Obito lassan kieresztett egy halk sóhajt és ellazította magát a székben, a fejét pedig engedelmesen a támlára döntötte, bár Kakashi is közrejátszott a kezével a hajában... Őszintén, imádta az ujjait a tincsei között, azonnal kikapcsolt az érintésükre, és egyenesen hiányolta őket onnan, amikor a Hatake elhúzta a kezét. Mióta volt ő ennyire érzékeny a hajbirizgálásra? Mondjuk Kakashi még csak nem is birizgálta... Akkor meg csak még furcsább az egész.

Nem is vette észre, hogy már nem is az embereken gondolkozik, hanem Kakashin, és csak nézi a sötétszürke gomolygó felhőket odafent. Néha hátrébb is pillantott a szürkehajúra, bár ebből a szögből sok nem látszódott az arcából - mégis sokszor azon kapta magát, hogy lopva őt bámulja a felhők helyett.

Pár esőcsepp zökkentette ki a meditációs helyzetéből, amibe időközben került. Hát ez ragyogó. A pár cseppet még több követte, és másodperceken belül már úgy szakadt rájuk a víz, mintha valami hatalmas dézsából öntötték volna.

- Kakashi, asszem' elszámítottad magad egy kissé...! - Az Uchiha gyorsan a fejébe húzta a kapucniját, ami sajnos nem sokat ért, de azért mégis... A Hatake ugyanezt tette egy sor szitkozódás után.

- Ilyen szerencsénk is csak nekünk lehet. - Csak ennyit reagált, majd már a lépteit szaporázva tolta hazafelé a másikat, próbálva kikerülni a járdán hamar kialakult tócsákat több-kevesebb sikerrel. Gyorsabban haladva is beletelt egy jó pár percbe, hogy a megfelelő emeletes házhoz érkezzenek, de még mielőtt erre sor kerülhetett volna, valami megállította őket, zivatar ide, vagy oda.

- Állj! Hallod ezt?? - szólalt meg Obito hirtelen, hátranyúlt Kakashi kezéhez, hogy ezzel is jelezze, álljanak meg.

- Miről beszélsz?? El fogunk ázni teljesen-

- Valami nyüszít! Jobb felől hallom, nézd már meg, hogy mi az! - Az Uchiha abba az irányba mutatott, amerről a bizonyos hangokat hallotta, Kakashi pedig követte a tekintetével - semmit sem látott, csupán füvet meg pár bokrot, és a zuhogó esőt.

- Hát te ma reggel beütötted a fejedet...

- Menj már!

- Jó, jó! - A Hatake szokásához híven felsóhajtott, és próbálva minél kisebbre összehúzni magát elindult a mutatott irányba. Mégis mi a francot hallhatott ez a...

És akkor az ő füleit is megcsapta az a bizonyos hang.

Már tisztán hallotta, valami tényleg szűkölt ebben az ítélet időben, Kakashi nem is csodálta, ő is hasonlóan érzett jelenleg. Egyre közelebbről hallotta az állat hangját, majd hamar beazonosította a forrását: az egyik bokor alól jött a halk vinnyogás. Gyorsan odalépett és leguggolt, félrehajtotta a vékony ágakat, és egy csöpp kutyussal találta szembe magát.

Ahogy a kis állat észrevette őt, már mozdult is volna el az irányából, biztos nagyon megijedt, de nem jutott sokra, azonnal beakadt az ágakba és nem tudott elmenekülni a nagy és félelmetes Hatake Kakashi elől, aki kegyetlenül benyúlt hozzá és fogta, kiemelte a bokor alól, majd már futott is vele vissza az addigra csurom vizesre ázott Obitohoz.

- ...megmondtam! Egy kutya! Add, majd én hozom! - A feketehajú azonnal nyújtotta is a kezét a vizes kis szőrmókért, de Kakashi inkább már az ölébe is tette, és szó nélkül lépett vissza mögé, hogy gyorsan visszatolja őt a házba. Mibe keveredtek...

Miután felértek a lakásba, Kakashi hamar kiszabadította Obitot a vizes ruhákból és szárazra cserélte őket, aztán ugyanezt megtette saját magával is. Nemsokára már mindketten a nappali szőnyegén ültek, Obito is inkább lemászott oda - persze a kutyus miatt. A Hatake egy, az épp radiátoron száradó törölközőt kapott elő és abba csavarta a didergő kis párát, hogy megszáradhasson. Egymással szemben ültek az Uchihával a szőnyegen, köztük a kutyával, és csak nézték.

- Hát erre nem számítottam - motyogott Obito, és egy ujjal megsimította a kis buksit. - Nincs nyakörve és elég félős... Nem hinném, hogy lenne gazdája. - Felpillantott a másikra, szemeiben egy kis bizonytalansággal.

- Valószínűleg az utcán született és elszakadt valahogy az anyjától. - Kakashi csak vállat vont és sóhajtott. - Most mi lesz?

- Mi lenne? - Összehúzta a szemöldökét. - Megtartom.

- Nem is tudsz róla gondoskodni, Obito. Még nem vagy olyan állapotban.

- Amíg én nem tudok, addig majd... - Itt félrenézett, mielőtt befejezhette volna a mondatot. Kakashi már tudta, mire megy ki a játék.

- Addig majd én, igaz? Nekem csak rád vonatkozik az ápolói szerződésem, kisállat nincs benne. - A szürkehajú összefonta maga előtt a karjait, próbált komolyan nézni a másikra, akinek már az ölében kötött ki a kis batyu-kutya.

- Jaj, Kakashi, hagyd már ezt a dumát. Egész éjszaka velem aludtál, az is benne van a munkakörödben? - Obito csak felvonta a szemöldökét. Tudta, hogy nem teljesen tökéletes érv, de azért volt benne igazság.

- Na az azért teljesen más...! - A Hatake halkan felhorkantott, és Obito le merte volna fogadni, hogy a maszkja fölött látott némi arcpírt megjelenni.

- Más, de igaz. Komolyan... Csak nézz rá! Egy... egy cukipofa! Nem mondhatsz rá nemet! - Óvatosan felemelte és Kakashi felé fordította, hogy láthassa a fejét, de a Hatake csak a szemeit forgatta.

- Inkább egy nyomottpofa...

- Hát te hülye vagy. Nem érdekelsz, akkor is megtartom. Már neve is van, csak hogy tudd! - Az Uchiha már mosolygott is teljes magabiztossággal.

- Neve?? - Kakashi szemei elkerekedtek. Ha már elnevezte, onnantól...

- Pakkun! Ne kérdezd, honnan jött... Csak ránéztem és beugrott. Pakkun, a kis ázott mopsz. - Obito elvigyorodott, lenézett a csöppségre és megvakarta a füle tövét, ahogy már kevésbé remegve kidugta a fejét a törölközőből kis kíváncsisággal.

A szürkehajú csak nézte őket, Obito felhőtlen arcát, és rájött, bármekkora teher is lesz ez a kiskutya, hagynia kell, hogy megtörténjen. Hiszen... boldoggá tette az Uchihát. Talán... talán segíteni fog neki még hamarabb teljesen felépülni lelkileg... és ezt a lehetőséget nem utasíthatta el csak azért, mert nem akart minden nap hajnalban kelni, hogy levigye a kutyát elvégezni a dolgát az utcára. Obito túl fontos volt ahhoz, hogy ezen elússzon a boldogsága.

- Mopsz? - Csak ennyit kérdezett már vissza, a maszk alatt pedig az ajkain egy halvány mosoly ült.

- Szerintem mopsz! Pont olyan a színe, a feje... De aztán ki tudja, lehet valami keverék... Még kicsi, nem lehet biztosra mondani. De nekem mindegy, hogy milyen, így is, úgy is nagyon édes... - Már az ép karjában tartotta az állatkát, ami közben teljesen kibújt a türiből és már csak a feketehajú testmelegére hagyatkozott, elkezdett megbízni benne, aminek Obito nagyon örült. Ahhoz képest, hogy húsz perce mennyire meg volt szeppenve...

- Van valami kidobásra szánt rongyod, amire piszkíthat? Később elmegyek boltba és veszek valami kutyapelenkát, de addig is kéne valami... - Kakashi feltápászkodott a földről, közben elvette a törölközőt is és visszaterítette a radiátorra.

- Aha, a fürdőben a legalsó fiókban vannak ilyenek... De hé. Te abbahagytad az ellenkezést. - Obito összezavarodott fejjel nézett fel a maszkosra, aki nem törődve a megállapítással irányba vette a konyhát. - Kakashi!

- Ja, ja, abbahagytam. Valahogy birkózz meg vele.

Obito pislogott párat meglepetésében, de aztán nem akadékoskodott tovább. Lassan még jobban magához ölelte újdonsült kiskutyáját és a szőrébe rejtve az arcát elmosolyodott.

Itt vagyok egy újabb résszel 🧡 Úgy döntöttem, hogy szombatra teszem át az update napot, reméljük fogom is tudni tartani... :D Most úgy érzem, hogy igen 👌
Pakkun was a must. Remélem nektek is tetszik az ötlet és tetszett a rész! Komment, csillag, jöhet bármi, hálás lennék 🧡