Az Uchiha még sosem látta Kakashit ilyen szépen mosolyogni. Volt valami különleges ebben az érzelemben, ami az arcáról tükröződött, valami mély... A szemeiből csak úgy áradt a gyengédség, ami Obito szívverését szinte megduplázva gyorsította fel, és ahogy összefonta az ujjaikat... Most már egyértelmű. A Hatake is ugyanazt akarja, mint ő, ez nem lehet más, lehetetlen lenne. És mintha minden másodperccel még közelebb jött volna hozzá, aztán már a feketehajú is elkezdett az irányába mozdulni. Vajon megtörténik végre? Kicsit félt, be kellett vallania magának. Azt akarta, hogy jó legyen, és hogy működjön, és bárcsak kizárólag rajta múlt volna, mert akkor biztos tökéletes lenne. Még a levegő is nehezebbnek érződött körülöttük, és a végén már mintha érezte volna Kakashi leheletét az ajkain, aztán...

Mindketten felnyögtek meglepetésükben, mert egy szőrgombócot kaptak az arcukba hirtelen a semmiből, ami ráadásul még izgatott hangokat is adott és össze-vissza mocorgott.

- P-Pakkunk!!! - nevetett fel az Uchiha végül és elhúzta a kutyust az arcukból, közben a hátára fordult és az állat már a mellkasán ücsörgött. Hát... Az időzítése tökéletes volt - tökéletesen borzalmas, de nem lehetett vele mit tenni. Majd megtörténik máskor. Lopva Kakashira pillantott, akin mintha némi csalódottság lett volna úrrá a pillanat erejéig, de aztán már ő is mosolygott a kis hülyén.

- Jó reggelt, Pakkun. - Kakashi csak végigsimított a kiskutya hátán, közben végig a másik szemeit vizslatta. A fenébe... Most oda a tökéletes hangulat. De akkor sem tudott haragudni a szőrmókra, túl édesen üldögélt Obiton, mint valami kis herceg a trónján.

- Furcsa... Egész éjjel egyszer sem keltett fel minket... - gondolkozott hangosan.

Csakhogy az igazság nem ez volt. Pakkun igenis próbálta őket felébreszteni nem is egyszer az éjszaka folyamán, de ezek ketten úgy aludtak, mintha már elszállt volna belőlük az élet. Hiába bökdöste Obito hátát az orrával, nyüszögött halkan, semmi sem használt. Szóval...

Az Uchiha tekintete véletlenül az ágy többi részére esett, és hát... A látványért nem volt túl hálás. Valahogy szebben megfogalmazva, kisebb csatatér keletkezett  a lepedőn, ami apró foltokból tevődött össze...

- Ne... - Az arca azonnal keserűre váltott némi undor társaságában, erre pedig a Hatake is felemelkedett kissé, hogy megnézze, mi rázta meg ennyire Obitot. Már az ő arca is összerándult.

- Na jó. Keljünk fel. - A szürkehajú higgadt maradt. Felült, nyújtózott egy rövidet, aztán felállt, lerakta a kutyát a padlóra, majd átemelte Obitot a tolószékébe - most kínzó volt hozzáérnie, annyira vágyott arra, ami végül nem teljesülhetett...

- Ezt nem hiszem el. Hogy nem ébredtünk fel rá?? Nem igaz, hogy nem jelzett... - sóhajtott, és ő is hasonló dolgokon gondolkozott, mint szürkehajú ápolója. Legszívesebben csak lerántotta volna magához ebben a szent pillanatban, és... Ah, mégsem csinálhat ilyet. Majd lesz rá megint alkalom.

- Túl mélyen aludhattunk - mondta semleges hangon, aztán csípőre tett kezekkel nézte a pusztítást az ágyon. - Ha nem haragszol meg, én csak összeszedném a koszos lepedőt és kidobnám így, ahogy van.

- Persze, felesleges mosással próbálkozni, úgyis van csomó másik. - Obito csak vállat vont és figyelemmel követte, amint Kakashi lehámozza az ágyról a lepedőt és egy gombócba gyűri. - Most örülök, hogy anno a boltban rábeszéltek a matracvédőre.

Tíz percen belül már a konyhában voltak, és miközben Pakkun a reggelijét falatozta, a Hatake a sajátjukon ügyködött, szimpla szendvicseket gyártott, ma nem volt jobb ötlete. Persze már rajta volt a maszkja, ami miatt az Uchiha egy kicsit szomorú volt. Így mégis mikor és hogyan tudnának... Hiszen Kakashi csak evéshez szokta levenni, akkor meg mégsem nyomulhat rá, miközben eszik! És még az is ott volt nem utolsó sorban, hogy teljesen eltűnt róla az az aura, ami körbevette, ahogy mosolygott rá, és ez is csak nehezítette Obito dolgát. Bonyolult volt ez neki, a francba is, miért ilyen nehéz ez? Mindketten akarták, nem? Nem...?

Pár órán belül kezdte úgy érezni, hogy felrobban belülről, sőt, már a visszaszámláló is elindult. Egyszerűen minden borzasztó volt, pedig semmi különös nem történt, olyan volt ez a nap is, mint bármelyik másik - persze Pakkun azért megváltoztatta a rendszert. Csak Obito sajnos azt vette észre, hogy közte és Kakashi között mintha befagytak volna a dolgok. A Hatake nem szólt hozzá, csak ha a kutyáról volt szó, megbeszélték, hogy a napokban el kell vinni állatorvoshoz, de ezen kívül másról nem beszélgettek. A feketehajú úgy érezte, hogy a másik még kerüli is, persze aztán ez lehet, hogy már csak a paranoiája volt... De akkor is rossz érzése volt egész nap, egyszerűen arra az időszakra emlékeztette, amikor ő menekült Kakashi elől folyamatosan és minden lehetséges interakcióból kihúzta magát. Olyan régen nem volt ez már így, és most megint itt tartanak, csak azért, mert nem jött össze az első próbálkozásuk? Obito már elhatározta, hogy megragadja majd Kakashit és megteszi ő, minden körítés nélkül, de amikor eljutott odáig, hogy alkalma adódott volna rá, mindig visszakozott. Az utolsó pillanatban megijedt, mert nem látott a férfin semmi olyan jelet, hogy őt ez most érdekli és akarja... Ha nem az Uchihával kellett foglalkoznia ápolási szempontból, akkor a könyvét bújta és meg sem mukkant, fel sem nézett, ezzel Obitot meg az őrületbe kergette - újra. Ehhez igazán értett...

Természetesen Kakashi szemszögéből ez nem így nézett ki. Tudott róla, hogy hidegnek tűnik most kívülről, de ez is volt a célja - gondolkozni akart, és így ezt simán megtehette. Próbálta kitalálni, hogy hogyan kéne megközelítenie Obitot, és volt is rá egy rakat ötlete, de mindig elvetette, amit éppen kiagyalt. Így teltek el az órák, aztán már délután volt, és ő még mindig semmire sem jutott, már komolyan csak rá akart ugrani a másikra, mint valami éhes vadállat. Már csak annak a gondolata is, hogy Obitoval lehetne végre, teljesen lázba hozta... Az évek során volt pár légyottja, pár próbálkozása, de egyikből sem lett soha semmi komoly, és mostmár tisztán látta is, hogy miért. Nem tudta kiverni a tudatalattijából ezt a hülye Uchihát... Végig ott volt, ott motoszkált az agya mélységeiben, ő pedig tudatlanul mindenkit hozzá hasonlított, így meg persze, hogy senkivel sem tudott összejönni. Most meg, hogy már itt vannak egymásnak újra, sőt, akarják is egymást... Kakashi képtelen lépni, ez pedig egyre jobban és jobban feszítette őt belülről, annyira mérges volt magára. Csak menj oda hozzá és tedd meg, te idióta! Ennyi az egész. Nem fog ellökni, éjjel sem tette... Minden tökéletesen működne...

Hülye Kakashi. Nagyon, nagyon hülye Kakashi, mert egész délután nem mert lépni, és már ott tartottak, hogy a fürdés következett. Ó, a fenébe...

Néma csendben tolta be Obitot a fürdőszobába, majd megálltak a közepén. Kakashi sóhajtott egy aprót halkan, hogy ne lehessen hallani, aztán szembefordult a másikkal és lehajolt, hogy elkezdje levetkőztetni. Óvatosan feltűrte a pólóját, majd áthúzta a nyakán, és ahogy megpillantotta a felsőtestét, nyelnie kellett egyet - most még a szokásosnál is jobban izgalomba hozta a látvány, szobrozott még pár másodpercig, mielőtt folytatta volna a dolgot. Nyugi, Kakashi, nyugi. Semmi különös nem lesz itt, mindent úgy fogsz csinálni, ahogy mindig. Ahogy mindig...

Miután végeztek ezzel a résszel, odafordult a kádhoz és leellenőrizte, hogy a műanyag szék stabilan áll -e a helyén. Minden rendben volt vele, azonban a szürkehajút valami ötlet szállhatta meg, mert fogta magát és szó nélkül kivette a széket a kádból és elkezdte feltölteni melegvízzel.

Obito fáziskéséssel vette csak észre, hogy hiba csúszott a protokollba... Ez nem így szokott lenni... Hé...

- Öm... Mit csinálsz? - Csak ennyit tudott kinyögni, annyira meglepte a változás, közben Kakashi már tusfürdőt öntött a vízbe és elkavarta a kezével, majd ránézett az Uchihára és a helyére tette a flakont.

- Nem árt a változatosság, nem? - vont vállat hanyagul, és csak várta, hogy megteljen a kád a kellő pontig, aztán elzárta a csapot és visszalépett Obitohoz. Egymás szemeit fürkészték egy kis ideig, aztán a Hatake felemelte őt és a habokba ültette. - Milyen a hőmérséklete?

- Pont jó - motyogta, és még mindig csak nézte a szürke férfit, aki bólintott.

- Oké, akkor nem is zavarlak tovább. Majd jövök egy fél óra múlva. - Azzal elhúzta a függönyt a kád előtt, utána pedig az ajtóhoz lépett és kinyitotta.

De nem távozott.

Obito pedig erről nem tudott.

Hogy őszinte legyen, az Uchihának most igazán sírni lett volna kedve. Hát ennyi... Kakashi annyira rosszul érzi magát, hogy már a fürdetést is felváltja ezzel, inkább elmenekült előle... Ezután már nem volt meglepődve azon, ahogy ez a nap alakult, és már biztos is volt abban, hogy a másik ténylegesen kerülte őt és nem akart vele beszélni. Hát... Rendben. Végül is ez kevésbé volt kínos, mint hebegve-habogva megbeszélni, hogy jó, akkor inkább hagyjuk ezt a dolgot egymás között, jobb, ha haverok maradunk. De azért akkor is fájt...

A Hatake perceken át szemezett az ajtó fehérre mázolt lapjával, és néma csendben  emésztette magában azt, amire készült. Teljességgel megkattant, ebben biztos volt, elveszítette a józan eszét, de ahogy az előbb Obitot látta minden nélkül, ő csak... Nem bírta már ezt tovább. Lépnie kell itt és most, vagy tényleg beleőrül ebbe a se veled, se nélküled fázisba - bár igazán csak két napja tartott, őt ez borzalmasan marta, de belegondolva... Tíz éve már, hogy vár erre. Már nem is tartotta magát annyira őrültnek.

Obito teljesen belemerült a gondolataiba, a forró vízből szállingózó pára el is ködösítette egy kicsit az agyát, így semmit sem vett észre abból, ami a függöny takarásában készülődött. Az egyik pillanatban még a habok között szomorkodott magában, a következőben meg lassan elhúzódott a függöny, és mire felfogta, hogy mi is történik, egy alak lépett a kádba, hogy aztán elmerüljön a víz alatt a nyakáig, és végül...

Kakashi Obito fölött támaszkodott a vízben, a testük szinte összefeszült, nem volt túl nagy a hely... Az Uchiha hitetlenül bámult fel a fekete szemekbe, teljesen lefagyott, még a száját is nyitva felejtette. Ez most... Ez most tényleg megtörténik...?

A Hatake lassan, a másik heges karját simítva felvitte az arcához a kezét és hozzáérintette - pont, ahogy Obito is ma reggel. A hüvelykujjával cirógatta a barázdált bőrt, közben nem szakította el a tekintetét az Uchiha obszidián íriszeitől - lágyan ringott körülöttük a víz, csak egymás halk légvételeit hallották a mély csendben, ami rájuk telepedett. Kakashi megérzett valamit a kézfejénél: Obito ujjai voltak azok, ahogy lassan az ő kezére fonódtak, miközben az arcát tartotta... Ez a mozdulat törte át a szürkehajúban az utolsó falat, már nem számított neki semmi, csak az, hogy viszonzást kapott, így hát nem félt többé megtenni, amin egész eddig hezitált. Csak lehunyta a szemeit és Obitohoz hajolt, ez pedig végre az ajkaik összeolvadását eredményezte...

...tíz év után.

...és most ünnepeljük meg, hogy végre megtörtént 🧡✨🎉
17 rész és majd' fél év után ide is eljutottunk 🥺 Remélem élveztétek az utat idáig, és hogy még a továbbiakat is fogjátok, mert még nem végeztünk 😏

Amúgy! Az első csodálatos emberke, aki rányomott erre a részre, volt azt hiszem pontosan az ezredik, az 1000. megtekintő 🥺 Köszönöm szépen nektek a sok olvasást, visszajelzést, csillagot, nagyon jól esik minden támogatás 🧡 Sose hagyjátok abba ezen jó szokásaitokat 😌

Megszállt a motiváció és most két rész is van raktáron!! Kész csoda. Úgyhogy ne aggódjatok, jön minden szombaton a betevő szokás szerint. A sztori felén már mindenképp túl vagyunk, szóval remélem már nem fog hónapokba telni, hogy befejezzem - az viszont talán igen, hogy ti is végigolvashassátok, muhahaha 😈

Na sziasztok jövő szombatig 🧡

(2022. 02. 05.)