Sophie szemszöge

Olyan lazán sétálok ki Noah szobájából mintha az előbb semmi sem történt volna, majd az ajtót becsukva, magam mögött hagyva úgy érzem a menten elájulok. A szívem a torkomban dobog, és még most sem fogtam fel mi történik csak magam elé bambulva ballagok fel a szobámig, majd lehupannok az ágyra. Most még is mitévő legyek? Abby sincs itt hogy segítsen találkozója van a szüleivel... De nyugi Sophie! - Ez csak egyszerű... találka? Vagy nem tudom! Hú nyugi állj fel, és csinálj magaddal valamit! - ostorozom magam, majd a szekrényemhez kullogok, és pár perc után az egyik fehér, virágmintás ruhámra esik a választás. A hajam szerintem lazán felkontyolom. A megszokott módon sminkelek, mert hát meleg is van, és amúgy sem szeretem az erős sminket. Fújok magamra a kedvem parfümömből, majd utoljára végíg tekintek magamon és elégedett vagyok azzal amit úgymond összehoztam. Mosolyogva nyúlok a táskámért, és ebben a pillantban már nyílik is az ajtó.

- Nálad nem szokás a kopogás? - kapom rá hirtelen tekintetem, de ő az egészet hagyja el suhanni a füle mögött, mivel szemeit szépen végíg legelteti rajtam. - Noah!

- Azta! Gyönyörű vagy Picur! - lép közelebb mosolyogva.

- Köszönöm... és megtennéd hogy a nevemen hívsz?

- Nem! Szép neved van, de a Picur jobban illik hozzád! - vigyorog. Mindegy... feladom!

- Indulhatunk?

- Persze! - válaszolja majd együtt lesétálunk, ő pedig folyamatosan csak bámul rám. - Szeretnél kocsival menni, vagy inkább sétálni akarsz?

- Ohh, hát ez jó kérdés! Szeretek sétálni, nagyon...

- Csak mert eléggé nagy a hőség, és nem szeretném ha valami bajod esne! Azért egy és fél órás séta...

- Egy és fél óra? - nézek rá kiadva. - A belvárosba tartó út max húsz perc lehet! Hová akarsz vinni?

- Nem mondhatom el! Úgy hogy kocsival megyünk, és kész!

- Talán még is a tanulást választom! - fonom össze karjaim, mire megfogja egyik kezem és maga után húz. - Héj!

- Nyugi Picur! Tetszeni fog ahová most megyünk.

- Várjunk! Tudtad hogy az egyetlen lehetőség az, hogy kocsival megyünk még is megkérdezted akarok e sétálni!

- Aha...

- Miért?

- Mert jó móka volt látni a reakciód! - vigyorog.

- Seggfej...

- Hidd el ahová most megyünk, felül múlja minden képzeleted!

- Ohh miért? Megyünk a navikhoz? Mert jobb ha kékre festem a bőrőm.

- Vicces Picur, nagyon! De nem! Végül is... a kék benne van... nah de itt is vagyunk! Ő az én kis paripám! - állunk megy egy matt fekete BMW előtt.

- Nagyon szép!

- Elmondok még valamit... - lép közelebb de úgy hogy direkt a motor háztetőre huppanjak. - Te vagy az első lány... a húgomon kívül aki beül ide! - villant egy pimasz mosolyt, majd ott hagy, és beül a kocsiba. Egy pillantra eléggé meglepődöm, és akaratlanul is elmosolyodom. - Nah Picur jössz? - kiáltja, majd megfordulok, és az az öntelt vigyora még mindig az arcán ül. - Nem vagyok sorozatgyilkos Nyugi!

- Ohh ebben egy percig sem reménykedtem! - gúnyolódom, majd beülök én is, és elindulunk.

***

- Noah kérdezhetek valamit?

- Persze!

- Már lassan két órája úton vagyunk, ez nem egy és fél óra! Hová megyünk? Éhes és szomjas vagyok! Nem állhatnánk meg valahol?

- Csak nyúlj a hátsó ülésre!

- Miért?

- Csak nyúlj hátra Picur.

- Oké! - teszem amit mond, és meglepődve látom a McDonald's-es hamburegt sülturmplit és kolát. - Ezt még is mikor vetted?

- Amikor visszamentél a szobádba... - válaszolja miközben az utat figyeli.

-Már éhen halok! - csomagolom ki a hamburgert, és beleharapok egy nagyot. - Hmmm nagyon finom! - dőlök hátra, majd felé nyújtom a hamburgert. - Tessék, egyél te is!

- Most nem kérek, nem vagyok éhes!

- Te sem ettél órák óta! Egyél! - tartom még mindig szája előtt.

- Tényleg nem kérek.

- Hmm... meg akartál csókolni, de már enni nem ennél utánam... - húzom vissza az ételt.

- Tartsd ide az a hamburgert! - kapja el a csuklóm majd egy óriásit harap bele, én pedig elnevetem magam. - Nah mi olyan vicces Picur? - kérdezi tele szájjal, de válasz helyett két darab sült krumplit nyomok a szájába.

- Egyél Donovan! Ne hogy nekem az egódból fogyál! - nevetek még mindig majd elkezdek én is enni. - Ez... nagyon figyelmes volt tőled! - fordítom tekintetem felé.

- Leszel a feleségem? - néz felém, és újra felnevetek.

- Te jól érzed magad? De most őszintén!

- Teljes mértékben... szóval leszel a feleségem?

- Noah! - dobom meg egy krumplival. - Nem leszek a feleséged... még csak a barátnőd sem vagyok!

- De még lehetsz!

- Az attól függ!

- Hidd el nekem hogy holnap reggelre te magad fogod megkérdezni tőlem hogy, mikor teszem fel már neked ezt a kérdést...

- Azt még meglátjuk! - felelem. Még hogy a felesége...

Noah szemszöge

Nem akarom elmondani neki hová megyünk. Tényleg helyre akarom hozni a dolgokat. Egyenesen haladunk az autópályán, alig alig ha megjelenik egy egy kocsi. Naspütéses idő van, de klíma helyett ő inkább lehúzza az ablakot, és a kocsi ablakra hatja fejét. A bőre, és a haja illatát a szél folyamatosan az orrom alá fújja. Kábé már beleszédültem az illatába. És nem tehetek róla de egyszer kétszer muszáj felé pillantanom... mert be kell vallanom hogy ennél gyönyörűbb dolgot még nem láttam. Nem csinál semmit csak hagyja hogy a szél fújja az arcát, és úgy élvezi mint amikor egy három éves gyerek ajándékot kap. Talán én is egy ajándékot kaptam... Már nem kérdezi hová tartunk, vagy még is, mi a tervem. És ezt azért gondolom így, mert most a pillantban merül mély álomba. Kénytelen vagyok megsimogatni az arcát. Nem bírom ki hogy ne érjek hozzá. Olyan fura ez az egész. Hogyan csinálja ezt velem? Annyira... nem is tudom... kezd megváltoztatni. Soha nem kelett... mármint mindig a lányok jöttek hozzám ha akartak valamit, de ő... ő nem! Ő más... most az életben először nekem kell egy lány után mennem, és észre sem veszem hogy mi történik velem. Csak arra tudok gondolni hogy milyen lesz ha oda érünk. Remélem örülni fog, mert az alatt a fél óra alatt míg ő elkészült, én mindent beszereztem az éjszakára. Hát jah... az éjszakához! Fogalma sincs arról hol fogunk éjszakázni!

***

- Picur... - símitom ki haját arcából. - Ébredj, megjöttünk.

- Hmm.... - nyújtózik nagyot, én pedig elmosolyodom rajta. -Úgy tűnik elaludtam...

- Ige, de... van egy jó hírem! Megjöttünk!

- Hol vagyunk? - dörzsöli meg szemeit.

- A tengerparton.

- Hogyan? - néz ki, majd kiszáll a kocsiból. - A ... tengerparton! A tengerparton vagyunk! - néz vissza rám mosolyogva, majd lehúzza a cipőjét és szaladni kezd a homokban. Nem hiszem el hogy ennyire örül neki!

- Hé várj meg! - rohanok utána. - Nem vártam hogy ennyire örülni fogsz! - nézek rá mire a nyakamba ugrik.

- Noah... köszönöm! Ez valami csodálatos... én gyerekkorom óta vágytam már rá, de soha nem jutottunk el... ez... olyan gyönyörű... - néz fel szemeimbe!

- Tényleg gyönyörű... - fogom meg arcát, majd tekintetét leengedi.

- Én... a naplementére gondoltam! - néz fel rám újra.

- Én is! - vigyorgok.

- Nah persze... - forgatja meg szemeit.

- Van kedved úszni?

- Nincs nálam bikini, és... - kezdi, de elfordulok.

- Meg várom míg bemész először te! - felelem, és érzem hogy háttal áll nekem. Nem teljesen ér hozzám, még is annyira közel áll. Hallom ahogy mély levegőt vesz. Mire készül? Talán rosszul érzi magát?

- Noah?

- I-igen? - állunk még mindig háttal egymásnak.

- Segítenél... lehúzni a cipzárt?

- Persze, de... biztos hogy akarod? - fordítom oldalra a tekintetem.

- Biztos... - válaszolja majd felé fordulok és óvatosan elkezdem lehúzni a ruha cipzárját. Folyamatosan elém tárul a teste... a bőre illata az anyajegyek a hátán, és a gerincének közepe felé egy hosszú heg is, de nem fogom elrontani a kedvét azzal hogy rákérdezek. Erre még lesz időnk.

- Kész... - felelem mire felém fordul majd leveszi magáról a ruhát. Nem leszek bunkó, és nem nézek végíg testén. Csak tartom vele a szemkontaktust, majd hirtelen közelebb lép hozzám, és ő maga veszi le rólam a pólómat amivel meglep. Kezében a pólómmal magamhoz húzom, de nem érünk egymás testéhez.

- Most mi lesz Donovan? - dönti oldalra fejét.

- Talán még nem tudod rólam... de eléggé türelmes tudok lenni. Viszont... ha ezt így fojtatod, ne várd el hogy vissza fogjam magam... mert a közeledben nem megy, szóval mielőtt elszúrnám azt az alkalmat amivel bizonyítani szeretném mennyire kedvellek, és nem csak kalandra vágyom...

- Értem én, értem! - válaszolja pimaszul, és úgy érzem tetszik neki ez a helyzet.

- Azt hiszed fölényben vagy, mert most ruha nélkül látlak? - húzom még közelebb, és ajkaink szinte már majdnem hogy egymáshoz érnek. Türelem Noah, ne cseszd el!

- Abból ítélve ahogy rám nézel... hmmm hogy is fogalmazzak? Igen, fölényben érzem magam!

- Most mondtam el neked hogy milyen nehéz a közeledben vissza...

- Sshhh... - vág közbe, majd ujjaival megérinti ajkaim, és szemeimbe nézve húzza végíg ujjait a vállamon, a mellkasomon keresztül a hasamig, majd még a v vonalam előtt megáll. Nem kell elmagyaráznom mit indított el bennem ezzel a kis játékával, de a nadrágomban lévő kis barátom éledezni kezd. - Noah... Donovan... - suttogja ajkaimra. - Kapj el ha tudsz! - nevet fel, és elkezd a víz felé rohanni.

- Ezért most elkaplak Picur! - szaladok utána, és mielőtt beérne a vízbe a vállamra kapom. - Szóval kivel probálsz te ujjat húzni? - csapok fenekére.

- Noah ne merd! - kiáltja nevetve.

- Kérdeztem valamit Picur!

- Ez már ki járt neked Donovan! Ne hidd már hogy a felhők fölött szárnyalsz! - nevet még mindig.

- Te akartad! - vonok vállat, majd be rohanok vele a vízbe, felemelem, és egy erős mozdulattal a vízbe dobom.

- Ezért esküszöm belefojtalak! - kezd felém úszni, és én hagyom neki hogy a fejem a víz alá nyomja. Ilyen boldognak még lányt soha nem láttam mint őt. Olyan tisztán árad belőle a boldogság, és ha ez nem lenne elég vírusként támad meg vele, mert az az igazság hogy régen éreztem magam ilyen jól, mint ahogy most ő vele.

- Azt hiszed nem bírok el veled, mert alacsony vagyok? - kapaszkodik nyakamba hogy újra a mélybe rántson, de öntelt módon rá nézek majd a víz alatt az ölembe veszem, és nem engedem. A nap már majdnem hogy lement, mi pedig értetlenül, de valami érzés folytán vágytól égve nézünk egymás szemébe.

- Még mindig tagadod, hogy belém zúgtál?

- Ez nem is kérdés!

- Oké, Picur! - nevetek fel.

- Noah... én... nagyon kedvellek téged! Tetszel nekem... nagyon - mosolyog - de a velem való viselkedésed miatt úgy éreztem nincs értelme beszélgetni veled! Láttam ahogy a bulikban Hailey-n kívül több lánnyal flörtölsz, csókolózól, és gondoltam... én nem ilyen vagyok! Én nem tudok neked megadni ehhez hasonló dolgokat, és nem tudod nekem megadni azt amit én megérdemlek. Ahányszor beléd botlottam, csak rosszul sült el a dolog... de most hogy itt vagyok veled... még most is félek bízni! Annyi sok rosszat kaptam már az élettől... miért akarnék még többet? ‐ néz rám kétségbeesetten.

- Tudom hogy milyennek láttál, de megváltoztam és tudod mikor döntöttem úgy hogy megváltozom? A tegnap éjszaka amikor annyi rosszat tettem ellened, de te még is maradtál! Akkor jöttem rá... hogy meg akarok változni! Én... érted akarok megváltozni Sophie! Érted amit mondok? Már most annyit jelentesz nekem, hogy az életem adnám érted! Soha... soha nem tudnám összetörni a szíved! Hogyan is tehetnék ilyet mikor te miattad döbbentem rá hogy nekem is van szívem? - fogom meg arcát. - Megígerem neked Sophie... hogy mindig meletted leszek, és nem foglak összetörni!

- Megígéred? - kérdezi csillogó tekintettel.

- Megígerem Picur! - hajolok közelebb hozzá, majd tekintetünk ide oda cikázik a szemeink, és az ajkaink közt. Érzem ahogy szó szerint mindketten elégünk a vágytól, és nem bírom tovább visszafogni magam ezért megcsókolom őt, és az hogy ő viszonozza még hozzá úgy hogy vékony ujjaival a hajamba túr lázba hoz! De annyira hogy nyelvem a szájába dugom, majd olyan erősen szorítom őt magamhoz ahogy csak lehet. Életemben nem éreztem ilyet mint most! Mit teszel velem Picur? Mi ez az érzés? Miért vágyom rád ennyire? Miért nem akarom abba hagyni? Miért? Miért? Miért? Azok a puha telt ajkai, az íze... nehezen tudom őt elengedni, de muszáj vagyok hogy levegőhöz jusson, viszont mielőtt teljesen elengedném óvatosan beleharapok alsó ajkába, majd fejünket egymásnak döntve probáljuk eldönteni mi is történt ebben a pillantban....