•Heidi•

Érezted már, hogy az egész eddigi életed hazugság, és hogy akit az igazi szüleidnek hittél valójában nem is azok?

Nem?

Én most pont ezt érzem.
Na, de kezdjük az elejéről.

Kempingeztünk. Mint egy normális család. Egy normális hétvégén a nyári vakációján a tengernél..De ez csak a látszat. (Csak semmi közhely)
Anyám még mindig haragudott rám, mert megint megbuktam év végén mindenből. Na persze, mindenből kivéve úszásból. Anyám nem büszke erre a tudásomra. Igazából semmire sem büszke velem kapcsolatban, ugyanis szerintem már megbánta, hogy erre a világra hozott.
Pedig a víz az egyetlen dolog ami még érdekel is.

Érdekes érzés amikor a vízben vagyok. Olyan, mintha erősebb lennék. Mintha bármire képes lennék.

Szóval térjünk is vissza.A kempingezés első napján még semmi sem történt azon a pár jelen kívül amikkel akkor még nem is foglalkoztam. Például, hogy amikor fürödtünk a tengerben kb. 44 hal követett. Azt gondoltam biztos volt valami morzsa a ruhámon. De persze, nem ez történt.

Vagy az az eset amikor egy fa megszólalt. Nem viccelek, megszólalt! (Ha bárkit érdekel, csak a dollár árfolyamról motyogott valamit)

De azt is megemlíthetjük, amikor egy ló hölgyemnek szólított. Akkor azt hittem, hogy elment az eszem. (Mondjuk ez igaz)

A második nap reggelén fáradtan keltem. Megint álmodtam. Az álomban egy nő, aki kísértetiesen hasonlított az anyámra, a tengerparton sétált egy számomra ismeretlen férfival.
A mozdulataik alapján úgy tűnt, szeretik egymást.

Majd változott a kép, és egy szőke hajú fiatal nő fogott a kezében egy fekete hajú kislányt, aki keservesen sírt.
Megint változott az álom, és fekete hajú férfit láttam véres ruhában, amint a megsebzett teste beledőlt a tengerbe.
A következő képen egy fekete hajú lány volt, akit egy fiú röhögve hátralökött. A lánynak a lila szeme hirtelen átváltott vörösre és...felébredtem.

Első utam a fürdőszobába vezetett, ahol átvettem az egyrészes kék úszódresszem (amin színes tengericsillagok vannak) és már mentem is a tengerbe, ugyanis ott mindig megnyugszom.

Lemerültem a víz alá és kinyitottam a szemem a gyönyörű kék vízben. Egy pillanatra nem figyeltem és levegőt vettem a víz alatt. A tüdőm megtelt vízzel és szabadnak éreztem magam. Olyan volt, mint amikor egy fülledt helyiségből kilépsz a levegőre. Felszabadító és hűvösen tiszta.
Még nem tudtam megmagyarázni hogy miért tudom ezt megcsinálni, de nagyon tetszett az érzés.

Nem tudom mennyit lehettem a víz alatt, de gyanítom, hogy nem kevés ideig. De már a vízimentő is furcsálhatta a dolgot, mert -mint később kiderült- ennyi ideig egy normális ember nem tud a víz alatt maradni.

Egy kis idő múlva az anyám hangját hallottam a felszínről, ahogy azt mondja, hogy:

-Meghalt? Ki?
-A lányod, Heidi.-Mondta a (nevelő)apám -Vízbe fúlt.
-Nekem nincs is lányom, miért mondod ezt?- a hangja nem is emlékeztetett a megszokottra.

És ennyi. Ennyit jelentek a számára.

Dühömben energia löket öntötte el a testemet, (nem is értem miért, hiszen magam is megállapítottam, hogy nem volt önmaga...) egy mozdulattal fekrúgtam magam a víz felszínére, egy hatalmas hullám segítségével kiemelkedtem a tengerből, és...elütött egy motorcsónak.