Még jó ideig vásárolgattunk Maohval a faluban és igazán jól éreztem magam vele. Szinte az összes boltot körbejártuk, amit lehetett és hatalmas szatyrokkal indultunk haza. Az úton végig beszélgettünk, de mivel nekem nem voltak emlékeim, ő pedig inkább megszabadult volna tőlük, ezért a nosztalgiázás elmaradt, csak az aktuális dolgokról tudtunk csevegni.
A lakás bejáratánál Maoh egy pillanatra habozott az ajtó kinyitásával. Mielőtt bármit is mondhattam volna, hogy egy kicsit siettessem, még előtte lepisszegett.
- Valaki van a házban. - suttogta, de sejtettem, hogy ez egy újabb poén lesz majd. - Egy kukkot se.
Kattant a zár, majd Maoh lassan átlépte a küszöböt én pedig követtem őt a házba. A nappali fogadott bennünket, ami látszólag üres volt, de lakótársam céltudatosan a kanapé felé vette az irányt, mintha tudta volna, hogy ott lapul valaki.
- Mit keresel itt? - kérdezte az illetőtől, akit én még mindig nem láttam.
A szófáról egy Maohval egyidősnek tűnő, gesztenyebarna hajú fiú tűnt fel, akinek gyönyörű, tengerkék szemei voltak és úgy csillogtak akár a gyémántok. A fiú végigmérte Maoht tetőtől talpig, majd így szólt:
- Ejnye, hát így kell köszöntened az egyetlen gyermekkori barátodat, Maoh? - kérdezte nyájasan.
- Teo, nem te vagy az egyetlen gyerekkori barátom, ha Yashogit is számításba vesszük. - magyarázta higgadtan, majd egy másodpercnyi hallgatás után ismét megszólalt. - Mit keresel itt?
- Csak meg akartam győződni, hogy Shiwohen eltűnt, kicsi fia valóban megkerült-e, ahogyan hallottam azt.
- Kitől tudsz erről? - kezdett faggatózni ijedten Maoh.
- Na, szerinted? - rántotta meg vállait felsőbbrendűen. - Ninshi azonnal felkeresett, hogy elújságolja nekem mi történt. Biztos volt benne, hogy látni akarlak és ebben nem tévedett.
- Hogy jutottál be ide?
- Az emeleten nyitva felejtetted az ablakot. - felelte egy önelégült vigyor keretében. - Sok minden történt, amióta elmentél, de ezt majd inkább máskor elmesélném, mondjuk egy ital mellett. Ha érdekel a meghívás, akkor holnap gyere el Yashogi lakására! Itt a címe. - mondta, majd átnyújtott Maohnak egy cetlit.
A srác beletúrt barna hajkoronájába, majd megindult az ajtó felé, ahol én is álltam. Útját keresztezvén kivívtam magamnak egy megvető pillantást, de ez a kis szurkálódás gyorsan lepergett rólam az érdektelenség miatt. A fiú engem is végigmért a tekintetével, majd Maohhoz fordult.
- Ez az a lány, akit Shwohen örökbe fogadott, igaz?
- Eltaláltad. - erősítette meg a feltevését Maoh. - Ő itt most már az én lakótársam és házvezetőnőm, Sachi. Mire vársz? - ez esetben most hozzám intézte ezt a kérdést. - Mutatkozz be!
- R-rendben. - feleltem meghajlintva magam a vendégünk előtt. - Sachi vagyok, Maoh lakótársa. Nagyon örvendek.
A fiú egy pillanat erejéig elgondolkodva vizslatott engem, majd megengedett magának egy hangos sóhajt.
- Hm... Hallottam rólad. Ha valóban ilyen jól kijöttök Maohval, akkor téged is várlak holnap. Ne késsetek el, Yashogi mindenképp találkozni akar veletek. Nos, akkor én most megyek. Örvendtem Sachi, Maoh.
Ezekkel a szavakkal búcsúzott, majd kilépett az ajtón. Maohval csak összenéztünk ezen, de igazából egyikünk sem tudott tiltakozni a meghívás ellen, szóval örömest vettük a kedves invitálást.

♥🔷♥🔷♥

A vásárlás bármennyire is terhelt le bennünket, abban nem akadályozhatta meg Maoht a fáradtság sem, hogy ismét kimenjen az autóhoz körbenézni. A késő délutánjának nagy részét odakint töltötte, amíg én szépen elrendeztem a lakást és kiválogattam az újonnan vett ruháinkat. Szépen összehajtogattam őket, majd felcipeltem az emeletre az összeset, hiszen szándékomban állt el is pakolni.
A szobában álló ruhásszekrényben kényelmesen elfértek volna mindkettőnk holmija, azonban hiába feszengettem annak fogóját, hiába próbáltam kinyitni az ajtót, az meg sem moccant.
- Ezt meg mi a fene lelhette? - morfondíroztam magamban, mikor is meghallottam a hátam mögül Maoh érdes hangját.
- Ne is próbálkozz, nem fog menni. - mondta hirtelen, mire ijedten fordultam felé.
A fiú az ajtóban ácsorgott és fél vállal az ajtófélfának dőlt engem bámulva a szemeivel, amik ismét régi alakjukban pompáztak.
- Maoh - suttogtam a nevét. - mi van a szekrénnyel? Nem tudom kinyitni.
- Azt nem csodálom, hiszen lezártam. - felelte, mikor elvált az ajtókerettől végleg és belépett a szobába hozzám.
- De miért tetted ezt?
- Ninshi és te is elmesélted nekem, hogy milyen vérfagyasztóan félelmetes estéd volt akkor, mikor Shiwohent megölték és, hogy ebben a szekrényben bújtál el. - simított végig a lakozott fa oldalát. - A válaszom nagyon egyszerű; nem akarom, hogy ismét lásd ezt a szekrényt belülről. Nem tenne jót neked, bár lehet, hogy csak magamból indulok ki. Tudod, odaát a démonok között gyakran én magam is ládákba bújtam előlük, ha bántani akartak és én magam sem látnám újra ezeknek a ládáknak a sötétségét még egyszer. Jobb, ha mihamarabb eltűntetjük innen ezt a szekrényt, majd e helyett is veszünk másikat.
- Rendben, de... hol fogjuk addig tárolni a ruhákat?
- Egyelőre csak rakd el őket valahová, nekem mindegy hová. A fürdőben is van szekrény, oda is jó lesz.
- Nem bánom. - egyeztem bele a döntésébe egy sóhajtás keretében. - Akkor leviszem őket oda, aztán nekiállok a vacsorának. Te addig mit tervezel csinálni?
- Még nem tudom, majd feltalálom magam.
- Nem mész vissza a műhelybe? Ahhoz képest, hogy azt mondtad nemrég, hogy nem érdekel téged az az autó, mégis sokat törődsz vele.
- Butus. - pöckölt homlokon, mire elhagyta a számat egy halk „Au" - Nem is érdekel az a vacak, nem miatta vagyok kint. Mindössze csak arra gondoltam, hogy a szoba kulcsa biztosan egy olyan helyen lehet, ahol Shiwohen sok időt töltött, hiszen ott tudhatta a legnagyobb biztonságban. Na és hol volt az öreg?
- A garázsban. - feleltem elismerően.
- Úgy van. - bólogatott. - De hiába keresem ott is, egyáltalán nincs arra garancia, hogy egyáltalán van kulcs hozzá. Még nem találtam meg legalábbis.
Maoh gondolkodásmódjában tényleg volt logika és kezdtem azért reménykedni, hogy egyszer mégiscsak megtalálja azt a kulcsot. Már nagyon kíváncsi voltam arra, hogy mi lehet abban a szobában.

Bocsánat a két napos késésért. 😄 Rohanó hetem volt. 😅