puszit nyomott a homlokomra. –Jelentkeznem kell még az orvosomnál, hogy tényleg jól vagyok és vasárnap nagyon szeretnék versenyezni, meg azért küldök hozzád is egy nővért. Vicces nem? Én haltam meg majdnem és te fekszel kórházi ágyban.-nevetett rám, majd elhajolva felőlem indult el a szoba ajtaja felé.

Utána akartam szólni, elakartam mondani még egyszer, hogy szeretem, de aztán visszafogtam zakatoló elmémet és inkább csendben néztem ahogy elhagyja a kórházi szobát.

-Szeretlek.-mondtam ki magamnak ízlelgetve e szót miközben széttártam a kezeimet. Mit is jelent ez a szó? Egy páratlan fogadás? Egy örökké tartó érzés vagy csak egy pillanatnyi megingás, érzés foszlány, egy szó ami tényleg kifejezi mit érzek vagy egy megtévesztés, mert ezt tettekkel is bőven jól lehet ám szemléltetni. 9 betű, mégis, ha valódi érzés lapul mögötte egy világit jelentheti.

Ahogy Max akkor és ott kimondta, egy hatalmas kő esett le a szívemről. És akkor már bennem sem volt kérdés, hogy az érzés mely napok óta ért lelkemben csak megfogalmazni, illetve megnevezni nem tudtam kölcsönös. Mert bár Max Emilian Verstappen a legperverzebb ember akihez eddigi életem során csak közöm lehetett, a Sid képes beszólós mindenivel belopta magát a szívembe.

Tudtam sőt biztos voltam benne, hogy szeretem, a Princess Grace kórházi ágyán feküdve ez ritka nagy bizonyosságot nyert bennem, és tudni azt, hogy ez az érzés viszonzásra talált azért elég menő-manó.

-Jött már hozzád valaki?-nyitott be Max. –Én már el is intéztem, részt vehetek a futamon.-jött közelebb.

-De jó.-néztem rá mosolyogva. –Nem, még nem.-jelentettem ki.

-Pedig haladhatnánk. Gyűrni akarom már a feleségem alatt a lepedőt.-húzta ajakit perverz mosolyra.

-Kérdem én Max Verstappen.-néztem rá nevetve. –Ki is most a kancás?-tettem fel a kérdést tetetett számonkérést színlelve.

-Nem is kérdés szerintem, hogy te.-hajolt közel hozzám.

-Hogyne.-forgattam meg szemeimet. Max pedig nevetve nézett rám csoda kék szemekkel, majd táncba hívta ajkaimat.

Ez most más volt, mint az eddigiek. Lágy, érzéki és mégis szenvedélyes, imádtam ahogy nyelve alsóajkamat súrolja miközben bejutásért esedezik, imádtam a lágy harapásait, illetve a tempót amit diktált.

Max Vesrtappen, a maszk mögötti Verstappen, egy érzékien perverz és csodálatos személy, fájó múlttal és nehézségekkel, mégis amikor velem van, rám tud mosolyogni és ahogy kék szemeibe nézek és ő is az enyémbe tudom, hogy a múltunk után csak szebb jövő várhat ránk. A szebb jövő aminek együtt állunk a küszöbén.

. ✿❀✿❀✿❀✿❀✿❀✿ .

VivienCzgny kérésére itt az epilógust megelőző utolsó rész. Bár úgy terveztem ezt csak jövőhéten publikálom és zárom le teljesen a történetet, hát istenem az az egy hét már nem oszt nem szoroz. Bár ma korántsem utoljára, de szeretném megköszönni, hogy ennyien olvastatok.
Furcsa lesz, hogy már nem publikálok ide többet. 🙏🏻💖