Yashogi házában ismét a szokott tea fogadott, a nappalit pedig körbelengte a gyógyfüvek és a poros könyvek illata. Gyakran megfordultam abban a házban, mégis minden alkalommal olyan volt, mintha álmomban jártam volna nála, most azonban különösen sok vendége volt rajtam kívül ahhoz, hogy ez csupán egy illúzió legyen. Ezúttal Teo és Ninshi is csatlakozott a társasághoz, akiket már elég régóta nem volt szerencsém látni. Ninshi tényleg egy olyan személy volt a számomra, akinek kimondottan örülni tudtam, főleg ebben a zűrős időszakában az életemnek, amikor minden úgy folyt össze bennem, mintha vizes homokból lenne, de többek között ott volt a nappaliban Yuna is, aminek például nem tudtam annyira örvendezni.
- Szóval? – türelmetlenkedett Teo a karosszéken könyökölve és fáradtan elnyújtózva. – Mi volt olyan fontos, Ninshi, hogy engem is ide kellett rángatnod? Ez ma a pihenőnapom, úgyhogy ajánlom, hogy fontos legyen.
- Nyugi, portálvédők gyöngye! – csitítgatta őt a fiú és a kezében szorongatott, rejtélyes papírtasakkal kezdett játszani. – Nem olyan örvendetes dolog miatt hívtalak titeket össze és, ami azt jelenti, amit most mondani fogok, téged is elég nagy részben érint.
Teo eddig vidám arca egyszerre halálelőtti grimaszba fordult át, amint Ninshi letette az egyik asztalkára a magával hozott papírokat, hogy tárgyi bizonyítékként megmutathassa nekünk. Azonban a kiállásából és abból ítélve, hogy teljes testtel felénk fordult, könnyen kitaláltuk, hogy szónokolni fog.
- Miről van szó, Ninshi? – kérdezte szorongva Yashogi, kezei pedig mintha remegtek volna egy kissé. – Tovább fokozódott a helyzet a fővárosban? A levéllel kapcsolatban van újabb fejlemény?
- Egyszerre csak egyet. – kötötte ki a srác mosolyogva, de aztán ismét hamar komolyra váltott. – Valóban a levéltárból jövök, ugyanis újabb nyomra bukkantam, ami fontos bizonyítékokat tárt fel a nyomozásomban.
- Miféle nyomozásban? – kérdezte Yuna aggódón, a szobában pedig hosszúra nyúlt a csend egy pillanatra.
- Itt az ideje, hogy azok is megtudják az igazat Sachiról, akiknek még eddig nem mondtuk el. – ingatta a fejét rosszallóan Ninshi és látszott rajta, hogy kényszerszülten vetemedik erre, a többiek pedig mind ijedten kapták felém a fejüket. – Ha helyesek a feltételezéseim és az iratok szerint minden stimmel, akkor Sachi minden bizonnyal Gakusha Junichi, a bécsi keresztény egyház összekötőnk leánya.
Igazából el sem tudom mondani, mit éreztem akkor, amikor Ninshi a következőket közölte felém. Mélyen és komolyan nézett a szemeimbe, ami megakadályozott abban, hogy kételkedjem a szavaiban, mégis annyira hihetetlennek tűntek, amiket mondott. Szinte el sem tudtam képzelni, hogy sikerült kiderítenie valakinek, honnan származom, és ki vagyok. De a legfélelmetesebb mégis az volt az egészben, hogy hiába hallottam a saját füleimmel az állítólagos nevelőm nevét, egyáltalán nem tűnt ismerősnek.
- Ezt meg, hogy érted? – állt fel Teo az indulataitól vezérelten és majdnem felborította a széket. – Hogy Sachi valójában ember? Mit keres itt?
- Higgadj le, te bunkó és hallgass! – utasította Maoh morcosan, mire a srác csak a fogait csikorgatva visszahuppant a helyére.
- Tudtam, hogy nincs minden rendben vele. – motyogta az orra alatt halkan, de tudtam, hogy valójában szerette volna, ha meghallom és így is történt.
- Pontosan mit tudtál meg, és miért olyan biztos, hogy ennek a Gakusha Junichinek a lánya vagyok? – szóltam közbe ezen a ponton én is, a hangom pedig erőtlenül csilingelt a torkomban.
Iszonyatosan kínosan éreztem magam a sok szempár miatt, amik megtelepültek rajtam és, legjobban még így is Teo zavart. Belőle éreztem, hogy elítél és gyűlöl, amit valahol meg is értettem. Elvégre katona és Tongshuru portálját őrizte. Jól tudta, mivel jár az, ha embert bujkáltatnak egy faluban, aki könnyedén a nyakukra hozhatja a bajt. Ugyanakkor rémes érzés volt, hogy ennyire elítél engem.
Maohról már lemondtam, meg sem próbáltam kitalálni, ő vajon miként vélekedik erről. Az utóbbi időben vita volt vita hátán, inkább csak eltűrtük egymást mintsem kedveltük volna a másikat. Most rá sem voltam hajlandó nézni, hanem feszengve álltam mellette.
- Nos, onnan indultam ki, hogy minden átlépést, ami a portálokon és kapukon történik, feljegyeznek, ezek a dokumentumok pedig a levéltárba kerülnek. – kezdett bele a diplomatikus beszédébe Ninshi és idegében az említett papírokat kezdte rendezgetni az asztalon. – Én ugyan a király egyik megbízott embere vagyok, de időbe telt, mire engedélyt kaptam a bejutáshoz, és még többe, mire a legtöbb levelet átnéztem. Sachi nagyjából három hónappal ez előtt került ide, abból az időszakból pedig csupán néhány feljegyzés született. Átkutattam az összes mappát, de egy sem szólt arról, hogy legálisan ember lépett volna a világunkba. A Tongshuruhoz legközelebb eső kapu Malgoban van, amit azon az éjszakán törtek át, mikor Maoh apja meghalt. – nézett ekkor az említett fiúra.
- Az elég valószínű, hogy az öregemmel is egy olyan démon végzett, aki jelen volt a támadásnál, de ezt már tudtuk. – jegyezte meg Maoh unottan. – Ráadásul az hónapokkal később történt.
- Így van. Nem is ez a lényeg. – mosolyodott el Ninshi sejtelmesen. – Miközben kutakodtam, rábukkantam az egyházi összekötők aktáira, akiknek joguk van belépni a mi világunkba. És akkor bukkantam rá Gakusha Junichi nevére. Lehet, hogy te ismered is, Suou.
- Már honnan ismerném? – értetlenkedett a srác zavartan.
- Az apád is egyházi összekötő, sőt, meglehetősen jóban van a férfival. – folytatta Ninshi. – A felesége viszont, Anna Lindner, aki birtokában van egyfajta... különös mágiának. Nem véletlenül adták hozzá annakidején a japán katolikus összekötőnkhöz.
Kezdett minden egyre zavarosabbá válni, de amikor Ninshi végre kibökte, hogy mi is történt, az agyam megtelt értelemmel. Körülöttünk mindenki hüledezve hallgatta a srác szavait, felkapva a fejüket arra a mondatrészre, miszerint az anyám mágiát tudott használni, de Maoh és én mégis valami egészen máson voltunk fennakadva. Mégpedig az édesanyám keresztnevén, amiről ma reggel olvastunk a naplóban. Véletlen volna?
- Miféle mágiát tudna használni egy halandó ember a földi világban? – ráncolta a homlokát Yashogi.
- Nos, saját magától képes kapukat nyitni ebbe a világba. – világosított fel bennünket Ninshi. – Ahogyan annakidején Ran családját megátkozták, úgy tűnik a Földön is történtek változások. Anna Lindner családja évek óta birtokolta ezt a képességet, ami viszont érdekes módon női ágon öröklődött.
Ninshi akkor sokatmondóan rám pillantott, a többiekkel egyetemben, akik azonban ugyanolyan bután álltak az ügy előtt, mint én. Valahogy a csontomban éreztem, hogy mire akar a srác kilyukadni, mégis olyan hihetetlennek tűnt, hogy arra gondoljon, amire hittem, hogy gondol.
- Gratulálok, Sachi! – mosolygott rám elbűvölve. – Örökölted édesanyád különleges erejét. Vagy hívjalak inkább az igazi neveden, Gakusha Sachiko? 

B.U.É.K minden kedves olvasómnak! ❤🎆
Hogy teltek az ünnepek? 😊 Remélem, mindenkinek sikerült kijózanodnia. 😏 Még nekem is, úgyhogy sikerrel elkészültem a folytatással. Remélem, mindenkinek tetszett. 😍