Percy útja egy évvel az első találkozásuk után keresztezte újra a Wayne fiúét.

Nyár volt, a szünetben rendelkezésére álló temérdek időt pedig Percy a két kedvenc hobbijának űzésére szentelte. Az lakatlan épületek, amiket bejárt adták a legtöbb ihletet a rajzoláshoz. A felfedezéssel járó adrenalin löket pedig csak hab volt a tortán.

Az évek óta elhagyatottan álló Wayne birtok – hatalmas kertjével, tágas termeivel és az egészet megkoronázó üvegházaival - már régóta fent volt Percy képzeletbeli listáján.

Így a szürke júliusi délutánon a vázlatfüzetével felszerelkezve ellátogatott a birtokra. Gyermekded kíváncsiságának engedve rögtön az üvegházak felé vette az irányt.

Habár a helyszínre igencsak ráfért volna egy gatyába rázás, Percy könnyű szerrel felfedezte az apró részletekben rejlő szépséget. A prizmaként viselkedő üvegszilánkok, amikre rásütött a délutáni napfény; a falakra felkúszó futónövények, amik a szakértő kezek hiányában szabadon burjánozhattak; az érintetlenül álló barna cserepek, amit valaki gondosan növekvő sorrendbe rakott, de végül palánták helyett hálójukat békésen szövögető pókok költöztek beléjük.

Minél több részletet vésett bele az emlékezetébe, annál jobban megbabonázta őt a hely. Ámulata növekedésével viszont fordítottan arányosan lankadni kezdett az ébersége. Az elővigyázatosságból magával hozott baseball ütő csak lazán pihent a vállán.

- Kicsi a világ.

Percy – aki az üvegház felfedezésének körülbelül kétharmadánál járhatott – úgy ugrott össze, mint akinek a füle mellett egy ágyúgolyó süvített volna el. Megfordult a tengelye körül és potenciális támadók után kutatva meglendítette az ütőjét.

Ha a betolakodót nem sikerült eltalálnia, a Percyhez legközelebb pihenő cserép megtapasztalhatta a haragját.

Az üvegház bejáratánál várakozó alak homlokráncolva figyelte a ténykedését. Tekintete a ripityára tört cserép után a lány kezében tartott – és fenyegetően felemelt – baseball ütőre vándorolt, hogy aztán Percy hullámzó mellkasán és gyanakvó ábrázatán állapodjon meg.

- A frászt hoztad rám!

- Ne haragudj... - Bruce védekezően felemelte a kezeit. -  Nem akartam akartalak megijeszteni.

Habár az ütőt leengedte, neheztelése nem akart csitulni. Percy csípőre tette a kezeit.

- Mégis sikerült... Szóval mit keresel itt? - kérdezte, mire Bruce felvonta a szemöldökét.

- Ez a családom birtoka, szóval már csak a te magyarázatodra várunk.

- Felfedezek és közben ihletet gyűjtök a rajzoláshoz – érkezett a válasz.

- Baseball ütővel felszerelkezve?

Percy nem tudta nem észre venni, hogy a Wayne fiú szája széle pimaszul megrándult fölfelé.

- Kíváncsi vagyok, nem bolond. 

Megvonta a vállát, a fiú pedig valószínűleg megelégedett a válaszával, mert nem firtatta tovább a dolgot. Inkább témát váltott és tett pár bizonytalan lépést az üvegház belseje felé.

- És mi olyan érdekes egy lepusztult üvegházban?

- Lepusztult? – most Percyn volt a homlokráncolás sora. - Viccelsz velem? Itt szó szerint virágzik az élet... A természet visszavette az irányítást.

- Nem hittem volna, hogy ennyire szereted a növényeket.

- Rengeteg dolgot nem tudsz még rólam. Elmondod végre, hogy miért bóklászol ilyen messze a Wayne torony biztonságából?

- Virágot hoztam a szüleimnek.

- Sajnálom - Percy magában átkozni kezdte kotnyeleskedő természetét. - Én nem tudtam... 

- Nem tudhattad - Bruce kék szemeiben nem csillant neheztelés, de nem is nézett Percy irányába. A múltba tekintett, mint akit magával ragadott a nosztalgia.  -  Régen ez az üvegház volt a Wayne bírtok dísze... De a szüleim halála óta ez is az enyészeté lett.

-  Megérdemelné, hogy régi fényében pompázzon.

-  Talán egy nap ráveszem magam... Gyere, mutatok valamit.

Fejével a kijárattal szembeni ajtó felé biccentett, majd Percyt megkerülve elindult az irányába. Percy egy ideig még figyelte a távolodó alakját, de aztán letámasztotta az ütőjét és a Wayne fiú nyomába szegődött.

A következő helyiségben érezhetően melegebb és párásabb volt a levegő. A középpontban egy tavacska állt, amelyet annyira beborított a békalencse, hogy Percy első ránézésre alig tudta behatárolni, hogy hol is ért véget a szárazföld és vette kezdetét a víz. Néhány tavirózsa is képviseltette azért magát; a sárga, rózsaszín és fehér virágok üde színfoltoknak bizonyultak a nagy zöld tenger közepén.

Bruce egy keskeny ösvényen vezette végig őt, Percy pedig nem győzte ide-oda kapkodni a fejét. Ez az üvegház még az előzőnél is bámulatosabb volt.

Végül egy terebélyes zöld levelekkel rendelkező növénynél torpantak meg. Rögtön feltűnt neki, hogy - kevésbé szerencsés sorsú társaival ellentétben bizony - ez a növény gondos ápolásban részesült.  A levelek közül tölcsérszerű hófehér virágok bukkantak ki, amelyek szinte könyörögtek, hogy modellt állhassanak Percynek.

- Édesanyám kedvence volt...

- Kála - konstatálta, mire a fiú bólintott egyet.  - Te gondozod?

Újabb bólintás következett.

- Nem értek hozzájuk, de amit tudok megteszek.

- Jó munkát végeztél... - leguggolt, hogy alaposabban szemrevételezze a növényt.  -  Csak adj nekik egy kicsivel kevesebb tápoldatot. A szélső levelei picit foltosodni kezdtek.

- Honnan tudsz ennyit a virágokról?

Percy elmosolyodott, az édesanyjával töltött kertészkedős, kupi csinálós délutánok mindig is a kedvenc emlékei közé tartoztak.

- Az anyám virágárus volt, mielőtt még megismerkedett volna az apámmal.  Ő tanított meg mindenre, amit tudok.

Ezután mindketten elcsendesedtek és átengedték magukat a nosztalgiának, amit ennek a kála bokornak a látványa váltott ki belőlük. Végül Bruce volt az, aki hamarabb felocsúdott a révületéből.

- Azt hiszem ideje visszamennünk.

- Nem szedsz le párat, hogy a...

-  Nincs szívem bántani őket... - mondta, szemei pedig egy futó pillanat erejéig újra elködösítették az emlékek. - A csokrot kint hagytam a bejáratnál.

- Nem győzöl meglepni...

- Sok dolgot nem tudsz még rólam Percy.

Noha a Wayne fiú már háttal állt neki, a hangjából ítélve Percy érezte, hogy nem bírja visszafojtani a mosolyát.

Ugyanazon az ösvényen, amin jöttek - a tavacskát kikerülve - visszatértek az első üvegházba. A cipőik alatt csak úgy ropogott a baseball ütő áldozatául esett cserép földi maradványai.

-  Bocsánat a virágcserépért. Szerzek neked egy ugyan olyat.

- Azt hiszem dél-olasz import árú.

- Akkor inkább szerzek neked egy hasonlót. - Percy leguggolt, hogy felmarkoljon egy cseréparabot a földről. Kellett a referencia a színválasztáshoz. És ha már Olaszországból nem tudott egy ugyan olyat hozatni, legalább az árnyalat passzoljon. - Most pedig jobb, ha megyek.

Megeresztett egy szégyellős mosolyt a házigazda irányába, majd felkapta az ütőjét és a kijárat felé indult, a Wayne fiú tekintete azonban mindvégig magán érezte.

- Percy, várj! - a lány keze már a kilincsen volt, amikor megtorpant. - Szükséged van egy fuvarra? Alfréd, a komornyikom az autónál vár, és miután leróttuk a kegyeletünket szívesen hazadobunk.

- Ez kedves tőled de...

Bruce azonban még azelőtt közbevágott, hogy Percynek akár esélye lett volna kifogások után kutatni.

- Ragaszkodok hozzá - sietve rápillantott az órájára. Méregdrága és márkás, de ennél többet Percy képtelen volt megállapítani. Ő a virágokhoz értett, meg a rajzoláshoz, no meg persze ahhoz, hogy hogyan menjen mindenki agyára a folytonos pimaszságával; az órákhoz viszont egy cseppet sem. - Húsz perc múlva az autónknál. Nagy, sötétített üvegekkel, és az egész úgy néz ki, mint ami egy atomtámadást is kibír. Nem hiszem, hogy bármivel is összetevézhető lenne.

A visszafelé vezető út csöndben telt. Percy a vázlatfüzete fölé görnyedt, Bruce pedig mellettük elsuhanó tájat és az egyre borúsabbá váló égboltot figyelte. Mindketten mélyen a gondolataikba merültek és csak párszor vetettek egy-egy lopott pillantást a másik felé.

A némaságba burkolózó Percynek tökéletesen megfelelt ez az állapot; örült neki, hogy hozzá hasonlóan Bruce sem az a szószátyár, felszínes csevegésekbe bonyolódó típus.

A cseperkelő esőből lassan zápor lett, mire pedig a sötétített üvegű autó lelassított Percy otthona előtt, úgy hullott alá ,mintha dézsából öntenék.

Percy a kilincs után nyúlt, de Bruce türelemre intette őt. Kipattant az autóból és miután a csomagtartóból előbányászott egy esernyőt, kitárta a megszeppent útitársa előtt az ajtót.

Percy egy ideig bizonytalanul bámulta a felé nyújtott kezet, de végül elfogadta az udvarias gesztust.

Lesütötte a szemét és a fiú tenyerébe helyezte jobbját, majd a vázlattömbjét a mellkasához szorítva kilépett a zuhogó esőbe. A feje fölé emelt ernyő viszont –, amely sokkal jobban védte őt, mint azt, aki tartotta – megkímélte őt egy alapos elázástól.

Bruce egészen a bejáratig kísérte őt. A beálló csönd pont az ellentettje volt a kocsiút alatt átélt megnyugtató hallgatásnak. Mindkettőjüknek akadt volna mondanivalója, de még keresték hozzá a megfelelő szavakat.

- Köszönöm a fuvart és bocsánat ezért a birtokháborítás dologért. Ígérem többet nem lófrálok arra felé.

- Épp ellenkezőleg, bármikor lófrálhatsz... De egy megkötéssel.

Percy felvonta a szemöldökét, nem szerette, ha megmondják neki, hogy mit szabad és mit nem.

- Hallgatlak.

- A Wayne birtok, ugyan úgy ahogyan ez a város már korántsem olyan biztonságos, mint amilyen fénykorában volt, úgyhogy, ha teheted ne egymagadban bóklássz.

- Nos a kalandor szellemű bajtársakból épp hiány van, úgyhogy hacsak te nem akarsz cinkosul szegődni mellém jóban, rosszban no meg az előbb emlegetett bóklászásban, akkor nem tehetek semmit.

Percy arcán egy pimasz vigyor terült el, amit a lány legnagyobb döbbenetére – habár kicsivel szégyenlősebb módon – Bruce is viszonzott.

-  Mindig is vágytam rá, hogy adrenalinfüggőként tengessem a mindennapjaimat. – azzal a lány kezébe nyomott egy kissé viharvert névjegykártyát a zsebéből. – Írd meg a címet és az időpontot és ott leszek.

A párától begöndörödött babahajai lágy glóriaként keretezték Percy csodálkozó arcát. Sok mindenre számított a Wayne fiútól, de arra nem, hogy elfogadja az ajánlatát. Egy ideig némán bámulta a névjegykártyát, majd kurtán bólintott egyet.

-  Akkor hamarosan... - motyogta.

Most Bruce-on volt a bólintás sora.

- ...Hamarosan – szavait kísérve pedig megengedett magának egy aprócska szégyellős mosolyt.

Az eresz alá behúzódva követte a szemével a Wayne fiú pocsolyákat kerülgető alakját. Ez a fránya - vagy éppen áldott - eső mindig összehozz minket.

Ítélet idő ide vagy oda, nem tudta rávenni a lábát az együttműködésre. Semmi kedve nem volt bevonszolni magát az épület biztonságot jelentő falai közé.

Bruce eközben - félúton az autóhoz - hirtelen megtorpan és megfordult a tengelye körül.

- Percy, az ütőd!

Percy - aki először összerezzent, majd alaposan el is pirult, amiért bámuláson kapták – zavartan legyintett egyet.

- Maradjon csak nálad, biztosítéknak, hogy tényleg felbukkansz a megbeszélt időpontban.

- Kételkedsz  a szavahihetőségemben?

- Mindenben és mindenkiben, kételkedek, amíg nem bizonyítja az ellenkezőjét.

Váratlan őszintesége nyomán zavartan lesütötte a szemét. Túl sokat mondtam és túl hamar korholta magát. Csoda lesz, ha ezután egyáltalán szóba áll velem. A Wayne fiú reakciója viszont újfent meglepte őt.

- Akkor minden tőlem telhetőt meg kell tegyek, hogy rácáfoljak a pesszimizmusodra.

Úgy legyen gondolta magában. Percynek ugyanis mindennél nagyobb szűksége volt egy igazi barátra.