2017. december 24.

-... és akkor, képzeld el, Jaehyun fellökte az igazgató helyettest, aki persze rögtön rohant a ... - csak figyeltem ajkainak mozgását és valóban nem hittem el, hogy tényleg itt van mellettem.

Hogy úgy mesél nekem, mintha csak egy hétig beteg lettem volna és nem tudtam volna bejárni az iskolába, s úgy, mintha még mindig az élete részese volnék.

- Hyung, te miért nem nevetsz velem? - elkalandoztam. Már megint. Ajkaimra egy kínos mosoly kúszott fel, miközben megigazítottam magamon a fekete, bő, kötött pulóvert. Bár idebent legalább huszonhárom fok volt, én mégsem voltam hajlandó ennél többet mutatóbb darabot felvenni.

Mi van, ha meglátja, hogy híztam és ő is bántani kezd?

- Tényleg! Már kérdezni is akartam, hogy mi ez a nagy fekete, meg bő pulcsi mánia nálad? Tegnap is olyan pulóverben voltál, amibe minimum, még én is befértem volna melléd! - megint elkuncogta magát, nekem pedig eszembe jutott; vajon mindig ilyen vidám, vagy csak most?

Két hónap hosszú idő, sokat változhatott ez idő alatt, de nem rémlett, hogy mindig ilyen vigyorgós lett volna.

- Stílusváltás. - hanyagul megrántottam a vállamat, s reméltem, hogy nem feszegetjük majd tovább ezt a témát.

Mintha, ő is megérezte volna, hogy kényes téma, vagy már csak egyszerűen, unta a szituációt; - lelkesen felpattant az ágyról, s kezét nyújtotta felém.

- Minden bizonnyal, észre sem vetted, hogy hullott a hó, tekintve, hogy ki sem teszed a házból a lábad, de szeretném, ha kimennénk egy kicsit az udvarra. Tudod, mint régen! - egyáltalán nem szerettem volna kimenni a hidegbe fagyoskodni, de a mosolyának képtelen voltam ellenállni, na meg a pillangók a gyomromban - ők sem akarták, hogy egyedül gubbasszak itt fent.

Tíz perccel később már lent voltunk az udvaron, s a fehérségbe burkolózott tájat figyeltük. Már egészen sötét volt, a kertet csak a bentről kiszűrődő karácsonyfa köré tekert égők világították meg -, mégis olyan meghitt és szép pillanat volt, hogy néhány másodpercre még a lábaimon rengő fölösleges húsról is elfeledkeztem.

- Nem akartad volna a Szentestét a családoddal tölteni? Anyud nem haragszik, amiért nálam alszol? - végül még is csak megtörtem a csendet. Kíváncsiságom győzött felettem, s érdeklődve fordultam irányába.

Továbbra is az előttünk elterülő tájat figyelte. Hosszú, fekete, szövetkabátja gombolatlanul hevert rajta, vörös sálja hanyagul lógott nyakában, arca pirospozsgásan festett, ajkain pedig egy féloldalas mosoly csücsült.

Olyan gyönyörű volt, s én mégis - nem éreztem szégyenkezve magam mellette, amiért sokkal teltebb és pufibb vagyok; egyszerűen csak szerencsésnek tartottam magam, amiért ott állhattam vele.

- Igazából, ő dobta fel az ötletet! Nagyon sokat szomorkodtam neki, amiért nem láthatlak mostanában, szóval tegnap nagyon örült, mikor felhívtam, hogy nálatok maradok egy kicsit. - felém fordult, íriszei kedvesen csillogtak irányomba, a szívem pedig egyre hevesebben dobogott.

Nagy sóhajjal fordultam vissza a havas kert felé, s erőt véve magamon; neki kezdtem.

- Valójában, nem olyan jó az új suli, mint azt állítottam neked. - éreztem, hogy mondani akar valamit, de gyorsan fojtattam. Nem akartam, hogy közbe szóljon, élvezni akartam, míg tart a lendületem és a bátorságom - Talán a második héten kezdődött az egész. Nem túlzottan tudtam beilleszkedni, de nem is közösítettek ki. Aztán megérkezett Hyoshin. Tudod, a szüleivel nyaralt, ezért lekéste az évnyitót. Ő olyan nagymenő a sulinkban. - szaggatott sóhajt eresztettem meg magamnak, s egy pillanatra lehunytam szemeimet. Frissen szerzett sebeket készültem feltépni, de valamiért abban bíztam, Jungkook segíthet őket összeforrasztani.

- Valamiért, már az első napján szemet szúrtam neki. Eleinte csak ilyen apróbb megjegyzései voltak felém arról, hogy stréber vagyok - meg hasonlók, azonban, körülbelül két hónapja, el kezdett bántani az alakom miatt. Olyanokat mondott, hogy dagadt disznó vagyok, meg kéne halnom, és hogy a fejem is milyen már. Néhányszor az is előfordult, hogy felrántotta a pólómat az egész osztály előtt - miközben a csatlósai lefogtak -, és a hasamon gúnyolódtak. - könnyeim utat törtek maguknak, s keserves sírásba kezdtem.

A hónapok alatt felgyülemlett bánat, ami nyomasztott, most egyszerre akart kiszabadulni belőlem, s nem voltam képes többre, mint halk zokogásra.

Jungkook élesen szívta be a levegőt - s bár nem pillantottam rá -, félszemmel láttam, hogy megindul felém, a következő pillanatban pedig már hátulról ölelt engem szorosan.

Egyik karjával nyakamnál karolt át, míg másik keze hajamnál pihent, ujjai tincseimmel szórakoztak.

- Pedig én el kezdtem fogyókúrázni! Még a hasamra is edzettem, Jungkook, ők mégsem vették észre! - könnyeim megállíthatatlanul potyogtak, miközben hátamat szorosan mellkasának döntöttem.

Éreztem heves szívverését, egyenletlen légvételeit tincseim között - s mégis, olyan jól esett a közelsége, ahogy magához szorított, ahogy a puszta jelenlétével azt sugallta; "nincsen semmi gond."

Miatta, valóban képes voltam elhinni, hogy nincsen gond, nincsen semmiféle probléma, csak ő és én.

Hosszú percek múltán, sírásom alább hagyott, de karjaival, továbbra is engem tartott - s úgy festett, még egy jó darabig, nem is szándékozik elengedni.

Bár nem szólt egy szót sem, a puszta tény, hogy itt volt mellettem, hogy itt volt nekem, rég nem tapasztalt nyugalmat adott számomra, s így, hosszú idő után először; egy halvány, de annál őszintébb mosoly szökött fel ajkaimra - amely teljességgel levakarhatatlannak bizonyult.

- Hull a hó. - kissé rekedtes szavai törték meg végül a kettőnk között kialakult idilli csendet, s bársonyos hangjától a libabőr akaratlanul is felkúszott bőrömre.

- Tényleg! Sajnálom, hogy lemaradtam az elsőről. - kissé csalódottan görbítettem lefelé az ajkaimat, mert eszembe jutott, régen mennyire szerettem a telet, ebben az évben még is képes voltam elszalasztani az első havazást.

- Tudod, bár nem ez az első havazás az évben, talán, mégis csak ez a legkülönlegesebb. - állát vállamon támasztotta meg, úgy nézve szemeimbe, mosollyal az ajkain, s én - most először -, nem szakítottam meg a szemkontaktust, hanem boldogan fordultam felé, -

- homlokunkat összedöntve, a legkülönlegesebb havazás alatt.

Vajon, ha nem te állsz mellettem, akkor is ilyen különlegesként éltem volna meg?

Nem hiszem.

************

Nagyon remélem, hogy kellemesen telik a Szentestétek!❤️
Holnap érkezik a befejező rész, addig is; Boldog Karácsonyt Kívánok Nektek!❤️🎄