– Niki, gyere ide! – a hét éves kisfiú édesanya felé fordult, mikor az kiáltott érte. Közelebb ment hozzá, miközben játékardját fogta. Tekintete hamarosan a fiatal lányra vándorolt, aki aranyos kis ruhát viselt. Egyáltalán nem volt ismerős, valójában az volt az első alkalom, hogy látta a kislányt. Szemöldökét összehúzta, majd érdeklődve nézett a számára még idegen lányra. Szeme a lány feje feletti dologra nézett, és észrevette, hogy különbözik az édesanyáétól, meg a sajátjától, de tudta, hogy az bizony korona. Ami csak is egyet jelentett. Ő egy hercegnő.

– Ő T/N hercegnő – mutatta be édesanya, igyekezve elmagyarázni neki, hogy szépen, udvariasan kell vele bánni, nem úgy mint testvéreivel, hiszen nem fiú. Niki csak hallgatta édesanya szavait, miközben tekintette a kislányra szegeződött, akinek őzike szeme van és ártatlan.

– Milyen hercegnő? – érdeklődött kíváncsian Niki, mire az édesanya felkacagott, majd közelebb sétált hozzá, megragadta a játékkardot és letette a földre.

– Üdvözöld őt kisfiam, ahogyan tanultad – biztatta türelmesen várva fia cselekedetét. Kicsi volt még, de tökéletesen tudta mit kell tennie, még ha néha nem csinált semmit ha az anya nem mondta. Szóval míg a kislány aranyosan mosolygott, Niki fogta egyik kezét és apró kis puszit nyomott rá, ezzel üdvözölve a hercegnőt. A két édesanya nem tudta hogyan öntse szavakba azt az örömöt amit akkor éreztek gyerekeik iránt, főleg mikor Niki szeme el nem hagyta a kislányét.

– Mostantól fogva nagyon jól kell viselkedned T/N hercegnővel. Kedvesnek kell lenned vele Niki – hajolt oda édesanya mire válaszként egy apró bólintást kapott, mire a nő elégedetten megcsípte gyermeke arcát. – Jól van. Menjetek tovább játszani – intette őket arrébb mosolyogva. Megragadta a karját majd kissé durván kezdte el rángatni a lányt, úgy mint Jungwont szokta, de szerencsére az édesanya időben észrevette. – Nem istenem. – sietett oda szépen megállítva fiát – Nagyon óvatosnak kell lenned Niki. Ő egy hercegnő, finom akárcsak egy virágszál – ugyan nem értette a kis herceg, mi volt a baj, hiszen a lány nem panaszkodott, tehát nem fájt neki, és testvéreivel mindig így játszik. Akkor viszont sohasem szolnak rá. De akkor eszébe jutott valami.

– Mint az a virág amit neked szedtem anya? – csillantak fel szemei a tegnapra vissza emlékezve mikor is legidősebb testvérére hallgatva szedett édesanyjuknak pár szál virágot a mezőről.

– Igen kisfiam, pontosan úgy. Ha nem viselkedsz vele szépen fájni fog neki mint ahogy a virág is eltörik ha túl erősen fogják – válaszként vigyorogva bólintott majd ezúttal finoman megfogva a lány kezét kezdte el húzni ahol ő szokott játszani.

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

Attól a naptól kezdve egészen közel kerültetek a herceggel. Gyakran látogatod a kastélyukat, mivel anyukátok legjobb barátnők lettek. De van, hogy néha ők jönnek hozzátok látogatóba, és egyedül mindig Niki tart velük. Persze van, hogy a többiek is, de még nem fordult elő olyan, hogy a legfiatalabb nem lett volna ott. Annak ellenére, hogy általában durva volt, veled valóban finoman bánt, úgy ahogy édesanyának ígérte meg. Így mindketten szinte elválaszthatatlanok voltatok, és egy kicsit sem változott még évek elteltével sem, mikor felnőttetek.

– Mi ez? – megijedtél mikor hirtelen elkapták tőled az éppen olvasott könyvet. Szúrós pillantást vetettél Nikire, aki játékosan mosolygott rád.

– Add vissza! – mondtad neki szinte azonnal. Nemrég érkeztél meg a palotájukba, de mivel nem volt a palotában, olvasni kezdtél a csoda szép kertjükben, mikor is hirtelen megjelent és tönkre tette kis nyugalmad.

– Ma valaki rosszkedvű – mutatott rád majd gyengéden megfogta a kezed, hogy egy apró kis csókot adjon rá, üdvözölve téged. Nem csináltál semmit csupán nézted mit csinál. Szokásává vált ezt tenni még akkor is ha semmi oka nem volt rá, és bár kíváncsi voltál miért teszi, nem merted megkérdezni. – Történt valami? – kérdezte komolyan majd leült melléd. Kezed még mindig sajátjában tartotta, finom köröket rajzolva kézfejeden, ami némileg megnyugtatott.

– Tegnap írtam neked levelét, hogy a magánórák miatt nem tudtam jönni, így halasztom mára, de mikor ideértem, te nem voltál itt – mondtad úgy mintha meg lennél sértődve. Némi csönd állt be közétek majd hirtelen Niki elkezdett kuncogni. Tényleg annyira viccesnek találja ezt? Felsóhajtottál, mikor letette maga mellé a könyvet majd mindkét kezével arcod fogta közre.

– Szóval én tettelek rosszkedvűvé? – kérdezte, és egy vigyor jelent meg ajkain. Valójában boldoggá tette amit mondtál, hiszen vártál rá. – Sajnálom, lovagolni voltam – mondta majd abbahagyta az arcod simogatását és csak kezei köz fogta a tiedet. – Gondoltam valami hasznossal töltöm az időt míg várok rád, de nem tudtam, hogy már itt voltál.

– Tudsz lovagolni? – izgatott lettél hiszen Niki, nem éppen olyan fiatalon tanult meg lovagolni mint legtöbb bátya, de nem is bántad hiszen annál több időt tudtatok gyerekként együtt tölteni. Neked jó volt mivel nem volt testvéred, a hercegnek mert azért mert megtanult kedvesen bánni a lányokkal.

– Igen, már megtanultam – büszke vigyor jelent meg ajkain, mire elmosolyodtál. Nagyon örülsz neki, hiszen tudod mennyire irigyli néhány testvérét, főleg az idősebbeket, hiszen több mindent tanulhattak. Ugyan nem volt irtó sok különbség köztük, de egy ilyen családba csupán az egy év is nagyon sokat számít, vagy ikrek esetén a pár perc is a trónra lépés miatt. – És veled mi van? Olyan gyönyörű vagy ma is – dicsért meg ahogyan szokta szemével ruhádra nézve. Ugyan szerettél szép ruhákban járni, de igazán ritka volt mikor ennyire csillámos darabot választottál.

– Anyámtól kaptam minap – értetted a ruhára, hiszen nem kerülte el figyelmed mennyire nézi.

– Egy egyszerű ruhában is gyönyörű lennél – nézett végig csillogó szemekkel rajtad, amire nem kicsit pirosodtál el – Szeretnél velem lovagolni? Ki mehetnénk a mezőre. – érdeklődött, mire izgatottan bólintottál, de mivel még nem tudtál lovagolni ezért a herceggel kellett. Mivel nemrég volt lovagolni nem kellett várni míg felnyergeli a lovát, finoman megfogta derekad majd felemelt az állat hátára, és ő maga is mögéd ült. Kuncogtál miközben elkezdtetek felfedezni a birodalmukat. Ugyan már majdnem minden zugát ismerted, azért ló háton egészen más. Nagyon jól érezted magad, mi tagadás, azonban volt hogy kissé ijesztővé vált, mert végül is Nikirol van szó, szeret ugratni. De már megszoktad meg egész kiskorotok óta nagyon játékos személyiség. Amikor visszafelé tartottatok a kastélyba, hátad a mellkasának döntötted, mire ő fejét pedig a nyakhajlatodba, és így néztétek a lemenő napot.

– Eljössz holnap hozzám? – kérdezted tőle szinte alig hallhatóan.

– Szeretnéd? – suttogta kérdést, mire válaszként bólintottál. – Akkor meglátogatlak.

– Ígéred?

– Igen hercegnő, ígérem – mosolyodott el boldogan megpuszilva az arcod. Közben megérkeztetek, így amint leszállt a lóról segített neked is, majd beléptetek a kastélyba, ahol édesanyád már várt rád.

– Hol voltál T/N? – érdeklődött miután letette a csésze teát. Épp tea partit tartottak a herceg édesanyával, ahogyan általában mindig szoktak.

– Niki herceggel lovagoltam – válaszoltad komolyan, a királynő pedig képtelen volt nem mosolyogni, azon ahogyan legkisebbik fia föléd tornyosul, védelmezve. Szerette, hogy ennyire közel kerültetek egymáshoz. Intett egyet miszerint mehetek, így indultatok is az egyik kedvenc helyetekre. Csakhogy néhány testvére ott volt, ami neki nem tetszett. Főleg, hogy mindegyik annyira kedvesen nézett rád és udvariasak voltak veled. Nem szerette, hogy annyira közvetlenek veled, udvariasak, de tudtad ez az illem így sohasem szólt semmit. Bár maga sem tudta miért érzett így.

– Szépen nézel ki ma, hercegnő – az egyik bátya, Jaeyun herceg általában meg ejtett egy-egy bókot. Niki nagyon hidegen nézett bátyára mint aki kész neki ugrani, és nem értetted miért. De mivel a többiek nevetni kezdtek-mivel tudták mi baja a legfiatalabbnak-, így nem érezted kínosnak.

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

– Niki – sikoltottál, miközben felé rohantál, miután az órád, ahol az illemről tanultál, befejeződött. Kuncogott, miközben szoros, meleg öleléssel fogadott. Te is kuncogtál, ahogy a herceg könnyedén felemelt és megpördült párszor. A szolgák egy jelentős része ezt már megszokta tőletek, így csak nézték apró mosollyal.

Niki hamar észrevette a felétek tartó személyt, amire összehúzta szemöldökét. Nem tudta ki lehet, hiszen egyáltalán nem volt ismerős számára, így akaratlanul is védelmezőbb lett, ezt pedig úgy mutatta ki, hogy egy tapodtat sem mozdult mellőled. Figyelmes lettél, miszerint figyelme nem rád irányul ezért megfordultál, hogy lásd mi történt. Az idegen ekkorra már melletted ért.

– Ő itt Daeshim herceg – próbáltad kedvesen bemutatni, ahogyan illik, miközben kissé hátra léptél, hogy tudják üdvözölni egymást. De ezen kívül más nem történt, mit te is furcsának tartottál, hiszen már elköszönt tőled. Nem értetted miért ment utánad, de betudtad annak, hogy kíváncsivá tetted, a hirtelen távozásoddal. Csupán a testvéreivel szembe volt birtokló, amit abban a pillanatban érzed, nem tudta szavakba önteni. Legszívesebben megragadta volna karod és elvezetett volna téged messze ettől a hercegtől. Nem tetszett neki, hogy odament hozzátok.

– Ki volt? – muszáj volt megkérdezze miután elment az említett és csak kettesben maradtatok.

– A tanár hozta magával, mert neki is tanulnia kellett illemet – magyaráztad mit sem sejtve a fiatal fiú érzéseiről.

– Igen, illemet azt nagyon kellene – morogta orra alatt mire úgy döntöttél nem szólsz semmit. Nem is tudtál volna mit. Nem dorgálhatod meg, csupán azért mert nem tetszett neki Daeshim herceg viselkedése, ami felettébb furcsa. Niki is inkább arra őszpontosított, hogy veled foglalkozzon, ne buta gondolataival.

Mögötted sétált miközben izgatottan mutattad neki a festményeidet. Minden alkalommal mosolygott mivel imádta amiket készítettél. Ő volt az egyetlen aki ennyire támogatott abban amit szerettél csinálni. Gyorsan adott egy puszit a kézfejedre majd neki indult átnézni festményeidet, amiket még nem látott. Te csak ott álltál és nézted őt. Hónapokkal azelőtt elkezdtél valamit érezni Niki közelében. Ugyan beletelt némi időbe mire rájöttél mi ez az érzés, de már tisztában vagy vele, és egészen szomorúvá tesz. Vele együtt nőttel fel, ezért ennyire kedves veled. Nem volna szabad így érezned iránta.

– Valami baj van? – fel sem tűnt, hogy ennyire a gondolataidba merültél, csak mikor a herceg előtted állt aggódó arckifejezéssel.

– Minden rendben – válaszoltál mosolyogva bízva abban nem fog kérdezősködni. Azok a gyönyörű szemek, amik mindig annyira lágyan pillantottak téged. Volt egy idő mikor remélted, ő is hasonlóan érez, de kételkedsz benne, mert így nőttetek fel, neki ez így természetes. Nem kérdezett semmit Niki herceg, bár látta valami nincs rendben, mert remélni abban, hogy elmondod neki mikor szükségesnek érzed. Volt hogy ő jött hozzád, ekkor mindig kerített sort, a festményeidre, de volt hogy te mentél hozzá, néha lovagoltatok de olvasni is szerettél. Főleg náluk a hatalmas fa alatt. Tehát kialakult egyfajta rutin nálatok így sokkal jobban meg tudtátok ismerni egymást, és szinte nem telt el úgy nap, hogy ne találkoztatok volna. Azonban egyik reggel, amint felkeltél észrevetted, miként a szolgáló már kikészítette a ruhád.

– Jó reggelt hercegnő – üdvözölt a fiatal lány. Összehúztad a szemöldököd a zavarodottságtól, miért készült ilyen elegáns ruhával, amikor csupán csak Niki herceghez fogsz majd menni.

– Mi ez a ruha? – húztad el a szád, mivel mindenki tudta mennyire nem szerettél ilyen ruhába menni az említett személyhez.

– A király mondta, hogy ma nem megy Niki herceghez – válaszolta meghajolva.

– De hát napokig nem láttam. – persze ezzel ő is tisztában volt de nem volt mit tegyen. Azt csinálta és úgy ahogyan kérték tőle, éppen úgy mint te. Nem nagyon volt választás lehetőség. Gyorsan elkészültél majd indultál megkeresni szüleidet, reménykedve többet is megtudsz tőlük. – Úgy volt, hogy ma megyek Niki herceghez. Mi ez az egész így hirtelen? – nem túl kedvesen hangzottál, ami meg is lepte szüleid rendesen, hiszen általában nyugodt, kedves vagy.

– Megteheted máskor is kicsim. Ma vendégeink érkeznek – nem szeretted volna ezt, de mit tehettél volna? Nem akartál gondot okozni szüleidnek, másrészt bizonyára fontos emberek ha ilyen csinosan kellett felöltöznöd. Abban a pillanatban, úgy érezted, semmi sem fontosabb Nikinel számodra.

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

– Végre – motyogta Niki herceg, amikor látta, hogy kiszállsz a hintóból. Feléd siet, hogy minél előbb a karjaiba tarthasson egy ölelés formájában, te pedig mosolyogva temeted arcod a mellkasába. Mindig megnyugtatott a közelsége. Annyira hiányzott neked, de miután az esetleges eljegyzésedről volt szó, nem igazán volt kedved kimozdulni a szobádból, ezért nem is látogattad őt meg. Egészen eddig. – Hogy vagy? Olyan rég láttalak – húzódott el, hogy a szemedbe tudjon nézni. Igaz csak pár napot nem találkoztatok, de mivel szinte egész pici korotok óta együtt vagytok, igen csak megviselő volt ez mindkettőtök számára.

– Hiányoztál – motyogtad kedves mosollyal ajkaidon. Nikit sohasem zavarta ha mások is látták így, amikor csak jól esett megpuszilta homlokod, mint abban a pillanatban, és tudtad, hogy szereted őt, hogy legszívesebben vele élnéd le az életed mint feleség, de valószínűleg ez nem fog bekövetkezni. Még egy kicsit maradtatok ott, de aztán mentél köszönteni a szüleit, illetve testvéreit akik éppen ott voltak, majd már teljesen magatokra koncentráltatok. Leggyakrabban ilyenkor a hatalmas a fa alatt foglaltok helyet, miközben festetek valamit vagy olvastok, vagy csak egyszerűen beszélgettek. Ezúttal azonban te festettél, míg Niki az öledbe hajtva fejét kezdett el olvasni egy könyvet.

– Házasságra gondoltál? – fel sem fogtad kérdésed csak mikor észrevetted mennyire furcsán pillant fel rád.

– Házasság? – válaszként bólintottál mikor tekintetét a könyvből rád emelte. – Nos, hát, tudod nekünk kötelező, de azt hiszem semmiképp sem szeretnék kényszerből házasodni. De van, hogy ezt nem mi döntjük el – sóhajtott egy hatalmasat, komoly tekintettel magyarázva – De miért érdekel hercegnőm?

– Csak kíváncsi voltam – valójában aggódtál, hiszen Nikinek nem kell sietni, van hat testvére, ami rajta kívül hat örököst jelent, de te egyedül vagy. Neked nincs annyi időd, és ez az ami megrémiszt. Neki még nem szóltál az esetleges eljegyzésről, mert semmi sem biztos és valahol mégis reménykedsz, egy nap valóban a te herceged lehet.

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

Eljött a bal estéje, amit Niki már nagyon várt, illetve te is addig míg meg nem tudtad, hogy Daeshim herceg is ott lesz. Niki csak rád tudd gondolni és arra, ti ketten alapvetően együtt fogjátok tölteni az éjszakát. Azonban hiába várt rád, nem mentél oda hozzád. Nem csinált belőle nagy dolgot, hiszen volt már úgy, nem azonnal mentél hozzád, elvégre a szüleiddel is kell lenned, főleg ilyen eseményeken, de ahogy meglátta a múltkori herceget, nagyon nem tetszett neki. Meg is kérdezte édesanyától, ő mit keres ott, hiszen ha jól emlékszik, őt nem hívták meg. Mikor pedig megtudta legszívesebben felrobbant volna a dühtől. Nem tudta pontosan mit érzett, amikor látta keringőzni kezdtél vele. Szorosan ökölbe szorította a kezét miközben lassan közeledett kettőtökhöz.

– Táncolhatok a hercegnőmmel? – meglepett Niki mély hangja, így felhúzott szemöldökkel néztél rá. Meg sem várva a választ, óvatosan kezei közt vette a tiedet és táncolni kezdtetek. Annyira meg voltál lepődve, hogy még akkor sem jött ki egy szó sem a szádon. – Miért nem szóltál az eljegyzésről?

– Még nem történt meg. – nyeltél egy hatalmasat imádkozva ne haragudjon, bár ezt kétled. Ezek után biztosan még csak rád sem akar majd nézni. Sóhajtott és lassan magához húzott így ismét fejed mellkasán pihent, miközben ő a fejed fölött tartotta szemmel Daeshim herceget.

– Meg fogom oldani, rendben? – suttogta amit tökéletesen hallottál, majd egy lágy puszit adott homlokodra.

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

– Nem gondolja, hogy ez jól nézz ki? – Daeshim herceg hangja visszarántott a valóságba, és habár fogalmad sem volt miről van szó, kedvesen elmosolyodtál és bólintottál válaszként. Pár nap telt el a bál óta, azonban Niki nem ment el hozzád, ami aggasztott, de nem hibáztattad őt, elvégre te nem beszéltél neki az esetleges eljegyzésről, ami pár napon belül ki lesz hirdetve, és akkor már semmit sem tehetsz ellene. Tudtad, hogy a magad fajták nagyon ritkán házasodnak azzal akit szeretnek, és bár még fiatal voltál ehhez, neked nem volt testvéred. Meg kellett tenned az országért.

Mindketten a terem ajtajához fordultatok, ahol éppen teaparti volt, hogy jobban megismerjétek egymást, mikor is Niki kitárta azt. Össze voltál zavarva, hogy miért van itt Daeshim herceg palotájában, mivel ő nem tudta hol van. Legalábbis ezt hitted hiszen fel sem ismerte legutóbb.

– Mit csinálsz itt? Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – kérdezted miközben felálltál felé indulva. Nem tudtad elrejteni a mosolyt az ajkaidon, teljesen boldog lettél csupán attól, hogy megláttad őt.

– Azt terveztem, hogy megleplek és valójában érted jöttem – jelentette ki egy pillantást sem vetve a hercegre, akit viszont ez zavarta.

– Tulajdonképpen a városba indultunk a hercegnővel, aki a jegyesem – emelte ki az utolsó szót, amit nem teljesen volt igaz, hiszen még nem történt meg. Szó esett ugyan rajta, de nem hivatalosan. Niki ekkor rápillantott, tekintette üressé vált. Ajkai kissé szarkasztikusan felemelkedtek, majd átfogta a derekad, hogy közelebb húzzon magához.

– Oh, esetleg nem értesült róla? – kérdezte felhúzott szemöldökkel Daeshim hercegtől. – Már megkértem a szüleitől a kezét – jelentette ki büszkén, mire a szád egy kicsit kinyílt. Nyilván ettől a másik sértődött lett és ideges, hiszen mindvégig úgy volt, hogy el fog venni.

– Ezt komolyan mondod? – kérdezted halkan. Nem akartad elhinni, hogy ez valóban megtörténik, hogy ahhoz mehetsz aki szeretsz. Minden hercegnőnek ez az álma. Egyik kezével óvatosan felnyúlt az arcodhoz, majd lehajolt, hogy orrotok összeérjen.

– Igen, teljesen komoly – suttogta kettőtök közt, aztán egy gyors de annál szerelmesebb puszit nyomott ajkaid sarkába. Nagyon elpirultál, így a mellkasába rejtetted a fejed, amit kuncogással reagált.

– A házasság komoly felelősséggel jár – szólal meg az eddigi csendben lévő herceg, akiért most rosszul érzed magad. Mindvégig igencsak kedves volt veled, és talán reménykedett a házasságban, ami nem lesz. Vagyis nem vele.

– Tudom, de nem vagyok gyerek. Szeretem őt és vele szeretném leélni az életem. – ilyen komolynak még sohasem láttad őt. Annyira elszánt, mint aki teljesen tudja mit akar. Nem szólt semmit a herceg, hiszen nem volt mit. Látszott mennyire szeretitek egymást, és ő ebbe nem akart beleszólni.

– Szeretlek – suttogtad még jobban hozzábújva, mire felkuncogott.