Yuna idegesítően sokáig maradt nálunk és, hogy még kellemetlenebb legyen számomra a helyzet, Maoh nem engedte, hogy elmeneküljek a társaságukból, hanem kénytelen voltam velük lent maradni, hogy végighallgassam a cseppet sem mókás, gyerekkori történeteiket. Utolsó leheletemmel még nekiálltam rendet csinálni a konyhában, hogy addig is valami hasznos dolgot csináljak, ha már oda lett az egész napom miattuk, mikor a lány a szürkület derekán végre elhatározta, hogy nagykegyesen hazafárad. Szívem szerint táncra keltem volna örömömben, de azért az talán túl feltűnő lett volna, így az edények törölgetése közben csak elfojtottam egy diadalittas mosolyt.
- Most már ideje mennem. – állt meg Yuna az ajtóban, búcsúzkodáshoz készülve. – A bátyám leszedi a fejemet, ha sokáig elmaradok.
- Suou csak fékezze magát, jobban teszi. – morogta erre Maoh, de a lány viccnek vette a komoly szavait. – Sajnálom, hogy máris indulnod kell. Még igazán maradhatnál.
- Majd talán egy másik alkalommal. – simogatta közben a lakótársam karját. – Most, hogy újra szomszédok vagyunk, ismét bármikor átjöhetek egy kellemes teára.
- Amikor csak kedved van. Szívesen látunk. – nagyon reméltem, hogy Maoh ezt nem kettőnk nevében mondta.
Az ifjú szerelmesek megölelték egymást, aztán Yuna őszi szellőként távozott a házból, mire újra fellélegezhettem hangosan. Azon már fent sem akadtam, hogy tőlem nem akart elköszönni, egyáltalán nem vettem magamra. Nyilvánvaló, hogy utál engem, amiért a jelöltje közelében vagyok.
Maoh az ajtóból figyelte, ahogyan a lány leér a telek aljára, nehogy addig is valami baja essen a hosszú úton. Megbabonázva, szinte a nyálát csorgatva figyelte minden mozdulatát, én pedig egyre jobban szántam szegényt, amiért Yunanak így sikerült őt az ujjai köré csavarnia. Maoh végül becsukta az ajtót, de a nagy csend hatására teljesen leblokkolt. Meg sem mozdult, csak vakon szemezett a bejárattal, én pedig nem tudtam hirtelen, hogy mi lelte. Vajon a szerelem művel vele varázslatot, vagy megint elszállt belül valami?
Halkan megköszörültem a torkom, hogy jelezzem az itt létemet, mire a srác riadtan szegte rám a tekintetét. Gúnyosan mosolyogtam felé, amit vegyes érzelmekről árulkodó arccal reagált le.
- Most meg mi van? – vont kérdőre ingerülten, mire megrántottam a vállam és visszafordultam a dolgom felé.
- Semmi. – feleltem nyersen. – Csak nem akartam, hogy a nagy magányodban rámássz még az ajtóra is, most, hogy Yuna végre elment.
- Talán zavar, hogy eljött meglátogatni? – forgatta ki a szavaim és közben fenyegetően közeledett felém. – Ő az én vendégem, nem igazán hat meg, ha te nem látod szívesen. Ez az én házam.
- Nem is mondtam semmi rosszat.
- Helyes. – már egészen a hátamba jött, túl közel állt hozzám, hogy bármi rosszat is szólni merjek Yunaról.
Maoh kiszolgálta magát a pulton lévő süteményes tálból és még mindig olyan jóízűen ette, ahogyan a kis barátnője soha sem volna képes. Ez voltaképpen jobban esett bárminél a mai nap, hogy Maohnak ízlik a süteményem. Neki valóban megérte elkészíteni és sokáig bajlódni velük. Ahogyan aztán felült a pult tetejére, lemorzsálva a földre és üresen a semmibe merengett, hosszúra nyúlt közöttünk a csend. Élveztem. Tudtam, hogy neki is jól esik most a buzgó zsibvásár után, de képtelen voltam féken taratani a nyelvem. Ez a helyzet tökéletesen nyugodt volt ahhoz, hogy anélkül vonjam kérdőre Maoht bármilyen kényes dologról, hogy nem akad ki. Nála igazán fontos a jó időzítés.
- Mondd csak, Maoh, tetszik neked Yuna? – kérdeztem bátortalanul, mire értetlenül pillantott rám.
- Hogy érted, hogy tetszik-e nekem? – ártatlannak hatott a hangja. – Azt hiszem... végül is tetszik. – a szívemet marták az eleven szavai. – A haja nagyon szép fekete. Imádom a feketét.
- Szóval tetszik neked a fekete haja? – néztem rá furcsállva, már majdnem fel is nevettem rajta.
- Igen.
- De... én úgy értettem, hogy nem vagy belé esetleg szerelmes? – húzogattam neki a szemöldökeimet, mintha arra buzdítani akarnám, hogy bevallja, de legnagyobb döbbenetemre Maoh arca elkomolyodott és gyanúval a tekintetében mért engem végig.
- Mondd, te féltékeny vagy? – kérdezte egyenesen, én pedig ledöbbentem, amiért ilyet hallok tőle, mert mindenre számítottam, csak pont erre nem.
- Mi? Ugyan, kérlek, dehogy! – legyintettem lazán. – Nincs mire féltékenykednem, elvégre Yuna a gyerekkori barátod, én pedig csak véletlenül csöppentem bele az életedbe.
- Te komolyan azt hiszed, hogy nem vettem észre a változást? – kuncogott gonoszan, aztán egészen közel mászott hozzám és konyhapult szélének szorítva nekem nyomta az egész testét és, az a szomorú, hogy még az ágyékát is érezni véltem a csípőmnél. – Annyira átlátszó vagy, hogy az már fájdalmas, pedig én nem sok mindenért szoktam ordítani. – nem mertem a szemeibe nézni. – Az apám zaklatott téged, nyilvánvaló, hogy be fogsz zárkózni és tudom, hogy én sem vagyok valami könnyű eset. Mondjuk úgy, hogy csinos vagy, én meg idejét sem tudom már, mikor voltam ilyen közel utoljára nőhöz, főleg úgy, hogy akkor is annyira kicsi voltam, hogy nem is volt fontos, most viszont kimondottan kíváncsi vagyok.
- Mire akarsz ezzel kilyukadni? – a hangom remegett a torkomban, ő pedig csak kacéran elmosolyodott a zavaromon.
- Mindig leszidtál, hogy művelek fura dolgokat, amiket nem volna szabad. Ahhoz képes mégis úgy tűnik nekem, hogy kezdesz megbízni bennem, hogy én nem foglak bántani. Ideje volt már végre, hogy feltűnjön, én nem az önfejű faterom vagyok. Ezért dobtad el végre azokat a nyavalyás garbókat, igaz?
- Ne érts félre engem! Én nem akarok neked tetszeni! – álltam ki magamért, mire hirtelen nekem dőlt a súlyával, ijedtemben pedig a pult szélébe kaptam.
- Szeretsz engem, Sachi? – suttogta az ajkaimra, hirtelen azt sem tudtam, mit kéne erre feleljek.
- Ugyan miért szeretnélek téged?
- Nem bánnám, ha így lenne. – rántotta meg a vállait. – Elvégre lakótársak vagyunk és, ha azok is maradunk, mert nem jönnek vissza az emlékeid és továbbra is vigyáznom kell rád, csak könnyebb lenne veled a dolgom. Ha ragaszkodnál, az tetszene.
- Neked elment az eszed. – ingattam a fejem erre és élesen kitértem a tekintete elől, ezért feladta a küzdelmet és elhúzódott tőlem.
- Meglehet. – vakarta a tarkóját erre és megindult a bejárat felé. – Még kimegyek egy kicsit a műhelybe dolgozni, amíg világos van. Az autó továbbra sem indul, de szerintem jó úton haladok.
- Sok sikert. – ezt nem tudtam úgy mondani neki, hogy ne ordítson a hangomból a zavarom.
Maoh újabb mosollyal az arcán tért ki a házból és ment vissza a garázsba dolgozni, magamra hagyva engem az ellehetetlenített fenntartásával a szívritmusomnak. Mikor végre becsukta maga mögött az ajtót, a tüdőm megtelt levegővel és akkor tűnt fel, hogy egészen idáig lélegezni sem mertem. Már el sem tudtam dönteni, melyik volna a jobb, ha Maoh engem szeretne, vagy ha Yunat, akire valóban féltékeny voltam?
Ha valóban örökké vele kéne maradnom, biztosan beleőrülnék ebbe. Még szerencse, hogy elkezdtek visszatérni a jellentéktelen emlékeim, úgyhogy idő kérdése volt már, mikor fog minden beugrani a múltamból, de Maohnak ezt még nem mertem mondani.